Vi Keeland és Penelope Ward: Nagyképű öltönyös

Az ellentétek meddig vonzzák egymást?

A szokásos reggelnek indult a vonaton.

De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira.

Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot.

Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek?

Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten.

Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek.

És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről.

Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni.

Mert minden jó véget ér, igaz egyszer?

Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik.

A new adult könyvek kezdenek kicsit egysíkúak lenni, mintha mind egy kaptafára készülne. A Nagyképű öltönyös is sablonos egy kicsit, valami miatt mégis üdítő kivételnek éreztem. Elég hamar végeztem vele, olvastatta magát a könyv. A sztori könnyen magával ragadja az embert, ami véleményem szerint elsősorban a női főhős sziporkázó karakterének köszönhető.

Történetünk főszereplője a vonaton ismerkedik meg egy jóképű öltönyös pasival, akihez ellenszenvvel kevert vonzalmat érez. Persze később kiderül, hogy a férfi nem is olyan nagyképű és elviselhetetlen, mint amilyennek első látásra tűnik. A stílusa bicskanyitogató ugyan és az alkalmazottai sem tartják a legjobb főnöknek, de elég rendes ember. Nekem kicsit től gyors volt a változás, Graham túl hamar átment tuskóból hősszerelmessé. Nem bántam volna, ha kicsit tovább húzzák, ugratják egymást, mert ez a kezdeti szakasz nagyon szórakoztató volt.

Soraya igazi színfoltja a könyvnek, nagyon szórakoztató volt róla olvasni. Igazi belevaló csaj, vagány, nem fél megmondani a véleményét, határozott és tesz rá, mit gondolnak róla. Ugyanakkor egy csupaszív, kedves lány, aki szerelemre és boldogságra vágyik, mint bárki más.

Forrás: pinterest

A történet fő cselekményszála természetesen a két főszereplő közötti kapcsolat alakulása, megismerkedésük, találkozóik, érzelmeik kialakulása, aztán jön egy nagyobb bonyodalom: Soraya hirtelen önhibáján kívül olyan helyzetbe kerül, hogy ő érzi magát harmadik félnek egy kapcsolatban, mintha ő lenne "a másik nő", aki tönkretesz egy családot. Nagy dilemma elé kerül a lány, hogy mit tegyen. Elgondolkodtató volt ez a része a történetnek, de bevallom, ez már nem kötött le annyira, mint a könyv eleji flörtölős huzavona. Az ilyen konfliktusokkal úgy vagyok, hogy oké, kell bele valami balhé, ami miatt a szereplők szétmennek, hogy aztán újra összejöhessenek. Ezzel csak az a baj, hogy ez  kb. minden könyvben így van, amiatt úgy érzi az ember, ezt már olvasta valahol. Ám ezzel a sablonossággal nem csak a könyvekben van bajom, hanem a filmekben is. Minden annyira unalmas és kiszámítható már. Sajnos semmi újat nem tudnak kitalálni, de ez nem ennek a könyvnek a hibája. Mindenesetre legalább volt mondanivalója és egy komoly témát, erkölcsi dilemmát is megközelített.

Tetszett, hogy mindkét fél szemszögéből láthatjuk az eseményeket, mindkét főhős narrációja jól el volt találva, bár igazság szerint Soraya részei egyedibbek voltak. Jók voltak a lány által megválaszolt levelek, visszaköszönt benne pl. Greta és Elec története a Legdrágább mostohabátyámból. Nem tudom, másnak is feltűnt-e ez az utalás, csak éppen Gretchen és Alec néven futnak, de egyértelműen erről a sztoriról van szó, amely szintén az egyik szerző műve. Nem tudom, hogy a többi levélben is utalás van-e egyéb könyveikre, ennek utána lehetne járni érdekességképpen.

Forrás: pinterest

A könyv kívülről igényes kivitelezésű, tetszik a letisztult színvilág, a férfialak és a tipográfia is. A könyv betűtípusa kellemesen olavsható, elégedett vagyok a kiadvánnyal, a fordítással és a borítóképpel is, azt leszámítva, hogy kissé túl egyszerű és túl fekete. Soraya színes egyéniségéhez valami színesebb, vidámabb, vagányabb illett volna.

A klisék ellenére élvezetes olvasmány volt számomra a könyv. Tetszik a szerzőpáros stílusa, magával ragadó, lendületes és humoros, romantikus, érzéki és vicces részek keverednek benne, tökéletesen arányos elegyet alkotva. Egyszer olvasós, humoros, erotikus-romantikus, gyorsan elolvasható történet. Ajánlom a new adult műfaj kedvelőinek, és a szerzőpáros rajongóinak.

Értékelés:
Történet, cselekmény: 5/4.5
Karakterek: 5/5
Leírás, stílus: 5/5
Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/18.5

Kresley Cole: Day Zero (Arkánum krónikák 3.5)

Arcana means secrets, and these Arcana Chronicles short stories from #1 New York Times bestselling author Kresley Cole are filled with them. Experience firsthand the beginning of the end and behold the apocalypse through the eyes of characters you only thought you knew. 

Ashes to ashes . . .

Evie Greene’s story of the Flash is just one of many. All over the world, those connected in some way to the lethal Arcana game—like Death, Jack, and Fortune—must first survive a horrifying night of blood and screams. 

We all fall down.

Some will have to grapple with new powers; all will be damned to a hellish new existence of plague, brutality, desolation, and cannibalism. Find out who they lost, why they endure, and what they sacrificed in order to live past Day Zero. . . .

