Elizabeth Richards: Főnix

 

Elizabeth Richards: Főnix

(Black City - A Fekete Város krónikái 2.)

Ash Fisher azt hiszi, hogy túl van már minden megpróbáltatáson. Eljegyezte Natalie-t, az élet csak jót tartogat számára. De a boldogsága csak addig tart, míg fenyegető látogatást nem tesz nála Tiszta Rózsa, és ultimátumot intéz hozzá: ha nem szavaz Rózsa Törvényére, ami a sötétfajzatokat és a többi másként gondolkodót haláltáborokba gyűjti, megöli Natalie-t. Elsőre egyszerűnek tűnik a döntés, de odadobhatja-e Ash sok millió sötétfajzat életét, hogy megmentse a szerelmét? Ash rögtön megpecsételi Natalie sorsát, amikor nem képes szerelmét feláldozni több millió sötétfajzatért. Ekkor bukkan fel Elijah Theroux, a jóképű básztetfiú, akit Natalie korábban kimentett az anyja laboratóriumából, ahol Elijah-t kínozták, és kísérleteztek rajta. Az őrök az ő mérgéből készítették a halálos Arany Ködöt, ami a Fekete Városban kitört lázadáshoz és Ash Főnixként, a lázadás jelképeként való újjászületéséhez vezetett. Elijah most visszatér, és Ash nem kedveli: nyilvánvaló, hogy Elijah odavan Natalie-ért, és Ash attól fél, hogy Natalie sem közömbös iránta. A Fekete Város krónikái című trilógia rajongói számára a Sötétség Városának lenyűgöző második része.

Évekkel ezelőtt olvastam A sötétség városa c. könyvet. Várólistámon szerepelt a sorozat, így most ez a második rész is sorra kerülhetett. Négy év távlatából csak annyira emlékszem az első kötetre, hogy az alaptörténet, a világ ötletessége tetszett, de a szerelmi szálon a tinidráma nem annyira. Nos, kb. ez a helyzet most is. Összességében ezt a részt sokkal jobbnak éreztem, izgalmasabb volt és mikor vége lett, jobban akartam a folytatást, mint anno az első rész végén. 

Mikor elkezdtem olvasni, eleinte nem rémlett minden az első részből, bár a fő eseményszálakra és szereplőkre emlékeztem, míg a mellékszereplőknél el kellett gondolkodnom, ki kicsoda. Aztán szépen lassan haladtam, sodródtam az árral és be-beugrottak a dolgok. A cselekmény szempontjából ez a rész messze felülmúlja az előzőt, rengeteg körömrágósan izgalmas helyzetet tár az olvasó elé Richards. Fordulatok, dráma, akció minden mennyiségben. Egyes helyeken nagyon izgultam, féltettem a szereplőket, máshol sajnáltam őket és a szívem hasadt meg értük. Az biztos, hogy Natalie-nak és Ash-nek sok megpróbáltatáson és szívfájdalmon kell átesnie, hogy végre elérhesse célját és megszerezzen egy titkos fegyvert, mellyel úgy hiszik, megdönthetik Tiszta Rózsa uralmát. Ebben lesz segítségükre az első részben megismert básztet fiú, Elijah. 

Annak ellenére, hogy ez a rész jobban sikerült az elsőnél és sokkal jobban lekötött, azért most is találtam néhány negatívumot. Ilyen például egyrészt az, hogy néhány fordulat előre kiszámítható volt, másrészt az érzelmi mélység megint nem volt annyira érezhető. Hőseink szerettei hullanak, mint a legyek, és ők meglepően érzelemmentesen reagálnak, pár sor búsulás, aztán nyomás tovább. A veszteség és a gyász feldolgozására nem sok időt szán a szereplőknek az írónő. Elhiszem, hogy az érzelgősség csökkentette volna a sztori pörgősségét és nem is nagyon volt a karaktereknek idejük arra, hogy sokáig szomorkodjanak menekülés ill. harc közben, de azért mégis jobb lett volna néhány szereplő elvesztését jobban meggyászolni. 

Ilyennek képzelem Ash-t
Forrás: wehearit.com

Ez a probléma azonban még mindig nem zavart annyira, mint a történet számomra legnagyobb negatívuma: a romantikus szál sutasága, a szerelmi háromszög és a félreértéseken, titkolózáson alapuló tinidráma. Már az előző részben is utáltam a Natalie-t bosszantó Ash-Evangeline szálat, most azonban fordított helyzetet kapunk a Natalie-Elijah kapcsolat miatt, szóval immáron szerelmi négyszögünk van (habár Evangeline hál' istennek ebben a könyvben nem szerepelt, viszont itt volt nekünk helyette Giselle). El sem tudom mondani, mennyire idegesítőek voltak a Natalie betegsége miatti titkolózás következtében kialakuló események. Legszívesebben megráztam volna Natalie-t, hogy mondja már el az igazat, mert minden bonyodalom azzal kezdődött, hogy ő titkolózott. Ez sok félreértéshez vezetett, ami miatt főhőseink eltávolodtak egymástól és a végén már mindenki mindenkivel csókolózik. Na, ez volt az, ami pont nem hiányzott az életemből, ez az értelmetlen drámázás, ami aztán - még idegesítőbb módon - egy csapásra megoldódik. Ezt kellett volna tenni már az elején is és akkor az egész problémakör elmaradt volna. Élet-halál harcot vívó, ellenségeik elől menekülő szereplőinknek erre nem igazán kellett volna az idejüket vesztegetniük. 

