Alexandra Bracken: Sötét elmék

Amikor Ruby a tízedik születésnapján felébredt, valami megváltozott. Olyan nyugtalanító dolog történt, hogy a szülei bezárják Rubyt a garázsba és a rendőrséget hívják. Olyasmi történt, aminek következményeként Thurmondba, a kormány brutális rehabilitációs táborába küldik. Túlélte a titokzatos betegséget, amelybe az amerikai gyerekek többsége belehalt, de mellékhatásként nála és másoknál is valami sokkal rosszabb tulajdonság fejlődött ki: félelmetes képesség, amelyet képtelenek uralni.

A tizenhat éves Ruby most a veszélyesek egyike.

Amikor az igazság kiderül, Ruby kis híján életét veszti Thurmondban. De sikerül elmenekülnie. Szökésben van és kétségbeesetten igyekszik eljutni a hozzá hasonló gyerekek egyetlen biztonságos menedékébe, az East River-hez. Csatlakozik a táborokból szökött gyerekek csoportjához. Bátor vezetőjük, Liam, nagyon odavan érte. Ám Ruby bármennyire is vonzódik hozzá, nem kockáztathatja, hogy közel kerüljön hozzá. Azok után, ami a szüleivel történt, semmiképpen. 

Amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik, legkevésbé a titokzatos vezető. Ám más erők is működésbe léptek; olyan emberek, akik semmitől sem riadnak vissza, hogy Rubyt felhasználják a kormány elleni küzdelmükhöz. Ruby borzasztó választás elé kerül, amely könnyen azt jelentheti, hogy fel kell adnia egyetlen esélyét, hogy élni érdemes élete lehessen.

Alexandra Bracken trilógiáját már az első könyv megjelenése óta szerettem volna elolvasni. Valami miatt azonban kimaradt az életemből, de arra gondoltam, megvárom a többi részt és majd nekilátok közvetlenül egymás után olvasva őket, így nem kell sokat várnom a folytatásokra. Várólista-csökkentésem okán és a filmváltozat apropóján került most a kezembe ez a könyv. Itt volt az ideje elolvasnom, hogy megnézhessem a filmet és összehasonlítsam. Erről csak annyit, hogy a film szerintem messze elmarad a könyvtől. Kicsit rámentek a látványra meg a romantikára, de Ruby érzései és a sztori mondanivalója valahogy nem jött át. Szóval egy tinirománcot kreáltak belőle ahelyett, hogy egy fantasy elemekkel tarkított disztópia maradt volna. 

Maga a könyv remek alapokkal rendelkezik, a világfelépítésben van potenciál. A könyv világában egy rejtélyes járvány miatt nagyon kevés gyermek marad, és akik túl is élik a kórt, megváltoznak: különleges képességeik lesznek. Ötféle képesség alakulhat ki, ezeket színek szerint különítik el: vannak a nagyon magas intelligenciájú (pl. fotografikus memóriával rendelkező) zöldek, a telekinetikus képességgel rendelkező kékek, az elektromos áramot generálni tudó sárgák, a mentális befolyásolásra képes narancssárgák és a tüzet uralni képes vörösek. A társadalom azonban fél a túlélő gyerekektől, sokan szörnyetegeknek tartják őket. A kormány programot dolgoz ki, hogy "segítsen" a gyerekeken, "meggyógyítsa" őket. A közvélemény persze nem tudja, hogy a gyerekek nem terápiára érkeznek, hanem gyűjtőtáborokba, ahol a narancsszínűeket és a vöröseket szinte azonnal likvidálják, mert túl veszélyesnek ítélik. Sárga is kevés marad, a kékekkel és a zöldekkel együtt gyakorlatilag a táborokban sínylődnek foglyokként. A táborok leírása és az egész rendszer nagyon hasonlít a második világháborús koncentrációs lágerekre. Az ábrázolásmódnak ez a része tetszett, átjött a félelem, a rettegés, a bizonytalanság és a kilátástalanság érzése. 

A kartonált kiadás filmes borítóval

Persze akadnak logikai buktatók is a történetben, pl. Miért találják veszélyesnek, miért zárják el a zöld fiatalokat? Ők csak okosak, amivel a társadalom hasznára lehetnének. A másik, még ennél is nagyobb logikai baki az, hogy ha annyira kevés gyerek maradt, miért próbálják meg a meglévőket is elpusztítani? Nem gondolnak a jövőre, az emberiség kihalására? A harmadik furcsa dolog az, hogy a szülők miért adták át a gyerekeiket önként és ilyen könnyen? Oké, sokan félni kezdtek tőlük, mások meg akarták őket gyógyítani, stb. De olyanok nem voltak, akik elrejtették a gyereküket, vagy velük együtt elmenekültek volna valami biztonságos helyre? Ez így egy kicsit sántít. Az is furcsa, hogy a főgonosz miért tette azt, amit tett, mi volt neki ebben jó, és Ruby-val mégis mi lett volna a célja, terve? 

A történet alapjában véve tetszett: a világfelépítés az említett logikai hibákat leszámítva ígéretes, a sztori is érdekesen kezdődik. A könyv második negyede nagyon lassú folyású, kissé unalmas, nem történik semmi, csak ülnek egy kocsiban és szeretnének eljutni egy helyre, amiről fogalmuk sincs, hol lehet. Közben sokféle érdekcsoport próbálja elkapni őket: a kormány katonái, azaz a PSF, a fejvadászok, akik pénzjutalom fejében akarják őket átadni a katonáknak, és a Gyermek Liga, akik a kormány ellen harcolnak és a tehetséges gyerekekkel végeztetik a piszkos munkát. Ők azok, akik szeretnék meggyőzni Ruby-t és társait, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Ők viszont szabadon akarnak élni egy Szökött Kölyök által vezetett titkos menedékhelyen, ahol a többi különleges fiatallal együtt biztonságban lehetnek és/vagy meg akarják keresni a szüleiket. 