A Day Zero Kresley Cole Arkánum krónikák című sorozatának kiegészítő kötete. Egy afféle kalauz és novelláskötet keveréke, amelyből megtudhatunk sok mindent a sorozat világáról, az Arkánumok játékáról, annak eredetéről és egy összefoglalót minden egyes kártyalapról, megemlítve ikonukat, hívószavukat, képességeiket. Ezen kívül sok mindenkiről olvashatunk egy rövid novellát azzal kapcsolatban, hogyan is töltötte a Villanás napját, milyen élete volt előtte, és mi történt vele, mikor eljött a világvége. 

Nagyon érdekesek voltak a novellák, apró szösszenetek. Jó volt olvasni az egyes szereplőkről, ezáltal jobban megismerhettük őket, személyiségüket, életkörülményeiket, motivációjukat. Akadtak hihetetlenül izgalmas sztorik, míg mások egészen drámaiak és szívfájdítóak voltak. Mindegyik tetszett. 

Forrás: instagram

Jack szemszögéből is olvashatjuk a Villanás napját, megtudjuk, hogyan sikerült a fiúnak túlélnie azt a bizonyos napot. Érdekesség, hogy kapunk Aric előéletével kapcsolatos fejezeteket is, ezeket is ajándékként éli meg az ember. De a többi, eddig már ismert szereplő is új megvilágításba kerül amiatt, hogy új információkat tudunk meg róluk. A karakterek egymástól jól elkülöníthetőek, annak ellenére, milyen sok figurát mozgat az írónő. Nagyon sok mindenkit megkedveltem ezúttal is, korábbi kedvenceim mellett.

A könyv elolvasását nem javaslom túl hamar a sorozat köteteihez képest. Igaz, hogy időben az első rész eseményeihez tehető, azonban spoileres lehet a további részekre, így leginkább talán a harmadik vagy a negyedik kötet után érdemes olvasni, előbb semmiképp!

A könyv színvonalas, rövid, izgalmas történetek egymásutánja. Kresley Cole igazán profin, magával ragadóan ír. A szöveg gördülékeny, néhány óra alatt elolvastam annak ellenére, hogy angolul egy fokkal azért lassabban olvasok, mint magyarul. 

Kép forrása

Mindenképpen megéri elolvasni, egyáltalán nem bántam meg, hogy kézbe vettem. Az egyetlen zavaró dolog az volt benne, hogy megint benne van a Villanás Evie szemszögéből is, pedig azt már olvastuk egyszer az első kötetben. Bár most így őjraolvasva, újabb értelemmel gazdagodott a sztori és olyasmi is feltűnt, ami első olvasáskor nem. Igazi pluszt ad a sorozathoz, valódi csemege annak, aki nem bírja már kivárni a következő részt. Én most kezdem az ötödik részt, de a hatodikat már nagyon várom. 

A könyv külleme nem a legesztétikusabb, de ha számításba vesszük, hogy a világvégéről szól, akkor már érthető a szürkeség, a hamu és a kopárság. A színvilág nem a kedvencem, de a cím betűtípusa szép, és a könyv is igényesen néz ki kívül-belül.  

Ez egy hihetetlenül jó sorozat, minden a helyén van benne. Átgondolt, remekül megszerkesztett, összetett, misztikus, elgondolkodtató, tele van titkokkal, árulással és rejtélyekkel. A romantika is jól illeszkedik a történetbe. Sosem tudhatjuk, mit tartogat számunkra ez a világ és a karakterek. Rengeteg kérdés merül fel, de mikor válaszokat kapunk, csak mág több kérdésünk lesz. Egyszerűen elképesztó, amit a szerző művel ezzel a sorozattal, nagy kedvencem lett.

Értékelés: 

Tartalom, cselekmény: 5/4.5

Karakterek: 5/5

Leírás, stílus: 5/5

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/18.5

Laini Taylor: Vér és csillagfény napjai

(Füst és csont leánya 2.)

A Füst és csont leánya című kötet izgalmas folytatásában a kék hajú Karou a családja pusztulása után, a földig rombolt otthona romjai között találkozik az egyetlen, életben maradt kimérával, a Fehér Farkassal. A férfi meggyőzi, hogy át kell venniük elődeik szerepét, és tovább kell küzdeniük az angyalokkal szemben a kimérák szabadságáért. Karou vállalja a népéért folytatott heroikus és fájdalmas harcot, így ismét kénytelen a szerelem és a bosszú között választani. Szerelme, Akiva eközben a reménytelenséggel és a lelkiismeret-furdalással vívja csatáját..

A Füst és csont leánya nagyon egyedi történet volt, a kegyetlen végkifejlet pedig arra sarkallt, hogy azonnal nekikezdjek a folytatásnak. A második rész is rengeteg izgalmat, fordulatot, drámát, árulást és könnyet tartogatott. De volt benne barátság, szerelem és remény is az életre-halálra szóló harcok közepette.

A cselekmény még izgalmasabb, mint az első részé, nyílt összecsapásokat és ármánykodásokkal teli történetet kapunk. Karou és Akiva két ellentétes helyszínen helyezkednek el, mindketten küzdenek saját démonaikkal, múltjukkal, tetteikkel és megkérdőjelezik saját világukat, hitüket, jövőjüket. Történetszálaik a könyv közepe táján és a végén összeérnek, de addig jobbára külön utakon járnak. Izgalmas események és drámai fordulatok tarkítják a cselekményt, amely hol feszültséggel teli, hol pedig elgondolkodtató. Akadtak pozitív és negatív értelemben is megható pillanatok, de nem akarok spoilerezni. 

