Cynthia Hand: Angyalvágy (Angyalsors 3.)

A legutóbbi évek több meglepetéssel szolgáltak, mint amire az angyalvérű Clara Gardner valaha is számított. Ám azt az első szerelem szédítő szárnyalása, és egy szeretett személy elvesztésének gyötrő fájdalma közepette sem tagadhatja, hogy a végzet kivételes életet szánt neki. Miután kiderítette, milyen különleges szerepet játszik a többi angyalvérű között, eltökélte magát, hogy megóvja Tucker Averyt a gonosz erőtől, amely őt magát követi. Megvédi még akkor is, ha ennek érdekében mindkettejük szívét össze kell törnie. A város elhagyása tűnt a legjobb megoldásnak, tehát visszatért Kaliforniába – akárcsak Christian Prescott, az ellenállhatatlan vonzerejű fiú abból a látomásból, amely egész kalandozását elindította. Amíg Clara igyekszik helytállni egy számára ijesztően új világban, fölfedezi, hogy a bukott angyal, aki megtámadta őt, most minden lépését figyeli. És nem is egyedül. Fenyegetően közeledik a fekete szárnyúak elleni harc, és Clara tudja, hogy végül teljesítenie kell küldetését. Az pedig áldozatokkal és árulásokkal jár. Az Angyalsors trilógia izgalmas záróakkordjában Clarának egyszer s mindenkorra döntenie kell saját sorsáról.

Nagyon szerettem az Angyalsors trilógia első kötetét, a másodikat is kedveltem, így örömmel vettem kezembe a karácsonyra kapott befejező részt. Annak idején az elsőt is karácsonyra kaptam, úgyhogy ez szinte már hagyomány. :) A fedőlap külleme ezúttal is elsőre megfogott, gyönyörű a színe, jó a kötésminőség (keménykötés) és az egész úgy, ahogy van, tetszik. A három rész borítója egységes képet alkot, mindegyiken ugyanaz a lány van más estélyi ruhában, és kissé lefelé néz, mintha angyalként a mennyből nézne le a földre, legalábbis nekem ez a benyomásom támad, ha ránézek. A sorozatnyitó kötet borítóján fás háttér látható, ami nyilvánvalóan az erdőre utal, ahol Clara első látomása zajlik. A második résznél a lány már hegyes-felhős háttér előtt áll, míg a harmadik rész borítóján már csak felhőket (és talán egy tavat?) látunk a lány mögött, mintha egyre feljebb repült volna. Clarát, a főszereplőt viszont nem ilyennek képzelem, ugyanis ő ragyogó szőke hajú. Na jó, néha répavörös, de semmiképp nem ilyen sötétbarna, mint a képen.

Maga a történet nagyon tetszett, pörgős, izgalmas. Az elején kicsit lassabban indul be, mert Clara egyetemi beilleszkedéséről olvashatunk, Angelával és Christiannal való kapcsolattartásáról. Clara igyekszik főtanszakot választani a Stanfordon, ebben egy váratlan esemény lesz a segítségére. Lelke még sebzett, hisz nemrég veszített el egy számára fontos személyt, egy másikról semmit nem tud, egy harmadikat pedig bölcs megfontolásból ő maga hagyott ott, hogy megóvja. Folyton Tuckerre gondol, meg a gonosz fekete szárnyúakra, főleg Samjeezára, aki most is körülötte ólálkodik. Sok helyen van utalás a nyáron történtekre, amik hatással vannak ennek a résznek a cselekményére. Így már érthető, miért volt fontos az Angyalnyár kisregény cselekménye (de aki azt nem olvasta, szerintem az is összerakja a képet e könyv elejtett információmorzsáiból). A regény közepétől felpörögnek az események, onnan egyszerűen a kezemben maradt a könyv, nem tudtam letenni. Két este kellett az elolvasásához összesen.

Spoilermentesen próbálok írni, szóval a cselekményről csak annyit szólnék még, hogy valamilyen módon Clara rokonai is felbukkannak, ki így, ki úgy. Tetszett, hogy ebben a részben nem a romantikán volt a hangsúly, hanem a fekete szárnyúak elleni harcon, illetve a tőlük való menekülésen. De a szerelmi szál kedvelői sem fognak csalódni, van pár jelenet számukra is. Hogy kit választott Clara, természetesen nem árulom el, de a vége felé már nekem bármelyik megoldás megfelelt volna, hisz mindkét fiú őszintén szereti Clarát és bármit megtenne érte. Mindkettejüket nagyon megkedveltem. Féltettem mindkét srácot, mert az volt az érzésem, hogy az írónő halállal fogja kiiktatni az egyiket. Hogy igazam volt-e? Megtudjátok, ha elolvassátok a könyvet.

