Kresley Cole : The Dark Calling

(Arkánum krónikák 5.)

New intrigues, adventures, and stunning revelations fill the penultimate installment of #1 New York Times best-selling author Kresley Cole’s electrifying Arcana Chronicles.

In a world teetering on the edge . . .

When Evie receives life-changing—and possibly game-changing—news, she has trouble believing it. Why doesn’t she feel any different? Is it possible someone she trusts might be lying?

With enemies at every turn . . .

Tensions seethe inside the castle of lost time as Evie starts to doubt her own sanity. Answers can be found outside their stronghold, but will Death help her find them—or prevent her from learning the truth about her future and Jack’s possible survival?

Darkness beckons. 

A mysterious, sinister power begins to affect the Arcana in its path. Forced out into the wasteland alone, Evie must depend on unexpected allies. But as a battle with Richter looms, can her new alliance defeat the Dark Calling before hell reigns on earth?

Kresley Cole Arkánum krónikák sorozatának legújabb része ez a kötet, és tudtommal már csak egy rész van hátra a sorozatból, amely idén augusztusra várható, és a From the grave címet fogja viselni. Én személy szerint már nagyon várom, hogy megtudjam, mi lesz a vége. De koncentráljunk a The Dark Calling című részre! Elöljáróban annyit mondhatok, hogy nem csalódtam az írónőben, ezt a sorozatot még mindig szeretem. 

Nagyon nehéz spoilermentesen írni erről a részről, főleg úgy, ha nem akarom lelőni az előző részekkel kapcsolatos fordulatokat sem. De megpróbálom. Nos, a könyv elején Evie olyan dologgal szembesül, ami az egész életét megváltoztatja: plusz még ott van az a kérdés, mégis hogyan lehetséges ez, ugyanis ő mindent megtett annak érdekében, hogy ezt elkerülje. Az, hogy hogy történt meg mégis, újabb kérdéseket vet fel és Evie megkérdőjelezi még saját épelméjűségét is, közben azon agyal, vajon bíznak-e benne és racionalitásában a barátai. Ám nem ez az egyetlen dolog, ami zavarja Evie-t, ott van még a Matthew által mutatott dolog is, ami megint csak elbizonytalanítja Evie-t és  - noha felébred benne a remény - ezáltal még jobban azt gondolja, talán beleőrült a sok stresszbe. Vagy a többiek gondolják ezt róla. Éppen most, mikor a legjobban meg kellene bízniuk a lányban, lehet, hogy minden Evie ellen szól majd és barátai ellene fordulnak, ahogy a nagyanyja megjósolta? A nagymama zavaros jóslatai is új értelmet nyernek, ami még bonyolultabbá teszi a helyzetet. 

Forrás: pinterest

Sajnos nem tudok több konkrétumot írni a cselekményről anélkül, hogy spoilereznék, szóval elég legyen annyi, hogy ez a könyv igazi érzelmi hullámvasút. Főleg az elején vannak igazán érzelmes jelenetek, mikor a szereplőknek dönteniük kell, kiben bíznak, kinek hisznek, hogyan viszonyulnak az új fejleményekhez, és miféle jövőre van kilátásuk. Aztán jön egy szívet tépő nagy fordulat, ami teljesen felborítja az eddigi állást, és minden más lesz, mint eddig. Hihetetlenül izgalmas volt ez a rész, közben az érzelmi oldal is durván megérinti az olvasót. Aztán ott van a könyv közepe, amely kicsit lassabb folyású, de sok minden történik a karakterek lelkében és egymáshoz fűződő kapcsolatukban. Evie és barátai sokat szenvednek, mire sikerül egy kissé legalább nyugodt helyre kerülniük, ám ott sincsenek biztonságban. 

Újabb bonyodalmat jelentenek a minor arcanák (kis arkánumok), és hőseink még Richterrel is megvívnak szemtől szemben, ám ez még nem a végső összecsapás. Ahhoz még előbb le kell győzniük egy másik félelmetes, nagyhatalmú ellenséget, ám ez Evie-nek nagyon sokba kerülhet: ahhoz, hogy erősebb legyen, át kell adnia magát a Vörös boszorkánynak és kétséges, hogy visszatalál-e önmagához. Egyszóval izgalmakban, harcokban, konfliktusokban és összecsapásokban most sincs hiány. Szokás szerint ezúttal is hangsúlyos az arkánum-harc mellett az érzelmi oldal, a romantika, a barátság-bizalom kérdésköre is. 

Forrás: twitter.com

Spoileres bekezdések!!!

A karaktereket még mindig szeretem, Evie nagyon a szívemhez nőtt, bár most már kezdek eljutni arra a pontra, hogy a szerelmi háromszög kérdésében ennyire bizonytalan. Az a legrosszabb, hogy teljesen megértem, a helyében én sem tudnám, mit csináljak, kit válasszak, hisz mindkét srác illik hozzá valamilyen módon és mindketten megérdemelnék a boldogságot. Remélem, a szerző kitalál valami olyan végkifejletet, amelyben mindhárman boldogok lehetnek és megkapják, amire vágynak. Kedvelem Jack-et, bár sokat változott az eddigiek során, szinte felnőtt Evie-hez és az előttük álló jövőhöz. A bajkeverő cajun fiúból szerető, önfeláldozó, fegyelmezett, kedves, megbízható pasi lett, akire minden helyzetben lehet számítani. Aric pedig most is őszinte, becsületes, de annyira új neki a boldogság, hogy szinte el sem hiszi, hogy őt valaki tényleg szeretheti. Evie és ő is küzdenek a démonaikkal, múltbeli bűneikkel és sérelmeikkel, melyek beárnyékolják közös jövőjüket. Vajon túl tudnak rajta lépni, és új lappal kezdeni? Kíváncsian várom. 

A mellékszereplők nagyon egyediek, mindenkinek van saját célja, jellegzetes tulajdonsága, stílusa. Mindenki sokat szenvedett, újabb szövetségek, barátságok alakulnak. Sajnos egyik szereplő meghalt, akit nagyon fogok hiányolni. Szeretném, ha most már mindenki túlélné, és úgy érne véget a játék, hogy mindenki boldogan élhet egy normális világban. Megértettem Lark fájdalmát, ebben a lányban több van, mint amit eddig láthattunk. Aranyos volt Gabe gyors és önzetlen segítsége, valamint Joules, aki kötekedő poénjai ellenére sokat segített Evie-nek. Megismünk egy újabb arkánumot Kentarch személyében, aki a feleségét keresi, az ő tragédiája is érdekes dolgokat tartogathat még. Végre láthatjuk Richtert is, és megtudjuk azt is, ki az aktiválatlan arkánum, azaz az Akasztott ember kártya. Circe és Matthew továbbra is titokzatos és rejtélyes marad, nem tudni mi a céljuk, mit miért tesznek, ám úgy gondolom, Matthewnak van egy nagyobb terve, annak rendeli alá a barátait, akkor is, ha néhányukat fel kell áldoznia érte. Mindent egybevéve a szereplők nagyon érdekes és összetett figurák. 

Spoiler vége

Forrás: pinterest

Az ábrázolásmód könnyen érthető, szemléletes. A stílus a szokásos, magával ragadó, egyszerű, gördülékeny. Olvastatja magát a könyv, bár ezúttal kicsit túlzottan agyalósnak találtam Evie gondolatait. Sok mindenen gondolkodik, és még ő maga sem biztos magában, vagy abban, mit csinál vagy mit kellene tennie. Tetszett, hogy most nem csak Evie szemszöget kaptunk, hanem beleláthattunk három másik szereplő fejébe is, pl. Aricéba, vagy épp az Akasztott emberébe. Örültem ennek a megoldásnak, mert sokkal jobban meg lehetett így érteni, mi történik a háttérben, vagy a másik szálon. Egyre több dologra derül fény, de még mindig vannak megválaszolatlan kérdések.

A könyv borítója szép, de megint csak nem lett kedvenc. Mivel e-bookban olvastam, nem tudok a kötésminőségről nyilatkozni, csak a borítóképről, de az illik a könyv tartalmához. Az égő, vulkanikus lávával borított táj Richter képességeire utal, a színvilág is illik a történethez. Az összes eddigi rész közül azt hiszem, a Poison Princess, aztán az Arcana Rising borítója tetszett a legjobban, ez következik utánuk. A felirat is esztétikus, a tipográfia tetszetős.

Összességében ez egy elég jól sikerült rész volt, bár már érezni, hogy a történet kezd kifulladni. Sokszor ugyanazokat a köröket futjuk, a szereplők sokat agyalnak ugyanazokon a problémákon. A két pasi közötti választás megint halogatódik, a Richterrel való összecsapás újból eltolódott. Közben, mivel a kisebb arkánumok is mozgolódnak, tervezgetnek, hamarosan eljön a játék vége, és nem tudjuk, a szereplők számára mit jelent ez. Kíváncsi vagyok mindenki jövőjére és a világ sorsára. Mindent egybevéve egy kedvenc sorozat jó része volt ez a kötet, nem a legjobb az összes közül, de a színvonal megmaradt. Várom az utolsó részt!

Értékelés: 

Történet, cselekmény: 5/4.5

Karakterek: 5/5

Leírás, stílus: 5/4.5

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/18

Sara Raasch: Hó mint hamu (Hó mint hamu 1.)

Megtört ​szívű lány

Ádáz harcos

Leendő hős

Vajon Meira képes megmenteni azt a világot, amit soha nem ismert igazán?

TIZENHAT ÉVE annak, hogy a Tél Királyságát megszállta az ellenség; lakóit rabigába hajtották. Varázslat és uralkodó nélkül maradtak. A télieknek nem maradt más reményük a szabadságra, mint a nyolc túlélő, akiknek valahogyan sikerült elmenekülniük, és akik a lehetőségre várnak, hogy visszacsempészhessék a Tél varázslatát, és újjáépítsék a birodalmat.

Meira nagyon kicsi volt, amikor Tél vereséget szenvedett és ő elvesztette a szüleit. Menekültként élt, a téliek tábornoka, Sir lett a gyámja, ő pedig harcosnak nevelte. Meira szerelme legjobb barátja, a leendő király, Mather; a fiatal lány pedig mindent megtenne azért, hogy Tél birodalmának hatalma helyreálljon. Így hát, amikor a kémek felfedezik, hol őrzik azt az ősi medaliont, amelynek segítségével visszakaphatnák a varázserejüket, Meira elhatározza, hogy maga indul a keresésére. Magas tornyokra mászik, ellenséges katonákkal harcol; valóra vált régi álma. Ám a küldetés nem a tervek szerint alakul, és Meira hamarosan gonosz varázslat, veszélyes politika, fortélyos üzelmek világában találja magát… és végül rádöbben, hogy sorsa felett nem ő rendelkezik… és ez mindig is így volt.

Sara Raasch első regénye hűségről, szerelemről, életünk céljának kereséséről szóló lenyűgöző olvasmány.

Ez a könyv egyértelműen a gyönyörű borítójával hívta fel magára a figyelmemet. Szépséges, sejtelmes és elgondolkodtató a borítókép, tetszik a főszerepelő fegyverére, a csakramra emlékeztető körforma, benne a kétféle világra jelemző tájjal. A színvilág lenyűgöző, a kép utalásai mesteriek. A  könyv címe is különleges, figyelemfelkeltő és lehetőséget teremt arra, hogy az olvasó azon agyaljon, mi köze a hónak a hamuhoz. Persze a történetből minden kiderül, és a könyvet olvasva az az érzésünk támad, a cím és a borító tökéletesen illik a könyvhöz.