Karou és Madrigal
Forrás: pinterest.com

A karakterek elmélyülnek ebben a részben, mind Karou, mind Akiva újabb tulajdonságokra, képességekre tesznek szert, kénytelenek mérlegelni, a jó oldalon állnak-e. Kapunk továbbra is utálható karaktereket, például Thiago vagy épp Razgut, akiktől most is viszolyogtam. Ám van új főgonoszunk is Jael személyében, aki külsőre és belsőre is kifejezetten visszataszító volt. De voltak bizony kedvelhető régi (Karou, Akiva, Issa, Zuzana, Mik) és új karakterek is. Például Ziri vagy Sveva, illetve a menekülő kimérák. 

Akivát most is nagyon kedveltem, kedves, és bűnbánó volt, és végre elhatározta magát a jó ügy mellett. Tetszett, hogy megértette Karout és nem akarta mindenáron elnyerni a bocsánatát, belátta, hogy nagyon megbántotta a tetteivel. Karou rosszallását megértettem, ugyanakkor nem akartam Thiago mellett látni, vagy a rossz ügyért munkálkodni. Reméltem, hogy rendbe jöhetnek köztük a dolgok Akivával. Akiva testvérei is árnyaltabb karaktererábrázolást kaptak, ők is elkezdtek érezni, tisztábban látni, és hajlandóak voltak a jó ügy és a béke érdekében erőfeszítéseket tenni. Hazael és Liraz is szimpatikus volt ebben a kötetben. 

Liraz
Forrás

A szerző stílusa ezúttal is egyedi, jellemző rá a különleges megfogalmazás, az ötletes hasonlatok és az érzékletes leírások. A visszaemlékezős, késleltetett információadagolásos technikát most is szép számmal alkalmazza, ezzel fokozva a feszültséget. Izgalmas, fordulatos, drámai sztori, csipetnyi romantikával, ezúttal több harccal, csatával és merénylettel. 

Adódtak egészen hihetetlen események is, például Zuzanáék felbukkanása, de még ezt is elnéztem, mert volt némi szerepük a történetben, meg amúgy is kedvelem a figurájukat. Ez a rész pörgősebb, akciódúsabb az elsőnél, de ugyanolyan érzelemgazdag és fantáziadús.

A könyv külső megjelenése, a kiadvány minősége egész jó. A borítókép egy fokkal jobb az előzőnél. Tetszik a színvilága, a vörös színárnyalat utal a véres harcokra, a háborúra, a szárny az angyalokra és a madarakra. A lány arca és a szürkeség viszont nem tetszik, ahogy a pirosas szeme sem. A cím betűtípusa most is furcsa, már-már zavaró. Ezt leszámítva szép a könyv. 

Akiva és Karou
Forrás: pinterest

Összességében nem csalódtam ebben a részben sem. Nem volt akkora kedvencem, mint az előző kötet, de határozottan jó volt olvasni, főleg a második fele volt igazán izgalmas. Nagyon szívesen olvasnám a harmadik részt, őgy tudom, magyarul nem adták ki. Utánajárok, és megpróbálom angolul elolvasni, mert ennek a történetnek a végére nagyon kíváncsi vagyok. 

Ajánlom a könyvet az angyalos fantasyt kedvelő olvasóknak. A romantika ebben a részben kevesebb teret kapott, de a vonzalom és a vágyakozás finoman jelen van. A hangsúly a két faj közötti háborún, illetve a szereplőpk jellemfejlődésén van. A sorozat hangulata, az írásmód nagyon különleges. Akinek tetszett az első rész, szerintem ezt is kedvelni fogja. 

Értékelés: 

Történet, cselekmény: 5/4.5

Karakterek: 5/5

Leírás, stílus, ábrázolásmód: 5/5

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/18.5

Andrew Lucas McIlroy: Árnyból az angyal

„Lásd meg a gonoszt a fényben, és a jót a sötétségben…”

Amikor az első és egyetlen keresztes háború elsöprő győzelmet aratott, a világra homály borult. Azóta az Örökkévaló egyháza vasmarokkal szorítja híveit, a 19. század végén az emberek még mindig inkvizíciótól, boszorkányoktól és démonoktól rettegnek.

Cailie Jacobs különleges fiú: az éjszaka teremtményei a védelmére kelnek, a farkasok szelíd kutyaként viselkednek a közelében. Híre azonban eljut az inkvizícióhoz: családját megölik, és ő maga is kínhalált halna, ha életét nem mentené meg egy furcsa társaság.

Brod Walters és ifjú társai kisstílű szélhámosok, eszük ágában sincs ujjat húzni az egyházzal. Ám ahogy keresztezi útjukat ez a különös fiú, addigi kényelmes életük fenekestül felfordul. Csatlakozik hozzájuk Dorien, az elf ifjú, és Eline, egy felfegyverzett asszony, aki a legrettenetesebb bűnt követte el az Örökkévaló egyháza ellen: megtanult varázsolni.

Hogy Cailie-t megóvják, fel kell fedniük az évszázadok óta a homályban rejtőző igazságot. De kicsoda ez a fiú valójában? Vajon a fény, vagy a sötétség uralja-e sorsát? Miért védelmezik egy elfeledett istennő, Balora szent állatai, a farkasok? Ki az a titokzatos angyal, aki mind gyakrabban bukkan fel álmaikban? Mi köze mindennek a Vatikánhoz és a közelgő pápaválasztáshoz?

A vándorokat egy varázslatos ereklye szólítja a messzeségből, és a jövendölés, hogy Balora prófétája újból a földet járja majd, aki reményt hoz a halandóknak. Reményt egy szabadabb világra, ahol az Elfeledettek újból visszatérhetnek.

Lásd meg a jelet, mert hamarosan eljön az idő.

