Simone Elkeles: Chain Reaction - Láncreakció 

A legifjabb Fuentes testvér mindent elkövet, hogy a családját megvédje

Luis Fuentest mindig távol tartották a bandaháborúk erőszakos világától, amely a bátyjai életét megmérgezte. Luis így máshol kockáztatja az életét – hol hegyet mászik a Sziklás-hegységben, hol űrhajózásról álmodik. Mindegy, csak jöjjön az adrenalinlöket.

Nikki Cruz három szabályhoz tartja magát: minden fiú hazudik, hogy megkapja, amit akar, ne bízz olyan fiúban, aki azt mondja, hogy szeret., és soha, de soha ne randizz Fairfield déli részén élő fiúval. A szülei ugyan Mexikóból származnak, de orvosgyerekként inkább tartozik az előkelő északiakhoz, így az iskolában nem vállal közösséget a Latin Vér tagjaival. Aztán amikor Alex esküvőjén összefut Luis Fuentesszel, hirtelen kedve támad megszegni a maga által felállított szabályokat.

Luis számára először az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy elérje, Nikki újra esélyt adjon egy déli oldalon élő srácnak, de aztán felbukkan az életében Chuy Soto is, a Latin Vér új vezetője. Chuy egy igen kínos titkot tár fel Luis előtt a Fuentes családról, így a fiú kételkedni kezd mindenben, amit valaha hallott, tanult. A Nikki iránt érzett szerelme elég lesz-e ahhoz, hogy távol maradjon attól a sötét és kegyetlen világtól, amelynek a peremén pengeélen táncol?

Hát, ez a trilógia is véget ért. Az első rész, a Tökéletes kémia nagyon tetszett, a második kötetnél már nem voltam annyira lelkes, így reméltem, hogy a harmadik rész inkább az elsőhöz hasonlít. Szerencsére így van. Viszont azt nem akartam, ha olyan érzésem legyen, mintha megint ugyanazt a sztorit olvasnám, csak más nevekkel. Bár itt-ott voltak olyan jelenetek, amik emlékeztettek a Perfect Chemistryre, ez egy új történet, másabb karakterekkel. Alapjában véve tetszett: nem volt olyan jó, mint a bevezető kötet, de a Vonzás szabályait sikerült túlszárnyalnia. 

Simone Elkeles sorozata három mexikói származású tesóról szól, akik a szerelem és a mexikói bűnbandák veszélyeivel kénytelenek szembenézni. A Láncreakció a harmadik Fuentes fiú, Luis történetét meséli el, de szerencsére feltűnik a többi családtag is, aminek nagyon örültem. Találkozhatunk az első részből ismert Alex-szel és Brittany-vel, akik időközben összeházasodnak és családot alapítanak. De viszontlátjuk Carlost, és barátnőjét, Kiarát is. Jó volt, hogy kicsit újra beleláthattunk az ő életükbe is, és már kedves ismerősökként üdvözölhettük őket. 

A Fuentes család visszaköltözött eredeti lakóhelyükre, és Luis a Fairfield gimibe kezd el járni, ahová korábban Alex is járt. Ugyanúgy Mrs. Peterson lesz a kémiatanára, mint Alexnek és ugyanúgy a Latin Vér nevű banda környékezi meg őt is, mint a bátyját. Az első és a harmadik könyv közt nagy hasonlóságot fedeztem fel, mind hangulatában, mind ezekben a kis apróságokban (helyszín, emberek, problématípusok), de ez afféle nosztalgia is volt és valahogy keretet adott a sorozatnak, így nem zavart. Ilyen szempontból a második rész kilóg a többi közül, máshol játszódik, más banda szerepel benne, valahogy más hangulatú az egész. 

Luis története tetszett, a két évvel ezelőtt történtek is hozzájárultak a sztori érdekességéhez. A bandázós szálat már Carlos történeténél is lefutottnak éreztem, így annyira itt sem tudott lekötni (Alexnél még az újdonság erejével hatott), a vége felé kezdett csak érdekes lenni. Sokszor furcsának találtam a szereplők tetteit, mert szerintem éppen nem úgy reagáltak dolgokra, ahogy egy normál ember ilyen esetben tenné. Nem értettem a motivációjukat, indokaikat. Mindkét főszereplő meghazudtolta önmagát: valamit mond, állít magáéról és teljesen mást tesz, de nem csak egyszer, hanem folyamatosan. Néha olyan érzésem volt, mintha a szerző csak így akart volna konfliktusokat generálni, hogy történjen valami a könyvében, mert nem igazán volt rá magyarázat, hogy a szereplő épp miért mondja vagy teszi azt. 

