Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona 

(Üvegtrón 2.)

A harc folytatódik!

Az ördög koronázta meg.

A kötelesség rabja.

A szerelem foglya.

A tizennyolc éves, gyönyörű lány, Celaena a király, Adarlan legveszélyesebb orgyilkosa. De vajon a szíve is egy gyilkosé? Szabadságát azzal nyerhetné vissza, ha a király ellenségeinek vérét ontja, de nem képes rá, hogy a koronáért öljön. És minden, látszólag végrehajtott megbízatásával, minden hazugságával azok életét teszi kockára, akiket szeret. A lány a szíve mélyén őrlődik a kapitány és a koronaherceg között, miközben a királynál is jóval sötétebb erővel kell megküzdenie. Döntenie kell, hogy miért fog harcolni: a szabadságáért, a szívéért vagy pedig a királyság sorsáért.

Sarah J. Maas Üvegtrón-sorozatának már az ötödik része jelent meg, én azonban még csak az elsőről írtam értékelést. Az Éjkorona a sorozat második kötete, melyet már régebben olvastam, de most, az ötödik rész megjelenésének apropóján tudtam csak időt szakítani arra, hogy leírjam a véleményemet az eddigi részekről. Hamarosan írok a harmadik, a negyedik és az örtödik részről is. De most lássuk, mennyire tetszett a sorozat második része!

Az Üvegtrón első része tetszett, de nem voltam vele maradéktalanul elégedett. A cselekmény és Celaena karaktere eleinte nem került közel hozzám, csak a könyv vége felé kezdtem belerázódni a történetbe. Az Éjkoronában végre megkaptam azt  a Celaenát, akit az elsőben hiányoltam. Tetszett, hogy végre mutat valamit a személyiségéből és rendkívüli képességeiből. Pörgősebb, izgalmasabb, és az érzelmek ábrázolását tekintve is jobb volt ez a rész, de még ez sem volt tökéletes.

Forrás: Pinterest.com

A cselekmény szépen halad előre, és váratlan fordulatok is akadnak. Megismerjük Celaena életét a király bajnokaként. Különféle megbízatásokat kell teljesítenie, a király ellenségeivel kell leszámolni, amit ő saját belátása szerint intéz, közben "nyomozgat" a király furcsa dolgai után. Emellett alakul a szerelmi szál is, bevallom, nagyon tetszett az irány, amerre haladtunk. Dorian-nel rejtélyes, érdekfeszítő dolgok történnek, nagyon lekötött a sorsa. A könyv közepe szívet tépő és annyira igazságtalan! A végén bekövetkezett váratlan események eléggé meglepőek voltak, bár már lehetett rá számítani, ha utólag visszagondol az ember az elejtett utalásokra.

A karaktereket kicsit jobban megkedveltem, de valahogy még mindig nem érzem őket eléggé élőnek. Főleg a szereplők közötti kapcsolatokat nem érzem át. Legjobban azonban Celaena rejtélyessége, zárkózottsága zavar. Úgy érzem, mintha a személyisége egy befagyott, mély tó lenne, aminek csak a felszínét kapargatjuk és nem tudunk a mélyére hatolni, hogy jobban kifürkészhessük, mi rejlik még benne. Ezt az érzésemet a könyv végi csavar némileg megmagyarázza, mert Celaenának van egy titka, amit elrejt az olvasók elől az írónő. Lehet, hogy emiatt éreztem Celaenát mindig kicsit távolinak, hisz soha nem gondolt az énjének arra a bizonyos részére, illetve nem élhette meg a személyiségének azt az oldalát.

Ebben a részben megcsillan Celaena, a badass orgyilkos, akinek az első részben csak a hírnevét hallottuk. Kaptunk új karaktereket is, például Archert vagy Sárgalábú Bábát, a boszorkányt. Celaena és Nehemia barátsága szépen alakult, aztán jött egy szomorú esemény, ami eléggé összetörte a szívem több szempontból is. Chaol imádnivaló volt ebben a részben, nagyon szerettem a karakterét, és nem tudtam rá haragudni még a végén sem. Dorian is kedvelhető, sőt, az ő cselekményszála volt a legérdekesebb. A király pedig nagyon idegesítő és gonosz. Alig várom, hogy Doriané legyen végre a trón.