A történet kezdetén Meira szemszögéből nézve ismerjük meg a múlt eseményeit. Ő és néhány társa élték csak túl országuk leigázását, a lány egyike a menekültek maroknyi csapatának, akiknek céljuk, hogy megvédjék a trónörökösüket, Mathert, és visszaszerezzék az egykori királynő kettétört ékszerét, melyben a mágiája hatalma rejtőzött. Úgy gondolják, ha megtalálják a medál mindkét felét, és újra egyesíthetik, visszakapják a varázserejüket és akkor felvehetik a harcot az elnyomókkal, újjáépíthetik az országukat és megmenthetik leigázott népüket. Meira egy árva lány, akinek régóta tetszik Mather, a leendő király, ám a társadalmi különbségek miatt nem sok esélye van arra, hogy valaha is a felesége legyen, bár úgy tűnik, Mather is vonzódik hozzá, legalábbis barátilag mindenképp.

A regény celekménye hol lassabb folyású, hol pörgősebb, úgy éreztem, elég arányos volt az akció és a lelkizés. Tetszett, hogy Meira gondolatai nemcsak a pasik körül forogtak, hanem a nép és az ország megmentése is érdekelte. Szimpatikus volt, hogy tenni akart valamit, hasznossá akart válni a hazája számára, amit ő gyakorlatilag nem is ismert, hisz csecsemő volt még, mikor elmenekültek a szülőfoöldjükről. Érdekes volt a mágia szál, a rabszolgasors és a Meira származása körüli rejtély is (amit egyébként már kilométerekről lehetett sejteni, így számomra nem ütött akkorát a nagy fordulat).

A karakterek közül kedveltem Meirát, bár sokat kell még fejlődnie. Néha olyasmi nem tűnik fel neki, ami egyértelmű, de kedveltem a bátorságát, hűségét, hazaszeretetét és az elszántságát. Mathert nem tudom hova tenni, néha gyávának tartottam, máskor nem tűnt elég intelligensnek. Úgy látszik, vonzódik Meirához, de nemigen veszi figyelembe a lány érzéseit és érdekeit. Haragudtam rá és nem vagyok oda érte, meglehetősen középszerű figura. Theront annál jobban megkedveltem. Annak ellenére, hogy alig ismerik egymást Meirával, az életét kockáztatta a lányért, és köztük már most mélyebb kötődést, kapcsolatot érzek, mint Meira és Mather között. remélem, Theron lesz a befutó a végén. Ám furcsán hangzik, de talán van még egy versenyző, a főgonoszunk személyében, aki egy olyan uralkodó, aki mindenáron igyekszik növelni a hatalmát, ehhez pedig nem szégyellte sötét erők segítségét kérni. Érdekel, mi lesz a sorsa. A többi mellékszereplő egyelőre elég kidolgozatlan, remélem, a következő részben árnyaltabb karakterábrázolást kapnak.

Nekem nem volt bajom sem a fordítással, sem a kiadvány minőségével, élvezet volt kézbe venni ezt a gyönyörű könyvet. Az írónő stílusa is tetszett, a téli táj leírása csodálatos. Tetszett, ahogy a szereplők folyton vágynak a hidegre, a télre, hóra, és ez a vágy szemet gyönyörködtető nyelvi képekben jut kifejezésre. A helyszíneket, érzéseket könnyen el tudtam képzelni, magával ragadott a világ szépségének leírása. Tetszett a birodalmak közötti különbságek ábrázolása is. 

Amit viszont kevésbé érzek kidolgozottnak, az az érzelmi oldal. Meira és nevelője, Sir kapcsolata szépen kidolgozott, sokszor szívet facsaróan van ábrázolva, éppoly érzelemmel teli, amilyen Meira viszonya  a népéhez, a rabszolgasorban szenvedő honfitársaihoz. Ám a romantikus szálon érzek némi hiányosságot, Oké, hogy Meira odavan Matherért, de valamiféle kötődés alakul ki közte és Theon között. Egyelőre a szerelmi háromszög még egy kicsit suta, és nem is annyira erősek az érzelmek, én viszont már tudom, melyik fiúhoz húz a szívem. A romantika érzelemmentessége mellett a karakterábrázolás hiányosságát tudnám még negatívumként említeni. Úgy éreztem, több van ezekben a szereplőkben, mint amit a szerző eddig megmutatott. Kíváncsi vagyok, hová fognak fejlődni a következő részben. 

Mindenképpen szeretném olvasni a második részt, mert érdekel a szereplők sorsa és tetszett ez a fantáziavilág. Hiányosságai és hibái ellenére, tetszett a könyv, szerintem a szerző első regényeként elég jól sikerült alkotásról van szó. Ajánlom a romantikus YA fantasy kedvelőinek, akik szeretik a szemkápráztató leírásokat, a harcokat és a mágiát. Mindent egybevéve nem volt olyan rossz könyv, örülök, hogy olvashattam, érdekel a folytatása.

Értékelés: 

Történet, cselekmény: 5/4

Karakterek: 5/4

Leírás, ábrázolásmód: 5/5

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/18

Naomi Novik: Rengeteg

Agnyeska szereti csendes faluját a völgyben, az erdőket és a csillogó folyót. Kis világának peremén túl azonban a gonosz varázslattól sötétlő Rengeteg burjánzik, melynek árnyéka a lány életére is rávetül.

Népét egy szigorú varázsló oltalmazza a Rengeteg hatalmától, a Sárkányként ismert mágus azonban szörnyű árat követel a segítségéért: tízévente egy hajadont. Ahogy közeleg a kiválasztás ideje, Agnyeska félelme egyre nő, mert tudja, hogy legjobb barátnőjére, a szépséges és bátor Kasjára fog esni a Sárkány választása, és senki sem mentheti meg a rá váró rettenetes sorstól.

Amikor azonban a Sárkány eljön, nem Kasja lesz az, akit elragad.

Régóta terveztem már Naomi Novik könyvének olvasását, most a következő regénye, az Ezüstfonás megjelenése apropóján került újra a szemem elé ez a könyv. Bevallom, elkezdtem az írónő sárkányos sorozatát, itt van négy rész a polcomon, de az elsőt olvastam még csak, és még azt sem sikerült befejeznem, számomra túl lassan bontakozott ki a történet ahhoz, hogy magával ragadjon. Ha majd lesz hozzá hangulatom és időm, majd újra belekezdek. A Rengeteget is régebben elkezdtem már, haladtam is vele, meg nem is. Volr olyan, hogy belelendültem, magával ragadott, 100-150 oldalakat olvastam belőle, majd úgy alakult, hogy félre kellett tennem, és nem vettem elő hónapokig, mert megfeledkeztem ról, vagy nem tudtam rá időt szakítani. Ám most végre a végére értem, az utolsó 200 oldalt egyhuzamban olvastam végig, alig aludtam éjszaka. És nagyon nem bántam meg, mert egy különleges hangulatú, emlékezetes könyvélményben volt részem.

A regény különlegességét a szláv folklórra és az orosz-lengyel mesevilágra emlékeztető fantasy keret adja. Hősnőnk, Agnyeska egy középkori berendezkedésű világban él egy erdő melletti faluban, a völgyben. Ám a völgyet egy rejtélyes, félelmetes erdő, a Rengeteg határolja, ahol különféle szörnyek, varázserejű lények tanyáznak, és ahonnan áramlik a gonoszság és a Rontás a völgy népére. Aki betéved az erdőbe, azt a rengeteg vagy elregadja, soha nem látják többé, vagy megrontja, kifordítja önmagából. Akin úrrá lesz a rontás, az megszállottként kezd viselkedni. Ennek a rontásnak és a Rengeteg gonoszságának csak egy titokzatos és magánakvaló mágus állja útját, a Sárkány, aki tízévente elvisz magával egy fiatal lányt a tornyába. A falusiak nem tudják, mit csinál a lányokkal, de tudják, hogy ez az az ár, amit meg kell fizetniük a mágus védelméért cserébe. 

Forrás: pinterest

Narrátorunk, Agnyeska, mint mindenki a faluban, biztosra veszi, hogy legjobb barátnőjét, a gyönyörű, okos, talpraesett és tehetséges Kasját fogja választani a mágus. Igencsak meglepődik mindenki, mikor a Sárkány vonakodva bár, de Nyeskát viszi magával, mert benne lát meg valamiféle szunnyadó erőt. A későbbiek során persze kiderül, jó döntés volt őt vinni, mert innentől kezdve Nyeska és a Sárkány vállvetve küzdenek majd a Rengeteg gonoszsága ellen. Nem akarok spoilereket írni, a lényeg az, hogy egy varázslással, intrikával teli fantáziavilág tárul ki előttünk, egy középkori királyságban. Tetszett a Nyeska és a Sárkány közötti cívódó, adok-kapok kapcsolat. Eleinte idegesítették egymást, majd megtanultak együttműködni és - nem látványosan, de - megkedvelték egymást. Néhol vicces volt, hogy beszéltek egymással, de a gorombaság és a gúnyolódó hangnem mögött érezhető volt a finom vonzalom és a törődés. Elég aprócska jelentőségű a romantikus szál, nem ezen van a hangsúly, de adott egy kis pluszt a történetnek. 

Engem nagyon magával ragadott a könyv hangulata. Eleinte lassan indultak be az események, Novik meglehetősen ráérősen mesél, elég távolról indít, de nem mondanám, hogy unalmas volt még az eleje sem, csak lassabb folyású. Aztán viszont egymást érik az izgalmasnál izgalmasabb helyzetek, a megoldásra váró problémák. Agnyeskára és a mágusra vár a harc a Rengeteg gonosz teremtményei ellen, a szeretteik megmentése, az erdőbe mesrészkedők kiszabadítása, a háború megakadályozása, a Rengeteg legyőzése. Közben útjukba kerül egy nagyravágyó, hőskomplexusos herceg, aki vissza akarja kapni szeretett édesanyját, egy másik varázsló, akiben dúl a versenyszellem, és Kasjának is meg kell küzdenie a démonaival. Közben összeesküvések, intrikák és csavarok nehezítik meg hőseink dolgát, a Rengeteg bizony nem könnyen adja magát. A történet bővelkedik fordulatokban, feszült helyzetekben és drámai pillanatokban. Nagyon magával ragadott, leginkább a hangulata és a soha nem múló feszültség és bizonytalanság: soha nem tudjuk, mivel állunk szemben, mi jön még. 

Forrás: goodreads

A karakterek összetettek, főleg Agnyeskában van több, mint ami elsőre látszik. Kasja is érdekes személyiség, de többrétegű szereplő Marek, Alosa vagy éppen Szolja is. A legérdekesebb azonban Szarkan /tényleg ez a neve, remélem, nem összetett szó :)/ volt számomra, egyszerre titokzatos és vonzó, goromba, de ellenállhatatlan. Visszahúzódó, kifürkészhetetlen, nehezen megnyíló, ugyanakkor valamilyen szinten mégis a bizalmába fogadja Nyeskát. Öröm volt ilyen érdekes, nem fekete-fehér szereplőkről olvasni. Bár sok olyan szereplő is akad, akikről kicsit keveset tudtunk, pl. a király, a koronaherceg, a tábornok, a harmadik palotai mágus, vagy a nemes kisasszony, stb. Ezt némileg sajnáltam, mert jobban örültem volna, ha ők is részletesebb jellemzést kapnak. 

