2014. június 25., szerda

Kalapos Éva: D.A.C. - Egy új élet

Most olvastam:

Kalapos Éva: D. A. C. - Egy új élet

Unatkozol? Magányos vagy? Vagy csak egyszerűen úgy érzed, az életed egy irtó nagy káosz? Így van ezzel a 16 éves Fellegi Flóra is, aki egy budapesti lakóparkban él elfoglalt apjával és idegesítő öccsével. Kevés barátja van, a pasizásban tapasztalatlan, egyedül a filmekért rajong mániákusan. Amikor azonban megismeri a kicsit fura, de nagyon vagány Zsanit, az élete fenekestül felfordul, és világossá válik az is, hogy idővel minden titokra fény derül...lépj be te is a D.A.C. világába, és éld át velünk a kalandokat! Barátság, szerelem, család, problémák és megoldások D.A.C.!


A Szent Johanna Gimi sikere után nem meglepő, hogy jönnek a magyar középiskolások életét bemutató könyvek, ilyen például Tavi Kata Nyitótánc (Sulijegyzetek 1.) című könyve, vagy Kalapos Éva: D. A. C. sorozata. Ez utóbbiról fogok most nektek írni, az Egy új élet alcímet viselő első kötetről, melynek tegnap fejeztem be az olvasását. Olvasás közben végig egyetlen gondolat motoszkált a fejemben: az, hogy "Végre!" Mert ez a könyv végre reális és az igazán komoly problémákkal, a fiatalokra leselkedő valós veszélyekkel is mer foglalkozni. Tabudöntögető, nem hallgatja el a tinédzserek legcikibb ügyeit és legkínosabb problémáit sem, és véleményem szerint régóta hiányzott már az ifjúsági könyvek palettájáról egy ilyen iromány. 

A teljesség igénye nélkül csak megemlítek néhány témát, amivel a könyv foglalkozik: beilleszkedés, igaz barátság, kamaszodás, bonyolult párkapcsolat, alkalmi szex, maszturbálás, előítéletek, klikkek, rossz társaságba keveredés, drog, pia, nemi erőszak, táplálkozási zavarok (bulimia), túlzott szülői elvárások, zűrös családi kapcsolatok, szülő halála, gyász, szülők válása, pszichológiai problémák, depresszió, öngyilkos gondolatok, stb. Ez így ömlesztve egy kicsit durván hangzik, de a könyvben nem az: szépen fokozatosan van adagolva, így meg lehet emészteni, fel lehet dolgozni. És ami a legfontosabb, az írónő olyan ügyesen, laza természetességgel kezeli ezeket a tabutémákat is, hogy nem lesz sem szájbarágós, sem kioktató felhangja. Igenis szükség van rá, hogy felhívjuk a tinédzserek figyelmét az őket érintő veszélyekre, mert ezek nagyon is reális problémák és ha nem veszünk róluk tudomást, attól még jelen vannak. 

Egy kis összehasonlítás (Bocsi, elkerülhetetlen, hogy minden hasonló témájú könyvet a SZJG-hez hasonlítsak): A SZJG és az Akkor szakítsunk című könyvek kapcsán már említettem, hogy Leiner Laura nem szól az efféle tabutémákról, csak a jó dolgokról, pl. a SZJG-ben senki nem iszik, nem drogozik, ami persze jó, és értem, hogy mi volt ezzel az írónő célja, nevezetesen hogy bemutassa, akkor is lehet valaki vagány meg menő, ha nem hódol efféle káros szenvedélyeknek. Meg ott mindenki jó fej, nincsenek klikkek, senkinek nincsenek anyagi problémái, jó az osztályközösség, mindenki haver. Igen, így is lehet kezelni a problémákat. Kalapos Éva egy másik módszert alkalmaz: ő a képünkbe vágja a kínos ügyeket is, hogy nézzünk szembe velük és azt mutatja be, hogyan lehet ezekből jól kijönni úgy, hogy ne sérüljünk. Elismerésem neki érte. Könyvének hősei megpróbálják túlélni a tinédzserkort, szembenézni a középiskolásokat érintő apró problémákkal és igazán komoly gondokkal is. 

