Leisa Rayven: Hitvány Rómeó (Starcrossed 1.)

Amikor Cassie és Ethan a színművészetin találkoznak, a levegő is felforr körülöttük. 

Cassie igazi jó kislány, nehezen találja a helyét a folyton bulizó művészdiákok közt.

Ethan ezzel szemben vérbeli rosszfiú, vad, tüzes, félelmetes és mégis érzékeny.

Akár a Romeo és Júlia amiben címszerepet kapnak Cassie és Ethan szerelme is mintha a csillagokban lett volna megírva amíg Ethan össze nem törte Cassie szívét, mindörökre eljátszva a bizalmát. 

Valami rejtélyes okból, olyan rád nézni, mint megtalálni valami értékeset, amiről nem is tudtam, hogy elvesztettem. 

Évek múlva a szívtipró visszatér, hogy ismét felforgassa a lány életét érintésről érintésre. Fokozatosan újraélik titkos diákszerelmük minden felemelő és pusztító pillanatát, mígnem rájönnek, hogy a csillagokban írt szerelemnek nem kell tragédiával végződnie. 

,,Szerelmes vagyok Leisa Rayven történeteibe." 

Colleen Hoover, a Reménytelen és a Szívcsapás sorozatok írónője

Nagyon szeretem Rómeó és Júlia történetét, ezért ez a könyv már a címével felkeltette az érdeklődésemet. Megörültem, mikor megtudtam, hogy színésztanulókról szól a könyv, akik Rómeó és Júlia történetét adják elő. Alapjában véve egy romantikus, kissé erotikus new adult történet, bár néha kicsit lassúnak és vontatottnak éreztem. Némileg túlírt, a szerző 540 oldalban mesélte el azt, amit 300 oldalban is el lehetett volna. 

A történet két idősíkon fut: a jelenben, és a múltban, hat évvel ezelőtt. A múltbeli eseményekből derül ki, hogy ismerkedett meg egymással két főszereplőnk, Ethan Holt és Cassie Taylor. Mindketten színészpalánták, akik eleinte idegesítik egymást, aztán vonzódni kezdenek egymáshoz, de Ethan nem igazán érzi képesnek magát egy kapcsolatra és nem akar romantikus viszonyba bonyolódni a lánnyal. Ezen a szálon Cassie az, aki odavan a pasiért, mindenáron szeretné, ha egy pár lehetnének. Míg a jelenben éppen Ethan az, aki hajlandó megküzdeni Cassie megbocsátásáért. Cassie most megbántott, csalódott és összetört szívű lány, aki alkalmi szexpartnerekkel próbálja elfeledtetni, mennyire üressé vált érzelmileg Ethan/Holt miatt. Tudjuk, hogy a srác nagyon megbántotta, de nem tudjuk, hogyan vagy mivel. A múltbeli szálon valószínűleg előbb-utóbb oda is eljutunk, hogy ez kiderüljön.

A jelenben Ethan kér még egy esélyt a lánytól, de Cassie teljesen össze van törve, nem akar újra szenvedni a srác miatt, hisz már nem tud megbízni benne. Az is említésre kerül, hogy Holt kétszer törte össze Cassie szívét, erre kíváncsi vagyok, hogy alakult. Kíváncsian várom, hogy a következő részből ez is kiderüljön. Érződik, hogy ez a könyv a következő résszel alkot egy egységet, a történet dramaturgiai íve épp emiatt kicsit furcsának tűnt, mintha nem lett volna igazi tetőpontja. 

A két idősíkon folyó események gyakran párhuzamba vannak állítva egymással, például kapunk egy táncos vagy csókjelenetet a jelenben, majd egy múltbeli jelenetet az első közös táncukról, csókukról, stb. Nagyon érdekes, mennyire másak a karakterek a két idősíkon, mindketten rengeteget változtak, sokkal érettebbek. Ethan megfontoltabb, elszántabb és sokkal kiegyensúlyozottabb lett, Cassie-t viszont megkeményítette és keserűvé tette az élet és a csalódás. Megértettem a lány érzéseit, szinte ugyanabba a helyzetbe került, mint amilyenben Ethan volt a múltban: egy csalódás miatt nem lát esélyt a boldogságra és nem tud megbízni a partnerében ill. magában. Hasonló szenvedéseken mentek keresztül, Cassie-vel mégis jobban együtt tudtam érezni, mint Holttal. A múltbeli Cassie nem mindig gondolkodott racionálisan, de Holt még inkább nem. A két főbb karakter közül egyértelműen a lánnyal szimpatizáltam inkább.

Kép forrása

A sztori kicsit klisés, ahogy a szereplők is, de azért nem haragudtam annyira. Nem az a tövig rágom a körmöm izgalmamban típusú történet, de azért olvastatja magát. Bár említettem, hogy kissé bő lére van eresztve, untam egy kicsit a huzavonát. És belegondolni, hogy még egy egész könyv szól majd ugyanerről... A karakterekkel volt bajom, de alapjában véve szimpik, a mellékszereplők viccesek. Kedveltem Rubyt, Tristant, Elissát, Connort, a folyton viccelődő Jack-et, és a többi színészpalántát is. Akadt egy pár poén, de mindent egybevéve igazi érzelmi hullámvasút a könyv.

A sokat sejtető borító ellenére nem annyira hangsúlyos a könyvben a testi kapcsolat. Vagyis egyféle szempontból igen, hisz Cassie folyton ilyenekről fantáziál és szinte csak az érdekli, hogy Ethan végre akarja őt, mégis az érzelmeket éreztem fontosabbnak. Főleg a jelenben játszódó eseményeknél. Igen, jelen van a szexualitás a könyvben, elég fontos szerepe van, mégis a fő téma egy szerelmi kapcsolat kialakulása, illetve egy szakítás utáni újrakezdés lehetőségei. Hogyan lehet továbblépni, újra kezdeni? Össze lehet-e foltozni az összetört szívet, érdemes-e? Ugyanolyan-e az ember összetörve, a szakítás után, mint akibe egykor beleszeretett a másik fél? Ehhez hasonló kérdéseket boncolgat a könyv.

A stílus könnyed, fiatalos, a szereplők beszéde néha vulgáris, sok a "baszki" meg az egyéb káromkodási formák, de illik a szereplőkhöz, a helyzetekhez, a lelkiállapotukhoz. Vannak benne egészen szép, elgondolkodtató mondatok, bátorító szavak. Környezetleírás nagyon kevés van, a szereplők jellemzésére sem fordít nagy gondot a szerző, valahogy ezt mégsem hiányoltam annyira. A könyv külseje elég szép, bár a borítókép nekem egy kicsit obszcén. Nem szeretem a félmeztelen pasis borítókat, mert túlságosan egysíkúnak tűnik tőlük a könyv. Ezzel is ez a helyzet. Maga a borítómodellek testhelyzete egy jelenetet ábrázol a könyvből, így mondhatni, hogy illik hozzá, mégis jobban örültem volna valami színházasabb borítónak. A fordítás néhol kicsit furcsa volt, olyan szavakat használt a fordító, amelyek magyartalanul hangzanak, pl. valaki "fogalmatlan", ilyet nem szoktunk mondani. Ezt úgy érti, fogalma sincs a dolgokról, tehát lehetne mondjuk a naiv, tudatlan, figyelmetlen, gyanútlan, szűk látókörű, stb. És ez csak egy példa volt.

Összességében nem bánom, hogy olvastam, kezdem is a második részt, mert érdekel, mi lesz a két szereplővel. A romantikus-erotikus new adult zsáner kedvelőinek mindenképpen ajánlom a könyvet, de kellemes kikapcsolódást kínál a Rómeó és Júlia ill. a színház témájú könyvek kedvelőinek. Átlagos történet, lelki fájdalmakkal, titkokkal, szerelemmel. Számomra nem többször olvasós, kicsit túlírt és nagyon "rinyálós", de egynek elmegy. A színjátszós részeket szerettem benne.

Értékelés:
Tartalom, cselekmény: 5/3.5
Karakterek: 5/3.5
Leírás, stílus: 5/3
Borító, küllem, kiadvány: 5/3

Összesen: 20/13

Alexandra Bracken: Sötét elmék

Amikor Ruby a tízedik születésnapján felébredt, valami megváltozott. Olyan nyugtalanító dolog történt, hogy a szülei bezárják Rubyt a garázsba és a rendőrséget hívják. Olyasmi történt, aminek következményeként Thurmondba, a kormány brutális rehabilitációs táborába küldik. Túlélte a titokzatos betegséget, amelybe az amerikai gyerekek többsége belehalt, de mellékhatásként nála és másoknál is valami sokkal rosszabb tulajdonság fejlődött ki: félelmetes képesség, amelyet képtelenek uralni.

A tizenhat éves Ruby most a veszélyesek egyike.

Amikor az igazság kiderül, Ruby kis híján életét veszti Thurmondban. De sikerül elmenekülnie. Szökésben van és kétségbeesetten igyekszik eljutni a hozzá hasonló gyerekek egyetlen biztonságos menedékébe, az East River-hez. Csatlakozik a táborokból szökött gyerekek csoportjához. Bátor vezetőjük, Liam, nagyon odavan érte. Ám Ruby bármennyire is vonzódik hozzá, nem kockáztathatja, hogy közel kerüljön hozzá. Azok után, ami a szüleivel történt, semmiképpen. 

Amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik, legkevésbé a titokzatos vezető. Ám más erők is működésbe léptek; olyan emberek, akik semmitől sem riadnak vissza, hogy Rubyt felhasználják a kormány elleni küzdelmükhöz. Ruby borzasztó választás elé kerül, amely könnyen azt jelentheti, hogy fel kell adnia egyetlen esélyét, hogy élni érdemes élete lehessen.

Alexandra Bracken trilógiáját már az első könyv megjelenése óta szerettem volna elolvasni. Valami miatt azonban kimaradt az életemből, de arra gondoltam, megvárom a többi részt és majd nekilátok közvetlenül egymás után olvasva őket, így nem kell sokat várnom a folytatásokra. Várólista-csökkentésem okán és a filmváltozat apropóján került most a kezembe ez a könyv. Itt volt az ideje elolvasnom, hogy megnézhessem a filmet és összehasonlítsam. Erről csak annyit, hogy a film szerintem messze elmarad a könyvtől. Kicsit rámentek a látványra meg a romantikára, de Ruby érzései és a sztori mondanivalója valahogy nem jött át. Szóval egy tinirománcot kreáltak belőle ahelyett, hogy egy fantasy elemekkel tarkított disztópia maradt volna. 

Maga a könyv remek alapokkal rendelkezik, a világfelépítésben van potenciál. A könyv világában egy rejtélyes járvány miatt nagyon kevés gyermek marad, és akik túl is élik a kórt, megváltoznak: különleges képességeik lesznek. Ötféle képesség alakulhat ki, ezeket színek szerint különítik el: vannak a nagyon magas intelligenciájú (pl. fotografikus memóriával rendelkező) zöldek, a telekinetikus képességgel rendelkező kékek, az elektromos áramot generálni tudó sárgák, a mentális befolyásolásra képes narancssárgák és a tüzet uralni képes vörösek. A társadalom azonban fél a túlélő gyerekektől, sokan szörnyetegeknek tartják őket. A kormány programot dolgoz ki, hogy "segítsen" a gyerekeken, "meggyógyítsa" őket. A közvélemény persze nem tudja, hogy a gyerekek nem terápiára érkeznek, hanem gyűjtőtáborokba, ahol a narancsszínűeket és a vöröseket szinte azonnal likvidálják, mert túl veszélyesnek ítélik. Sárga is kevés marad, a kékekkel és a zöldekkel együtt gyakorlatilag a táborokban sínylődnek foglyokként. A táborok leírása és az egész rendszer nagyon hasonlít a második világháborús koncentrációs lágerekre. Az ábrázolásmódnak ez a része tetszett, átjött a félelem, a rettegés, a bizonytalanság és a kilátástalanság érzése. 