Forrás

A könyv harmadik negyedében egészen más jellegű lesz a könyv, gyorsabban peregnek a napok, de szintén nem sok minden történik a cselekvés szintjén, inkább érzelmi és mentális téren vannak történések. A könyv utolsó negyede volt igazán izgalmas, ott adódtak drámai fordulatok, veszteségek, és fájdalmas döntések. Van romantikus szál is, de nem ezen van a hangsúly. Sokkal erősebbnek éreztem a barátság szálat, valamint a képességgel való megbirkózás, önmagunk elfogadásának témáját. Sok erkölcsi kérdést feltesz a könyv, elgondolkodtat, ez tetszett benne. 

Négy központi figura van a könyvben, közülük egyértelműen Ruby a főszereplő. Ő a narrátor, az ő elmondása alapján ismerkedünk meg ezzel a világgal. Kislány volt még, mikor kitört a járvány és ő is a táborba került. Hogy hogyan jutott oda és mit szóltak ehhez a szülei, az később derül ki egy visszaemlékezésből, de addigra az olvasó az utalásokból már könnyen összerakhatja a képet. Ruby narancsvörös, azaz képes a mentális befolyásolásra. Képeket, gondolatokat, emlékeket lát mások életéből, ha megérinti őket, emlékeket tud kitörölni és rá tud venni másokat bizonyos dolgokra. Képeket, akaratot képes mások tudatába táplálni elérve ezzel, hogy azt tegyék, amit mond. Persze eleinte számára sem tisztázottak a képességei, fél tőle, hogy nem tudja irányítani, de a könyv végére sokat fejlődik. Ám sokat kell még tennie ahhoz, hogy teljesen el tudja fogadni önmagát és a képességeivel tudjon magán és másokon is segíteni. Remélhetőleg ez a fejlődés folytatódik a következő részekben is és Ruby mind személyiségét, mind képességeit tekintve erősebbé, érettebbé válik. 

Második legfontosabb szereplőnk Liam, a jófiú. Nos, őt elég kidolgozatlannak éreztem, lehetett volna még javítani a karakterén, hogy egyedibb, izgalmasabb legyen. Ő az, aki a romantikus szálat biztosítja a könyvben. Kedves és jó fiú, határozott véleménye van, de lehetne kicsit különlegesebb személyiség. Neki is megvannak a maga démonai, problémái, bűntudata. Ahogy harmadik figuránknak, Charles-Daginak is, aki néha gonosz beszólásaival, ellenségességével próbálja - nem túl jól - leplezni sebezhetőségét. Sok drámai esemény történik velük, melynek hatására Dagi megnyílik, ő és Ruby igazi jó barátok lesznek. Nagyon tetszett a kapcsolatuk ábrázolása. Mindenre képes volt a batátai biztonsága érdekében és bízott bennük, bár néha tudálékosságával és kötekedéseivel bosszantotta őket. Tetszett, mennyire elfogadóak voltak egymással a könyv második felében a szereplők. Negyedik karakterünk az édes, szerethető, néma japán kislány, Suzume, azaz Zu. Annyira aranyos volt, hogy a többiekkel együtt én is csak jót akartam neki, és nekem is fájt, mikor el kellett engednünk. Szóval a főbb karakterek elég jól ki vannak dolgozva, a mellékszereplők már kevésbé. 

Jelenet a filmből
Forrás: filmtekercs.hu

Az írásmód nagyon furcsa. Egyes helyeken annyira szépen megfogalmazott mondatokat találunk, az érzelmek, a drámaiság, a saját képességektől való félelem, a bűntudat ábrázolása mind eljut az olvasóhoz, ezek a részek nagyon megérintettek. Az akciódúsabb részeknél viszont valami nagyon  nem stimmelt, sokszor nem értettem, hogyan mozognak a szereplők, ki hol áll, ül, mit csinál. Néha nem lehetett tudni, ott van-e még egy jelenetben egy (pár mondattal korábban még jelen lévő) harmadik szereplő, mikor két alak beszélget. A verekedős, autós üldüzős részek egyáltalán nem voltak számomra élvezhetőek, nem láttam magam előtt. Suta megfogalmazások egész sora vonult fel: pl. egyes szereplőkre egy izgalmasnak szánt jelenetben kisteherautós férfiként meg városi terepjárós férfiként hivatkozott a szerző. Nem lehetett volna valami egyszerűbb és emlékezetes megfogalmazást keresni? És egy nem csak egy eset, szinte az összes mozgalmasabb jelenetnél éreztem a leírás és a figuramozgatás hiányát. A mellékszereplők nagyon egysíkúak, kétdimenziósak, nincsenek igazán jellemezve. Martinon, Clancy-n, Cate-en és a négy főbb szereplőn kívül nem sok mindenkinek van személyisége, ami sajnálatos egy ilyen középhosszú könyv esetében. Kicsit érződik a könyvön a trilógiafelvezető jelleg.

A kiadvány minősége nem száz százalékos. Vannak bizony gépelési hibák, elírások, írásjelek hiánya, stb. Ezek egy kicsit zavartak, és a fordítás sem nyerte el a tetszésemet teljesen, találkoztam magyartalan mondatokkal. Sokszor volt az az érzésem, hogy nem láttam magam előtt a jelenetet, és nem tudom, ez az író vagy a fordító hibája-e. A könyv külső megjelenése esztétikus, a sötét háttér illik a könyv komor hangulatához, a narancssárga szín utal Ruby képességére, a pszí-jel a gyerekekre, a szögesdrót pedig a gyűjtőtáborokra. Belül is esztétikus a kiadvány, nekem a füles kivitel van meg, nagyszerű kézbe venni, jók a lapok, kellemesen olvasható a betűtípus. Tetszenek a borítón kiemelt fényes felületek és a tipográfia is. A mozifilm kapcsán újra kiadták a művet, megjelent kétféle filmes borítóval is, közülük az autóreptetős kép tetszik legjobban, bár éppen a könyv hangulatát nem adja vissza (kicsit inkább olyan x-men érzést kelt), azonban utal a fiatalok képességeire és szépek a színei. A fentebb látható másik képnek viszont nagyon gettó-feelingje van. 