Az ábrázolásmód vérprofi, a leírások élőek. A hangok, színek, ízek, hangulatok érzékeltetése mesteri. Az érzékletes leírások szinte élő-lélegző miliőt teremtettek, majdhogynem otthon éreztem magam ebben a világban, annyira jól volt megírva minden. A helyszínek és a különféle lények, valamint a varázslás leírása is remek volt. Tetszett például, hogy a varázsigéket dallamokhoz hasonlította a szerző. Néha még magyar szvakhoz hasonló varázsigékre is felfigyeltem, pl. a nedvességet a kiszara (kiszárad) szóval szívta ki a fából Agnyeska. Külföldi fülnek a magyar nyelv biztosan agzotikusnak hangzik. A könyv világában Polnia és Roszia nevű birodalom létezik, ebben nem nehéz észrevenni az utalást Lengyelországra valamint Oroszországra. 

Forrás: pinterest

A könyv külső megjelenése szemet gyönyörködtető. Csodálatos, egyszerűségében is nagyszerű a borítókép, kifejezi a könyvbeli világ veszélyeit, titokzatosságát. A világ magyar népmesékre emlékeztető falusias egyszerűsége keveredik benne a misztikummal, az erdő rejtélyességével,  a sötétség kiszámíthatatlanságával. Az egyszerő, kötényes falusi lány menekül valami elől a sötét erdőben, vészjóslóan veszik kürbe a csontvázujjakra, karmokra emlékeztető fák, a háttérben pedig a torony is látható. Ez a kép tökéletesen illik a könyvbeli történethez és hangulathoz. A kiadványminőség remek, nagyon igényesen néz ki a könyv, a fordítás is profi munka. Minden nagyon egyben van, a kiadó remek munkát végzett. 

Elvarázsolt ez a szláv mesei világ, a különleges nevek, a kultúra, a különféle lények és a varázserő. Nem kérdés, hogy az Ezüstfonást is olvasni fogom. Úgy tudom, az egy mesefeldolgozás, szintén szláv folklóron alapuló fantasy keretben. Ajánlom a jól felépített, kidolgozott, csavaros, különleges hangulatú fantasy regények kedvelőinek. 

Értékelés:

Történet, cselekmény: 5/5

Karakterek: 5/4.5

Leírás, ábrázolásmód: 5/5

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/19.5

Kresley Cole: Endless knight - Végtelen lovag (Árkánum krónikák 2.)

Néhány évszázadonként eljön az idő, amikor a tarot kártya lapjai életre kelnek, hogy megküzdjenek egymással, életre-halálra.

– Minden játékban végzett velem?

– Nem mindben. De a Lótusz Hölgye akkor is meghalt.

– Vagyis mások öltek meg… Nyertem már játékot? – Azt kívántam, bárcsak ne tudnám meg. – Hányszor?

Matthew habozott.

– Többet, mint bárki más előtte. Vagy azóta.

Akkor gyilkosságban rekordtartó vagyok. Nem csoda, ha Selena annyira aggódik, amikor új Arkánumokkal találkozunk. Mindenkinek rám fáj a foga.

– Ki kapott el?

Matthew a kezét nézte. Téma lezárva.

– Akkor azt áruld el legalább, hogy a Halál hányszor kapott el!

– Ez a Halál? Az utolsó három játékban kétszer. – Matthew barna szeme elkomorodott, amikor hozzátette: – Gyakorlat teszi a mestert.

Tegyél fel mindent egy lapra!

Az Árkánum krónikák első részét nagyon szerettem, azonnal belevetettem magamat a második rész olvasásába. Mondanom sem kell, ehhez sem kellett másfél nap, és be is fejeztem. Izgalmas, fordulatos történet volt, ahogyan az első kötet, ám most sokkal több titokra fény derült. Nem csalódtam, remélem, a folytatások is ilyen jók lesznek. A kiadóhoz már csak az a kérdésem, hogy tervezik-e kiadni magyarul a sorozat többi részét, vagy kénytelen leszek angolul elolvasni? Ha várható a harmadik rész, mégis MIKOR? Szívesen olvasnám most azonnal. 

A könyv cselekménye ezúttal is pörgős, sok izgalmas percet tartogat az olvasónak. Hőseink találkoznak  a kannibálokkal, új barátokra, szövetségesekre és ellenségekre tesznek szert, Evie pedig egyre többet használja a képességeit. Evie-nek árulások, érdekek és barátból lett ellenségek, valamint ellenségekből lett barátok között kell boldogulnia. Szerelmi téren sem jobb a helyzet: Evie hol közelebb kerül Jacksonhoz, hol veszekednek, közben bejön a képbe a Halál is: kiderül, milyen közös múltjuk van Evie-vel és ez nem kicsit felkavarja az állóvizet. Romantikából és (kissé) érzéki jelenetekből nincs hiány ebben a könyvben. Van egy olyan sejtésem, hogy a harmadik kötet nagyon rá fog menni a szerelmi háromszögre, de úgy érzem, ez nem zavarna különösebben.

Forrás: pinterest

Továbbra sem kellemes elképzelni, mennyire rossz lehet ebben a posztapokaliptikus világban élni, a szereplők élete és testi épsége állandóan veszélyben forog, mindenhonnan ellenségek leselkednek rájuk, és nem tudhatjuk, kiben bízhatnak. A könyv ezúttal nem keretes szerkezetű, ahogyan az első részben volt, hanem lineárisan halad. A kerettörténetet egy kicsit hiányoltam, mert az első könyv nagyon különleges volt a két idősík és a pszichopata gyilkos miatti izgalom révén. Elmebetegeket persze most is kapunk, azokból nincs hiány. 

A szereplőket nagyon kedveltem, mindenki különleges és valami miatt szerethető, még azok is, akik valamilyen szinten bonyodalmat vagy csalódást okoztak Evie-nek. Evie nagyon sokat fejlődött az első rész óta, ahogy Jackson is. Nagyon szurkoltam nekik, hogy kibéküljenek és rendbe jöjjön közöttük minden. Közben meg itt van a Halál, aki a könyv második felét uralta a jelenlétével, titkaival, múltjával, egész személyiségével. Meg tudtam érteni Evie érzéseit, de valahogy még mindig inkább Jack felé húz a szívem. Fájó bűnöket követett el, megbocsáthatatlannak tűnő dolgokat, de érthető, mi volt rá az oka és nemigen volt más választása. 

Forrás: pinterest

A Halál karakterét jobban megismerjük ebben a részben, teljesen új oldaláról mutatkozik be. Az új szereplők is tartogatnak meglepetéseket, jó volt róluk olvasni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan alakul a történet a továbbiakban: mi lesz az Árkánum-harc kimenetele, mit fog szólni a Torony, ha megtudja, mi a helyzet a Halál és a Csázsárnő között. Sok kérdés maradt megválaszolatlanul, pl. kit választ majd Evie, milyen szövetségek alakulnak, ki tudnak-e szállni a kártyák a játékból, stb. Én a magam részéről a nagymama karakterére is kíváncsi vagyok, van egy olyan sejtésem, hogy ő nem akarja majd, hogy Evie kiszálljon.  Megint kaptunk függővéget, a Szeretők karakterével kapcsolatban várható egy nagy összecsapás.

Az írónő ezúttal profin megoldja a helyzeteket, ott teremt izgalmat és feszültséget, ahol kell, és ott szúr be romantikus részeket, ahol arra szükség van.  A narráció stílusa egyszerű, de magával ragadó. Tetszett, hogy Evie-vel együtt mi is egyre jobban átlátjuk az összképet és már sejtünk olyan dolgokat, amelyek nincsenek kimondva. Az ábrázolásmód tetszett, jók voltak a leírások, a személyek és a helyszínek könnyen megjelentek lelki szemeim előtt. 

Forrás: deskgram

A könyv fordításával elégedett vagyok, viszont a küllem nem nyerte el száz százalékig a tetszésemet. A borítóképet leszámítva elég jó minőségű a könyv. Nos, a könyv fedőlapja sem színvilágában, sem a női alak tekintetében nem kimelkedő és nem esztétikus. Bár szeretem a lila szín, de ez elég furcsán néz ki. A lány arckifejezése és és a hajszíne nagyon bizarr összhatást ad, a tipográfia pedig egyszerűen bántja a szememet. A sorozatcím betűtípusa béna, a nagy cím is elmosódott, a kisbetűs magyar címeket pedig még mindig utálom. Sajnos, alig tudok valami jót mondani erről a borítóról, túl sok rajta a felirat, olyannyira, hogy azt se tudja az ember, hova figyeljen. Legnagyobb hibája viszont az, hogy csak nehezen venni észre rajta, hogy ez melyik sorozat hanyadik része. Ha nem tudtam volna, hogy ez mi, biztos nem vettem volna kézbe, mert 1. nem valami szép, 2. nem látszik rajta, hogy ez az Arkánum krónikák 2. része.

Mindent egybevéve ez egy remek sorozat szuper második része. Icipicit kevésbé tetszett, mint az első, az viszont jobb volt benne, hogy a világ szabályai és a fantasy elemek már egészen átláthatóak voltak számomra, mégsem vált kiszámíthatóvá a történet. A romantikus, posztapokaliptikus YA fantasy kedvelőinek és Kresley Cole rajongóinak ajánlom a könyvet. Ám aki ismeri a szerző más műveit, kalkulálja bele, hogy ez fiatalabb korosztálynak szól, nincs benne a testi kapcsolatnak annyira grafikus ábrázolása. Alig várom a harmadik részt, és mivel egyelőre nincs hír a magyar megjelenésről, kénytelen leszek angolul nekilátni.

Értékelés:
Cselekmény, történet: 5/5
Karakterek: 5/4.5
Stílus, leírás, ábrázolásmód: 5/5
Borító, küllem: 5/3.5

Összesen: 20/18

Rosamund Hodge: Kegyetlen szépség

Leonidas lányát tizenhét éven át képezték arra, hogy megölje a zsarnokot, megmentve ezzel a Királyságot, bár feláldozva saját életét. De egy dologra nem készítették fel: arra, hogy mit tegyen, ha végzetes szerelembe esne. Nüxet születésétől kezdve arra képzik, hogy végezzen a Királyság zsarnok uralkodójával, a félelmetes és halhatatlan démonnal. De amikor tizenhét évesen beköltözik a város fölé magasodó kastélyba, rájön, hogy semmi sem olyan, mint amilyennek képzelte: főképp a vonzó és szemtelenül szellemes új férje. Nüx tudja, hogy mi a kötelessége, és hogy bármi áron meg kell mentenie a népét, de lassan be kell ismernie, hogy menthetetlenül beleszeretett az esküdt ellenségébe... Vajon ez elég indok arra, hogy feladja a küldetését, és átadja magát ennek a szörnyetegnek? Ebben a varázslatosan megírt történetben a Szépség és a szörnyeteg tündérmesei bája találkozik az Üvegtrón-sorozat dühös szenvedélyével. A szerző, az amerikai Rosamund Hodge az ókori mítoszok, a középkori angol történetek és a dark fantasy-k megszállottja, jelenleg Seattle-ben él a hét macskájával és a plüss szörnyeivel. 