A kartonált kiadás filmes borítóval

Persze akadnak logikai buktatók is a történetben, pl. Miért találják veszélyesnek, miért zárják el a zöld fiatalokat? Ők csak okosak, amivel a társadalom hasznára lehetnének. A másik, még ennél is nagyobb logikai baki az, hogy ha annyira kevés gyerek maradt, miért próbálják meg a meglévőket is elpusztítani? Nem gondolnak a jövőre, az emberiség kihalására? A harmadik furcsa dolog az, hogy a szülők miért adták át a gyerekeiket önként és ilyen könnyen? Oké, sokan félni kezdtek tőlük, mások meg akarták őket gyógyítani, stb. De olyanok nem voltak, akik elrejtették a gyereküket, vagy velük együtt elmenekültek volna valami biztonságos helyre? Ez így egy kicsit sántít. Az is furcsa, hogy a főgonosz miért tette azt, amit tett, mi volt neki ebben jó, és Ruby-val mégis mi lett volna a célja, terve? 

A történet alapjában véve tetszett: a világfelépítés az említett logikai hibákat leszámítva ígéretes, a sztori is érdekesen kezdődik. A könyv második negyede nagyon lassú folyású, kissé unalmas, nem történik semmi, csak ülnek egy kocsiban és szeretnének eljutni egy helyre, amiről fogalmuk sincs, hol lehet. Közben sokféle érdekcsoport próbálja elkapni őket: a kormány katonái, azaz a PSF, a fejvadászok, akik pénzjutalom fejében akarják őket átadni a katonáknak, és a Gyermek Liga, akik a kormány ellen harcolnak és a tehetséges gyerekekkel végeztetik a piszkos munkát. Ők azok, akik szeretnék meggyőzni Ruby-t és társait, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Ők viszont szabadon akarnak élni egy Szökött Kölyök által vezetett titkos menedékhelyen, ahol a többi különleges fiatallal együtt biztonságban lehetnek és/vagy meg akarják keresni a szüleiket. 

Forrás

A könyv harmadik negyedében egészen más jellegű lesz a könyv, gyorsabban peregnek a napok, de szintén nem sok minden történik a cselekvés szintjén, inkább érzelmi és mentális téren vannak történések. A könyv utolsó negyede volt igazán izgalmas, ott adódtak drámai fordulatok, veszteségek, és fájdalmas döntések. Van romantikus szál is, de nem ezen van a hangsúly. Sokkal erősebbnek éreztem a barátság szálat, valamint a képességgel való megbirkózás, önmagunk elfogadásának témáját. Sok erkölcsi kérdést feltesz a könyv, elgondolkodtat, ez tetszett benne. 

Négy központi figura van a könyvben, közülük egyértelműen Ruby a főszereplő. Ő a narrátor, az ő elmondása alapján ismerkedünk meg ezzel a világgal. Kislány volt még, mikor kitört a járvány és ő is a táborba került. Hogy hogyan jutott oda és mit szóltak ehhez a szülei, az később derül ki egy visszaemlékezésből, de addigra az olvasó az utalásokból már könnyen összerakhatja a képet. Ruby narancsvörös, azaz képes a mentális befolyásolásra. Képeket, gondolatokat, emlékeket lát mások életéből, ha megérinti őket, emlékeket tud kitörölni és rá tud venni másokat bizonyos dolgokra. Képeket, akaratot képes mások tudatába táplálni elérve ezzel, hogy azt tegyék, amit mond. Persze eleinte számára sem tisztázottak a képességei, fél tőle, hogy nem tudja irányítani, de a könyv végére sokat fejlődik. Ám sokat kell még tennie ahhoz, hogy teljesen el tudja fogadni önmagát és a képességeivel tudjon magán és másokon is segíteni. Remélhetőleg ez a fejlődés folytatódik a következő részekben is és Ruby mind személyiségét, mind képességeit tekintve erősebbé, érettebbé válik. 

Második legfontosabb szereplőnk Liam, a jófiú. Nos, őt elég kidolgozatlannak éreztem, lehetett volna még javítani a karakterén, hogy egyedibb, izgalmasabb legyen. Ő az, aki a romantikus szálat biztosítja a könyvben. Kedves és jó fiú, határozott véleménye van, de lehetne kicsit különlegesebb személyiség. Neki is megvannak a maga démonai, problémái, bűntudata. Ahogy harmadik figuránknak, Charles-Daginak is, aki néha gonosz beszólásaival, ellenségességével próbálja - nem túl jól - leplezni sebezhetőségét. Sok drámai esemény történik velük, melynek hatására Dagi megnyílik, ő és Ruby igazi jó barátok lesznek. Nagyon tetszett a kapcsolatuk ábrázolása. Mindenre képes volt a batátai biztonsága érdekében és bízott bennük, bár néha tudálékosságával és kötekedéseivel bosszantotta őket. Tetszett, mennyire elfogadóak voltak egymással a könyv második felében a szereplők. Negyedik karakterünk az édes, szerethető, néma japán kislány, Suzume, azaz Zu. Annyira aranyos volt, hogy a többiekkel együtt én is csak jót akartam neki, és nekem is fájt, mikor el kellett engednünk. Szóval a főbb karakterek elég jól ki vannak dolgozva, a mellékszereplők már kevésbé. 

Jelenet a filmből
Forrás: filmtekercs.hu

Az írásmód nagyon furcsa. Egyes helyeken annyira szépen megfogalmazott mondatokat találunk, az érzelmek, a drámaiság, a saját képességektől való félelem, a bűntudat ábrázolása mind eljut az olvasóhoz, ezek a részek nagyon megérintettek. Az akciódúsabb részeknél viszont valami nagyon  nem stimmelt, sokszor nem értettem, hogyan mozognak a szereplők, ki hol áll, ül, mit csinál. Néha nem lehetett tudni, ott van-e még egy jelenetben egy (pár mondattal korábban még jelen lévő) harmadik szereplő, mikor két alak beszélget. A verekedős, autós üldüzős részek egyáltalán nem voltak számomra élvezhetőek, nem láttam magam előtt. Suta megfogalmazások egész sora vonult fel: pl. egyes szereplőkre egy izgalmasnak szánt jelenetben kisteherautós férfiként meg városi terepjárós férfiként hivatkozott a szerző. Nem lehetett volna valami egyszerűbb és emlékezetes megfogalmazást keresni? És egy nem csak egy eset, szinte az összes mozgalmasabb jelenetnél éreztem a leírás és a figuramozgatás hiányát. A mellékszereplők nagyon egysíkúak, kétdimenziósak, nincsenek igazán jellemezve. Martinon, Clancy-n, Cate-en és a négy főbb szereplőn kívül nem sok mindenkinek van személyisége, ami sajnálatos egy ilyen középhosszú könyv esetében. Kicsit érződik a könyvön a trilógiafelvezető jelleg.

A kiadvány minősége nem száz százalékos. Vannak bizony gépelési hibák, elírások, írásjelek hiánya, stb. Ezek egy kicsit zavartak, és a fordítás sem nyerte el a tetszésemet teljesen, találkoztam magyartalan mondatokkal. Sokszor volt az az érzésem, hogy nem láttam magam előtt a jelenetet, és nem tudom, ez az író vagy a fordító hibája-e. A könyv külső megjelenése esztétikus, a sötét háttér illik a könyv komor hangulatához, a narancssárga szín utal Ruby képességére, a pszí-jel a gyerekekre, a szögesdrót pedig a gyűjtőtáborokra. Belül is esztétikus a kiadvány, nekem a füles kivitel van meg, nagyszerű kézbe venni, jók a lapok, kellemesen olvasható a betűtípus. Tetszenek a borítón kiemelt fényes felületek és a tipográfia is. A mozifilm kapcsán újra kiadták a művet, megjelent kétféle filmes borítóval is, közülük az autóreptetős kép tetszik legjobban, bár éppen a könyv hangulatát nem adja vissza (kicsit inkább olyan x-men érzést kelt), azonban utal a fiatalok képességeire és szépek a színei. A fentebb látható másik képnek viszont nagyon gettó-feelingje van. 

A keményborítós változat moziplakátos borítóval

Összességében nem bántam meg, hogy végre elolvastam, hisz régóta volt már a várólistámon. A folytatásokat is tervezem elolvasni, de nem mondanám, hogy tűkön ülve várom. Mindenképpen jó könyv, sok pozitívuma van, de nem tökéletes. Hibaként említeném a logikátlanságokat, a lassú történetvezetést, a tisztázatlan motivációkat, a nem túl érzelmes romantikus szálat, vagy a furcsa leírásokat. Ajánlom a YA disztópiák rajongóinak. Esetleg az X-men vagy a szuperhősös filmek kedvelőinek. Azoknak nyújthat kellemes kikapcsolódást, akiknek tetszett a Beavatott, Az Éhezők viadala, vagy a Vörös királynő. 

Értékelés:

Tartalom, cselekmény: 5/4

Karakterek: 5/4

Leírás, stílus, ábrázolásmód: 5/4

Kiadás minősége, küllem: 5/4

Összesen: 20/16

Ker Dukey & K Webster: Pretty stolen dolls - Ellopott babácskák
(Csinos játékbabák 1.)

Szép kis babácskáit Benny nagyon szereti,

Mindaddig, míg azok szót fogadnak neki.

Hajukat fésüli, őket szép ruhába bújtatja,

Hogy tökéletességük semmi ne sújthassa.

Ha eljön az éj, velük játszadozni szeret,

Egyikük félénk, de a másik harcol és fenyeget.

Mikor aztán kedvence futásnak ered,

Hiába ígér a másik baba szépeket,

Benny szíve megtört, szeméből könny csorog,

hasztalan küzd, hisz nem férfias dolog.

Kedvence az övé, vissza kell kapnia

vagy a másiknak meg kell lakolnia.

Nem olvastam még a Könyvmolyképző kiadó Rázós könyvei közül egyet sem, gondoltam itt az ideje kilépni a komfortzónámból, és a megszokott zsánereken kívül is felfedezni új dolgokat, hátha más is bejön. Nos, bevallom, elég könnyen belerázódtam ebbe a műfajba, másfél nap sem kellett, hogy a könyv végére érjek. A történet végig izgalmas volt, alig tudtam letenni. Kicsit olyan volt, mintha a Gyilkos elméket néztem volna, és alapjában véve pont azért szeretem azt a sorozatot, mert a normális embertől annyira másképpen gondolkodó bűnözőket mutat be. 

Itt is a gonosztevő személyisége volt számomra a legizgalmasabb. Egy pszichiátriailag beteg, szadista megszállott gonoszról szól van szó a könyvben, aki szép fiatal lányokat rabol el, hogy játékbabaként használja őket. Öltözteti, kisminkeli őket, játszik velük...de csak a legszebbeket tartja meg. Amelyik tönkremegy, vagy nem elég szép, azt megöli. Érdekes, összetett jellem, igazi pszichopata, aki néha még saját magát is félrevezeti a rögeszméivel. Ijesztő belegondolni, hogy a valóságban is szaladgálnak ilyen pszichopaták a világban. 

