Marie Lu: Legend (Legenda)

A hajdani Los Angeles partvidékét elöntötte a tenger. Észak-Amerika két nemzetre szakadt; a Köztársaság hadban áll a Kolóniákkal. A jómódú környéken, az elithez tartozó családba született, tizenöt éves June kivételes tehetség. kötelességtudó, szenvedélyes, a haza iránt elkötelezett, nyitva áll előtte az út a Köztársaság legmagasabb katonai köreibe. A Lake Szektorban, a nyomornegyedben született, tizenöt éves Day a Köztársaság legkeresettebb bűnözője. De a szándékai korántsem olyan elítélendők, mint azt gondolnánk. Ők ketten két külön világban élnek, és talán sosem keresztezné egymást az útjuk, ám egy nap June bátyja gyilkosság áldozatává válik. Az első számú gyanúsított Day lesz. Ezzel kezdetét veszi a mindent eldöntő macska-egér játék, melyben Day kétségbeesett versenyt fut a családja életéért, miközben June elszántan igyekszik megbosszulni bátyja halálát. De az események megdöbbentő fordulatot vesznek. Rájönnek, kettejükben van valami közös, és azt is megtudják, milyen messzire hajlandó elmenni a hatalom, hogy megőrizze titkait.

A fülszöveg alapján kezdtem el érdeklődni a könyv iránt, aztán jó véleményeket hallottam róla, ami még jobban meghozta hozzá a kedvemet. A történet tetszett, izgalmas volt, bár itt-ott kiszámíthatónak találtam. Történtek benne váratlan események is, de alapjában véve sok olyan dolog volt benne, amire már korábban rá lehetett jönni vagy előre lehetett sejteni. Maga az alapsztori érdekes: a két fiatal egymás ellen. Mindkettő okos, ügyes, bátor, jól verekszik és mindketten a családjukért küzdenek. June bátyja halála miatt akar bosszút állni, Day pedig a szeretteit akarja megmenteni. Közben persze olyasmire is fény derül, amit eddig nem tudtak és az új információk ismeretében máshogy látják a dolgokat. Ahogy az lenni szokott, az ellenségekből természetesen szövetségesek lesznek, sőt...

Amit kissé furcsának találtam, hogy voltak benne durva jelenetek, pl. a kínzás, vagy az egyik családtag halála. Kicsit olyan volt, mintha a halál csak félvállról lenne véve. Spoiler! Például egyértelműen June hibája, hogy Day anyja meghal, Day mégsem haragszik rá, szóba se kerül ez többet. Viszont June le akarja vadászni Day-t azért, mert szerinte ő ölte meg a bátyját. Ez kicsit igazságtalan. Spoiler vége. Miért kell egy fiataloknak szóló regénybe ennyi halál? A másik dolog, ami szúrta a szememet, az a szereplők kora. Tizenöt évesek? Most komolyan? Én egy tizenöt évest se ismerek, aki ennyire önálló, megfontolt, bátor és erős lenne, mint Day és June. 17-18 éveseknek már inkább el tudnám őket képzelni, de nem 15-nek. Az még nagyon gyerek. (Egyébként ugyanez volt az érzésem Clary-vel a Végzet ereklyéi sorozatból, de ő legalább nem csinál olyan hajmeresztő, felnőttes dolgokat, mint June vagy Day, pl. fogoly vallatása, őrzése, épületeken mászás, kórházba betörés, bankrablás, stb.) Nem hiszem, hogy egy 15 éves gyerek képes lenne ilyesmire. Ezt lehet azzal magyarázni, hogy a történet a jövőben játszódik, egy kitalált világban és elképzelhető, hogy ott, akkor a 15 évesek már ilyen fejlettek testileg-lelkileg, szellemileg és képességeiket tekintve.

