2018. november 15., csütörtök

Leisa Rayven: Álnok szerelem

Leisa Rayven: Álnok szerelem (Starcrossed 3.)

LIAM Quinn a világ egyik legnagyobb filmsztárja... egyúttal az egyetlen férfi, akit ELISSA Holt valaha szeretett. Az egyetlen, akit soha nem tud feledni.
Hat év távollét után Liam és lélegzetelállító menyasszonya a Broadwayre érkezik. A darabba, melynek éppen Elissa az ügyelője. 
A gond mindössze az, hogy az éjszakába nyúló próbák során elmosódik a határ aközött, hogy mi van, és mi lehetett volna - ebben a helyzetben pedig elég egy elgyengült pillanat, és világraszóló botrány rázza meg a sztárvilágot.
Elissa ugyan belátja, hogy Liam iránti újraéledő vonzalma csak bajt hoz a fejére, de hiába. 
Minden reménytelen, romantikus alak tudja: a szerelem nem követi a rendezői utasításokat.


A Starcrossed sorozat harmadik része már nem Ethan és Cassie köré épül, amit én egyáltalán nem bántam. Az ő történetük szinte lezárult, ideje volt megismerni Ethan húgának, Elissának a történetét. Elissa - mint tudjuk - színházi ügyelőként dolgozik, és jó pár éve odavan egy szupersztár színész iránt, akit ő még világsztárrá válása előtt ismert. Megtudjuk, mi történt velük a múltban, hogyan váltak el egymástól, és most, hogy közös projekten dolgoznak, hogyan alakul a kapcsolatuk. Érdekelt a történetük, hamar elolvastam, lekötött. 

Tele van feszültséggel, érzelmekkel, szomorúsággal, de boldog és felemelő pillanatokkal is. A keserűség, megbántottság érzése keveredik a vonzalommal és a vívódással, vágy a bűntudattal. Azt kell mondjam, az írónő megint mesterien játszik az érzelmek húrjain. Az érzékibb részek ábrázolása is tetszett. Jó volt, hogy a testiség és az érzelmek mindig passzoltak egymáshoz, nem csak egy semmilyen szexjelenetet kaptunk, hanem a testi szerelem ízléses ábrázolását. 
Kapcsolódó kép
Forrás: goodreads
A karaktereket a szívembe zártam. Bírtam Elissát, átéreztem az érzéseit, sajnáltam, ami vele történt. Teljesen megértettem, miért úgy állt a dolgokhoz Liam-mel kapcsolatban, én is elutasító és távolságtartó lettem volna a helyében. Liam kedves srác, de csak nagy nehezen tudtam neki megbocsátani, amit elkövetett, bár mikor kiderült az igazság, az ő szemszögéből nézve már érthetőek voltak a tettei. Angelt is kedveltem és ez volt a legrosszabb, úgy éreztem magam, mint Elissa. Egyébként sejtettem, hogy a nagy fordulat valami ilyesmi lesz, de nem csalódtam, örültem, hogy így alakultak a dolgok. 

Feltűnik a sztoiban Ethan és Cassie is, örültem a cameo-szerepüknek, így legalább róluk is megtudtunk egyet-mást. Tetszett a könyvben kialakuló másik szerelmi szál is, jó, hogy így alakult és mindenki megtalálta a boldogságát, de nem akarok spoilerezni. Josh figurája is megfogott, vicces volt és annyira egy húron pendült Elissával. Tetszett a barátságuk ábrázolása. 

Az ábrázolásmód egyszerű, fiatalos szóhasználat jellemzi, itt-ott érzelgősbe csap ét, de nem zavart annyira. Kevesebb káromkodással jobban tetszett volna, de itt legalább kevesebb volt, mint a Cassie-s sztoriban. Átjött Elissa személyisége és stílusa a narrációnak köszönhetően, szimpatizáltam vele. Liamet is kedveltem, annyira aranyos volt, mikor kiderült, milyen volt az élete az elmúlt évek alatt. Tetszett a sorsszerűségbe vetett hite, a hozzáállása már az elejétől fogva. Tudtam, hogy ő nem lehet olyan, mint amilyennek Elissa hitte.
Képtalálat a következőre: „starcrossed elissa liam”
Forrás: goodreads
A könyv külleme számomra megint súrolja az ízléstelenség határát. A lány ruhájának rövidsége, a félmeztelen férfitest, a színvilág, hozzá a cukorkaszínű, gyerekes betűtípus, huhh... lehet, hogy nem volt olyan jó ötlet. A borítót leszámítva a kiadvánnyal nem volt nagyobb gond, már ha nem veszem számításba a fordítás egy-két furcsaságát. De már mondhatom, hogy ennél a sorozatnál már megszoktam, hogy akad néhány magyartalan mondat. Szerencsére nem erre fogok emlékezni a könyvvel kapcsolatban, mert maga a történet olvastatta magát. 

Összefoglalva nem tetszik a borító, de a könyv tartalma elég jó. Egyszer olvasós ugyan, de végig lekötött, izgalmas volt. Szurkoltam a szereplőknek, örültem a happy endnek. Romantikus, erotikus new adult történet a színház világában, bemutatva a sztárság és a csillogás mellett a színészek életének árnyoldalait is. Akinek tetszett az első két rész, szerintem ezt is kedvelni fogja, bár ez kevésbé csöpögős sztori. Kellemes olvasmány volt, ajánlom a műfaj kedvelőinek. 

Értékelés:
Történet, cselekmény: 5/4
Karakterek: 5/4
Leírás, stílus: 5/4
Borító, küllem: 5/3

Összesen: 20/15

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:

Free Blog Templates