Ha már így elkezdtem a karakterekről beszélni, térjünk rá a hősnőre, Jade-re. A történet tulajdonképpen három idősíkon fut, az elsőben megismerjük Jade-et, amint 18 éves fogvatartott lányként az alkalmat lesi, hogyan szökhetne meg, és amikor kínálkozik egy lehetőség, megragadja az alkalmat a szabadulásra. A másik idősíkon már nyolc évvel később, a jelenben járunk, ahol Jade-ből már rendőrnyomozó vált, keménynek látszó zsaru, aki az eltűnt lányok eseteire fókuszál. Reméli, hogy megtalálja a tetstvérét, Macy-t és bosszút állhat elrablóján, Benny-n. A harmadik idősík a múlt, amin Jade gyakran mereng: újraéli legszörnyűbb emlékeit. Ezekből a részekből tudhatjuk meg, hogyan rabolta el Benny Jade-et és a húgát 12 évvel ezelőtt és mi történt velük az alatt a négy év alatt, amíg a fickó fogvatartotta őket. Jade négy évig sínylődött a cellájában, de Macy még azóta is ott van, ki tudja, milyen szenvedéseket kell kiállnia. Ezért Jade minél előbb meg akarja találni. 

Forrás: pinterest

Jade-et fűti a harag, a bosszúvágy, a húga iránti aggodalom, de sokszor eluralkodik rajta a pánik és a félelem is, és néha maga sem tudja, mit tesz. Olykor már a saját épelmélyűségét is megkérdőjelezi. Attól tart, hogy a testi és főleg a lelki sérülései olyan mély nyomot hagytak rajta, hogy nem lesz képes normális életet élni. Közben gyötri a bűntudat, hogy otthagyta a testvérétr, mikor megszökött és nem tudott visszamenni érte. A lánynak van egy barátja, Bo, egy gyerekkori ismerős, a szomszéd fiú, aki megkéri a kezét. Ez a srác segített neki átvészelni az elmúlt éveket, elkísérte önvédelmi edzésekre és elérte, hogy valamelyest kiegyensúlyozott legyen. De Bo nem igazán érti meg, min ment kersztül, nem tudja, hogy Jade már örökké kénytelen együtt élni azzal, ami vele történt. azt hiszi, segíthet rajta a pszichiáter és könnyen maga mögött tudhatj a traumát. Ám ez nem ilyen egyszerű. Bo nem igazán sejti azt sem, Jade-nek mire van szüksége, a mindennapi élet és a szexuális kapcsolat tekintetében. 

Ám itt van a képben egy másik pasi is: Jade rendőr kollégája, Dillon, akivel hamarsan egymásra hangolódnak. Kicsit gyorsnak éreztem a közöttük létrejövő kapcsolatot, de egyébként bírtam a párosukat. Dillon vadsága, zabolátlansága, kedvessége, néhol durvasága, és bosszúvágya az, amire Jade-nek szüksége van. Macy is nagyon érdekes szereplő, bár róla nem tudunk meg olyan sokat. Kislányként látjuk csak, nem tudhatjuk, mit művelt vele azóta Benny, él-e még egyáltalán. 

A Dillon és Jade közötti érzéki jelenetek jól sikerültek, megértettem Jade-et, hogy ilyesmire vágyik, ugyanakkor furcsa volt, hogy szinte csak ezzel a tevékenységgel tudja elűzni a lelki fájdalmait, ami persze betudható a lelki megrázkódtatásainak. Vártam volna kicsivel több nyomozást, több ügy felgöngyölítését, mert a zsaruk gyakorlatilag semmit nem csináltak, csak hullákat találtak, de egyikről se igazán derítettek ki semmit. A jelenbeli szálon az erotikus és a nyomozgatós részeken van a hangsúly, egyre jobban úgy tűnik, sikerül a rendőröknek Benny nyomára akadniuk. A gyilkos mintha kipécézte volna magának Jade-et, szinte neki hagy nyomokat, őt akarja visszaszerezni. A másik hangsúlyos szál a könyvben Jade A könyv végi csavar nagyon jól fel volt építve, és ezt tudva már észre lehetett venni a nyomokat. Kíváncsi vagyok a folytatásra: Mi lesz, ha Jade és Macy újra találkoznak? Milyen lesz a testvéri kapcsolatuk? Mi lesz Jade-del, Bo-val és Benny-vel? Sikerül-e Dillonnak elérni a célját? Jade fel tudja-e valaha dolgozni ezt az egészet valahogyan?

A halálesettel és a temetéssel kapcsolatos részeknél vártam volna egy kicsivel több érzelmi megnyilvánulást, de alapjában véve értettem Jade érzéseit, problémáját. Ő a kemény zsaru álarccal és a testi élvezettel próbálja feldolgozni a fájdalmát. A narrátor keménykedő, vagény, néhol káromkodó stílusa tetszett, illett a kemény zsaru-képhez, amit Jade magára vett. A visszaemlékezős részeken éreztem a gyermeki hangot, majd a fiatal lányt, aki arra vágyik, hogy szeressék, ne bántsák. A pszichiáteres részeknél egészen másfajta hangon szólal meg a narrátor, ami nem véletlen. Az elrabolt lány próbálja valahogy feldolgozni a vele történteket, de úgy érzi, ehhez nem sok segítséget kap.

Összességében nem bánom, hogy elolvastam, megrázó volt, de izgalmas és elgondolkodtató. A borítókép szép, illik a könyv sztorijához, a sötét szín és a vérre emlékeztető piros felirat is utal a komor tartalomra. Színtelensége miatt azonban nem adhatok rá öt pontot, mint a kedvenc gyünyörű borítóimra. A lány is elég szép ahhoz, hogy Jade-re emlékeztessen, ugyanis sokszor hangsúlyozzák a könyvben, hogy Jade menynire szép, soha nem volt még Benny-nek ilyen szép babája, ezért is ragaszkodik hozzá ennyire. Ajánlom a könyvet a Gyilkos elmék tévésorozathoz hasonló könyvek, pszichotrillerek és az erotikus könyvek kedvelőinek. Várom a második részt. 

Értékelés:

Cselekmény, történet: 5/5

Karakterek: 5/5

Leírás, stílus: 5/4

Borító, küllem: 5/4

Összsen: 20/18

Penelope Ward: Stepbrother dearest - Legdrágább mostohabátyám

Amikor a mostohabátyám, Elec a gimi utolsó évében hozzánk költözött, nem voltam felkészülve arra, hogy mekkora szemét.

Utáltam, hogy bunkón viselkedik velem csak azért, mert nem akar ott lenni.

Utáltam, hogy lányokat hoz haza a suliból és visz fel a szobájába.

De amit a legjobban utáltam, az az volt, ahogy a testem akaratom ellenére reagált rá.

Először azt hittem, csupán kőkemény, tetovált izmai és markáns arca lehet vonzó benne. De a dolgok új irányt vettek köztünk, mígnem egy éjjel minden fenekestül felfordult.

Aztán épp olyan gyorsan, ahogy betoppant az életembe, már vissza is ment Kaliforniába.

Évek teltek el, mire újra láttam Elec-et.

Amikor a tragédia lesújtott a családunkra, újra szembe kellett néznem vele.

És szent ég, a kamasz, akiért egykor megőrültem, most férfivá érett, aki egyenesen az eszemet vette!

Volt egy olyan érzésem, hogy megint darabokra törik majd a szívem.

Sok jót hallottam erről a new adult könyvről, többek között azt, hogy milyen jó könyv, mennyire letehetetlen és milyen durvák benne a csínyek. Nos, talán ennek a sok jó véleménynek tudható be, hogy egy kicsit csalódott vagyok. Valami jobbra, romantikusabbra, egyedibbre számítottam. Sajnos azonban a történet sablonos, tele van a new adult műfaj kliséivel és a szereplőket se sikerült igazán megkedvelnem. 

Aki olvasott már egy pár new adult könyvet, tudhatja, hogy ezek főleg fiatal felnőttekről, jellemzően egyetemistákról szóló romantikus-erotikus könyvek, ahol a szerelmespár egyik vagy mindkét tagja valamilyen testi vagy lelki szenvedésen ment keresztül, esetleg valamiféle tabutéma jelenik meg az életével kapcsolatban, melyet a szereplő a partnere iránti szerelem segítségével igyekszik legyőzni/feldolgozni. Lehet ez pl. nemi erőszak, családon belüli erőszak, gyilkosság, depresszió, alkoholizmus, kábítószer- vagy gyógyszerfüggőség, prostitúció, valamilyen különleges pszichiátriai betegség, stb. Nos, a problémák közül az egyik itt is megjelenik. 

Történetünk két időben játszódik, az első része a két főszereplő tinikorában játszódik, mikor egy ideig együtt élnek. Greta, egy végzős diák, akinek anyja pár éve hozzáment egy férfihoz, Randy-hez. Most kiderül, hogy Randynek van egy szintén végzős gimis fia, Elec, aki nyárra ideköltözik hozzájuk Bostonba, mert az anyja külföldre megy egy művészeti ösztöndíj miatt. Elec és Greta eleinte nem jönnek ki jól egymással, a srác igyekszik megkeseríteni a lány életét különböző csínytevésekkel, ennek ellenére Greta vonzódik hozzá. Aztán a srácnak el kell mennie, vissza Kaliforniába, és hét évig nem látják egymást. Egy tragikus esemény miatt kénytelenek újra találkozni, felelevenítik a múltat és el kell dönteniük, mihez kezdjenek a jövőjükkel. 

Annak ellenére, hogy hamar elolvastam a könyvet - tényleg gyorsan lehetett vele haladni - , számtalan hibája van. Az egyik az, hogy a két főszereplőről nem tudunk meg szinte semmit azon kívől, hogy bejönnek a másiknak. Greta például annyira szürke kisegér, hogy gyakorlatilag egy tulajdonságát se tudom megemlíteni, Elec személyisége is eléggé kliséhalmaz és főleg a külső jegyekre korlátozódik a jellemzése. Persze utána megtudunk ezt-azt a múltjáról, meg az ú érzéseiről az ő szemszögéből, de az is olyan távoli maradt számomra. Nem igazán éreztem át, mitől, hogyan szeretett bele Gretába, aki egyébként egy szánalmas liba, aki még akkor is teper a pesi után, mikor az szemétkedik vele. Nos, Elec kis trükkjei nem voltak azért annyira durvák, de eléggé idegesítőek voltak ahhoz, hogy Greta helyében én megharagudtam volna. 

Greta és Elec
Forrás: goodreeds

Zavaró tényező volt, hogy Greta Elec-en kívüli életéről szinte semmit nem tudunk meg, például hogy milyen a kapcsolata az anyjával vagy a mostohaapjával, hogy megy neki az iskola, mi a hobbija, semmi ilyesmit. Érdekelt volna egy kicsit több karakterábrázolás, mert így Greta nagyon tucatfigura lett. De a legfurcsább az volt, hogy mindenki iylen könnyen elfogadta a két mostohatesó kapcsolatát, senki nem gondolta, hogy ez fura. Azt hiszem, az írónő nem hozta ki ebből a tiltott mostohatesó dologból a legtöbbet, pedig az lett volna igazás izgalmas. Itt mindenki olyan könnyen megbarátkozott a dologgal, hogy meglepődtem. Oké, Elec és Greta a szó szoros értelmében nem mostohatesók, és nem is éltek együtt évekig testvérként, de ez akkor is tabutéma, amit ennek megfelelően illett volna kezelni. 

Egyébként az érzelmi ív egyes helyeken elég erős volt, megérintett, máshol viszont éreztem, hogy azért kell a dráma, hogy a két szereplő emiatt közelebb kerülhessen egymáshoz. Mégis élveztem a csipkelődésüket, Elec féltékenységét és a könyveit. Meg persze Sullyt, aki a könyv vége felé szerepelt csak a történetben, de sziporkázó személyiségével bearanyozta a lapokat, szívesen olvastam volna róla többet. A Randy és Elec közti viszonyra némileg kaptunk magyarázatot, de nekem ez nem volt elég olyan mértékű gyűlölethez és megvetéshez, akit Randy tanúsított a fia irányába. 

