EGYETLEN DÖNTÉS

amely megszabadít a múltadtól

EGYETLEN DÖNTÉS

amely meghatározza a jövődet

EGYETLEN DÖNTÉS

amely végérvényesen megváltoztat

EGYETLEN DÖNTÉS

és szabad lehetsz

A New York Times sikerszerzője, Veronica Roth könyve kiegészíti a világszerte kedvelt Beavatott-trilógia történeteit, és nem csak azért, mert a sokak által megkedvelt Tobias szemszögéből meséli el a már ismert eseményeket. A négy novellából és három rövidebb jelenetből álló kötet bepillantást nyújt a Tobias múltjába és lelkivilágába, így szerves részét képezi a trilógiának.

Nemrég végeztem a Beavatott trilógiával, ezért hát eljött az ideje, hogy elolvassam a Négyes figurájára koncentráló kiegészítő kötetet is. A könyv négy hosszabb novellát és három apró jelenetet tartalmaz. A rövid jelenetek már ismerősek lehetnek az első három könyvből, Tris-szel kapcsolatos mozzanatoknak lehetünk tanúi, de ezúttal Tobias azaz Négyes szermszögéből láthatjuk az eseményeket. Érdekes kis szösszenetek voltak, jó volt látni, mi folyik közben a másik oldalon. 

A novellák közül vannak olyanok, amelyek időben megelőzik a Beavatott sorozat cselekményét, Tobias életéből láthatunk jeleneteket, mielőtt még elhagyta volna a csoportját. Megismerjük erőszakos apját és indokait, ami arra ösztönözte, hogy a Bátrak csoportját válassza. Követhetjük a kiképzését és első napjait a Bátrak körében. A szerző azt írja, a Beavatott sorozat történetét először Tobias szemszögéből kezdte írni, de valahogy az ő szemén keresztül nem tudta volna úgy átadni a  trilógia sztoriját. Ám az olvasók most ebben a könyvben megismerhetik Négyes előtörténetét. Roth ezek szerint újrahasznosította a Tobiasról írt regénykezdeményeit, írt hozzá pár jelenetet és összeszedett mindent, ami Négyesről a fiókjában lapult, majd kiadta e könyv formájában. Ha engem kérdeztek, ennek egy kicsit "húzzunk le még egy bőrt a már bevált és sikeres sorozatról, mert nincs más ötletem" szaga volt, de összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, adott némi pluszt a trilógiához.

Tobias Eaton
Forrás

A történetek kapcsolódnak egymáshoz, időben követik egymást, a novellák cselekménye a Beavatott trilógia idősíkja előtt halad, vagy az első könyvvel párhuzamos. A sztori, mivel már félig ismerjük, nem annyira izgalmas, de azért volt itt is némi feszültség, drámai helyzet és romantikus szikrázás. Tetszett Tobias családi kapcsolatainak ábrázolása, beilleszkedése a bátrak közé. Tris-hez fűződő kialakulóban lévő érzéseit is szépen bemutatja az írónő. 

Az is pozitívum, hogy jobban megismerhetjük Tobiast, belelátunk a fejébe, megértjük az érzéseit. Az ő szemén keresztül nézve Tris is egész másnak tűnik, kicsinek, törékenysége ellenére is bátornak és erősnek. Shauna, Zeke, Eric és Amar is több szerepet kap, közelebb kerül az olvasóhoz. Javaslom ezt a kötetet még a trilógia harmadik része előtt olvasni (annak, akinek még mindkettő hátravan), és akkor az Amar-szál is érthetőbb, élvezhetőbb. 

A könyv külleme szép, borítója esztétikus, alapvetően a fordítással is elégedett vagyok, bár akadt egy-két zavaró kifejezés. Az óriáskerék utalás is érthető, Tris és Tobias erre másztak fel, mikor Tris rájött, hogy tetszik neki a fiú. Habár ez a jelenet ebben a köteteben pont nincs benne, így egy kicsit furcsa, hogy pont ez került a borítóra. Egyébként mind színvilágában, mind pedig a grafikáját tekintve illik a többi kötet közé. Roth az egyszerű, sallangmentes, de néha annál drámaibb hatást elérő stílusát is megtartotta. 