„Imádtam ezt a felemelően sötét és káprázatosan szenvedélyes történetet - alig várom, hogy megjelenjen Hodge következő regénye!" - Sarah J. Maas az Üvegtrón-sorozat szerzője

Azta, de jó könyv volt ez! A borítójával már régóta szemeztem, káprázatosan szép és sejtelmes. A fülszöveg is figyelemfelkeltő. Fogalmam sincs, miért nem olvastam el eddig, de most nagyon örülök, hogy a várólista-csökkentésem okán a kezembe került. Felejthetetlen. 

Ha már megemlítettem a gyönyörű borítót, ezzel kezdem az értékelésemet. Amellett, hogy esztétikus, sok utalás szerepel rajta. A csigalépcső, a lépcsőn rohanó lány, a rózsa mind a könyvben megjelenő szimbólumok. A színvilág, a sötét tónusok illenek a történet kissé komor világához, ugyanakkor a vörös utal a szerelemre és a vérre is. A grafika és a tipográfia is nyerő. A borító tökéletesen ilik a könyhöz, visszaadja a hangulatát. A könyv belül is szép, igényes. Tetszik a betűtípus és a lapok minősége, meg a fordítás is. 

A történet egy ókori görög és római elemeket (istenek, nevek), és ősi kelta vallási hagyományokat felvonultató sztori, melyben a Kékszakállú herceg vára és A Szépség és a szörnyeteg elemei keverednek. Ez így elég furcsa keveréknek hangzik, de nekem tetszett, hogy össze kellett illeszteni a múlt kirakósdarabjait és minden a helyére került. Még molyon is olvastam olvan véleményt, hogy ez egy zavaros katyvasz, hát ezt cáfolnom kell. Ötletesnek találtam a világfelépítést. Azok kedvéért akiknek nem erősségük az értő olvasás, vagy még nem olvasták a könyvet, leírok pár alapvető infót. 

A cselekmény egy kitalált világban játszódik, Árkádiában. Árkádia a jelenlegi brit szigeteken terül el, de az írónő egy másféle múltat kreált hozzá: ebben a világban egy Római-Gécia nevű birodalomnak (amely nevéből adódóan erősen hajaz az ókori Görögországra ill. a Római birodalomra) sikerült meghódítani a szigetet és egy Claudius nevű uralkodó hozott létre rajta egy királyságot. Utódai vígan uralkodtak jólétben és boldogságban, mígnem kilencszáz évvel ezelőtt történt valami baj. Azóta ugyanis Árkádia felett nem látni az eget, csak egy pergamenszerű kupolát, és az ország teljesen el van zárva a külvilágtól, mintha csak egy hógömbben lenne. Senki nem tudta, miért vagy hogyan történt, de azóta néha démonok ólálkodnak a sötétben és aki meglát egy démont, megtébolyodik. A nép egy titokzatos kastélyban élő démon lordot, a Kegyes Urat tartja felelősnek a démoni tevékenységekért, úgy gondolják, ő ereszti szabadon néha a démonjait. A Kegyes Úr egyébként gonosz alkukat köt az emberekkel, de mindig magasabb árat kér a szívességeiért cserébe, mint amekkorára az ember számít. 

Forrás: navalwiki.info

Itt jön be a képbe főszereplőnk, Nüx (az eredetiben Nyx, ha engem kérdeztek, ez sokkal vagányabb név). Az ő apja ugyanis annak idején alkut kötött a Kegyes Úrral, cserébe viszont hozzá kell adnia az egyik lányát feleségül. Nüx próbálja elfogadni a tényt, hogy apja a két lánya közül őt választotta áldozati báránynak, de emiatt gyűlölet és keserűség van a szívében. Közben apja arra készítette a lányt, hogy legyőzze a démont és bosszút álljon az anyjáért és megmentse a királyságot. Úgy vélik, ha sikerül megtalálnia a démon lord kastélyában a négy titkos helyet és feloldani az azokat övező varázslatokat, elpusztulhat a kastély és vele együtt a démonok is, a Kegyes Úrral egyetemben. De persze Nüx-nek nincs egyszerű dolga, hisz a kastélynak is van varázsereje, szobái állandóan változnak, mintha önálló akarata lenne.

Aztán ott van még a démon lord (Ignifex), meg az önálló életet élő árnyéka (Árny) is. Nüx-nek is alkut ajánl a Kegyes Úr minden este: ha sikerül kitalálnia az igazi nevét, szabad lehet, de ha rosszul tippel, meghal. A lány persze nem akar élni az alku lehetőségével, hisz semmilyen támpontja nincs a démon nevét illetően. Kb. az az alaphelyzet, innen csak tovább bonyolódnak az események. Titkok derülnek ki, van néhány csavar és múltbeli esemény, ami kihat a jelenre. A mitológia és a vallás is szerepet játszik a dolgok kiderítésének folyamatában. Érdekes volt rájönni, ki mivel van tisztában, mit tud és mit nem, ki a jó és ki a rossz. A legnagyobb csavart már az elejétől kezdve sejtettem, de még így is jó volt olvasni. A történet nekem nagyon tetszett rejtélyessége, összetettsége miatt, de ami igazán megragadott a könyvben, az a karakterek összetett jelleme.

Nüx és "Ignifex"
Forrás: tumblr

Itt nincs pusztán jó vagy rossz szereplő, mindenki kicsit jó, kicsit gonosz, mindenkiben van sötétség, önzőség, gyűlölet, egy csipetnyi gonoszság, hiúság, vagy fennhéjázás. Tetszett, hogy nem tökéletes karaktereket kapunk, hanem sebezhetőek, emberiek és esendőek a figurák. Kezdjük mindjárt a főhősnővel, aki nem igazán egy kedves kis nebáncsvirág. Nagyon érdekes és egyedi karakter, akinek a lelkét megmérgezte a családja iránt érzett harag, megvetés és gyűlölet. Sajnálja magát, amiért az apja az ellenségnek adta, és semmilyen megbánást nem tanúsított emiatt vagy nem igazán mutatta ki a szeretetét a lánya iránt. Gyűlöli a nagynénjét, aki elfoglalta anyja helyét, sőt még saját halott anyját is utálja, mert az ő halála miatt kell neki a biztos halálba indulnia. Ám legjobban kedves, naiv testvérét utálja, akit szeret ugyan, de irigy rá, amiért ő élhet és őt szeretik. Nem neki kell feláldoznia magát. Ha a saját döntése lett volna, valószínűleg meg akarná menteni a húgát és önként vállalná a halált, de őt erre kényszerítették és emiatt szörnyen érzi magát. Állandóan bűntudat gyötri, amiért nem tudja teljes szívvel szeretni a testvérét sértettsége, elkeseredettsége és irigysége miatt, amire azért van némi oka, valljuk be.

Hasonlóan érdekes karakter a démon lord, Ignifex. Gonosz és rossz ugyan, de nem annyira, mint ahogy elsőre tűnik. Bizonygatja, hogy akik alkut kötnek vele, legalább olyan rosszak, önzőek vagy hiúak, mint ő és megérdemlik a sorsukat. Árny is legalább ilyen érdekes jellem: kedves, rendes, álmodozó alak, de ő is képes kegyetlenségre egy nagyobb jó érdekében. A húg, Asztraia, valamint az apa figurája sem pusztán fekete vagy fehér, nem lehet elkönyvelni őket sem pusztán jónak, sem rossznak. Ezért mondom, hogy minden karakter érdekes és cseppet sem tipikus ebben a könyvben. 

Forrás: booknest.eu

Igazán tetszett az írónő stílusa is. Nagy fantáziával megírt történetet tár elénk, de a bonyolult és összetett dolgokat érthető formában közli. Az információkat lassan adagolja, fenntartja a feszültséget. Akadnak izgalmak és megható, romantikus pillanatok. Érzékletesek és szinte kézzelfoghatóak a leírások. Tetszett a mondanivaló, a lélektani részek és a különleges szerelmi háromszög meg a testvérek közötti kapcsolat ábrázolása. A karakterek és a világ biztosan emlékezetes marad számomra.

Összességében nagyon tetszett. Minden megvan benne, amitől én jónak tartok egy könyvet: kidolgozott világ, nem tökéletes, de kedvelhető karakterek, rejtélyek, izgalom, fordulatok, érdekes romantikus szál, drámai pillanatok. Azoknak ajánlom, akik szeretik a romantikus YA fantasyt. Akinek tetszett Naomi Novik: Rengeteg c. könyve (kicsit erre emlékeztetett), vagy Sarah J. Maas A Court of... sorozatának könyvei, azok erre is vevők lesznek. Erről jut eszembe, Sarah J. Maas véleményezte ezt a könyvet és nem tartom kizártnak, hogy ihletet merített belőle Tamlin karakteréhez A Szépség és a szörnyeteg vonásai kapcsán, valamint Rhys-ben is határozottan érzek egy kis adagot Ignifex illetve Árny karakteréből. Nekem kedvenc lett ez a könyv. Biztos hogy nem utoljára olvastam. 

Értékelés:
Cselekmény, történet: 5/5
Karakterek: 5/5
Leírás, stílus: 5/5
Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/20

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury - Köd és harag udvara 

(A  Court of... 2.)

Fülszöveg:

Én nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem.

Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött.

Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött.

Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról.

Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot.

Sarah J. Maas New York Times bestseller szerző lélegzetelállító fantasy-sorozatának második kötete.

A szerelemért még a halált is kicselezte.

A világ megmentéséért maga lesz az élő fegyver.

Véleményem:

Hú, az első rész nagyon tetszett. Amint azzal végeztem, már azonnal hozzá is kezdtem ehhez a kötethez. De csak most lett annyi időm, hogy leírhassam róla a véleményem. Röviden: nagyon tetszett! Szerintem ez Sarah eddigi legjobb könyve. Valamiben még az előző részt is felülmúlta, de volt, amiben kicsit kevesebbnek éreztem, viszont ez nem olyan nagy hiba, mert összességében nagy kedvenc lett. 

Lássuk először az icipici negatívumot: ezúttal kevesebb volt az akció, a harcjelenet és a küzdelem, ami az első kötetet nagyon feldobta. Itt most kevésbé akciódús türténettel kell számolnunk, de sokkal érzelemgazdagabb, több a mondanivalója; és ez már a pozitívumok közé tartozik. Szóval valamit valamiért. Kicsit kevesebb ebből, több abból, de az arány így is jó és nem ment a cselekmény rovására. 

A történet az első könyvbeli események után pár héttel veszi fel a fonalat. Feyre a kvázi hepiend után "boldogan" él vőlegényével, Tamlinnel a Tavasz udvarában. Elvileg mindennek szépnek és jónak kellene lennie, de Feyre-val valami nem stimmel. Gyakorlatilag poszttraumatikus stresszben szenved az Amarantha udvarában kiállt megpróbáltatások miatt. Ezt tetézi még a tündéréletek kioltása miatti lelkiismeret-furdalás és a Rhysanddal való egyezség miatti aggodalom. A legrosszabb az, hogy Tamlin ebből semmit nem vesz észre, vagy ha tud is róla, a kisujját sem mozdítja annak érdekében, hogy segítsen a menyasszonyán. Ehelyett állandóan magára hagyja, idióta programokat szervez neki, melyekhez a lánynak semmi kedve. Feyre-nak kötelességei és feladatai vannak Tamlin leendő feleségeként, de nincsenek jogai vagy kiváltságai. Ha összeházasodnak, ő attól nem lesz a Tavasz udvarának úrnője, csak Tamlin alattvalója, szinte a tulajdona. 