A stílus egyszerű, magával ragadó, emiatt a könyv olvastatta magát, az erotikus részek elég jól kidolgozottak és érzelemteliek, az is jó pont, hogy a testi kapcsolat az érzelmileg indokolt helyen és időben történik, megalapozott a hatás. A könyv külleme is tetszetős, jó a borítókép, a rajta látható modell magán viseli Elec minden jellegzetességét: tetoválások, lóhere, Lucky felirat, piercing, izmok, stb., remekül illik a könyv tartalmához. A fordítás elég jó, a könyv kívül-belül esztétikus. 

Összességében egyszer olvasós könyv, pár órára kellemes kikapcsolódást nyújtott, de aki több ilyen könyvet olvasott már, annak ez tucatkönyv. Ajánlom a new adult művek kedvelőinek. 

Értékelés: 

Cselekmény, tartalom: 5/4

Karakterek: 5/4

Leírás, stílus: 5/4

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/16

Holly Black: The Cruel Prince - A kegyetlen herceg 

(A Levegő népe 1.)

Persze hogy olyan akarok lenni, mint ők. Gyönyörűek, égi tűzben kovácsolt pengék. Örökké élnek. És Cardan közülük a leglenyűgözőbb. Őt gyűlölöm legjobban. Annyira gyűlölöm, hogy néha még levegőt venni is elfelejtek, amikor őt nézem.

Egy szörnyű reggelen Jude és a nővérei végignézik, ahogy lemészárolják a szüleiket. A félelmetes gyilkos mindhárom lányt elrabolja, és Tündérföldére, a nagykirály udvarába viszi. Jude-ot csúfolják és kínozzák a halandósága miatt, és hamarosan rádöbben, ahhoz, hogy életben maradjon ebben a kiszámíthatatlan, veszélyes új világban, éppolyan okosnak, agyafúrtnak és hamisnak kell lennie, mint maguknak a tündéreknek.

Csakhogy a hatalomhoz vezető lépcsőfokokat sötét árnyak és árulás lengi körbe. Ráadásul szembe kell néznie a dühítő, arrogáns, ám karizmatikus Cardan herceggel. A lehető legóvatosabban kell eljárnia.

A bestsellerszerző Holly Black magával ragadó, a szó minden értelmében varázslatos új YA regénye.

Hagyd, hogy elbűvöljön!

Töredelmesen bevallom, Holly Black egyetlen művét sem olvastam még. Tudom, hogy ő írta a Spiderwick krónikákat, a Fekete macska sorozatot és Cassandra Clare-rel közösen a Magisztérium sorozatot (amely egyébként erősen Harry Potter fanfic-nek tűnik így a fülszöveget olvasva csupán). Szóval most kerültem először kapcsolatba az írónő egy szerzeményével, tehát semmiféle viszonyítási alapom vagy elképzelésem nem volt a stílusát illetően. 

A könyv nagyon felkeltette az érdeklődésemet már a külföldi megjelenés idején, ezt elsősorban a csodálatosan szép borítónak köszönheti. Akármiről szólt volna a könyv, a lenyűgöző külseje miatt mindenképpen megvettem volna. Egyszerűen meseszép: csodás a fehér háttér, valamint az ágak, a korona és az egy szem zöld bogárka összhangja. Van egy fekete hátterű változata is, és egy szintén fekete hátterű, amelyen egy trón meg egy korona látható. Mindhárom verzió szép, de örülök, hogy a magyar kiadás a fehér háttérrel jelent meg, ez a legszebb, legkifejezőbb. Ezen kívül létezik még egy egyszerű sötétkék hátteres kiadás is. Azóta láttam a második rész (The Wicked King) borítóját, az aztán tényleg lélegzetelállító, még ettől is szebb, pedig ezt nehezen tartanám lehetségesnek. 

Háromféle borítóval

A magyar kiadás hozza a Könyvmolyképző kiadótól megszokott jó minőséget, mind a külcsín, mind a belső tartalom tekintetében. A betűtípus elég nagy, kellemesen olvasható, a lapok jó fogásúak, a könyv nem törik be olvasás közben. A magyar fordítás kitűnő, ezúton is gratulálok a fordítónak. Kreatív megoldásokat alkalmazott a nevek, helyszínek, lények nevének illetve fajtájának magyarosításában. Néhány helyen nem fordította magyarra a helyszínek nevét, de ezt nem is tartottam szükségesnek, nekem tetszett ez a megoldás. Egyedül egy helyen figyeltem fel egy kis magyartalanságra, ahol a narrátor, Jude azt mondja, nem akar olyan lenni, mint a tündérek. Majd kifejti, hogy nem olyan akar lenni, mint ők, hanem még tőlük is jobb. Itt azt kellett volna hangsúlyozni, hogy "nem olyan akarok lenni", nem azt, hogy "nem akarok olyan lenni", mert egyértelmű, hogy a hősnő úgy érti (mármint az előbbi értelemben). Tehát akar ő olyan lenni, sőt még olyanabb is, ha értitek. 

Sok véleményt olvastam a könyvről, úgy külföldi, mind magyar bloggerektől is. Sokan nagyon jónak tartják, az év könyve, meg hasonló méltatásokat kapott, mások szerint némileg túlhype-olt könyvről van szó. Én valahol a kettő között vagyok, mindkét véleményben látok igazságot. A könyv tényleg jó, nagyon tetszett, ugyanakkor nem tökéletes. Igen, nagyobb a füstje, mint a lángja, de azért nem egy rossz könyv. Nagyon kíváncsi vagyok a második részre, mert ha lesz még fejlődés, akkor nagyon jó sorozat lehet belőle.

Történetünk két részből áll, az első inkább feszültségteli, mint a vihar előtti csend, a második viszont mozgalmasabb, több benne az izgalom, a bizonytalanság, az olvasó elől eltitkol dolgokat a narrátor. A történet vége elég fordulatos, van pár meglepő csavar. Az egyik tittokra rájöttem olvasás közben, a könyv végi legutolsó csavar pedig olyan volt, ami végig a fejemben járt, hogy miért nem ezt teszi a főszereplő, ez is megoldás lehetne a problémáira, de ők a másik dolgot tevezték, legalábbis Jude úgy tett, ezzel félrevezetett valakit, és persze az olvasót is azáltal, hogy információt titkolt el.

Jude
Forrás

A történet főhőse Jude, egy fiatal lány, aki ikertestvérével és félig tündér nővérével átkerül Tündérföldére, ahol az a tündér neveli fel őket, aki megölte a szüleiket. A tündér, Madoc volt anyjuk előző férje, aki elől anyjuk elszökött a kislányával, Vivienne-nel. Azóta hozzáment egy ember férfihoz, akitől az ikrek születtek. Madoc vissza akarja kapni a feleségét, de mikor az új férj rátámad, megöli őket. Nagyon furcsa, érdekes és érzelemteli a Madoc és a lányok közötti kapcsolat. Bevallom, ez fogott meg legjobban az összes szál közül.

Madoc egy befolyásos tábornok, vérszomjas tündér, aki folyton harcolni, háborúzni, gyilkolni vágyik, ilyen a természete. Azonban szereti a lányokat, becsülettel neveli és megvédi őket. Jude és Taryn ambivalensen viszonyulnak Madochoz és a tündérvilághoz is. Gyűlölik a férfit azért, hogy megölte a szüleiket, de azóta apjukként viselkedik, törődött velük és emiatt megszerették. Kivéve az igazi lányát, Vivit, ő az, aki legjobban ellenáll Tündérföldének, ő akar legjobban ember lenni és az emberek között élni. Őt származása miatt elfogadják a tündérek, az ikrek viszont állandóan ki vannak téve a gonoszkodásnak emberi származásuk miatt. A tündérek lenézik és megvetik őket, nem akarják, hogy velük egyenrangúnak gondolják magukat.

Taryn
Forrás

Míg Taryn meghunyászkodik, igyekszik elvegyülni, meghőzni magát, elfogadni a helyzetét, addig ikertestvére, Jude egyszerű emberként nagyon kiszolgáltatottnak érzi magát ebben a világban, és ez ellen tenni akar valamit. Leghőbb vágya, hogy ő is tündér lehessen, hatalommal rendelkező, halhatatlan lény, hogy ne kelljen többé félnie. Mikor a tündérek kegyetlenkedésének áldozata lesz, úgy dönt, nem adja fel és bátran szembeszáll velük. Döntései néha megkérdőjelezhetőek, és sokszor nem logikusak. Sokszor elhamarkodottan cselekszik, nem fontolja meg a döntését, sok hibát elkövet, de igyekszik túlélni ezt a kegyetlen világot. Nagyon tetszett, hogy a főszereplő nem a legkülönlegesebb lány lett, hanem éppen ő az egyik leggyengébb, hiszen ő csak egy ember a halhatatlan, hatalmas tündérek között, akik képesek megigézni, rabszolgájukká tenni, megölni, ha akarják. Jude ennek ellenére erős, határozott, elszánt hősnő, aki saját kezébe veszi a sorsát és ésszel, furfanggal próbál felülkerekedni a tündéreken.

Jude és Cardan
Forrás: Pinterest

A testvérek közötti kapcsolat ábrázolása tetszett, bár a második felében, mikor kiderül Taryn titka, nem annyira tudtam megérteni a lányt. Miért tűrte el azt, ahogyan bántak vele és a testvérével, miért nem állt ki Jude mellett? Miért nem őt választotta a szerelme helyett? Nem értem, ő miért neheztelt Jude-ra. Ezen kívül is volt még pár logikai baki a könyvben. Az egyik, hogy Jude miért akart mindenáron Elfhonban maradni, miért nem tért vissza az emberi világba, ha egyszer ennyire kiszolgáltatott volt itt? Veszélyben forog az élete, örökös megaláztatás a sorsa, és ő mégsem menekül el, sőt szeret itt élni! És itt is akar maradni, pedig Vivi bármikor át tudja vinni az emberi világba, ő mégis itt akar élni az őt lenéző és bántalmazó tündérek kegyetlen világában. Miért?

Jude életét főleg négy befolyásos tündér keseríti meg: Cardan, a tündérherceg, a nagykirály hatodik sarja, valamint három barátja: Valerian, Nicasia és Locke. Valerian szívből gyűlöli és megveti a lányt, ő tényleg meg akarja ölni, Nicasia inkább csak lenézi és féltékeny rá, Locke viszont szórakoztatónak találja, ahogy küszködik. Cardanról nem tudjuk, mi baja a lánnyal, de azt tudjuk, hogy nem kedveli. Egy-két dolgot megtudunk Cardan hátteréről is, de még nem teljesen ismerjük meg.

Cardan és Jude
Forrás

Van a történetben romantikus szál is, bár elég elenyésző és nem ezen van a hangsúly. Az egyik szerelmi szál nem igazán érintett meg, nem is értettem, Jude miért ment egyáltalán bele, hisz nem is nagyon narrálta le, hogy tetszene neki a fiú. Inkább arról volt szó, hogy meglepte, hogy érdeklődik iránta és nem hitte el, ami történik. a másik sráccal kapcsolatban sokkal több gondolata volt, legtöbbször nem pozitív értelemben, köztük mégis határozottabban éreztem a szikrát. Az elején egyébként a könyv hihetetlenül emlékeztetett a Boys over flowers című koreai sorozatra (vagy a japán változatára). Aki látta, biztosan észreveszi a párhuzamokat: a négy tündér pont olyan, mint az F4, ahol Cardan tölti be Gu Jun Pyo szerepét, Locke pedig eleinte Yoon Ji Hoo-ként viselkedik (még úgy is néz ki), Jude pedig gyakorlatilag Geum Jan Di, aki ki van téve a négy elkényeztetett fiatal szekálásának. Szerencsére utána elmegy más irányba a tröténet: trónviszály, kémkedés, koronázás köti le a figyelmünket. Nagyobb kaliberű dolgok történnek, melyek fényében a fiatalok kötekedése apró csínytevésnek tűnik.