Lásd meg a gonoszt a fényben, és a jót a sötétségben…

Nem is tudom, hogyan kezdjek neki ennek az értékelésnek, annyira a könyv hatása alá kerültem. Néhány napja fejeztem be, de még egy kicsit hagytam leülepedni és szántam némi időt arra, hogy összeszedjem róla a gondolataimat. Mert ez a könyv igazi kis gyöngyszem, minden elismerésem a szerzőnek. (Remélem, olvasod, kedves Lucas.) Minden precízen, pontosan meg van benne szerkesztve, az egyes fejezetek között különböző képeket, a szerző által készített illusztrációkat láthatunk, a mű világát jobban bemutató "dokumentumokat" (források, naplórészletek, mesék, stb.) olvashatunk, melyek segítenek, hogy könnyebben beleélhessük magunkat ebbe a fantáziavilágba és jobban megismerhessük az események hátterét. A sok kis utalásból, mozaikból lehet összerakni a képet, mely egy izgalmas történetté kerekedik ki a szemünk előtt.

A történet egy alternatív 19. században játszódik, egy olyan világban, ahol az első és egyetlen keresztes hadjárat sikeres volt és jelenleg Európában a pápai állam jelenti a legfőbb hatalmat. Kegyetlen, elvakult kor ez, ahol a nők és a gyermekek sanyarú sorsra vannak kárhoztatva, és ahol javában folyik az inkvizíció, eretnek- és boszorkányüldözés. Mindenkit, aki valamiért más, mint a többiek, vagy másként gondolkodik, a gonosz ivadékának, démonnak bélyegeznek és vallatás majd szörnyű kínhalál vár rá. Ebben a világban egy ártatlan kisfiú, Cailie Jacobs is majdnem erre a sorsra jut, de szerencsére akadnak pártfogói egy furcsa társaság tagjainak személyében. Brod és társai piti szélhámosok, akik egyszerű gyógynövényeket és alkoholt adnak el drága orvosságként és így járják az országot. Brod társa két fiatal árva, mondhatni "nevelt gyerekei": Jew és Quentin. Egy napon furcsa útitársaik akadnak: egy hűvös, közönyös, titokzatos asszony, Eline és egy furcsa fiú, akinek a személyére később derül fény.


A világfelépítés azonban nem ennyire egyszerű, ugyanis fantasy-ről lévén szól, különféle lények színesítik a történetet és a mágia is jelentős szerepet kap az események alakulásában. Találkozhatunk itt elffel, vérfarkassal, boszorkánnyal (olyan nővel, aki tud harcolni és varázsolni), démonnal, angyallal, "árnyszörnnyel", varázstudó papokkal, sőt még orkok és trollok is említésre kerülnek. Varázslat, teleportálás (vagy minek nevezzem), mágikus erejű tárgyak és egyéb érdekességek adják a fantasy-vonalat. A könyv egyébként számomra olyan hatást keltett, mintha Dan Brown műveiből, az Odaát (Supernatural) sorozat démonos-megszállós részeiből, a Gyűrűk urából, a World of Warcraft játékból és egy középkori inkvizíciós történetből gyúrt különleges elegy lenne. Nem azt mondom, hogy ezeknek a koppintása, mert szó sincs ilyesmiről. Ahol az Árnyból az angyal játszódik, egy jól felépített, sajátos fantáziavilág, mely - ha részeiben hasonlít is más művek egyes elemeire - azért összességében mégis egyedi és sehol máshol nem találkoztam még hasonlóval. Sajátos mitológiája van, jelen van benne a többistenhit, melyben különböző etainuk tevékenykednek, erejüket az emberek hitéből merítik. Ugyanakkor léteznek démonok és angyalok is, de nem a megszokott felállásban.

Nagyon érdekes volt olvasni az Örökkévaló egyházának kialakulásáról, az emberi butaságról, hiszékenységről, a nyájszellemről, félelemről, vakbuzgóságról. Arról, hogy olyasmit hisznek megkérdőjelezhetetlennek, amire semmi bizonyíték nincsen és olyasmiket követnek el jó cselekedetként, ami nyilvánvalóan rossz, (pl. egy ártatlan gyermek és családja elpusztítása, emberek kínzása, tömegek lemészárlása). Mélyen elgondolkodtató, hogyan fordulhat elő ilyesmi, és az a szomorú, hogy hasonló dolgok a való világban is megtörténtek, ma is létező probléma a vallási fanatizmus. Az író ennek egy egészen sajátos hátteret adott a démonokkal, amit ötletesnek találtam. Érzem a műben a valláskritikát, főként a középkori elvakult hit kritikáját, de legfontosabb mondanivalójának mégis azt tartom, hogy nem minden fekete-fehér. A jónak hitt dolgok is lehetnek rosszak és a rossznak gondolt is lehet jó. A megtévesztés és a vakhit csapdája az, ami a legnagyobb veszélyt jelenti a hiszékeny, tudatlan emberekre nézve. A gonosz sokszor a jó álarcát viseli, így nehéz felismerni, de a lelkiismeretünkkel és igazságérzetünkkel felismerhetjük, mi a helyes, ahogy Brod is tette, mikor megmentette Cailie-t.

A cselekmény izgalmas, pörgős, váratlan fordulatokkal tarkított, sokszor fordul a kocka. A kis Cailie egyik veszélyes helyzetből a másikba kerül, míg szegénynek fogalma sincs semmiről, nem érti, miért törnek az életére, ő csak egy kisfiú, aki nem ártott senkinek. Egyetlen bűne, hogy egyszer eltévedt az erdőben és egy farkas nem bántotta, ettől már rögtön a "sátán fattyának" titulálják, mert "még a fenevadak is engedelmeskednek neki". Ám nem csak Cailie sorsa fontos, a többiek is gyakran kerülnek szorult helyzetbe amiatt, hogy pártfogásukba vették a kisfiút. Élvezetes volt az etainuk története is, az pedig különösen tetszett, hogy ez a sokféle szál mind-mind kapcsolatban van egymással, a múlt eseményei hatnak a jelenre és a jelenkori történések is kihatnak a rég elfeledett etainuk jövőjére. A sok menekülés, harc közepette azonban van időnk pihenni is egy kicsit: itt-ott egy újabb rejtély, egy-két vicces jelenet vagy egy icipici romantika szakítja félbe az izgalmas események láncolatát.