Ilyennek képzelem Tuckert

Az Angyalvágy jól felépített regény, megfelelő arányban van benne az akció, a romantika és a drámai részek. Fordulatos, néhol meglepő (egy-két helyen tényleg néztem nagyot), itt-ott viszont kiszámítható volt. És ami a legjobban tetszett, hogy itt átérezhetőek az érzelmek. Nem csak szimplán le vannak írva, és az írónő elvárja az olvasóitól, hogy ők is érezzék. Teljesen bele tudtam élni magam Clara helyzetébe, Angeláéba és Jeffrey-ébe is, sőt még Sam érzései is kézzel foghatóak voltak számomra. Christian szerelme Clara iránt szinte sütött a lapokról, és Tucker bizonytalanságát, fájdalmát, de szűnni nem akaró szerelmét is nyilvánvalóvá tették megnyilatkozásai. Én bírtam a bunkó Tuckert is, látszott, hogy csak meg van bántva és szenved Clara hiányától.

Ilyennek képzelem Christiant

A regény karakterei kedvelhetőek voltak, úgy reagáltak, ahogy kell és nem fordultak ki önmagukból. Clara éretten, okosan viselkedett. Bár a sajnáltam azt a bizonyos valakit, akit nem sikerült megmenteniük, de tudom, hogy azzal az életüket kockáztatták volna és mindannyian meghaltak volna, ha akkor felfedik magukat. Még Jeffreyt is meg tudtam érteni, az ő cselekményszála szintén érdekes volt. Web pedig aranyos színfoltja a könyvnek és nagyon-nagyon érdekelt, mi lesz vele. Az ő megjelenése mindent fölborít és veszélybe sodorja Angelát. Az eleinte bosszantó Sam is tartogatott meglepetéseket, és még Phen sem volt olyan rossz, mint gondoltam (gondoljunk csak az sms-re, meg a "színpad"-os monológjára). Asael és a gyerekei jó kis gonosz figurák voltak, bár viszonylag hamar el lehetett velük bánni és az egyik lány indítéka se volt egészen tiszta. Mit is akart tulajdonképpen Jeffreytől? Volt néhány szereplő, aki keveset szerepelt, csak a neve volt megemlítve, pl. a különös módon mindig játszó szobatárs vagy örökké alvó Wan Chen (nekik lehetett volna valami személyiségük). Billy meg a többi "mezei" angyalvérű viszont nekem nem nagyon kellett bele, őket feleslegesnek éreztem, semmit nem tettek hozzá a történethez se a cselekményben, se érzelmi síkon. Azt kicsit erőltetettnek érzetem, hogy Clara azután hirtelen már tudta használni az erejét, hogy belépett közéjük. Mikor szüksége lett volna rá, akkor persze nem jött a dicsfény, milyen érdekes!

Ezúttal is szép tájleírások tarkították a szöveget, a stílus gördülékeny volt és lényegretörő, a sok párbeszédes rész miatt gyorsan lehetett vele haladni. Már egészen megszoktam a jelen idejű E/1 mesélést. Ami kicsit zavart, az az ifjúsági szleng kifejezések túlzott alkalmazása volt. Itt-ott illet az egyetemi élet laza hangulatához, és az egyetemisták beszédének érdekes színt adott, kellett bele, máshol azonban mintha elkomolytalankodta volna az események súlyát. Például az "Egs!" az "Egészségünkre!" helyett nem zavart, viszont volt egy-két bosszantó diáknyelvi elem is, amitől a fejem fogtam. A pokolra szállás módja volt még az, ami nem tetszett annyira. Ezt kicsit máshogy kellett volna megírni, mert ez így kicsit egyszerű és nevetséges volt. De ez csak egy nagyon pici negatívum, hogy írjak valami rosszat is.

Összegezve ebben a sorozatban minden megvolt, ami egy jó trilógiához kell. Ütős bevezető kötet, jól felépített világ, kedvelhető és racionálisan gondolkodó szereplők, érzelmes és karakterközpontú második rész, pörgős befejező rész, ahol minden a helyére kerül. Akció, szerelmi szál, kidolgozott, érzelemgazdag családi kapcsolatok, váratlan fordulatok és elfogadható befejezés. A legtöbb kérdésre választ ad a harmadik kötet, de néhány kérdésem még maradt. pl. Mi a helyzet a rendeltetéssel? Hogyhogy csak heten lehetnek egyszerre (ha elolvassátok, tudjátok, kikre gondolok)? Tetszett, hogy a történetnek van íve, az első kötettől kezdődően végigvonul egy fő cselekményszál, ami a végén csúcsosodik ki. Ami akciót, pörgést hiányoltam a második részből, azt itt megkaptam, így végül egyensúlyba került a három kötet. Kicsit szomorú is vagyok, hogy véget ért az Angyalsors trilógia, de szerintem fogok még találkozni a szereplőkkel. Van egy olyan érzésem, hogy újraolvasós sorozat lesz.

Értékelés:

Tartalom, történet: 5/5
Szereplők: 5/5
Nyelvezet, stílus, fordítás: 5/4
Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/19

Cynthia Hand: Angyalnyár 

A New York Times sikerlistájára is feljutott Cynthia Hand lebilincselő kisregénye az Angyalsors trilógia világában játszódik.

Clara szabadulni igyekszik az emlékektől, amelyek Wyomingban kísértik, és a jövőre utaló látomásoktól, amelyekkel egyelőre nem képes szembenézni ezért tökéletes menekülésnek tűnik, ha a nyarat Olaszországban tölti legjobb barátnőjével, Angelával...

