Jeaniene Frost: Első lobbanás (Az éjszaka hercege 1.)

Leila egy sötét erővel megátkozott halandó…

Miután egy tragikus gyerekkori baleset szétzúzta az álmait, Leila nem gondolta volna, hogy ennél rosszabb is következhet, de tévedett. Rájött ugyanis, hogy hatalma van az elektromosság felett, mi több, egyetlen érintéssel látja az emberek fejében lakó legsötétebb gondolatokat. Az élete magányra ítéltetett… Legalábbis így hitte, amíg az éjszaka teremtményei el nem rabolták, és arra nem kényszerítették, hogy telepatikus segítséget kérjen a világ leghírhedtebb vámpírjától.

Ő az éjszaka hercege…

Vlad Tepesh inspirálta minden idők legismertebb vámpírlegendáját – de semmi esetre sem szabad Drakulának hívni! Vlad képes irányítani a tüzet, ez teszi a legrettegettebb vámpírrá. Azonban ellenségei új fegyvert találtak ellene: egy gyönyörű halandót, akinek legalább olyan félelmetes a hatalma, mint neki.

Amikor Leila és Vlad találkoznak, azonnal fellobban köztük a mindent elemésztő szenvedély. Akad azonban valaki, aki porig akarja égetni őket. Vajon mi mindent kell feláldozniuk, hogy megállítsák az ellenséget?

A lány érintése hatalommal bír, a férfi csókja az örök életet rejti…

Vérpezsdítő új sorozat, ami visszahozza az igazi vámpírokat.

Véleményem:
Jeaniene Frost már Cat&Bones sorozatával belopta magát a szívembe. Várakozással telve vettem kezembe a korábbi kötetekben imitt-amott felbukkanó Vlad Tepesről szóló sorozatának első részét. Nem volt rossz könyv, de nem lehet egy lapon említeni a fenti sorozattal. 

A történet alapvetően tetszett, de nem látom tökéletesnek. Olvastam már százszor jobbat is a szerzőtől. Bizony vannak hiányosságai ennek a bevezető kötetnek. Egészen konkrétan a könyv közepe elég lagymatag, nem történik benne semmi, csak a főhősnőnk a nyálát csorgatja Drakula után, akivel nem akar összefeküdni, mégis megteszi. Röviden ennyi, ebben gyakorlatilag ki is merül a cselekmény. Persze van itt még egy gonosz ellenvámpír, aki Vladot akarja elpusztítani, ezért elraboltatja Leilát, hogy gonosz céljaira fehasználja és/vagy megölje. Hogy miért? Ne kérdezzétek, szerintem ő se tudja. Arra sincs magyarázat, miért akar ennyire bosszút állni Vladon, hisz a múltban is ő volt az, aki ártott Drakulának. 

Jócskán vannak idegesítő elemek a regényben. Ilyen volt pl. Leila butasága, felesleges hősködése. Tipikusan a kilencvenes évekbeli akciófilmekben megfigyelhető "hülye szőke" karaktert hozza a könyv bizonyos pontjain. Tudjátok, az a típus, akinek a pasija megmondja, hogy ne menjen oda, persze ő odamegy és elkapja az ellenség, hogy aztán vele zsarolják a pasit. Pff... A fejemet fogtam, mikor nagyobbnál nagyobb butaságokat követett el a női főszereplő. Egy résznél viszont szimpatikus volt, mikor végre kiállt magáért és elkezdte használni a képességeit. 

Potitívum, hogy a történet eleje és a vége kicsit pörgősebb, de a végén a szituáció annyira hamar és sután oldódik meg, hogy csak néztem, nem maradtak-e ki fejezetek. Azt hittem, nagyszabásúbb összecsapás lesz a végén, ehhez képest nem volt semmilyen. Kapunk egy kicsit nyugtalanító, de nem teljesen függővéget, ami a következő rész olvasására ösztönöz. Nekem az erotikus jelenetek is kissé sterilek és távolságtartóak voltak, több érzelmet vártam. Bár ez betudható annak, hogy a párocska még kapcsolatuk elején jár. Remélem, a többi rész izgalmasabb lesz.

