A hónap borítója 

(Nyár)

Augusztus

Sarah Dessen: Altatódal

Július

Cat Adams: A vér dala

Június

Julie Kagawa: Iron King (Vaskirály)

Sylvia túl sokat tud, de nem eleget ahhoz, hogy megállítsa a gyilkost. Sylvia Bell egy dologban teljesen biztos - húgának barátnője, Sophie nem önkezével vetett véget életének. Valaki meggyilkolta. Vivi tudja, mert tanúja volt. Mindenki azt hiszi róla, hogy narkolepsziás, de valójában nem elalszik, mikor elveszti az eszméletét. Ilyenkor valaki más elméjébe jut, és az ő szemével látja a világot. Így csusszant bele a húgába, mikor puskázott a matek dolgozat közben, vagy egy tanárába, aki titokban iszik az órák előtt. Nagyot kellett csalódnia állítólagos legjobb barátnőjében az iskolai bálon. De semmi sem készíthette fel arra, ami egy októberi éjjel történik vele. Hogy egy véres kést szorongató, titokzatos alak elméjébe csúszik, aki Sophie véres teste fölött áll. Vivi nagyon szeretné megosztani valakivel a titkát, de ki hinne neki? Olyan őrültségnek hangzik, hogy még legbizalmasabb barátjának, Rollinsnak sem meri elmondani, hát még a rendőrségnek. Még ha meg is bízhatna Rollinsban, a fiú az utóbbi időben távolságtartóan viselkedik vele, különösen, mióta Vivi több időt tölt egy másik fiúval, Zane-nel. Vivi, aki titkok, hazugságok, veszélyes helyzetek szörnyű hálójába keveredik, nem fordulhat senkihez, egyedül kell lelepleznie a gyilkost, mielőtt újra lecsaphatna. 

Rövidke könyv, egy este meg egy délelőtt alatt elolvastam. Gyorsan pörög, rövid fejezetekre van tagolva, így könnyen lehet vele haladni. Milyen jellegű? Olyan krimi tiniknek. A Pretty little liars című sorozathoz tudnám hasonlítani a fő cselekményszálat. Van benne különleges képességgel rendelkező főhős, gyilkosság, nyomozás, szerelem, barátság, mazsorettek intrikái, stb. Vivi megpróbálja kézre keríteni a gyilkost, aki a húga barátnőit veszi célba. A végén már mindenki gyanús, aki él. 

Pozitívum az izgalmas, pörgős történet, hogy már mindenkire gyanakszol. De azért valamit össze lehet rakni a mozaikokból. Az utolsó 6-7 fejezetben már sejtettem, mi lehet a turpisság. Szóval minden dolog egy főszálra fut össze a végén. Ami nem tetszett, az a banális megoldás a végén. Miért pont így kellett lezárni? A gyilkost egyáltalán nem kapják el (más módon bűnhődik meg), és a legtöbb szereplő számára nem is derül ki igazán, hogy gyilkosság történt. Holott az egész könyv arról szólt, hogy Vivi ezt akarta bebizonyítani. Szóval furcsán lett vége. 

A barátság-szerelem szál is érdekesen volt megoldva: annyira egyik srác felé volt fordítva a szerelmi iránytű, hogy a másikat abszolút csak barátként tudja elképzelni az olvasó. Aztán a végén egy ilyen húzás és minden felborul. Nem értem, miért kellett szegény srácnak is meghalnia, ő nem tehetett semmiről. Igazán élhetett volna, így nem teljes a happy end. A végén nincs odaírva a neve annak, aki az ajtóban áll, de egyértelmű. Hogy mi lesz ebből a kapcsolatból, az viszont kérdés marad. Sőt! Akadnak más megválaszolatlan kérdések is, amik felmerültek bennem: Most akkor Zane csak azért haverkodott Vivi-vel, hogy a közelébe férkőzzön, vagy tényleg tetszett neki? Mit szólt Samantha ahhoz, hogy ki mentette ki a tűzből? Hogy került haza Mattie? Mit keresett Scott a temetőben Zane anyjával? Az apja tényleg nem tudta megmenteni a kisbabát, vagy csak nem akarta? Honnan van Vivi képessége és mi rá a magyarázat? Már az anyukája is képes volt erre? Ezekre nem derül fény a könyvből. Folytatása pedig úgy tudom, nincs. 