Amióta Angela az eszét tudja, mindig azt magyarázták neki, hogy a szerelem veszedelmes, egy percre se hagyja őrizetlenül a szívét. Két éve azonban, amikor megismerkedett Phennel, elhatározta, hogy mindenáron közel kerül hozzá. Most döntenie kell, megoszthatja-e Clarával a titkát, vagy ha elmondja neki az igazságot, azzal kockára tesz mindent, ami fontos a számára.

A hol Angela, hol Clara nézőpontjából kibontakozó történet bemutatja a felejthetetlen nyarat, amely próbára teszi a két lány barátságát, és visszavonhatatlanul megváltoztatja az életüket.

Az Angyalsors trilógiához tartozó kisregény felkeltette az érdeklődésemet, miután elolvastam az Angyalfényt. A sorozat második és harmadik részének cselekménye közé ékelődik be időben ez a kis történet. Rövid kis könyvecske, pár fejezet csak, így 1-2 óra alatt el lehet olvasni.

A kisregény Olaszországba kalauzol minket, ahol Angela és Clara a nyarat töltik Angela népes rokonságánál. A történetről csak annyit írnék, hogy végre megtudhatjuk, ki Angela titokzatos pasija. (Többet nem tudok elárulni, hisz olyan rövidke a könyv, hogy bármit írnék, spoiler lenne.) A fülszöveg éppen ezért kicsit megtévesztő, mert szerintem ebben a nyári történetben semmi felejthetetlen nem volt, sőt, még cselekmény se nagyon. Azt pedig, hogy "visszavonhatatlanul megváltoztatja az életüket", erős túlzásnak érzem. Sőt, a fülszöveg szinte az egész sztorit elmeséli, szóval ne számítsatok óriási fordulatokra. 

Ami tetszett: Mindenképpen jó, hogy Angela fejébe is belelátunk, hisz Clara mellett ő a másik narrátor. Jó volt kicsit az ő lelkivilágát is közelebbről megismerni. Igazság szerint kevésnek éreztem a sztorit, éppen amikor már kezdett izgalmasan alakulni, akkor vége lett, pedig olvastam volna még tovább. Szóval, ha az írónő célja az volt, hogy felkeltse az érdeklődésemet a harmadik rész iránt, akkor jelentem, sikerrel járt. Eleinte az volt az érzésem, hogy a szerző csak még egy bőrt le akar húzni erről a sztoriról, de aztán úgy voltam vele, hogy egye fene, jó volt viszontlátni a szereplőket addig, míg nem jön a befejező rész.  

A karakterek narrációja jól elkülöníthető, nem kellett visszalapoznom, hogy most éppen ki beszél. Clara és Angela is olyan, mint amilyennek megismertük őket. Az pedig szintén jó volt, hogy Clara folyamatosan Tuckerről álmodozott. A borító is nagyon szép, csillogó, de nekem valami hiányzik.  Az elhanyagolható cselekmény és a történet (még kisregényhez képest is) rövidsége miatt kénytelen vagyok tartózkodni a maximum pontok osztogatásától. 

Ami nem tetszett: Hogy rövid a könyv, alig történik benne valami, és az, hogy jobban megismertem volna Angela családját. Lehetett volna jobban kibontani a családi kötelékeket, pár családtagot részletesebben ábrázolni, emlékezetesebb karaktereket alkotni. Ezen kívül Phen-ből is szerettem volna többet látni, jobban megismerni a múltját, céljait. Egyébként a sorozat e nélkül a történet nélkül is érthető, ez inkább plusz információkkal szolgál a trilógiához. Összegezve jó volt egynek, de nem volt elég. Kezdem is a harmadik részt...

Értékelés:

Tartalom, történet: 5/3

Szereplők: 5/3

Stílus, nyelvezet: 5/4

Borító: 5/4

Összesen: 20/14

Cynthia Hand: Angyalfény
( Angyalsors trilógia 2.)

Clara Gardner hónapokon át készült arra, hogy a valóságban is szembenézzen a látomásából ismert erdőtűzzel, azonban a végzetes napon hozott döntésével önmagának is sikerül meglepetést okoznia. A feladatot közel sem olyan egyszerű végrehajtani, mint ahogy gondolta, most pedig a Tucker iránt érzett szerelme és a Christianhez fűződő bonyolult érzelmei között őrlődik. Emellett egyre mélyebbre száll a részangyalok világában, a Fehér Szárnyak és Fekete Szárnyak közötti harcban, ráadásul szembe kell néznie egy szörnyű ténnyel: valaki, aki közel áll hozzá, hónapokon belül meg fog halni. A lány jövője csupa kérdőjel, egy dologban azonban biztos: a tűz csupán a kezdet volt. Cynthia Hand a népszerű Angyalsors trilógia második regényében fokozza az első részben elkezdődött izgalmakat. A lendületes stílus, a mozgalmas cselekmény és a meglepő befejezés garantálják, hogy az ifjúsági fantasy rajongói a második regényt is a szívükbe zárják. A trilógia harmadik része 2013 őszén fog megjelenni Angyalvágy címmel.