A karakterek közül Vlad kissé fennhéjázó, túl magabiztos, egyelőre nem lopta be magát a szívembe. Leila is közepes szintet ért el a rokonszenv-mércémen, főleg a butasága miatt nem volt kedvelhetőbb. Merem remélni, hogy fejlődni fog a karaktere, mert eddig elég erőtlen, esetlen és meggondolatlan szegény. A mellékszereplőket viszont kedveltem: Maximus nagyon szimpi volt, szurkoltam neki, hogy legalább egy kicsit jöjjenek össze Leilával, mielőtt a lány Vlad karjai közé veti magát. Marty-t is bírtam, kedvelhető, aranyos figura. Leila családja is érdekes: katona apja és szabadszájú húga is biztos okoz még kellemes perceket az olvasóknak.

Narrátorunk végig Leila, E/1-ben mesél, az elbeszélői stílus az ő személyiségéhez igazodik, ennél fogva kissé túlaggódik mindent, főként érzelmi téren. Jobban megrémíti az esetleges szerelmi csalódással járó románca, mint az, ha ellenséges vámpírok megkínozzák. Bevallom, hiányzott Cat szókimondó és vagány-humoros stílusa, amit a Cat és Bones sorozatnál úgy szerettem. Leila nem olyan vicces és nem is olyan badass, mint Cat. Apropó Cat és Bones! Mindkét szereplő, sőt még Mencheres is felbukkan ebben a regényben, jó volt viszontlátni őket. Bonest még mindig nagyon csípem, hatalmas figura. Neki köszönhető a könyv talán egyetlen poénja. 

A könyv küllemére jellemző a jó minőség, bár a borítóképtől nem vagyok elájulva. Nem igazán tetszik, túlságosan "megmutatom, milyennek képzeld a szereplőt" típusú, amit nem igazán szeretek. A meztelen felsőtest sincs ínyemre, ha a polcomon látom. Egyébként teljesen rendben van a kiadvány, egy-két apró hibát leszámítva. Összességében egy jó közepes könyv, egyszer olvasható. Gyorsan lehet vele haladni, én két este alatt végeztem vele. A folytatásokra vevő vagyok, de egyelőre nem lett kedvencem a sorozat.

Értékelés: 

Tartalom, cselekmény: 5/3

Karakterek: 5/4

Stílus, leírás, elbeszélésmód: 5/4

Borító, küllem: 5/3

Összesen: 20/14

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury - Köd és harag udvara 

(A  Court of... 2.)

Fülszöveg:

Én nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem.

Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött.

Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött.

Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról.

Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot.

Sarah J. Maas New York Times bestseller szerző lélegzetelállító fantasy-sorozatának második kötete.

A szerelemért még a halált is kicselezte.

A világ megmentéséért maga lesz az élő fegyver.

Véleményem:

Hú, az első rész nagyon tetszett. Amint azzal végeztem, már azonnal hozzá is kezdtem ehhez a kötethez. De csak most lett annyi időm, hogy leírhassam róla a véleményem. Röviden: nagyon tetszett! Szerintem ez Sarah eddigi legjobb könyve. Valamiben még az előző részt is felülmúlta, de volt, amiben kicsit kevesebbnek éreztem, viszont ez nem olyan nagy hiba, mert összességében nagy kedvenc lett. 

Lássuk először az icipici negatívumot: ezúttal kevesebb volt az akció, a harcjelenet és a küzdelem, ami az első kötetet nagyon feldobta. Itt most kevésbé akciódús türténettel kell számolnunk, de sokkal érzelemgazdagabb, több a mondanivalója; és ez már a pozitívumok közé tartozik. Szóval valamit valamiért. Kicsit kevesebb ebből, több abból, de az arány így is jó és nem ment a cselekmény rovására. 