Mindent egybevéve ez a könyv nem több, mint egy kis kíváncsiságot kielégítő írásgyűjtemény, ami fokozza a trilógia általi élményt, egy kis pluszt ad hozzá, de világmegváltást ne várjon tőle senki. Azoknak ajánlom, akik szeretik az alaspsztorit, megkedvelték a karaktereket és nem akarják még elengedni őket. Akik szeretnének még megtudni róluk egyet-mást, de nem körömrágóan izgalmas akcióra számítanak, azok olvassák el bátran. 

Értékelés: 

Cselekmény, történet: 5/4

Karakterek: 5/4

Leírás, stílus: 5/4

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/16

Stílusosan 4x4 pontot adtam. :)

Veronca Roth: A hűséges

(A beavatott 3.)

Darabjaira hullott a csoportokra épülő társadalom, amelyben Tris Prior hitt korábban: erőszakos cselekmények és hatalmi harcok vezettek a széteséséhez, a túlélők veszteségek és árulások sebeit hordozzák. Tris ezért aztán él a felkínált lehetőséggel, hogy feltérképezze a város általa ismert határain túli világot. Hátha ott, a kerítésen túl megadatik neki és Tobiasnak, hogy elkezdjék egyszerű, közös életüket, amelyet nem terhelnek szövevényes hazugságok, érdek-összefonódások és fájdalmas emlékek.

Az új világ azonban félelmetesebbnek bizonyul, mint amelyet Tris maga mögött hagyott. A korábbi felismerések értelmüket veszítik, veszélyes új igazságok formálják át az embereket, akiket szeretett. Trisnek ismét meg kell vívnia a maga csatáját, hogy megérthesse a bonyolult emberi természetet és önmagát: képtelennél képtelenebb döntéseket kell hoznia a bátorság, a hűség, az áldozatkészség és a szeretet próbatételei során.

Na, végre erre is sort kerítettem. Évek óta (komolyan!) terveztem már, hogy elolvasom A beavatott-trilógia harmadik részét, de még csak most sikerült. Mint ahogy már korábbi posztokban is írtam, masszív várólistacsökkentésbe kezdtem, melynek keretein belül olyan könyveket olvasok el, melyek már régóta várakoznak olvasatlanul a polcomon. Most a kezembe került Tris történetének befejező része. A sorozatból még a Négyes c. kiegészítő kötet van hátra, de nemsokára abba is belekezdek.

Mivel nagyon régen olvastam az első két részt, nem nagyon emlékszem már rá, főleg a másodikra. Az első rémlik, azt többször is olvastam, tetszett és a filmet is többször láttam. A másodikat viszont csak egyszer olvastam és a film is eléggé eltért a könyvbeli eseményektől, tehát nehézkesen tudtam csak belerázódni a harmadik rész elején a Ki kicsoda és mit akar? relációkba. Voltak számomra teljesen ismeretlen nevek, Carára és Zeke-re szinte nem is emlékeztem már.

Persze ahogy olvastam, lassan fel-felrémlettek dolgok és végül képbe kerültem. Viszont elkövettem egy nagy hibát: annak idején láttam a moziban a harmadik filmet anélkül, hogy a könyvet olvastam volna és akaratlanul is olyannak képzeltem az új szereplőket, mint ahogyan a filmben láttam őket. Az események sem úgy alakultak, vártam azokat a cselekményelemeket, de nem kaptam meg és ez bosszantott. Bevallom, hiányérzetem volt, a filmet sokkal eseménydúsabbnak és izgalmasabbnak találtam, holott az elvileg csak a könyv felét öleli fel, de persze attól oly mértékben eltér, hogy nem tudnám megmondani, meddig jutott a film a könyvbeli történethez képest. Hogy hogyan és hová akartak eljutni a negyedik filmmel (amit sajnos nem fognak leforgatni), azt már nem fogjuk megtudni. Őszintén szólva nekem a film tetszett és most a könyvvel összehasonlítva is azt mondom, a film sokkal jobb volt, mint a könyv. Ritka eset. A másodiknál például tetszett a film, de pont azok a részek nem jöttek be, ahol eltért a könyv cselekményétől. Na itt pont fordítva: nagyon ötletes és kifejező volt, ahogyan eltértek. A könyv ehhez képest nem nyújtott annyi érzelmet és drámaiságot, kivéve a végét.

