Libba Bray: The diviners - A Látók 1.

Hiszel abban, hogy szellemek, démonok és Látók élnek közöttünk?

Evie O’Neillt elküldik unalmas szülővárosából és New York forgalmas utcáira száműzik - amitől ő ma-xo-lú-te el van ragadtatva. 1926-ot írunk. New York nyüzsög az illegális italmérésektől, a Ziegfield lányoktól és a szemtelen zsebtolvajoktól. Az egyetlen bökkenő, hogy Evie-nek a nagybátyjánál kell laknia, aki az okkult tudományok megszállottja.

Evie attól tart, hogy Will bácsi felfedi majd legsötétebb titkát: természetfeletti képességét, ami eddig csak bajba sodorta. Ám amikor a rendőrség egy meggyilkolt lányra bukkan, akinek a testére egy titokzatos szimbólumot véstek és Willt a helyszínre hívják, Evie rájön, hogy képessége segíthet elkapni egy sorozatgyilkost.

Ahogy Evie fejest ugrik a gyilkossal való macska-egér játékba, újabb történetek bontakoznak ki a sosem alvó városban. Egy Memphis nevű fiatalember életét a rémálmok irányítják. Theta, a táncosnő múltja elől menekül. Egy diák, Jericho pedig megdöbbentő titkot rejteget. És mindannyiuktól függetlenül valami sötét és gonosz felébredt…

Libba Bray nevére már a Rettentő gyönyörűség kapcsán felfigyeltem. A szerző egy másik sorozatának kezdő kötete ez a regény. A fülszöveg felkeltette ugyan az érdeklődésemet, de bevallom, nem számítottam arra, hogy ilyen jó könyvet fogok olvasni. Sajnos, időm kevés volt, ezért viszonylag lassan tudtam csak haladni a könyvvel, de mikor végre leültem olvasni, meg se álltam legalább száz oldalig. A történelmi korszak és a cselekmény szinte beszippantott. 

A könyv legnagyobb erőssége egyértelműen a világfelépítés, a korszakábrázolás hitelessége. Az 1920-as évek Amerikája érdekes korszak, szeretem azokat a történeteket, amelyek ekkor játszódnak. Örültem, hogy a szerző ennyire pontosan, hitelesen és érzékletesen mutatja be ezt a világot. Tetszettek a lábjegyzetes magyarázatok, az utalások, a korszakra jellemző zenék, ruhák, beszédstílus ábrázolása. Ezek az információk mind közelebb hozzák az olvasóhoz a világot, melyben a cselekmény játszódik. 

A másik dolog, amit kiemelnék, az írónő stílusa. Csodásan fogalmaz, a leírások pazarul vannak felépítve, szinte láttatják a helyszíneket. Libba Bray tökéletesen ért a hangulatok érzékeltetéséhez. Az egész művet átlengi a húszas évek atmoszférája, minden bájával és hétköznapi apróságaival együtt. Az amerikai életérzést remekül sikerült átadni, része volt ebben többek között a szesztilalom, a vallási fanatizmus, valamint a popkultúra ábrázolásának. YA könyvhöz képest igen nagy kutatómunkát végzett az írónő, értékelem az erőfeszítéseit.

A szórakoztató és egyedi karakterek is a könyv pozitívumai közé sorolhatók. Tetszett a flapperek ábrázolása, át tudtam venni az életérzést. Sokakkal ellentétben én kedveltem Evie pimasz, beszólogatós stílusát. Néhol kicsit naiv, önző, túl bulizós és szemtelen volt Evie, de attól még szerethető karakternek láttam és jókat derültem a viselkedésén, egy-egy ötletes visszavágásán. Sam-mel és Jericho-val sok vicces jelenetük volt, a nagybátyjával folytatott szócsatákról nem is beszélve. 