A történet az első könyvbeli események után pár héttel veszi fel a fonalat. Feyre a kvázi hepiend után "boldogan" él vőlegényével, Tamlinnel a Tavasz udvarában. Elvileg mindennek szépnek és jónak kellene lennie, de Feyre-val valami nem stimmel. Gyakorlatilag poszttraumatikus stresszben szenved az Amarantha udvarában kiállt megpróbáltatások miatt. Ezt tetézi még a tündéréletek kioltása miatti lelkiismeret-furdalás és a Rhysanddal való egyezség miatti aggodalom. A legrosszabb az, hogy Tamlin ebből semmit nem vesz észre, vagy ha tud is róla, a kisujját sem mozdítja annak érdekében, hogy segítsen a menyasszonyán. Ehelyett állandóan magára hagyja, idióta programokat szervez neki, melyekhez a lánynak semmi kedve. Feyre-nak kötelességei és feladatai vannak Tamlin leendő feleségeként, de nincsenek jogai vagy kiváltságai. Ha összeházasodnak, ő attól nem lesz a Tavasz udvarának úrnője, csak Tamlin alattvalója, szinte a tulajdona. 

Forrás: Pinterest

Feyre csak egy báb, egy üres héj, annyira össze van törve. Testileg és lelkileg is sorvad Tamlin mellett, de senki nem segít rajta, kivéve Rhys-t. Mondanom sem kell, Tamlin viselkedése felháborító! Az előző részben sem kedveltem annyira, bár ott még semleges volt, de itt nagyon idegesített, mennyire nem törődik a szerelmével és azzal, hogy neki mire van szüksége. Tipikusan egy elnyomó, abuzív, domináns pasitípus, aki semmibe veszi párja személyiségét illetve igényeit, és aki nem tekinti őt egyenrangú társának. Az ellenpólust éppen Rhysand képviseli, akit már az első könyvben is sokkal érdekesebbnek találtam, habár ott még más arcát mutatta. A nagyhatalmú, kegyetlen főúr helyett most megismerjük az igazi, kedves és gyengéd Rhyst, aki megadja Feyre-nak azt, amire szüksége van: szabad akaratot és lehetőséget a saját döntések meghozatalára. Nem kényszeríti semmire és nem szab neki határt, szépen lassan begyógyítja a lány megtört lelkét. 

Kapcsolatuk ábrázolása csodás, minden szépen lassan alakul közöttük. Az érzelmi ív és a karakterábrázolás mesteri ebben a regényben. A két főszereplő kapcsolatában minden okkal történik, akkor és ott, amikor kell. Boldog egymásra találásuk emlékezetessé teszi a könyvet és az egész sorozatot. Nagyon megfogott a két férfitípus közötti markáns különbség remek ábrázolása. Örülök, hogy ilyen komoly és a mai társadalomra is kivetíthető témát sikerült Sarah J. Maas-nak feldolgoznia. És nem is akárhogyan. Emellett persze vannak más cselekményszálak is, ellenségek, akik ellen küzdeni kell, titkok, rejtélyek, küldetések teszik izgalmassá a regényt.

A mellékszereplők száma meglehetősen megnőtt ebben a kötetben. Feyre testvérei és Lucien mellett most bejönnek a képbe Rhys udvarának tagjai is: Cassian, Azriel, Morrighan és Amren. Az ő karaktereik is feldobják a könyvet. Szépen kidolgozott figurák, mindenki saját személyiséggel, háttértörténettel és rejtélyekkel. Érdekel, mi fog velük történni a jövőben, főleg amiatt, ami az utolsó fejezetekben történt. Ez a könyv kicsit komolyabb függővéggel operál, mint az első rész. Nagyon várom a folytatást. 

Forrás: Pinterest

A kiadvány KMK-hoz híven minőségi, a borító szépséges. Apróbb helyesírási és gépelési hibák azért becsúsztak és még mindig nem vagyok kibékülve a fordító(?) hibájával Feyre nevének kapcsán. Nem tudom, az első könyv értékelésénél írtam-e, de a főszereplő nevének kiejtése semmiképp NEM Fejrú, hanem FejrA (természetesen az "A" rövid á-ként ejtendő, az "e" kiejtése pedig e és é hang közti átmenet). Az angol kiejtési útmutató szerint Fay-ruh, ami magyarul kiejtve Fej-ra (rövid á-val). Ha Fejrú-nak kellene ejteni, akkor Fay-roo alakban lett volna írva az útmutatóban. Aki kicsit is tud angolul, annak ez rögtön szemet szúr, de ha nem vagyunk biztosak benne, ellenőrizzük le az írónő által készített YouTube-videót is a regényében található nevek kiejtéséről, melyben konkrétan elhangzik, hogy a főszereplő neve Fejra! Szerintem a fordító/szerkesztő igazán utánanézhetett volna egy ilyen fontos dolognak. Ezt mindenképpen meg akartam említeni, mert már az első résznél is nagyon zavart.

