Kelley Armstrong: The Reckoning - A leszámolás

(Sötét Erő trilógia 3.)

Kelley Armstrong nagy sikerű Sötét erő trilógiájának hihetetlenül izgalmas befejezése.

A tizenöt éves Chloé Saunders hétköznapi életet szeretne élni. Nem adatik meg neki. Chloé ugyanis genetikai módosítás áldozata, olyan nekromanta, aki akarata ellenére képes felébreszteni a holtakat. Chloé, és hasonszőrű, különleges „tehetséggel” megáldott (vagy inkább elátkozott?) társai az életüket mentik a pokoli szervezettől, amelyik létrehozta őket.

És, ha mindez nem elég, Chloé gyengéd érzései a testvérpár - Simon, a kedves varázsló, és bátyja, Derek, az annyira nem kedves vérfarkas - iránt összezavarják a fejét. Ráadásul az a szörnyű gyanúja, hogy szíve mindinkább a vérfarkas felé hajlik…

Kétségtelenül nem hétköznapi történet!

Utolsó részéhez érkezett Chloé Saunders története. A lány és barátai azt hiszik, biztonságban vannak Simon apjának barátjánál, Andrew-nál, de a nyugalom csak látszólagos. Chloé rájön, hogy a házban szellemek ólálkodnak és nem ők jelentik az egyetlen veszélyt rájuk nézve. Hőseink már tényleg nem tudják, ki a barát és ki az ellenség, és rájönnek, hogy csak egymásban bízhatnak. Vagy még egymásban sem, önmagukban sem?

Miután a trilógia második részét másfél nap alatt elolvastam, rögtön hozzáfogtam ehhez. Egy nap alatt végeztem vele. Izgalmas volt, bár itt most akadtak "tötymörgős" részek, mikor azt mondtam, csináljanak már valamit, ne csak üljenek és várjanak. Ám az írónőnek ezeket az eseménymentes hézagokat is sikerült valamilyen izgalmas jelenettel, bonyodalommal, veszéllyel, nyomozgatással, veszekedéssel, kupaktanáccsal vagy rejtéllyel kitöltenie, hogy addig se üljünk tétlenül. Viszont voltak olyan váratlan fordulatok is, hogy leesett az állam. Legalább két alkalommal történt olyasmi, amire nagyon nem számítottam, és ezen kívül rengeteg olyan pillanat akadt a könyvben, mikor hirtelen "fordult a kocka".

Már a második rész kritikája kapcsán is meg akartam jegyezni, hogy a második kötet szerves része az elsőnek, nem az a tipikus folytatás-kötet. Olyan, mintha egy nagyon hosszú történet lenne, csak kettévágva. Most is, a harmadik résznél ezt még határozottabban éreztem: ez a három könyv egy nagy egységes egészet alkot. Számos utalás van a az első vagy a második részben történt eseményekre, van olyan korábbi titok, amire most derül fény és sok olyan rejtélyes dolog, ami most így visszatekintve egészen más értelmet nyer. Örülök, hogy így közvetlenül egymás után olvastam a könyveket, mert így lett igazán teljes egész, meg minden részletre emlékszem. El sem tudnám képzelni, hogy éveket kellett volna várnom az egyes kötetek megjelenése között. Egyrészt már tűkön ültem volna, másrészt meg sok apró, lényeges részlet kiment volna a fejemből.

Vegyük sorra még a pozitívumokat! Tetszett a szerelmi szál alakulása, (úgy lett, ahogy akartam :) juhé), nem volt nyálas, nem volt csöpögős, de szép volt és szívderítő és nagyon illett a szereplők jelleméhez. Vártam volna valami drámaibbra, erőteljesebbre, (mondjuk az a fél, aki nem nyerte el a lány szívét, ellenük fordul, vagy valami), de aztán rájöttem, az nem illett volna ide, nem passzolt volna a karakterek személyiségéhez. Jó volt ez így, ahogy volt.  Imádtam a Simon és derek közti szeretetet, mintha tényleg igazi testvérek lennének, mindketten megtennének mindent a másikért, és boldognak akarják látni a másikat.

A cselekmény végső megoldása is érdekesen alakult, volt izgalom bőven, majd a vége kicsit megnyugtatóvá vált, ugyanakkor előremutató a jövőbe. El tudom képzelni, hogyan alakul tovább a szereplők élete és nagyon-nagyon érdekelne a folytatás. Tudom, hogy az írónőnek van egy második trilógiája, ami ugyanebben a világban játszódik, gyakorlatilag folytatás-trilógia Darkness Rising címmel, amit szintén tervezek elolvasni, mert most nagy Kelley Armstrong-fan lettem hirtelen (Ja, tudom, pár héttel ezelőtt még nehéz lett volna ezt elképzelni.) Nem tudom, hogy ebben meg fognak-e jelenni a már jól ismert karakterek (Chloé, Derek, Simon, Tori, Rae) vagy teljesen új szereplők lesznek, de jó pár kérdés megválaszolatlanul maradt, ami igenis bosszantó.

