Richelle Mead: Örök kötelék 

(Vámpírakadémia 5.)

Rosemarie Hathaway soha nem a nyugodt természetéről volt híres, de most különösen nagy bajba keveredik. Pedig olyan jól indul minden. A Montana erdejében megbúvó Szent Vlagyimir Akadémián sikerrel és figyelemre méltó eredményességgel teszi le gyakorlati záróvizsgáját, megszerezvén az értettségét és elkötelezettségét bizonyító hűségjelet, mely a morákat vigyázó dampyr testőrök büszkesége. Ezt követően azonban megindul a lavina…

Lissa Dragomir hercegnő segítségével annak a Viktor Daskovnak a kiszabadítását tervezi, akit ők maguk juttattak a vámpírok börtönébe. A vállalkozást bonyolítja, hogy az élőhalott strigává lett Dmitrij nem csak szerelmével üldözi Rose-t, hanem egyenesen az életére tör.

Vajon sikerül-e Rose-nak kiderítenie, miként lehet a strigává vált vámpírokat visszahozni az életbe? S ha igen, eltűnik-e belőlük nyomtalanul  a gyilkos ösztön? És vajon képes-e felőrölni a strigáktól való örökös félelem a morák és dampyrok közti szoros kapcsolat erejét?

Richelle Mead Vámpírakadémia-sorozatának ötödik, egyben utolsó előtti kötete nem véletlenül szerepelt szerte a világban a sikerlisták élén. Az újabb izgalmak és váratlan fordulatok egészen biztosan lenyűgözik majd a hazai rajongók széles táborát is.

A Vámpírakadémia ötödik részét már nagyon vártam annak idején, és nem lepett meg, hogy ez is legalább annyira tetszett, mint az első négy kötet. Sőt, ez volt az egyik legjobb (bár most nem tudnék egy olyat részét sem említeni, amelyik ne lett volna jó). Nekem ez a sorozat tetszik, úgy ahogy van. Jó a világfelépítés, igazán egyedi és eredeti, nem a szokásos kliséket alkalmazza. Nagyon jónak tartom, hogy a szerelmi szál mellett egyéb fontos cselekményelemek is megjelennek: a strigák elleni harc, a felnőtté válás nehéz útja és megpróbáltatásai, mora politikai és társadalmi harcok, barátság, hűség, családi kapcsolatok alakulása. Az tetszik legjobban Mead sorozatában, hogy nem egy soha véget nem érő, ötlettelen, klisés újabb vámpíros sorozat, hanem egy előre pontosan eltervezett, fantáziadús széria. Látszik, hogy Richelle már az elején tudta, mihez fog kezdeni a szereplőkkel, és több korábbi kötetben is találunk utalásokat a később bekövetkezett eseményekre. Az biztos, hogy a z írónő nagy gonddal szerkesztette meg, hogy megdöbbentő, fordulatos, jól felépített történet legyen. Itt ebben a kötetben mindennek nagyobb lesz a tétje, komolyodik a helyzet, felszínre kerülnek a szereplők, érdekcsoportok közötti rejtett konfliktusok. 

Rose, miután épségben visszatért szibériai strigaölő útjáról, mely Dmitrijt tekintve sikertelen volt, és pár hónapig csendben meghúzta magát a Szent Vlagyimirban, most az érettségijére , a testőrvizsgájára készül. Lissa pedig a királyi udvarba fog menni, de előbb még van Rose-zal egy kis törvénybe ütköző elintéznivalója: ki akarják szabadítani a börtönből Viktor Daskovot, Lissa ősi ellenségét, hogy valami fontos információhoz jussanak tőle. A szereplők lassan felnőnek, már nem védi őket az Akadémia biztonsága sem fizikai értelemben, sem akkor, ha valami rosszat csinálnak. Ha Rose vagy Lissa elkövet valamit, nincs ott egy tanár, aki rendbe hozza a helyzetet. Felelősséget kell vállalniuk a saját tetteikért és érzik, mekkora súly nehezedik rájuk ezután. 

A történetről nem szeretnék többet írni, mert erősen spoileres lenne. A lényeg az, hogy most sem maradunk akció, harc, nyomozás és meglepő fordulatok nélkül. A fontos történésekre nem kell egész köteteket várni, az események pörgősen követik egymást, mindig van min izgulni. A karakterek közötti kapcsolatok  átértékelődnek, Lissának még mindig tetszik Christian, de haragszik és féltékeny rá. Tetszett, hogy az előző részben szakítottak, na nem azért, mert nem szerettem volna, hogy együtt legyenek, hanem azért, mert így az ő kapcsolatuk sem volt ellaposodva és reméltem, hogy azért majd kibékülnek. Rose szerelmi élete sem egyszerű: elkezdett járni Adrian-nel, és még ő is meglepődött, mennyire jól érzi magát vele, de közben még mindig Dmitrijt szereti, akit vissza akar hozni az életbe. Hogy milyen hatással lesz ez a kapcsolatukra és milyen lesz Dmitrij (ha tényleg sikerül megvalósítani a tervet), azt megtudjátok a könyvből. Az írónő még itt is meg tudott lepni, nem mindig úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzeltem. 

A karektereket most is szerettem, mindenki olyan volt számomra, mint egy régi jó ismerős. Rose a szokásos nagyszájú, pimasz, meggondolatlan lány volt, ugyanakkor remek testőr és jó barát, viszont Adrian-nek nem volt jó barátnője. Kicsit haragudtam rá, amiért az orránál fogva vezette a fiút, közben meg Dmitrij után vágyakozott. Szerintem nem kellett volna Adriant hülyítenie, nyilvánvaló volt, hogy Dmitrijt szereti. Annál is inkább, mert tudta, mennyire odavan érte Adrian. A mora lélekmágus fiú alakja most még szimpatikusabb lett, mint eddig és titokban már szurkoltam neki, hogy sikerüljön meghódítania Rose-t (főleg mikor Dmitrij olyan volt Rose-zal, amilyen; tényleg reméltem, hogy Rose már békén hagyja). 