Az írói stílus sokat fejlődött a szerző első regénye óta, a leírások élettel teliek, érzékletesek, a harcjelenetek is jobban elképzelhetőek. A dramaturgia és az érzelmek közvetítése terén is egyre ügyesebb az írónő. Velaris ábrázolása különösen tetszett. Összességében remek könyv. Kár, hogy az a fordítási hiba és az a pár helyesírási hiba becsúszott, ennek ellenére maximális pontot adok, annyira tetszett. Neki is látok a harmadik résznek angolul, nem győzöm kivárni a magyar megjelenést. Szívből ajánlom a tündérekről szóló künyvek rajongóinak és azoknak, akik szeretik a szolidan erotikus, romantikus fantasy történeteket. Gratulálok, Sarah, csak így tovább!

Értékelés:
Tartalom, cselekmény: 5/5
Karakterek: 5/5
Leírás, stílus, ábrázolásmód: 5/5
Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/20

Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara

(Tüskék és rózsák udvara 1. / A Court of  .. 1. / ACO... 1.)

Amikor a tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, nyomban egy másik szörnyeteg bukkan fel, hogy jóvátételt követeljen tőle. Magával hurcolja a lányt egy baljós és mágikus vidékre, amit ő csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.

Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden hazugságot és figyelmeztetést, amit korábban a tündérek veszedelmes világáról hallott. Azonban a birodalom felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és a lánynak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.

Nagyon kíváncsi voltam Sarah J. Maas második sorozatára, mikor megtudtam, hogy az Üvegtrón után egy másik tündéres sorozat írásába is belekezdett. Most, miután olvastam, elmondhatom, hogy ez sokkal jobban tetszett, mint az Üvegtrón bármelyik része. 

De ne szaladjunk így előre! Először is nézzük a könyv külsejét, mert a szerző neve mellett az volt az első, ami felkeltette a figyelmemet. Szokás szerint jó minőségű KMK kiadvány, jó kézbe venni. Tetszik az élénkpiros háttér, utal a vérre, a szenvedélyre, szerelemre, csupa olyan dologra, ami a könyvben hangúlyos szerepet kap. A félig látszó, titokzatos lányalak és a bal kezén látható fekete indás-virágos tetoválás telitalálat. Mint ahogy a háttérben kivehető növények, indák, tüskés ágak is. Minden egyes motívum utal a könyvben valamire vagy a regény címére. Nagyon tetszik a borítókép, titokzatos, de sokat sejtető. Utal arra, hogy történetünk központi figurája egy lány, akinek sok szenvedésen kell kersztülmennie, de erős tud maradni. 

Ezzel el is jutottunk történetünk főhőséhez, Feyre-hez, aki egy átlagosnak tűnő emberlány. Mint kiderül, bátor, talpraesett és találékony teremtés, aki a tündérek világában is feltalálja magát. Története úgy kezdődik, hogy éppen éhező családjának akar élelmet szerezni, mikor vadászat közben megöl az erdőben egy farkast, akiről egyébként sejti, hogy a gyűlölt tündérek fajához tartozik. Ám ezért nagy árat kell fizetni: az életét vagy a szabadságát. Mikor egy felbőszült tündér úr eljön érte, hogy vezeklés gyanánt megfizesse az adósságát, és a tündérbirodalomba kerül, olyan kalandokba keveredik, amilyeneket álmában sem mert elképzelni. Közben rátalál a szerelem, de mindenért meg kell küzdenie.

A történet eleinte az Éhezők viadalára emlékeztetett (amikor Katniss... bocsánat Feyre vadászott), aztán A Szépség és a szörnyeteg történetre, nem is kicsit. Az igazat megvallva, egészen az utolsó pár fejezetig kísértetiesen emlékeztetett erre a klasszikus mesére. SPOILER!!! A "herceg" el van átkozva és csak a fogva tartott lány segíthet rajta, ő mentheti meg azzal, ha beleszeret. Csak épp itt nem elvarázsolt kastély van, hanem egy egész udvar/birodalom, de ugyanúgy a szolgák is el vannak varázsolva. És nem egy igazságos tündér átkozta meg a herceget, hanem a gonosz tündérúrnő. Spoiler vége A könyv eleje nagyon tetszett, aztán jött egy kicsit unalmasabb szakasz, ahol leült a cselekmény sodrása (miután Feyre megérkezett Tamlin udvarába). Aztán viszont a könyv második felében annyira felpörögtek az események, hogy megbocsátottam a vontatottabb részeket is. 