Az Őrző

A karakterek közül Brodot és Eline-t ismerjük meg legjobban, ők voltak legszimpatikusabbak számomra. Érdekes volt Eline háttértörténete, Brod esetében pedig szurkoltam, hogy valahogy meggyógyuljon. Persze Cailie is rokonszenves figura, de őt inkább csak sajnáltam, ugyanis annak ellenére, hogy ő áll az események középpontjában, az ő személyisége az, amiből a legkevesebbet kapunk. Mindig más szemével látjuk őt, és kb. mindenki ugyanazt gondolja róla, hogy csak egy ártatlan kölyök, akit meg kell menteni. Az ő fejébe ritkán látunk bele, így nem ismerjük meg, valójából milyen is ő. Azt tudjuk, hogy néha fél, néha bizonytalan, de nem igazán alakult ki bennem kép a jellemvonásairól. Mit gondol, mi jár a fejében, mit érez? Ezekből semmi nem derül ki. Viszont a Brod-dal való kapcsolata nagyon tetszett, bár az is inkább Brod oldaláról nézve van ábrázolva (igazi atyai gondoskodás). A szeleburdi Jew, az örökké morcos Quentin és Dorien is csak egy-egy tulajdonsággal jellemezhetőek, őket is szívesen megismertem volna jobban. Dorien különc, titkozatos, ami miatt még érdekesebb karakterré válik, de kevés volt, amit kaptunk belőle. 

Az írásmód tetszett, Lucas ügyesen ír, szépen fogalmaz és jól bánik a helyzetkomikummal is (pl. a falusi pap "profi" ördögűzése). Az érzelmeket is sikerült megragadnia, a kiszolgáltatottságot éppen úgy, mint a beképzelt fontoskodást (Mr. Falvey). A romantikus érzelmek egyelőre még csak pislákoltak, valószínűleg a történet folytatásában kapnak jobban lángra (amennyiben lesz második rész - amit remélek). Az egyetlen furcsa dolog a nézőpontok ugrálása volt. Egy-egy fejezeten belül is többször váltottunk nézőpontot, sőt volt olyan, hogy a következő bekezdésben már másvalaki fejébe láttunk bele. Mivel itt nem E/1 narrációról van szó, hanem úgynevezett "mindentudó narrátorról", aki E/3-ban tudósít a szereplőkről, de ő maga nincs jelen a történetben, így nem lehet a szó szoros értelmében vett "nézőpont"-ról beszélni. Viszont a narrátor ismeri a karaktereket, akiknek gondolatait, érzéseit közvetíti felénk. Ez egy kicsit zavaró volt, főleg akkor, mikor minden szereplő együtt volt. Ilyenkor elég lett volna csak egyvalaki közvetett szemszögéből követni az eseményeket és a többieket az ő érzékelésén, gondolatain keresztül bemutatni. Persze értem, hogy mikor sok szereplő van jelen egy adott jelenetben, nehéz kiválasztani a megfelelő nézőpontot, de ez egy kicsit így az összevisszaság, töredezettség érzését keltette, mintha a szemszögváltások feldarabolták volna a jelenetet. Előfordult, hogy megfeledkeztem arról, hogy pl. Dorien is jelen van, mert csak a többiekről volt szó. Vagy éppen nem tudtam, hogy a szereplők mit tudnak, mit láttak-hallottak a korábban lezajlott eseményekből. De ezek csak apró hibák, az olvasási élményt nem tették tönkre.

A borító kicsit ugyan sötét, de illik a könyvhöz, mert egy sötét világot mutat be. Az utcakép, a hóesés, a derengő fény és a titokzatos, csuklyás nő (akit Eline-ként azonosítok) mind-mind utal a könyv belső tartalmára. A hátoldalon pedig egy kisfiú látható, akinek egy sötét angyal az árnyéka. Ez is jelentős utalás a történet egyes elemeire. Tudom, hogy a borítókép a szerző munkája, külön gratulálok hozzá, mert nagyon ötletes, szép és kifejező rajz. Összességében nagyon tetszett a könyv, olvasmányos, fordulatos, elgondolkodtató. Nem lehet rajta unatkozni: itt-ott vicces, máshol drámai, megható és feszültségekkel teli. Különleges hangulata, emlékezetes szereplői és rejtélyessége kedvenccé tették. Örülök, hogy ilyen tehetséges fiatal írók vannak kis hazánkban és további sikereket kívánok a szerzőnek. Kíváncsian várom a történet folytatását (Lesz? Mi a helyzet vele?) illetve Andrew Lucas McIlroy további műveit. 

Értékelés: 
Cselekmény, történet: 5/5
Karakterek: 5/4
Nyelvezet, stílus: 5/4.5
Borító: 5/5

Összesen: 20/18.5

Richelle Mead: A végső áldozat 

(Vámpírakadémia 6.)