Forrás

Furcsa volt újra megszokni ezt a minimál leírásos, jelen idejű E/1 mesélést. Egyszerű, letisztult mondatok, a szöveg nincs túlcicomázva, de csupaszsága miatt néhol sokkal hatásosabb és drámaibb, mint egy túldíszített szöveg. Valahogy mégis kevésnek éreztem egy kicsit. Tetszett benne a testvéri szál, a bűntudat és a szeretet-gyűlölet bemutatása, valamint jól bánt a szerző az erkölcsi dilemmák ábrázolásával is, pl. genetikailag tiszták, sérültek, stb. Ezúttal két narrátorunk van: Tris és Tobias. Hangjuk épp csak egy kicsit különbözik egymástól, gyakran vissza kellett lapoznom, hogy megnézzem, éppen kinek a fejében vagyok, mert nagyon hasonló volt a két narráció. A családi kötelékek nem szokványosan alakultak egyikük esetében sem. Mindketten harcolnak a démonaikkal, múltjukkal, félelmeikkel, bűntudatukkal, közben próbálnak helytállni egy új helyen, egy számukra teljesen ismeretlen világban és életben. Ehhez segítséget kapnak Matthew, Nita, David, Amar és George személyében.

Ha már a karaktereknél tartunk, az új szereplők nem sok vizet zavartak, nem éreztem őket annyira kidolgozott jellemnek, hogy sokáig emlékezetesek maradjanak. A régiek sem voltak olyan egyediek. Christinát most is kedveltem, aranyos, bátor és támogató barát. Peter most épp nem szemétkedett, Caleb a bűntudatával küzd, Uriah és a többiek pedig jóformán semmit nem csinálnak. Evelyn és Marcus egymás ellen áskálódnak, miközben egy háborút készülnek kirobbantani. Nem is sejtik, hogy kívülről még nagyobb veszély leselkedik rájuk. Végül az egyik legnagyobb konfliktus olyan hamar és könnyen megoldódott, hogy nem hittem el, hogy csak ennyi volt. Azt gondoltam, még lesz valami csavar, de csalódtam, mert nem volt. Főszereplőink hozzák a megszokott formájukat, Tris olyan, mint eddig, okos és bátor, nem könnyen lehet félrevezetni és nem fél nehéz döntéseket meghozni. Tobiast jobban megismerjük, kiderül, milyen tipródó lélek. Ezúttal nem éreztem köztük azt a tökéletes harmóniát, amit eddig, de tetszett, hogy bármi történt, mindig visszataláltak egymáshoz, még ha véletlenül elkövettek is valamit a másik ellen.

Forrás: fanpop

A könyv vége felé pörögnek fel valamelyest az események, de itt is hiányoltam a látványos akciót és a meglepőbb fordulatokat. Oké, volt dráma, veszteség, de nem akarom lelőni a poént. Érdekes volt a könyv legvége, ami már kicsit lelkizősebbre sikeredett: azt mutatja be, hogyan tud megbirkózni az ember egy fájó veszteséggel, hogyan éli túl és miként áll fel egy csapás után. Túlélés, megbocsátás, továbblépés, fájdalom és felejtés, küzdeni akarás kérdései merülnek fel.

Küllem tekintetében a könyv lehetne kissé esztétikusabb is. A borítókép egész jó és a színe is szép, de belül a lapok sárgásak és durva anyagúak, merevek, vastagok. A betűtípus jó, olvashatóan nagy. Ám van valami, ami mellett nem tudok elmenni: a sok helyesírási és gépelési hiba. Oké, mindenki ejt hibát, gépeléskor én sem mindig veszem észre, ha valamit félreütök, ezért bocsánatot kérek. Ha észreveszem a hibát, mindig javítom, mert helyesen szoktam írni, de még így is maradhat benne hiba. De hogy egy könyvnél, amin többen is dolgoznak, hogy maradhat ennyi hiba, nem tudom. Fordító, szerkesztő, nyelvi korrektor, stb. és mégis rengeteg helyen láttam hibás írásjelet, fura tördelést, összevissza kitett kötőjelet, elírásokat, melyek csökkentik az olvasási élményt.

