2017. október 16., hétfő

On Sai: Calderon avagy hullajelölt kerestetik

on_sai2_1.jpg


Calderon kapitány nem mindennapi férfi. Egy jóképű, ifjú főnemes, aki eldobta a rangját egy lányért. Csakhogy a lány meghalt, így Calderon öngyilkos akar lenni.
Úriember nem temetkezik hitelbe. Calderon másodkapitányi állást szeretne egy űrhajón, hogy egy kényelmes urnára gyűjtsön, de döbbenetére a kapitányi munkakört kapja meg. Vajon miért sóz rá a Flotta egy hatalmas űrcirkálót, amit nem tud vezetni? Milyen Játszma folyik körülötte? Mit kavarnak a nemesek a háttérben? És mit kezdjen Tainával, a csinos japán kadétlánnyal, akiből árad a narancsillat? És aki a parfüm per légköbméter arányt is képes kivizsgálásra felterjeszteni?
Taina szamuráj családok leszármazottja, és ugyanúgy űzi a „Játékot”, vagyis más manipulálását, mint Calderon. Bármit megtenne, hogy az űrben maradhasson, hiszen odahaza nagyapja már férjet keres számára. A lány útmutatást kér az Ősanyáktól, de a jóskövek veszélyre és halálra figyelmeztetik. Mire rájönnek, mi folyik a háttérben, csak önmagukra számíthatnak, és a kettejük között kialakult érzékeny kötelékre.
Vajon elég jó játékosok, hogy szavak nélkül is megértsék egymást? És Taina elég ügyes ahhoz, hogy a kapitányt rávegye a túlélésre?

Régóta állt már a polcomon ez a könyv. Mindig is kíváncsi voltam rá, érdekesnek tűnt, de valahogy nem vettem rá magam arra, hogy elolvassam. Nemrég azonban a második része is birtokomba került, így hát úgy gondoltam, itt az ideje elolvasni. Jó ötletnek bizonyult! Összességében pozitív benyomásom született erről a világról. Tetszett a történet, a fő karakterek egyediek és szerethetőek. Nézzük részletesen!

A történetről:
Eleinte nagyon furcsa volt a könyv világa, ugyanis nagyon kevés sci-fit olvasok. Valahogy sehogy nem akart összejönni a fejemben az a képzeletbeli világ, amelyet az írónő megálmodott. Csak kapkodtam a fejem, hogy a jövőben vagyunk, az űrben,  de közben vannak japánok, meg főnemesek... Mi van?! Ez volt az első reakcióm. És akkor ott vannak még a különleges képességek meg jóslat, istennő, személyiséggel rendelkező kard, stb. Ez így együtt nagyon furcsa keverék volt. Ám ahogy a történet haladt előre, egészen megszoktam, és sikerült alkalmazkodnom. Egy idő után átláttam a világ szabályait, már nem volt zavaró, hogy egyik pillanatban még egy nemesi bálon járunk (komolyan!), aztán meg egy űrcirkálón vagy épp az űrben szkafanderben. Tehát az eleinte nagyon összevisszának tűnő világ értelmet nyer és jó kis helyszínévé válik a cselekménynek. 

Ha már a cselekménynél tartunk, a történet végig gördülékenyen halad előre, izgalmas, vicces és fordulatos is. Akadtak gyengébb pontjai, de alapjában véve lekötött. Főként három ember körül forognak az események: az első Calderon kapitány történetszála, a második Tainaé, a harmadik, nem annyira jelentős szál Oregon admirálisé. És van még egy kiegészítő szemszögünk, mikor az egyik gonosz szereplő fejébe látunk bele. Egyébként ez a karakterábrázolás nagyon tetszett, Adler elég őrült és félelmetes volt. Az írónőnek jól sikerült átadnia a szereplő motivációit, érzéseit. Kár, hogy Adler tevékenységei már setesutább ábrázolást kaptak, főleg a második támadása és az azt követő részek. És a főhősök olyan könnyen legyőzték az ellenséget, hogy úgy éreztem, a szerző elvesztegette a karakterben rejlő lehetőségeket. (Nem akarok spoilerezni.)

Egyértelműen a könyv első fele sikerült jobban, a második fele valamivel gyorsabb és izgalmasabb ugyan, de nem olyan jól kidolgozott és emiatt kissé összecsapottnak tűnik számomra. Nincs minden olyan jól megmagyarázva, szemléletesebb leírásokat, ráérősebb történetmesélést vártam. A romantikus(nak szánt) jelenet is inkább furcsán kínos volt. 

A kardos dolog mindent egybevéve tetszett, érdekes színfoltja volt a történetnek, bár a kard itt-ott az Éjangyal-féle ka'kari-ra emlékeztetett, így nem tűnt olyan nagy dolognak, hogy "él". Még nem teljesen tiszta, hogy mit tud a kard és miféle kapcsolat van a kard és viselője között, de remélhetőleg ez a következő részben részletesebben be lesz mutatva. A történet - fentebb említett apró hiányosságai ellenére - alapvetően jó, érdekes, olvastatja magát. 

A karakterekről:
A karakterek közül Calderon viszi a hátán az egész könyvet, igazán eredeti főhős. Nagyon jól megalkotott, sokoldalú figura. A jóképű  ifjú nemes kiváló kardforgató, jó a közelharcban (kikötői bunyókban edződött), képes másokat manipulálni, és még sok más különleges tulajdonsággal rendelkezik. Egyedi jellemvonásai, nemtörődömsége, fennhéjázó modora és szarkasztikus humora igazán emlékezetes jelenséggé teszik. Hibái ellenére is szerethető figura, felüdülés volt róla olvasni.