A többi karakter is egymástól jól elkülöníthető, egyedi és különleges. Mindenkinek van valami titka, érdekes háttere vagy képessége, ami miatt kíváncsi voltam a sorsuk alakulására. Érdekelt az is, hogy a sokféle szál hogyan fog összefutni. Kedveltem Jerichot, Memphist, Mabelt, Thetát, Henryt és Will bácsit is.

A cselekmény több szálon fut és valamilyen szinten mindegyik szál lekötött. Sejtelmes, misztikus dolgok történtek, és számos megoldandó rejtély akadt. Sok apró titok viszi előrébb a cselekményt. Az olvasó szinte összerakja a sok kis mozaikdarabkát, melyek egy nagy képbe illeszkednek és így kiadnak egy érdekfeszítő történetet. Valamiféleképpen minden kapcsolatban áll mindennel. Nem mondhatom, hogy olyan sok meglepetés ért a könyvet olvasva, de tény, hogy kikapcsolt és szórakoztatott. 

A sorozatgyilkosos részek kellőképpen félelmetesek és sötétek voltak, Komisz Johntól néha kirázott a hideg. Akadtak persze klisés elemek és helyzetek a történetben, de attól még teljesen élvezhető a sztori. A misztikus, nyomozós szál lekötött és érdekes volt az is, kinek milyen képessége van, mire használható és miért. A szerelmi szál is aranyosan alakult. Nem volt olyan hangsúlyos a könyvben a romantika, aminek kifejezetten örültem.

A könyv külső megjelenése esztétikus. Vastag könyv, de helyesírási vagy gépelési hibát aligha találtam benne. Megítélésem szerint a fordító is remek munkát végzett. A borító szép, illik a történethez, a Charleston-ruhás hölgy sziluettjétól kezdve a szemes piktogramig minden utal valamire. Tetszik a szín és a betűtípus is, de a kisbetűs magyar címmel nem vagyok kibékülve. Belül is szép a kiadvány, könnyen olvasható a betűtípus, optimális a sortávolság, kellemes a szemnek. 

Összefoglalva nagyon tetszett a könyv, olvasás előtt sokkal gyermetegebb történetre számítottam, de kellemesen csalódtam. Elképzelhető, hogy a jövőben még előveszem és újraolvasom, ha újra el akarok merülni ebben a korszakban. Kicsit a Gengszterkorzó című sorozatra emlékeztetett (ugyanaz a kor), és azt is azért szerettem, mert különleges hangulata volt. A folytatására is kíváncsi vagyok, mindenképpen olvasni fogom. Ajánlom a könyvet mindazoknak, akik szeretik a húszas évek Amerikájában játszódó történeteket, a misztikumot, az okkultizmusról szóló műveket, a különleges képességekkel megáldott szereplőket, a borzongató hangulatot és a nyomozgatást.

Értékelés:

Történet, cselekmény: 5/5

Karakterek: 5/4

Nyelvezet, stílus, leírás, ábrázolásmód: 5/5

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/18

Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona 

(Üvegtrón 2.)

A harc folytatódik!

Az ördög koronázta meg.

A kötelesség rabja.

A szerelem foglya.

A tizennyolc éves, gyönyörű lány, Celaena a király, Adarlan legveszélyesebb orgyilkosa. De vajon a szíve is egy gyilkosé? Szabadságát azzal nyerhetné vissza, ha a király ellenségeinek vérét ontja, de nem képes rá, hogy a koronáért öljön. És minden, látszólag végrehajtott megbízatásával, minden hazugságával azok életét teszi kockára, akiket szeret. A lány a szíve mélyén őrlődik a kapitány és a koronaherceg között, miközben a királynál is jóval sötétebb erővel kell megküzdenie. Döntenie kell, hogy miért fog harcolni: a szabadságáért, a szívéért vagy pedig a királyság sorsáért.

Sarah J. Maas Üvegtrón-sorozatának már az ötödik része jelent meg, én azonban még csak az elsőről írtam értékelést. Az Éjkorona a sorozat második kötete, melyet már régebben olvastam, de most, az ötödik rész megjelenésének apropóján tudtam csak időt szakítani arra, hogy leírjam a véleményemet az eddigi részekről. Hamarosan írok a harmadik, a negyedik és az örtödik részről is. De most lássuk, mennyire tetszett a sorozat második része!

