2018. október 24., szerda

Ker Dukey & K Webster: Pretty stolen dolls - Ellopott babácskák


Ker Dukey & K Webster: Pretty stolen dolls - Ellopott babácskák
(Csinos játékbabák 1.)


Szép kis babácskáit Benny nagyon szereti,
Mindaddig, míg azok szót fogadnak neki.
Hajukat fésüli, őket szép ruhába bújtatja,
Hogy tökéletességük semmi ne sújthassa.
Ha eljön az éj, velük játszadozni szeret,
Egyikük félénk, de a másik harcol és fenyeget.
Mikor aztán kedvence futásnak ered,
Hiába ígér a másik baba szépeket,
Benny szíve megtört, szeméből könny csorog,
hasztalan küzd, hisz nem férfias dolog.
Kedvence az övé, vissza kell kapnia
vagy a másiknak meg kell lakolnia.

Nem olvastam még a Könyvmolyképző kiadó Rázós könyvei közül egyet sem, gondoltam itt az ideje kilépni a komfortzónámból, és a megszokott zsánereken kívül is felfedezni új dolgokat, hátha más is bejön. Nos, bevallom, elég könnyen belerázódtam ebbe a műfajba, másfél nap sem kellett, hogy a könyv végére érjek. A történet végig izgalmas volt, alig tudtam letenni. Kicsit olyan volt, mintha a Gyilkos elméket néztem volna, és alapjában véve pont azért szeretem azt a sorozatot, mert a normális embertől annyira másképpen gondolkodó bűnözőket mutat be. 

Itt is a gonosztevő személyisége volt számomra a legizgalmasabb. Egy pszichiátriailag beteg, szadista megszállott gonoszról szól van szó a könyvben, aki szép fiatal lányokat rabol el, hogy játékbabaként használja őket. Öltözteti, kisminkeli őket, játszik velük...de csak a legszebbeket tartja meg. Amelyik tönkremegy, vagy nem elég szép, azt megöli. Érdekes, összetett jellem, igazi pszichopata, aki néha még saját magát is félrevezeti a rögeszméivel. Ijesztő belegondolni, hogy a valóságban is szaladgálnak ilyen pszichopaták a világban. 

Ha már így elkezdtem a karakterekről beszélni, térjünk rá a hősnőre, Jade-re. A történet tulajdonképpen három idősíkon fut, az elsőben megismerjük Jade-et, amint 18 éves fogvatartott lányként az alkalmat lesi, hogyan szökhetne meg, és amikor kínálkozik egy lehetőség, megragadja az alkalmat a szabadulásra. A másik idősíkon már nyolc évvel később, a jelenben járunk, ahol Jade-ből már rendőrnyomozó vált, keménynek látszó zsaru, aki az eltűnt lányok eseteire fókuszál. Reméli, hogy megtalálja a tetstvérét, Macy-t és bosszút állhat elrablóján, Benny-n. A harmadik idősík a múlt, amin Jade gyakran mereng: újraéli legszörnyűbb emlékeit. Ezekből a részekből tudhatjuk meg, hogyan rabolta el Benny Jade-et és a húgát 12 évvel ezelőtt és mi történt velük az alatt a négy év alatt, amíg a fickó fogvatartotta őket. Jade négy évig sínylődött a cellájában, de Macy még azóta is ott van, ki tudja, milyen szenvedéseket kell kiállnia. Ezért Jade minél előbb meg akarja találni. 
Képtalálat a következőre: „pretty stolen”
Forrás: pinterest
Jade-et fűti a harag, a bosszúvágy, a húga iránti aggodalom, de sokszor eluralkodik rajta a pánik és a félelem is, és néha maga sem tudja, mit tesz. Olykor már a saját épelmélyűségét is megkérdőjelezi. Attól tart, hogy a testi és főleg a lelki sérülései olyan mély nyomot hagytak rajta, hogy nem lesz képes normális életet élni. Közben gyötri a bűntudat, hogy otthagyta a testvérétr, mikor megszökött és nem tudott visszamenni érte. A lánynak van egy barátja, Bo, egy gyerekkori ismerős, a szomszéd fiú, aki megkéri a kezét. Ez a srác segített neki átvészelni az elmúlt éveket, elkísérte önvédelmi edzésekre és elérte, hogy valamelyest kiegyensúlyozott legyen. De Bo nem igazán érti meg, min ment kersztül, nem tudja, hogy Jade már örökké kénytelen együtt élni azzal, ami vele történt. azt hiszi, segíthet rajta a pszichiáter és könnyen maga mögött tudhatj a traumát. Ám ez nem ilyen egyszerű. Bo nem igazán sejti azt sem, Jade-nek mire van szüksége, a mindennapi élet és a szexuális kapcsolat tekintetében. 