Forrás: Pinterest

Feyre csak egy báb, egy üres héj, annyira össze van törve. Testileg és lelkileg is sorvad Tamlin mellett, de senki nem segít rajta, kivéve Rhys-t. Mondanom sem kell, Tamlin viselkedése felháborító! Az előző részben sem kedveltem annyira, bár ott még semleges volt, de itt nagyon idegesített, mennyire nem törődik a szerelmével és azzal, hogy neki mire van szüksége. Tipikusan egy elnyomó, abuzív, domináns pasitípus, aki semmibe veszi párja személyiségét illetve igényeit, és aki nem tekinti őt egyenrangú társának. Az ellenpólust éppen Rhysand képviseli, akit már az első könyvben is sokkal érdekesebbnek találtam, habár ott még más arcát mutatta. A nagyhatalmú, kegyetlen főúr helyett most megismerjük az igazi, kedves és gyengéd Rhyst, aki megadja Feyre-nak azt, amire szüksége van: szabad akaratot és lehetőséget a saját döntések meghozatalára. Nem kényszeríti semmire és nem szab neki határt, szépen lassan begyógyítja a lány megtört lelkét. 

Kapcsolatuk ábrázolása csodás, minden szépen lassan alakul közöttük. Az érzelmi ív és a karakterábrázolás mesteri ebben a regényben. A két főszereplő kapcsolatában minden okkal történik, akkor és ott, amikor kell. Boldog egymásra találásuk emlékezetessé teszi a könyvet és az egész sorozatot. Nagyon megfogott a két férfitípus közötti markáns különbség remek ábrázolása. Örülök, hogy ilyen komoly és a mai társadalomra is kivetíthető témát sikerült Sarah J. Maas-nak feldolgoznia. És nem is akárhogyan. Emellett persze vannak más cselekményszálak is, ellenségek, akik ellen küzdeni kell, titkok, rejtélyek, küldetések teszik izgalmassá a regényt.

A mellékszereplők száma meglehetősen megnőtt ebben a kötetben. Feyre testvérei és Lucien mellett most bejönnek a képbe Rhys udvarának tagjai is: Cassian, Azriel, Morrighan és Amren. Az ő karaktereik is feldobják a könyvet. Szépen kidolgozott figurák, mindenki saját személyiséggel, háttértörténettel és rejtélyekkel. Érdekel, mi fog velük történni a jövőben, főleg amiatt, ami az utolsó fejezetekben történt. Ez a könyv kicsit komolyabb függővéggel operál, mint az első rész. Nagyon várom a folytatást. 

Forrás: Pinterest

A kiadvány KMK-hoz híven minőségi, a borító szépséges. Apróbb helyesírási és gépelési hibák azért becsúsztak és még mindig nem vagyok kibékülve a fordító(?) hibájával Feyre nevének kapcsán. Nem tudom, az első könyv értékelésénél írtam-e, de a főszereplő nevének kiejtése semmiképp NEM Fejrú, hanem FejrA (természetesen az "A" rövid á-ként ejtendő, az "e" kiejtése pedig e és é hang közti átmenet). Az angol kiejtési útmutató szerint Fay-ruh, ami magyarul kiejtve Fej-ra (rövid á-val). Ha Fejrú-nak kellene ejteni, akkor Fay-roo alakban lett volna írva az útmutatóban. Aki kicsit is tud angolul, annak ez rögtön szemet szúr, de ha nem vagyunk biztosak benne, ellenőrizzük le az írónő által készített YouTube-videót is a regényében található nevek kiejtéséről, melyben konkrétan elhangzik, hogy a főszereplő neve Fejra! Szerintem a fordító/szerkesztő igazán utánanézhetett volna egy ilyen fontos dolognak. Ezt mindenképpen meg akartam említeni, mert már az első résznél is nagyon zavart.

Az írói stílus sokat fejlődött a szerző első regénye óta, a leírások élettel teliek, érzékletesek, a harcjelenetek is jobban elképzelhetőek. A dramaturgia és az érzelmek közvetítése terén is egyre ügyesebb az írónő. Velaris ábrázolása különösen tetszett. Összességében remek könyv. Kár, hogy az a fordítási hiba és az a pár helyesírási hiba becsúszott, ennek ellenére maximális pontot adok, annyira tetszett. Neki is látok a harmadik résznek angolul, nem győzöm kivárni a magyar megjelenést. Szívből ajánlom a tündérekről szóló künyvek rajongóinak és azoknak, akik szeretik a szolidan erotikus, romantikus fantasy történeteket. Gratulálok, Sarah, csak így tovább!

Értékelés:
Tartalom, cselekmény: 5/5
Karakterek: 5/5
Leírás, stílus, ábrázolásmód: 5/5
Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/20

Libba Bray: The diviners - A Látók 1.

Hiszel abban, hogy szellemek, démonok és Látók élnek közöttünk?

Evie O’Neillt elküldik unalmas szülővárosából és New York forgalmas utcáira száműzik - amitől ő ma-xo-lú-te el van ragadtatva. 1926-ot írunk. New York nyüzsög az illegális italmérésektől, a Ziegfield lányoktól és a szemtelen zsebtolvajoktól. Az egyetlen bökkenő, hogy Evie-nek a nagybátyjánál kell laknia, aki az okkult tudományok megszállottja.

Evie attól tart, hogy Will bácsi felfedi majd legsötétebb titkát: természetfeletti képességét, ami eddig csak bajba sodorta. Ám amikor a rendőrség egy meggyilkolt lányra bukkan, akinek a testére egy titokzatos szimbólumot véstek és Willt a helyszínre hívják, Evie rájön, hogy képessége segíthet elkapni egy sorozatgyilkost.

Ahogy Evie fejest ugrik a gyilkossal való macska-egér játékba, újabb történetek bontakoznak ki a sosem alvó városban. Egy Memphis nevű fiatalember életét a rémálmok irányítják. Theta, a táncosnő múltja elől menekül. Egy diák, Jericho pedig megdöbbentő titkot rejteget. És mindannyiuktól függetlenül valami sötét és gonosz felébredt…

Libba Bray nevére már a Rettentő gyönyörűség kapcsán felfigyeltem. A szerző egy másik sorozatának kezdő kötete ez a regény. A fülszöveg felkeltette ugyan az érdeklődésemet, de bevallom, nem számítottam arra, hogy ilyen jó könyvet fogok olvasni. Sajnos, időm kevés volt, ezért viszonylag lassan tudtam csak haladni a könyvvel, de mikor végre leültem olvasni, meg se álltam legalább száz oldalig. A történelmi korszak és a cselekmény szinte beszippantott. 

A könyv legnagyobb erőssége egyértelműen a világfelépítés, a korszakábrázolás hitelessége. Az 1920-as évek Amerikája érdekes korszak, szeretem azokat a történeteket, amelyek ekkor játszódnak. Örültem, hogy a szerző ennyire pontosan, hitelesen és érzékletesen mutatja be ezt a világot. Tetszettek a lábjegyzetes magyarázatok, az utalások, a korszakra jellemző zenék, ruhák, beszédstílus ábrázolása. Ezek az információk mind közelebb hozzák az olvasóhoz a világot, melyben a cselekmény játszódik. 

A másik dolog, amit kiemelnék, az írónő stílusa. Csodásan fogalmaz, a leírások pazarul vannak felépítve, szinte láttatják a helyszíneket. Libba Bray tökéletesen ért a hangulatok érzékeltetéséhez. Az egész művet átlengi a húszas évek atmoszférája, minden bájával és hétköznapi apróságaival együtt. Az amerikai életérzést remekül sikerült átadni, része volt ebben többek között a szesztilalom, a vallási fanatizmus, valamint a popkultúra ábrázolásának. YA könyvhöz képest igen nagy kutatómunkát végzett az írónő, értékelem az erőfeszítéseit.

A szórakoztató és egyedi karakterek is a könyv pozitívumai közé sorolhatók. Tetszett a flapperek ábrázolása, át tudtam venni az életérzést. Sokakkal ellentétben én kedveltem Evie pimasz, beszólogatós stílusát. Néhol kicsit naiv, önző, túl bulizós és szemtelen volt Evie, de attól még szerethető karakternek láttam és jókat derültem a viselkedésén, egy-egy ötletes visszavágásán. Sam-mel és Jericho-val sok vicces jelenetük volt, a nagybátyjával folytatott szócsatákról nem is beszélve. 

A többi karakter is egymástól jól elkülöníthető, egyedi és különleges. Mindenkinek van valami titka, érdekes háttere vagy képessége, ami miatt kíváncsi voltam a sorsuk alakulására. Érdekelt az is, hogy a sokféle szál hogyan fog összefutni. Kedveltem Jerichot, Memphist, Mabelt, Thetát, Henryt és Will bácsit is.

A cselekmény több szálon fut és valamilyen szinten mindegyik szál lekötött. Sejtelmes, misztikus dolgok történtek, és számos megoldandó rejtély akadt. Sok apró titok viszi előrébb a cselekményt. Az olvasó szinte összerakja a sok kis mozaikdarabkát, melyek egy nagy képbe illeszkednek és így kiadnak egy érdekfeszítő történetet. Valamiféleképpen minden kapcsolatban áll mindennel. Nem mondhatom, hogy olyan sok meglepetés ért a könyvet olvasva, de tény, hogy kikapcsolt és szórakoztatott. 

A sorozatgyilkosos részek kellőképpen félelmetesek és sötétek voltak, Komisz Johntól néha kirázott a hideg. Akadtak persze klisés elemek és helyzetek a történetben, de attól még teljesen élvezhető a sztori. A misztikus, nyomozós szál lekötött és érdekes volt az is, kinek milyen képessége van, mire használható és miért. A szerelmi szál is aranyosan alakult. Nem volt olyan hangsúlyos a könyvben a romantika, aminek kifejezetten örültem.

A könyv külső megjelenése esztétikus. Vastag könyv, de helyesírási vagy gépelési hibát aligha találtam benne. Megítélésem szerint a fordító is remek munkát végzett. A borító szép, illik a történethez, a Charleston-ruhás hölgy sziluettjétól kezdve a szemes piktogramig minden utal valamire. Tetszik a szín és a betűtípus is, de a kisbetűs magyar címmel nem vagyok kibékülve. Belül is szép a kiadvány, könnyen olvasható a betűtípus, optimális a sortávolság, kellemes a szemnek. 

Összefoglalva nagyon tetszett a könyv, olvasás előtt sokkal gyermetegebb történetre számítottam, de kellemesen csalódtam. Elképzelhető, hogy a jövőben még előveszem és újraolvasom, ha újra el akarok merülni ebben a korszakban. Kicsit a Gengszterkorzó című sorozatra emlékeztetett (ugyanaz a kor), és azt is azért szerettem, mert különleges hangulata volt. A folytatására is kíváncsi vagyok, mindenképpen olvasni fogom. Ajánlom a könyvet mindazoknak, akik szeretik a húszas évek Amerikájában játszódó történeteket, a misztikumot, az okkultizmusról szóló műveket, a különleges képességekkel megáldott szereplőket, a borzongató hangulatot és a nyomozgatást.