Forrás: Pinterest.com

A könyv nyelvezete egyszerű, könnyen érthető, de stílus tekintetében úgy érzem, Sarah J. Maas-nak még van hová fejlődnie. Ezúttal is hiányoltam a részletesebb leírásokat, hogy jobban el tudjam képzelni a dolgokat, helyszíneket, szereplőket, lényeket. A narratív távolság számomra túl nagy, főleg Celaena esetében. Nem tudni, mit gondol, mit érez, mit miért tesz. Szívesebben venném, ha jobban beleláthatnék a szereplők fejébe, érteném a motivációikat. Elképzelhető, hogy ez az E/3 mesélés hátránya, de úgy vélem, ezt az eszközt választva is közel lehet hozni a karaktert az olvasóhoz. A párbeszédek is néhol olyan mesterkéltnek érződtek, máshol pedig semmitmondóak voltak. Ahol igazán drámainak kellett volna lennie a helyzetnek, valamiért nem éreztem annak, nem tudtam teljesen átélni, bár azért akadtak kegyetlenül szomorú részek.

Nagyon esztétikus a könyv külleme. A borítókép szép ugyan, de nem tetszik annyira, mint az első részé. Celaena teste kissé természetellenes szögbe van csavarodva és az egyik kard is furán mutat a kezében. A színvilág és a betűtípus viszont ezúttal is elnyerte a tetszésemet. Mint ahogy az első résznél, itt is bejött a fejezetkezdő oldalon elhelyezett díszítősáv. Fordítási vagy gépelési hibával nem nagyon találkoztam, a betűtípus egyszerű, könnyen olvasható. A kiadvány a már megszokott kiváló minőséget hozza.

A fordításról is ejtenék néhány szót. Ezt a részt más fordította, mint az elsőt, és alapjában véve itt sokkal gördülékenyebbnek éreztem a szöveget. Egyértelműbb volt, mikor ki beszél, míg az első résznél nagyon sokszor volt az az érzésem, hogy magyartalan a fordítás. Sok volt a szóismétlés, illetve sok helyen nem volt kitéve az alany, így nem tudtuk, éppen ki beszél, máshol viszont indokolatlan volt az alany explicit használata. Emiatt még távolabb éreztem magamtól a szöveget. Ebben a részben az ilyen típusú hibákat kiküszöbölte a fordító, viszont akadt itt is zavaró dolog bőven. Hogy a legidegesítőbbet említsem, az uralkodói megszólítások fordítása nem sikerült. Annyira gyerekes és magyartalan volt, hogy jócskán rontotta az olvasásélményt. Hogy tisztába tegyük a dolgokat, a királyt szemtől szemben "felség"-nek, a herceget "fenség"- nek szólítjuk megszólításképpen, (amit egyébként az első fordító következetesen és jól használt). Ám ha róluk beszélünk E/3-ban, akkor az "őfelsége" kifejezés használatos. Viszont szemtől szemben nem mondjuk egy hercegnek például, hogy "Igenis, őfelsége." Ehelyett: "Igenis, fenség" vagy "fenséges herceg/úr" lett volna a helyes. Az őfelsége szóban benne van, hogy Ő-felsége, tehát az ő névmást helyettesítjük vele! Ennek E/2 alakja a "felséged" szó. Pl. "Felséged engedelmével..." Ez az őfelségézés hihetetlenül zavaró volt számomra.

Egy másik idegesítő dolog Dorian és Celaena magázódása, holott az előző részben már megbeszélték, hogy tegeződnek és a lány a keresztnevén szólítja a herceget. Ha itt magmarad a Dorian-ezés, akkor a tegeződésnek is meg kellett volna maradnia. A harmadik Grave neve. Mikor megláttam, igencsak elgondolkodtam, ki ez fickó, hisz ilyen nevű szereplőre nem emlékeztem. Nem is csoda, hisz az első kötetben a neve magyarra fordítva szerepel, Sír alakban. Az első részben lapozgatva jöttem rá, kiről van szó. Nem tudom, miért kellett váltani, a Sír név szerintem hátborzongatóbb, jobban illik egy orgyilkoshoz. Nem éreztem indokoltnak a változtatást. Az utóbbi két hiba azt az érzést kelti, mintha a fordító nem vette volna figyelembe az első rész fordítását. Ha olvasta volna, az ilyen hibákat el lehetett volna kerülni.

Összességében a könyv remek folytatása egy jó sorozatnak. Sok kellemes, romantikus pillanatban, de számos szívfájdító jelenetben is bővelkedik, igazi érzelmi hullámvasút. A harmadik részre is érdekel, főleg ezzel a nagy fordulattal a végén. Kíváncsi vagyok, merre fog haladni a történet, de van egy balsejtelmem, hogy nem úgy fog alakulni, ahogy szeretném. Ajánlom mindazoknak, akik szeretik a különleges női főhőst, a rejtélyeket, a mágiát, az akciódús harcokat és szívesen olvasnak romantikával megfűszerezett, néhol tragikus fordulatokban bővelkedő YA fantasyt.

