On Sai: Calderon 2.

On Sai: Calderon 2. avagy felségáruláshoz bricsesz dukál

Calderon kapitány élete pokol: a sajtó árulónak hiszi, a nemesi körök megvetik, ráadásul még az űrhajón is próbára teszi türelmét a nőkből álló legénység. Calderon el akar jutni a hadgyakorlatra, nehogy merényletet kövessenek el a császár ellen, de áldásos tevékenységének hála a Ferrero Ház a bukás szélén táncol. Ami a legbosszantóbb, Taina körül is felbukkan egy jóképű, szőke szamuráj. Calderon kénytelen cselekedni, bár nem épp úgy, ahogy mások várják…Taina élete is kemény. A nagyapja férjjelölteket válogat, ám a lány megsejti, hogy a szamurájokat nem a keze érdekli, hanem egy érthetetlen politikai játszma. Kicsoda ő? Miért irtották ki a család Tivesgei-ágát? Barátja vagy gyilkosa a szamuráj, aki a nyomában jár? Taina csak két dolgot szeretne: nyugalmat és Calderont. A fiatal főnemes és a makacs japán lány összefog a Birodalom megmentéséért. Azonban most Sexert báró az ellenség, aki mindenkinél ügyesebben űzi a Játékot. Vajon sikerül megvédeni a császárt a merénylőktől? És önmagukat a császártól? De legfőképpen, ki kerül ki győztesen abból a harcból, ahol a szerelmi ötszög tagjai rajtuk kívül egy nemes hölgy, egy szamuráj és egy élő kard? A Calderon, avagy hullajelölt kerestetik várva várt folytatása.

Régi mulasztásomat pótoltam azzal, hogy végre elolvastam a Calderon 2. részét. Évekkel ezelőtt elkezdtem, aztán valahogy megfeledkeztem róla, most viszont újra a kezembe került és most már azt gondoltam, ha törik, ha szakad, végigolvasom. Összességében nem volt csalódás, de nem szerettem annyira, mint az első részt.

A cselekmény fordulatos volt, de egy-két helyen nagyon kiszámítható. Például az egyik összeesküvő személyére nagyon hamar rájöttem. Az események nem voltak annyira körömrágósan izgalmasak, hiányoltam a több akciót és az átérezhetőbb romantikát. A két főhős között gyakorlatilag alig éreztem valamiféle vonzódást, a köztük lévő problémák nem voltak eléggé valósak, komolyak. A félreértések, konfliktusok mondvacsináltnak tűntek és minden túl hamar és egyszerűen megoldódott.

Volt néhány érdekesebb rész, főként a kardokkal kapcsolatos szál tetszett, meg a japán kulturális elemek. De például a két főszereplőnek behozott új pasi/lány nagyon erőltetett volt, és egyértelműen csak a másik féltékenységére adott okot. Az űrhajó női legénysége meg a gyerekeik nem tudtak lekötni. Nem érdekelt annyira a politikai szál sem, az a kevés, kidolgozatlan akciójelenet pedig végképp nem, legszívesebben átlapoztam volna. A humor pozitívum volt, volt egy-két ironikus beszólás vagy épp vicces rész, bár megint voltak morbid poénok, melyeken meghökkentem. Nem értem, miért vicces az bárkinek is, hogy valakit megerőszakolnak, vagy megmérgeznek, stb.

A három nézőpontkarakterünk közül Oregon admirálist nagyon bírtam. Tetszett, ahogy szembesült a nemesek világával, s minden furcsa volt neki, ami azoknak megszokott. Persze ő képviselte a józan észt és a normalitást, miközben a nemesek furák voltak, de éppen az a humor forrása, hogy ők tartják magukat normálisnak és az egyszerű közrendű szokások furcsák számukra.

Főhősünk, Calderon ezúttal is megcsillogtatta eszét, tehetségét, intelligenciáját, de valahogy nem volt annyira sziporkázó, mint az első kötetben. Az egész személyisége valahogy sebezhetőbbnek és nyámnyilábbnak tűnt, a romantikus kínlódásról nem is beszélve. Kevésbé bizonyult jó stratégának ebben a részben, kicsit elszürkült a karaktere. Az sem jött ki jól, hogy az eddig oly nagyon titkolt származását ilyen egyszerűen nyilvánosságra lehetett hozni, így az egész nemes vagy katona konfliktusnak nem volt már tétje.

Másik főszereplőnk, Taina még fontosabb szerepet kapott ebben a könyvben, származása miatt őrá is  nagy felelősség hárul és emiatt veszély leselkedik rá. Az ő részéről a bizonytalanság nem tetszett: hol ezt akarja, hol azt, hol szereti Calderont, hol azt tervezi, hogy majd hozzámegy egy szamurájhoz. Nem tudtam kiigazodni az érzésein, számomra nem voltak jól megindokolva a cselekedetei, főleg a Calderonnal folytatott vitái vagy épp kibékülése. Semmiféle szikrát nem éreztem közöttük, egyszer még távolságtartóak egymással, máskor veszekednek, aztán meg már annyira egyértelmű mindkettejüknek, hogy szeretik egymást. Hiányoltam az érzelmek valódi ábrázolását és kicsit mélyebb karakterábrázolást.

A többi szereplő egymástól jól elkülöníthető, bár kicsit sematikus ábrázolást kaptak. Mindenki egysíkú, egy szóval jellemezhető, nem árnyalt figura, de legalább így könnyen megjegyezhetőek voltak a sok név ellenére. Ibrahim is érdekes figura volt, bár a végéig nem igazán láttam át, tulajdonképpen mi is volt a végső célja.

A könyv külső megjelenése szemet gyönyörködtető. Az japán frizurás lány a hátán a japán írásjeggyel Tainára utal, illik a történethez. Tetszik a színvilág, a háttérben a bolygó, az űrhajó, a nagyváros képe. A cím betűtípusa kissé furcsa, de összességében nem olyan zavaró. A kiadvány minden szempontból hozza a kiadótól megszokott jó minőséget. Nyomdai hibák alig fordulnak elő, a betűtípus kellemesen olvasható.

Összességében magyar szerző regényeként elég jó, de valahogy nem az igazi. Maradt bennem hiányérzet mind a karakterábrázolás, mind a cselekmény miatt. A stílus is kicsit furcsa volt, legfőképpen a nézőpontok ide-oda ugrálása meg a bizarr poénok miatt. Romantikát és akciót is hiányoltam, valahogy nem volt ez így kerek egész.

Értékelés:
Történet, cselekmény: 5/4
Karakterek: 5/4
Leírás, stílus: 5/4
Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/17