Lissa ezúttal is aranyos volt, mindenben segített Rose-nak, még olyasmiben is, ami neki szörnyű volt, erején felül teljesített, pedig Rose meg akarta védeni minden bajtól. Lissa elszánt és tettre kész lett, igaz nemes. Eddie szintén nagyon szimpatikus figura volt, ő igaz barátként viselkedett. Nem kérdezett semmit, de mindenben Rose és kis csapata mellett állt. Dmitrij viselkedését nem tudtam hová tenni, olyan volt, mintha nem is lenne önmaga. Ettől még strigaként is dmitrijesebb volt, untam az önsajnálatát. Csak a végén kezdtem benne meglátni az igazi Dmitrijt, amiből azt szűrtem le, hogy még van remény. 

A könyv sok helyen meg tudott lepni, még a végére is tartogatott fordulatokat az írónő. Ez a rész szó szerint gyilkos függővéget kapott, ami után azonnal akarod a folytatást. A könyv nem csak akciódús, fordulatos, humoros és drámai egyszerre, de érzelmileg is sokszínű. Olvasás közben érzelmek egész áradatát éltem át, félelemtől megkönnyebbülésen és felháborodáson át, boldogságon és csalódáson keresztül a szomorú kilátástalanságig. A kapcsolatokban is ilyen hullámzás volt megfigyelhető Rose-Adrian, Rose-Dmitrij és Rose-Lissa között is, bár nem egyforma szinten. 

A szöveg stílusát a már jól megszokott pimasz, szókimondó, gyakran töprengő, de néha mégis inkább előbb cselekvő és csak utána kérdező Rose-féle narráció jellemzi. Változatlanul kedvenc. Most még a könyv külleme is tetszik, ez a borítókép sokkal szebb, mint az előző. Ha a képen látható lány világosabb hajú lenne, valahogy így képzelném el Lissát. Egyszóval nagyon tetszett a könyv (így többszöri olvasásra is), izgalmas és reményteli kezdés után megható, majd döbbenetes volt, aztán Mead újabb csavarokkal már előrevetítette, mi várható a hatodik résztől. Természetesen arra is vevő vagyok. 

Értékelés: 
Tartalom, történet: 5/5
Szereplők: 5/5
Nyelvezet, stílus: 5/5
Borító, küllem: 5/4.5

Összesen: 20/19.5

Sziasztok!

Hát az úgy volt, hogy a lusta bloggernek támadt egy ötlete...

Van jó pár olyan könyvem, amibe még csak beleolvastam. Elkezdtem, de félretettem, mert nem tetszett, vagy mert nem volt időm/kedvem/hangulatom tovább olvasni, vagy egyszerűen csak éppen más könyvbe is belefogtam és az jobban lekötött. Arra gondoltam, írok egy ilyen kis "első benyomás" bejegyzést az elkezdett vagy éppen folyamatban lévő könyvekről, aztán majd vagy születik róluk önálló értékelés, vagy nem. 

Azt tervezem, hogy (legfeljebb) havonta fogok jelentkezni ilyen poszttal, már amennyiben vannak éppen függőben lévő, vagy félig-meddig olvasott könyvek a polcomon. Nos, akkor lássuk, melyik könyvbe van éppen belebetonozva a könyvjelzőm! 

Melissa Marr: Törékeny örökkévalóság 
(Tündérvilág 3.)

A sorozat első két részét olvastam, azok nagyjából tetszettek (majd hozok róluk véleményt). Ez annyira nem fogott meg. A borító gyönyörű, de a történet eddig nem jön be. Végtelenül unalmas, nem értem a szereplők cselekedeteit, nem tudom, mi motiválja őket és ellenszenvesek a karakterek. Egyszer talán ráveszem magam, hogy eljussak a végéig. De az nem mostanában lesz. 

Diana Gabaldon: Outlander 2. - Szitakötő borostyánban

Gondolom, arra emlékeztek, mennyire szerettem az első részt. Amennyire faltam az Outlandert, annyira nem kötött le a második része. Lassan, vontatottan indult be, túl hosszúak voltak a bevezető fejezetek és bár sok dologra kíváncsi vagyok, hogy miért, hogyan alakult úgy, valahogy mégis elakadtam az olvasásban a könyv negyede körül. Hamarosan azonban jön az Outlanderből készült filmsorozat, amit már nagyon várok, addigra szeretném átrágni magam ezen a második köteten. 

Angeli Marina: Vérkönny

Ajándékba kaptam a könyvet és már a feléig elolvastam. Akkor éppen nem volt időm rá, hogy folytassam, azóta meg ott ül a polcon és valahogy megfeledkeztem róla. Kicsit nehézkes volt a szöveg a sok régies kifejezés miatt. Tudom, hogy az írónő az adott kor nyelvezetét szerette volna ábrázolni ezzel, de nekem ez a szóhasználat jócskán megnehezítette az olvasást. Nem azért, mert nincs szókincsem, hanem egyszerűen csak fárasztó volt, mikor éppen valami könnyedebb olvasmányra vágytam. Az sem tetszett, hogy két főszereplő között túl hamar kialakult az "sírig tartó, halhatatlan, örök szerelem", amit nem szoktam szeretni. Attól még kíváncsi vagyok, mi lesz a vége. Majd valamikor tovább olvasom...