Ezúttal maga Rose Hathaway kerül őrizet alá, és nem is akármiért. A vád: a morák királynőjének, Tatjanának meggyilkolása. Az örökmozgó dampyrt azonban apja, az extravagáns öltözködéséről és titokzatos kapcsolatairól ismert és hírhedt Abe Mazur megszökteti a fogdából. Rose így Dmitrijjel nekivág a nagyvilágnak, hogy elrejtőzzön rosszakarói, valamint a királyi udvar testőrei elől.

Rose persze nem tűrheti tétlenül, hogy valaki a nyakába varrta a gyilkosságot, és nyomozni kezd az igazi tettes után. Ehhez azonban meg kell találnia a királynő neki írt levelében említett utolsó Dragomir-leszármazottat. Eközben barátnője, Lissa, az Udvar politikai intrikái közepette a királyi trón várományosai között találja magát…

Kiben bízhatnak, miközben halálos ellenségeik nyújtanak segítséget, és barátaik árulják el őket? Ki fogja meghozni a végső áldozatot a családért, a szerelemért és a túlélésért?

Elérkeztünk a Vámpírakadémia sorozat újraolvasásának utolsó állomásához, a baljós című hatodik részhez, A végső áldozathoz. Emlékszem, a durva függővéggel záródó Örök kötelék után alig vártam, hogy megkaparinthassam ezt a könyvet. Aggódtam Rose-ért, kíváncsi voltam, hogy fogja (szó szerint vagy képletesen) kiverekedni magát ebből a helyzetből, mert most aztán tényleg nagy zűrbe keveredett. A könyv ezúttal is tele van izgalmakkal, meglepetésekkel, váratlan eseményekkel és fordulatokkal, ám ezúttal kevésbé pörgős részek is helyet kaptak a könyvben. Új karaktereket mutat be nekünk a szerző, akik a Vérvonalak című sorozatban kapnak majd fontosabb szerepet. Az előző kötetekben is láttunk erre való törekvést Mead-től: Eddie több szerephez jutott, hogy jobban megismerhessük, és kicsit többet tudhatunk meg Jillről és Sydneyről is, akik ebben a kötetben igen hangsúlyos szerepet töltenek be. Új szereplő például a nem túl szimpatikus, de kétségkívül érdekes figura, Angeline. 

Feltűnnek régi ellenségek és barátok. Rose kénytelen az ellenséggel együttműködni és egy barát árulását elszenvedni. Adrian feje fölött is összecsapnak a hullámok, szeretett nagynénje meghalt, a gyilkossággal a barátnőjét gyanúsítják és ki akarják végezni. Szerelmüket az is bonyolítja, hogy Rose volt pasija visszatért (szinte) a halálból, ami egyiküket sem nyugtatja meg. Adrian egyre nehezebb helyzetbe kerül, a lélekmágia hatásaival is meg kell küzdenie és kezdi elveszíteni a kontrollt. Lissának nagy próbatételeket kell kiállnia, miközben azon fáradozik, hogy segítsen Rose-nak tisztára mosni a nevét. Rose pedig ezalatt azon ügyködik, hogy Lissa segítségére légyen: szavazati jogot akar neki szerezni titokban tartott féltestvére felkutatásával. És ebben akad társa Sydney és Dmitrij személyében. 

Dmitrij megváltozása frusztráló volt az előző részben és már nagyon kezdtem Adrian-nek szurkolni, közben viszont a lelkem mélyén azt reméltem, visszatér a régi Dmitrij és újra egy pár lehetnek Rose-zal. Ebben a kötetben rengeteg Dmitrij-jelenetet kapunk, azt hihetnénk, hogy ettől jobban belelátunk a lelkébe, jobban megismerjük, de nem. Én úgy érzetem, Dmitrij még jobban eltávolodik tőlem és Rose-tól és bezárkózik a saját kis világába a bűntudatával. Az olvasót pedig kizárja. Nem akartam ezt érezni, de néha már idegesített Dmitrij jelenléte, önsajnálata, vezeklése és azt kívántam, bárcsak Rose végül Adriant választaná. Aztán a végén persze meggondoltam magam, mert tudtam, milyen érzelmi hullámvasúton megy keresztül Dmitrij, de valahogy mégsem volt az a tökéletes lezárása a szerelmi szálnak, amilyet vártam. Sajnáltam Adriant és itt nem éreztem már azt a tökéletes összhangot Dmitrij és Rose között, mint korábban, bár az utolsó jelenetük tetszett. A többi szálon minden jól alakult, örültem, hogy minden megoldódott, egyedül a kötelékes dolog lett egy kicsit kurtán-furcsán lerendezve, de azt is el tudtam fogadni. 

A hat kötet közül ennek a borítója nem tetszik annyira, mint pl. a harmadiké, de nem is olyan rossz, mint a negyediké, körülbelül az első rész külső megjelenésével van egy szinten: nem rossz, de nem is jó. A könyv minőségében néhány elgépeléstől eltekintve nincs hiba. Rose narrációja lehengerlő, ezúttal is sokat nevettem a stíluson, a megfogalmazáson és azon, Rose mennyit bosszankodik. A megható és drámai pillanatokat ugyanúgy át lehet érezni, mint a barátság, a szerelem értékeit vagy a családtagok közötti kimondott-kimondatlan szeretetet. 