Nikki karaktere kedvelhető volt, meg lehetett érteni. Miután keresztülmentünk vele azokon a szenvedéseken, amiket tizenöt évesen átélt, át tudjuk érezni a fájdalmát, bizonytalanságát. Megértjük, hogy elzárkózó és elérhetetlen akar lenni, mert nem akarja többé lelki szenvedéseknek kitenni magát. Nem akar az a naiv csitri lenni, aki egykor volt. Luisra nagy feladat vár, ha érzelmileg közel akar kerülni a lányhoz, ugyanis Nikki láthatatlan falat emel maga köré, ahol az érzelmek nem tudnak áramlani se ki-, se befelé. Nikki úgy akarja érezni, hogy rá szükség van (ezért jár segíteni az állatmenhelyre is). A mellékszereplők jók voltak, Kendall, Derek, Mariana és Marco érdekesebbé tették a könyvet. Még Enrique, az autószerelő unokatestvér, valamint Carlos volt barátnője is felbukkant. De a legjobb Elena volt, sokat nevettem a "zsarus" jelenetén. 

Másik főszereplőnk, Luis okos, kedves fiú, ő a család szeme fénye, ugyanakkor neki is van egy pajkos oldala. Párszor elhangzik a könyvben, hogy adrenalinfüggő, de ez annyira nem kerül előtérbe a történet során. Én nem vettem észre, hogy annyira kereste volna a veszélyt. Azt sem, hogy annyira nagyon-nagyon okos lett volna, mint ahogy ő és az egész család állítja. Luis alapjában véve szimpatikus figura volt, de volt néhány olyan cselekedete, amit értelmetlennek vagy butaságnak tartottam. Az viszont tetszett, hogy a szerelmi szál szép lassan alakul, az érzelmek érlelődnek egy kicsit. Jó volt az is, hogy voltak benne humoros és bájos jelenetek, pl. a kutya, a tesók kötekedése vagy a verseny. 

Nikki szülei és öccse nem kerültek annyira előtérbe, mint pl. Kiara szülei, ezt egy kicsit hiányoltam. Jobban ki lehetett volna dolgozni Nikki kapcsolatát a szüleivel, pl. mit szóltak ahhoz, ami korábban történt a lányukkal, hogy oldották meg, stb. Itt mélyebb érzelemábrázolást vártam. A történet néhol kicsit foghíjas, pl. heteket ugrunk időben, vagy egyik szereplő szemszögéből látunk egy jelenetet, holott engem érdekelt volna annak az előzménye a másik fél szemszögéből is. A vége felé úgy éreztem, kicsit el van sietve, aztán meg nagyon is belassult a könyv. Az írásmód a szokásos, nem túlcicomázott, a fiú narrációja esetén itt-ott némi káromkodás is előfordul. A sorozat köteteinek címoldala egységes képet alkot, a borítón mindig egy fiú és egy lány szerepel a könyvre jellemző helyzetben. A borító ezúttal is nagyon szép, a zuhany alatti jelenetet ábrázolja, ami a könyv végén található. A szereplőket egyébként éppen ilyennek képzeltem, szóval a borító telitalálat. Összességében a sztori az "egynek elmegy" kategóriába esne, de a sorozatzáró jelleg, az ismerős arcok és a hangulat kicsit feldobta. A szereplők sem voltak idegesítőek, így kellemes élmény volt olvasni a könyvet. 

Értékelés: 

Tartalom, történet: 5/3

Szereplők: 5/4

Nyelvezet, stílus, írásmód: 5/4

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/16

Simone Elkeles: Rules of Attraction
(A vonzás szabályai)

A Perfect Chemistry sztoriján felbuzdulva még a magyar megjelenés előtt angolul elolvastam a második részét. Nos, vegyes érzésekkel kezdem el írni az ajánlót. Tetszett is, meg nem is. Jó volt, de az első részhez nem ér fel. Ha a Tökéletes kémia c. kötet egy 10-es skálán 9-es, akkor ez maximum 7-es. 