Angol/Ausztrál borító

A szereplők közül Dayt már az első fejezetben megkedveltem, June viszont nem lopta be magát a szívembe. Day bátor, vagány, de jószívű srác, aki általában helyesen cselekszik. Ám van úgy, hogy az érzelmei eluralkodnak rajta, és akkor meggondolatlanul cselekszik, amiért nagy árat kell fizetnie. Szimpatikusak voltak a testvérei is, bár róluk kevesebbet tudunk meg. June azért volt ellenszenves, mert folyton magát dicsérte, milyen okos, ügyes, tehetséges, gyors, milyen jól tud verekedni, mászni, milyen kemény csaj és mindenben ő a leg-leg-leg... Aztán azzal sem lett a kedvencem, hogy mennyire el akarta kapni Dayt, annak ellenére, hogy meg sem győződött róla, hogy valójában a fiú-e a felelős testvére haláláért. Elvileg sajnálnom kellett volna a lányt, hisz elvesztette egyetlen családtagját, szeretett bátyját, de valahogy nem esett meg rajta a szívem. Ezen kívül June-nak mindene megvan, gazdag, előkelő, maximum ponttal ment át a próbán, a legjobb iskolába jár, fényes karrier előtt áll, soha nem kellett nélkülöznie, szóval még így is messze jobb sorsa van, mint Day-nek. A könyv vége felé sem sikerült megkedvelnem June karakterét, bár akkor már az ellenszenvesből a számomra semleges kategóriába került át. A mellékszereplők jól el vannak találva: Thomas, Metias, Tess is valódi egyéniség, nem csak töltelékfigura.

A szerelmi szálat kissé laposnak és mellékesnek találtam, szerintem nem volt eléggé kidolgozva, de ez tulajdonképpen nem volt gond, mert ez alapvetően nem szerelmi történet, nem a szereplők románcán van a hangsúly. A történetmesélés dupla narrációval van megoldva, tehát egyes jeleneteket June szemszögéből látunk, míg más eseményeket Day mesél el E/1-ben. Technikailag érthető ez a megoldás, így mindkét szálba belelátunk, Day és June előéletét is megismerhetjük. A könyvben ez a kettősség eltérő betűtípussal is jelölve van. Máshogy nem nagyon: nekem ugyanis nem tűnt fel, hogy Day esetleg másképpen fogalmazna, más kifejezéseket használna, mint June. Nem jellegzetes a narrációjuk, nem olyan, mintha két különböző ember írná, pedig éppen ez lenne a cél. (Például a Shiver című könyvnél nem volt ilyen érzésem: ott egyértelmű volt, mikor beszél Sam és mikor Grace. Ott annyira egyedi volt a megfogalmazás, hogy könnyen meg tudtam különböztetni, ki meséli éppen az eseményeket.) A könyv egyébként olvastatja magát, 1-2 nap alatt végezni lehet vele. Ebben segítenek a rövid fejezetek, a függővégek és a pörgős események. 

A borító tetszik, de semmi extra, a külföldit vették át. Már egyébként kezd idegesíteni ez a design, hogy a magyar cím csak alcímként szerepel az angol cím alatt, ráadásul kis kezdőbetűvel! (Ettől rosszul vagyok! Az ifjúságnak szólnak ezek a könyvek, nemde? Nem kellene őket a jó helyesírásra szoktatni? Ugyan már, egy betűről van szó! Most komolyan, olyan rossz lenne attól az összkép, ha helyesen lenne leírva? Ugyanez vonatkozik azokra a filmekre, amelyek stáblistájában a színészek neve kisbetűvel szerepel. Kicsit elkanyarodtam. :) Kritikai megjegyzés vége.) Összességében jó könyv, várom a folytatást, de pár pontot a fent említettek miatt kénytelen vagyok levonni. 