Értékelés:

Történet, cselekmény: 5/5

Karakterek: 5/4

Nyelvezet, stílus, leírás, ábrázolásmód: 5/5

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/18

Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona 

(Üvegtrón 2.)

A harc folytatódik!

Az ördög koronázta meg.

A kötelesség rabja.

A szerelem foglya.

A tizennyolc éves, gyönyörű lány, Celaena a király, Adarlan legveszélyesebb orgyilkosa. De vajon a szíve is egy gyilkosé? Szabadságát azzal nyerhetné vissza, ha a király ellenségeinek vérét ontja, de nem képes rá, hogy a koronáért öljön. És minden, látszólag végrehajtott megbízatásával, minden hazugságával azok életét teszi kockára, akiket szeret. A lány a szíve mélyén őrlődik a kapitány és a koronaherceg között, miközben a királynál is jóval sötétebb erővel kell megküzdenie. Döntenie kell, hogy miért fog harcolni: a szabadságáért, a szívéért vagy pedig a királyság sorsáért.

Sarah J. Maas Üvegtrón-sorozatának már az ötödik része jelent meg, én azonban még csak az elsőről írtam értékelést. Az Éjkorona a sorozat második kötete, melyet már régebben olvastam, de most, az ötödik rész megjelenésének apropóján tudtam csak időt szakítani arra, hogy leírjam a véleményemet az eddigi részekről. Hamarosan írok a harmadik, a negyedik és az örtödik részről is. De most lássuk, mennyire tetszett a sorozat második része!

Az Üvegtrón első része tetszett, de nem voltam vele maradéktalanul elégedett. A cselekmény és Celaena karaktere eleinte nem került közel hozzám, csak a könyv vége felé kezdtem belerázódni a történetbe. Az Éjkoronában végre megkaptam azt  a Celaenát, akit az elsőben hiányoltam. Tetszett, hogy végre mutat valamit a személyiségéből és rendkívüli képességeiből. Pörgősebb, izgalmasabb, és az érzelmek ábrázolását tekintve is jobb volt ez a rész, de még ez sem volt tökéletes.

Forrás: Pinterest.com

A cselekmény szépen halad előre, és váratlan fordulatok is akadnak. Megismerjük Celaena életét a király bajnokaként. Különféle megbízatásokat kell teljesítenie, a király ellenségeivel kell leszámolni, amit ő saját belátása szerint intéz, közben "nyomozgat" a király furcsa dolgai után. Emellett alakul a szerelmi szál is, bevallom, nagyon tetszett az irány, amerre haladtunk. Dorian-nel rejtélyes, érdekfeszítő dolgok történnek, nagyon lekötött a sorsa. A könyv közepe szívet tépő és annyira igazságtalan! A végén bekövetkezett váratlan események eléggé meglepőek voltak, bár már lehetett rá számítani, ha utólag visszagondol az ember az elejtett utalásokra.

A karaktereket kicsit jobban megkedveltem, de valahogy még mindig nem érzem őket eléggé élőnek. Főleg a szereplők közötti kapcsolatokat nem érzem át. Legjobban azonban Celaena rejtélyessége, zárkózottsága zavar. Úgy érzem, mintha a személyisége egy befagyott, mély tó lenne, aminek csak a felszínét kapargatjuk és nem tudunk a mélyére hatolni, hogy jobban kifürkészhessük, mi rejlik még benne. Ezt az érzésemet a könyv végi csavar némileg megmagyarázza, mert Celaenának van egy titka, amit elrejt az olvasók elől az írónő. Lehet, hogy emiatt éreztem Celaenát mindig kicsit távolinak, hisz soha nem gondolt az énjének arra a bizonyos részére, illetve nem élhette meg a személyiségének azt az oldalát.

Ebben a részben megcsillan Celaena, a badass orgyilkos, akinek az első részben csak a hírnevét hallottuk. Kaptunk új karaktereket is, például Archert vagy Sárgalábú Bábát, a boszorkányt. Celaena és Nehemia barátsága szépen alakult, aztán jött egy szomorú esemény, ami eléggé összetörte a szívem több szempontból is. Chaol imádnivaló volt ebben a részben, nagyon szerettem a karakterét, és nem tudtam rá haragudni még a végén sem. Dorian is kedvelhető, sőt, az ő cselekményszála volt a legérdekesebb. A király pedig nagyon idegesítő és gonosz. Alig várom, hogy Doriané legyen végre a trón.

Forrás: Pinterest.com

A könyv nyelvezete egyszerű, könnyen érthető, de stílus tekintetében úgy érzem, Sarah J. Maas-nak még van hová fejlődnie. Ezúttal is hiányoltam a részletesebb leírásokat, hogy jobban el tudjam képzelni a dolgokat, helyszíneket, szereplőket, lényeket. A narratív távolság számomra túl nagy, főleg Celaena esetében. Nem tudni, mit gondol, mit érez, mit miért tesz. Szívesebben venném, ha jobban beleláthatnék a szereplők fejébe, érteném a motivációikat. Elképzelhető, hogy ez az E/3 mesélés hátránya, de úgy vélem, ezt az eszközt választva is közel lehet hozni a karaktert az olvasóhoz. A párbeszédek is néhol olyan mesterkéltnek érződtek, máshol pedig semmitmondóak voltak. Ahol igazán drámainak kellett volna lennie a helyzetnek, valamiért nem éreztem annak, nem tudtam teljesen átélni, bár azért akadtak kegyetlenül szomorú részek.

Nagyon esztétikus a könyv külleme. A borítókép szép ugyan, de nem tetszik annyira, mint az első részé. Celaena teste kissé természetellenes szögbe van csavarodva és az egyik kard is furán mutat a kezében. A színvilág és a betűtípus viszont ezúttal is elnyerte a tetszésemet. Mint ahogy az első résznél, itt is bejött a fejezetkezdő oldalon elhelyezett díszítősáv. Fordítási vagy gépelési hibával nem nagyon találkoztam, a betűtípus egyszerű, könnyen olvasható. A kiadvány a már megszokott kiváló minőséget hozza.

A fordításról is ejtenék néhány szót. Ezt a részt más fordította, mint az elsőt, és alapjában véve itt sokkal gördülékenyebbnek éreztem a szöveget. Egyértelműbb volt, mikor ki beszél, míg az első résznél nagyon sokszor volt az az érzésem, hogy magyartalan a fordítás. Sok volt a szóismétlés, illetve sok helyen nem volt kitéve az alany, így nem tudtuk, éppen ki beszél, máshol viszont indokolatlan volt az alany explicit használata. Emiatt még távolabb éreztem magamtól a szöveget. Ebben a részben az ilyen típusú hibákat kiküszöbölte a fordító, viszont akadt itt is zavaró dolog bőven. Hogy a legidegesítőbbet említsem, az uralkodói megszólítások fordítása nem sikerült. Annyira gyerekes és magyartalan volt, hogy jócskán rontotta az olvasásélményt. Hogy tisztába tegyük a dolgokat, a királyt szemtől szemben "felség"-nek, a herceget "fenség"- nek szólítjuk megszólításképpen, (amit egyébként az első fordító következetesen és jól használt). Ám ha róluk beszélünk E/3-ban, akkor az "őfelsége" kifejezés használatos. Viszont szemtől szemben nem mondjuk egy hercegnek például, hogy "Igenis, őfelsége." Ehelyett: "Igenis, fenség" vagy "fenséges herceg/úr" lett volna a helyes. Az őfelsége szóban benne van, hogy Ő-felsége, tehát az ő névmást helyettesítjük vele! Ennek E/2 alakja a "felséged" szó. Pl. "Felséged engedelmével..." Ez az őfelségézés hihetetlenül zavaró volt számomra.

Egy másik idegesítő dolog Dorian és Celaena magázódása, holott az előző részben már megbeszélték, hogy tegeződnek és a lány a keresztnevén szólítja a herceget. Ha itt magmarad a Dorian-ezés, akkor a tegeződésnek is meg kellett volna maradnia. A harmadik Grave neve. Mikor megláttam, igencsak elgondolkodtam, ki ez fickó, hisz ilyen nevű szereplőre nem emlékeztem. Nem is csoda, hisz az első kötetben a neve magyarra fordítva szerepel, Sír alakban. Az első részben lapozgatva jöttem rá, kiről van szó. Nem tudom, miért kellett váltani, a Sír név szerintem hátborzongatóbb, jobban illik egy orgyilkoshoz. Nem éreztem indokoltnak a változtatást. Az utóbbi két hiba azt az érzést kelti, mintha a fordító nem vette volna figyelembe az első rész fordítását. Ha olvasta volna, az ilyen hibákat el lehetett volna kerülni.

Összességében a könyv remek folytatása egy jó sorozatnak. Sok kellemes, romantikus pillanatban, de számos szívfájdító jelenetben is bővelkedik, igazi érzelmi hullámvasút. A harmadik részre is érdekel, főleg ezzel a nagy fordulattal a végén. Kíváncsi vagyok, merre fog haladni a történet, de van egy balsejtelmem, hogy nem úgy fog alakulni, ahogy szeretném. Ajánlom mindazoknak, akik szeretik a különleges női főhőst, a rejtélyeket, a mágiát, az akciódús harcokat és szívesen olvasnak romantikával megfűszerezett, néhol tragikus fordulatokban bővelkedő YA fantasyt.

Értékelés:

Cselekmény, történet: 5/4.5

Szereplők: 5/4.5

Nyelvezet, stílus: 5/4

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/17

Cat Winters: Fekete madarak árnyékában

1918-ban a világ az apokalipszis felé száguld. Félelem és zűrzavar uralkodik, ráadásul a világháború árnyékában halálos járvány tombol. A 16 éves Mary Shelley Black gyötrődve figyeli, ahogy a kétségbeesett gyászolók összesereglenek a spiritiszta szeánszokon és a szellemfényképészeknél. Mary Shelley maga soha nem hitt a szellemekben. A kilátástalanság percei azonban arra kényszerítik, hogy átgondolja addigi felfogását az életről és a halálról; első szerelme ugyanis – aki a fronton halt meg – szellemalakban tér vissza hozzá… 

„Winters mesterien megírt debütáló könyve hatásosan festi le a háborús idők szerelmi kapcsolatait, az 1918-as spanyolnátha-járványt és a korszakot jellemző spirituális divatot – magával ragadó szerelmi történet izgalmas misztikummal keverve.”

Ritkán olvasok ilyen jellegű könyvet, de a Fekete madarak árnyékában felkeltette az érdeklődésemet. A borító önmagában különleges, a - némileg spoileres - fülszöveg pedig egy igazán egyedi, misztikus történetet sejtet. Bevallom, kíváncsivá tett a műben megjelenő titokzatosság: a világháborús korszak, a spanyolnátha-járvány, a spiritualizmus, a szellemfényképezés, a szeánszok. Mindez megspékelve szerelemmel és egy rejtélyes halálesettel? Érdekesnek ígérkezett. És nem csalódtam. 