Végül csak az maradt hátra, hogy összefoglaljam a gondolataimat a könyvről. Nos, a sorozat három része közül ezt éreztem leggyengébbnek. Vannak benne hibák, de aki szerette az első két részt, annak mindenképpen ajánlom. Egy elgondolkodtató disztópia romantikus részekkel, családi konfliktusokkal, erkölcsi kérdésekkel és a cselekményben egy hibás társadalom megjavítására, megreformálására irányuló céllal. Úgy érzem, mostanra már kezdenek lecsengeni a disztópiák, talán ezért sem élveztem már annyira ezt a történetet. Mindenesetre a Négyest még elolvasom, legyen teljes a sorozat.

Értékelés:

Történet, cselekmény: 5/4

Karakterek: 5/3

Leírás, ábrázolásmód: 5/4

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/15

 

Veronica Roth: A lázadó  

(A beavatott 2.)

Egyetlen döntésed hatására megváltozhatsz - vagy akár meg is semmisülhetsz. Minden egyes választásunknak megvannak a maga következményei - Tris Prior is megtapasztalja ezt, amikor nyugtalanság s zavar támad körülötte a társadalom valamennyi csoportjában. Meg kell próbálnia megmenteni a szeretteit - és önmagát -, miközben újra meg újra szembesül a fájdalom, a megbocsátás, az azonosulás, a hűség, a politika, a szerelem és a szeretet kérdéseivel.

A történetről:
Nagyon szerettem Veronica Roth A beavatott címmel megjelent első könyvét. A trilógia második része, A lázadó ott folytatódik, ahol az első kötet véget ért. Konkrétan ugyanott: ugyanaz a vonatos jelenet megy tovább. Tris néhány társával (és ellenségével) együtt megmenekült és a Barátságosok központja felé tart. Tetszett, hogy a könyv elején az előző rész tartalmát bemutató visszatekintés nem szájbarágós, nem ismétli önmagát a szerző. Ehelyett Tris-szel együtt mi olvasók is a jelen szituációba helyezkedünk bele. Visszautal az eddig történtekre az írónő, de inkább azoknak az eseményeknek, döntéseknek a hatása érződik a jelen helyzeten.

Mesterien érzékelteti az összetett érzelmeket Roth, ez a kötet így sokkal lélektanibbra sikeredett, mint az első. Trisnek fel kell dolgoznia a szülei elvesztése miatt érzett gyászt és lelkiismeret-furdalást, amit tetéz az a tudat, hogy szülei miatta áldozták fel életüket. Mit tegyen, hogy áldozatuk ne legyen hiábavaló? Emellett ott van az őt marcangoló bűntudat Will megölése maitt. Szegény főhősünk állandóan azon töri a fejét, mit tehetett volna másképp, hogy ne kelljen akkor megölnie barátját. Folyton mentegeti magát, hogy nem volt más választása: vagy ő, vagy Will, egyiküknek meg kellett halnia, hisz Will a szimuláció hatása alatt állt, nem lehetett volna szép szóval rábírni, hogy tegye le a fegyverét. De lőhetett volna a karjába is, nem lett volna muszáj megölnie... Ez miért nem jutott eszébe akkor?

Ehhez hasonló gondolatok cikáznak Tris fejében és kínozzák őt, miközben egyéb megoldásra váró problémákkal is szembe kell néznie. Például a Marcus által pedzegetett nagy titokkal, miszerint létezik egy információ, amiért sokan mindenre képesek. A Művelteknek is erre fáj a foguk. Vajon mi lehet ez a nagy dolog? Tényleg létezik egy ilyen nagy horderejű információ, vagy csak Marcus akarja növelni saját fontosságát ezzel a hazugsággal, hogy nélkülözhetetlenebbnek tűnjön? Tris a végére akar járni a dolognak, de ebben Tobiasra nem számíthat, ő ugyanis távol marad mindentől, amihez az apjának köze van. Ő nem hisz Marcusnak és a titok létezését is kétségbe vonja.

A regény cselekménye nem annyira eseménydús, mint az első köteté, de azért elég pörgős a történet. Igazából egy "turistakönyv"-formát vesz fel, a szereplők ide-oda mennek, egyik csoport központjából a másikba. Ezzel igazából nem volt baj és nem is vált unalmassá, valamint ez a megoldás remek lehetőséget biztosított arra, hogy az írónő bemutassa a többi csoportot. Megismerhetjük a Barátságos és az Őszinte csoport központját, tagjait, viselkedésüket, elveiket. Ezzel pontosabb, részletesebb világkidolgozást kapunk, ami minden disztópiás regénynek kulcseleme (kellene legyen).