Ám itt van a képben egy másik pasi is: Jade rendőr kollégája, Dillon, akivel hamarsan egymásra hangolódnak. Kicsit gyorsnak éreztem a közöttük létrejövő kapcsolatot, de egyébként bírtam a párosukat. Dillon vadsága, zabolátlansága, kedvessége, néhol durvasága, és bosszúvágya az, amire Jade-nek szüksége van. Macy is nagyon érdekes szereplő, bár róla nem tudunk meg olyan sokat. Kislányként látjuk csak, nem tudhatjuk, mit művelt vele azóta Benny, él-e még egyáltalán. 

A Dillon és Jade közötti érzéki jelenetek jól sikerültek, megértettem Jade-et, hogy ilyesmire vágyik, ugyanakkor furcsa volt, hogy szinte csak ezzel a tevékenységgel tudja elűzni a lelki fájdalmait, ami persze betudható a lelki megrázkódtatásainak. Vártam volna kicsivel több nyomozást, több ügy felgöngyölítését, mert a zsaruk gyakorlatilag semmit nem csináltak, csak hullákat találtak, de egyikről se igazán derítettek ki semmit. A jelenbeli szálon az erotikus és a nyomozgatós részeken van a hangsúly, egyre jobban úgy tűnik, sikerül a rendőröknek Benny nyomára akadniuk. A gyilkos mintha kipécézte volna magának Jade-et, szinte neki hagy nyomokat, őt akarja visszaszerezni. A másik hangsúlyos szál a könyvben Jade A könyv végi csavar nagyon jól fel volt építve, és ezt tudva már észre lehetett venni a nyomokat. Kíváncsi vagyok a folytatásra: Mi lesz, ha Jade és Macy újra találkoznak? Milyen lesz a testvéri kapcsolatuk? Mi lesz Jade-del, Bo-val és Benny-vel? Sikerül-e Dillonnak elérni a célját? Jade fel tudja-e valaha dolgozni ezt az egészet valahogyan?

A halálesettel és a temetéssel kapcsolatos részeknél vártam volna egy kicsivel több érzelmi megnyilvánulást, de alapjában véve értettem Jade érzéseit, problémáját. Ő a kemény zsaru álarccal és a testi élvezettel próbálja feldolgozni a fájdalmát. A narrátor keménykedő, vagény, néhol káromkodó stílusa tetszett, illett a kemény zsaru-képhez, amit Jade magára vett. A visszaemlékezős részeken éreztem a gyermeki hangot, majd a fiatal lányt, aki arra vágyik, hogy szeressék, ne bántsák. A pszichiáteres részeknél egészen másfajta hangon szólal meg a narrátor, ami nem véletlen. Az elrabolt lány próbálja valahogy feldolgozni a vele történteket, de úgy érzi, ehhez nem sok segítséget kap.

Összességében nem bánom, hogy elolvastam, megrázó volt, de izgalmas és elgondolkodtató. A borítókép szép, illik a könyv sztorijához, a sötét szín és a vérre emlékeztető piros felirat is utal a komor tartalomra. Színtelensége miatt azonban nem adhatok rá öt pontot, mint a kedvenc gyünyörű borítóimra. A lány is elég szép ahhoz, hogy Jade-re emlékeztessen, ugyanis sokszor hangsúlyozzák a könyvben, hogy Jade menynire szép, soha nem volt még Benny-nek ilyen szép babája, ezért is ragaszkodik hozzá ennyire. Ajánlom a könyvet a Gyilkos elmék tévésorozathoz hasonló könyvek, pszichotrillerek és az erotikus könyvek kedvelőinek. Várom a második részt. 

Értékelés:
Cselekmény, történet: 5/5
Karakterek: 5/5
Leírás, stílus: 5/4
Borító, küllem: 5/4

Összsen: 20/18

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:

Free Blog Templates