Michael Grant: Gone - Köddé váltak

Ígéretesen indult a könyv. Tetszik az alapötlet és az is, hogy több főszereplőnk is van. Sok rejtély és drámai pillanat van a könyvben, a szerelmi szál egyelőre aranyos, bájos. A könyv közepe táján kicsit kezdtek eldurvulni a dolgok és itt hagytam abba. Az egész történetet valami baljós, sötét, nyomasztó hangulat lengi körül, nekem pedig kell egy bizonyos fajta lelkiállapot ahhoz, hogy ilyet legyen kedvem olvasni. Valamikor, ha elkap az a hangulat, majd folytatom. 

Lauren Oliver: Káosz 

(Delírium 2.)

"- Szóval korábban hogy hívtak? - kérdezem, mire megáll. Nem fordul meg, miközben folytatom: - Úgy értem, azelőtt, hogy a Vadonba jöttél. Egy darabig még dermedten áll, aztán megfordul. - Jobb lesz, ha lassan hozzászoksz - mondja halkan, de határozottan. - Minden, ami voltál, az előző életed, az ismerőseid... elporladtak. - Megrázza a fejét, majd még szigorúbb hangon folytatja. - Nincs olyan, hogy azelőtt. Csak most van, és ami ezután következik." - Lauren Oliver felvillanyozóan izgalmas második kötettel folytatja a Delíriumban megkezdett történetet. A trilógia első kötete, a Delírium 2011-ben előkelő helyezést ért el a New York Times bestseller listáján. A fordulatos folytatásban szinte sisteregnek a vad elszántság, a tiltott szerelem és egy kitörni készülő forradalom lángjai.

A Delírium után rögtön elkezdtem olvasni a második részt, a Káoszt (Pandemonium). Mivel az első kötet elég ütősen ért véget, már vártam, hogy megtudjam, mi lesz Lenával. Ő ki tudott szökni a Vadonba, de ehhez Alex segítségére és önfeláldozására volt szüksége. Azért akartak megszökni, hogy kint a Vadonban együtt legyenek, hogy Lenát ne kezeljék ki és továbbra is szerelmesek lehessenek egymásba. De Alexnek nem sikerült kijutnia.

Lena-t elborítja a gyász, a veszteség fájdalma, majd' belehal Alex hiányába. De úgy érzi, most Alex helyett is élnie kell, helyette is boldognak kell lennie, hisz a fiú ezért áldozta fel az életét. Meg tudtam érteni Lenát, milyen nehéz neki egy vadidegen helyen, ahol semmit és senkit nem ismer. Azt sem tudja, hová menjen, mihez kezdjen egyedül egy számára ismeretlen világban a szeretett fiú nélkül, akivel együtt akartak élni. Új emberekkel ismerkedik meg, vadonbeli kikezeletlenekkel, az ő fogalma szerint Veszettekkel. Össze kell szednie minden testi és lelki erejét ahhoz, hogy beilleszkedhessen. Lena nagyon sokat változik, az első könyvben megismert naiv, bátortalan, egész életében agymosáson átesett Lena eltűnt. Az új, vadonbeli Lena keményebb, lázadó, igazi túlélő típus, aki nem fél kockáztatni az életét a jó ügy érdekében és a szeretteiért. A Vadon, az éhezés, az élet és szerettei elvesztése megedzette: harcias, tettre kész lány lett. Határozott jellemfejlődésen esett át, bár én a naiv Lenát is kedveltem.

Ez a könyv teljesen más jellegű, másabb hangulatú, mint az első rész. Itt több az izgalom, az akció, míg a Delíriumban inkább Lena fejében, gondolkodásmódjában történtek a nagy változások. Ott a teljes történet Portland városában játszódott és az egész könyvet áthatotta valami baljós fojtogató hangulat, az állandó ellenőrzöttség, a szabad akarat hiányának és az emberi tehetetlenségnek az érzése. Ez a kötet merőben eltér ettől. Itt az emberek cselekvőképesek, mernek és tudnak is tenni valamit annak érdekében, hogy jobbra forduljon az életük. Jobban megismerjük a Veszettek csoportjait ( Kiderül, hogy a Veszettek között is vannak jók és rosszak is: a Dögevők) és kicsit az Ellenállást is. Az Ellenállás tagjai azok, akik kapcsolatban állnak a szimpatizánsokkal, céljuk a hatalom megdöntése, a kúra eltörlése.

Sok új szereplő lép be a történetbe és először furcsa volt a sok szokatlan név: Tövis, Holló, Mókus, Kék, Vadász. Ahogy Lena, úgy én is idegenként éreztem magam közöttük, de végül jobban megismertük őket és Lena be tudott illeszkedni a Vadonba. Nagyon érdekes karakter volt Holló, a háttértörténetét megtudva már meg lehetett érteni a viselkedését. Szimpatikus volt Vadász, Sarah, Kék és a maga módján mégis csak törődő Tövis is. Lenának sok mindenen, nehéz megpróbáltatásokon kell keresztülmennie, amitől megváltozik. Bár még mindig szereti, várja Alexet, a józan eszével tudja, hogy a fiú halott (vagy jobb esetben is örökre a Kriptába zárták), ezért gyászolja Alexet. Ám hamarosan új, nem várt érzések kelnek benne életre egy új fiú iránt. És ki ez az új fiú? Julian Fineman, a Delíriummentes Amerika nevű mozgalom fejének fia. Vagyis az ellenség. Lena azt a feladatot kapja az Ellenállástól, hogy tartsa szemmel Juliant, de a fiúról kiderül, nem egészen olyan, mint amilyennek a nagyvilág felé mutatja magát.