Az Üvegtrón első része tetszett, de nem voltam vele maradéktalanul elégedett. A cselekmény és Celaena karaktere eleinte nem került közel hozzám, csak a könyv vége felé kezdtem belerázódni a történetbe. Az Éjkoronában végre megkaptam azt  a Celaenát, akit az elsőben hiányoltam. Tetszett, hogy végre mutat valamit a személyiségéből és rendkívüli képességeiből. Pörgősebb, izgalmasabb, és az érzelmek ábrázolását tekintve is jobb volt ez a rész, de még ez sem volt tökéletes.

Forrás: Pinterest.com

A cselekmény szépen halad előre, és váratlan fordulatok is akadnak. Megismerjük Celaena életét a király bajnokaként. Különféle megbízatásokat kell teljesítenie, a király ellenségeivel kell leszámolni, amit ő saját belátása szerint intéz, közben "nyomozgat" a király furcsa dolgai után. Emellett alakul a szerelmi szál is, bevallom, nagyon tetszett az irány, amerre haladtunk. Dorian-nel rejtélyes, érdekfeszítő dolgok történnek, nagyon lekötött a sorsa. A könyv közepe szívet tépő és annyira igazságtalan! A végén bekövetkezett váratlan események eléggé meglepőek voltak, bár már lehetett rá számítani, ha utólag visszagondol az ember az elejtett utalásokra.

A karaktereket kicsit jobban megkedveltem, de valahogy még mindig nem érzem őket eléggé élőnek. Főleg a szereplők közötti kapcsolatokat nem érzem át. Legjobban azonban Celaena rejtélyessége, zárkózottsága zavar. Úgy érzem, mintha a személyisége egy befagyott, mély tó lenne, aminek csak a felszínét kapargatjuk és nem tudunk a mélyére hatolni, hogy jobban kifürkészhessük, mi rejlik még benne. Ezt az érzésemet a könyv végi csavar némileg megmagyarázza, mert Celaenának van egy titka, amit elrejt az olvasók elől az írónő. Lehet, hogy emiatt éreztem Celaenát mindig kicsit távolinak, hisz soha nem gondolt az énjének arra a bizonyos részére, illetve nem élhette meg a személyiségének azt az oldalát.

Ebben a részben megcsillan Celaena, a badass orgyilkos, akinek az első részben csak a hírnevét hallottuk. Kaptunk új karaktereket is, például Archert vagy Sárgalábú Bábát, a boszorkányt. Celaena és Nehemia barátsága szépen alakult, aztán jött egy szomorú esemény, ami eléggé összetörte a szívem több szempontból is. Chaol imádnivaló volt ebben a részben, nagyon szerettem a karakterét, és nem tudtam rá haragudni még a végén sem. Dorian is kedvelhető, sőt, az ő cselekményszála volt a legérdekesebb. A király pedig nagyon idegesítő és gonosz. Alig várom, hogy Doriané legyen végre a trón.

Forrás: Pinterest.com

A könyv nyelvezete egyszerű, könnyen érthető, de stílus tekintetében úgy érzem, Sarah J. Maas-nak még van hová fejlődnie. Ezúttal is hiányoltam a részletesebb leírásokat, hogy jobban el tudjam képzelni a dolgokat, helyszíneket, szereplőket, lényeket. A narratív távolság számomra túl nagy, főleg Celaena esetében. Nem tudni, mit gondol, mit érez, mit miért tesz. Szívesebben venném, ha jobban beleláthatnék a szereplők fejébe, érteném a motivációikat. Elképzelhető, hogy ez az E/3 mesélés hátránya, de úgy vélem, ezt az eszközt választva is közel lehet hozni a karaktert az olvasóhoz. A párbeszédek is néhol olyan mesterkéltnek érződtek, máshol pedig semmitmondóak voltak. Ahol igazán drámainak kellett volna lennie a helyzetnek, valamiért nem éreztem annak, nem tudtam teljesen átélni, bár azért akadtak kegyetlenül szomorú részek.