Nézzük az alapsztorit! Két év telt el az előző kötet eseményei óta. A már ismert Alex Fuentes öccse, Carlos válik itt főszereplővé. Anyjával és kisöccsével eddig Mexikóban élt, de most visszatér Amerikába és Alex-hez költözik. Alex főiskolára jár, autószerelő műhelyben dolgozik és még mindig együtt van Brittany-vel. Carlos azonban még Mexikóban bandaügyekbe keveredett, és múltja itt is kísérti. 

Nem könnyű beilleszkednie az új életébe, új iskolájába, ebben segít neki Kiara, aki Alex ismerőse. Kiara nem az a tipikus nőies lány: hosszú pólókat és túrabakancsot hord, szeret autót szerelni, túrázni és imádja a kihívásokat. Már az elejétől kezdve marják egymást Carlossal, akinek eleinte nem is tetszik a lány. A két fiatal folyton vissza akar vágni a másiknak, ebből néha vicces helyzetek születnek. 

Carlos bandatag-múltja lesz a főbonyodalom. De az előző rész olvasása után már ez sem okoz meglepetést. Olyan érzést kelt az olvasóban, mintha csak azért kellene a könyvbe ez a szál, hogy kitöltse az üres helyeket, mert a főszereplők kapcsolatát egyáltalán nem befolyásolja.  Kicsit erőltetett az egész bűnözős vonal, ráadásul a végkifejlet is valahogy túl könnyen megoldódik. Nekem csalódás volt. 

A sztori másik fő cselekményszála a Carlos-Kiara közti szerelem kialakulása. Véleményem szerint a két szereplő között egyáltalán nincs "Chemistry"! Még csak nem is vonzódnak egymáshoz, és abszolút nem illenek össze! Ennél kiábrándítóbb párost még nem láttam. Az eleje még oké, ahol egymást idegesítik (bár már valahogy ez is olyan gagyi), de a közepe meg a vége totál hiteltelen, érdektelen és nem reális. Egyszerűen nem értettem, hogy szeretnek egymásba, mikor nem láttam erre semmi jelet. Valahogy nem hihető, hogy ez a két ember szereti egymást. Meg hogy már örökké... Carlosnak nem is tetszik a csaj. Akkor meg mióta? Mikor? Hol? Hogyan szeretett bele hirtelen? Komolyan, a kiskölyök+Carlos kapcsolat  (afféle nagytesó) jobban érthető és hihetőbb, mint ez a Kiara-szerelem. Sőt, még a csaj apjával is jobban ki van dolgozva Carlos érzelmi kapcsolata, mint Kiarával. Valahogy az egész dolog olyan légbőlkapott és az egyes jelenetek alig kapcsolódnak egymáshoz, nem láttam a folytonosságot a kapcsolatuk alakulásában. Az sem tetszett, hogy a fiatalok között nem volt semmi akadály, ami elválaszthatná őket egymástól, szóval nem volt bonyodalom és ez így unalmas. 

Sok kivetnivalót találtam a történetben: pl. a kamubarátnő-dolog, az "el kell vinned a szalagavatóra", meg mikor követi a hegyre a lányt... Ezek mind olyan jelenetek, aminek nincs magyarázata, értelme, semmi. A kamubarátnő-dolog miért kellett? A cselekmény egyáltalán nem kívánta meg ezt a "fordulatot", ráadásul értelme sem volt, mert a későbbiekben nem volt semmi jelentősége. Meg miért követte a hegyre a túrázó csajt, mikor nem is szimpatikus neki? Akkor miért megy vele, ha nem bírja? Ennek se volt semmi értelme. És azt se lehet mondani, hogy Carlos talált valami okot magának arra, hogy ezt megmagyarázza, mert nem. Semmi ilyesmi. Sőt, a szülők hozzáállása sem tetszett a könyv eleje-közepe táján. Túl liberális, mindent megengedő. Ki az az épeszű szülő, aki a lányát éjszaka kettesben hagyja egy szobában egy mexikói sráccal?  Nekem kicsit fura volt. Nem örülnék, ha az én szüleim ilyenek lettek volna. Másik, ami szemet szúrt: végig arról beszélnek, hogy megjavítják a kocsiajtót, de egyik se javítja meg, pedig azzal vagánykodnak, hogy mennyire jól tudnak kocsit bütykölni meg mennyire szeretik a kihívásokat. Hát nem látszik. Vagy ott volt ez a "volt barát"-szál (Michael?) Ennek se volt semmi jelentősége a történet szempontjából, csak felesleges töltelék. "A vonzás szabályainak" összeírása is hiábavaló volt, ez se osztott-szorzott. Azt hittem, lesz még valami szerepe, de nem volt. Érdektelen az egész.