A rövid történet ellenére elég jó karaktereket kapunk: jó figura Rollins, kedves, szerethető, de rejtélyes. Vivi is különleges (nem csak a képessége miatt): rózsaszín haj, hazudozás, bátorság. Az apuka karaktere összetett jellem volt, tetszett az ábrázolása. Zane csak akkor volt érdekes, mikor az olvasásról beszélt. Mattie, Amber, Sophie mind egymástól jól elkülöníthető jellemű szereplők. Samantha és Scott kicsit sablonos figurák, de ilyen is kell a történetbe. 

A borító színe, hangulata, sejtelmessége nagyon megtetszett. A könyv nyelvezete jó, könnyen érthető. Viszont hiányoltam a bonyolultabb szerkezeteket, összetett mondatokat, szép leírásokat. Jelen időben mesél, így azt a hatást kelti, mintha az egész itt és most történne. De vannak múltbeli jelenetek is (itt múlt időt használ a szerző, hogy egyértelmű legyen). Tetszett a múltbeli emlékek "tálalása", ahogy jobban megismerhetjük Vivit, Rollinst, Samanthát és Scott-ot. 

Összességében jó kis könyv, az az "egyszer olvasós" kategória. Mivel annyira a rejtély és a nyomozás köré épül az egész, hogy ha elolvastad, le van zárva. Talán évek múlva, mikor már nem emlékszem minden részletére, akkor esetleg újra elolvasom. Egyelőre jó volt egynek. De szívesen olvasnék mást is az írónőtől. 

Értékelés: 

Tartalom: 5/4

Szereplők: 5/4

Nyelvezet, stílus: 5/4

Borító: 5/5 

Összesen: 20/17

A világhírű amerikai filmstúdió egy igazi gyémántra bukkan. Úgy is bánnak vele: a széltől is óvják, védik a külvilágtól, de még a szerelemtől is. Miközben Ő, Nick Richards tündöklő csillagként ragyogja be a világot, fénye a boldogság sugaraiként verődik vissza az őt bálványozók arcáról, amerre csak jár. Közvetlen környezete is későn eszmél, hogy a hírnév, a rajongók, a boldogtalanságra ítéltetett igaz szerelem, az örökös bezártság darabokra tépik az érzékeny, fiatal színész lelkét. S vajon mi lehet egy szabadságra vágyó lélek utolsó segélykiáltása? Megtalálhatja e boldogságot, a harmóniát az életben a Gyémántfiú? A történetet, Robert Pattinson élete ihlette. Soha ne hagyd, hogy tönkretegyen a hamis csillogás! "Ami Nickkel történik, az minden fiatal álma... és rémálma." - (Máté Krisztina, a Tények egykori műsorvezetője, a Színház és Filmművészeti Egyetem tanára) "A regény nagyon megérintett. Aki azt gondolja, a nyilvánosság előtt zajló életnek csak előnyei vannak, óriásit téved. Megváltozik a véleménye, ha elolvassa ezt a könyvet." - (Geszler Dorottya, televíziós műsorvezető) "A hirtelen jött sztárság, és az első szerelem romantikájának nagyon életszerű bemutatását olvashattam. A Gyémántfiú magával ragadó, ám komoly mondanivalót hordozó, tanulságos történet." - (Csuha Bori, színésznő, Bella Swan szinkronhangja) 

A regény eredetileg internetes regény volt, de aztán az írónő kiadta könyv formátumban is a művet. Nagyon sok jót olvastam róla, ezért is vettem meg (meg azért, mert hosszú és imádom a hosszú sztorikat). Tetszett, szép volt, jó volt, de valami azért mégis hiányzott. Annyira nem fogott meg. Nem tudom, mi az oka. 