Nagyon esztétikus a könyv külleme. A borítókép szép ugyan, de nem tetszik annyira, mint az első részé. Celaena teste kissé természetellenes szögbe van csavarodva és az egyik kard is furán mutat a kezében. A színvilág és a betűtípus viszont ezúttal is elnyerte a tetszésemet. Mint ahogy az első résznél, itt is bejött a fejezetkezdő oldalon elhelyezett díszítősáv. Fordítási vagy gépelési hibával nem nagyon találkoztam, a betűtípus egyszerű, könnyen olvasható. A kiadvány a már megszokott kiváló minőséget hozza.

A fordításról is ejtenék néhány szót. Ezt a részt más fordította, mint az elsőt, és alapjában véve itt sokkal gördülékenyebbnek éreztem a szöveget. Egyértelműbb volt, mikor ki beszél, míg az első résznél nagyon sokszor volt az az érzésem, hogy magyartalan a fordítás. Sok volt a szóismétlés, illetve sok helyen nem volt kitéve az alany, így nem tudtuk, éppen ki beszél, máshol viszont indokolatlan volt az alany explicit használata. Emiatt még távolabb éreztem magamtól a szöveget. Ebben a részben az ilyen típusú hibákat kiküszöbölte a fordító, viszont akadt itt is zavaró dolog bőven. Hogy a legidegesítőbbet említsem, az uralkodói megszólítások fordítása nem sikerült. Annyira gyerekes és magyartalan volt, hogy jócskán rontotta az olvasásélményt. Hogy tisztába tegyük a dolgokat, a királyt szemtől szemben "felség"-nek, a herceget "fenség"- nek szólítjuk megszólításképpen, (amit egyébként az első fordító következetesen és jól használt). Ám ha róluk beszélünk E/3-ban, akkor az "őfelsége" kifejezés használatos. Viszont szemtől szemben nem mondjuk egy hercegnek például, hogy "Igenis, őfelsége." Ehelyett: "Igenis, fenség" vagy "fenséges herceg/úr" lett volna a helyes. Az őfelsége szóban benne van, hogy Ő-felsége, tehát az ő névmást helyettesítjük vele! Ennek E/2 alakja a "felséged" szó. Pl. "Felséged engedelmével..." Ez az őfelségézés hihetetlenül zavaró volt számomra.

Egy másik idegesítő dolog Dorian és Celaena magázódása, holott az előző részben már megbeszélték, hogy tegeződnek és a lány a keresztnevén szólítja a herceget. Ha itt magmarad a Dorian-ezés, akkor a tegeződésnek is meg kellett volna maradnia. A harmadik Grave neve. Mikor megláttam, igencsak elgondolkodtam, ki ez fickó, hisz ilyen nevű szereplőre nem emlékeztem. Nem is csoda, hisz az első kötetben a neve magyarra fordítva szerepel, Sír alakban. Az első részben lapozgatva jöttem rá, kiről van szó. Nem tudom, miért kellett váltani, a Sír név szerintem hátborzongatóbb, jobban illik egy orgyilkoshoz. Nem éreztem indokoltnak a változtatást. Az utóbbi két hiba azt az érzést kelti, mintha a fordító nem vette volna figyelembe az első rész fordítását. Ha olvasta volna, az ilyen hibákat el lehetett volna kerülni.

Összességében a könyv remek folytatása egy jó sorozatnak. Sok kellemes, romantikus pillanatban, de számos szívfájdító jelenetben is bővelkedik, igazi érzelmi hullámvasút. A harmadik részre is érdekel, főleg ezzel a nagy fordulattal a végén. Kíváncsi vagyok, merre fog haladni a történet, de van egy balsejtelmem, hogy nem úgy fog alakulni, ahogy szeretném. Ajánlom mindazoknak, akik szeretik a különleges női főhőst, a rejtélyeket, a mágiát, az akciódús harcokat és szívesen olvasnak romantikával megfűszerezett, néhol tragikus fordulatokban bővelkedő YA fantasyt.