Ilyennek képzelem Juliant (csak ettől hosszabb hajjal)

Julian már eleve érdekes személyiség, összetett jellem. Ellentmondásossága megnyilvánul abban, mennyire lelkesnek és delíriumellenesnek tűnik, több agyműtét után is vállalja a kúrát, pedig valószínű, hogy bele fog halni. Ám kiderül, hogy ennyire nem elvakult. A múltját és valódi énjét megismerve rájövünk, hogy ő nem tehet mást, szót fogad az apjának és titokban a halálban reménykedik. Az első részben nagyon kedveltem Alexet, és kicsit haragudtam Lenára, hogy ilyen hamar (na jó, nem annyira hamar, hisz közben eltelik fél év) talál magának valaki mást, de Julian kifejezetten kedvelhető figura volt. Aranyos, kedves fiú, aki bár fanatikus DMA-harcosnak tűnik, Lenát megismerve elbizonytalanodik. Itt most éppen fordított helyzetben van Lena, mint Alex-szel annak idején, mert most ő a Veszett és Julian a kikezelendő. A DMA mozgalom azt akarja elérni, hogy a kúrát előbbre hozzák és már fiatalabb embereken is el lehessen végezni. Mindent megtesznek azért, hogy érvényt szerezzenek akaratuknak, még trükkös eszközökhöz is folyamodnak. A végén van egy kis kavarodás, nem tudni, ki kinek dolgozik, kinek az oldalán áll, de ki lehet bogozni a szálakat. 

A könyv érdekessége a narráció, az eseményeket nem kronológiai sorrendben meséli el az írónő. Itt két cselekményszál van, és mindkettő Lenáé, de egyik a Vadonba éppen megérkező Lena életét meséli el (ezek az "akkor" fejezetek), a másik pedig a jelenlegi helyzetet írja le. A "most" fejezetek az Ellenállásnak dolgozó, megváltozott, kemény Lenát mutatják be. Mindkét szál lekötött, hol egyik, hol másik volt érdekesebb. A régi inkább érzelmesebb, drámaibb volt, míg a jelen események akciódúsabbra sikerültek, ugyanakkor a szerelmi szál is ezen jelent meg. A könyv végi utolsó fejezet nagyon hosszú lett, de olyan izgalmas, pörgős volt, hogy hamar elolvastam. A könyv utolsó oldala pedig durva fordulatot tartogat az olvasó számára.

A szöveg ezúttal is sok szép gondolatot tartalmaz és vannak olyan hasonlatok, metaforák, amik nagyon megragadták a figyelmemet (pl. a torony). Ez a rész azonban nem annyira elmélkedős, mint az előző, ez fordulatosabb, több benne a cselekmény. A történetmesélés jelen idejű, ez most sem zavart, hamar megszoktam. Az egyetlen, ami nem tetszik a könyvben, az a magyar borító. A külföldi kiadás borítóképe is lehetne kifejezőbb, viszont az legalább szép. De ez?? Szeplős szőke lány fekete kapucnis pulóverben? A fedőlap nem esztétikus, a lány egyáltalán nem hasonlít a könyvbeli Lenára, és olyan semmitmondó az egész kép. Nem illik a könyvhöz, sem a hangulatát, sem a témáját nem tükrözi és még olvasásra sem ingerel. A kiadvány egyébként igényes, a borítón kívül nem volt vele bajom. Jobban örültem volna, ha átveszik a külföldi borítót. 

Külföldi borító

Összességében tetszett a könyv, bár tartottam tőle, hogy Lauren Oliver abba a hibába esik, mint Ally Condie a remek Matched után a katasztrofális folytatással, a Crossed című könyvvel. Ez azonban méltó folytatása lett a Delíriumnak, igaz, ez a kötet teljesen más hangulatú. Más a főszereplőnk jelleme, teljesen újak a mellékszereplők, más a helyszín (a Vadon és New York, nem Portland). Más jellegű a cselekmény, ráadásul két, időben elkülönülő szálon halad, nem pedig lineárisan. A sok újítás ellenére valahogy mégis éreztem, hogy ez egy folytatáskötet és remélhetőleg a harmadik részben sikerül az írónőnek a kétféle világot egyesítenie. Egy nagy forradalom van készülőben és a könyv végi fordulat is érdekes dolgokat ígér, kíváncsian várom a folytatást. 

Értékelés: 

Tartalom, történet: 5/5

Szereplők: 5/4

Nyelvezet, stílus: 5/5

Borító, küllem: 5/3

Összesen: 20/17

Richelle Mead: Véreskü 

(Vámpírakadémia 4.)

A Vámpírakadémia harmadik részének elolvasása után annyira izgatottan vártam a folytatást, hogy nem is igazán értem, hogy sikerült kivárnom. Annyi kérdés merült fel bennem, nagyon érdekelt, mi fog történni, hogyan lehet ezt megoldani, vajon milyen irányba viszi el Mead a történetet. Figyelem, az előző részekre vonatkozóan SPOILERes a bejegyzés! Szóval ha még nem olvastad a Vámpírakadémia első három részét, akkor ne olvasd tovább (a fülszöveget se)!

Fülszöveg:

Rose, a montanai Szent Vlagyimir Akadémia dampyr testőrtanonca az érettségi előtt nemcsak a biztonságos akadémia, de az Egyesült Államok területét is elhagyja, hogy felkutassa strigává változtatott szerelmét, Dmitrijt. Az Oroszországba, Szibéria déli részére tévedt Rose-t szerelmén kívül ígérete hajtja: nem hagyhatja életben az élőhalottá, kegyetlenné vált kedvesét. Meg kell ölnie őt...