A könyv utolsó harmada csak úgy olvastatja magát. Átok, megfejtendő rejtvényfeladvány, gonosz ellenségek, érdekes események, veszélyes próbák, váratlan fordulatok teszik izgalmassá a cselekményt. A szerelmi szál is kifejezetten érdekes, mert a könyv második felében felbukkanó szereplő összekuszálja a szálakat, legalábbis az olvasó számára biztosan, még ha a hősnőnk nincs is tudatában ennek. A történettel csak annyi bajom volt, hogy a könyv második harmada kissé leült, és a Tamlin-Feyre hirtelen örök szerelem nekem egy kicsit gyors volt. Hisz nem sok minden történt velük, közöttük; szinte nem is töltöttek együtt olyan sok időt, nem is beszélgettek olyan sokat, hogy ilyen mély érzések kialakuljanak köztük. Az volt az érzésem, hogy Feyre nem szereti olyan sírig tartó szerelemmel Tamlint, inkább sajnálja, meg akarja szabadítani őt és a népét. Persze vonzalmat érez iránta, és szereti is valamilyen szinten, de nekem nem jött át az a mindent elsöprő szerelem, amit Feyre érezni vélt. Megértettem és nem hibáztattam érte, hogy ő nem mondta Tamlinnak azt, amit a férfi várt, mikor még korábban lehetősége lett volna rá. A könyv végi közös jeleneteik is kissé esetlenek voltak, afféle keserédes happy end érzés fogott el, miközben olvastam. Határozottan több potenciált éreztem Rhysand karakterében, közte és Feyre között szinte szikrázott a levegő. Ezzel szemben Tamlin esetében olvastam, értem, hogy ő és Feyre szeretik egymást, de nem éreztem igazán át.

Rhysand és Feyre
Forrás: acourtofthornesandroses.wikia.com

A szereplők kitűnően megrajzolt, árnyalt karakterek. Úgy érzem, Maas sokkal jobb  munkát végzett itt, mint az Üvegtrónban. Feyre számomra lényegesen kedvelhetőbb figura Celaena-nál. Okos, eszes lány, nagyon bátor, talpraesett és kitűnő megfigyelő. Néha kicsit vakmerő, de nem nagyon volt más választása, mint kockáztatni. Egyetlen idegesítő húzása volt, mikor a tiltás ellenére odament, ahová nem lett volna szabad. Sajnáltam, mikor magát hibáztatta, és meg tudtam érteni a bűntudatát, hiszen miatta kellett ártatlanoknak meghalniuk.

Feyre testvérei, Nesta és Elain eleinte nagyon nem voltak szimpatikusak, de aztán őket is kezdtem megkedvelni valamilyen szinten. Nesta karaktere határozottan érdekesnek tűnik, remélem, fog még szerepelni a további részekben is, mert úgy érzem, tartogat még meglepetéseket. Feyre édesapjával még hadilábon állok, nekem ő még mindig egy kicsit túl gyáva apafigura.

Tamlin személyisége alapvetően pozitív, ám mégis van benne valami homályos, titokzatos és sötét. Voltak kifejezetten szimpatikus vonásai, mint pl. mikor hazaküldte Feyre-t, és minden egyéb erőfeszítése arra, hogy megvédje. Ám volt néhány negatvum is, pl. a harapás. Karaktere eleinte uralta a könyv első felét, aztán a másodikban kevesebb szerephez jutott, akkor is csak ült és kifejezéstelen arccal nézett, illetve várta, hogy a szerelme megmentse. Itt kissé úgy éreztem, felborultak a klasszikus férfi-női szerepek.

