2014. július 2., szerda

Beleolvastam (július)

Újabb hónap érkezett el, újra jelentkezik a Beleolvastam rovat, ahol megosztom veletek egy-két gondolatomat olyan könyvekről, melyeket még nem sikerült végigolvasnom. Ezek az első benyomásaim, amik a  későbbiekben még változhatnak. 

Michelle Zink: Prófécia


A fülszöveg alapján kezdtem bele, ikerpár, akik közül az egyik jó, a másik gonosz. Jónak ígérkezett, de eddig még nem kapott el a gépszíj, nem kezdtem el lázasan tovább olvasni. Az 1800-as években játszódik, de még nem érzem, hogy a szerzőnek sikerült volna visszaadnia a kor szellemét, hangulatát. Adok neki egy esélyt, hátha jó kerekedik ki belőle, mert eddig nem nyűgözött le. 

Robin LaFevers: Gyilkos kegyelem


Már harmadjára kezdek neki ennek a könyvnek, de 2-3 oldalnál még nem jutottam tovább. Valahogy nem tudom magamat beleélni, és utána mindig eltereli a figyelmemet valami más, aztán újra félreteszem. Pedig a borítója nagyon tetszik, témája jónak ígérkezik, a fülszöveg alapján tetszeni fog. Csak rá kell vennem magam, hogy beleéljem magamat megint egy újabb fantáziavilágba, de egyelőre pont ez az, ami nehezen megy. Ha lesz hozzá megfelelő hangulatom és kipihentebb leszek, majd újból nekifutok.

Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója


Hát igen, megint ikrek. Nyertem a könyvet, beleolvastam, kb. az ötödrészénél járok. Számomra egyelőre túl gyerekes, 12-13 éveseknek ajánlom. Azért majd csak elolvasom, egyrészt mert elég rövid (vagyis inkább csak nagy betűkkel van írva), szóval ha egyszer igazán rászánom magam, egy nap alatt elolvasható. Másrészt pedig azért, mert kíváncsi vagyok, hogy a két ikerlány személyiségének különbsége mennyiben mutatkozik majd meg a történetben. 

Dan Wells: Partials - Részben ember


Már az első oldallal magával ragadott a történet, érdekes világba csöppen az olvasó. Már a negyedénél járok, nem az a lelkizős, túlcsordulóan romantikus sztori. Izgalmas, de nem az az állandóan pörgős fajta. Komoly problémával kell megküzdenie az emberiségnek ebben a jövőbeli világban, nevezetesen a kihalással. Kira és társai vakmerő lépésre szánják rá magukat, hogy megmenthessék az emberiséget. Hamarosan folytatom az olvasását, mert érdekel, hogy alakul a csapat sorsa. És még vár a második kötet és úgy tudom, útban van a harmadik is (vagy már meg is jelent). Valószínűleg rögtön egymás után fogom olvasni a köteteket. Egyben sokkal jobb, másabb, mintha éveket kellene várni.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:

Free Blog Templates