2018. október 6., szombat

Jus Accardo: Untouched - Érintés nélkül

Jus Accardo: Untouched - Érintés nélkül

Jus Accardo: Untouched - Érintés nélkül 
(Denazen 1.5)

Kale életében mindennapos volt az erőszak és a halál, mielőtt Dezzel találkozott. Gyilkológépnek használták a Denazen hatalomvágyó emberei, mert ő egy Hatos, azaz különleges képességgel rendelkezik. Van, aki örül ennek, nem úgy Kale. Az ő érintése azonnali halált jelent.

Most azonban vele van Dez, a lány, akit meg tud érinteni, s ketten együtt felkutatják a Hatosokat, hogy figyelmeztessék őket a veszélyre, amit a Denazen jelent. Kale a rabságból kikerülve a külvilággal ismerkedik, és igyekszik maga mögött hagyni sötét múltját. Azzal viszont nem számol, hogy a Deanazen továbbra is a nyomukban van.

Amikor Dez feláldozza magát, hogy megmentse az új Hatost, akinek épp akkor segítettek kicsúszni a cég kezéből, Kale eltűnik. A Denazen mindent bevet céljai elérése érdekében. Samsen jön el értük, Kale rémálma, az egyetlen ember, akitől valaha igazán félt, és hamarosan világossá válik Kale és Dez számukra, mi is Samsen hátborzongató terve.

Kale-nek minden, a kiképzése során megszerzett tudását be kell vetnie, hogy visszakapja Dezt és biztosítsa, hogy kijussanak szabadon… és élve. De vajon elég lesz ez?

Szerettem a Denazen sorozat első részét, nemsokára olvasom a folytatásokat is. Addig azonban megismerkedtem ezzel a novellával, amely Dez és Kale vidámparki kalandját meséli el. Ez egy rövid, röpke 84 oldalas kiegészítő kötet, amely a sorozat első és második része közötti időszakban játszódik. A kisregény érdekessége, hogy ezúttal Kale a narrátor, a sztorit az ő szemszögéből ismerjük meg. 

Aki jól szeretne szórakozni  a könyv olvasása során, előtte ne olvassa el a fülszöveget, mert annyira spoileres, hogy kb. a történet 80 %-át elmeséli. Maga a cselekmény izgalmas, feszültségteli, olyan volt, mintha filmen nézném. A vidámparki helyszín, a szellemkastély és a hátborzongató díszlet igazi Halloween hangulatot ad a könyvnek, gyanítom, ez egy Halloween-re szánt különkiadás. 

A körömrágósan izgalmas sztori mellett érdekes karaktereket is kapunk. Itt van sokak kedvence, az ártatlan és naiv Kale, akinek még nagyon idegen a való világ és sok mindenre rácsodálkozik, ami másnak evidens. Ezúttal is nagyon kedvelhető volt a karaktere, bűntudatos, érzelmes és végtelenül cuki. Jó volt az ő szemszögéből megismerni az eseményeket, igazán különleges narrátor. 
Kapcsolódó kép
Dez nem nyűgözött le annyira, mint a nyitó kötetben, bár néha itt is megcsillant a pimasz, beszólogatós énje. Igazi bátor, vagány csaj ő, aki kiáll amellett, amiben hisz és nem akarja, hogy ártatlanoknak essen baja. Kiernan is elég érdekes figura, tetszett a hozzáállása, észjárása és nemtörődömségnek álcázott életösztöne. 

Samsen igazi gonosz, kegyetlen és szadista karakter, aki szereti mások szenvedését látni. Bosszúra szomjazik és minden vágya, hogy Kale-t szenvedni lássa. Megérdemelte a sorsát, valahogy nem tudtam sajnálni. Egyetértettem Kale-lel, elvileg bűntudatot kellene éreznie, de nem érzett és emiatt volt lelkiismeret-furdalása. Szerintem teljesen emberien reagált az eseményekre. 

A szerző stílusát szeretem, most pedig Kale mint narrátor még élvezetesebbé tette a könyvet. Érdekes volt olvasni a kirohanásait, néha megmosolyogtató volt, mennyire nem érti a vidámpark lényegét. Humoros gondolatok is megfogalmazódtak a fejében, de a könyvet uralja a feszültség és a szeretett személy elvesztésétől való félelem.  
Kapcsolódó kép
A könyv borítója egynek elmegy, de nem a legszebb. Túlságosan sötétek a színei, ami illik ugyan a történet komolyságához, de nem annyira esztétikus. A borítóképen az előző könyv fedlapjáról ismert srác látható, aki természetesen Kale-t hivatott ábrázolni. Arckifejezése, tekintete éppen olyan sejtelmes, mint amilyennek Kale-t képzelem. Szeméből süt az ártatlanság, ugyanakkor megvan benne valami sötét és kegyetlen, ami árnyékként vetül a fiú személyiségére. 

Összességében mondva ez egy rövid kis könyvecske. Izgalmas, jól felépített cselekmény, szerethető karakterek jellemzik. Akinek tetszett az első rész, megkedvelte a főhősöket, azoknak ez is tetszeni fog, de nem kell egy nagyívű sztorira számítani. Egy rövid kiegészítő kötet, ami a szereplők egy újabb kalandját mutatja be. Egy kis plusz azoknak, akik szeretik a sorozatot, de ha kihagyod, attól még érteni fogod a második részt. 

Értékelés
Cselekmény, történet: 5/5
Karakterek: 5/5
Stílus, leírás: 5/5
Borító, küllem: 5/3

Összesen: 20/18

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:

Free Blog Templates