Oroszországban azonban minden más, mint az óceán másik oldalán. Rose nemcsak strigákba botlik, de találkozik a morák ember-szövetségeseivel is, az Alkimistákkal, megismerkedik Dmitrij családjával, összefut egy lélekmágus-árnyék csókolta kötelék-párossal, ráadásul állandóan a nyakán lóg egy vélhetően illegális kereskedelmet folytató, láthatóan kivételes hatalommal bíró üzletember is, Abe Mazur. Képes lesz-e Rose végrehajtani ígéretét vagy (szó szerint) feladva életét maga is strigává lesz? Netán egy élőhalott vérszajhája? Ki ez a titokzatos Abe, a vénember? S ha mindez nem volna elég, meg tudja-e menteni a távolból barátnőjét, Lissát egy ellenséges bűbáj hatásától?

Véleményem:

Főhősünk, Rose felkerekedik és elindul Oroszországba, hogy megkeresse és levadássza strigává változott szerelmét, Dmitrijt. Végig azt a részt vártam, mikor végre megtalálja Dmitrijt és kíváncsi voltam, hogyan alakulnak közöttük a dolgok. Sikerül-e megölnie őt? Vagy egyáltalán meg akarja-e még ölni? Vagy Dmitrij öli meg Rose-t? Esetleg újra egymásra találnak? Együtt élnek örök életet strigaként? A lehetőségek száma végtelen volt és a legjobban az foglalkoztatott, milyen lesz Dmitrij és hogyan fog viszonyulni Rose-hoz. Mennyit változott, mióta striga lett, maradt-e benne valami a régi Dmitrijből, akit Rose annyira szeretett? Tudtam, hogy ha még egy kicsit mindig emberi, nem pedig kegyetlen, gonosz striga, akkor Rose-nak sokkal nehezebb dolga lesz. A dmitrijes, harcolós részek akciódúsak, érzelemgazdagok és izgalmasak voltak.

A történet sok helyen érdekfeszítő, de a sorozat eddigi kötetei közül ez volt az első, amiben lagymatag részek is voltak. Igen, nehéz volt kivitelezni, hogy izgalmas legyen a sztori Dmitrij megtalálásáig is és ahhoz képest elég jó munkát végzett az írónő, mert az unalmasabb részekbe is sikerült némi rejtélyt és pár fordulatot becsempésznie. Új szereplők is megjelennek: Sydney az alkimista, aki segít Rose-nak a strigahullák eltüntetésében, no meg Abe Mazur, a titokzatos mora maffiózó. Megismerhetjük a Belikov családot, Dmitrij anyját, nagymamáját és testvéreit, valamint egy ritkának számító dampyr-mora házaspárt is. Az új szereplők közül Sydney semleges volt számomra, de vicces volt, mennyire félt és irtózott Rose-tól, "az éjszaka gonosz teremtményétől". Abe jelenetei tetszettek, érdekes karakter volt és sokat nevettem a Rose-zal való beszélgetésein ("vénember"), máskor viszont a hideg rázott tőle. Már nagyon kíváncsi voltam, ki lehet, kinek dolgozik és mit akarhat Rose-tól. Valami nagyon halvány sejtésem volt a kilétéről, de Mead igazán be tudja vinni az olvasót az erdőbe, ha nem figyelünk a rejtett utalásokra. A Belikov család tagjai is szimpatikusak voltak, főleg a nagymama, Jeva. Ezek a részek humorosak voltak, jókat derültem Rose bosszankodásain. 

Ebben a könyvben van a legtöbb bizonytalankodás, gondolkodó, töprengő fejezet. Rose sokszor csak tépelődik, nem tudja, hogy döntsön, mit csináljon, hova menjen. Maradjon vagy menjen, ha megy, akkor hová? Gyakran nem tudja, mit akar, mire vágyik, mi volna a helyes viselkedés. Tény, hogy nehéz döntéseket kell meghoznia és közben majd' megszakad a szíve. Nem elég, hogy meg kell ölnie a férfit, akit szeret, hanem még legjobb barátnőjét, Lissát is magára hagyta, aki nélküle nehezen boldogul. Úgy éreztem, kicsit túl volt dramatizálva az, hogy Rose otthagyta Lissát, nekem végig az volt az érzésem, hogy nem örökre hagyta ott, csak amíg elintézi a Dmitrij-ügyet. Persze, abban nem lehettek biztosak, milyen kimenetele lesz a küldetésnek, visszatér-e Rose egyáltalán (élve).

Attól, hogy Rose és Lissa térben nem találkoznak, attól még Lissa cselekményszálát is nyomon követhetjük Rose szemével a kötelékük segítségével. Lissa rossz társaságba keveredik, hibát hibára halmoz, rossz döntéseket hoz, és elveszíti azokat, akik igazán törődnek vele. Nem ismeri fel, kik a valódi barátai és ki jelent rá veszélyt. Lissa szálán is belépnek a képbe új szereplők: Avery és Reed Lazar, két mora, meg az apjuk, aki nem más, mint az új iskolaigazgató, valamint a testőrük, az izomagyú Simon. Egyik Lazar-testvér sem volt szimpatikus: Reed folyton mogorva, szótlan, magánakvaló és undok volt, Avery pedig túlzottan bohém, bevállalós, az a fajta, akiről rögtön tudod, hogy bajba fog keverni. Szerintem átlátszó volt, hogy ők nem a jófiúk csapatát erősítik, ennek ellenére Lissa nem vette észre. Adrian nagyon-nagyon szimpatikus volt ebben a részben, még jobban megkedveltem, mint eddig. Álmaiban meglátogatta Rose-t, annak ellenére, hogy a lány egyébként gonoszul bánt vele; törődött Lissával és Jill-lel is, igaz barátként viselkedett. Feltűnt neki, hogy valami nem stimmel Lissával, de nem tudott semmit tenni ez ellen. Jill aranyos, naiv, könnyen zavarba hozható kislány volt, de ki mert állni a véleménye mellett. 