A karakterábrázolásban az nem tetszett, hogy nem egészen láttam bele Cardan, Locke és Tarymn fejébe, nem mindig voltak logikusak vagy motiváltak a cselekedeteik. Jude, Madoc, Vivi, Oriana ábrázolását viszont jól megoldotta az írónő. Az Árnyudvar tagjai érdekesek és kedvelhetőek voltak, szívesen olvasnék még róluk. A sztori elég elgondolkodtató, feszültséggel, visszafolytott indulatokkal teli és fordulatos, végig lekötött. Bár a romantikus szálat nem éreztem át, gyanítom nem is kellett, hisz Jude sem volt igazán oda a srácért. Valószínűleg eltolódik majd a szerelmi szál a másik fiú irányába, amit nem is bánok, mert az első abszolút nem érdemli meg a lányt. Remek volt a családi kapcsolatok ábrázolása, a küldetések, a könyv végi agyalás, tervezgetés és persze a meglepő csavarok.

Locke
Forrás

Az írónő stílusa lenyűgöző, a leírások nagyon kifejezőek, sokszor túlzottan is. Kicsit barokkos, részletezi az anyagokat, színeket, ételeket, ízeket, illatokat, néha pont olyan, mint Tündérfölde: túldíszített, cikornyás, nehéz és helyenként gyomorforgatóan sok. (Pl. mikor részletezi, hogy sült verébszívet esznek, stb.) Néha úgy éreztem, én mint olvasó túl sokat kapok ebből az émelyítő világból, a leírások így tökéletes összhangban voltak a helyszínnel. Még egy icipici érzelmet hiányoltam, meg a viszonyokat tisztázó párbeszédeket, de hátha a következő részben már meglesz, egyébként alapjában véve tetszett  az ábrázolásmód.

Ajánlom a könyvet azoknak, akiknek tetszett a Tüskék és rózsák udvara, a Tündérkrónikák, a Tündérvilág sorozat, meg úgy alapjában véve a tündéres könyvek. A YA fantasy irodalom kedvelőinek kellemes kikapcsolódást fog nyújtani ez a könyv. Elég nagy fandom és hype van körülötte, jönnek a szebbnél szebb fanartok, könnyű belecsöppenni ebbe a világba. Remélem, a folytatás is ilyen jó lesz.

Értékelés: 

Cselekmény, történet: 5/5

Karakterek: 5/4.5

Leírás, stílus: 5/4.5

Borító, küllem, fordítás: 5/5

Összesen: 20/19

Sajnos még várni kell magyarul a folytatásra, de hamarosan jön gyönyörű borítóval:

Marissa Meyer: Heartless - Szívtelen

A Szív Királynő valaha csak egy szerelemre vágyó fiatal lány volt.

Bár Catherine az egyik legkelendőbb fiatal hölgy Csodaországban, és a házasodni kívánó Szív Király kedvence, őt mégis egyebek foglalkoztatják. Ínycsiklandó süteményeket süt, és a leghőbb vágya az, hogy pékséget nyisson a legjobb barátnőjével. Az édesanyja szerint ilyen gondolatok azonban nem méltók egy olyan fiatal lányhoz, aki akár királyné is lehetne.

Cath megismerkedik Jesttel, a jóképű és titokzatos udvari bolonddal. Életében először valódi vonzalmat érez valaki iránt. Kockáztatva, hogy vérig sértik a Királyt és éktelen haragra gerjesztik Cath szüleit, a két fiatal titkos, viharos kapcsolatba bonyolódik. Cath a saját szerencséjének kovácsa akar lenni, és a maga módján akar szerelembe esni. Ám a sorsnak más tervei vannak e varázslatos, őrült és szörnyetegekkel teli vidéken…

Hihetetlenül kíváncsi voltam erre a könyvre. Marissa Meyer Holdbéli krónikák sorozatát nagyon szeretem, viszont azon emberek közé tartozom, akik nem nagyon szeretik az Alice Csodaországbant. Igaz, gyerekkoromban biztos láttam vagy ötvenszer a mesét, de végiggondolva sosem láttam értelmét vagy bármiféle mondanivalóját. A könyvet még nem olvastam, nem tudtam rávenni magam, hogy ilyen abszurd és értelmetlen történetre pazaroljam az időmet, soha nem is értettem egyébként, hogyan vagy mitől lehetett sikeres ez a gyerekkönyv. Mindezek után érthető volt, hogy úrrá lett rajtam a kíváncsiság, mit tud kihozni ebből a történetből Meyer. Hát, mondhatom, nem kellett csalódnom az írónőben.

A történet eleinte lassan indul be, kicsit vontatottnak tűnt az elején. Hősnőnk, Catherine szeret süteményeket sütni és pékséget szeretne nyitni, majd részt vesz egy unalmas bálon, udvariaskodó beszélgetéseket folytat... ennyi történik az első néhány fejezetben. Bevallom, itt egy kicsit meg is ijedtem, mert attól tartottam, végig ilyen eseménytelen lesz a könyv, de szerencsére nem így lett. A kimért társalgási stílus, a ruhák, a szokások mind a viktoriánus kori Angliát idézik, ez az egész pedig Csodaország fura világába helyezve eléggé különös egyveleget alkot. Feltűnnek az Alice Csodaországban ismert helyszínei, szereplői, melyek miatt úgy éreztem, ismerős világba csöppentem. Ez a világ azonban tele van meglepetésekkel, abszurditással, meghökkentő és néha kiszámíthatatlen elemekkel. 

Úgy gondolom, az írónőnek tökéletesen sikerült visszaadnia az eredeti történet hangulatát, közben ügyesen behozta az előkelőségek társasági normáit, értékrendjét, társalgási szokásait és erkölcsi irányelveit. Meyer ezt a stílust is jól hozza. A leírások nagyszerűek, érzékletesen mutatják be a környezetet, a párbeszédek is remekül sikerültek. Az érzelmeket szintén sikerült átadnia, Cath-tel együtt én is átéltem a dilemmáit, vágyait, örömét, fájdalmát, veszteségét. 

Catherine
Forrás

A történet Catherine Pinkertonról szól, egy nemeskisasszonyról, aki egy előkelő márkinak és nagyravágyó feleségének leánya. A lánynak egyetlen vágya, hogy szolgálójával, aki egyben legjobb barátnője, pékséget nyithasson és saját lábra állhasson, ne kelljen a nemesek korlátolt és gúzsba kötő életét élnie. Szenvedélye a sütés, szereti kiötleni és létrehozni a legfinomabb tortákat, krémeket, pitéket, és ebben meglepően tehetséges is. Anyja azonban nem ilyen sorson szán neki: felháborítja a tudat, hogy a lánya vállalkozó akar lenni, gürcölni akar a megélhetéséért, miközben más kilátásai is vannak: királynő lehet, ugyanis a király érdeklődik iránta, és meg akarja kérni a kezét. Szülei meg vannak róla győződve, hogy ez az érdekházasság a legjobb, ami a lányukkal csak történhet, és hallani sem akarnak lányuk más irányú terveiről. Az, hogy Catherine megismerkedik egy különös és vonzó udvari bolonddal, csak bonyolít a helyzeten.

Mint tudjuk, a könyv az Alice Csodaországban c. műből ismert Szívkirálynő előtörténetét meséli el. Magam is kíváncsi voltam, hogyan lesz a kedves, fiatal lányból gonosz, kövér, tébolyodott, szívtelen királynő. Jó volt látni, hogy a szerző milyen jól és logikusan oldotta meg ezt a negatív irányú fejlődést. Cath eleinte csak a sütésre gondol, aztán más dologra is vágyni kezd: igazi szerelemre, olyanra, amit egy érdekházasságtól és egy tutyimutyi, idétlen királytól nem kaphat meg. Itt jön képbe a jóképű és különös udvari bolond, Jest, aki lángra lobbantja a lány szívét. Azonban Jestnek is megvannak a maga titkai. Fordulatos volt a könyv, ahogy újabb dolgok derültek ki a fiúról, múltjáról és céljairól.

Jest
Forrás

Közben pörögnek az események a Szív Királyságban: egy Gruffacsór nevű szörnyeteg tartja rettegésben a vidéket, sorra támadja meg az alattvalókat, de a haszontalan király nem tud tenni semmit ellene. Catherine-nek el kell viselnie lekezelő édesanyját, aki megtiltja neki, hogy édességet egyen, folyton fogyókúrára akarja fogni és kövérnek titulálja. Idegesíti folyton okoskodó és fennhéjázó "barátnője", Margaret is, egy hol eltűnő, hol megjelenő pletykás és állandóan éhes macska, nem is beszélve egy nemrég nemesi rangra emelt, udvariatlan töktermesztő házaspárról. Jest megismerteti egy furcsa kalapossal, Cilindriánnal, aki különleges kalapokat készít. Végül kiderül, hogy minden mindennel összefügg, sok rejtély és izgalmas pillanat adódik. A legnagyobb rejtély már egyébként az elejétől fogva egyértelmű volt, csodálkoztam is, hogy Cath-nek nem esett le, elég nehezen rakta össze a képet, pedig ott voltak a jelek az orra előtt. És ha meghallgatta volna Vigyori pletykáját, sok minden elkerülhető lett volna.

Sajnos sok akadály áll hőseink útjába: nem elég, hogy meg kell birkózniuk Cath családjának ellenérzésével, árulással, sötét titkokkal, hanem még egy szörnyeteggel is. Mikor már úgy tűnik, minden jóra fordul és újabb lehetetlennek tűnő akadályt győztek le, történik valami előre sejthető tragédia. Nem igazán lehet eldönteni, ki volt a hibás, de az adott helyzetben én nehéz szívvel bár, de másképpen cselekedtem volna. Valamilyen szinten mindannyian közrejátszottak az események alakulásában, saját magukra hozták a bajt, melyet könnyűszerrel elkerülhettek volna, ha másképp döntenek. A könyv második fele igazi remekmű, összetett, csavaros, hátborzongató, baljós és izgalmas. Nagyon drámai és kedvesen romantikus, a vége pedig szó szerint szívet tépően fájdalmas. A legvégén teljesen meg tudtam érteni Cath-et, azonosultam a fájdalmával, veszteségével, végül életuntságával is. Bírtam, mikor egészen badass lett a végére. Jó volt látni, hogy beolvasott a szüleinek, Margaretnek, és ugráltatta a királyt. Bátor, kemény, félelelmet nem ismerő, érzketlen lett. Sajnálom, hogy ilyesmin kellett keresztülmennie, de megértettem, hogy ilyen rideggé és kegyetlenné vált, máskülönben nem tudta volna elviselni a történteket.