Előzmények: 

Bizonyára emlékeztek még arra, mennyire szerettem ennek a sorozatnak az első részét, és nagyon vártam már a folytatást. Reméltem, hogy valami hasonlóan jó, vidám, szívet melengető, izgalmas sztorit kapok. Mikor végre a kezembe kaparintottam a második részt, ráhangolódásképpen újraolvastam az első kötetet (ami most is tetszett), így felfigyeltem az apró részletekre is, illetve az itt-ott elejtett utalásokra, melyek a második részben hangsúlyosabbá váltak. Szóval teljesen benne éltem a történetben, ezért sem jutok most szóhoz. Nem is tudom, hol kezdjem a kritikát. 

Ma fejeztem be a könyvet, tehát még mindig a hatása alatt vagyok. Hogy jó vagy rossz értelemben? Nem tudom. Tetszett-e vagy nem? Nem tudom. Ami nem jó jel, mert ha tetszett volna, azt tudnám. Akkor egyértelmű lenne és nem kellene ezen gondolkodnom. Inkább úgy fogalmaznék, hogy volt, ami tetszett benne, és volt, ami nem. De az biztos, hogy nincs bennem olyan elégedettségérzet, mint az első rész elolvasása után. Nagyon beleéltem magam a történetbe, teljesen belecsöppentem Clara világába, átéltem az érzéseit, drámáját, de valahogy mégse értettem meg őt igazán. De erről majd később!

A történetről (Innentől spoiler az első részre nézve):

A történet ott folytatódik, ahol az előző rész befejeződött. Clara - mint tudjuk - kimentette Tuckert az erdőtűzből, ezzel nem hajtotta végre a rendeltetését, vagyis nem pont úgy, ahogy gondolta. Nem mentette meg Christiant, akiről kiderült, hogy nem is kellett megmenteni, hisz ő is angyalvérű és azért volt ott az erdőtűznél, mert azt hitte, neki kell megmentenie a lányt. A két fiatal most nem tudja, mitévő legyen. Ilyenkor mi van? Nem teljesítették a rendeltetésüket és hogyan tovább? Most élik tovább az életüket, mintha mi sem történt volna? Vagy megbűnhődnek érte? Pokolra jutnak? Mindketten tanácstalanok, Clara anyja továbbra sem hajlandó elárulni, amit tud, Jeffrey pedig titkol valamit. Ha ez nem lenne elég Clarának, ott van az új álma/látomása is, ami újabb megpróbáltatásokat ígér. 

Az első rész elolvasása után számtalan kérdés merült fel bennem, ezek nagy részére választ kapunk ebből a kötetből. Pl. Mi lett a lóval? Mit keresett Jeffrey az erdőben? Miért olyan fáradt mindig Clara anyja? Milyen titkai vannak? És mi a helyzet Clara apjával? Rendeződik-e kapcsolata a gyerekeivel? 

Ebben a részben három téma köré szerveződnek az események. Clara, Angela, Jeffrey és Christian klubot alapítanak, hogy megpróbáljanak kideríteni mindent az angyalvérűségről és a rendeltetésükről. Angela szokásához híven beveti magát, ezerrel nyomoz, régi írásokat, apokrif iratokat tanulmányoz, összeveti a Rómában szerzett infóival és érdekes dolgokra bukkan... Azt egyébként nem tudom, honnan tudja Angela, hogy Christian is angyalvérű, illetve hogy Christian miért nem lepődik meg, mikor megtudja, hogy Angela is az. Azt is furcsának találtam, hogy Clara csak úgy kikotyogja mások titkát a pasijának, és ők még csak nem is haragszanak! Azt egyébként elárulhatom, hogy a  rendeltetéssel kapcsolatban nem sokat haladnak előre, de az angyalvérűekről derülnek ki dolgok. Itt kapunk még egy kis adalékot a történet mitológiájához, többek között Clara anyja is felfedi néhány féltve őrzött titkát (persze nem mindet), és Christian is tartogat még meglepetéseket. Ez az egyik cselekményszál. 

A második szál a fekete szárnyúakkal kapcsolatos eseményekkel foglalkozik. Az egyik szereplő ezt "háborúnak" nevezi, amit némileg túlzásnak tartok, ugyanis nekem a háború fogalmához hozzátartozik a két ellenséges sereg, meg a csaták, de itt ilyesmiről szó sem volt. Jó, lehet hogy majd a 3. részben kerül rá sor. A vége olyan sután lett megoldva: Samjeeza nagy, előre beharangozott felbukkanása olyan semmilyen és eseménytelen volt, hogy megnéztem az oldalszámokat, nem maradt-e ki néhány lap. Mi?!Ennyi? És tényleg ennyi volt. Bár az még foglalkoztat, hogy 1. Mit akar a fekete szárnyú? Mi a célja? Mert úgy tűnik, megölni nem akarja Clarát. Akkor mit akar? Maga mellé állítani? Minek, mihez? Magával vinni a pokolba? Abban neki mi a jó? Milyen érdeke származik belőle? Ez nem egészen világos. 2. Mi történhetett a múltban vele meg Clara anyjával? Hogyhogy barátok voltak? Most már miért nem azok? És milyen érzések fűzik Samjeezát a nőhöz? Remélem, ezekre majd választ ad a harmadik kötet. 