Először a stílust, az írásmódot emelném ki, mert ez adta a könyv legfőbb pozitívumát számomra. Kitűnő volt a korszakábrázolás, szinte belecsöppentem az 1918-as év Amerikájába. A leírások érzékletesek, át tudtam érezni a korszak komor, vészjósló és kiábrándult hangulatát, a keserűséget, gyászt és reményvesztettséget. 

A történet alapvetően izgalmas volt. A könyvet olvasva egy érdekes, fordulatos történet bontakozott ki előttem, amely helyenként sejtelmes és egy kicsit - de nem túlzottan - félelmetes volt.  A rövidke fejezetek olvastatták magukat. Akadtak rejtélyes és kiszámíthatatlan fejlemények, melyeket nem sejtettem előre, de előfordult olyasmi is, ami nem ért meglepetésként. Alapjában véve az a fő rejtélyünk, hogy mikor és hogyan halt meg az egyik szereplő, de emellett találunk még több érdekes eseményszálat is. Engem például kifejezetten érdekelt a két fiútestvér kapcsolata, a köztük lévő feszültség okai, vagy éppen Mary látogatásai a kórházban. Olvastam volna többet az apja sorsával kapcsolatban is. Úgy érzem, néhány szálon kiaknázatlan maradt a sztori. 

Karakterek tekintetében elég jó figurákat kaptunk. Nincs sok szereplő, de ők kellőképpen be vannak mutatva. A főszereplő, Mary Shelley Black, szeretné kideríteni barátja halálának körülményeit, és ennek érdekében mindent megtesz. Okos, ügyes lány, szeret szerelni, így kissé fiúsnak számított abban a korszakban. Nem ijed meg, ha cselekedni kell, bátor, tettre kész és talpraesett lány, szerethető figura. Sok mindenre hamar rájön, de van, amire csak igen későn eszmél rá a nyomozása során. 

Stephen a kedves, okos, rendes srác, aki szeret fotózni és Mary Shelley barátja már gyerekkoruk óta. Később a barátság szerelemmé alakult, de aztán Stephen elment a háborúba és a lány nem látta többé (élve). Kedveltem a srácot, akit csak Mary szemén keresztül ismerhettünk meg, sajnáltam, hogy meg kellett halnia. 

Bátyja, Julius még érdekesebb karakter volt. Eleinte nem tudtam hová tenni. Nem tudtam, hogy szimplán csak rosszindulatú, féltékeny, irigy vagy ő is akar valamit Mary Shelley-től. Modortalan, bosszús, depressziós, és felettébb titokzatos szereplő. Sejthető, hogy valamit rejteget, de nem tudjuk pontosan, mi az. A könyv végére érve sem voltam teljesen biztos a szándékaiban, motivációiban. Nem volt teljesen gonosz, csak a körülmények áldozata?

Eva, Mary Shelley nagynénje kedves, karakán nő, aki igazán szerette unokahúgát és mindig vigyázni akart rá. Néha kissé túlzásba vitte az influenza elleni óvintézkedéseket és az aggódást. Mindentől féltette Maryt. Érdekes szuínfoltja volt a könyvnek és a korszakábrázoláshoz is sokban hozzájárult, hogy rövidre vágatta a haját, praktikus, fiús ruhákat viselt, mivel egy gyárban dolgozott. Említésre méltó Mr. Darning, a csaló szellemfényképészeket leleplező fotós, aki talán az egyik legérdekesebb karakter a regényben.

A könyv borítója nem száz százalékban nyerte el a tetszésemet, noha örülök, hogy a kiadó nem tartotta meg az eredetit, hanem újat kreált. A borítókép alapvetően illik a történethez, tükrözi a misztikumot, sejtelmességet, töredezettséget és azt, hogy egy lány a központi karakterünk. Bár el tudnék képzelni ettől komorabbat, sötétebbet, ijesztőbbet is. A betűtípus viszont egyáltalán nem tetszik, túlzottan "indiános", cseppet sem illik a könyv hangulatához, a történelmi korszakhoz. Emiatt a borító számomra csak 3 pontos. 

Összességében komor, sötét, sejtelmes hangulatú mű, sok titokkal, rejtéllyel, kedves-bájos szerelmi szállal, sajnálatos tragédiákkal, klasszikus horror-elemekkel (pl. "paráztató" hangok, beszélő madár, szellemek) és misztikummal. Ha valaki egy kis rejtélyre és borzongásra vágyik, egyszeri olvasásra tökéletes. 

Értékelés: 

Leírás, szókincs, írásmód, hangulat: 5/5

Történet, cselekmény: 5/4

Karakterek: 5/4

Borító, küllem: 5/3

Összesen: 20/16

Erik Axl Sund: Bomlás 

(Victoria Bergman-trilógia 1.)

Stockholm, napjainkban. Két nő, egy bűnügyi felügyelő és egy pszichoterapeuta útja keresztezi egymást.

Sofia Zetterlund pszichoterapeuta kezeli a Sierra Leone-i gyerekkatonát, Samuel Bait és egy középkorú nőt, Victoria Bergmant, aki fájó sebet hordoz gyerekkora óta. Csak egy a közös bennük: mindketten a multiplex személyiségzavar jeleit mutatják. 

Jeanette Kihlberg bűnügyi felügyelő eközben új eseten dolgozik: egy fiatal srác szörnyű sérülésekkel borított holttestére bukkantak az egyik stockholmi parkban. Ki lehet ez a fiú? Talán megkínozták? És hogy lehet, hogy senkinek sem hiányzik?A felügyelő a bántalmazási ügyekben járatos pszichoterapeuta segítségét kéri. Jeanette Kihlberg és Sofia Zetterlund ugyanazt kérdezik maguktól: mennyi szenvedésnek tud egy ember kitenni valakit, mielőtt emberi mivoltát levetkőzve szörnyeteggé válik? Jeanette és Sofia az ügy megoldását keresik, miközben Victoria Bergman a gyermekkorában megtapasztalt erőszak kínzó emlékével próbál leszámolni. A felügyelő és a pszichoterapeuta egyre közelebb kerül egymáshoz a paranoia, a csalás, a megdöbbentő titkok és az árulás ereje még a kertvárosi idillt is veszélybe sodorja. 

A Victoria Bergman-trilógia első része hátborzongató thriller az árulás személyiség(de)formáló erejéről.

Az új Millenium-trilógia - Le Parisien

Az Erik Axl Sund írói álnév egy svéd írópárost takar: Jerker Eriksson és Hkan Axlander Sundquist sötét hangulatú regényei már több országban sikert arattak, a Victoria Bergmant középpontba állító trilógiáért 2012-ben különdíjat kaptak a Svéd Krimiírók Akadémiájától.

Volt már szerencsém skandináv krimikhez, és mondhatom, hogy az Erik Axl Sund írói álnév alatt tevékenykedő svéd szerzőpáros regénye is megállja a helyét a műfajban. A történet témáját tekintve nem egy könnyű olvasmány. Olyan tabutémák, megrázó dolgok és komoly problémák jelennek meg a regényben, mint a pedofília, a családon belüli erőszak, gyermekbántalmazás, durva iskolai beavatási szertartások, komoly pszichiátriai betegségek, az afrikai gyerekkatonák helyzete, nemi erőszak, csonkítás, a bevándorlók kiszolgáltatottsága vagy a brutális gyilkosságok. Emellett megjelenik a munkahelyi női egyenjogúság kérdése és házassági problémák is.

Mint szöveg egyébként könnyen olvasható, jól tagolt a könyv, mellőzi a bonyolult leírásokat, és bár időben, térben és nézőpontban sokat ugrálunk, azért nyomon követhető a többféle cselekményszál. A történet három fő karakter életébe ad betekintést: egyikük egy nyomozó, Jeanette Kihlberg, aki a stockholmi brutális gyilkosság ügyében nyomoz. Nagy rajta a nyomás, mert mielőtt még bármilyen nyomra bukkanhatna, újabb gyilkosság történik és nagy a valószínűsége, hogy ugyanaz az elkövető. Felettesei lenézik, mert ő csak nő, nem könnyítik meg a munkáját, de gyors eredményeket várnak az ügyben. Jeanette kollégái közé sem igazán tud beilleszkedni, és ha ez még nem lenne elég, magánéleti problémái tetőzik a bajt: kamasz fiát elhanyagolta a munkája miatt, ingyenélő férjétől pedig már régen eltávolodott. Az ügyben, amin dolgozik felvetődik egy gyanúsított neve, akit egy Sofia Zetterlund nevű pszichoterapeuta kezelt, így Jeanette tőle kér segítséget a nyomozáshoz.

Másik központi karakterünk, Sofia élete sem volt könnyű: járt Afrikában, ahol találkozott gyerekkatonákkal, és gyakran eszébe jut a volt férje, akit valamilyen titok leng körbe. Nem tudjuk, mi történt köztük, miért nincsenek már együtt, de erre a rejtélyre fény derül a könyvből. Sofia munkája idegőrlő, sok kegyetlenséggel és brutalitással találkozik nap mint nap. Legjobban két személyiségzavaros beteg esete érdekli: Samuel Bai és Victoria Bergman állapota. Victoriáról, mint a trilógia címadó karakteréről sok mindent megtudunk a Sofiával folytatott pszichoterápián elhangzott visszaemlékezéseiből. Gyermekkorában szexuális bántalmazásnak volt kitéve és később sem történtek vele túl jó dolgok, de megtanulta, hogyan kezelje a helyzetet, hogy legyen erős.

Időközben kissé betekintést nyerhetünk a titokzatos gyilkos tevékenységébe is, persze eleinte csak úgy, hogy nem tudjuk, ki ő és miért teszi, amit tesz. A különféle sorsok találkoznak, a szálak szépen lassan összeérnek. Nagyon sok kérdés felvetődik Victoria múltjával kapcsolatban (pl. hogy lett olyan, amilyen, mi történt Martinnal, stb.), de a könyv vége felé a kirakós darabjai a helyükre kerülnek. Ám így is marad jó pár megválaszolatlan kérdés, például hogy az ukrán éhínséges szál hogyan kapcsolódik a történethez, mi történt pontosan Sofiával Afrikában, vagy hogy mi lett Jeanette fiával. A gyilkossági nyomozás során fény derül-e a gyilkos kilétére, lebukik-e vajon a tettes, remélhetőleg kiderül a trilógia következő két részéből. A cselekményben van jó pár csavar, és egy nagyon ütős fordulat is, de ezek jó része szerintem kitalálható. Én legalábbis a legnagyobb fordulatot már az elejétől fogva sejtettem, így nem igazán lepődtem meg és azon kívül is volt még két dolog, amit hamarabb összeraktam, mint ahogy az írók felfedték. Ennek ellenére érzem, hogy a történet tartogat még meglepetéseket és egy szóval sem állítom, hogy teljes egészében kiszámítható lenne.

A karakterek kidolgozottsága változó. A főszereplők árnyalt személyiségek, elég jól belelátunk a fejükbe, tudjuk, mi motiválja őket, min agyalnak, de a legtöbb mellékszereplő csak statisztaszerepet töltött be a három központi figura mellett. Tetszett, hogy az emberi viszonyok, magánéleti problémák is hitelesen vannak ábrázolva. Könnyen, egyszerűen megfogalmazott dolgok ezek, nincsenek túlragozva és éppen ettől olyan drámaiak és szomorúak egyes cselekményelemek. Engem végig lekötött a cselekmény, bár néhol igencsak meg kellett emésztenem a történteket, így előfordult, hogy napokra félretettem a könyvet, hogy "feldolgozzam".