A történetet végig a bizonytalanság hangulata uralja: senkiben nem lehet megbízni, bárki lehet áruló. Barátok olyan könnyen válhatnak ellenséggé, mint korábbi ellenségek szövetségesekké. A szereplők élete fenekestül felfordult, ebben a világban már bármi megtörténhet. Semmi sincs úgy, ahogy eddig. A jól megszokott csoportrendszer helyett káosz uralkodik és olyasmi is előfordulhat, ami eddig elképzelhetetlen volt. Az egyik csoport csak úgy lemészárolhat egy másikat? A jó ügy érdekében? Vajon mi az, ami megéri a kiontott emberéleteket? Tris szülei tényleg lányuk életét akarták megmenteni vagy azt a bizonyos információt?

Vannak olyanok emberek, akik több csoporthoz is tartozhatnának. Kik az Elfajzottak és ki tud róluk? Miben másak ők és ki mire képes azért, hogy ezt megtudja? Hatalmi harcok folynak, érdekek ütköznek egymással, közben mindenki azt hiszi magáról, hogy ő a jófiú. Az az érzésünk, hogy valami nagy volumenű dolog húzódik a háttérben. Ki előtt ismert az információ és ki előtt titok? Ki mit tud róla? Közben a csoport nélküliekről is kiderül, hogy nem egészen olyanok, mint amilyennek hittük őket: ők is forralnak valamit... A történet tehát tartogat meglepetéseket. Azért nem akartam maximum pontot adni  erre a szempontra, mert az előző részhez képest kevésbé éreztem eseménydúsnak a sztorit, viszont érzelemgazdagabb, így összességében véve nem maradt bennem hiányérzet: a lelki mélység kárpótolt a kevesebb cselekményért. Meg persze azt nem lehet mondani, hogy eseménytelen a történet, a könyv felétől úgy beszippantott, hogy tényleg nem tudtam letenni. Így végül 4.5 pontot kapott a tartalmi szempontra.

A karakterekről:
Az első részhez képest sokkal mélyebb, kidolgozottabb karakterábrázolással találkozhatunk ebben a kötetben. Trisnek hirtelen fel kell nőnie, fel kell dolgoznia szülei halálát és törődnie kell öccsével, Calebbel is, akivel úgy érzi, kissé eltávolodtak egymástól, mióta mindketten elhagyták az Önfeláldozók csoportját. Tris emberi kapcsolatai közül a Tobiassal való szerelme kap nagy hangsúlyt a könyvben, de nem azon a nyálas-romantikus módon van tálalva. Kapcsolatuk ellentmondásokkal teli, és nem konfliktusmentes, de éppen ettől hihető, erős, valódi szerelem az övék.

Sokat szenvedett, megtört karakterekkel van dolgunk, akik között újabb és újabb konfliktusok éleződnek ki a regény cselekménye során. De ez így van rendjén: Tris-nek és Tobias-nak van mit feldolgozniuk, hogy utána lelkileg megerősödve egymás támaszai, bizalmasai lehessenek. Ehhez azonban mind önmagukkal, mind egymással meg kell küzdeniük. Trisnek az önvádon, a Will halála miatti bűntudaton, és a szülei elvesztése felett érzett gyászon kell túltennie magát, Tobias pedig az apja által okozott testi-lelki sérüléseket igyekszik elfelejteni. Tobias karaktere is fejlődik, az ő jellemábrázolása is kiforrottabb. A mellékszereplők szintén emlékezetes figurák, ők is változnak, náluk is van példa mind pozitív, mind negatív irányú fejlődésre.