Értékelés:

Cselekmény, történet: 5/4.5

Szereplők: 5/4.5

Nyelvezet, stílus: 5/4

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/17

Mint tudjátok, szeretem a gyönyörű borítókat, így minden hónapban odaítélem "A hónap borítója" címet egy általam kedvelt kiadványnak. Olykor nagyon nehéz eldönteni, hogy épp melyik tetszik legjobban a rengeteg szebbnél szebb könyvborító közül. Az alábbi listán láthatjátok, az elmúlt két évben mely kötetek nyerték el "A hónap borítója" címet a blogon. A lista teljesen szubjektív, egyéni ízlésemet tükrözi. 

2017

december:



Alwyn Hamilton: A homok leánya

november:



Amy Ewing: A fekete kulcs

október:


Róbert Katalin: Szelídíts meg! 

szeptember:


Jeff Wheeler: A királynő méregkeverője

augusztus:



Kendall Kulper: A tenger boszorkánya

július:



Mary E. Pearson: Az árulás szépsége

június:



Sandra Regnier: A sötét jóslat

május:



Charlie N. Holmberg: A papírmágus

április:



Jamie McGuire: Gyönyörű lángolás 

március:



Alexandra Bracken: Az idő vándorai

február:

Jessica Shirvington: Emblaze - Lángolás

január:

Sarah J. Maas: Árnyak királynője

2016

 december:



Cassandra Clare: Éjfél kisasszony

november:



Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara

október:



Wendy Higgins: Angyali kísértés

szeptember:



Mary E. Pearson: Az árulás szíve

augusztus:



Lauren Oliver: Tünékeny lányok

július:



Jessica Shirvington: Entice - Csábítás

június:



Marie Rutkoski: A nyertes átka

május:



Amy Ewing: Az ékkő

április:



Mary E. Pearson: Az árulás csókja

március:



Estelle Laure: Tomboló fény

február:

Ilona Andrews: Magic Bites - Pusztító mágia

január:

C. C. Hunter: Született éjfélkor

Cat Winters: Fekete madarak árnyékában

1918-ban a világ az apokalipszis felé száguld. Félelem és zűrzavar uralkodik, ráadásul a világháború árnyékában halálos járvány tombol. A 16 éves Mary Shelley Black gyötrődve figyeli, ahogy a kétségbeesett gyászolók összesereglenek a spiritiszta szeánszokon és a szellemfényképészeknél. Mary Shelley maga soha nem hitt a szellemekben. A kilátástalanság percei azonban arra kényszerítik, hogy átgondolja addigi felfogását az életről és a halálról; első szerelme ugyanis – aki a fronton halt meg – szellemalakban tér vissza hozzá… 

„Winters mesterien megírt debütáló könyve hatásosan festi le a háborús idők szerelmi kapcsolatait, az 1918-as spanyolnátha-járványt és a korszakot jellemző spirituális divatot – magával ragadó szerelmi történet izgalmas misztikummal keverve.”

Ritkán olvasok ilyen jellegű könyvet, de a Fekete madarak árnyékában felkeltette az érdeklődésemet. A borító önmagában különleges, a - némileg spoileres - fülszöveg pedig egy igazán egyedi, misztikus történetet sejtet. Bevallom, kíváncsivá tett a műben megjelenő titokzatosság: a világháborús korszak, a spanyolnátha-járvány, a spiritualizmus, a szellemfényképezés, a szeánszok. Mindez megspékelve szerelemmel és egy rejtélyes halálesettel? Érdekesnek ígérkezett. És nem csalódtam. 

Először a stílust, az írásmódot emelném ki, mert ez adta a könyv legfőbb pozitívumát számomra. Kitűnő volt a korszakábrázolás, szinte belecsöppentem az 1918-as év Amerikájába. A leírások érzékletesek, át tudtam érezni a korszak komor, vészjósló és kiábrándult hangulatát, a keserűséget, gyászt és reményvesztettséget. 