A harmadik cselekményszál a szerelmi háromszög alakulása, amiről az első rész végén már azt hihettük, hogy nem is létezik. Hát de! És ahogy az lenni szokott, az első részben az egyik srác felé billen a mérleg, a másodikban a másik felé, hogy aztán a főszereplő lány végképp ne tudjon dönteni köztük. A második részben az első pasi háttérbe szorul hogy a másikat is jobban megismerhessük, megkedvelhessük, és a főhőssel együtt mi, olvasók is elbizonytalanodjunk. Míg a Twilight saga vagy az Éhezők viadala trilógia esetében kétségem sem volt afelől, kit választ majd a lány, itt most még kérdéses. Nem tudom, mit akar az írónő. Az első részben ott volt a nagy, abszolút nem hihető rajongás a teljesen ismeretlen Christian iránt, aztán fordult  a kocka, Clara jobban megismerte Tuckert, belszeretett és gondoltam, oké, ezzel le van zárva az ügy. De most minden felborult. Tucker teljesen zárójelbe lett téve (azzal a nem túl eredeti írói megoldással, hogy nem találkozhatnak). Elszakadnak, (térben és/vagy érzelmileg) eltávolodnak egymástól, mint pl. az Evernight második részében Bianca és Lucas, vagy a New moon-ban Bella és Edward, hogy előtérbe kerülhessen a másik srác, a csaj jobban megismerje, megkedvelje a fiút, aki persze ott van, segíti, támogatja, igaz barátjává válik (pl. Balthasar, Jacob). Christian az első részben nem volt szimpatikus, idegennek és bárgyúnak éreztem, most viszont kezdem megkedvelni (Na jó, egy kicsit én is beleestem az írónő csapdájába.), bár Tuckert nem übereli. Remélem, még van remény számunkra, mert én teljesen Tucker-párti vagyok. Nem csak azzal tolja a háttérbe őt Cynhia Hand, hogy egy ideig nem találkozhat Clarával, hanem azzal is, hogy nem részletezi a találkozóikat. Van egy-két aranyos jelenetük, mint például a csónakban, de a többi mintha át lenne tekerve (hogy egy ilyen videós hasonlattal éljek). Pl. ide mentünk, oda kirándultunk, ő jött, beszélgettünk, stb. Így gyorsítva elmesélve már nem is olyan romantikus. Nem írja le az érzéseket, ezért mi, olvasók sem élhetjük át. Szegény Tucker így nem csak Clarától, hanem az olvasóktól is eltávolodik, (ugyanis most Christiant kell megkedvelnünk). Bezzeg a Christian-es részekben szépen kidolgozott jelenetekkel, részletes párbeszédekkel találkozhatunk. Igazságtalanság! De hát, így szokott ez lenni. A mese is ott ér véget, hogy "Boldogan éltek, míg meg nem haltak", a többi már nem érdemel említést. Ott úgyis boldogok voltak, az kit érdekel? A boldogság unalmas, mindig kell valami bonyodalom, amin izgulhat az olvasó. 

Szóval, nem tudom, mit akar ebből kihozni Hand, majd elválik a következő kötetben, amit már várok, annak ellenére, hogy ez a rész nem fogott meg annyira. És hogy miért nem? Nemcsak a szerelmi háromszög erőltetése (és számomra kedvezőtlen alakulása) vagy az eseménytelen fő cselekményszál (a fekete szárnyú nem csinál semmit) miatt, hanem mert olyan letargikus, depressziós lett ez a rész. Ami egyébként érthető, tekintve, hogy mi történik Clarával, de valahogy túl lehangoló nekem. Az egész átment egy "kedves, bájos szerelmi történet izgalmas veszélyekkel, mitológiával és titkokkal fűszerezve" szintről egy komolykodó, szomorú, az elmúlás és a felnőtté válás problémáit feszegető családi drámába. Jól ki van dolgozva az anya-lánya, és a testvéri kapcsolat is, és a gyászt, az elmúlás visszafordíthatatlanságát is szívszaggatóan ábrázolja a regény. Van itt rendezendő apa-lánya kapcsolat, irigykedő barátnő, féltékeny barát, bűntudat egy másik sráchoz való vonzódás miatt, egyetemi felvételi, amivel egy fiatal lánynak meg kell birkóznia. Mit kezdjen az életével, mi lesz most vele, hová menjen továbbtanulni, maradjon-e itthon a pasijával, és főként, hogyan tudná helyrehozni a meghiúsult rendeltetésével elkövetett hibát. Clara olyan helyzetbe kerül, hogy hirtelen fel kell nőnie. Megható volt a könyv, nagyon jól át lehet érezni Clara fájdalmát. Tehát összességében egy szomorú, letargikus második részt kaptunk, a cselekménnyel azonban keveset haladunk előre. Néhány titokra fény derül, pl. a szülők történetére, de akad még jó pár megválaszolatlan kérdés. pl. Mit akar Shamjeeza? Milyen múltja van Maggie-vel? Mi (lesz) Clara, Christian és Angela rendeltetése? És Jeffrey-é az (volt), ami? Milyen titkos pasija van Angelának és kivel szokott Olaszországban találkozni, akitől az infóit szedi? Mi fog történni nyáron Olaszországban? És a Stanfordon? Hová halad Clara és Christian kapcsolata? Tényleg egymásnak vannak rendelve? Kit választ Clara? Mi lesz Jeffrey-vel?