Értékelés: 

Tartalom: 5/4.5

Szereplők:5/4

Stílus, nyelvezet, hangulat:5/4

Borító:5/4.5 

Összesen: 20/17

Jön a folytatás: 

Prodigy - Született tehetség

Amy Kathleen Ryan: Ragyogás

Mit éreznél, ha egy olyan űrhajón születtél volna, ahol csak a szüleid és az idősebbek ismerik a Földet? Te sosem láttad, csak az általuk mesélt történetek alapján ismered, és minden vágyad, hogy megérkezzetek az új otthonotokba, arra a bolygóra, amelyet benépesíthettek. A történet középpontjában Waverly áll, akinek az élete váratlan fordulatot vesz. A barátja, Kieran éppen megkéri a kezét, amikor a szövetséges hajójuk váratlanul megtámadja őket és elrabolja az összes nőt az űrhajóról, ahol eluralkodik a káosz. A szerelmeseket elszakítják egymástól az események, s mindkettejüknek helyt kell állnia az új és szokatlan helyzetben. Ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz és szeretteiket is megmentsék, sokat kell küzdeniük. Hamarosan arra is ráébrednek, hogy az ellenségek nem mindig kívülről érkeznek. A Ragyogás egy trilógia első része. A kitartásról, szerelemről és árulásról szóló lebilincselő történet garantáltan fenntartja az érdeklődést és kíváncsiságot az olvasóban.

Történetünk a jövőben játszódik, az űrben. Két űrhajó indult útnak sok-sok évvel ezelőtt a pusztulófélben lévő Földről, hogy eljussanak Újföldre (egy Föld-szerű, lakható bolygóra), és benépesítsék. Egyik az Empyreum, a másik az Új Látóhatár. A történet az Empyreumon indul, már az első fejezetben megismerkedünk a két főszereplővel: Waverly-vel és Kierannal. Minden szép és jó, de jön egy váratlan fordulat, ami mindent felborít... 

Maga a történet nagyon tetszett. Fordulatos, izgalmas. Olyan erkölcsi kérdéseket feszeget, amik igazán elgondolkodtatóak. A vallás például csak egy dolog, ami ellentéteket szül a szereplők között. Az emberek felett ott lebeg a küldetés kényszere: szaporodni, gyereket szülni, benépesíteni az új bolygót, megmenteni az emberi fajt a kihalástól. Saját akaratukat, érzéseiket, céljaikat ennek kellene alárendelniük? Hogyan tudnak boldogulni a fiatalok a felnőttek nélkül? Végig uralkodik a könyv hangulatán egy bizonytalanság-érzés: nem lehet tudni, ki mit miért tesz, ki a jó és ki a rossz, mi a helyes és mi a helytelen. Támadók vagy megmentők? Csak maguknak akarnak jót vagy mindenkinek? Mi a fontosabb: a jelen boldogsága vagy a jövő biztosítása? Mihez van joga annak, aki biztosítani akarja az emberiség fennmaradását? Meddig mehet el ennek érdekében, hol a határ a nemes cél és az erkölcsileg helytelen cselekvés között? A cél szentesíti az eszközt? A lányokkal való bánásmód a két hajón eltérő, ez is erősíti a bizonytalanság-érzést: Most akkor tényleg nem ők a rosszak?

Mindezekkel a problémákkal szembesül Waverly, akinek néha nehéz döntéseket kell meghoznia. Bátor, okos lány, erős jellem, aki nem fél cselekedni. Kissé bizalmatlan, nem lehet könnyen megtéveszteni, és mindent megpróbál, hogy segítsen a szerettein és hazajuttassa a barátait. Tetszett, hogy nem egy magát sajnáltató mártír főszereplővel van dolgunk. A többi karakter megformálása is érdekes. Kieran, Waverly barátja jószívű, de eleinte naiv és kapkodó. Mindene megvan, ő a kapitány kedvence, fényes jövő előtt áll, valahogy mégis bizonytalan. Csak később eszmél rá a hibáira, viszont akkor már inkább ésszel cselekszik és a szerencse is mellé szegődik. Seth azonban éppen az ellentéte: hirtelen haragú, bármire képes, tudja befolyásolni a társait, viszont túl agresszív, már-már gátlástalan. A könyv végére ez a karakterábrázolás oldódik, mindkét fiú változik, illetve más szemszögből is láthatjuk őket. Igazi emberi karakterekkel van dolgunk, akik nem tökéletesek, nincsenek különleges képességeik, viszont változnak, formálódnak az események hatására. 