A keményborítós változat moziplakátos borítóval

Összességében nem bántam meg, hogy végre elolvastam, hisz régóta volt már a várólistámon. A folytatásokat is tervezem elolvasni, de nem mondanám, hogy tűkön ülve várom. Mindenképpen jó könyv, sok pozitívuma van, de nem tökéletes. Hibaként említeném a logikátlanságokat, a lassú történetvezetést, a tisztázatlan motivációkat, a nem túl érzelmes romantikus szálat, vagy a furcsa leírásokat. Ajánlom a YA disztópiák rajongóinak. Esetleg az X-men vagy a szuperhősös filmek kedvelőinek. Azoknak nyújthat kellemes kikapcsolódást, akiknek tetszett a Beavatott, Az Éhezők viadala, vagy a Vörös királynő. 

Értékelés:

Tartalom, cselekmény: 5/4

Karakterek: 5/4

Leírás, stílus, ábrázolásmód: 5/4

Kiadás minősége, küllem: 5/4

Összesen: 20/16

Jus Accardo: Touch - Érintés (Touch 1.)

Mikor egy idegen fiú száguld le a patak melletti töltésen, és épp a lába előtt ér földet, a tizenhét éves adrenalinfüggő Deznee Cross úgy dönt, kihasználja a lehetőséget, hogy felbosszantsa apját, ezért hazaviszi a titokzatos, jóképű, jégkék szemű srácot.

De valami nem stimmel Kale-lel. Dez cipőjét hordja a zuhany alatt, lenyűgözik az olyan tárgyak, mint egy DVD, vagy egy váza, és mintha attól tartana, hogy a lány egy érintésétől elporladna. De egyszer csak megjelenik Dez apja, fegyverrel a kezében, és jóval többet tud Kale-ről, mint kellene. Dez rájön, hogy sokkal több van a fiúban – és az apja „ügyvédi irodája” is más – mint az elsőre látszott.

Kale a Denazen részvénytársaság rabja volt – egy szervezeté, amely összegyűjtötte a „különleges” gyerekeket, akiket csak a Hatosnak neveznek, hogy fegyverként használja őket, egy egész életen át. Á, igen, és az érintése? Az halálos. Dez és Kale mindenre elszántan csatlakozik a Hatoshoz, hogy legyőzzék a Denazent, mielőtt azok kapják el őket és Dez apja rájön a legnagyobb titokra. A titokra, melyet Dez egész életében meg akart óvni.

A titokra, melyért Kale ölne, hogy megóvja.

Várólistám egyik hosszú ideje létező darabját sikerült ezúttal kipipálnom. Évek óta kíváncsi vagyok Jus Accardo Touch sorozatára, de valamilyen okból kifolyólag eddig soha nem kezdtem bele. Tényleg nem tudom, miért, hisz sok jót hallottam róla, a fülszöveg is izgalmakat ígér, mégis azt mondom, még jó pár évig itt várt volna szegényke a polcon, ha nem kezdem el ezt a mega-giga várólista-csökkentést. 

A könyvben minden megvan, ami egy jó olvasmányhoz szükséges: izgalmas, pörgős cselekmény,  fordulatok, szerethető karakterek, vagány hősnő, különleges képességek, különböző érdekcsoportok egymás elleni harca, romantikus szál. A történet elég izgalmasan indul. A pimasz lázadó, Deznee megismerkedik egy furcsán naiv, különleges sráccal, Kale-lel, aki éppen menekül valaki(k) elől. A lány segít a szerencsétlen fiún, akiről kiderül, hogy épp Deznee apja akarja őt elkapni. A lány rájön, hogy apja nem egy arrogáns ügyvéd, akinek eddig hitte, hanem egy titkos szervezet főnöke, aki a Kale-hez hasonló, különleges képességekkel rendelkező személyekre vadászik, hogy saját céljaira használhassa a képességeiket. Aki nem akar együttműködni, azt bezárják, elkábítják, kényszerítik vagy elteszik láb alól. Dez mindig is bosszantani akarta az apját, eleinte Kale-en is emiatt segít, aztán megsajnálja, mikor rájön az igazságra. Ketten szállnak szembe Dez apjával és a gonosz szervezettel, hogy megmentsenek egy Dez számára fontos személyt és persze Kale-t is. 

A történet végig pörgős, érdekfeszítő. Mindig akad valami izgalom vagy fordulat, titkolózás, menekülés, harc, átverés, múltbeli titkok leleplezése. A sztori és Kale karaktere kicsit emlékeztetett a Kyle XY című TV sorozatra, amit egyébként szerettem. Ez a könyv is tetszett. Érdekesek voltak a képességek, a cselekmény lekötött, bár néhány helyen azért kiszámítható volt. 

A karaktereket is kedveltem. Üdítő színfolt volt Dez bevállalóssága, pimasz vagánysága és Kale aranyos tudatlansága, tapasztalatlansága. A fiú alig töltött el némi időt a Denazenen kívül, ahol fogva tartották, hogy felhasználhassák a képességét. Emiatt ismeretlen neki a kinti világ, az élet apró dolgai, valamint a képessége miatt az érintés is. Kale érintése ugyanis halálos: akihez hozzáér, pár másodpercen belül elsorvad, meghal és elporlad. Ezért soha nem érhet hozzá senkihez, viszont Dez az egyetlen, akit meg tud érinteni anélkül, hogy kárt tenne benne. Főhőseink okosak és elővigyázatosak ugyan, de néha nem elég furfangosak, emiatt néha hibás döntéseket hoznak, melyek csak fokozzák az izgalmakat. 

A sorozat kötetei külföldön
Forrás

A mellékszereplők közül Deznee apja, Cross volt a legellentmondásosabb karakter. Nem tudni, hogyan érez a lánya iránt és mik a valós céljai vele. Lehet sejteni, hogy hűséges a szervezethez és nem teljesen őszinte, azt viszont nem tudni, mennyire fontos neki a lánya. A másik nagy kérdés Ginger figurája. Hol vannak a képessége határai, milyen okai vannak a tetteinek és milyen célok vezérlik? Bírtam Brandt karakterét is, igazán érdekes volt, ami vele történt. Alex karaktere is említésre méltó: szereti Deznee-t, vissza akarja kapni, féltékeny Kale-re, de amiatt képes lenne elárulni őket és kivonni a forgalomból a riválisát? A Hatosok között van még jó pár érdekes képességgel rendelkező személy, remélem, róluk többet megtudunk még a többi részben. És a fő kérdés az marad, lesz-e valamilyen mellékhatása annak, amit Deznee a könyv végén tett, és ha igen, vajon mi lesz az, milyen nehézséget fog neki ookozni. Kíváncsian várom a folytatást.