Tehát a cselekmény összességében véve nem tetszett. Nem volt érdekfeszítő, se kiszámíthatatlan, inkább értelmetlen és nem hihető. Abszolút nem győzött meg a szerelmi szál, a többiről meg ne is beszéljünk, mert azok még rosszabbak. A stílus és a nyelvezet szokásos Elkeles, se nem több, se nem kevesebb. Néha túl sok a párbeszéd és kevés mellé a leírás, meg a jellemzés, hogy azt most pl. hogyan mondja, közben hol áll, mit csinál. Néha így nehéz volt magam elé képzelni egy jelenetet. A borító viszont bejön, és a könyv legjobb pillanatát ábrázolja. Ez legalább tetszett. 

A könyv másik nagy hibája számomra magukban a fő karakterekben keresendő. Carlos egy öntelt bunkó, állandóan vagánykodik, mindenkivel kötekszik. Alex-nek beszólogat, Brittany-t nem kedveli (Miért? Ez is honnan jött? Az előző részben még bírta.) Beképzelt, ráadásul együgyű is, pl. a bulin. Nekem egyáltalán nem volt szimpatikus, talán egy kicsit akkor, mikor a kiskölyökkel játszott, de ez meg annyira nem Carlos-os volt, hogy erőltetettnek tűnt. Mintha az írónő akkor jött volna rá, hogy milyen ellenszenves főszereplőt alkotott, és ott akart volna gyorsan csiszolni rajta. Hát nem sok sikerrel. Nekem továbbra se lett szimpatikus a srác, nem sikerült megkedvelnem. Ahogy Kiarát sem. Azt hangsúlyozza végig, hogy ő mennyire nem tud ellenállni a kihívásoknak, ehhez képest totál lúzer. Szerencsétlen, dadogó, inkább félénk, nem is csinos, nem is szép. De nem ez a legfőbb baj vele, mert ettől még szuperjó, ütős figura is lehetne, de sajnos ellentmondásos. Ha bő pólóban szeret suliba járni, autót szerelni meg túrázni, akkor miért az a legnagyobb vágya, hogy elmenjen a szalagavatóra estélyiben, magas sarkú cipőben? Ez egyáltalán nem illett hozzá. Most akkor döntse már el, hogy milyen akar lenni! Nem szeretem az ilyen karakteridegen húzásokat. Ettől Kiara is olyan hiteltelenné vált a szememben. Nem volt jól kidolgozva a figurája.

Voltak viszont szereplők, akik pozitív színfoltjai voltak a regénynek: szimpi volt Kiara családjából a kisfiú (Brandon), az apja (csak a vége felé, mikor kiderült a múltja, addig azonban tutyimutyinak és túlságosan jópofinak tűnt), illetve Tuck, aki igazi sziporkázó karakter volt és jók a beszólásai, csipkelődéseik Carlossal. Tetszett még az is, hogy Alex és Brittany elég gyakran feltűnt a könyv lapjain; a veszekedésük, szakításuk és kibékülésük viszont nem tetszett. A szakításnak igazi oka nem volt, ráadásul 2 perc alatt kibékültek, szóval minek? Nem kellett volna bele. Meg már az előző kötet végéből úgyis kiderült, hogy férj és feleség lesznek és még 20 év múlva is együtt vannak, tehát nem ijedtem meg, hogy hú, most tényleg szakítottak...

Röviden ennyi. Bocsi a könyv rajongóitól. Sajnálom, hogy ilyen negatívat kellett írnom, de ez most tényleg nem nagyon tetszett. Vagy csak Alex sztorija után többet vártam ettől a könyvtől? Reméljük a legjobbakat, hátha Luis története jobb lesz! 