Nézzük, mi tetszett benne: 1. Magyar írónő műve, ez eleve kivételes és dicséretes teljesítmény. Támogassuk a hazai tehetségeket, vásároljuk a műveiket! 2. Kedves, megható történet 3. Szerethető karakterek, mindenkinek megvan a kis egyéni drámája 4. Több szálon futó cselekmény 5. Szép fogalmazás, elgondolkodtató mondatok 6. Tanító célzat. Értem én, hogy mit akar a könyv! Felhívni a visítozó rajongócsitrik figyelmét arra, hogy mennyire gáz, amit művelnek és hogy tönkretehetik ezzel kedvencük életét. Ezzel egyet is értek, szép gondolat és van is valóságalapja (főleg, hogy az írónőt Robert Pattinson esete és az őt körülvevő rajongói őrület ihlette). Ezt nagyon jónak találtam a történetben, hogy van mondanivalója. Több ilyen könyv kellene. 

És most lássuk, mi nem tetszett: 1. A két főszereplő túl hamar összejött az elején, én az ilyet nem szeretem. Kb. így: "Én is fiatal, tehetséges színész vagyok, meg te is, természetes, hogy mi halálosan egymásba szeretünk. Anyukám is megmondta. És így is lett. " És onnantól kezdve már akkora a szerelem, hogy a holdról is látszik. Nekem az elején hiányzott valami: nem volt a két főhős között az a bizonyos "chemistry". Nem értettem, hogy egyik pillanatról a másikra hogy lettek ennyire "összetartozók" meg "az isten is egymásnak teremtette őket". Szóval ez az egyik negatívum. Bár tudom, hogy ez azért kellett így (hogy hamar egymásra találnak), hogy aztán a cselekmény elmehessen abba az irányba, ami az egész történet lényege: Mennyi mindent kell kiállnia két ártatlan szerelmesnek, hogy együtt lehessenek? Milyen árnyoldalai vannak a sikernek és hogy lehet ebből az őrületből, a "sztárság" aranykalitkájából menekülni? 

2. A történet második fele egy kicsit vontatott volt. Alig vártam, hogy történjen már valami. Fejezeteken keresztül a főszereplők lelkivilágát pátyolgattuk. Jöttek új szereplők, akiknek elvileg váratlan fordulatokat kellett volna okozniuk, de ez is mind kiszámítható volt (pl. hogy kicsoda Steven, azt már a könyv felétől lehetett tudni, vagy Rebeka szerepe - ki hitte volna, hogy ez lesz?) Mindent lehetett előre sejteni, az utalásokból aztán meg pláne nyilvánvaló volt minden. 

Spoiler Kicsit klisés megoldásoknak éreztem a következőket is: a baleset után a főhős rögtön rohan a lányhoz (bár eddig bizonytalan volt, hirtelen most már tudja, mit akar), arra a bizonyos monológra ébred fel a lány a kómából, mikor mindketten ott vannak a háznál, egy véletlen miatt persze hogy mégsem találkoznak, stb. Spoiler vége

3. A sztori nekem már túl nyálas volt a könyv felétől. Jó oké: szép, megható, meg minden, de a végére már idegesítően csöpögőssé vált. Egyszer-kétszer félre is tettem, mert sok volt a lelki szenvedés meg a letargia, és kevés a cselekmény. De néhány nap múlva olvastam tovább, mert alapjában véve aranyos kis történet volt. 

A szereplők közül nagy kedvencem volt Will, őt nagyon jól ábrázolta az írónő. Nick, Heily, Mel és Sandra még az, akinél megfigyelhető volt némi karakterábrázolás, a többiek egyszerűen sehogy nem voltak jellemezve (vagy papírmasé-figurák voltak pl. Steven, az anyja, Lianne, Gilbert, Nick szülei, Rebeka). Maga a két főszereplő sem tetszett igazán: nem volt igazi jellemük. Nem lehetett tudni, hogy egy adott helyzetben mit tenne az a bizonyos figura. Jóformán csak egy jellemvonásuk volt: Nick- érzékeny, akaratgyenge, Heily- szerelmes, kedves, jó színésznő. Kb. ennyiben ki is merült a karakterük. A Steven-Heily barátság is indokolatlan volt és semmi alapja sincs. Egyszerűen nem reális. Ebben a két emberben semmi közös nincs, hogy lehetnének a való életben barátok? Sehogy. Csak a könyvben, de csak azért, hogy legyen egy újabb bonyodalom. Semmi más funkciója nem volt ennek a szálnak. Mesterkéltnek éreztem. 