Értékelés:

Cselekmény, történet: 5/4.5

Szereplők: 5/4.5

Nyelvezet, stílus: 5/4

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/17

Mint tudjátok, szeretem a gyönyörű borítókat, így minden hónapban odaítélem "A hónap borítója" címet egy általam kedvelt kiadványnak. Olykor nagyon nehéz eldönteni, hogy épp melyik tetszik legjobban a rengeteg szebbnél szebb könyvborító közül. Az alábbi listán láthatjátok, az elmúlt két évben mely kötetek nyerték el "A hónap borítója" címet a blogon. A lista teljesen szubjektív, egyéni ízlésemet tükrözi. 

2017

december:



Alwyn Hamilton: A homok leánya

november:



Amy Ewing: A fekete kulcs

október:


Róbert Katalin: Szelídíts meg! 

szeptember:


Jeff Wheeler: A királynő méregkeverője

augusztus:



Kendall Kulper: A tenger boszorkánya

július:



Mary E. Pearson: Az árulás szépsége

június:



Sandra Regnier: A sötét jóslat

május:



Charlie N. Holmberg: A papírmágus

április:



Jamie McGuire: Gyönyörű lángolás 

március:



Alexandra Bracken: Az idő vándorai

február:

Jessica Shirvington: Emblaze - Lángolás

január:

Sarah J. Maas: Árnyak királynője

2016

 december:



Cassandra Clare: Éjfél kisasszony

november:



Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara

október:



Wendy Higgins: Angyali kísértés

szeptember:



Mary E. Pearson: Az árulás szíve

augusztus:



Lauren Oliver: Tünékeny lányok

július:



Jessica Shirvington: Entice - Csábítás

június:



Marie Rutkoski: A nyertes átka

május:



Amy Ewing: Az ékkő

április:



Mary E. Pearson: Az árulás csókja

március:



Estelle Laure: Tomboló fény

február:

Ilona Andrews: Magic Bites - Pusztító mágia

január:

C. C. Hunter: Született éjfélkor

Cat Winters: Fekete madarak árnyékában

1918-ban a világ az apokalipszis felé száguld. Félelem és zűrzavar uralkodik, ráadásul a világháború árnyékában halálos járvány tombol. A 16 éves Mary Shelley Black gyötrődve figyeli, ahogy a kétségbeesett gyászolók összesereglenek a spiritiszta szeánszokon és a szellemfényképészeknél. Mary Shelley maga soha nem hitt a szellemekben. A kilátástalanság percei azonban arra kényszerítik, hogy átgondolja addigi felfogását az életről és a halálról; első szerelme ugyanis – aki a fronton halt meg – szellemalakban tér vissza hozzá… 

„Winters mesterien megírt debütáló könyve hatásosan festi le a háborús idők szerelmi kapcsolatait, az 1918-as spanyolnátha-járványt és a korszakot jellemző spirituális divatot – magával ragadó szerelmi történet izgalmas misztikummal keverve.”

Ritkán olvasok ilyen jellegű könyvet, de a Fekete madarak árnyékában felkeltette az érdeklődésemet. A borító önmagában különleges, a - némileg spoileres - fülszöveg pedig egy igazán egyedi, misztikus történetet sejtet. Bevallom, kíváncsivá tett a műben megjelenő titokzatosság: a világháborús korszak, a spanyolnátha-járvány, a spiritualizmus, a szellemfényképezés, a szeánszok. Mindez megspékelve szerelemmel és egy rejtélyes halálesettel? Érdekesnek ígérkezett. És nem csalódtam. 