Ami még nem tetszett: Ez a "megálmodom a jövőt" téma kezd kicsit unalmassá válni, olyan érzésem volt, mintha megint ugyanazt olvasnám. A bizonytalanság pedig idegesített: "Ez az én gyászom, a saját szomorúságom. Ja, nem: másnak az érzései. Ja nem, bocs, mégis azt enyém." A fél könyv erről szólt, hogy most akkor kinek a bánatát érzi az álmában. 

Felfigyeltem néhány apró logikai hibára (Ha találtok még, szóljatok!): (Spoiler!)

1. A sorozat első részében Samjeeza azt mondja Clara anyjának: "Elfelejted, ki vagyok." Vagy valami ilyemit, mire Maggie azt feleli a fekete szárnyúnak: "Nem, te felejted el, hogy én ki vagyok!" Erre Samjeeza előtt gondolatban megjelenik egy kép két nagy hatalmú angyalról. Az egyik Michael, aki később felbukkan. Viszont akkor Samjeeza már nem tudja, hogy az angyalnak köze van Maggie-hez. Hogyhogy nem? Hisz akkor még tudta, hisz rögtön ez jutott eszébe. Most meg nem is tudja, hogy ismerik egymást?

2. Clara látta Samjeeza gondolataiban ezt a képet a két angyalról. Megfigyelte, hogy az egyik aranyhajú, aranyló bőrű, de nem vette észre, hogy az az apja? Mi van?! Oké, hogy 2 éve látta utoljára, de az ember akkor is felismeri a SAJÁT APJÁT!!! (Főleg mivel semmit nem öregedett, így Samjeeza gondolataiban is totál ugyanúgy nézhetett ki, ahogy Clara emlékezett rá)

3. Amit már említettem, hogy Angela honnan tudja, hogy Christian is angyalvérű? Elvileg ez volt az előző rész nagy csattanója, és Clara azóta nem mondta el Angelának, legalábbis erről nem esett szó. 

4. Clara anyja miért nem szólt Clarának, hogy Christian is angyalvérű? Hisz ismerte a fiú anyját, meg a bácsikáját, a neve hallatán nem esett le neki, kiről van szó? Vagy mikor a szalagavatóra mentek, nem ismerte fel a szemét, ami annyira hasonlít az anyjáéra? Clara apja bezzeg egyből rájött, hogy kinek a fia Christian. Szóval Clara anyja biztos tudta! Lehet, hogy csak ezt is eltitkolta, mint mindent, de miért? Spoiler vége.

A szereplőkről: 

Clara karaktere most valahogy nem fogott meg, nem állt közel hozzám. Ezúttal nem tudtam annyira megérteni, nem tudom, miért. Talán ezért, mert kissé önzőn viselkedett (ebben Jeffrey-nek adtam igazat, bár ő is lehetett volna őszintébb). Állandóan magát sajnáltatta, hogy "juj, most mi lesz, nem teljesítettem a rendeltetésemet" meg "jaj, de rossz nekem, anyám is meg az öcsém is titkolózik" és persze "jaj, én Tuckert szeretem, rá se nézek Christian-re, de mégis hogy bámul, meg de jó, hogy itt ül az ablakomban". Az sem tetszett, hogy folyton veszekedett mindenkivel (főleg az anyjával, még akkor is, mikor értesült egy sajnálatos hírről). Remélem, a következő részben visszatér a régi, normális Clara, mert ebben a kötetben egy hisztis liba volt, aki nem tudja, mit akar és mindenért másokat hibáztat. Spoiler! A Tuckerel való "szakítás" is olyan erőltetett volt: meglát egy lányt, akinek tetszik a pasija és gondolja: "oké, akkor átadom a pasimat neki, jobb lesz neki azzal a csajjal, mint velem". Olyan sablonos ez a "jobb lesz neked nélkülem, elhagylak, hogy ne keverjelek bajba" indok. Spoiler vége.

Christiant kicsit jobban meg lehetett ismerni, kiderül, hogy összetettebb figura ő, mint ahogy elsőre tűnt. Tucker, mint mondtam, némileg mellékvágányra van helyezve, de azért még szerethető. Kivéve, mikor mindenáron Clara mellett akar lenni, akkor is, ha a lány egyedül akar lenni. Bár ennél a veszekedős jelenetnél Clara viselkedése még kevésbé volt szimpatikus. Clara anyja továbbra is titokzatos és nagy rejtély a figurája. Na ő egy olyan karakter, akiről még szívesen olvasnék. Furcsa volt belegondolni, hogy attól, hogy ő valakinek az anyukája, még volt saját élete is (nem is egyféle). Mivel ilyen régóta él, több emberéletnek megfelelő korszakot élt már meg és az élete nem merül ki annyiban, hogy ő szülő lett. Jeffrey karaktere is érdekesebb lett ebben a részben, rájöhettünk, hogy személyisége mélyebb és sötétebb, mint amilyennek hittük. Ő már nem az a duzzogó kamaszfiú, aki ideköltözött az első részben. Wendyt nem ismertük meg jobban ebben a kötetben, Angela pedig mintha már régi ismerősünk lenne. Tetszett, hogy a mellékszereplők is ilyen jól vannak ábrázolva, nem csak oda van vetve a nevük a papírra, hanem igazi egyéniségek. Új szereplőként tűnik fel Clara apja, az angoltanár és Billy, az ő felbukkanásuk is jót tett a könyvnek.