A borító tetszik, de a Könyvmolyképző kitalálhatna már valami újat. Kicsit unalmas már a fekete háttér, meg olyan semmilyen az a virág. Attól még szép, de nem ér maximum pontot. Az egész műtől valahogy többet vártam, ezért hiányérzet maradt bennem. Bár attól biztos vagyok benne, hogy a folytatást is el fogom olvasni. További sok sikert Kittinek!

Értékelés: 

Történet: 5/3

Szereplők: 5/3

Nyelvezet, stílus: 5/5

Borító: 5/4

Összesen: 20/15

Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel

"Elvesztette a nővérét, távol került a családjától, az otthonától, a régi, gondtalan életétől. Egy új, veszélyes helyen, két világ között üldözi testvére gyilkosát, ám őt még többen akarják kiiktatni. MacKayla Lane azt hitte, készen áll, hogy szembenézzen a pokollal is, ám rá kell döbbennie, hogy sokkal rosszabb is van, mint a halál. A Rossz hold kelt fel ott folytatódik, ahol a Hajnalra várva vége szakadt. Amikor a világok közötti kapu kinyílt, a Dublinra szabaduló szörnyű hercegek Prí-yát csináltak Macből, aki így immár a szabad akaratától is megfosztatott. Meztelenül fekszik egy templom kőpadlóján, kiszolgáltatva a lelket is porrá zúzó szexuális éhségtől, s immár nem az a kérdés, hogy a sidhe-látó véghez tudja-e vinni tervét – hogy megszerezi a Sinsar Dubh-t és megöli testvére gyilkosát –, hanem, hogy van-e még egyáltalán esély arra, hogy valaha újra önmaga legyen. Van-e még remény ott, ahol minden elveszettnek látszik? Van-e kiút abból a borzalomból, amitől Mac egész végig tartott, s ami nővére életét is követelte? Vajon a titokzatos Barrons és a MacKeltarok, vagy V’lane, az érzéki Seelie herceg segíthet-e még ezek után, vagy ők is elbuktak azon az éjszakán, amikor az Árnyak elözönlötték a világunkat? Arra az éjszakára, melyre rossz hold kelt fel, virradhat-e még reményt és enyhülést hozó hajnal?"

Mint tudjátok, nagy kedvencem a sorozat. A 4. rész felülmúlta a várakozásaimat, pedig már az előző kötet is magasra tette a lécet. A fenti fülszöveg tökéletesen érzékelteti Mac helyzetének kilátástalanságát. Most mi lesz? Hogy lehet ebből kimászni? Kell hozzá egy különös képességekkel megáldott jó barát, aztán egy egész mentőosztag... De semmi sem egyszerű. Mac-re még eközben is veszély leselkedik. 

Nem akarok spoilert írni, ezért csak úgy körvonalazom, hogy valakinek - némileg rendhagyó módszerrel - végül sikerül visszahoznia Mac-et a pri-ya állapotból. Ezek után főhősünk nekilát, hogy felmérje a terepet. Hónapokig volt öntudatlan ösztönlény, Dublinban ezalatt a feje tetejére állt a világ. Újra találkozik Dani-vel és a sidhe-látókkal (meg persze Rowenával), Barrons-szal, V'lane-nel, Jayne felügyelővel. A már jól megszokott Christian McKeltar és az "álmodozó szemű srác" (neki nincs neve) mellett megjelennek új mellékszereplők is: akiknek törzshelye a Chester's nevű bárban van. Ez találgatásokra ad okot. 