Különösen tetszett a könyvben a bűntudat feldolgozásának témája. Tris poszttraumatikus stresszben szenved és ezt nagyon kifejezően tárja elénk Roth: Tris szenvedését testi-lelki változások párhuzama érzékelteti, pl. levágja a haját, ez is utal arra, hogy ő már nem az az ember, aki azelőtt volt; vagy pl. nem tud fegyverhez nyúlni, mióta lelőtte Willt, stb. Tris karaktere hatalmas fejlődésen megy keresztül, közben pedig nehéz döntéseket kénytelen meghozni: Kit, mit áldozhat fel és kiért, miért érdemes áldozatot hoznia? Kit menthet meg és kit nem? Kiben bízzon, kire hallgasson? Milyen (nemkívánatos) szövetséget kénytelen kötni, kitől számíthat segítségre? Kit árul el ezzel, valamint ki az, aki őt árulja el? Milyen áldozatot képes hozni Tris, hogy megmentse barátait? És ki menthetné meg őt? Ezekre a kérdésekre kapunk választ a könyvből.

Nyelvezet, stílus, hangulat, fordítás:
Az első rész módszerét követve az írónő itt is jelen idejű egyes szám első személyű narrációt alkalmaz. Az olvasók Tris szemszögéből ismerhetik meg a történetet. Főleg párbeszéddel és cselekményleírással találkozunk. Érzésekről nem igazán beszél, inkább benyomásokat, meggyőződéseket közöl, de az olvasó számára nagyon is átérezhetőek az érzelmek. Sok író esik abba a hibába, hogy az érzelmeket úgy akarja leírni, pl. "Bánatos vagyok." Igen, értjük, tudjuk, de attól még nem érezzük át. Itt teljesen más a helyzet: mi, olvasók is megéljük Tris érzelmeit. Mivel a szereplőket már ismerjük, kevés leírással és jellemzéssel találkozunk. Csak az új szereplőket ábrázolja részletesebben az írónő, a régebbieket tetteik, viselkedésük jellemzi. A könyv hangulatát a bizonytalanság teszi kissé sötétté, de a legváratlanabb helyzetekben megjelenő humor oldja ezt a borús hangulatot. Az különösen tetszett, hogy Tris milyen poénos még a legkilátástalanabb szituációkban is, ezt a lelki felépülése jeleként értelmeztem. A szöveg logikusan tagolt, a fejezetek izgalmasan végződnek, és több rövid, de hatásos mondat tagolja a hosszabb mondatokból felépülő bekezdéseket. A fordítás ezúttal is tetszik, Logos munkáját dicséri.

Külső megjelenés, borító:
A könyv kötése jó minőségű, kívül-belül esztétikus a példányom. A borító nagyon szép, teljesen illik a könyv tartalmához, hangulatához. A Barátságosok jelképe a fa, az előzőn pedig a Bátrak jelképe volt - így összhang is van a két kötet külső megjelenése között. Helyesírási, gépelési hiba sajnos akad, de a betűtípus szép és a sortávolság is optimális az olvasáshoz. 

Értékelés:

Tartalom, történet: 5/4.5

Szereplők: 5/5

Borító, külső megjelenés: 5/5

Nyelvezet, stílus, fordítás: 5/5

Összesen: 20/19.5

EGYETLEN DÖNTÉS 

alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid 

EGYETLEN DÖNTÉS 

meghatározhatja az értékrendedet 

EGYETLEN DÖNTÉS 

örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges 

EGYETLEN DÖNTÉS, AMELYTŐL MEGVÁLTOZOL

Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.

Hónapokkal ezelőtt olvastam a könyvet, de még mindig úgy emlékszem a történetre, mintha csak tegnap olvastam volna, bár a mellékszereplők nevéhez néha vissza kell lapoznom (jellemükre, tetteikre emlékszem). Úgy általában a sztoriról: nagyon jól felépített világa van, igazi disztópia. A cselekmény tele van váratlan fordulatokkal, kihívással, bonyodalommal, konfliktussal. Itt-ott kicsit emlékeztetett az Éhezők viadalára, de azért sokkal másabb. Nagyon-nagyon tetszett a történet, soha nem állt meg a lendülete, folyton pörgött, jött újabb bonyodalom vagy megmérettetés. Már az elején is ott lebeg a kérdés: mit választ Baetrice? A szerelmi szál nem volt aránytalanul hangsúlyos és nyálas, amit különösen jónak találtam. Itt nem arról van szó, hogy egy fiatal lány 300 oldalon keresztül csorgatja a nyálát egy titokzatos, elérhetetlennek tűnő srác után, aki az utolsó 50 oldalon csöpögős monológokkal bevallja neki, hogy azóta oda van érte, hogy először meglátta és örökké szeretni fogja. Na, szerencsére ezt itt el lehet felejteni! A romantikus szál szépen lassan épül fel, a szerelem a két fiatal között lépésről lépésre, szinte észrevétlenül alakul ki. Pont annyi volt az akció és a romantika, amennyi kellett, Veronica Roth-nak sikerült megtalálnia az egyensúlyt, ami kevés írónak sikerül.