Emiatt a bosszantó eseménysorozat miatt kénytelen vagyok levonni egy pontot a karakterektől, mert annyira kicsinyesen, gyerekesen és idiótán viselkedtek. Egyébként ezt leszámítva kedveltem a szereplőket, Asht és Natalie-t is, meg persze Elijah-t, aki eleinte pimaszsága majd kedvessége révén került közelebb az olvasóhoz. Az ő titkára is fény derült, de valahogy nem tudtam rá haragudni. A testvéreivel kapcsolatban kíváncsi vagyok, mit tartogat még a harmadik rész, ők is érdekes figuráknak tűnnek. Kedveltem a dákok közösségét, valahogy a vándorcigányokra emlékeztettek. 

Ennek a résznek nagy pozitívuma, hogy jobban megismerjük a történet világát, nem csak Fekete Városban vagyunk, hanem a szereplők ide-oda utazgatnak, menekülnek, az olvasó így több helyszínt is megismerhet. Mindegyik vidéknek megvolt a maga jellegzetessége, szokásai, népe és ezekről jó volt olvasni. Tetszett az is, hogy jobban belelátunk a négyféle faj életébe, szokásaiba, tulajdonságaiba. Vannak emberek, hegyifarkasok, básztetek (afféle félig leopárd, félig emberszerű lények) és sötétfajzatok, akik vámpírhoz hasonlóan agyarral rendelkeznek és vérrel táplálkoznak (ezeknek több fajtája is létezik, van köztük pl. szárnnyal vagy karmos lábbal rendelkező példány is). A leírások jól sikerültek, könnyedén el tudtam képzelni minden lényt és helyszínt, mintha csak ott lennék. Egyedül az érzelmek ábrázolásának hiányos volta miatt nem éreztem száz százalékosnak az ábrázolásmódot. 

Ilyennek képzelem Natalie-t
Forrás

Az Őrök Állama még mindig nagyon hasonlít a hitleri Németországra a tiszta faj elérését célzó elveikkel, a gettókkal, koncentrációs táborokkal, kísérletekkel, önkényuralommal. Nem nehéz észrevenni a párhuzamokat és az a legdurvább, hogy ilyesmi vagy hasonló a valóságban is megtörtént. A történet helyenként most is emlékeztet Az éhezők viadalára (Tiszta Rózsa - Snow elnök, Poszáta - Főnix, a forradalom jelképe, Kapitólium - Centrum, stb.) és Marie Lu Legenda-sorozatára (June/Juno és Day nevű szereplő, a főszereplő elkapja a halálos vírust és beteg lesz, stb.) de szerencsére nem zavaró mértékben. 

A könyv külső megjelenése nagyon szép, tetszik a fedlapja, belső lapjai, a betűtípus, minden. A borító színe, élénksége és a főnixtoll mellett megjelenő tűz motívuma is illik a történet cselekményéhez. Aránylag jó volt a fordítás is, bár itt-ott találkoztam kissé magyartalan mondattal vagy kifejezéssel. Emlékszem, az első rész fordítása nagyon tetszett, de Tiszta Rózsa nevét már akkor is furcsának találtam és azóta sem vagyok vele kibékülve. Miért nem maradhatott meg az eredeti Purian Rose alakban? Egyértelmű lett volna, hogy ez férfinév és a Rose a vezetékneve, valamint a Rose név miatt értette volna az olvasó a rózsás utalásokat is, nem nehéz rájönni. Na mindegy, ezt már kár szóvá tenni, hisz már mindhárom rész megjelent ezzel az irtó fura és nehezen komolyan vehető névvel. 

Összességében ez egy szuperjól sikerült második rész, jobb, mint az első. Egy fantasyelemekkel átszőtt young adult disztópia, amelyben az elnyomó hatalom párhuzamot mutat a fasiszta Németországgal és amelyben három más-más fajhoz tartozó fiatal próbálja megdönteni a diktatúrát. Sok akcióra, szívet tépő drámai fordulatokra, és sajnos szerelmi huzavonára is kell számítani az olvasónak. Aki az elsőt szerette, annak ez is tetszeni fog. Én azonnal kezdem a harmadik részt, nemcsak a magamnak kitűzött várólista-csökkentés miatt, hanem mert tényleg megjött hozzá a kedvem. 

Értékelés: 

Cselekmény, történet, világfelépítés: 5/5

Karakterek: 5/4

Leírás, stílus, ábrázolásmód: 5/4

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/17