Spoileres bekezdés! A Nővérek jóslata valóra vált, de úgy gondolom, kétféleképpen is. Négy embernek jósoltak négy sorsot: Mészáros, Mártír, Monarcha és Megbolondult. Igen, minden valóra vált, Hollóból Hóhér (azaz Mészáros) lett, Jest mártír, Cath monarcha, azaz uralkodó, királynő, a Kalapos pedig megbolondult. Ám ha végiggondoljuk, Catherine egyszemélyben mind a néggyé vált, szóval ez a jóslat lehet, hogy csak rá vonatkozott. A Gruffacsór hóhéra lett, királynővé vált, megbolondult és végül mártírként feláldozta a szívét a bosszú érdekében. Spoiler vége

Cilindrián/Kalapos
Forrás

A karakterek mind egyediek, különlegesek. Sokan hihetetlenül furák, mindenesetre emlékezetesek. Az eredeti műből ismert szereplők közül viszontlátjuk a Bolond Kalapost (The Mad Hatter), akit Cilindriánként (angolul Hatta - a név kiejtése megegyezik az angol Hatter=Kalapos szóéval) ismerünk meg. Gratulálok a fordítónak a név kitalálásához. Találkozunk a Fehér Nyúllal, akinek Mary Ann volt a szolgálója az eredetiben. Mary Ann itt is megjelenik, de most még Cath komornája, tehát az ő háttértörténetét is megismerjük. A komornára egy ponton nagyon haragudtam, valamilyen szinten értettem az aggodalmát, de nem tudtam megbocsátani, hogy nem bízott Cath ítélőképességében. A jól ismert karakterek közül itt van Vigyor Kandúr / Vigyori, meg Április bolondja, és persze a vihogó Szív Király is. Az eredeti történetből kölcsönzött karakterek mind jól hozzák a figurát, felismerhetőek, szinte magam előtt láttam őket úgy, ahogy a rajzfilmben megjelennek. Mindenki karakterhűen viselkedik, érdekes színfoltjai a sztorinak.

Térjünk rá a javarészt Meyer által alkotott főbb karakterekre: Catherine, a szülei, Jest, a Nővérek és a Peter Peter házaspár. Mindannyian kidolgozott jellemek. Catherine egy jólnevelt fiatal lány, határozott jövőképpel és ártatlan szívvel. Sokszor kissé meghunyászkodó, nem mer ellentmondani az anyjának, aki rendszerint a földbe döngöli kritikus megjegyzéseivel és tiltásaival. Apja szeretetteljesebb, de ő is ugyanolyan begyepesedett, valamint a külsőségek, a jó hírnév meg a rang megszállottja. Azt hiszik, lányuk érdekében cselekszenek, de nem veszik figyelembe, Cath mit is akar. Fájó belegondolni, hogy volt olyan korszak, mikor egy lánynak így kellett felnőnie és ilyen kilátásai voltak az életben: engedelmeskedni a szülőknek, jó partit fogni, rangnak megfelelelő házasságot kötni és hálásnak lenni a fényűző életért, közben lemondani arról, amire igazán vágyik. Tetszett a kilátástalanságnak és Cath vívódásának ábrázolása. Tudja, mit szeretne, de nem akar ellentmondani a szüleinek, mert szereti őket, nem akar hálátlan lenni, nem akar csalódást okozni nekik, nem akar lecsúszott nő lenni. Mennyire elképzelhetetlen, hogy egy nemesi származású lány ne engedelmeskedjen a szüleinek, saját akarata legyen és ahhoz menjen hozzá, akit szeret. Mai felvilágosult agyunkkal kicsit nehéz ezt elfogadni, de tudnunk kell, hogy régebbi időkben ez így ment, és sajnos még ma is van olyan hely, ahol ez még így megy.

A Szívkirálynő
Forrás

A szülők régimódiak, szeretik a lányukat, a legjobbat akarják neki: azt, amiről azt hiszik, hogy neki a legjobb, de nem veszik számításba a lányuk akaratát. Ahogy a végén Cath el is mondja, jobb lett volna, ha hamarabb eszükbe jut megkérdezni, mit szeretne a lányuk, akkor annyi mindent el lehetett volna kerülni. Ez egy olyan történet, ahol mindenki hibás. Hibáztak a szülők, mert túlzottan vaskalaposak voltak, nem vették figyelembe Cath érzéseit, hibázott Catherine, mert visszament, Jest is, mert követte és mert korábban rontott a lány szavahihetőségén, hogy a hölgy jóhírét megőrizze. Mary Ann is hibát követett el, mikor elárulta Cath titkát. Hibás volt Cilindrián is, mert az egész sütőtök-ügy vele kezdődött, hibás volt Peter Peter is a brutalitása miatt. Egyedül Holló nem tehetett semmiről, de ő is ugyanúgy szenved, mint a többiek. 

Jest karakterét nagyon kedveltem: kedves, vicces, titokzatos figura. Határozott céllal érkezik, de a szerelem keresztülhúzza a számításait. Tetszettek a Catherine-nel közös jeleneteik, a köztük kialakuló finom, de annál erősebb érzelmek. A szerelmi szál remekül fel volt építve, aranyos, ártatlan romantikus jeleneteket kaptunk. Jest neve trükköt, tréfát jelent, mely utal a foglalkozására: udvari bolond. Tetszett, hogy megjelennek a játékok a könyvben: a flamingós-sündisznós krokett, a kártyajátékok és a sakk, valamint ezek ismert elemei. Meyer jól összehozta a sakk és a kártyajáték elemeit, pl. a királynő fguráját, vagy épp Jestet, aki a kártyában Joker, a sakkban Bástya. 

Ötletes volt a labirintus, a kút, a Bástya és a kalapok különleges képessége. Tetszett a hátborzongató Nővérek figurája is, érdekesek voltak, nem tudni, pozitívak-e vagy negatívak, vagy egyszerűen csak szemlélői az eseményeknek. Mary Ann-re nagyon haragudtam, de az ő karakterének is megvolt a maga motivációja, indoka és oka a cselekvésre. Mondjuk én nem biztos, hogy megmentettem volna, főleg azok után, amit tett. A sütőtöktermesztő asszonyt és a férjét se igazán tudtam sajnálni. A férj próbálta menteni a feleségét, de csak még több rosszat csinált. 

Forrás: whatsarahread.com

A könyv külső megjelenése ámulatba ejtően szép. Csodás a borítókép, harmonizálnak a színek. Egyszerű, letisztult és mégis mozgalmas, élő a kép. Örülök, hogy a fehér borító nyert; a fekete is gyönyörű lett volna, de ez a fehér mindent visz. A rózsák, a tüskék és a korona mind utalások a könnyvbeli eseményekre, ahogy maga a cím is. Nagyon igényes a kiadvány, szokás szerint tetszik a betűtípus, a lapok minősége, a könyv tapintása. Külön gratulálok a fordítónak kitűnő munkájáért. Szabó Krisztina fordításait nagyon kedvelem, ötletes megoldásokat alkalmaz. Hihetetlenül kreatívan oldotta meg a nevek fordítását is, gratulálok! Most olvasom A kegyetlen herceget, azt is ő fordította, és megítélésem szerint ott is remek munkát végzett.

Összességében nagyon jó könyv a Heartless. Hihetetlenül drámai, csavaros, érzelmekkel teli. Végig  van benne valami vészjósló. Az egyes fejezetek is tele vannak feszültséggel, frusztrációval, visszafojtott indulattal, cselekvésvággyal. Nagyon tetszettek az Alice-es utalások, a karakterek és az, hogy a történet mennyire kiszámíthatatlan annak ellenére, hogy ismerjük a végkifejletet és a főbb csavarok is kilométerekről ordítanak. A magyar kiadás igényessége, a profi fordítás és a gyönyörű borító csak hab a tortán. Ajánlom a romantikus YA fantasy kedvelőinek vagy azoknak, akik egy fordulatos, különleges (happy end nélküli) mesére vágynak. Aki pedig szereti az Alice Csodaországbant, annak kötelező olvasmány. Nem hiszem, hogy csalódni fog. A könyv kívül-belül tökéletes lett. Azt hiszem, hivatalosan is Marissa Meyer-rajongó lettem.

Értékelés:
Történet, cselekmény: 5/5
Karakterek: 5/5
Leírás, ábrázolásmód: 5/5
Borító, küllem, fordítás: 5/5

Összesen: 20/20

Amy Ewing: A fekete kulcs 

(The Jewel - Az Ékkő 3.)

Itt az idő, hogy Violet kezébe vegye saját és népe sorsát, és különleges hatalmával megtörje az Ékkő uralmát.

A Magányos Város külső köreinek népe túl sokáig élt az uralkodóházak szolgálatában, kitéve a királyi családok irányításának és manipulációjának. Most azonban végre egy Fekete Kulcs nevű titkos társaság hatalomátvételre és a város egyes köreit elválasztó falak lerombolására készül.

Habár Violet tisztában van vele, hogy a lázadás kulcsfigurája, magánemberként is sokat kockáztat: a Tó Hercegnője elrabolta a húgát, Hazelt. Violet, aki keményen küzdött, hogy elszökjön az Ékkőből, most mindent elkövet, hogy visszatérjen. Nemcsak azért, hogy kiszabadítsa a kishúgát, hanem hogy megmentse a Magányos Város jövőjét. Eközben szerelme, Ash elhagyja a Fehér Rózsa menedékét, hogy segítse a felkelőket. Küldetését nehezíti, hogy az Ékkőben körözött bűnözőként vadásznak rá… Violet képes lesz majd egyszerre vezetni a paladinok seregét és megmenteni testvérét, Hazelt, miközben Ash iránti aggodalma egyre inkább legyengíti? A benne szunnyadó erő most végre felszínre törhet.

A némileg csalódást keltő második rész után nagyon érdekelt, vajon hogy sikerült a sorozat harmadik része. Reméltem, hogy az írónőnek sikerült megugrania azt a bizonyos lécet, amit az első könyv magasra tett. A második kötetben ez véleményem szerint nem jött össze, így várakozással tekintettem a zárókötetre. Összességében elmondhatom, ez a rész szerencsére inkább az elsőre hasonlít. 

Kezdjük a borítóval, mert azon akad meg először az ember szeme. Ezzel a képpel is úgy vagyok, ahogy az első két rész borítójával: nagyon tetszik, de nem annyira, mint az eredeti (lent). Tetszenek a színei, a sötét színek kifejezik a történet komorságát és a komoly témát. A képen megjelenő ibolyaszín ruhás nőalak főhősnőnket, Violetet akarja szimbolizálni. Az, hogy a háttérben már megjelenik a többi lány, utalás a történet cselekményére, a helyettesek (paladinok) összefogására és arra, hogy immár együtt harcolnak az elnyomás ellen. Nagyon sokatmondóak a képen lévő utalások, az elő- és háttérben a föld, a víz, a levegő, a csillogó szemcsék, az összetört üveg. A betűtípus, a fordítás, a kiadvány minősége ezúttal is tetszett. Csak nagyon sajnálom azt az eredeti borítót, annyira gyönyörű lett volna!

A cselekmény sok-sok izgalmat tartogat, néha nem tudtam, mi fog történni. Úgy éreztem, bármi megtörténhet, bárkit elveszíthetünk. És valóban fájdalmas veszteségeket is el kell könyvelnünk. Az események sokszor kiszámíthatatlanok, drukkoltam a már megkedvelt szereplőknek, hogy túléljék és sikerrel járjanak. Violet visszakerül az Ékkőbe, talán a megszokott környezet miatt vagy az első részben megismert szereplők visszatérése miatt is emlékeztetett ez a rész jobban az első részre. És legalább olyan jó is volt. Ebben a kötetben egyesül az első és a második rész szereplőgárdája. A forradalom előkészítése majd a felkelés lezajlása sok izgalmat tartogat, belecsöppenünk az események sűrűjébe. Drámai pillanatok, könnyes egymásra találások, veszteségek és felemelő pillanatok egymásutánja a könyv. Nagyon tetszett, jól összehozta a szerző a szálakat és kiaknázta a sztoriban lévő lehetőségeket. 