A történet alapvetően izgalmas volt. A könyvet olvasva egy érdekes, fordulatos történet bontakozott ki előttem, amely helyenként sejtelmes és egy kicsit - de nem túlzottan - félelmetes volt.  A rövidke fejezetek olvastatták magukat. Akadtak rejtélyes és kiszámíthatatlan fejlemények, melyeket nem sejtettem előre, de előfordult olyasmi is, ami nem ért meglepetésként. Alapjában véve az a fő rejtélyünk, hogy mikor és hogyan halt meg az egyik szereplő, de emellett találunk még több érdekes eseményszálat is. Engem például kifejezetten érdekelt a két fiútestvér kapcsolata, a köztük lévő feszültség okai, vagy éppen Mary látogatásai a kórházban. Olvastam volna többet az apja sorsával kapcsolatban is. Úgy érzem, néhány szálon kiaknázatlan maradt a sztori. 

Karakterek tekintetében elég jó figurákat kaptunk. Nincs sok szereplő, de ők kellőképpen be vannak mutatva. A főszereplő, Mary Shelley Black, szeretné kideríteni barátja halálának körülményeit, és ennek érdekében mindent megtesz. Okos, ügyes lány, szeret szerelni, így kissé fiúsnak számított abban a korszakban. Nem ijed meg, ha cselekedni kell, bátor, tettre kész és talpraesett lány, szerethető figura. Sok mindenre hamar rájön, de van, amire csak igen későn eszmél rá a nyomozása során. 

Stephen a kedves, okos, rendes srác, aki szeret fotózni és Mary Shelley barátja már gyerekkoruk óta. Később a barátság szerelemmé alakult, de aztán Stephen elment a háborúba és a lány nem látta többé (élve). Kedveltem a srácot, akit csak Mary szemén keresztül ismerhettünk meg, sajnáltam, hogy meg kellett halnia. 

Bátyja, Julius még érdekesebb karakter volt. Eleinte nem tudtam hová tenni. Nem tudtam, hogy szimplán csak rosszindulatú, féltékeny, irigy vagy ő is akar valamit Mary Shelley-től. Modortalan, bosszús, depressziós, és felettébb titokzatos szereplő. Sejthető, hogy valamit rejteget, de nem tudjuk pontosan, mi az. A könyv végére érve sem voltam teljesen biztos a szándékaiban, motivációiban. Nem volt teljesen gonosz, csak a körülmények áldozata?

Eva, Mary Shelley nagynénje kedves, karakán nő, aki igazán szerette unokahúgát és mindig vigyázni akart rá. Néha kissé túlzásba vitte az influenza elleni óvintézkedéseket és az aggódást. Mindentől féltette Maryt. Érdekes szuínfoltja volt a könyvnek és a korszakábrázoláshoz is sokban hozzájárult, hogy rövidre vágatta a haját, praktikus, fiús ruhákat viselt, mivel egy gyárban dolgozott. Említésre méltó Mr. Darning, a csaló szellemfényképészeket leleplező fotós, aki talán az egyik legérdekesebb karakter a regényben.

A könyv borítója nem száz százalékban nyerte el a tetszésemet, noha örülök, hogy a kiadó nem tartotta meg az eredetit, hanem újat kreált. A borítókép alapvetően illik a történethez, tükrözi a misztikumot, sejtelmességet, töredezettséget és azt, hogy egy lány a központi karakterünk. Bár el tudnék képzelni ettől komorabbat, sötétebbet, ijesztőbbet is. A betűtípus viszont egyáltalán nem tetszik, túlzottan "indiános", cseppet sem illik a könyv hangulatához, a történelmi korszakhoz. Emiatt a borító számomra csak 3 pontos. 

Összességében komor, sötét, sejtelmes hangulatú mű, sok titokkal, rejtéllyel, kedves-bájos szerelmi szállal, sajnálatos tragédiákkal, klasszikus horror-elemekkel (pl. "paráztató" hangok, beszélő madár, szellemek) és misztikummal. Ha valaki egy kis rejtélyre és borzongásra vágyik, egyszeri olvasásra tökéletes. 

Értékelés: 

Leírás, szókincs, írásmód, hangulat: 5/5

Történet, cselekmény: 5/4

Karakterek: 5/4

Borító, küllem: 5/3

Összesen: 20/16

Mary E. Pearson: Az árulás csókja

(A Fennmaradottak krónikái 1.)

EGY HERCEGNŐ KERESI A HELYÉT AZ ÚJJÁSZÜLETETT VILÁGBAN.

Megszökik az esküvője napján. Ősi iratokat lop el a kancellár titkos gyűjteményéből. A saját apja küld fejvadászokat utána. 

Ő Lia hercegnő, Morrighan Királyságának Első Leánya. 