Izgalmas és drámai pillanatokban bővelkedik a történet. Időnként az volt az érzésem, mintha egy izgalmas filmet néznék, úgy követték egymást a jelenetek és mindig volt min izgulni. A könyv végén érdekes helyzet adódik. Megoldható-e a probléma? Fontosabb, erősebb-e a szerelem? Meg lehet érteni Waverly álláspontját, tudva, hogy miken ment keresztül, ugyanakkor Kieran is nehéz helyzetben volt és ahhoz a dologhoz fordult, ami az adott helyzetben segíthetett neki. Nem tudom, mi lesz még ebből, Waverly ki mellé fog állni. Megválaszolatlan kérdések is maradtak: pl. mi történt a múltban a két hajó között? Érdekel a folytatás...

A szerző stílusa egyszerű, könnyen érthető, a szöveg gyorsan olvasható. Sok a párbeszéd, és a cselekvés, viszonylag kevés a leírás, jellemzés és az érzelmek ábrázolása, de ez nem okozott hiányérzetet, mert a történet nem követelte meg. A könyvben nem a szerelmi szálon van a hangsúly, hanem a történéseken és az erkölcsi kérdéseken. A szerelmi szál még éppen csak most kezd kialakulni, Waverly-re nem mondanám azt, hogy ő egy fülig szerelmes lány. Érzései még saját maga számára sem tisztázottak, sorsa még nincs kőbe vésve. Ő azt hiszi, hogy szerelmes, de azért mi, olvasók érezzük, hogy ez nem egészen így van. Ezen a szálon is várható némi bonyodalom. 

A borító szép, élénk színű, kifejező. Nagyon jól visszaadja a könyv témáját (csillagok és egy lány a történet középpontjában). A mű mondanivalóját komolyabbnak, hangulatát ettől azért sötétebbnek érzem, de esztétikailag telitalálat. Ez alapján tetszett meg a könyv és rögtön olvasásra késztetett. A kötésminőség jó, nem törik. Összességében jó kis könyv, elképzelhető, hogy újraolvasás lesz belőle, hátha akkor olyan dolgokra is felfigyelek, amik elsőre elkerülték a figyelmemet. Bátran merem ajánlani, mert igazán egyedi sztori, mind témáját, mind sodró lendületét tekintve. Tetszett, hogy nem egy tucatkönyv és külön jó pont, hogy nincsenek benne sem különleges képességekkel bíró emberek, sem misztikus lények, ami tényleg nagy dolog a mai könyvkínálatot elnézve. 

Értékelés: 

Tartalom: 5/5

Szereplők: 5/5

Stílus, nyelvezet, hangulat: 5/4

Borító: 5/5

Összesen: 20/19

A könyvet köszönöm a Maxim Könyvkiadó Kft.-nek.

(Tavasz)

Május

Helena Silence: Enigma

Április

Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn

Március

Cat Patrick: Forgotten - Úgyis elfelejtem

A hónap borítója

(Tél)

Február

Julie Kagawa: Vashercegnő

Január

Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás

December

Cassandra Clare: A herceg

(Ősz)