Mikor hosszú várakozás után végül a kezembe vehettem a negyedik részt, még az sem érdekelt annyira, hogy ilyen csúnya lett a borítója, csak olvashassam végre. Most azonban muszáj pontokban kifejeznem, mennyire nem tetszik a könyv külseje. A szokásos ódon vámpírkastély most is megvan, fekete madarak, kísérteties holdfény, kerítés, és egy gusztustalanra sminkelt, sápadt lány sötét hajjal, kapucnis felsőben, ezüst nyakláncokkal. Ha nagyon megerőltetem magam, akkor el tudom képzelni, hogy ez a lány egy strigavadász, de semmiképp nem tudám Rose-zal azonosítani. A nyakláncokat úgy tekintettem, mintha Rose-nak a Dmitrijtől kapott ékszereire utalnának, de maga a borító akkor sem tetszik. Csúnya és ha nem tudnám, melyik könyv folytatása, nem vonzana arra, hogy belelapozzak. Bár ez a legkomorabb, legsötétebb része a sorozatnak, még mindig túl zordnak, sötétnek, drakulásnak érzem ezt a borítóképet. Magára a szövegre egyébként ezúttal jobban odafigyelt a kiadó, az előző részben nagyon sok értelmetlen mondat, helyesírási vagy gépelési hiba volt, itt ezek száma már csökkent, de még mindig benne maradt pár elírás. 

A stílust a jól megszokott Rose-féle narráció jellemzi. Vagány, néha beképzeltnek tűnik, afféle "fenegyerek"-nek tartja magát, de nekem ez tetszik, mert a tetteivel bebizonyítja, hogy tényleg az. Így az ilyen megnyilvánulásait (pl. "piszok jó testőr vagyok") reális önjellemzésnek tudtam be, nem nagyképűsködésnek. Tetszik Rose személyiségében, hogy még a kilátástalannak tűnő helyzetekben sem hátrál meg, nem adja fel és mindent megtesz azért, hogy elérje azt a nemes célt, amit kitűzött maga elé. A harcos részek izgalmát és a drámai jelenetek komorságát humoros részek és romantikus pillanatok oldják. Szerintem Mead-nek sikerült megtalálnia a megfelelő arányt, hogy a könyvei ne legyenek se túl csöpögősek, rózsaszínek, se túl érzelemmentesek. A romantika, az akció és a rejtélyek tökéletesen vannak elosztva, és vegyítve vannak erős érzelmekkel: családi kapcsolatokkal, barátság-szállal. A szereplők fejlődnek, tanulnak a hibáikból, jellemük változik. Újabb konfliktusokkal kell szembenézniük, míg minden egy nagy végső fordulópont felé halad. A könyv végén pedig még a remény is felcsillan, de ez az út nem várt bonyodalmakon keresztül vezet. Az biztos, hogy Rose és Lissa élete az ötödik részben sem lesz egyszerűbb.

Értékelés: 

Tartalom, történet: 5/4

Szereplők: 5/5

Nyelvezet, írásmód: 5/5

Borító, küllem: 5/3

Összesen: 20/17

E. L. James: A szürke ötven árnyalata

Az erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat-trilógia olyan történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad. Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt de a saját feltételei szerint. Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik. Greyt minden sikere - multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja - ellenére démonok gyötrik és az önuralom kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait.

Jó ideje tudok már a könyv létezéséről, sokat hallottam róla, nagyjából tudtam, miről szól, de valahogy nem vonzott, nem voltam rá kíváncsi. De mivel most valaki kölcsönadta (Köszi, tesó!), meg a készülő film apropóján is úgy gondoltam, itt az ideje elolvasnom. A fülszöveg elég jól leírja a könyv tartalmát, lényegét. Igen, ez az a könyv, aminek a háromnegyedében szexelnek, a maradék egynegyed részben pedig a szexről beszélnek illetve arról/azon gondolkodnak. És nagyjából ennyiben ki is merül a sztori. De nem ez volt vele a bajom, hisz egy erotikus regénynél ez megszokott, az viszont nagyobb probléma, hogy ezen felül nem sok pluszt ad. 

Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de engem egyáltalán nem nyűgözött le. Úgy összességében nem volt annyira rossz könyv, csak ahhoz képest, mennyit eladtak belőle. Szerintem az lehet a titka, hogy sok mindenkinek még újdonságként hat, ha egy könyvben ennyire nyíltan beszélnek ilyen tabutémákról, meg eleve hogy az egész csak a nyers szexualitásról szól, meglehetősen szókimondóan. Aztán ott van az is, amit én nemes egyszerűséggel csak "Miley Cyrus-effektusnak" nevezek, hogy valami azért népszerű, azért beszél róla mindenki, mert botrányos és figyelemfelkeltő, nem pedig azért, mert jó. Akárhogy is legyen, tény, hogy nem lettem az Ötven árnyalat trilógia fanatikus rajongója. Én jobban szeretem a cselekményközpontú történeteket az erotikus regények esetében is. Nehezen haladtam vele, hetekig tartott, mire elolvastam, sokszor félretettem. A könyv eleje számomra nehezen indult be, untam az ismerkedős részt, mert a fülszöveg elolvasása után már eleve tudtam, mi lesz a vége. És gyakorlatilag utána sem történt semmi, csak szexjelenetek meg a főszereplő lány önámítása, aki azt hitte, kihozhat valami jót egy eleve halálra ítélt kapcsolatból. A pasi már az elején megmondta, hogy csak szado-mazo-szexelni akar vele, ehhez képest a lány abban reménykedik, hogy szerelem és komoly kapcsolat fog közöttük kialakulni. Miért hiszi ezt? 