Morrighan Királyságának rendjét hagyományok és egy letűnt világ történetei szabják meg, de bizonyos hagyományoknak Lia nem hajlandó engedelmeskedni. Az elrendezett házasság elől menekülő és új életre vágyó lány az esküvője reggelén egy távoli halászfaluba szökik. Egy fogadóban talál munkát, ahová hamarosan két idegen érkezik, de Lia mit sem tud arról, hogy egyikük az elhagyott herceg, a másik pedig egy ellene küldött orgyilkos. 

Megtévesztés és árulás szövi hálóját a három fiatal köré, és Lia veszedelmes titkokra bukkan, amelyek elpusztíthatják a világát. A titkokon túl azonban olyasmit is talál, amire nem számított – szerelmet.

Amit Mary E. Pearsontól először olvastam, az Az imádott Jenna Fox című könyv volt, ami azóta is emlékezetes maradt számomra. A Fennmaradottak krónikáira először az írónő neve hívta fel a figyelmemet, aztán sok jó véleményt, pozitív kritikát hallottam/olvastam róla. Tudtam, hogy előbb-utóbb nekem ezt el kell olvasnom. A borítót meglátva azonnal hozzá is kezdtem. Meg sem álltam a trilógia végéig. Az első rész, Az árulás csókja után azonnal kezdtem a következőt. 

A borítóval kezdeném az értékelést, mert az keltette fel az érdeklődésemet. Egyszerűen gyönyörű! Jó a kép hangulata, az elfordult lány alakja, a betűtípus, az apró részletek, minden. Különösen tetszik a színvilága, a sejtelmessége. Illik a könyvhöz, sejteti a sztori hangulatát, kellően figyelemfelkeltő és hívogató.

A történet érdekesen indul: adott egy hercegnő, akit családja érdekházasságba akar kényszeríteni egy szomszédos ország hercegével. A hercegnő, Lia azonban sokkal rátermettebb annál, mintsem hogy hagyja, hogy mások dirigáljanak neki. Nem akar hozzámenni egy ismeretlen öreg/kopasz/kövér/csúf herceghez, így hát megszökik. Hamarosan azonban találkozik az álruhás herceggel és egy orgyilkossal, akit egy harmadik - ellenséges - ország küld a hercegnő után, hogy végezzen vele. A történet egyik rejtélyét az adja, hogy a lány melletti két elbeszélő közül ki a herceg és ki az orgyilkos. Én - sok más olvasótársammal ellentétben - nem vettem készpénznek, hogy melyik fiú a herceg és melyik az orgyilkos, végig úgy olvastam, hogy bármelyikük bármelyik lehet, hisz akkor még nem tudtuk, melyik név kihez tartozik. A szereplők kiléte csak a könyv közepe táján derül ki, így addig az olvasó csak tippelni tud, melyik fiú a herceg, bár az írónő teljesen elviszi az egyik irányba az olvasót. Nem akarok spoilerezni. :)

A cselekmény elég egyszerű, de nem is éreztem azt, hogy túl kellett volna bonyolítani. Volt benne minden, ami kellett: romantika, veszély, titkok, háború, barátság, váratlan fordulatok, stb. Az egyik legérdekesebb szál Lia képességének megléte vagy hiánya: Vajon birtokolja-e az adottságot és ha igen, mire képes vele?Érdekelt a Lia családját övező titok és az ország vezetőinek szándékai is. A másik dolog, amit megemlítenék, az orgyilkos szándéka. Miért nem ölte még meg Liát és mi vele a terve? Kedveltem a regény világát, melyet a szerző elénk tárt, kellően otthonos volt, ugyanakkor kellemesen rejtélyes. Akárcsak egy mesebeli királyság. 

Nagyon tetszettek a fejezetek közötti idézetek, feljegyzések. Különleges hangulatot adtak a könyvnek és plusz egy rejtéllyel gazdagították az olvasásélményt. Jó volt játszadozni azzal, hogy megpróbáltam az elejtett információmorzsákból összerakni az ősök történetét. Az írói stílus remek, a szöveg gördülékeny, szinte olvastatta magát. Ott lassít, ahol kell, és ott pörög fel, ahol arra van szükség. Tetszett az érzelmek ábrázolása, például Lia és a bátyja, illetve Lia és a barátnőjének kapcsolata. Szemet gyönyörködtető leírások tették érzékletessé a ábrázolt helyszíneket, alakokat. Nagyon emlékezetes volt például a sivatagi forróság leírása, szinte át tudtam érezni a perzselő forróságot, a szúrós homokot és a szárazságot. 