November

Josephine Angelini: Baljós csillagok

Október

Sarwat Chadda: Éjistennő

Szeptember

Lauren Kate: Torment - Kín

Meghan Chase-re titkokkal teli sors vár – olyan, amit még kigondolni sem tudott volna. Valami furcsa mindig volt Meghan életében; már hatéves kora óta, amikor édesapja eltűnt a szeme elől. Az iskolában sem tudott teljesen beilleszkedni… és otthon sem. Amikor egy gyanús idegen kezdi távolról figyelni, és tréfakedvelő legjobb barátja egyszeriben a védelmezőjévé válik, Meghan érzi, hogy minden meg fog változni, amit csak ismer. De a valóságot álmában sem tudta volna elképzelni – hogy ő egy mesebeli Tündérkirály lánya, és egyben tehetetlen báb egy öldöklő háborúban. De idővel kiderül, mire hajlandó azért, hogy megmentsen valakit, akit szeret, vagy hogy útját állja egy rejtelmes gonosznak, akivel egyetlen tündér sem mer szembenézni… és hogy megtalálja-e a szerelmet egy ifjú herceggel, aki szívesebben látná őt holtan, semhogy közel engedje jeges szívéhez.

Nem is tudom, hogy kezdjem. Valahogy mást vártam... De haladjunk szép sorjában! Szóval a borító - ez volt az, ami elsőre elvarázsolt és mikor megláttam, tudtam, hogy nekem ez a könyv kell. Gyönyörű, sejtelmes, tetszenek a színei, a cirádák, minden. A Könyvmolyképző pedig valljuk be, szép könyveket ad ki,  nekem a kötésminőséggel se szokott problémám lenni (nem törik be, nem szamárfülesedik, nem hullik szét), szóval a könyv külleme maximális pontot ér. 

A történet afféle mese és tiniregény keveréke, bár ez utóbbit csak a főszereplő kora és a szerelmi szál miatt lehet ráfogni. Egyébként inkább mese. Egy hosszú utazás, egyfolytában pörgő történet, ahol főhősünk folyton új szereplőkkel találkozik, szövetséget / alkut köt, bajba keveredik, üldözik, menekül, harcol. A fülszöveg már kissé lelövi a poént, ami egyébként a történet nagy fordulata akart lenni. Lényeg, hogy Meghan szeretne megtalálni valakit, akit elveszített. Ehhez azonban Sohaföldére kell mennie (Tündérországba). Fura lények lesznek segítségére, és sok más meséből ismert karakter is felbukkan, pl. Kacor király. De a segítség sincs ám ingyen! Meghan megtanulja, hogy ha tündérekkel üzletel, nagy árat kell fizetnie. 

Meghan létezése, jelenléte furcsa módon mindenkiből a legrosszabbat hozza ki, szinte mindenkinek az a célja, hogy ártson neki (megölje, elfogja, magával vigye, dolgoztassa, elcsábítsa, átadja az uralkodójának,  feleségül vegye, stb.) Ezt kicsit túlzásnak éreztem, csak a vége felé kezdtek olyan szereplők felbukkanni, akik nem akarták rögtön megölni (persze ott is volt néhány, aki igen). A másik zavaró furcsaság az volt, hogy Meghant mindenki ismerte, mindenki hallott már róla és rögvest felismerte. Ránéztek és tudták, kicsoda. Érdekes. 

Volt néhány dolog, ami nem tetszett benne. Egyik ilyen a túlpörgő történet: az állandó szaladás, menekülés. Mindig történik valami és alig ismerünk meg egy szereplőt, már ugrunk is tovább. Többször előfordult, hogy egy-egy harcolós vagy menekülős jelenetnél többször el kellett olvasnom a bekezdést, hogy magam elé tudjam képzelni, mi történik és hogyan. A "valaki csinál valamit" típusú mondatokból kicsit sok volt egyszerre. Ugyanakkor sok leírás is volt, minden egyes szereplő több mondattal volt külsőleg jellemezve, pl. milyen volt az alakja, teste, végtagjai, szeme, szája, hangja, mozgása, stb. Annyi féle lényt kellett elképzelnem, hogy már ez is sok volt. Jó lett volna egy kicsit megállni, pihenni, jobban megismerni egy-két fontosabb szereplőt, és csak utána menni tovább a történetben. 