Először a stílust, az írásmódot emelném ki, mert ez adta a könyv legfőbb pozitívumát számomra. Kitűnő volt a korszakábrázolás, szinte belecsöppentem az 1918-as év Amerikájába. A leírások érzékletesek, át tudtam érezni a korszak komor, vészjósló és kiábrándult hangulatát, a keserűséget, gyászt és reményvesztettséget. 

A történet alapvetően izgalmas volt. A könyvet olvasva egy érdekes, fordulatos történet bontakozott ki előttem, amely helyenként sejtelmes és egy kicsit - de nem túlzottan - félelmetes volt.  A rövidke fejezetek olvastatták magukat. Akadtak rejtélyes és kiszámíthatatlan fejlemények, melyeket nem sejtettem előre, de előfordult olyasmi is, ami nem ért meglepetésként. Alapjában véve az a fő rejtélyünk, hogy mikor és hogyan halt meg az egyik szereplő, de emellett találunk még több érdekes eseményszálat is. Engem például kifejezetten érdekelt a két fiútestvér kapcsolata, a köztük lévő feszültség okai, vagy éppen Mary látogatásai a kórházban. Olvastam volna többet az apja sorsával kapcsolatban is. Úgy érzem, néhány szálon kiaknázatlan maradt a sztori. 

Karakterek tekintetében elég jó figurákat kaptunk. Nincs sok szereplő, de ők kellőképpen be vannak mutatva. A főszereplő, Mary Shelley Black, szeretné kideríteni barátja halálának körülményeit, és ennek érdekében mindent megtesz. Okos, ügyes lány, szeret szerelni, így kissé fiúsnak számított abban a korszakban. Nem ijed meg, ha cselekedni kell, bátor, tettre kész és talpraesett lány, szerethető figura. Sok mindenre hamar rájön, de van, amire csak igen későn eszmél rá a nyomozása során. 

Stephen a kedves, okos, rendes srác, aki szeret fotózni és Mary Shelley barátja már gyerekkoruk óta. Később a barátság szerelemmé alakult, de aztán Stephen elment a háborúba és a lány nem látta többé (élve). Kedveltem a srácot, akit csak Mary szemén keresztül ismerhettünk meg, sajnáltam, hogy meg kellett halnia. 

Bátyja, Julius még érdekesebb karakter volt. Eleinte nem tudtam hová tenni. Nem tudtam, hogy szimplán csak rosszindulatú, féltékeny, irigy vagy ő is akar valamit Mary Shelley-től. Modortalan, bosszús, depressziós, és felettébb titokzatos szereplő. Sejthető, hogy valamit rejteget, de nem tudjuk pontosan, mi az. A könyv végére érve sem voltam teljesen biztos a szándékaiban, motivációiban. Nem volt teljesen gonosz, csak a körülmények áldozata?

Eva, Mary Shelley nagynénje kedves, karakán nő, aki igazán szerette unokahúgát és mindig vigyázni akart rá. Néha kissé túlzásba vitte az influenza elleni óvintézkedéseket és az aggódást. Mindentől féltette Maryt. Érdekes szuínfoltja volt a könyvnek és a korszakábrázoláshoz is sokban hozzájárult, hogy rövidre vágatta a haját, praktikus, fiús ruhákat viselt, mivel egy gyárban dolgozott. Említésre méltó Mr. Darning, a csaló szellemfényképészeket leleplező fotós, aki talán az egyik legérdekesebb karakter a regényben.

A könyv borítója nem száz százalékban nyerte el a tetszésemet, noha örülök, hogy a kiadó nem tartotta meg az eredetit, hanem újat kreált. A borítókép alapvetően illik a történethez, tükrözi a misztikumot, sejtelmességet, töredezettséget és azt, hogy egy lány a központi karakterünk. Bár el tudnék képzelni ettől komorabbat, sötétebbet, ijesztőbbet is. A betűtípus viszont egyáltalán nem tetszik, túlzottan "indiános", cseppet sem illik a könyv hangulatához, a történelmi korszakhoz. Emiatt a borító számomra csak 3 pontos. 