Ilyennek képzelem Liát

A csavarokban bővelkedő történet mellett az emlékezetes karakterek tették szerethetővé a regényt. Lia nagyon pozitív főszereplő. Okos, bátor, rátermett lány, aki nem ijed meg a nehézségektől és nem engedi, hogy mások irányítsák. Nem fél harcolni a saját érdekeiért, de barátaira is gondol, erre példa a Pauline-szál. Lia szereti a fivéreit, akiktől sokat tanult, olyan dolgokat is elsajátított, melyeket egy hercegnek illik tudni, azonban egy hercegnőnél ritkák az efféle képességek. Tetszett, hogy Lia nem az a tipikus megmentésre váró lány, hanem mer cselekedni. Szimpatikus, szerethető figura, akárcsak a barátI. Pauline kedves, naIv lány, aki Lia hűséges szolgálója és egyben barátnője. Alig várom, hogy kiderüljön, mi lesz a Pauline-szállal, illetve azzal, amit Pauline Lia miatt hisz. Érdekes figura volt Gwyneth, aki még bizonyára titkokat rejteget. Berdi és Walter is kellemes mellékszereplők voltak. 

Ilyennek képzelem Rafe-t

A két másik főszereplő, Rafe és Kaden szintén jól sikerült karakterek. Mind külsőre, mind jellemre egymástól jól elkülöníthetőek, érdekesek, emlékezetesek. Valamilyen szinten mindkettő szimpatikus volt, és tetszettek az összecsapásaik, rivalizálásuk. Egyértelműen egyikük felé húzott a szívem, de azt nem árulom el, ki volt a szimpatikusabb, mert spoiler lenne. Elég annyik, hogy mindkettejüket meg tudtam érteni, és jó megoldás volt az írónőtől, hogy két jól elkülöníthető elbeszélői hangot alkalmazott a két fiú esetében. 

Ilyennek képzelem Kadent

Összességében úgy érzem, ezzel a könyvvel új kedvencet avattam. Ajánlom azoknak, akik szeretik a fantasyre jellemző középkorszerű világban játszódó, misztikus elemekkel tűzdelt YA könyveket. Én azonnal nekikezdtem a folytatásnak. 

Cselekmény, történet: 5/5

Karakterek: 5/4

Leírás, jellemzés, nyelvezet, stílus: 5/5

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/19

Calderon kapitány nem mindennapi férfi. Egy jóképű, ifjú főnemes, aki eldobta a rangját egy lányért. Csakhogy a lány meghalt, így Calderon öngyilkos akar lenni.
Úriember nem temetkezik hitelbe. Calderon másodkapitányi állást szeretne egy űrhajón, hogy egy kényelmes urnára gyűjtsön, de döbbenetére a kapitányi munkakört kapja meg. Vajon miért sóz rá a Flotta egy hatalmas űrcirkálót, amit nem tud vezetni? Milyen Játszma folyik körülötte? Mit kavarnak a nemesek a háttérben? És mit kezdjen Tainával, a csinos japán kadétlánnyal, akiből árad a narancsillat? És aki a parfüm per légköbméter arányt is képes kivizsgálásra felterjeszteni?
Taina szamuráj családok leszármazottja, és ugyanúgy űzi a „Játékot”, vagyis más manipulálását, mint Calderon. Bármit megtenne, hogy az űrben maradhasson, hiszen odahaza nagyapja már férjet keres számára. A lány útmutatást kér az Ősanyáktól, de a jóskövek veszélyre és halálra figyelmeztetik. Mire rájönnek, mi folyik a háttérben, csak önmagukra számíthatnak, és a kettejük között kialakult érzékeny kötelékre.
Vajon elég jó játékosok, hogy szavak nélkül is megértsék egymást? És Taina elég ügyes ahhoz, hogy a kapitányt rávegye a túlélésre?

Régóta állt már a polcomon ez a könyv. Mindig is kíváncsi voltam rá, érdekesnek tűnt, de valahogy nem vettem rá magam arra, hogy elolvassam. Nemrég azonban a második része is birtokomba került, így hát úgy gondoltam, itt az ideje elolvasni. Jó ötletnek bizonyult! Összességében pozitív benyomásom született erről a világról. Tetszett a történet, a fő karakterek egyediek és szerethetőek. Nézzük részletesen!