A karakterek hozták a formájukat. Rose vagány, kemény harcos, elszánt, merész, néha meggondolatlan és nem bír egy helyben ülni. Humoros, vicces, beszólogatós, bátor, mindent az öklével akar megoldani és bármit megtenne Lissáért. Bár sokat változott a történet előrehaladtával, fejlődött, megfontoltabb, bölcsebb lett, alaptermészete változatlan maradt. Dmitrij változott a legtöbbet, néha vannak kétségbeesett pillanatai, de még mindig bölcs, megfontolt, józan gondolkodású és a harcban verhetetlen. Lissa, Christian, Adrian, Eddie, Mia és Sydney szinte már jó ismerősökként jelennek meg előttem a könyv olvasása közben. Örülök, hogy megismerhettem ezeket a szereplőket és sajnálom, hogy véget ért a sorozat. Egy kicsit kárpótol a spin-off sorozat, a Vérvonalak, ahol az új karakterek mellett viszontláthatjuk majd a régi szereplőket is. A Vámpírakadémia sorozat fordulatos és izgalmas történetet tár elénk, egyedi világfelépítéssel, igazi értékekkel, barátsággal és szerelemmel, a felnőtté válás egy rögös, de csodálatos útját bemutatva. Annyit mondhatok, hogy Richelle Mead engem a biztos olvasói között tudhat, a többi sorozatára, könyvére is vevő vagyok.

Értékelés: 

Tartalom, történet: 5/5

Szereplők: 5/4.5

Nyelvezet, stílus: 5/5

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/18.5

Richelle Mead: Vámpírakadémia

Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Lissa a vérre – viszonylag konszolidáltan – szomjazó mora vámpírok egyik nagytiszteletű családjának egyetlen leszármazottja és túlélője. Rose, aki életét tette fel legjobb barátnője védelmezésére, a dampyr testőrtanoncok sorát erősíti. A vaskapukon kívül a vérszomjas, élőhalott vámpírok, a strigák lesik az alkalmat, hogy elvegyék életüket, és magukhoz hasonlóvá tegyék őket. De a kapukon belül sem veszélytelen az életük: Lissa különleges mágikus képességei legalább annyira megkeserítik a mindennapjaikat, mint a mindkettőjüket megkísértő tiltott szerelem.

"Lebilincselő..." - Booklist "Lenyűgöző történet és váratlan fordulatok." - VOYA "A vámpíros könyvekkel teli piacon Richelle Meadnek sikerült egy olyan sorozatot írnia, ami egyszerre egyedi és hihető." - TeensReadToo.com

Emlékszem, mikor 2009-ben először hallottam a könyvről, sokáig nem tudtam rávenni magam arra, hogy elolvassam. Valahogy nem vonzott. Sem a címe nem keltette fel annyira az érdeklődésemet (akkoriban tíz könyvből nyolc vámpírokról szólt, így már a hócipőm is tele volt ezekkel a lényekkel), a könyv borítója pedig végképp taszított. Valamiféle zord, sötét, morbid, drakulás sztorira számítottam és ezt az érzésemet csak erősítette a borítón látható ódon várkastély, a csupasz ágakon ülő fekete madarak és a lány arcára eső kísérteties fény. Örülök, hogy a kíváncsiságom végül legyőzte az alaptalan előítéleteimet és nekiláttam a könyvnek. Jó döntés volt, mert igen kellemes meglepetés ért. 

Richelle Mead jól kidolgozott, logikus világot épített fel és teljesen újraformálta a vámpírmitológiát, de mindezt jó értelemben. Eredeti, ötletes húzás volt a vámpírokat több fajra osztani és így különféle érdekcsoportokat létrehozni, akik harcolhatnak egymással. Mead vámpírjait nem a klasszikus vámpírfogalom szerint kell elképzelnünk, itt ugyanis vannak jó és rossz vámpírok, illetve a félvámpírok, a dampyrok. A jó vámpírok a morák (moroi), akik magasak, vékonyak, gyengék, sápadtak, vért isznak, de nem bántják az embereket, fejlettek az érzékszerveik, és van valamilyen különleges erejük, pl. tüzet tudnak gyújtani, stb. De ők nem tudják megvédeni magukat, ezért kellenek nekik a testőrök, akik a félig vámpír, félig ember dampyrok közül kerülnek ki. A dampyrok egyesítik magukban a két faj erejét: gyorsak, erősek, kitartóak, bár nem annyira fejlettek az érzékszerveik, mint a moráknak, de azért jobban látnak, hallanak az embereknél és erősebbek is náluk. És kitől kell megvédeniük a morákat? A rossz vámpíroktól, a strigáktól (strigoi). A strigák a gonosz, állatias, vérszomjas vámpírok, akik bántják az embereket, a dampyrokat és a morákat is, ki akarják szívni a vérüket, meg akarják őket ölni, vagy ami még rosszabb, át akarják változtatni őket strigává. Dampyrt és morát is strigává lehet változtatni, ha valaki striga lett, abból viszont már nincs visszaút. A dampyrok megölik a strigákat, mert átváltoztak, elvesztették a személyiségüket, lelküket, veszélyt jelentenek a morákra, és már csak a halál segíthet rajtuk. Aki strigává változik, az elveszett és halottnak tekinthető. 

Narrátorunk, Rose dampyr, barátnője, Lissa pedig mora. A lányok két évvel ezelőtt megszöktek a bentlakásos vámpíriskolából, de most a nyomukra bukkannak, elfogják és visszaviszik őket a Szent Vlagyimir Akadémiára. Lissa a tizenkét mora uralkodócsalád egyikének sarja (ő a Dragomir család legidősebb tagja, tehát hercegnő és még a trónra is esélyes, sőt, családja egyetlen képviselője, ezért nagyon nagy becsben tartják), Rose pedig testőrtanonc, mint a dampyrok általában. Rose mindent megtesz azért, hogy Lissát megóvja és az az életcélja, hogy Lissa testőreként dolgozva megvédhesse barátnőjét, akit szinte testvéreként szeret. Rose karaktere nagyon tetszik: egyedi, nehezen elfelejthető hősnő. Vicces, vagány, mindig minden csínyre kapható, nagyszájú, bevállalós, de sokszor elhamarkodottan cselekszik ahelyett, hogy előbb gondolkodna. Meggondolatlan, nincs benne veszélyérzet, felelősségtudat és mikor úgy érzi, jót tesz a barátnőjének, lehet, hogy még nagyobb veszélybe sodorja Lissát. Ami a szívén, az a száján és gyakran mond olyan dolgokat, amit később megbán vagy amivel maga alatt vágja a fát. E hibáival együtt is szerethető karakter, én sokat nevettem a beszólásain és tudom, hogy a továbbiakban nagyon sokat fog még változni. 