És most már jönnek a negatívumok. Elsősorban az nem tetszett, hogy sok rejtélyre nem derült fény, maradtak elvarratlan szálak. Spoileres kérdések következnek! Hol volt, mit csinált Simon apja? Milyen ember ő? (Jobban megismerném, kíváncsi vagyok rá, ha már három köteten keresztül vártam a felbukkanását.) Hol bujkált eddig, hogy került oda hirtelen a laborba? Tudja-e, hogy mi köze van Torihoz? (Úgy tűnt, igen.) Hogyan fog reagálni Tori és Simon, ha ezt megtudják? Nem kielégítő választ kaptunk arra sem, hogy ki miért tette azt, amit tett? Mi a helyzet Royce-szal, az apjával meg a testvérével, ez miért volt fontos? Csak azért, mert ők is félresikerült Variánsok voltak? Mit akart a féldémon Diriel, lett-e valami következménye a felszabadításának, ki az "ura" és mit akart? Miért engedte el Chloét csak úgy? Ennek érdekelne a folytatása, sok mindent ki lehetne még hozni belőle. Kíváncsi vagyok Simon szerelmi életének alakulására is, vajon talál magának valakit, aki illik hozzá? Hogy alakul Chloé-ék élete a továbbiakban? Megtalálják a többi génmódosított Variánst? És mi lett Rae-vel? Tényleg meghalt vagy az igazi anyja vitte el? Ki az a Mr., St. Cloud és mi a célja?  Nem tudom, hogy választ kapunk-e ezekre a kérdésekre a Darkness Rising trilógiából, de érdekel annyira, hogy elolvassam. Spoiler vége

Az sem tetszett, hogy jó pár helyen akadtak logikátlan dolgok és mondvacsinált ürügyek valaki tetteinek megmagyarázására. Miért kellett valaminek olyan nagy feneket keríteni, ha máshogy, egyszerűbben is meg lehetett volna oldani. Túl sok volt a manipulálás, összeesküvés, árulás ebben a részben. Nem azt mondom, hogy nem tudtam követni, de kicsit túl volt bonyolítva a negatív karakterek szempontjából nem logikus módon. Ezt már a történet túlcsavarásának éreztem, de be kell vallanom, hogy azért izgalmas olvasmány volt.

A könyv küllemére nincs panaszom, szép a borítókép, szebb, mint a második részé. Viszont itt is zavar a medál színe, ugyanis ebben a kötetben végig kék medálról van szó (az előzőben lila), a borítón pedig lila medál látható (míg a második rész borítóján kék). Egyszerűen meg kellett volna cserélni a kettőt és kész. A három borítókép egységes hangulatú, ugyanaz a titokzatos lány látható rajta, ami a történet rejtélyességét sejteti. Az írónő stílusa tetszik, főleg az, ahogy a pörgős eseményeket és a váratlan fordulatokat kombinálja a karakterfejlődéssel. Ezúttal még látványosabb volt Chloé és Tori változása, Derek és Chloé egymáshoz való viszonya is. Van néhány szereplő, akikről végig nem lehet tudni, melyik oldalon is állnak, kihez hűségesek, mi motiválja őket. Ez végig fenntartotta a feszültséget.

Összességében igazi gyöngyszemre bukkantam ezzel a sorozattal és így utólag nagyon bántam volna, ha akkor ott az első rész elején félreteszem (mert nagyon nehezen kezdtem neki újból, annyira nem kötött le az első néhány fejezet). Azoknak ajánlom, akik bírják a hullás-zombis undorító és félelmetes jeleneteket is (ezek miatt tizenöt éves kor alatt nemigen javasolnám); a különleges képességekkel rendelkező főhősöket; emlékezetes karaktereket; az aranyos, de ártatlan, YA kereteken belül maradó romantikát; a csavaros történetvezetést, ahol mindig akad valami váratlan fordulat, vagy bonyodalom. Én vevő vagyok Kelley Armstrong műveire a jövőben is.

Értékelés:

Cselekmény, történet: 5/4.5
Karakterek: 5/5
Nyelvezet, stílus: 5/5
Borító, küllem: 5/4.5

Összesen: 20/19

Kelley Armstrong: The Awakening - Az ébredés

(Sötét Erő trilógia 2.)

Chloé Saunders menekülése közben őrült felfordulást okoz… szó szerint…

Chloé Saunders valaha teljesen hétköznapi tinilány volt – legalábbis ezt gondolta. Aztán rájött a megdöbbentő titokra, hogy nem más, mint egy két lábon járó tudományos kísérlet. Születésekor az Edison Csoport névre hallgató gonosz tudóscsapat genetikai módosítást hajtott végre rajta.

Chloé megváltozott, egyedülálló képességgel rendelkező nekromanta lett, aki szellemeket lát, feltámasztja a halottakat, és ez gyakran szörnyűséges következményekkel jár. S ami még rosszabb, egyre erősödő képessége fenyegetést jelent az Edison Csoport fennmaradó tagjai számára, akik úgy döntenek, ideje véget vetni ennek a kísérletnek – örökre...