A romantikus szál is érdekes, jól felépített, bár kissé gyorsan haladnak a szereplőink. Alig ismerik egymást, de már szerelemről beszélnek és a testi szerelem vonatkozásában is sok minden történik köztük ahhoz képest, hogy Kale mégcsak a kezét serm fogta még meg senkinek romantikus értelemben. Dez és Alex viszonya plusz csavart ad a sztorinak: Deznek előbb rá kell jönnie, mit érez volt barátja iránt és mi az, ami Kale-hez fűzi. 

A könyv külleme szép és igényes, tetszik a sejtelmes háttér, a borítóképen látható fiú alakja kék szemével és fekete hajával egyértelműen Kale utal. Megvan a pillantásában a kedves naivitás, de az arckifejezése zordságot és hűvös kegyetlenséget is sugall, ami utal a múltban elkövetett tetteire. Szerintem nagyon jól eltalált kép, illik a történethez, bár kicsit sötét és komor. A szerző stílusa tetszett, ahogy a fordítás is. A leírások érzékletesek, de nem fárasztóan aprólékosak. Dez narrációja szórakoztató, ettől is olvastatja magát a könyv. 

Összességében izgalmas olvasmány. Azoknak ajánlom, akik szeretik az X-men szerű sztorikat, képregényeket, vagy az olyan történeteket, amelyben a jók menekülnek a rosszak elől, illetve szembeszállnak a gonoszokkal. Romantikus YA könyv veszélyekkel és erkölcsi dilemmákkal fűszerezve. Előttem olvasás közben szinte filmként játszódtak le az események, és ennek a filmnek megnézném a második részét. Nemsokára olvasom is a következő részt. 

Értékelés:

Tartalom, cselekmény: 5/5

Karakterek: 5/5

Stílus, ábrázolásmód, leírás: 5/5

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/19

J. L. Armentrout: White hot kiss - Perzselő csók

(Komor elemek 1.)

Az első csók az utolsó lehet

A tizenhét éves Layla nem vágyik másra, csak normális életre. Szeretne beilleszkedni az iskolában, és rendes randira menni a dögös Zayne-nel, akibe egy örökkévalóság óta bele van zúgva. Az a gond, hogy Zayne úgy bánik Laylával, akár a kishúgával – ráadásul a lány élete csöppet sem normális. Layla félig démon, félig gorgó, és olyan képességekkel rendelkezik, mint senki más. És bár Zayne őrző, azaz a gorgók közé tartozik, akiknek feladata a démonok levadászása és az emberek védelme, Layla csókja megölne bárkit, akinek lelke van – beleértve Zayne-t is. Aztán a lány megismerkedik Rothtal: a tetovált, pokolian szexi démonnal, aki azt állítja, hogy minden titkát ismeri. Layla tudja, hogy távol kéne tartania magát tőle, de nehéz ellenállni a kísértésnek, amikor ezzel a fiúval végre nem akadály a csókolózás. Ha megbízik Rothban, azzal végleg tönkreteheti az esélyeit Zayne-nél, miközben árulónak bélyegezheti az őrzők családja, akik felnevelték. Ám miután Layla egy erőszakos démon-összeesküvés kellős közepén találja magát, az ellenség csókja egyszeriben semmiségnek tűnik a közelgő világvégéhez képest.

Jennifer L. Armentrout neve ismerősen csenghet a Luxen rajongóinak. Az írónő J. Lynn néven is publikál, főleg new adult irodalmat, míg az Armentrout nevet főleg a young adult korosztálynak szóló írásainál használja. Nos, a Luxen sorozatból én is olvastam már pár könyvet (a többi még várólistás), így érdekelt ez a regénye is. A fülszöveg is felkeltette az érdeklődésemet, bár azt a látszatot kelti, mintha a női főhős legnagyobb problémája az lenne, kivel tud csókolózni ls kivel nem, ezért valami gagyin romantikus dologra számítottam,. Kellemesen csalódtam: ez a könyv kifejezetten jó és épp csak az egészséges mértékben koncentrál a romantikára. Van itt minden: akció, izgalom, intrika, titkolózás, veszélyes helyzetek, gonosz ellenségek, vicces barátok, hömpölygő érzelmek, stb.

A sorozatcímre nem találtam magyarázatot. Miért éppen Komor elemek?? Az eredeti Dark elements (Sötét elemek) még érthető is valamelyest, de magát az elemek szót nem értem, mi köze a könyvhöz. Na mindegy, talán a sorozat többi részében fény derül rá. Ugyanis azokra is kíváncsi vagyok, nagyon is. A könyv nagyon elnyerte a tetszésemet, most azonnal olvasnám a folytatást, de a kiadó ütemterve szerint majd csak karácsonyra várható. Addig kénytelen leszek más olvasnivalóval beérni.

A könyv szinte mindenben tökéletes volt számomra. Éppen kellő arányban van benne a feszültség, az akció, az érzelmek és a romantika. Egyedül a borítóval kapcsolatban nem érzem, hogy a legjobban sikerült. Szép, esztétikus de nem az igazi. Valahogy nem ilyennek képzelem a szereplőket. A képen látható alakok Laylára és Rothra emlékeztetnek, de egyik sem így élt a képzeletemben olvasás közben. A lány alakja még elmegy, bár sokkal világosabb hajjal képzeltem el, (ahogy írja is, hogy platinaszőke); de a fiút egyáltalán nem ilyennek képzelem. A tipográfia sem az igazi, nem tetszik a betűtípus és a srác tetoválását is eltakarja egy felirat. A kígyós tetkó feltüntetése egyébként jó ötlet, illik a könyv tartalmához. Ezt leszámítva a könyv külleme, a kiadás minősége, a fordítás jó, ezekben nem vettem észre hibát vagy negatívumot. 