Magáról a könyvről: 

A könyv borítója ezúttal is gyönyörű, a kötésminőség sem hagy kivetnivalót maga után. A nyelvezet és a stílus az előző kötethez hasonló, talán annyi az eltérés, hogy itt kevesebb a leírás és a természetábrázolás. Az érzelmek ábrázolása közül a gyász leírása mesterien sikerült: szívet tépő volt olvasni a bánatos sorokat. A  könyv hangulata sokkal komorabb, szomorkásabb az elsőnél. Remélem, a következő rész nem lesz ennyire letargikus, mert ez után a súlyos, depressziós rész után valami könnyed, kellemesen kikapcsoló befejezésre vágyom.

Értékelés:
Tartalom, történet: 5/ 3
Szereplők: 5/4
Nyelvezet, stílus, hangulat: 5/4
Borító: 5/5

Összesen: 20/16

Cynthia Hand : Angyalsors

Clara Gardner nemrégiben szerzett tudomást arról, hogy félig-meddig angyal. Az ereiben csörgedező angyalvérnek köszönhetően nemcsak okosabb, erősebb és gyorsabb, mint az emberek (akik közé mostantól már nem számíthatja magát), hanem rendeltetést is kap, azaz el kell végeznie valamit ezen a világon. Csakhogy nem könnyű kiokoskodnia, mi is ez a feladat. Látomása - pontosabban az ott megjelenő erdőtűz és vonzó külsejű idegen - hatására új városba költözik, új iskolába kerül. Miután megismerkedik Christiannel, aki nem más, mint - a szó szoros értelmében - álmai fiúja, kezd összeállni a kép, ám ugyanakkor minden összezavarodik. Feltűnik ugyanis egy másik srác, Tucker, akinek szemlátomást Clara emberi vonásai tetszenek. Ahogy Clara próbál kiigazodni az érthetetlenné vált világban, addig nem sejtett veszélyek mellett olyan döntési kényszerekkel is szembesül, amelyekről nem is hitte volna, hogy bekövetkeznek az életében - őszinteség és színlelés, szerelem és kötelesség, jó és rossz között kell választania. Végre a látomásából ismert tűz is föllobban, de vajon Clara készen áll-e, hogy vállalja a sorsát? Az Angyalsors megindító mese szerelemről és sorsról, egy lány vívódásáról, hogy a szabályokat kövesse vagy inkább a szívére hallgasson. A regény egy trilógia első része, amely már az egész világon nagy sikert aratott. A második kötet 2012 őszén fog megjelenni.

Karácsonyi ajándékként kaptam a könyvet, és már elsőre nagyon megtetszett a borítója. Tudom, sokszor előfordul velem, hogy a borító miatt beleszeretek egy könyvbe, ez most is megtörtént. Azonban ezúttal nem bántam meg. Kívül-belül nagyon tetszett a könyv. Gyorsan haladtam vele: két délután alatt elolvastam. Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy viszonylag nagy betűvel és nagy sortávval van írva. Meg persze érdekes is volt, a végét már szinte faltam: éjszaka 1-ig fent voltam, hogy a végére érjek, és másnap 5-kor keltem!

Előbb azt hittem, a szokásos angyalos klisékkel fogok találkozni, de tévedtem. A sztori nagyon magával ragadott. Izgalmas volt, végig olvastatta magát. A kitalált és jól felépített angyalos világ nagyon tetszett, és az írónő úgy tárja elénk, hogy rögtön a közepébe csöppenünk. Először kicsit furcsának tűnhet, hogy a főszereplő csaj tudja, hogy angyal, az anyja és az öccse is tudja, aztán persze később kiderül, hogy hogy szerzett erről tudomást, stb. Már rögtön a könyv elején bele kell magunkat képzelni az adott világba, és ezt a helyzetet természetesnek vesszük. 

A történet ott indul, hogy Clara-nak, aki negyed részben angyal (anyja félangyal - az írónő egyébként erre is jól hangzó latin terminológiát talált ki), látomása támad. Anyjától megtudja, hogy a látomás a rendeltetését közli vele. Ez az a teendő, amiért létrjött, ezt kell elvégeznie. Erre született. Azt nem tudjuk (és Clara sem tudja), hogy mi történik, ha nem hajtja végre a küldetését. A rendeltetés azonban nagyon homályos: csak egy fiút lát háttal állva, mögötte erdőtűz tombol. Valószínű, hogy meg kell mentenie a fiút, de ezt sem veheti biztosra. Egyre jobban megfigyeli a rá-rátörő látomást és végre megtudja, hol találja a fiút. Így odaköltöznek a hegyekbe Kaliforniából. A hely csodaszép, és nagyon szép tájleírások mutatják be a gyönyörű vidéket. Szinte kedvem támadt oda menni...