Értékelés:

Tartalom: 5/2

Szereplők: 5/2

Nyelvezet, stílus: 5/4

Borító: 5/5

Összesen: 20/13

Simone Elkeles: Perfect Chemistry (Tökéletes kémia)

Chicagó külvárosában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeinek lakói között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak, Így amikor a pomponlányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek. A fiatalok egyike sem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel. Vajon sikerül-e legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét a másik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?

Jó kis könyv ez. Aranyos, kedves, szerethető. Nem igazán reális, de kit érdekel? A történet magával ragadott az első fejezettől kezdve. Jó, hogy nem csak a szerelemről szólt, hanem a két főszereplő családi,  anyagi, ill. egyéb problémáiról is. Szépen fel voltak építve ezáltal a karakterek és fokozatosan alakultak ki az érzelmek. Nem esett abba a hibába a könyv, hogy "X és Y kétszer találkoznak és már hú de nagyon szerelmesek, meghalnának egymásért". Sajnos sokszor találkoztam már ilyennel. Itt szerencsére nem. Viszont volt benne azért túlzás és némi rózsaszín csöpögés (pl. a "23 év múlva" nekem kicsit erőltetett volt), de még belefér. 

Az különösen tetszett az írásmódban, hogy a történetet mindkét szereplő szemszögéből megismerhetjük: a fejezeteknek felváltva narrátora a két főhős, Alex és Brittany. Teljesen különböző a két fiatal, ahogy a látásmódjuk, hátterük, helyzetük, céljaik, minden. Az a furcsa, hogy mindketten más képet alakítanak ki magukról, mint amilyenek valójában, de a sors úgy hozza, hogy megismerik egymás igazi arcát. Ez hozza közelebb őket egymáshoz. Jól építkezik a könyv: Brittany eleinte fél Alextől, elhiszi a róla terjedő pletykákat, aztán egy konfliktus miatt ellenszenv alakul ki közöttük. Tetszett ez a macska-egér játék köztük: ki tud jobban keresztbe tenni a másiknak? Vicces volt, és érdekes, hogy az előítélet-félelem-ellenszenv hogy alakul át vonzalommá, majd szerelemmé. És hogyan küzdik le a köztük lévő különbségeket, mások véleményét?

A vége felé kezdett csak mesterkéltté válni a dolog, pl. a szerelőműhelyes jelenet (Most komolyan? Két hete nem szólnak egymáshoz, a csaj meg egyszer csak beállít lenge öltözetben? Kicsit sem lehetett sejteni, hogy csak fel akarja tartóztatni a srácot. Á, dehogy! Az meg még rosszabb, ha tényleg csak azért csinálta az egészet...Ez gáz.) Vagy a kórházas dolog, na az betette nálam a kaput. Most miért pont így kellett ezt? Finomabban nem tudta volna megoldani az "eltaszítom magamtól, nehogy veszélybe sodorjam"- butaságot? Jó reggelt! Hamarabb nem gondolt erre? Ráadásul pont így? És honnan vette Alex, hogy Brittany megbocsát, ha ő kilép a bandából és hónapokra eltűnik? Attól még ugyanúgy megbántotta. Én ezek után biztos nem bocsátottam volna meg, a csaj meg viszonylag könnyen. A kibékülés kicsit elnagyolt volt szerintem, lehetett volna kidolgozottabb, bűnbánóbb, szebb. Nem tudom, nekem nem volt elég. 

Egyébként nem volt vele bajom. Kedves, bájos, "minden jóra fordul"-idill, emlékezetes karakterek, drámai pillanatok (pl. fény derül arra, hogyan halt meg Alex apja), tragikus események (az egyik szereplő halála). A szép borító tökéletesen illik a könyv tartalmához, ráadásul tényleg ilyennek képzeltem el a szereplőket, úgyhogy nekem bejött. A könyv első fele jobban tetszett, mint a vége, mert nem volt olyan erőltetett és kiszámítható. Ott értek meglepetések (pl. a "piálós" rész vagy a könyvtárbeli jelenet). Összességében jó volt, de egyelőre nem tervezem, hogy újra elolvasom. Viszont van két folytatás-kötete (a következő Alex öccséről, Carlosról szól), azokat várom szeretettel ide a polcomra. :) 

Értékelés: 

Borító: 5 / 5

Tartalom: 5 / 4

Szereplők: 5 / 5

Nyelvezet, stílus: 5 / 5

Összesen: 20 / 19