Értem én, mi a könyv mondanivalója: hogy meg lehet változni, és érdemes is, ha van kiért. És mindig lehet reménykedni abban, hogy az őszinte szerelemnek van esélye. Van remény arra, hogy egy rosszfiú miattunk megváltozik (bár erre ebben a bevezető kötetben még nem került sor, de van egy olyan sejtésem, hogy ebbe az irányba fog elmenni a történet). Ezek szép gondolatok és jó kis tanulság, ezzel csak az a baj, hogy a való életben ez általában nem így történik. Persze álmodozni lehet. És ez az egyik dolog, ami kifejezetten idegesített a könyvben: hogy az az üzenete, hogy egy lánynak (meg a nőknek általában) mindent el kell viselnie, tűrnie kell a megaláztatásokat, a testi-lelki fájdalmakat, a parancsolgatást, az állandó ellenőrzést, és azt, hogy mindenkinek hazudnia kell a kapcsolatukról. És mindezt miért? Hogy a pasinak jó legyen?? Hogy vele maradjon? A lánynak ebben mi a jó?! Hogy hátha megváltozik? Egyszerűen nem értettem, hogy valakinek ez hogyan érheti meg? Pedig (kapaszkodjatok meg!) a való életben is léteznek ilyen kapcsolatok! Nem is kevés. És komolyan tartok attól, hogy sok naiv lány, aki olvassa ezt a könyvet (és az ehhez hasonlókat, mert rengeteg van belőlük és e könyv sikerén felbuzdulva most mindenki ilyet akar írni), valósnak fogadja el ezt a nyakatekert helyzetet és természetesnek veszi, hogy ő nem ér annyit, mint egy férfi. Meg hogy mindent meg kell tennie (olyasmit is, amit nem akar), csak hogy a férfi méltóztasson foglalkozni vele. Remélem, ettől azért több eszünk van, lányok! Bocs a harcias hangvételért, de ez a könyv enyhén szólva kihozta a feminista énemet. :)

A másik dolog, ami zavart a könyvben, az az, hogy a lány, aki mindent megtesz egy (reményei szerint szerelmi) kapcsolatért, mit kap cserébe? Helikopterutat, notebookot, Blackberryt, kaját (ha akar enni, ha nem) és ruhákat! Hát ezekért hogy a fenébe ne érné már meg kékre-zöldre veretni magadat, ugye? Már így is olyan anyagias a világ, kivesznek a régi értékek. Most komolyan, miért kell azt hangsúlyozni, hogy az anyagi javakért megéri mindent bevállalni? Oké, értem, hogy főszereplőnknek, Anának ezek a dolgok nem sokat jelentenek (még szerencse), és ő gyakorlatilag szerelemből megy bele a játékba, de azért számára mégis csak az a pasi legfőbb jellemzője, hogy gazdag és hú mi mindene van, meg hogy gyönyörű. 

Tudom, hogy a történet tartogat még meglepetéseket, mert ebben a részben nem sok minden derült ki. Csak remélni tudom, hogy a folytatás jobban fog tetszeni, és látok majd valami fejlődést mind a cselekmény, mind a mondanivaló terén. Maguk a szexjelenetek nem voltak annyira durvák, mint amilyennek képzeltem, pedig igencsak elfehéredtem, mikor Anával együtt elolvastam a szerződést. 

Narrátorunk, Anastasia egy szelíd, naiv, bátortalan, ügyetlen lány. Ilyen tekintetben nagyon emlékeztetett Bellára (Alkonyat). És őt is egy elérhetetlennek tűnő, rejtélyes, kiismerhetetlen pasi környékezi meg, aki sokkal jobb, gazdagabb, szebb, menőbb, mint ő. Ismerős, igaz? Szimpatikus vonása az volt, hogy nem mondott rögtön igent Grey ajánlatára, néha gondolkodott, és tetszett, hogy ellent mert mondani (persze nem mindig és nem is sokáig). Az, hogy mindig mindent megbocsátott és a legapróbb udvariassági gesztusoktól is majd' elájult, már nem tetszett annyira. Kicsit sajnáltam szegényt, mikor kezdett rájönni, hogy belehabarodott a pasasba, és kezdte megérteni, hogy itt bizony nem számíthat olyan szerelemre, amire vágyik. Pedig tényleg nem kért sokat, csak egy normális kapcsolatot akart. Ellentmondásosan viselkedett, szerintem aki szűz és még csak pasija sem volt soha, az nem így viselkedik, szóval az írónőnek nem igazán sikerült elkapnia az "ártatlan szűzike" karaktert. 

A vége felé már untam, hogy Ana folyton a belső istennőjével meg a tudatalattijával jött, pedig eleinte még érdekes és aranyos volt. Szinte elképzeltem, hogy úgy ülnek Ana vállán, mint a kisangyal meg a kisördög és különféleképpen reagálnak a lány cselekedeteire, illetve más-más tanácsokkal látják el. A tudatalattija logikusan gondolkodó és megfontolt volt, de néha gonoszkodott egy kicsit, ő képviselte a józan ész szavát. A belső istennője inkább a testi vágyaknak adott hangot és lelkesen bólogatott minden újabb pikáns ötletre. Az is untig ismételt és idegesítő elem volt a könyvben, hogy Ana folyton az ajkát rágcsálta, a szemét forgatta és minden egyes oldalon legalább kétszer elpirult. Ana karakterében csak a családja (érdekes felállás) és a könyv végi döntése tetszett. 