A lány fokozatosan megismeri a helyet, beiratkozik az ottani középiskolába, ismerősöket szerez, és végre találkozik a látomásaiból ismert sráccal. Megtudja a nevét és elkezd megismerkedni vele, közben többé-kevésbé belezúg, ahogy az lenni szokott. Ám a fiúnak barátnője van, Kay, aki kiszúrja, hogy Clara érdeklődik a barátja iránt. Ez egyébként mindenkinek feltűnik. A könyv ezen pontján azt hittem, hogy a történet leragad ezen a középiskolás "menő csaj, menő pasi, lúzerek, ki a népszerűbb" szinten, ám szerencsére erről szó sem volt. Sokkal másabb irányba megy el a történet, tehát ne hagyjátok abba az olvasást! Megéri.

Nem akarok sok spoilert írni, ezért a történetről csak annyit, hogy innentől több szálon pörögnek az események. Clara több embert megismer, lesznek barátai, és olyan emberek is, akiket a pokolba kíván, közben halad a rendeltetés-szál is, de folyton akad valami meglepő fordulat. Clara élete veszélybe kerül, barátnői között próbálja megtalálni az arany középutat, az édesanyjával is konfliktusa támad, közben pedig beleszeret valakibe. 

Izgalmas a szerelmi szál, nagyon szépen ki van dolgozva. Eleinte nem is gondolnánk, hogy szerelmi háromszöggel lesz dolgunk, de aztán minden kialakul szép lassan és Clara érzéseit tökéletesen meg lehet érteni. Utána pedig már teljesen elvetettem a szerelmi háromszög gondolatát, annyira szurkoltam az egyik srácnak. Szerintem kicsit meglepő volt, mert az elején azt lehetett hinni, hogy egészen másképp fog alakulni a történet. A szalagavatós rész bejött, a nyári szünet előtti búcsúzásos jelenet pedig még inkább. (Nem hiába: Szeretem az olyan sztorikat, amikor több fiú vetélkedik a lányért.) De a kedvenc részem persze az uncsinak ígérkező, mégis szép, izgalmas és boldog nyár volt: sok szívmelengető, kedves jelenettel találkoztam itt. 

Még vár ránk két kötet, abból remélhetőleg fény derül minden megválaszolatlan kérdésre (mert elég sok dolog maradt tisztázatlanul). pl. Angela hírei; Clara apja; Maggie hatalma, múltja; mi volt ez a végén Jeffrey-vel, hol járt; mi lett a lóval; mi volt Clara küldetése, jól döntött-e és ennek milyen következményei lesznek; mi lesz Christiannal, mit akarnak a fekete szárnyúak, stb. Van min gondolkodni. 

Clara egyébként számomra abszolút szerethető főhős volt: nem nyafogott állandóan, reálisan és okosan gondolkodott, és szinte mindenben egyet tudtam vele érteni, át tudtam érezni a bánatát, szerelmét, bizonytalanságát, dühét, mindent. Magamra ismertem benne, szerintem mindenre reális, emberi módon reagált. Hiteles karakternek tartom, ahogy Tucker Averyt is, aki szintén úgy viselkedik, ahogy minden normális ember tenné a helyében. Tucker jelleme is szépen ki van dolgozva, nagyon szimpatikus figura (nekem már az elején is az volt, mikor még bosszantó-kötekedő üzemmódba volt kapcsolva). Christian is érdekes személyiség és sejteni lehet, hogy sokkal összetettebb jellem, mint amilyennek eddig megismertük. ( A következő kötetekben bizonyára jobban megismerhetjük.) A barátnős szál is egész jó: igenis lehet valakinek két ennyire különböző barátnője. A testvéri és az anya-lánya kapcsolatra viszonylag nagy hangsúlyt fektet a könyv, de valahogy nem volt túl sok. És teljesen együtt lehet érezni Clarával. 

Épp annyi volt érzelgősségből és humorból is, amennyi kellett. A hajas dolog nagyon tetszett, ötletes volt. Néha nevettem rajta, néha viszont beleéltem magam a lány helyzetébe. Olyan bosszantó volt, hogy kedven támadt behúzni egyet valakinek. :) Negatívumként csak annyit tudok mondani, hogy nekem általában nem jön be a jelen időben való mesélés (pl. leülök és a arra gondolok...), de itt nem zavart annyira. Irritáltak viszont az olyan kifejezések mint pl. "frankón", "elhúztunk onnan" (így mentek a szalagavatóra), nekem valahogy nem illett oda. De ez nem rontott az összértéken. 

Na akkor összegezzük: a történet jó, nem az a szokványos maszlag; a szereplők szerethetők, jól ki vannak találva; a világ is egyedi, könnyen megérthető, és hamar bele tudod magad képzelni; a leírások szépek; a borító pedig egyenesen gyönyörű. Szóval megérte a csak 4 órányi alvás miatta? Egyértelműen igen! 

Értékelés: 

Borító: 5/5

Tartalom: 5/5

Szereplők: 5/5

Nyelvezet, stílus: 5/4

Összesen: 20 / 19 pont