Kép forrása

A cselekmény magával ragadó, izgalmasabbnál izgalmasabb helyzetekbe kerül a főszereplő lány. Akciódús jelenetek váltakoznak romantikus, humoros vagy épp drámai, érzelmes részekkel, itt-ott titkokkal és rejtélyekkel fűszerezve. Másfél nap alatt elolvastam annak ellenére, hogy majdnem 500 oldalas, szerintem ez mindent elmond. Az akciódús részek, az üldözés-menekülés és a küzdelmek remek ábrázolása is az írónő fejlődésének ékes bizonyítéka.  

Tetszettek a leírások, könnyen el tudtam képzelni a harcjeleneteket és a különféle lényeket. Érdekes volt a nyomozgatás, a rejtélyek kibogozása és a titkok feltárása is. Ez a könyv azon kivételes írások közé tartozik, ahol végre az érzelmi oldal is átjött, mind a romantikus szálon, mind a család-múlt-bűntudat vonatkozásban, mind pedig az erkölcsi kérdésekben (ki a jó és ki a rossz, mitől marad tiszta a lélek, stb.)

Ehhez azonban jól kidolgozott karakterekre volt szükség. Emlékezetes marad Roth és Zayne figurája, nekem mindketten nagyon szimpatikusak voltak, főleg Roth. A démonsráv vagány, jól néz ki, beszólogatós, de megbízható, őszinte, és persze mindig lehet rá számítani, ha baj van. Szórakoztatóak voltak a csipkelődő párbeszédeik Laylával és a köztük lévő vonzalom is átjött. A másik fiú, Zayne egy gorgó, az őrzők köző tartozik, bátor, kedves és aggódó, bár kissé sértődékeny. Meg tudtam érteni Laylát, hogy mindkét fiúban talált valami szerethetőt. Az ő karaktere is szerethető volt, nem volt sem buta sem elkényeztetett, és hál'istennek Mary Sue-karakter sem lett belőle. Félig démon és félig őrző ő, akinek a démoni oldalát az őrzők, akikkel felnőtt, megpróbálták elnyomni. 

Forrás

A nevelőapa, Abbot is érdekes figura volt. Nem lehetett tudni, milyen érzéseket táplál Layla iránt, tényleg törődik-e vele mintha a lánya lenne, vagy csak ki akarja használni a képességeit? Valóban megesett a szíve az ártatlan gyermeken, ezért fogadta be, vagy a lány démoni oldala miatt előbb-utóbb az életére akar törni? Nagyon bírtam Layla emberi barátait, a csacsogós Stacey-t és a kocka Sam-et, aki mindig lényegtelen infókkal traktálta a barátait. Oké, kicsit sablonos figurák, de szórakoztatóak voltak. 

Mindent egybevéve remek könyv ez, ha a borítókép még szebb lenne, megkapná a maximális pontot. Ajánlom azoknak, akik szeretik az akciódús, romantikus YA könyveket, melyben egy tizenhét éves lány próbálja túlélni a démonok harcát, melybe akaratlanul is belecsöppent és közben még a szerelem is rátalál. Akinek bejöttek J. L. Armentrout más könyvei, azoknak ez is tetszeni fog, nekik mindenképp ajánlom.

Értékelés: 

Tartalom, történet, cselekmény: 5/5

Karakterek: 5/5

Leírás, stílus, ábrázolásmód: 5/5

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/19

Jeaniene Frost: Első lobbanás (Az éjszaka hercege 1.)

Leila egy sötét erővel megátkozott halandó…

Miután egy tragikus gyerekkori baleset szétzúzta az álmait, Leila nem gondolta volna, hogy ennél rosszabb is következhet, de tévedett. Rájött ugyanis, hogy hatalma van az elektromosság felett, mi több, egyetlen érintéssel látja az emberek fejében lakó legsötétebb gondolatokat. Az élete magányra ítéltetett… Legalábbis így hitte, amíg az éjszaka teremtményei el nem rabolták, és arra nem kényszerítették, hogy telepatikus segítséget kérjen a világ leghírhedtebb vámpírjától.

Ő az éjszaka hercege…

Vlad Tepesh inspirálta minden idők legismertebb vámpírlegendáját – de semmi esetre sem szabad Drakulának hívni! Vlad képes irányítani a tüzet, ez teszi a legrettegettebb vámpírrá. Azonban ellenségei új fegyvert találtak ellene: egy gyönyörű halandót, akinek legalább olyan félelmetes a hatalma, mint neki.

Amikor Leila és Vlad találkoznak, azonnal fellobban köztük a mindent elemésztő szenvedély. Akad azonban valaki, aki porig akarja égetni őket. Vajon mi mindent kell feláldozniuk, hogy megállítsák az ellenséget?

A lány érintése hatalommal bír, a férfi csókja az örök életet rejti…

Vérpezsdítő új sorozat, ami visszahozza az igazi vámpírokat.

Véleményem:
Jeaniene Frost már Cat&Bones sorozatával belopta magát a szívembe. Várakozással telve vettem kezembe a korábbi kötetekben imitt-amott felbukkanó Vlad Tepesről szóló sorozatának első részét. Nem volt rossz könyv, de nem lehet egy lapon említeni a fenti sorozattal. 

A történet alapvetően tetszett, de nem látom tökéletesnek. Olvastam már százszor jobbat is a szerzőtől. Bizony vannak hiányosságai ennek a bevezető kötetnek. Egészen konkrétan a könyv közepe elég lagymatag, nem történik benne semmi, csak a főhősnőnk a nyálát csorgatja Drakula után, akivel nem akar összefeküdni, mégis megteszi. Röviden ennyi, ebben gyakorlatilag ki is merül a cselekmény. Persze van itt még egy gonosz ellenvámpír, aki Vladot akarja elpusztítani, ezért elraboltatja Leilát, hogy gonosz céljaira fehasználja és/vagy megölje. Hogy miért? Ne kérdezzétek, szerintem ő se tudja. Arra sincs magyarázat, miért akar ennyire bosszút állni Vladon, hisz a múltban is ő volt az, aki ártott Drakulának. 