Tamlin
Forrás: Pinterest

Rhysand sokkal érdekesebb karakter. Eleinte negatív figurának tűnt, de ahogy Feyre és az olvasó egyre jobban megismeri, úgy derülnek ki róla meglepő dolgok. Minden jelenetben szinte újabb és újabb jellemvonása tárult elénk, de még így is kellően titokzatos és rejtélyes maradt ahhoz, hogy érdekeljen a további sorsa. Úgy éreztem, ő sokkal közelebb került az olvasóhoz, jobban be lehetett látni a személyiségének mélyebb rétegeibe, mint Tamlinnek. Nem tudom, mik a tervei az írónőnek, de itt határozottan érezhető a jövőbeni szerelmi háromszög. Remélem, nem azt akarja művelni Maas, amit az Üvegtrónban, hogy minden kötetben behoz egy új pasit a hősnőnek, mert az nálam tuti kiüti a biztosítékot.

Nézzük tovább a karaktereket! Lucien figurája üde színfoltja volt a történetnek. Jó volt látni, hogy ő nem egy újabb pasi, aki beleszeret a lányba. Hűséges, jó barát, aki az életét kockáztatja Tamlinért és Feyre-ért. És bár voltak hibái, alapvetően kedvelhető, már csak a csípős megjegyzései miatt is.

Lucien
Forrás: acourtofthornesandroses.wikia.com

Főgonoszunk Amarantha, egy nagyhatalmú tündérkirálynő. Valahogyan megfosztotta a tündér főurakat a mágiájuk erejétől, így tett szert akkora hatalomra, hogy már szinte ő a tündérek birodalmának királynője és most az emberek birodalmára fáj a foga. Gyűlöli az embereket, Tamlin iránt pedig valami furcsa, beteges sértettség-bosszú-gyűlölet-szerelem keverékét táplálja, ami sok bonyodalmat okoz Tamlinnak és udvarának. A szerző előrevetíti, hogy a nő még nem a fő ellenlábas, mert még neki is van egy "főnöke", Hybern király, aki még tőle is veszedelmesebb. Úgy sejtem, a későbbi kötetekben ő lesz a legyőzendő ellenség.

Stílus és írásmód szempontjából rengeteget fejlődött az írónő az Üvegtrón óta. Míg ott látszott, hogy az az első regénye, és mindenféle hiba kiütközött rajta, ennél már nem voltak olyan amatőr dolgok, mint pl. a túlzottan távoli, személytelen narráció vagy a leírások hiánya. Celaena mindig túl távolságtartó volt nekem, utáltam, hogy nem láttam a fejébe, nem tudtam, mit érez, mi motiválja. Feyre viszont egészen más! Igazi hús-vér szereplő, vannak álm,ai, vágyai, hobbija, érzései, félelmei. Úgy tűnt, mintha a szerző olvasta volna az olvasók erre irányuló kritikáit és tanult volna belőlük. Szerencsére! Mert ez a könyv már mérföldekkel jobb, mind a cselekményt, mind a karaktereket, de főleg a stílust tekintve. A leírások itt érzékletesek, könnyen el tudtam mindent képzelni a helyszínektől kezdve a szereplők külsején át, a ruhákig mindent. A hangok, illatok, ízek mind ábrázolva voltak, így könnyen bele tudtam élni magam Feyre helyzetébe. Szinte az ő szemével láttam, az ő fülével hallottam, az ő szívével éreztem. Na jó, nem egészen.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon jó könyvet olvastam. Biztos, hogy többször el fogom még olvasni és már meg is rendeltem a folytatását, mert nagyon kíváncsi lettem. Sok kérdés felmerült bennem. Bár nem olyan gyilkos függővéggel van dolgunk, azért van itt jó pár dolog, ami érdekel. Pl. Miért tűnt úgy, mintha Rhys félne Feyre láttán? Milyen lesz ezután a kapcsolatuk, mit fognak csinálni havonta egy hétig? Hogy alakul Feyre és Tamlin viszonya, ez tényleg igazi szerelem? Hybern király is biztosan tartogat még meglepetéseket, szóval lesz mit olvasni a következő részben is. Kíváncsian várom, kedvenc lett ez a kezdőkötet. 

Értékelés:

Cselekmény, történet: 5/4.5

Szereplők: 5/5

Írásmód, stílus, leírás: 5/5

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/19.5