A külföldi kiadás borítója

A karakterek hűek önmagukhoz és elveikhez és sokat fejlődtek az első rész óta. Szinte mindenki előnyére változott. A szereplők összetett figurák, még a rosszakat is meg lehet érteni valamilyen szinten. Itt nem pusztán személyiségek hibájáról van szó, hanem érdekek ütközéséről és a hatalom elosztásáról. Ezek a problémák szinte minden társadalomban jelen vannak, csak más formában. Kedveltem Violetet, aki egészen felnőtt a rá nehezedő feladathoz. Sok mindenen ment keresztül és elég durva sokkhatást kellett feldolgoznia, de próbált nem összezuhanni az őt érő szerencsétlenségek hatása alatt. Megszerettem Lucient, Garnetet, Ravent, megkedveltem Carneliant, Hazelt, Coralt, Siennát és Silt is. A Hercegnő még mindig nagyon érdekes figura, jó volt róla olvasni, annyira összetett személyiség: gyűlölhető és megérthető egyszerre. Tulajdonképpen sok mindenben hasonlít Violetre: ő is mindent megtenne a szerelméért.

Az írónő stílusát szerettem: itt egészen meg voltam elégedve az ábrázolásmóddal, jobban átjöttek az érzelmek is, mint a második résznél. A drámai pillanatokat is sikerült átélnem és ezúttal a romantikus részek is érzelmesebbre sikerültek. A leírások érzékletesek, minden fényűző helyet, gyönyörű ruhát és ételt el tudtam képzelni, szinte magam előtt láttam. A fantasy részek is szépen ki voltak dolgozva, a mágikus képességek leírásában sem találtam kivetnivalót.

Mindent egybevéve ez egy remek befejező rész. Akinek tetszett az első, de a másodikat kevésbé szerette, olvassa el nyugodtan ezt a harmadikat, mert az első színvonalához van közelebb. Szerencsére feledteti a második rész unalmasságát és hiányosságait. Ajánlom a young adult disztópia kedvelőinek, akik szeretik a romantikus és fantasy elemekkel átszőtt, komoly témát feldolgozó könyveket. Örülök, hogy ilyen jól sikerült a kötet. Tökéletes lezárása egy remek trilógiának.

Értékelés: 

Cselekmény, történet: 5/5

Karakterek: 5/5

Leírás, stílus: 5/5

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/19

Jus Accardo: Untouched - Érintés nélkül 

(Denazen 1.5)

Kale életében mindennapos volt az erőszak és a halál, mielőtt Dezzel találkozott. Gyilkológépnek használták a Denazen hatalomvágyó emberei, mert ő egy Hatos, azaz különleges képességgel rendelkezik. Van, aki örül ennek, nem úgy Kale. Az ő érintése azonnali halált jelent.

Most azonban vele van Dez, a lány, akit meg tud érinteni, s ketten együtt felkutatják a Hatosokat, hogy figyelmeztessék őket a veszélyre, amit a Denazen jelent. Kale a rabságból kikerülve a külvilággal ismerkedik, és igyekszik maga mögött hagyni sötét múltját. Azzal viszont nem számol, hogy a Deanazen továbbra is a nyomukban van.

Amikor Dez feláldozza magát, hogy megmentse az új Hatost, akinek épp akkor segítettek kicsúszni a cég kezéből, Kale eltűnik. A Denazen mindent bevet céljai elérése érdekében. Samsen jön el értük, Kale rémálma, az egyetlen ember, akitől valaha igazán félt, és hamarosan világossá válik Kale és Dez számukra, mi is Samsen hátborzongató terve.

Kale-nek minden, a kiképzése során megszerzett tudását be kell vetnie, hogy visszakapja Dezt és biztosítsa, hogy kijussanak szabadon… és élve. De vajon elég lesz ez?

Szerettem a Denazen sorozat első részét, nemsokára olvasom a folytatásokat is. Addig azonban megismerkedtem ezzel a novellával, amely Dez és Kale vidámparki kalandját meséli el. Ez egy rövid, röpke 84 oldalas kiegészítő kötet, amely a sorozat első és második része közötti időszakban játszódik. A kisregény érdekessége, hogy ezúttal Kale a narrátor, a sztorit az ő szemszögéből ismerjük meg. 

Aki jól szeretne szórakozni  a könyv olvasása során, előtte ne olvassa el a fülszöveget, mert annyira spoileres, hogy kb. a történet 80 %-át elmeséli. Maga a cselekmény izgalmas, feszültségteli, olyan volt, mintha filmen nézném. A vidámparki helyszín, a szellemkastély és a hátborzongató díszlet igazi Halloween hangulatot ad a könyvnek, gyanítom, ez egy Halloween-re szánt különkiadás. 

A körömrágósan izgalmas sztori mellett érdekes karaktereket is kapunk. Itt van sokak kedvence, az ártatlan és naiv Kale, akinek még nagyon idegen a való világ és sok mindenre rácsodálkozik, ami másnak evidens. Ezúttal is nagyon kedvelhető volt a karaktere, bűntudatos, érzelmes és végtelenül cuki. Jó volt az ő szemszögéből megismerni az eseményeket, igazán különleges narrátor. 

Dez nem nyűgözött le annyira, mint a nyitó kötetben, bár néha itt is megcsillant a pimasz, beszólogatós énje. Igazi bátor, vagány csaj ő, aki kiáll amellett, amiben hisz és nem akarja, hogy ártatlanoknak essen baja. Kiernan is elég érdekes figura, tetszett a hozzáállása, észjárása és nemtörődömségnek álcázott életösztöne. 

Samsen igazi gonosz, kegyetlen és szadista karakter, aki szereti mások szenvedését látni. Bosszúra szomjazik és minden vágya, hogy Kale-t szenvedni lássa. Megérdemelte a sorsát, valahogy nem tudtam sajnálni. Egyetértettem Kale-lel, elvileg bűntudatot kellene éreznie, de nem érzett és emiatt volt lelkiismeret-furdalása. Szerintem teljesen emberien reagált az eseményekre. 

A szerző stílusát szeretem, most pedig Kale mint narrátor még élvezetesebbé tette a könyvet. Érdekes volt olvasni a kirohanásait, néha megmosolyogtató volt, mennyire nem érti a vidámpark lényegét. Humoros gondolatok is megfogalmazódtak a fejében, de a könyvet uralja a feszültség és a szeretett személy elvesztésétől való félelem.  

A könyv borítója egynek elmegy, de nem a legszebb. Túlságosan sötétek a színei, ami illik ugyan a történet komolyságához, de nem annyira esztétikus. A borítóképen az előző könyv fedlapjáról ismert srác látható, aki természetesen Kale-t hivatott ábrázolni. Arckifejezése, tekintete éppen olyan sejtelmes, mint amilyennek Kale-t képzelem. Szeméből süt az ártatlanság, ugyanakkor megvan benne valami sötét és kegyetlen, ami árnyékként vetül a fiú személyiségére. 

Összességében mondva ez egy rövid kis könyvecske. Izgalmas, jól felépített cselekmény, szerethető karakterek jellemzik. Akinek tetszett az első rész, megkedvelte a főhősöket, azoknak ez is tetszeni fog, de nem kell egy nagyívű sztorira számítani. Egy rövid kiegészítő kötet, ami a szereplők egy újabb kalandját mutatja be. Egy kis plusz azoknak, akik szeretik a sorozatot, de ha kihagyod, attól még érteni fogod a második részt. 

Értékelés: 

Cselekmény, történet: 5/5

Karakterek: 5/5

Stílus, leírás: 5/5

Borító, küllem: 5/3

Összesen: 20/18

Amy Ewing: A fehér rózsa 

(The Jewel - Az Ékkő 2.)

Violet Lasting rabságban és elnyomásban él a Tó Hercegnőjének palotájában, míg fény nem derül viszonyára Ashsel, királyi hölgyek kísérőjével. A szerelmeseknek így menekülniük kell. Egy pillanatra sem érezhetik magukat biztonságba, hiszen nem tudhatják, ki barát, ki ellenség. Útjuk során azonban egyre világosabbá válik, hogy az Ékkő zsarnoksága egy felkelés felé sodorja a Magányos várost. Rá kell bízniuk magukat a Fekete Kulcsra, egy titkos társaságra, aminek eltökélt célja a királyi családok uralmának megdöntése. Ash, Violet és legjobb barátnője, Raven mindentől távol, egy erdei tanyán, a Fehér Rózsában találnak menedékre. Itt él Sil, aki régen maga is az Ékkő rabja volt. Ő veszi pártfogásába a fiatalokat, és nemcsak arra döbbenti rá Violetet, hogy hatalmas erő birtokában van, hanem arról is meggyőzi, hogy az ő feladata lesz, hogy vezesse a lázadókat.

A sorozat első része, Az Ékkő tetszett, kíváncsian vártam, vajon a második rész is elnyeri-e a tetszésemet. A trilógiáknak általában a második kötete a leggyengébb, tartottam tőle, hogy ennél a sorozatnál is ez lesz a helyzet. Be kell valljam, ez a könyv tényleg gyengébbre sikerült az első résznél. Annak ellenére, hogy egy nap alatt elolvastam, némileg csalódást keltő folytatás.

Nem igazán tudom megfogalmazni, mi tetszett benne kevésbé. Főhőseink menekülnek, közben próbálnak felkelést szervezni, hogy megdönthessék a zsarnok uralkodó osztály hatalmát. Izgalmas helyzetek adódnak, és akad néhány megható pillanat, de valahogy nem éreztem át annyira az érzelmeket, mint az első résznél. Láthatjuk a többi kört, megismerhetjük az ott folyó életet. Az elnyomó társadalom kritikája és a világ igazságtalansága most is kifejeződik a könyvben. Ebben a részben viszont sokkal több a fantasy elem, Violet ismerkedik a képességeivel, felfedezi milyen erős tud lenni a mágiája. Összességében úgy érzem, a cselekmény most annyira nem ragadott magával, érződik, hogy ez egy átvezető kötet a nagy finálé előtt.

A karaktereket továbbra is kedvelem: Violet egyre erősebb és bátrabb, megtanulja uralni újonnan felfedezett képességét, közben egyre jobban a sarkára áll bárkivel szemben, aki parancsolgatni akar neki. Ash kicsit mellőzve van és haszontalannak érzi magát, közben az ő családi hátteréről és előéletéről is megtudunk ezt-azt. Garnetet nagyon megkedveltem ebben a részben, szórakoztatóak voltak a megynilvánulásai. Raven karaktere is sok érdekességet tartogatott, nem lehet tudni, milyen különleges képességei alakultak ki amiatt, amin keresztülment. Lucien továbbra is titokzatos és intelligens, a háttérből mesterien irányítja a szálakat. Jobban megismerjük az egyik helyettest, Siennát is. Több új szereplőt is kapunk, egyikük Sil, aki mogorvaságával és parancsolgató stílusával emlékezetes maradt számomra.

Forrás: tumblr

Az írónő stílusa megmaradt. Egyszerűen és lényegretörően fogalmaz. Marad a jelen idejű E/1 mesélés, Violet a narrátor, az ő érzéseit, gondolatait ismerjük meg legjobban. A leírások tetszettek, a fantasy részeknél, a mágiahasználatnál is eléggé képszerű volt ahhoz, hogy el tudjam képzelni a varázserőt és a mágikus tevékenységeket. Talán kicsit több érzelmet még elbírtam volna, de egyébként nem volt bajom az ábrázolásmóddal. Voltak nagyon szomorú jelenetek is, az emberi gonoszságra nincsenek szavak. 