A történetről:

Eleinte nagyon furcsa volt a könyv világa, ugyanis nagyon kevés sci-fit olvasok. Valahogy sehogy nem akart összejönni a fejemben az a képzeletbeli világ, amelyet az írónő megálmodott. Csak kapkodtam a fejem, hogy a jövőben vagyunk, az űrben,  de közben vannak japánok, meg főnemesek... Mi van?! Ez volt az első reakcióm. És akkor ott vannak még a különleges képességek meg jóslat, istennő, személyiséggel rendelkező kard, stb. Ez így együtt nagyon furcsa keverék volt. Ám ahogy a történet haladt előre, egészen megszoktam, és sikerült alkalmazkodnom. Egy idő után átláttam a világ szabályait, már nem volt zavaró, hogy egyik pillanatban még egy nemesi bálon járunk (komolyan!), aztán meg egy űrcirkálón vagy épp az űrben szkafanderben. Tehát az eleinte nagyon összevisszának tűnő világ értelmet nyer és jó kis helyszínévé válik a cselekménynek. 

Ha már a cselekménynél tartunk, a történet végig gördülékenyen halad előre, izgalmas, vicces és fordulatos is. Akadtak gyengébb pontjai, de alapjában véve lekötött. Főként három ember körül forognak az események: az első Calderon kapitány történetszála, a második Tainaé, a harmadik, nem annyira jelentős szál Oregon admirálisé. És van még egy kiegészítő szemszögünk, mikor az egyik gonosz szereplő fejébe látunk bele. Egyébként ez a karakterábrázolás nagyon tetszett, Adler elég őrült és félelmetes volt. Az írónőnek jól sikerült átadnia a szereplő motivációit, érzéseit. Kár, hogy Adler tevékenységei már setesutább ábrázolást kaptak, főleg a második támadása és az azt követő részek. És a főhősök olyan könnyen legyőzték az ellenséget, hogy úgy éreztem, a szerző elvesztegette a karakterben rejlő lehetőségeket. (Nem akarok spoilerezni.)

Egyértelműen a könyv első fele sikerült jobban, a második fele valamivel gyorsabb és izgalmasabb ugyan, de nem olyan jól kidolgozott és emiatt kissé összecsapottnak tűnik számomra. Nincs minden olyan jól megmagyarázva, szemléletesebb leírásokat, ráérősebb történetmesélést vártam. A romantikus(nak szánt) jelenet is inkább furcsán kínos volt. 

A kardos dolog mindent egybevéve tetszett, érdekes színfoltja volt a történetnek, bár a kard itt-ott az Éjangyal-féle ka'kari-ra emlékeztetett, így nem tűnt olyan nagy dolognak, hogy "él". Még nem teljesen tiszta, hogy mit tud a kard és miféle kapcsolat van a kard és viselője között, de remélhetőleg ez a következő részben részletesebben be lesz mutatva. A történet - fentebb említett apró hiányosságai ellenére - alapvetően jó, érdekes, olvastatja magát. 

A karakterekről:

A karakterek közül Calderon viszi a hátán az egész könyvet, igazán eredeti főhős. Nagyon jól megalkotott, sokoldalú figura. A jóképű  ifjú nemes kiváló kardforgató, jó a közelharcban (kikötői bunyókban edződött), képes másokat manipulálni, és még sok más különleges tulajdonsággal rendelkezik. Egyedi jellemvonásai, nemtörődömsége, fennhéjázó modora és szarkasztikus humora igazán emlékezetes jelenséggé teszik. Hibái ellenére is szerethető figura, felüdülés volt róla olvasni.

Taina a másik központi szereplőnk.Őt egyelőre nem sikerült annyira a szívembe zárni, nem éreztem benne semmi különlegeset. Calderonnal volt pár szócsatájuk, meg szép pillanatuk, de úgy éreztem, hogy a karakter egyetlen különlegessége az, hogy japán származású, már ha ez olyan különlegesnek mondható. Hiába történik vele sok minden a könyvben, hiába fontos szerepet tölt be a cselekmény alakulásában, vele kapcsolatban semmi sem tűnik olyan lényegesnek, mint hogy ő japán. Úgy éreztem, mintha a könyv végig ezt szajkózná: "De érted, kedves olvasó? Japán! Nem kínai, nem tibeti, hanem JAPÁN!" A lány származása olyan mértékben hangsúlyozva jelent meg a könyvben, hogy minden más jellemvonása háttérbe szorult. Kár érte. Remélem, a második részben élőbb lesz a karakter és nem csak egy "csinos japán lány" szinten marad meg.