Jócskán vannak idegesítő elemek a regényben. Ilyen volt pl. Leila butasága, felesleges hősködése. Tipikusan a kilencvenes évekbeli akciófilmekben megfigyelhető "hülye szőke" karaktert hozza a könyv bizonyos pontjain. Tudjátok, az a típus, akinek a pasija megmondja, hogy ne menjen oda, persze ő odamegy és elkapja az ellenség, hogy aztán vele zsarolják a pasit. Pff... A fejemet fogtam, mikor nagyobbnál nagyobb butaságokat követett el a női főszereplő. Egy résznél viszont szimpatikus volt, mikor végre kiállt magáért és elkezdte használni a képességeit. 

Potitívum, hogy a történet eleje és a vége kicsit pörgősebb, de a végén a szituáció annyira hamar és sután oldódik meg, hogy csak néztem, nem maradtak-e ki fejezetek. Azt hittem, nagyszabásúbb összecsapás lesz a végén, ehhez képest nem volt semmilyen. Kapunk egy kicsit nyugtalanító, de nem teljesen függővéget, ami a következő rész olvasására ösztönöz. Nekem az erotikus jelenetek is kissé sterilek és távolságtartóak voltak, több érzelmet vártam. Bár ez betudható annak, hogy a párocska még kapcsolatuk elején jár. Remélem, a többi rész izgalmasabb lesz.

A karakterek közül Vlad kissé fennhéjázó, túl magabiztos, egyelőre nem lopta be magát a szívembe. Leila is közepes szintet ért el a rokonszenv-mércémen, főleg a butasága miatt nem volt kedvelhetőbb. Merem remélni, hogy fejlődni fog a karaktere, mert eddig elég erőtlen, esetlen és meggondolatlan szegény. A mellékszereplőket viszont kedveltem: Maximus nagyon szimpi volt, szurkoltam neki, hogy legalább egy kicsit jöjjenek össze Leilával, mielőtt a lány Vlad karjai közé veti magát. Marty-t is bírtam, kedvelhető, aranyos figura. Leila családja is érdekes: katona apja és szabadszájú húga is biztos okoz még kellemes perceket az olvasóknak.

Narrátorunk végig Leila, E/1-ben mesél, az elbeszélői stílus az ő személyiségéhez igazodik, ennél fogva kissé túlaggódik mindent, főként érzelmi téren. Jobban megrémíti az esetleges szerelmi csalódással járó románca, mint az, ha ellenséges vámpírok megkínozzák. Bevallom, hiányzott Cat szókimondó és vagány-humoros stílusa, amit a Cat és Bones sorozatnál úgy szerettem. Leila nem olyan vicces és nem is olyan badass, mint Cat. Apropó Cat és Bones! Mindkét szereplő, sőt még Mencheres is felbukkan ebben a regényben, jó volt viszontlátni őket. Bonest még mindig nagyon csípem, hatalmas figura. Neki köszönhető a könyv talán egyetlen poénja. 

A könyv küllemére jellemző a jó minőség, bár a borítóképtől nem vagyok elájulva. Nem igazán tetszik, túlságosan "megmutatom, milyennek képzeld a szereplőt" típusú, amit nem igazán szeretek. A meztelen felsőtest sincs ínyemre, ha a polcomon látom. Egyébként teljesen rendben van a kiadvány, egy-két apró hibát leszámítva. Összességében egy jó közepes könyv, egyszer olvasható. Gyorsan lehet vele haladni, én két este alatt végeztem vele. A folytatásokra vevő vagyok, de egyelőre nem lett kedvencem a sorozat.

Értékelés: 

Tartalom, cselekmény: 5/3

Karakterek: 5/4

Stílus, leírás, elbeszélésmód: 5/4

Borító, küllem: 5/3

Összesen: 20/14

Dan Krokos: Hamis valóság 

(Hamis emlékek 2.)

Miranda semmi másra nem vágyik, csak normális életre. 

Eltökélte, hogy túllép származása szörnyű valóságán, miszerint ő csak egy klón, és megpróbálja felhőtlenül élvezni a közösen töltött időt barátjával, Peterrel és többi társával az iskolában. 

Ám hamarosan kénytelen ráébredni: normális élet nem létezik legalábbis nem egy olyan lány számára, akit arra teremtettek, hogy eleven fegyver legyen. Amikor egyik csapattársa renegáttá lesz, az esemény olyan háborút indít el, amely az egész világot veszélybe sodorja, Miranda pedig a végső áldozat meghozatalára kényszerül, hogy megmenthesse a bolygó jövőjét.

A teljesen magával ragadó, pörgős, meglepő és hihetetlenül fordulatos Hamis emlékek után kíváncsian vártam, mivel rukkol elő az író a második részben. Nem kellett csalódnom, a Hamis valóság eléri az első kötet által magasra tett mércét, bár azt nem mondanám, hogy sikerült túlszárnyalnia.

Nagyon ütősen kezd a második rész, néhány nyugodt pillanat után hőseink élete hatalmas fordulatot vesz, ami fontos események láncolatát indítja el. A könyvet én gondolatban három részre osztottam, és az első és a harmadik szakasz nagyon tetszett, a közepét azonban valahogy nem élveztem annyira. Kicsit lagymatagnak, tötyögősnek találtam. Nem kötött le annyira, amikor Miranda és társai követték Nina útját, majd megérkeztek valahová és aztán ennek a helynek a bemutatása következett. Kicsit sok volt itt a leírás, de sok esemény nem történt. Itt némileg lassúbb tempójú lett a cselekmény, persze azért itt is akadtak feszültségek, végül pedig megint nagyon felpörögtek az események. A könyv utolsó harmada már körömrágóan izgalmas lett, így megbocsátottam a könyv közepén található lassabb részt.

Van azonban valami, ami még jobban zavart ebben a kötetben, és az nem más, mint a Noah-szál. És itt most nem a könyv elején bekövetkezett dologra gondolok (aki olvasta, tudja, mire értem). Nem igazán értettem, miért kell ez bele, és bevallom, nem kötött le túlságosan ez a jelenség. A történetben lett egy fontos következménye ennek a szálnak és még a jövőre is előrevetít egy lehetőséget, szóval gondolom, mi lehetett az író célja ezzel, csak nem nagyon tetszett a megoldás. Majd meglátjuk, mit hoz ki belőle a szerző a harmadik részben (False Future). Remélem, a kiadó hamar megjelenteti magyarul.