Az események, helyzetek leírása nagyon jó, teljesen együtt éreztem a főszereplővel. Izgultam, féltem, aggódtam én is, mintha velem történtek volna a dolgok. Bővelkedik feszültségteli helyzetekben, izgalmakban, a jelen idejű mesélés pedig csak erősíti azt az érzést, hogy a dolgok itt és most történnek és még bármi előfordulhat.... A könyvben sok kedvenc jelenetem van, pl. mikor Tris választ, vagy mikor először leugrik, de a legjobb az volt, mikor ő is úgy tesz, mintha "alva járna". Az nagyon érdekes, feszült helyzet volt. A történetben adódnak drámai pillanatok, megható és szomorú jelenetek is. Egyébként a mondatok egyszerűek, általában rövidek, könnyen érthetőek. A megfogalmazás nincs túlkomplikálva, de itt nem a leíráson van a hangsúly, hanem az eseményeken. Ez így volt jó, ahogy volt. A kevesebb néha több.

A jellemábrázolás is bejött, vannak pozitív és negatív szereplők, gonoszak és kedvesek is, de ők is egyediek, nem lehet őket összekeverni. Trist nagyon megkedveltem, szimpatikus főhős, teljesen meg lehet érteni. Ő egy eleinte bizonytalan, de bátor, erős, talpraesett, okos , különleges lány, aki hamar feltalálja magát, könnyen tanul, nem idétlenkedik, nem akadékoskodik, nem nyavalyog (mint sok más könyv női főszereplője). Azt teszi, amire ott és akkor képes, amit helyesnek vél, és tanul a hibáiból. Négyes (bár ez a név így magyarul elég idétlenül hangzik, úgyhogy maradjunk az angol verziónál: Four) is kedvelhető figura, összetett jellem, nem az a fajta srác, akit 1-2 szóval jellemezni lehet. Nagyon érdekelnek a folytatások (szerencse, hogy nem kell sokat várni, a második rész A lázadó címmel már megjelent), természetesen azokat is el fogom olvasni.

Szépnek találom a borítót, figyelemfelkeltő, látványos és sokat sejtető. Szerintem nagyon ütős lett és teljesen visszaadja a könyv hangulatát. Ahogy elnéztem, a további kötetek címoldala is elnyeri majd a tetszésemet. Egyetlen kérdés merül fel bennem a könyvvel kapcsolatban: Miért az a címe, hogy A beavatott, mikor a könyvben végig felavatottakról van szó? Mivel hogy őket Bátrakká avatják, nem pedig beavatják valamibe (pl. egy nagy titokba vagy ilyesmi). Miért ilyen következetlen a fordítás? Oké, azt értem, hogy az eredeti cím (Divergent - eltérő, elütő, szétágazó, más irányba tartó) nehezen fordítható le magyarra úgy, hogy az címként is megállja a helyét. Nem tudtak választani a két szó között? Lehetett volna a címben és a könyvben végig ugyanaz a kifejezés, számomra úgy lett volna kerek egész. Furcsán hangzott volna címnek A felavatott? Szerintem megszoktuk volna. Ez egy kicsit zavart, de egyébként nem volt vele bajom, csak furának találtam. A kötésminőség elég jó, bár a lapok hamar sárgulnak. Nagy betűvel van írva, így hamar olvasható, én például másfél nap alatt végeztem vele (ami persze nem csak a nagy betűméretnek köszönhető). Összességében véve nagyon jó könyv, biztos elolvasom még párszor. A Ciceró Könyvstúdiónál tudnak valamit. Egyre több jó könyv kerül ki tőlük magyarul. Csak így tovább!

Értékelés:

Tartalom: 5/5
Nyelvezet, stílus, hangulat: 5/5
Szereplők: 5/5
Borító: 5/5

Összesen: 20/20

Jön a folytatás!

http://krezah.blogspot.hu/2013/08/veronica-roth-lazado.html