A vége sem tetszett igazán. Ne már, hogy a Vaskirály ezért akarta megszerezni Meghant? Azt hittem, lesz valami nagyszabású, dörzsölt, ördögi terve és a saját céljaira akarja felhasználni a lányt, aki annyira különleges, hogy mindenképpen csak ő lehet az, akire a Vaskirálynak szüksége van. Hát nem egészen. Ja, és azt hittem a lány (vélt) apjával is lesz valami: kiderül, hol van, mi lett vele, ki ő, de semmi. Maradt néhány megválaszolatlan kérdésem ezen kívül, de talán ezekre a további kötetek választ adnak majd. 

Alapjában véve tetszett a történet, izgalmas és dinamikus volt, a felsorolt zavaró dolgok ellenére bejött.  Ha felkészültem volna rá, hogy ennyire mese-jellegű lesz, akkor nem lepődtem volna meg ennyire. Van benne jó adag Pán Péter, Végtelen történet, Gyűrűk ura, Alice csodaországban, meg egyéb tündéres mesék. Meglepett, hogy a Szentivánéji álom szereplői is felbukkantak, bár először oda nem illőnek találtam, de aztán megszoktam és most már örülök neki. 

A szerelmi szál annyira nem tetszett. Nem éreztem semmi összhangot a herceg meg a főszereplő lány között.   Nekem nem volt elég. Néha ránéz egyik a másikra, erre az komoran elkapja a tekintetét, semmi érdeklődést nem mutat iránta. MÉg Meghan érzéseit se ismerjük, nem írja, hogy tetszene neki a herceg, hogy bármit is érezne iránta, csak annyit tudunk, hogy jól és félelmetesen néz ki. Aztán pedig egyszer csak összejönnek. Miért? Mikor? Mióta? Erről nem szól egyikük sem semmit, mintha nem is lenne érdekes. Akkor meg mi értelme, hogy benne van ez a szál? Ez a fajta szerelem-felépítés nem szokott bejönni nálam, nem elég hiteles. Nem is értem, hogy jöttek össze vagy egyáltalán miért. És most mi a helyzet velük? Egy párt alkotnak? És mi lesz ezután? A végén kezdett el tetszeni az Ash-Meghan páros, addigra viszont jött egy negatívum és vége lett a könyvnek. Most nem tudom, hogy egyáltalán kedvelem-e őket. 

Jó ötlet a szerelmi háromszög, bár kissé gyakori mostanság. A jó pasi vs. legjobb barát figura örök harcának egyik példáját figyelhetjük meg itt is, nem kimondott, de igen-igen sejthető formában. Puck karaktere tetszett, vicces, bohókás, feldobta a sztorit. Vártam a visszatérését. (Most is várom.) Legnagyobb kedvencem azonban Kacor. Neki voltak vicces megnyilvánulásai, felismerhető szokása, sajátos beszédmódja és az ő karaktere legalább valamennyire ábrázolva volt. 

Ha már a karaktereknél tartunk, Ash nem fogott meg, túl sablonos és nem is ismerjük meg igazán. Eleinte titokzatos figura (legalábbis annak kellene látnunk), de utána kiszámíthatóvá válik. Jelleme sem az én ideálomnak felel meg, keménynek látszik, de bizonytalan, mintha maga se tudná, mit akar. Folyton keménykedik, vagánykodik, ez sem szimpatikus vonás. Érzéseit, szándékait csak felszínesen ismerjük meg, nem tudunk vele azonosulni. A végén kezdett alakulni valami, ott lehetett volna jobban megismerni Ash-t (mikor kiderült, miért ellensége Puck-nak, mikor gyenge és esetlen volt), de akkor már késő volt és így összességében kevés volt belőle. És ez elég sok szereplővel előfordult: olvastam volna még róla, jobban megismertem volna (Meghan, Puck, Ash, Oberon, a Vaskirály, a Magasságos), de nem volt rá lehetőség. 