Főhősünk, E/1 narrátorunk Fellegi Flóra 16 éves átlagos diáklány, aki filmmániás és úgy érzi, nem tud beilleszkedni. Nincsenek igazi barátai, nincs pasija, az anyja nemrég meghalt, az apja állandóan üzleti úton van és nagyon ritkán találkoznak, 13 éves öccse pedig egy gyökér, csak néha váltanak néhány szót egymással és az is valami gorombaság. Szülők hiányában egy házvezetőnő viseli gondjukat. Flóra úgy érzi, nem tartozik sehová, így egy ideig próbált a menő lányok közé csapódni, de onnan már dobbantott, mert nem az ő világa volt, meg ki is közösítették. A suliban se sok barátja akad, csak két ember van, aki még szóba áll vele: a harsány, vicces Ákos, akivel tavaly pár hétig járt, de most már csak haverok és a könyvmoly Ági. De ők sem olyan igazi, őszinte barátok, akiknek bármit elmondhat, csak olyan osztálytársak, aki éppen még elviselik. Az állóvizet nem egy pasi érkezése kavarja fel, ahogy az lenni szokott az ilyen könyvekben, hanem egy lányé. A gyönyörű, határozott, magabiztos Zsani személyében Flóra igazi legjobb barátnőre talál, sőt még Ákossal és Ágival is szorosabb lesz a kapcsolata. 

Ez a barátság felforgatja Flóra életét, és kicsit megváltoztatja a lányt. Nyitottabb, bátrabb, vidámabb lesz, kicsit több lesz az önbizalma, talál egy másik jó barátnőt is (Ginny), sőt Zsani közbenjárásával még egy pasival is sikerül megismerkednie: Márkkal. Csakhogy Flórának különös érzése támad: Zsani egyre furcsábban viselkedik, hazudozik, nem jár suliba, sokszor beteg, titkolózik, és Flóra úgy sejti, valami  komoly dolog húzódik meg a háttérben. Ám Márk is titkol valamit, mert bár bevallja, hogy tetszik neki Flóra, valamiért mégse hívja randira. Flóra nyomozni, kutakodni kezd és mindenbe beleártja magát. Ebből nem kevés feszültség származik közte és Zsani között, akinek nem tetszik, hogy barátnője utána szaglászik és nem hagy neki magánszférát. Vajon Flóra örökre elveszíti Zsani barátságát a kíváncsisága miatt? De nem ez az egyetlen gondja Flórának: az apja gyáván elmenekül apai feladatai elől, Geri (az öccse) zűrös alakokkal lóg, Márk sötét titkára pedig fény derül. 

Tetszett a történetben a barátság (barátnős) szál ábrázolása. Flóra mindenáron segíteni akar Zsanin, akkor is, ha a lány nem kér belőle. Még azt is kockáztatja, hogy Zsani megharagszik és nem lesznek többé jóban, de mindent megtesz a barátnőjéért. Furcsa, hogy Zsani néha milyen szemét, miket vág Flóra fejéhez, de igazából én nem tudtam rá haragudni, ahogy Flóra sem, mert nyilvánvalóan segítségre szorult. Közben Ágival, Ákossal és Ginny-vel is egyre jobb barátok lesznek és megalapítják a D. A. C.-t. Jó ötlet volt ez a baráti szövetség, melynek célja, hogy ők, a baráti társaság tagjai őszinték legyenek egymáshoz és mindenben segítsék egymást, vigyázzanak egymásra, mert nincs senki más, akire számíthatnának. Így próbálnak dacolni a világ dolgaival, a tinédzsereket fenyegető veszélyekkel. Nagyon jó dolognak tartom, minden fiatalnak szüksége lenne igaz barátokra, akik segítik, támogatják, ha valamilyen gondja van és nem engedik, hogy elhagyja magát.