A kötet külleme esztétikus. Ahogy az első résznél, itt is tetszik a borító, de még mindig sajnálom, hogy nem az eredeti maradt. A fedlapon látható kép már két lányt ábrázol, kifejezve azt, hogy Violet már szövetségest is talál a céljai eléréséhez. Érthető a láng és a virágszirmok szimbolikája, valamint a háttérben látható fehér rózsa is.  A színvilág és a tipográfia is bejön, a borító lényegében visszaadja a könyv hangulatát. De a külföldi (lent) sokkal szebb, inkább azt látnám a polcomon. A kiadvány minősége megfelelő, kellemesen olvasható a betűtípus, elég nagyok a betűk. Tetszik a visszahajtott füles kivitel. 

A fehér rózsa és A Párválasztó egyik kötete
Forrás: tumblr

Összességében jó könyv, de nem kiváló. Egy átvezető kötet az izgalmakkal teli első rész és a mindent lezáró harmadik között. Előrevetíti az utolsó rész konfliktusait, a cselekmény irányát és kicsit jobban megismertet a szereplőkkel. Aki az első részhez fogható intrikákra és fényűzésre számít, csalódni fog, ebben a kötetben a menekülésen, rejtőzésen van a hagsúly. Ajánlom a young adult disztópia kedvelőinek, akik nem vetnek meg egy kis romantikát és mágiát sem. Remélem, a szerzőnek sikerül méltóan lezárni ezt a sorozatot a harmadik részben. 

Értékelés: 

Cselekmény, történet: 5/4

Karakterek: 5/5

Leírás, stílus: 5/5

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/18

Amy Ewing: Az Ékkő (The Jewel 1.)

Képzelj el egy olyan világot, ahol már születésed pillanatában el van rendelve a sorsod! Ha szerencsés vagy, az Ékkőbe születsz, ahol királyok és hercegek élnek hatalmas fényűzésben. Ha nem vagy a sors kegyeltje, a Lápon, a legszegényebb negyedben tengetheted a mindennapjaidat. És bár van kiút a nyomorból, de nagy áldozatokkal jár.

Violet Lasting a Lápon született és nevelkedett. Egy nap kiderül, hogy genetikailag alkalmas rá, hogy kihordja a királyi család utódját, így esélye nyílik egy új életre. A Tó Hercegnője aukción vásárolja meg őt azért, hogy Violet hozza világra leendő gyermekét. A lány ezzel belecsöppen az Ékkő világába, de hamarosan meg kell tapasztalnia a csillogó felszín alatt rejtőző sötét igazságot: a kegyetlenség és az intrika a mindennapok része. Amikor azonban egy tiltott szerelem mindent megváltoztat, Violet belekapaszkodik egy jobb élet reményébe. A szerelméért viszont kockáztatnia kell, és vállalnia a veszélyt, amely nagyobb árat kíván tőle, mint eddig bármi.

Ez a sorozat is régóta tervbe volt már véve, a fülszöveg nagyon érdekes olvasmányt ígért. Nem kellett csalódnom, valóban jó kis sorozatindító kötettel volt dolgom. Először a szép borító ragadta meg a figyelmemet, majd a cím és a fülszöveg is felkeltette az érdeklődésemet. Nem volt kérdés, nekem ezt olvasnom kell!

Kezdjük akkor a borítóval, ha már az előbb megemlítettem. Csodaszép, figyelemfelkeltő és nagyon esztétikus a magyar kiadás. Szép a tipográfia, a cirádás betűtípus és az aranyszínű felirat. Tetszik a törött üvegre emlékeztető design, ami előrevetíti a disztopikus jelleget, a Párválasztót eszembe juttató nagyszoknyás ruha és a letisztult fehér háttér. A ruha ibolyaszíne utal a könyvbeli főszereplő, Violet nevére és szemszínére. A borítókép szép ugyan, mégis van vele egy gondom: hogy nem tartották meg az eredetit, mert az még ettől is szebb.

A jelenlegi a második legjobb választás volt, de a külföldi verzió sokkal jobban tetszik. A lány fehér ruhája, aminek alja, gyűrődései és háttere maga is egy gyémánt formába megy át, rajta a csillogó ékkövek, a lány szomorúságot sugalló testtartása, alázatosan leszegett feje mind telitalálat. Amellett, hogy káprázatosan szép, sokkal több utalást fedezhetünk fel rajta, és jobban kifejezi az ékkőbeli élet kettősségét: az árnyoldalait és a fényűző csillogást. A külföldi borítóban az is tetszik, hogy a három rész folytonosságot mutat (lent látható): az első rész borítóján a lány még lehajtott fejjel szerepel, a másodikon felemelt fejjel ül, míg a harmadikon már feláll. Ez is kifejezi a karakter fejlődését, ahogy egyre jobban fel mer emelkedni az alázatos tetshelyzetből és szembe mer szállni az elnyomással.

Az eredeti külföldi borító

Manapság nagy divat a disztópia, bár már kezd lecsengeni. Ám a nők kizsákmányolásának témája eléggé előtérbe került az utóbbi években. A könyv nagyon emlékeztetett a koreai történelmi sorozatokra, melyekben az uralkodócsaládok ágyasokat tartanak, hogy a trónutódlás biztosítva legyen. A szolgák, udvarhölgyek, eunuchok jelenléte, szerepe is ezt az érzésemet erősítette (ami egyébként nem baj, mert kedvelem az ilyen jellegű sorozatokat). Ám a történelmi vonal itt ki van csavarva: megspékelve fantasy elemekkel, mágiahasználattal. Mindez egy kitalált világba, a Magányos városba helyezbe, megtűzdelve az elnyomó hatalom zsarnokoskodásával, nyomasztó légkörrel és igazságtalanságokkal.

Nagyon tetszett a világfelépítés, eléggé reálisan van ábrázolva ahhoz, hogy akár a való világban is megtörténhet ilyesmi. A szabadság, az egyéni jogok kérdése merül fel, a státusz, a származás és a vérvonal fontossága kérdőjeleződik meg a könyvben. A cselekmény olvasmányos, magával ragadó. Végig áthatja egyfajta tehetetlenségérzet és szabadulási vágy. A főszereplővel együtt az olvasó is úgy érzi, szabadulnia kell ebből az aranykalitkából, ahol nincs joga a saját élethez, a szabadsághoz. Nem lehetnek tervei, céljai, sem akarata, sem jövőképe. A jólét és a fényűzés semmit sem ér, ha közben nem lehetsz szabad és mások rendelkeznek feletted, a saját céljaik érdekében használják fel a testedet, minttha csak eszköz volnál. Komoly témát dolgoz fel a mű, erkölcsi kérdések egész sora merül fel.

A provokatív téma izgalmas cselekménnyel párosul, mely a könyv végi fordulattal teljesedik ki. Bevallom, a végén úgy éreztem, hogy a dramaturgiai ív tetőpontja kicsit túlságosan hátra került. Én a végén vártam volna még egy-két továbbmutató, levezető fejezetet. Oké, függővég, értem, de mégis olyan érzésem volt, hogy épp kezdett izgalmas lenni a könyv, erre hopp, vége. Mintha a mondat közepén hagyták volna félbe. 

A német kiadás
Forrás

A karakterek szerethetőek, főleg Violet. Tetszett, hogy ő elejétől kezdve nem hagyja magát félrevezetni, már a Déli kapuban tudja, hogy mennyire igazságtalan az, ami vele történik. Látja, érzi, hogy semmi olyasmi nem vár rá, aminek örülnie kellene. Már az elején sem szimpatizál a rendszerrel, úgy érzi, kihasználják, elveszik a szabadságát, és igaza is van. Csodálkozik, hogy  atöbbiek miért nem látják ezt át. Mikor az Ékkőbe kerül, még nagyobb rivalizálással, kegyetlenséggel és hataloméhséggel kell szembenéznie. A királyi családok tagjai megszállottan ragszkodnak a hatalomhoz és a vérvonal tisztaságához, régi hagyományaikhoz, közben pedig könyörtelenül elnyomnak mindenkit, aki az útjukba áll.

Violetet a Tó hercegnője vásárolja meg helyettesnek, ami gyakorlatilag annyit tesz, hogy a lány a rabszolgája, tulajdona lesz, akit arra használ, hogy kvázi béranyaként kihordja és megszülje a gyerekét. A királyi családok nőtagjai ugyanis nem képesek sem teherbe esni, sem gyereket szülni. Ám a Hercegnő nem csak egy egyszerű babát akar, hanem azt is, hogy Violet alkalmazza a mágikus képességeit annak érdekében, hogy a gyermek tökéletes legyen és időben megszülessen. Nagyratürú tervei vannak a gyerekkel. A Hercegnő karakterábrázolása nagyon tetszett: összetett jellem ő, aki gonosz és számító, ugyanakkor néha emberséges is tud lenni. Sok mindenben érthetőek a cselekedetei, bár nem mindig elfogadható, amit tesz és az erkölcsi indítékai megkérdeőjelezhetőek.

Érdekes és egyedi karakterekből nincs hiány a könyben: ott van például Lucien, a dörzsölt eunuch, aki segíteni akar Violetnek megszökni, vagy épp Ash, a jóképű kísérő, egy selyemfiú, akinek az a dolga, hogy szórakoztassa a királyi családok hölgy tagjait. A hercegnő fia, Garnet is különös figura, szerintem tartogat még meglepetéseket az elkényeztetett botrányhús aranyifjú karaktere. Vannak aranyos mellékszereplők is, Violet barátnői: a beszédes Lily és a bátor, erős Raven. Egyet sajnáltam, hogy a többi helyettesről nem sok mindent tudtunk meg, még jóformán a nevüket se.

A sorozat kötetei külföldi borítóval
Forrás: tumblr

A leírások élénkek, tetszett az ábrázolásmód. A hősnő érzelmeit is remekül érzékelteti az írónő, sokszor Violettel együtt szenvedtem, szörnyülködtem, kétségbe estem és aggódtam. Nagyon szerethetőek, emberiek a figurák, és még a gonoszokban is van valami, ami említésre méltó. A stílus egyszerű, lényegre törő, nem túlcicomázott, de attól még húsbavágóan őszinte. A cselekményt fordulatok teszik izgalmasabbá, de engem leginkább a világ önzőségének és könyörtelenségének ábrázolása fogott meg. A gazdagok nem törődnek másokkal, csak a hatalmukkal, hiúságukkal, jólétükkel. Észre sem veszik mások szenvedését, természetesnek veszik, hogy az alacsonyabb rangúak értük élnek, miattuk szenvednek. Egy vállrándítással elintézik a szegények tragédiáit, nem az ő gondjuk, nem érdekli őket, és meg sem fordul a fejükben, hogy ez így nincs rendjén.

Mindent egybevéve nagyon tetszett a könyv és az abban megbúvó burkolt társadalomkritika. A problémák egy része jelen társadalmunkban is fennáll. A gazdag-szegény ellentét, mások kizsákmányolása, prostitúció, béranyaság, stb. Kétség sem férhet hozzá, hogy vevő vagyok a folytatásra. Szívből ajánlom a young adult disztópiák kedvelőinek. Van benne némi romantikus szál is, de a fókusz a nők helyzetén, a szabadságon, a női (és férfi!) test kizsákmányolásán van. Akiknek tetszett A Párválasztó, Az aranykalitka, A szolgálólány meséje, Az éhezők viadala, vagy A Beavatott, azoknak ajánlom, mert (világát vagy témáját tekintve) részben ezekre hasonlít.

Értékelés: 

Cselekmény, történet: 5/4.5

Karakterek: 5/5

Leírás, stílus, ábrázolásmód: 5/5

Borító, küllem: 5/4.5

Összesen: 20/19