Adler, a gonosz zsoldos karaktere is jól ki van dolgozva. Tetszett az pszichopata, gonosz, elborult elme ábrázolása. Az ő figuráját sikerült élővé és különlegessé tennie a szerzőnek. Tetszett még többek között Ferrero gróf figurája. Ő is szépen be van mutatva, eléggé sejtelmes és különleges karakter. Érdekes és vicces szereplő Frank, a pszichológus. Mikor felbukkant, mindig jókat nevettem. Az anyós figurája is sok humoros jelenet forrása volt.

Viszont a többi szereplő sajnos igencsak lapos. Lehet, hogy bennem van a hiba, de nekem nem elég annyit tudni egy szereplőről, hogy "nagydarab kínai" meg hogy "idős doktornő". Az oké, hogy így legalább tudtam őket valahová kötni és emlékeztem rá, ki kicsoda, de egy-egy jelzőtől még nem éltek a karakterek. Sajnos a legénység meg a tisztek alig kaptak jellemzést. Calderon kapitány, Taina, és a másodkapitány - a hajón csak ők hárman voltak, akiket tisztességesen bemutatott a szerző, ők igazi élő-lélegző figurák voltak, a többiek viszont csak töltelékek. 

Írásmód, leírás, nyelvi megformáltság:
A mondatszerkesztés, fogalmazás profi munka. Tetszett, ahogy az írónő fokozatosan adagolja az információkat, sokszor szépen kifejti a szereplők fejében megjelenő gondolatokat, érzéseket. Néhol azonban kicsit szájbarágós volt. Mikor már többször hallottam ugyanazt a gondolatot, kicsit már úgy éreztem, hülyének néznek. Ahol nem kellett volna annyit magyarázni, ott bő lére volt eresztve, ahol meg éppen hogy vártam volna még valami részletezést, bővebb jellemzést, ott elmaradt, így sok mindent a fantáziámra kellett bíznom (pl. Calderon "megmentésekor").

Ahogy említettem, az írónő nem mindent jellemez elég részletesen. Hiányoltam a "látványosabb" leírásokat, pl. több űreszközt, azok magyarázatát, jellemzését, meg úgy összességében többet a kitalált világbeli mindennapi életről, helyekről, életmódról. Sok mindent el kellett képzelnem, és mikor már a fejemben kialakult egy kép valamiről, akkor meg lett említve egy dolog, ami miatt teljesen másképp kellett elképzelnem a jelenséget. Jobb lett volna már hamarabb mutatni többet a regényben felépített világból az olvasóknak. Akkor talán nem kellett volna folyamatosan "újraterveznem" a képzeletemben kialakuló világképet. Ez egy kicsit zavaró volt, rontotta az élményt.

Meg kell még említenem a humort mint hangsúlyos esztétikai minőséget. A könyvben eleinte furcsán hatott néhány dolog. Aztán rájöttem, hogy amit nem odaillőnek találtam, az vicces akart lenni. Aztán már ilyen szemmel néztem rá, és így, humorként felfogva már vicces volt. Azonban nekem akkor is kicsit morbid, hogy az öngyilkosság, a halál, és mások megverése is humorforrás volt a könyvben.(!) Értettem és éreztem a helyzetek komikumát, de néha még így is valahogy kilógtak a történet hangulatából. Persze volt jó pár olyan poén, amin én is nevettem, nem tagadom. A liftes-pánikrohamos jelenet például nagyon vicces volt. (Ugye milyen morbid így leírva? Na látjátok!)

Külső megjelenés, borító:
KMK, tehát ütős borító, tetszetős kiadvány. A minőségre nem lehet panasz, a borítóképen éppen olyan emberalak van, amilyennek a címszereplőt képzelem. A kötésminőség jó, a sortáv optimális, a betűtípus könnyen olvasható. A borító nem leg-leg-leg, de illik a regény hangulatához, témájához, elégedett vagyok vele. Ám mivel korábban megfogadtam, hogy csak a különösen szép borítók kapnak 5 pontot, ez csak 4.5 pontos lesz. Nincs más választásom, valahogy differenciálni kell.

Összességében jó könyv, nem bántam meg, hogy elolvastam. Remek kikapcsolódást nyújtott. Már kezdem is a folytatást. Ajánlom férfiaknak és nőknek egyaránt, a sci-fi műfaj kedvelőinek pedig különösen. 

Történet: 5/5

Karakterek: 5/4

Írásmód: 5/4

Borító, küllem: 5/4.5

Összesen: 20/17.5