Összességében komor, sötét, sejtelmes hangulatú mű, sok titokkal, rejtéllyel, kedves-bájos szerelmi szállal, sajnálatos tragédiákkal, klasszikus horror-elemekkel (pl. "paráztató" hangok, beszélő madár, szellemek) és misztikummal. Ha valaki egy kis rejtélyre és borzongásra vágyik, egyszeri olvasásra tökéletes. 

Értékelés: 

Leírás, szókincs, írásmód, hangulat: 5/5

Történet, cselekmény: 5/4

Karakterek: 5/4

Borító, küllem: 5/3

Összesen: 20/16

Mary E. Pearson: Az árulás csókja

(A Fennmaradottak krónikái 1.)

EGY HERCEGNŐ KERESI A HELYÉT AZ ÚJJÁSZÜLETETT VILÁGBAN.

Megszökik az esküvője napján. Ősi iratokat lop el a kancellár titkos gyűjteményéből. A saját apja küld fejvadászokat utána. 

Ő Lia hercegnő, Morrighan Királyságának Első Leánya. 

Morrighan Királyságának rendjét hagyományok és egy letűnt világ történetei szabják meg, de bizonyos hagyományoknak Lia nem hajlandó engedelmeskedni. Az elrendezett házasság elől menekülő és új életre vágyó lány az esküvője reggelén egy távoli halászfaluba szökik. Egy fogadóban talál munkát, ahová hamarosan két idegen érkezik, de Lia mit sem tud arról, hogy egyikük az elhagyott herceg, a másik pedig egy ellene küldött orgyilkos. 

Megtévesztés és árulás szövi hálóját a három fiatal köré, és Lia veszedelmes titkokra bukkan, amelyek elpusztíthatják a világát. A titkokon túl azonban olyasmit is talál, amire nem számított – szerelmet.

Amit Mary E. Pearsontól először olvastam, az Az imádott Jenna Fox című könyv volt, ami azóta is emlékezetes maradt számomra. A Fennmaradottak krónikáira először az írónő neve hívta fel a figyelmemet, aztán sok jó véleményt, pozitív kritikát hallottam/olvastam róla. Tudtam, hogy előbb-utóbb nekem ezt el kell olvasnom. A borítót meglátva azonnal hozzá is kezdtem. Meg sem álltam a trilógia végéig. Az első rész, Az árulás csókja után azonnal kezdtem a következőt. 

A borítóval kezdeném az értékelést, mert az keltette fel az érdeklődésemet. Egyszerűen gyönyörű! Jó a kép hangulata, az elfordult lány alakja, a betűtípus, az apró részletek, minden. Különösen tetszik a színvilága, a sejtelmessége. Illik a könyvhöz, sejteti a sztori hangulatát, kellően figyelemfelkeltő és hívogató.

A történet érdekesen indul: adott egy hercegnő, akit családja érdekházasságba akar kényszeríteni egy szomszédos ország hercegével. A hercegnő, Lia azonban sokkal rátermettebb annál, mintsem hogy hagyja, hogy mások dirigáljanak neki. Nem akar hozzámenni egy ismeretlen öreg/kopasz/kövér/csúf herceghez, így hát megszökik. Hamarosan azonban találkozik az álruhás herceggel és egy orgyilkossal, akit egy harmadik - ellenséges - ország küld a hercegnő után, hogy végezzen vele. A történet egyik rejtélyét az adja, hogy a lány melletti két elbeszélő közül ki a herceg és ki az orgyilkos. Én - sok más olvasótársammal ellentétben - nem vettem készpénznek, hogy melyik fiú a herceg és melyik az orgyilkos, végig úgy olvastam, hogy bármelyikük bármelyik lehet, hisz akkor még nem tudtuk, melyik név kihez tartozik. A szereplők kiléte csak a könyv közepe táján derül ki, így addig az olvasó csak tippelni tud, melyik fiú a herceg, bár az írónő teljesen elviszi az egyik irányba az olvasót. Nem akarok spoilerezni. :)