Ana figurájánál csak Christian Grey karaktere idegesített jobban. Fiatal milliomos, titokzatos, jóképű, gazdag, komoly, parancsolgató, gazdag, gazdag, és említettem, már, hogy GAZDAG? Mintha ez lenne a legfontosabb tulajdonsága. Ja, és gyönyörű. Nos, lássuk csak, ezen kívül miért is lehet beleszeretni? Nos, ... hoppá, nincs ilyen! Mert a személyisége egyszerűen taszító. Hűvös udvariasság jellemzi, soha nem látni felhőtlen örömet az arcán, szomorúság és düh váltakozik a hangulatingadozásaiban. Nem értettem, miért szeretett bele Ana. Ezen kívül nem sok mindent tudtunk meg a jelleméről és a titokzatos múltjáról. Csak sejteni lehet, hogy nem volt olyan egyszerű az élete, mint ahogy hinnénk és érezni, hogy valami sötét titok lappang a múltjában. Talán az tette őt olyanná, amilyen lett. Ez a titokzatosság volt az egyetlen, ami kicsit szimpatikusabbá tette nekem Christian alakját, de erről egyelőre olyan kevés információt kaptunk, hogy nem tudta felülírni az ellenszenvemet. 

És hogy mitől volt ellenszenves? Azt hiszi, hogy pénzen bármit meg lehet venni, szeretetet, vonzódást, lányokat játékszernek (mondjuk ebben nyilvánvalóan igaza van, hisz eddig is akadtak lelkes jelöltek - újabb negatív üzenet). Beképzelt, parancsolgató, idegesítő, ok nélkül féltékeny, állandóan nyaggatta Anát, hogy egyen (ettől már a falra másztam), mindennek úgy kellett lennie, ahogy ő akarja, mindenbe beleszólt, mindent tudni akart róla, mindenhová követte és mindenhol ott volt! Még akkor is, mikor a lány mondta, hogy egy kicsit távol akar lenni tőle, hogy gondolkodhasson, akkor is megjelent! Olyan idegesítő volt (mint valami őrült zaklató), én biztos nem szerettem volna bele egy ilyen levakarhatatlan férfiba. Túl sokat kaptunk belőle, olyan érzésem volt, mintha az írónő a pofánkba nyomná Cristian Greyt, ha kérünk belőle, ha nem. Hát, én nem kértem. 

A mellékszereplők közül Kate-et nem bírtam, folyton kíváncsi volt, faggatózott, beleszólt Ana életébe és kicsit olyan volt, mint Christian, csak lányban. Mondanom sem kell, ez nem tette rokonszenvesebbé. Christian szülei és testvérei érdekesek voltak, róluk olvastam volna még, remélem, a következő részekben jobban megismerhetjük őket is. És Mrs. Robinsonra már nagyon kíváncsi vagyok, ő tényleg érdekes figurának tűnik. 

A könyv nyelvezete is hagyott némi kivetnivalót maga után. "Szent szar", "szent tehén" és "basszantyú" minden mennyiségben. Igen, ezek a leggyakrabban használt kifejezések a könyvben. A szerző ilyen profi írástechnikai eszközöket használt arra, hogy kifejezze, milyen meghökkentő dolog történik a szereplőjével. Ezen kívül csúnya szavak is előfordulnak, de ez nem zavart annyira, mert felfokozott állapotban, túlfűtött pillanatokban történt és ez csak hozzájárult a jelenetek érzékiségéhez. Azért előfordultak szép gondolatok is a könyvben, amik elgondolkodtattak, de akadt jó néhány olyan rész, ahol csak 1-2 szavas tőmondatok követték egymást. Az sem tetszett, hogy Grey mindenféle következetesség nélkül használja Ana neveit. Egyszer Anának, máskor Anastasiának, néha Miss Steele-nek szólítja, de erre nincs szabály, mikor melyiket alkalmazza. Jobban tetszett volna, ha kicsit elkülönülnek a megnevezések, pl. mikor dühös, akkor Anastasia-nak szólítja, mikor alkudoznak, akkor Miss Steele, vagy valami. De semmi ilyen nem volt, és ez indokolatlanná tette a háromféle név használatát. A fülszövegben beígért "mélyen megindító" tartalmat és humort hiányoltam, nem vettem észre, hogy olyan "mulattató" lett volna a könyv.

Hogy írjak valami jót is, elmondom, hogy a könyv külső megjelenése tetszik. A borítókép nagyon szép és a címhez illően szürke, valamint azt a nyakkendőt ábrázolja, ami nagy szerepet kap a könyvben. Maga a fedőlap csodálatos bársonyos anyagú, nagyon igényes. A három kötet borítóját elnézve a második tetszik legjobban, így az kap majd maximum pontot. A kötet külső megjelenése illik a könyv tartalmához és hangulatához, a kiadvány minőségével nincs gondom. A szöveg betűtípusa szép, a sortávolság optimális, az e-mailek más betűtípussal vannak kiemelve. Könnyű olvasni, nem fárasztó, én nem emiatt haladtam nehezen az olvasással, hanem mert nem kötött le annyira a történet. A könyvet olyanoknak ajánlom, akik nem bánják, ha egy abuzív kapcsolatról olvasnak és akik szeretik a nem túl eseménydús erotikus jellegű történeteket, melyekbe némi szomorúság és titokzatosság is vegyül. 

Értékelés: 
Tartalom, történet: 5/3
Szereplők: 5/3
Nyelvezet, stílus: 5/3
Borító, küllem: 5/4.5

Összesen: 20 / 13.5