Dublinban minden megváltozott a falak leomlása óta, az unseelie-k szabadon mászkálnak, szórakozni járnak, emberekkel keverednek... Mac-nek szembe kell néznie az új helyzettel, de nem tetszik neki. Jayne felügyelő és csapata, illetve Dani harcolnak a az unseelie-k ellen, vadásznak rájuk, ebbe néha MacKayla is beszáll. Darroc is újra feltűnik a színen és ajánlata van Mac számára... 

Közben Mac továbbra is nyomoz Alina gyilkosa után, üldözi a Sinsar Dubh-t és még mindig nem bízik senkiben. Biztos benne, hogy volt ott egy negyedik Unseelie-herceg is, de az lehetetlen. Hol volt V'lane, mikor segítenie kellett volna? És Barrons? Mit csinált, hogy a varázslat rosszul sült el és a falak leomlottak? Barrons végig ott volt a McKeltarokkal? Vagy volt ideje hazaérni és beszállni negyedikként? Igaz lehet, hogy ő szabotálta a varázslatot? És a gömböt, amiből az árnyak előmásztak az apátságban? És hová tűnt Christian? 

Az írónő ezúttal is sok kérdést hagy megválaszolatlanul, de állítólag az 5. kötet mindenre választ ad majd. A 4. kötet második felében megint váratlan fordulatokkal szembesül az olvasó. Megtudjuk, hogy kell használni az Ezüstöket, sőt még egyik nagy kérdésünkre választ kapunk. A záró fejezet viszont még a 3. rész végétől is durvább, váratlanabb. Lehetnek sejtéseink, de nem tudhatjuk, mi történt pontosan. Kegyetlenség, hogy csak a következő kötetből tudhatjuk meg... Moning ért ahhoz, hogy tartsa fenn a feszültséget.

És persze a szereplők! Dani vagány, de cuki, egyre jobban megkedvelem, V'lane általában jó fej , kivéve mikor nem (bár most különösen be akart vágódni, de ez a Rowenás dolog kicsit fura volt). Na igen, Rowena: egyre jobban utálom a vénasszonyt. Azt hittem, mutat majd valami fejlődést, de csak egyre gázabb és nagyon rosszindulatú. Még Jayne felügyelő is hatalmas változásokon megy át, alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez, végzi a dolgát rendületlenül. A titokzatos Ryodan-t végre megismerhetjük, ez belevitt egy kis csavart a sztoriba. Érdekes karakter, remélem, fogjuk még látni. 

Jericho Barrons... Kell még ragoznom? Új oldaláról ismerhettük meg, de semmit se változott: ugyanolyan félelmetes, sötét, kiszámíthatatlan, és vonzó, mint volt. A gúnyos kis beszólásai, ahogy emlékezteti Mac-et a dolgokra, khm... És Mac állandóan bele akar nézni a fejébe, amin Barrons általában kiakad. Valljuk be, ez kissé kellemetlen szokás. De ott is van egy rejtély, ami még fontos lehet... Többek között Barrons titkára is fény derül majd az ötödik kötetből, melyet már nagyon-nagyon várok!

Továbbra is imádom a Tündérkrónikák-sorozatot, végig olvastatta magát ez a rész is. Mindig történik valami váratlan és a találkozások sem mindig úgy sülnek el, ahogy a főhős (vagy az olvasó) szeretné. A meglepő tartalom, a nagyszabású, szerteágazó történet, a jól kidolgozott karakterek, a nyelvezet, a stílus nagyon-nagyon bejön. És végre most a borító is telitalálat! Annyira kifejező, és teljesen passzol a könyv hangulatához (sötét, füstös város, minden megváltozott, harcolni kell). Ezekre garantált a maximum pont. 

Értékelés: 

Tartalom: 5 / 5

Szereplők: 5 / 5

Nyelvezet, stílus: 5 / 5

Borító: 5 / 5

Összesen: 20 / 20

Simone Elkeles: Perfect Chemistry (Tökéletes kémia)

Chicagó külvárosában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeinek lakói között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak, Így amikor a pomponlányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek. A fiatalok egyike sem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel. Vajon sikerül-e legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét a másik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?