A cselekmény elég egyszerű, de nem is éreztem azt, hogy túl kellett volna bonyolítani. Volt benne minden, ami kellett: romantika, veszély, titkok, háború, barátság, váratlan fordulatok, stb. Az egyik legérdekesebb szál Lia képességének megléte vagy hiánya: Vajon birtokolja-e az adottságot és ha igen, mire képes vele?Érdekelt a Lia családját övező titok és az ország vezetőinek szándékai is. A másik dolog, amit megemlítenék, az orgyilkos szándéka. Miért nem ölte még meg Liát és mi vele a terve? Kedveltem a regény világát, melyet a szerző elénk tárt, kellően otthonos volt, ugyanakkor kellemesen rejtélyes. Akárcsak egy mesebeli királyság. 

Nagyon tetszettek a fejezetek közötti idézetek, feljegyzések. Különleges hangulatot adtak a könyvnek és plusz egy rejtéllyel gazdagították az olvasásélményt. Jó volt játszadozni azzal, hogy megpróbáltam az elejtett információmorzsákból összerakni az ősök történetét. Az írói stílus remek, a szöveg gördülékeny, szinte olvastatta magát. Ott lassít, ahol kell, és ott pörög fel, ahol arra van szükség. Tetszett az érzelmek ábrázolása, például Lia és a bátyja, illetve Lia és a barátnőjének kapcsolata. Szemet gyönyörködtető leírások tették érzékletessé a ábrázolt helyszíneket, alakokat. Nagyon emlékezetes volt például a sivatagi forróság leírása, szinte át tudtam érezni a perzselő forróságot, a szúrós homokot és a szárazságot. 

Ilyennek képzelem Liát

A csavarokban bővelkedő történet mellett az emlékezetes karakterek tették szerethetővé a regényt. Lia nagyon pozitív főszereplő. Okos, bátor, rátermett lány, aki nem ijed meg a nehézségektől és nem engedi, hogy mások irányítsák. Nem fél harcolni a saját érdekeiért, de barátaira is gondol, erre példa a Pauline-szál. Lia szereti a fivéreit, akiktől sokat tanult, olyan dolgokat is elsajátított, melyeket egy hercegnek illik tudni, azonban egy hercegnőnél ritkák az efféle képességek. Tetszett, hogy Lia nem az a tipikus megmentésre váró lány, hanem mer cselekedni. Szimpatikus, szerethető figura, akárcsak a barátI. Pauline kedves, naIv lány, aki Lia hűséges szolgálója és egyben barátnője. Alig várom, hogy kiderüljön, mi lesz a Pauline-szállal, illetve azzal, amit Pauline Lia miatt hisz. Érdekes figura volt Gwyneth, aki még bizonyára titkokat rejteget. Berdi és Walter is kellemes mellékszereplők voltak. 

Ilyennek képzelem Rafe-t

A két másik főszereplő, Rafe és Kaden szintén jól sikerült karakterek. Mind külsőre, mind jellemre egymástól jól elkülöníthetőek, érdekesek, emlékezetesek. Valamilyen szinten mindkettő szimpatikus volt, és tetszettek az összecsapásaik, rivalizálásuk. Egyértelműen egyikük felé húzott a szívem, de azt nem árulom el, ki volt a szimpatikusabb, mert spoiler lenne. Elég annyik, hogy mindkettejüket meg tudtam érteni, és jó megoldás volt az írónőtől, hogy két jól elkülöníthető elbeszélői hangot alkalmazott a két fiú esetében. 

Ilyennek képzelem Kadent

Összességében úgy érzem, ezzel a könyvvel új kedvencet avattam. Ajánlom azoknak, akik szeretik a fantasyre jellemző középkorszerű világban játszódó, misztikus elemekkel tűzdelt YA könyveket. Én azonnal nekikezdtem a folytatásnak. 

Cselekmény, történet: 5/5

Karakterek: 5/4

Leírás, jellemzés, nyelvezet, stílus: 5/5

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/19