A karakterek ezúttal egy kicsit laposabbak voltak, még Miranda is. Peter keveset szerepelt, Rhys azonban elég szórakoztató figura volt. A szerelmi szál aranyos volt, ám kicsit kevés. Viszont megértem, hogy a karaktereknek volt nagyobb gondjuk is, mint a kapcsolatukon rágódni és bizony nehéz döntéseket kellett meghozniuk. A világfelépítés most is nagyon tetszett, érthető, érdekes és egyedi volt. Újabb és újabb bonyodalmak jönnek, új nehézségek, új ellenségek, egyre nagyobb a tét. Hihetetlen fantáziával alkotta meg az író az egész sorozatot és biztos vagyok benne, hogy tartogat még meglepetéseket.

Az eredeti borító

A stílus világos, egyszerű, mégsem szájbarágós. Sok szemléletes leírással találkozunk, a valóságban nem létező dolgokról is olyan jó jellemzést ad Krokos, hogy szinte maga előtt látja az olvasó. Pörgős és izgalmas, fordulatos a könyv, de elég érzelmes és megható is, ami ellensúlyozza az akciófilm-jelleget. E/1 elbeszélésmódban Miranda szemszögéből látjuk az eseményeket, így általában az ő fejével gondolkozunk, jó néhány helyen azonban nem értettem egyet a döntéseivel. Alapjában véve azért kedvelhető főhős maradt és félelmei, aggályai ellenére a végén is nagyon bátor tettet hajtott végre. Tetszett, hogy az író megmutatta Miranda emberi oldalát is, pl. hogy hősnek lenni nagyon nehéz és egy ilyen önzetlen döntést meghozni nem is olyan egyszerű, mint hinnénk.

A könyv borítója nagyságrendekkel jobban sikerült, mint az első részé. Nagyon tetszik a színvilága, az üzenete és az utalások. A lány, a Fáklya, a város mind-mind megjelennek a könyvben. Ez a lányalak már jobban hasonlít a képzeletemben élő Mirandára, így csak gratulálni tudok az alkotónak. Az viszont zavaró, hogy így az első két rész külső megjelenése nem egységes, nagyon eltérnek egymástól, nem úgy, ahogy pl. az eredeti borítók.

Összességében nagy kedvencem a sorozat, és a második kötet is kifejezetten jól sikerült. Azoknak ajánlom, akik egy fordulatos, "látványos" történetre vágynak, olykor igazán szívet tépő elemekkel, hihetetlen izgalmakkal és szerethető karakterekkel. Gyilkos függővéggel zárult a könyv, de kaptunk egy utolsó jelenetet, ami reményt adhat a jövőre nézve, és a főhősökre még sok veszély és nehézség vár, így már nagyon szeretném olvasni a harmadik részt.

Értékelés:
Cselekmény, történet: 5/4
Karakterek: 5/4
Nyelvezet, stílus, leírás: 5/5
Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/17

Dan Krokos: Hamis emlékek

Miranda egy padon ébred, egyedül, emlékek nélkül. Rémületében rejtélyes energiát bocsát ki magából, amely rettegéssel tölt el mindenkit a közelében, kivéve egy Peter nevű idegent, aki a legkevésbé sem lepődik meg a lány megdöbbentő képessége láttán.

Más lehetőség híján Miranda kénytelen megbízni benne, és szembenézni a ténnyel, hogy őt magát fegyvernek képezték ki, és egy genetikailag módosított fiatalokból álló elit alakulat tagja, akik emberfeletti képességükkel akár egy egész várost képesek káoszba és pusztulásba taszítani.

Régi énjéhez azonban nem könnyű visszatalálni, ráadásul a múlt már nem is számít igazán, amikor a jövő kerül veszélybe…

Sok jót hallottam már erről a könyvről, de tudtam, hogy hamarosan megjelenik a második része, így megvártam, hogy rögtön egymás után olvashassam a kettőt. Most kerítettem rá sort, és mondanom sem kell, alig tudtam rávenni magam, hogy megírjam ezt a bejegyzést, mert azonnal belekezdtem a második kötetbe és nem akartam letenni. Így most nagy nehézségek árán, de sikerült elszakadnom a regénytől, hogy gyorsan megosszam veletek, mit gondolok Dan Krokos első könyvéről. Az író bemutatkozó regénye nem is sikerülhetett volna jobban.

Hú, hát ez a könyv! A történet eredeti, bár eleinte kicsit a Bourne-rejtélyre emlékeztetett, jó az alapötlet. Génmódosított fiatalok különleges képességekkel, akiket fegyverként akarnak felhasználni, egyikük pedig semmire sem emlékszik korábbi életéből. Végig pörgött a cselekmény, ütős fordulatokkal tarkított események játszódnak le a regény lapjain, egy pillanatra sem lehet unatkozni. Ugyanakkor az írónak sikerült megtalálnia a tökéletes egyensúlyt: akciódús, izgalmas történetet alkotott, melyben megjelennek az érzelmek és a szerelmi szál is, de egyik rész sem túl aránytalan a regényben. Rejtélyek, szerelem, barátság, árulás, szeretet és halál szövi át a történetet, melyet újabb és újabb fordulatok, meglepetések tesznek még egyedibbé. A végén már tényleg nem tudni, ki kicsoda, ki mit miért tett, kiben lehet bízni. Ám még a sok fordulat és a "mégse úgy van" típusú dolog ellenére sem lesz zavaros a történet, minden könnyen nyomon követhető. Hiába esik le az állad, teljesen benne élsz a történetben, a szereplőkkel együtt jössz rá a dolgokra, és minden világos. Tetszett ez a történetfelépítés és nagyon nagy pozitívum, hogy minden ilyen logikus, érthető és nem lehet belekavarodni, ha figyelmesen olvasod. 