Maga a könyv nyelvezete nagyon tetszett: egyszerű, könnyen érthető és egy-egy karakterre jellemző az elbeszélésmód. Narrátori hang van, aki E/3-ban szól a szereplőkről, de belelátunk a karakterek fejébe. Jó, hogy a térbeli, időbeli és nézőpontbeli ugrások miatt összekuszálódott cselekmény bonyolultságát egyszerű stílussal próbálták oldani a szerzők és a magyar fülnek sokszor idegenül hangzó skandináv nevek megjegyzése sem okozott nehézséget, könnyen el tudtam különíteni a szereplőket. A könyv külleme illik a belső tartalomhoz, kellőképpen beteges és hátborzongató. A borítón látható kislányalak utal a gyermekbántalmazásra, a gyermeki kiszolgáltatottságra, az elmosódott arc pedig az arctalan áldozatokat hívatott hangsúlyozni. Elgondolkodtató, hogy ilyesmi olyanokkal is megeshet, akikről nem is gondolnánk. A brutális gyilkosságok, a kegyetlenségek, és a kényes témák miatt mindenképpen 18 éves kor felett ajánlom a könyvet. Aki szereti a hátborzongató skandináv krimiket, annak bizonyára tetszeni fog. Én kíváncsi vagyok a folytatásra, ami az Éhség címet viseli.

Értékelés:
Tartalom: 5/4
Szereplők: 5/4
Nyelvezet, stílus: 5/4
Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/16

Kelly Creagh: Nevermore - Soha már

„Az író egy lépéssel mindig az olvasó előtt jár, amitől a Soha már egy olyan könyv lett, amiben könnyű elmerülni, rágódni rajta és ízlelgetni.”

–New York Journal of Books

Isobel Lanley, a pom-pom lány elborzadva veszi tudomásul, hogy Varen Nethers-szel kell megírnia az angol dolgozatát. A dolgozat leadási határideje hihetetlenül igazságtalan módon a rivális focicsapat elleni nagy mérkőzés napjára esik. A hűvös és tartózkodó, cinikus és éles nyelvű Varen már az elején tisztázza, hogy a dolgozaton kívül nem akar a lánytól semmit. Isobel azonban hamarosan kifogásokat kezd keresni, hogy Varen-nel találkozhasson, miközben egyre jobban elszakad barátaitól és az erőszakos és féltékeny barátjától. Isobel egyre mélyebbre merül Varen álomvilágába, ami a jegyzetfüzetébe írt sorokból kelt életre, egy világba, ahol Edgar Allan Poe félelmetes történetei válnak valóra.

Ahogy egyre jobban felfordul körülötte a virág, Isobel felfedezi, hogy az álmoknak és a szavaknak sokkal nagyobb az erejük, mint azt gondolta és, hogy a legijesztőbb valóság az, amit az elme annak hisz. Képes lesz megmenteni Varent az Őrülettől, ami fogva tartja őt vagy mindkettőjüket felemésztik Varen rémálmainak árnyai?

A regény már lassan egy éve megjelent, én viszont csak nemrég végeztem vele. Közepes terjedelme ellenére is három nap alatt sikerült elolvasnom, mert nagyon érdekelt a két különböző fiatal története. Isobel pomponlány, akinek az irodalomórára egy dolgozattal és egy kiselőadással kell készülnie. Mivel ez páros feladat, Isobel is kap egy társat Varen Nethers személyében. A srác kicsit különc: fekete ruhákat és piercinget hord, tipikus gót: feketére festett, tépett, szemébe lógó haja és feketével kihúzott szeme van. Különös vonása még, hogy soha nem szólal meg, legalábbis Isobel még sohasem hallotta a hangját. Mi fog ebből kisülni? Be kell vallanom, hogy szeretem, mikor ennyire különböző (és meglehetősen klisésnek tűnő) karakterek kerülnek egymás mellé, ezért tetszett a Perfect Chemistry is. Itt is nagyon jól érzékeltette a szerző a kontrasztot a két szereplő között, majd, ahogy a z lenni szokott, a két főhős szépen lassan megismeri és megkedveli egymást.

Nagyon tetszett, hogy a két főszereplő között lassan, fokozatosan alakulnak ki az érzelmek, egymáshoz való viszonyuk szinte napról napra változik, jelentősen, mégis észrevétlenül. A szerelmi szál jól volt felépítve, nem instant szerelemmel van dolgunk, a két fiatal szerencsére (gonosz vagyok?) nem talál hamar egymásra. A csókjelenet is tökéletes volt és emlékezetes marad. Viszont volt néhány dolog, ami nem tetszett: a túlzott titkolózás, a homályos válaszok és a kommunikáció hiánya a szereplők között vont le a történet értékéből. Jobban szerettem volna, ha néhány dolog egyértelműbb lett volna, vagy ha jobban meg lett volna magyarázva, esetleg ha Varen fejébe is egy kicsit jobban beleláttunk volna. Ezeket hiányoltam, amik nem nagy hibák, de azért zavaróak voltak.

Ilyennek képzelem Varent

Az elején titokzatos, zárkózott, szinte más világban élő fiú szépen lassan megnyílik, bár nem annyira, hogy unalmassá vagy kiismerhetővé váljon. Erről szó sincs! Varen (nagyon tetszik a neve, a Raven anagrammája, elképesztően ötletes húzás) továbbra is több dolgot titkol, mint amennyit megoszt Isobellel és érdekes, rejtélyes karakter marad. Sajnáltam, hogy a könyv vége felé olyan keveset szerepelt, szívesen olvastam volna még róla. Ehelyett több tíz oldalon keresztül követhettük nyomon Isobel szürreális kalandjait egy félig álom- félig fantáziavilágban. És ezzel el is érkeztünk a másik dologhoz, ami nem tetszett a könyvben: az utolsó 100 oldalt valódi kínszenvedés volt olvasni. Egyszerre untatott és idegesített, közben millió kérdés merült fel bennem. Volt benne feszültség és sok minden történt, de valahogy nem érdekelt, mert tudtam, hogy a felének sincs jelentősége. Csak azon voltam, hogy jaj, érjek már a végére, de nem azért, mert annyira izgalmas volt, hanem mert annyira untam. Arra a tipikus esetre hasonlított, mikor olvasol egy könyvet és a szereplő egyértelműen álmodik, te meg várod, hogy mikor ébred már fel, hogy folytatódhasson a történet, hisz ami az álmában történik, csak plusz infó, nem tesz hozzá semmit a valós cselekmény alakulásához. Na itt épp ezt éreztem. Nekem sok volt a felesleges rész a könyv utolsó harmadában. Nem túlzás, ha azt mondom, az írónő kihagyhatott volna az utolsó 150 oldalból legalább 70-et és a történet nem vált volna terjengőssé, de még úgy is szép kerek egész marad volna. Nagyon aránytalan volt így a mű és kissé túlírtnak tűnt. 

A regény eleje és közepe viszont nagyon tetszett, a reális világban játszódó események valahogy jobban elnyerték a tetszésemet. Lekötött az iskolai klikkek közötti fezsültség és ellenségeskedés ábrázolása. Nagyon érdekes volt a folyamat, ahogy Isobelnek kinyílik a szeme és másként kezdi el látni a világot, Varent, a barátait. A cselekmény fordulatos, a szép, megható és romantikus pillanatok mellett akadnak rejtélyek is szép számmal. A könyv utolsó harmadában tapasztalt nagy összevisszaság és homály valamelyest tisztul a könyv végére, néhány kérdésre választ kapunk, de nagyon sok marad még megválaszolatlanul. És persze kaptunk egy jó kis bonyodalmat, ami már előrevetíti, mit várhatunk a második résztől. 

Forrás: Pinterest

A cselekmény mellett a karakterábrázolás tetszett legjobban. Szerettem Isobelben, hogy nem egy üresfejű kis szöszi, akit csak az ugrabugrálás érdekel. Nem volt annyira képben irodalomból, de megvolt a magához való esze, voltak erkölcsi értékei és nem félt odamondogatni senkinek, ha kellett. Tetszett, hogy a barátai gonoszságával is szembe mert szállni, nem tűrte, hogy a féltékeny pasija terrorizálja Varent. Brad-et meg Nikkit nem nagyon értettem az elején: Miért csináltak olyan nagy ügyet abból, hogy Varen megadta a számát Isobelnek? Hisz együtt kellett dolgozniuk az irodalomfeladaton, valahogy csak érintkezniük kellett egymással. Ahogy nem értettem Isobel apjának kirohanását sem Varen ellen. Értem én, hogy az előítéletességre akarta ezzel felhívni a figyelmet a szerző, mert számtalan példát találhatunk erre a könyvben, ám valahogy mégis kissé túlzásnak éreztem ezt a fajta ellenségeskedést egy felnőtt részéről. És olyat se hallottam még, hogy egy szülő gátat szabjon annak, hogy a lánya meg tudja csinálni az iskolai házi feladatát. Így az apuka figuráját meglehetősen furcsának találtam. Az anyuka és az öcsi már nem volt ennyire elrugaszkodva a valóságtól. Az édesanya kedves, szimpatikus, átlagos figura, a kistestvér pedig nagyon jó fej volt. Feldobta a történetet, hogy általános "gyíksága" ellenére mindig falazott Isobelnek, ha a lány bajba került. A másik üde színvolt a könyvben Gwen karaktere, aki emlékezetes, vicces figura és igazi jó barát. Rejtélyes és titokzatos alak Reynolds, akit még mindig nem tudok hová tenni: nem tudni, hogy a jó vagy a rosszfiúk táborát erősíti, esetleg hogy ő egy harmadik fél-e a játékban. Bizonyára lesz még szerepe a továbbiakban. 

Nagyon jók voltak az irodalmi utalások, az idézetek, a Poe körüli rejtélyek és az egész misztikus-horrorisztikus hangulat. Az írónő stílusa tetszett, magával rántott, néha azonban nekem kicsit sok volt a félelmetes jelenetek leírása. Nekem túl részletes az olyasmi, mikor a szereplő oldalakon keresztül csak bolyong egy sötét parkban és ijedezik, majd még öt oldalon keresztül csak fut meg fél, vagy amikor éppen három oldalba telik, mire felér egy lépcső tetejére. Ezeket simán le lehetett volna rövidíteni és még úgy is meg lett volna a sötét, baljós, hátborzongató hangulat. 

A könyv külleme szép, a borító is illik a történethez. A fedőlapon látható fiú hasonlít az általam elképzelt Varenre, a szőke lány pedig Isobelt juttatja eszembe. A Nevermore felirat színe a Varen által használt tinta színére utal, és a lány rózsaszín ruhája is szerepet kap a történetben. Ezek az apróságok, valamint a Poe-verset idéző cím is erősítik a kapcsolatot a regény és a borító között. Összességében elmondhatom, hogy hibái ellenére is tetszett a könyv és el fogom olvasni a folytatást. Szeretnék még visszakerülni ebbe a sejtelmes, misztikus világba, és rengeteg kérdésem van, melyekre választ szeretnék kapni. Várom a második részt.

Értékelés: 

Cselekmény, történet: 5/4

Szereplők: 5/5

Nyelvezet, stílus: 5/4

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/17