Aki viszont igazán átlagos, az Meghan. Főszereplőhöz képest semmi extra nincs benne, semmilyen különleges jellemvonása nincs, amit hirtelen meg tudnék említeni. (Ha nem néztem volna meg most, a nevére se emlékeznék, pedig elhangzott egy párszor a regényben és nem is régen olvastam.) Fogalmam sincs, milyen ez a lány. Csak annyit lehet tudni róla, hogy átlagos, meg akarja keresni az öccsét, néha sír, nem akar embereket bántani, van neki egy legjobb barátja, azon kívül nem sok bizalmasa akad (de ez kb. az emberek 95%-ára igaz). Tulajdonságai nem nagyon említhetők. Nem tudjuk, okos-e, bátor-e, elszánt-e (elvileg igen, de egyértelmű bizonyíték nincs rá és nincs hangsúlyozva) szerelmes-e, határozott-e, szerény-e, érzékeny-e, mire vágyik, mit szeret csinálni, minek örül. Nagybetűs átlag. Nincs eléggé bemutatva, nincs jellemábrázolása, csak ide ugrik, oda szalad, ezt mondja, azt megígéri, itt sír, ott menekül és ennyi. Főleg cselekvésben mutatja meg a főhőst az írónő, nem pedig szándékaival, döntéseivel, tulajdonságaival ábrázolja. Ez hiba, legalábbis én nagyon hiányoltam azt, hogy megtudjam, ki az a Meghan Chase, akiről olvasok. És hogy milyen. 

Családi kapcsolatai sem világosak. Most akkor milyen viszonyban van az anyukájával? Mert az elején úgy volt, hogy az anyja meg a nevelőapja nem igazán foglalkoznak vele. A férfi általában észre se veszi, hogy ott van, meglepődik, mikor megszólal. A végén pedig egészen más a helyzet: itt már egy szerető, aggódó, őszinte anyukát látunk. Luke-ról (nevelőapa) is azt tudjuk meg, hajnalokig kereste kinn Meghant (mivel számukra eltűnt), mintha aggódna érte. Meghan-nek a nevelőapjával sem volt ideje rendezni a kapcsolatát, az anyukát meg mintha kicserélték volna. Ezt sem értettem. 

Az írói stílussal kapcsolatban már említettem, hogy sok a leírás, jellemzés. Néhol nagyon szép, szinte festői a tájleírás. Rengeteg jelzőt és igenevet használ a szerző, amit néha már fárasztó nyomon követni. Olyan érzésem támadt, mintha a szóismétlést mindenáron el akarta volna kerülni. Ez azonban már visszájára sült el: volt, hogy ugyanarra a lényre négyféleképpen utalt 4 mondaton belül, és már nagyon kellett koncentrálni, kiről van szó. (Ki mit csinál, hova fordul, hova ugrik.) Viszont szókincsfejlesztés céljából nem árt elolvasni a könyvet. 

Újdonságnak találtam a Vastündéreket, mert más történetekben a tündérek mindig irtóznak a vastól (itt is), meg a szokásos nyári és téli udvar máshol is megvan. Viszont ez érdekes, modern, nagyon mai megközelítés volt, a gépszörnyek ötlete igazán tetszett, nem volt szokványos. Összességében a pozitív oldal felé billen a mérleg, de lehetett volna jobb is. Többet, mást vártam. Viszont hamar elolvastam, gyorsan lehetett vele haladni, kellemes kikapcsolódást nyújtott és kiszakított a valóságból néhány napra. Ennek ellenére a  folytatásokat is tervezem elolvasni, mert kíváncsi vagyok, mi lehet még ebben a sztoriban. 

Értékelés: 

Tartalom: 5/4

Szereplők: 5/3

Nyelvezet, stílus: 5/4

Borító: 5/5

Összesen: 20/16