Jó kis könyv ez. Aranyos, kedves, szerethető. Nem igazán reális, de kit érdekel? A történet magával ragadott az első fejezettől kezdve. Jó, hogy nem csak a szerelemről szólt, hanem a két főszereplő családi,  anyagi, ill. egyéb problémáiról is. Szépen fel voltak építve ezáltal a karakterek és fokozatosan alakultak ki az érzelmek. Nem esett abba a hibába a könyv, hogy "X és Y kétszer találkoznak és már hú de nagyon szerelmesek, meghalnának egymásért". Sajnos sokszor találkoztam már ilyennel. Itt szerencsére nem. Viszont volt benne azért túlzás és némi rózsaszín csöpögés (pl. a "23 év múlva" nekem kicsit erőltetett volt), de még belefér. 

Az különösen tetszett az írásmódban, hogy a történetet mindkét szereplő szemszögéből megismerhetjük: a fejezeteknek felváltva narrátora a két főhős, Alex és Brittany. Teljesen különböző a két fiatal, ahogy a látásmódjuk, hátterük, helyzetük, céljaik, minden. Az a furcsa, hogy mindketten más képet alakítanak ki magukról, mint amilyenek valójában, de a sors úgy hozza, hogy megismerik egymás igazi arcát. Ez hozza közelebb őket egymáshoz. Jól építkezik a könyv: Brittany eleinte fél Alextől, elhiszi a róla terjedő pletykákat, aztán egy konfliktus miatt ellenszenv alakul ki közöttük. Tetszett ez a macska-egér játék köztük: ki tud jobban keresztbe tenni a másiknak? Vicces volt, és érdekes, hogy az előítélet-félelem-ellenszenv hogy alakul át vonzalommá, majd szerelemmé. És hogyan küzdik le a köztük lévő különbségeket, mások véleményét?

A vége felé kezdett csak mesterkéltté válni a dolog, pl. a szerelőműhelyes jelenet (Most komolyan? Két hete nem szólnak egymáshoz, a csaj meg egyszer csak beállít lenge öltözetben? Kicsit sem lehetett sejteni, hogy csak fel akarja tartóztatni a srácot. Á, dehogy! Az meg még rosszabb, ha tényleg csak azért csinálta az egészet...Ez gáz.) Vagy a kórházas dolog, na az betette nálam a kaput. Most miért pont így kellett ezt? Finomabban nem tudta volna megoldani az "eltaszítom magamtól, nehogy veszélybe sodorjam"- butaságot? Jó reggelt! Hamarabb nem gondolt erre? Ráadásul pont így? És honnan vette Alex, hogy Brittany megbocsát, ha ő kilép a bandából és hónapokra eltűnik? Attól még ugyanúgy megbántotta. Én ezek után biztos nem bocsátottam volna meg, a csaj meg viszonylag könnyen. A kibékülés kicsit elnagyolt volt szerintem, lehetett volna kidolgozottabb, bűnbánóbb, szebb. Nem tudom, nekem nem volt elég. 

Egyébként nem volt vele bajom. Kedves, bájos, "minden jóra fordul"-idill, emlékezetes karakterek, drámai pillanatok (pl. fény derül arra, hogyan halt meg Alex apja), tragikus események (az egyik szereplő halála). A szép borító tökéletesen illik a könyv tartalmához, ráadásul tényleg ilyennek képzeltem el a szereplőket, úgyhogy nekem bejött. A könyv első fele jobban tetszett, mint a vége, mert nem volt olyan erőltetett és kiszámítható. Ott értek meglepetések (pl. a "piálós" rész vagy a könyvtárbeli jelenet). Összességében jó volt, de egyelőre nem tervezem, hogy újra elolvasom. Viszont van két folytatás-kötete (a következő Alex öccséről, Carlosról szól), azokat várom szeretettel ide a polcomra. :) 

Értékelés: 

Borító: 5 / 5

Tartalom: 5 / 4

Szereplők: 5 / 5

Nyelvezet, stílus: 5 / 5

Összesen: 20 / 19