Taina a másik központi szereplőnk.Őt egyelőre nem sikerült annyira a szívembe zárni, nem éreztem benne semmi különlegeset. Calderonnal volt pár szócsatájuk, meg szép pillanatuk, de úgy éreztem, hogy a karakter egyetlen különlegessége az, hogy japán származású, már ha ez olyan különlegesnek mondható. Hiába történik vele sok minden a könyvben, hiába fontos szerepet tölt be a cselekmény alakulásában, vele kapcsolatban semmi sem tűnik olyan lényegesnek, mint hogy ő japán. Úgy éreztem, mintha a könyv végig ezt szajkózná: "De érted, kedves olvasó? Japán! Nem kínai, nem tibeti, hanem JAPÁN!" A lány származása olyan mértékben hangsúlyozva jelent meg a könyvben, hogy minden más jellemvonása háttérbe szorult. Kár érte. Remélem, a második részben élőbb lesz a karakter és nem csak egy "csinos japán lány" szinten marad meg.

Adler, a gonosz zsoldos karaktere is jól ki van dolgozva. Tetszett az pszichopata, gonosz, elborult elme ábrázolása. Az ő figuráját sikerült élővé és különlegessé tennie a szerzőnek. Tetszett még többek között Ferrero gróf figurája. Ő is szépen be van mutatva, eléggé sejtelmes és különleges karakter. Érdekes és vicces szereplő Frank, a pszichológus. Mikor felbukkant, mindig jókat nevettem. Az anyós figurája is sok humoros jelenet forrása volt.

Viszont a többi szereplő sajnos igencsak lapos. Lehet, hogy bennem van a hiba, de nekem nem elég annyit tudni egy szereplőről, hogy "nagydarab kínai" meg hogy "idős doktornő". Az oké, hogy így legalább tudtam őket valahová kötni és emlékeztem rá, ki kicsoda, de egy-egy jelzőtől még nem éltek a karakterek. Sajnos a legénység meg a tisztek alig kaptak jellemzést. Calderon kapitány, Taina, és a másodkapitány - a hajón csak ők hárman voltak, akiket tisztességesen bemutatott a szerző, ők igazi élő-lélegző figurák voltak, a többiek viszont csak töltelékek. 

Írásmód, leírás, nyelvi megformáltság:
A mondatszerkesztés, fogalmazás profi munka. Tetszett, ahogy az írónő fokozatosan adagolja az információkat, sokszor szépen kifejti a szereplők fejében megjelenő gondolatokat, érzéseket. Néhol azonban kicsit szájbarágós volt. Mikor már többször hallottam ugyanazt a gondolatot, kicsit már úgy éreztem, hülyének néznek. Ahol nem kellett volna annyit magyarázni, ott bő lére volt eresztve, ahol meg éppen hogy vártam volna még valami részletezést, bővebb jellemzést, ott elmaradt, így sok mindent a fantáziámra kellett bíznom (pl. Calderon "megmentésekor").

Ahogy említettem, az írónő nem mindent jellemez elég részletesen. Hiányoltam a "látványosabb" leírásokat, pl. több űreszközt, azok magyarázatát, jellemzését, meg úgy összességében többet a kitalált világbeli mindennapi életről, helyekről, életmódról. Sok mindent el kellett képzelnem, és mikor már a fejemben kialakult egy kép valamiről, akkor meg lett említve egy dolog, ami miatt teljesen másképp kellett elképzelnem a jelenséget. Jobb lett volna már hamarabb mutatni többet a regényben felépített világból az olvasóknak. Akkor talán nem kellett volna folyamatosan "újraterveznem" a képzeletemben kialakuló világképet. Ez egy kicsit zavaró volt, rontotta az élményt.

Meg kell még említenem a humort mint hangsúlyos esztétikai minőséget. A könyvben eleinte furcsán hatott néhány dolog. Aztán rájöttem, hogy amit nem odaillőnek találtam, az vicces akart lenni. Aztán már ilyen szemmel néztem rá, és így, humorként felfogva már vicces volt. Azonban nekem akkor is kicsit morbid, hogy az öngyilkosság, a halál, és mások megverése is humorforrás volt a könyvben.(!) Értettem és éreztem a helyzetek komikumát, de néha még így is valahogy kilógtak a történet hangulatából. Persze volt jó pár olyan poén, amin én is nevettem, nem tagadom. A liftes-pánikrohamos jelenet például nagyon vicces volt. (Ugye milyen morbid így leírva? Na látjátok!)

Külső megjelenés, borító:
KMK, tehát ütős borító, tetszetős kiadvány. A minőségre nem lehet panasz, a borítóképen éppen olyan emberalak van, amilyennek a címszereplőt képzelem. A kötésminőség jó, a sortáv optimális, a betűtípus könnyen olvasható. A borító nem leg-leg-leg, de illik a regény hangulatához, témájához, elégedett vagyok vele. Ám mivel korábban megfogadtam, hogy csak a különösen szép borítók kapnak 5 pontot, ez csak 4 pontos lesz. Nincs más választásom, valahogy differenciálni kell.

Összességében jó könyv, nem bántam meg, hogy elolvastam. Remek kikapcsolódást nyújtott. Már kezdem is a folytatást. Ajánlom férfiaknak és nőknek egyaránt, a sci-fi műfaj kedvelőinek pedig különösen. 

Történet: 5/5
Karakterek: 5/4
Írásmód: 5/4
Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/17

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:

Free Blog Templates