Másik főszereplőnk Lissa, aki teljesen más, mint Rose. Ő magas, vékony, törékeny, szőke, míg Rose alacsonyabb, sötétbarna hajú és barna szemű, csinos lány. Lissa kedves, aranyos, jószívű, szerény, ugyanakkor okos, előkelő, és mer bátor is lenni. Ő sokkal megfontoltabb, mint Rose, ő előbb gondolkodik, tervez, minthogy cselekedne. Nyugodtabb, nem kapja fel olyan hamar a vizet, de sokkal érzékenyebb és könnyebb megbántani. Rengeteg problémával kell megküzdenie: családja elvesztésével, a Dragomir család egyetlen élő tagjaként a rá nehezedő nyomással, a képességeivel, az őrület jeleivel, a titokzatos üldözőjével, és persze szerelmi gondokkal is. Mindebben Rose igyekszik a segítségére sietni, akiben Lissa megbízik és akire mindig számít. Nagyon tetszett a könyvben a két lány barátságának ábrázolása. Az, hogy Rose mindig önzetlenül segíti, védi Lissát és tényleg ez a legfontosabb számára. 

Moziplakátos borító

Ebben az első kötetben a lányoknak meg kell küzdeniük a középiskolai intrikákkal és a rosszindulatú pletykákkal, de komolyabb veszély is leselkedik rájuk. A múlt árnyai újra kísértik Lissát és képességével kapcsolatban is minden bizonytalan. Rejtélyes dolgok történnek, melyeknek Rose utána akar járni. A történet végig érdekes, olvastatja magát. Rövid, izgalmasan végződő fejezetekre tagolódik a könyv, így könnyű vele haladni. Az igazán nagy problémák (itt még) nem kerülnek előtérbe, de így, hogy már olvastam a folytatásokat, elmondhatom, hogy az izgalmak a későbbiekben csak fokozódni fognak. 

A szerelmi szál is elég erős a könyvben, bár nem mondanám, hogy ez a leghangsúlyosabb. Eleinte Rose csak szórakozik a fiúkkal, például odavan Jesse-ért, de közben rájön, hogy Dmitrij iránt sokkal komolyabb érzelmeket táplál. Dmitrij Rose oktatója, testőr az akadémián, aki különórákat, edzéseket tart Rose-nak. A lány sokat kötekedik vele, aztán rájön, hogy szeretne neki megfelelni, vágyik a dicséretére, elismerésére. Rose-t zavarja, hogy a férfi hét évvel idősebb nála, de valamiért mégis vonzónak találja a szótlan, komoly harcost. Azt, hogy Dmitrij hogyan érez Rose iránt, itt még nem tudni (a folytatásokból kiderül). Lissa pedig a veszélyesnek és titokzatosnak tűnő Christianhoz kezd vonzódni. Az ő kapcsolatuk alakulása is tetszett, aranyos volt. A szerelmi kapcsolatok lassan alakulnak ki, amit nagyon szeretek. Időt kell adni a szereplőknek is, hogy megismerjék egymást, felfedezzék és megértsék az érzéseiket és az olvasóknak is, hogy átélhessék a könyv által közvetített érzelmeket. A Vámpírakadémia e tekintetben is jó könyv, megfogott benne az érzelmek ábrázolása. 

Összességében nagyon jó könyvnek tartom: ötletes a világfelépítés, összetett, de logikus és érthető. A motivációk tisztázottak, az érzelmek átjönnek. Fordulatos, izgalmas regény (még így harmadik olvasásara is), bár a rejtélyek közül jó néhány könnyen megfejthető és előre kiszámítható volt, de ez betudható annak, hogy fiataloknak szól, így az írónő törekszik a könnyebb érthetőségre. Maga a stílus pörgős, fiatalos, Mead lendületesen ír, nem vesztegeti az időt unalmas részekkel, egyes leírásokat néhány mondattal lerendez, mégis jól elképzelhetőek a helyszínek. A szereplők jellemzése nincs túlbonyolítva, a karakterek azonban így is jól elkülöníthetők, megjegyezhetők. Érzékiség szempontjából a YA keretei jellemzőek rá, tehát a testi kapcsolatok maximum csókig terjednek (egyelőre). A könyv borítója az egyetlen, ami annyira nem tetszik és szerintem sok mindenkit visszariaszt az olvasástól, mert nem olyat (kevesebbet) vár tőle az ember, mint amilyen a regény valójában. A filmes borító nagyságrendekkel jobb. Viszont a könyv hangulatát egyik borító sem, sőt még maga a film nem találta el, nekem a film túlságosan gimis vígjátéknak tűnik, attól azért komolyabb, sötétebb a könyv (ezt az előzetes alapján szűrtem le, de várom a filmet, kíváncsi vagyok, mit hoztak ki belőle). A Vámpírakadémia egy ígéretes sorozat első kötete, amit mindenkinek csak ajánlani tudok. 

Értékelés:

Tartalom, történet: 5/4.5 (Csak azért van levonás, mert tudom, hogy később még ettől is jobb lesz.)
Szereplők: 5/5
Nyelvezet, stílus, írásmód: 5/5
Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/18.5