A karakterek felejthetetlenek, egytől egyik mindenkit szerettem. Az elején bizonytalan, emlékeit vesztett Miranda a szemünk láttára alakul "vissza" jól kiképzett szuperfegyverré, ugyanakkor végig emberséges marad, aki nem akar embereket pusztítani, sőt inkább azon ügyködik, hogy megmentse az embereket. Barátai, akikre nem is emlékszik, mellette állnak és segítenek neki visszailleszkedni az életbe, ám váratlan fordulatok sora miatt minden bizonytalanná válik. Peter az elejétől kezdve szimpatikus volt, valahogy titokzatos, de határozott, kemény, bátor, ugyanakkor érzelmes is. Sejthető, hogy mindig vonzódott Mirandához, de a lány Noah-t szerette. Noah hibázott, de az ő álláspontját is meg tudtam érteni. Alapjában véve ő is rokonszenves figura volt, ahogyan a kedves, visszafogott Olive és Dr. Tycast is. Az öreg tudós szerette a gyerekeket és nem akarta őket gonosz célokra felhasználni. Érdekes karakter Mrs. North és a Béta-csapat tagjai is. Furcsa belegondolni, mennyivel másabb volt az a négy fiatal, mint az Alfa csapat. 

A történet súlyos erkölcsi kérdéseket vet fel, melyeket szépen beleágyaz az akciódús történetbe. Nincs hiány verekedésből, harcból, lövöldözésből, nyomozásból. A szereplők elrablása és fogva tartása, a megtévesztés is része a sztorinak. Olyan, mintha mindig eggyel nőne a tét, és amit eddig megtudtunk, azon mindig változtat egy érdekes csavar. Hőseink nem mindig érik el céljaikat és folyton újabb, egyre nagyobb akadályok gördülnek az útjukba, ami még izgalmasabbá és élvezetesebbé tette a könyvet. Eközben még próbálják tisztázni az egymáshoz fűződő viszonyukat, újra bízni egymásban. Miranda, aki memóriája törlése óta nem önmaga, már nem tudja, ki volt az a lány, aki emlékei elvesztése előtt volt. Úgy érzi, elveszítette a személyiségét, és ezért egy embert hibáztathat: Noah-t, egykori szerelmét, aki csak biztonságba akarta őt helyezni. Ám most Miranda úgy érzi, inkább Peter áll közelebb hozzá, holott emlékképek bukkannak fel a Noah-val töltött időről. De Mirandának nagyobb baja is van annál, hogy szerelmi ügyeken gondolkodjon, memóriaszérumot kell szereznie, különben mindannyian elveszítik az emlékeiket, és el kell menekülniük azok elől, akik fel akarják használni őket gonosz célokra.

Az eredeti borító

Annak ellenére, hogy az író férfi, egy női karakter, Miranda szemszögéből közvetíti az eseményeket E/1 elbeszélésmódban. Ez bátor húzás, mert néha az írók nagyon nehezen tudnak ellenkező nemű karakter szerepébe helyezkedni és úgy megszólaltatni az adott szereplőt, hogy az hiteles legyen. Dan Krokosnak ezt nagyon jól sikerült kiviteleznie, egyáltalán nem érzetem Miranda figurája, karakterhangja mögött egy férfi írót. Hitelesen, hihetően közvetíti a lányos szemszöget, meg tudta ragadni a női gondolatokat, érzéseket. A stílusa gyors tempójú, pörgős, de néha megállunk kicsit (tényleg csak kicsit) pihenni, kifújni magunkat, ám ez sem kevésbé izgalmas, ilyenkor kerülnek ugyanis felszínre az érzelmi témák, lelki problémák, melyekkel hőseinknek meg kell küzdeniük. Szerencsére a történet soha nem csap át valami nyálas rózsaszín maszlagba, épp csak annyi érzelem és lelkizés van benne, amennyi egy ilyen történetbe kell, hogy lágyítsa a harcok kegyetlenségét és a halálesetek brutalitását. Arra is szolgál, hogy jobban megismerjük, megértsük és megkedveljük a szereplőket. Élethű akciójelenetek, feszültségteli helyzetek, szemléletes leírások és élő, egyedi karakterek teszik filmszerűen látványossá és felejthetetlenné a könyvet.

A fordítás tetszett, gépelési, helyesírási hibákra nem nagyon figyeltem fel. Az egyetlen, ami nem tetszik a magyar kiadásban, az a borító. Logikus és teljesen érthető, miért az van a borítóképen, ami. A sejtelmes kék gomolygás a háttérben valamelyest hasonlít az eredeti borítóra, de a képen látható alakok már nem nagyon tetszenek. Eleve nem szeretem, ha embereket, arcokat ábrázol a borító, nem szeretem, ha megmutatják, milyennek képzeljem a szereplőket, főleg akkor nem, mikor a figurák egyáltalán nem hasonlítanak a képzeletemben élő karakterekre. Itt is éppen ez a helyzet. Egyáltalán nem ilyennek képzelem Mirandát, Peter pedig csak hátulról látszik. Értem, miért van belőlük kettő, és a tetoválás is világos, valahogy mégsem tudom elfogadni, hogy ennek a könyvnek ilyen legyen a külseje. Ránézésre nem tűnik olyan jónak, mint amilyen kiemelkedő a belső tartalom és ez meglehetősen félrevezető az olvasók számára. A címsornak és a szerző nevének sem a betűtípusa, sem a színe nem tetszik, egyszerűen nem esztétikus és nem illik a könyvhöz. Eléggé mellélőttek ezzel a borítóképpel, mert sokkal "gagyibb" könyv benyomását kelti, mint amilyen valójában. Ettől talán csak a Vámpírakadémia kötetei voltak rosszabbak, bár szerintem ez még azokat is alulmúlja.

Összességében elmondhatom, hogy a borító nem tévesszen meg senkit, a könyv fantasztikusan jó, izgalmas, eredeti, meglepő, végig fenntartja a feszültséget, és tényleg nem lehet letenni. Kihagyhatatlan olvasmány! És azonnal akarod majd a folytatást.

Értékelés: 

Történet, cselekmény: 5/5

Szereplők: 5/5

Nyelvezet, stílus: 5/5

Borító, küllem: 5/3

Összesen: 20/18