Flóra személyiségében tetszett az a vonás, hogy bármennyire egyedül van is, és nem tud beilleszkedni, azért mégsem lép a züllés útjára és nem lesz gonosz cicababa sem, mint Cory-ék (plázacica osztálytársak, akik isznak, buliznak, egy csomó sráccal lefekszenek és lenézik a többieket). Megpróbál jól tanulni és még valahogy az öccsére is vigyázni. A Gerivel való kapcsolat alakulása is jól ki volt találva. Hogyan jutnak el a tesók attól a ponttól, hogy el sem tudják viselni egymást, a törődésig, a testvéri szeretetig? Flórának rá kell jönnie, hogy kicsit az ő hibája és önzősége miatt került rossz társaságba a fiú. Az öccsének sincs könnyű dolga, ő is elveszítette az édesanyját, neki is hiányzik az apjuk és neki sincs senkije, csak a nővére, aki szintén nem törődött vele, csak a saját gondjaival volt elfoglalva. Kíváncsi vagyok, mi lesz a kissrác sorsa, szerintem ennek még lesz folytatása. 

A szerelmi szál nem volt aránytalanul hangsúlyos a könyvben (aminek örültem), de azért jelen van. Márk figurája nem igazán nyűgözött le. Nem sok mindent tudtunk meg róla, de az például nem volt szimpi, hogy nem volt őszinte Flórával már az elején. Remélem, a második részben jobban megismerjük és hamar meg meri lépni azt a dolgot, amit tennie kell. A többi mellékszereplő egyébként szimpatikus. Jó fej Ákos, tetszik, hogy tényleg csak haveri kapcsolatban vannak Flórával, Ági sem olyan antiszoc, mint amilyennek elsőre tűnt, Ginny (Emma) és Zsani pedig igazi egyéniség. A könyv zárása Halász Dániel felbukkanásával jó kis függővég. Biztos tartogat még meglepetéseket a srác, akiről nem tudjuk pontosan, kicsoda, de azért sejthetjük, miféle köze lehet Flórához. Szerintem Flóra nagy titka (melyet mindig hangsúlyoz, hogy el akarja felejteni, meg ne beszéljünk róla) is vele kapcsolatos.

A könyv borítója illik a könyvhöz, fiatalos, tükrözi, hogy miről szól, bár talán kissé túl rózsaszín, túl vidám. A könyv ettől azért komolyabb, elgondolkodtatóbb, ám végső soron mégis egy tizenévesekről és (nem csak) tizenéveseknek szóló könyvről van szó, így elfogadható. Van néhány humoros jelenet is a könyvben, melyek néha oldják a komoly témák keltette feszültséget. Rejtélyek, titkok, nyomozás és meglepő fordulatok is akadnak bőven, melyek érdekesebbé teszik a sztorit, nekem azonban legjobban a karakterek fejlődése, változása tetszett. Az egyetlen furcsa dolog a sok angol mondat volt, nekem kicsit erőltetettnek tűnt. Tényleg így beszélnek a mai fiatalok? Sok fiatalt, gimis diákot ismerek, de még nem tapasztaltam ilyen szinten ezt a jelenséget. 

Gratulálok a szerzőnek és már kezdek is neki a következő résznek (nemrég jelent meg). Mindenkinek ajánlom, aki szereti a gimisek életét bemutató történeteket, melyben van humor, szerelem és komolyabb témák is. Aki a középiskolai életnek nem csak a rózsaszín oldalára kíváncsi, hanem az árnyoldalaira is, annak tetszeni fog.

Értékelés

Történet, cselekmény: 5/5
Szereplők: 5/4
Nyelvezet, stílus: 5/5
Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/18

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:

Free Blog Templates