Így Chloénak az életét kell mentenie, három másik különleges tinédzserrel együtt: egy sármos varázslófiúval, egy zaklatott vérfarkassal és egy temperamentumos kis boszorkánnyal. Közösen van csak esélyük a szabadulásra. De vajon bízhat-e Chloé új barátaiban? A lenyűgöző Sötét Erő Trilógia második kötete. Erőteljes és magával ragadó történet.

A sorozat első kötete (A szellemidéző) függővéggel zárult, így már azonnal kezdtem is a másodikat. Hú, ez a könyv! Mondhatom, még jobban tetszett, mint az első rész! Végig pörgős, izgalmas volt a cselekmény, nagy szökési tervek, menekülés, veszélyhelyzetek, olyan fordulatok, hogy csak kapkodtam a fejem, hogy most mi van. Ki kivel van, ki kinek segít, kiben lehet igazán megbízni? 

Chloé Saunders ezúttal igazán benne van a pácban. Kiderül, hogy születésekor genetikai módosításokat hajtottak végre rajta, amitől hihetetlenül erős szellemlátó lett. Ám képessége veszélyt jelenthet rá is és másokra is, ezért is érzik úgy néhányan, hogy  a lányt és szintén félresikerült társait el kell tenni az útból. Chloé nem tudja, mi a terve az Edison csoportnak vele, de nem is szeretné megtudni. Nem fog tűkön ülni, mire eldöntik, megölik-e vagy csak elmegyógyintézetbe zárják, esetleg kísérleti patkánynak használják. Kezébe veszi a dolgok irányítását és úgy dönt, megszökik. Meg kell keresnie Simont és Dereket, annál is inkább, mert Simon élete veszélyben foroghat. Aztán pedig meg kell találniuk a fiúk apját, hátha ő tud rajtuk segíteni.Innen pedig kezdetét veszi egy végtelenül izgalmas és szövevényes történet remek világfelépítéssel, néhol horrorisztikus-félelmetes jelenetekkel, drámai feszültséggel és szerethető karakterekkel. 

A történetben ezúttal sokkal kevesebb volt a hézag és a logikai baki, mint az első részben. Itt is volt azért jó pár furcsaság, ami nem egyértelmű elsőre, de egy kis magyarázattal hihetővé válik minden. Kicsit bosszantó, hogy a fiúk apját még mindig nem találják hőseink, de feszültségkeltésre mindenképpen alkalmas ez a szál. Ahogy a helyzet kilátástalanságának hangsúlyozására is kitűnő. Ráadásul nem ez az egyetlen probléma, amivel meg kell küzdeniük a szereplőknek: irányíthatatlan képességeik, makacs üldözőik állandó gondot jelentenek, ám sokkal nagyobb veszély is fenyegeti őket. A titkok száma egyre nő, ha Chloénak és barátainak valamelyik rejtélyt sikerül megoldania, két újabb lép a helyébe. A szereplőknek a múlt titkai és a jelenkori összeesküvések hálójában kell evickélniük, közben valahogy túl kell élniük és meg kell tanulniuk irányítani a képességeiket.

Tetszett a történet lendülete, hogy folyamatosan haladt előre, de nem bosszantó gyorsasággal. Mindig akadt valami izgalom, bonyodalom, félnivaló vagy újabb rejtélyes információdarab, amiből össze kellett rakni a képet. Gratulálok Kelley Armstrongnak, hogy ilyen mozgalmas cselekményvezetés mellett milyen mesterien tud bánni a karakterekkel is. A szereplők többrétegűek, igazi élő figurák, és olyan, mintha szinte már jó ismerőseim lennének. Megismerjük őket, jól bemutatja őket az írónő, közben van idejük és alkalmuk változni, fejlődni is. Rae és Lauren néni változása, Tori jellemfejlődése mind-mind jó ötlet volt, színesebbé tette a karaktereket, a történetet pedig fordulatosabbá. Chloé is sok mindenen megy keresztül, ami megváltoztatja. Ebben a részben már kevesebbet nyafogott, önállóbb, felnőttesebb, bátrabb lett. Persze most is előfordult, hogy hibát követett el, de tanult belőle. 

A szövevényes történet és a karakterfejlődés mellett a könyv igazi pozitívuma a közvetített értékei: mindig van remény, sosem szabad feladni, mindenki változhat, stb. Fontos mondanivalója az is, hogy ne ítéljünk elsőre, a szépség nem minden, lehet valaki csúnya és jószívű vagy szép és gonosz. Rá kell jönnünk, hogy jó, ha nem vagyunk előítéletesek, se naivak, de azért túl bizalmatlanok se. A gyerekek családi problémáiba is beleláthatunk egy kicsit: olvashatunk egy lányról, aki hiába igyekszik, nem tud megfelelni anyja elvárásainak, egy másik lányról, akit örökbe fogadtak, de nevelőszülei nem is érdeklődnek iránta, vajon miért? És mi van az igazi szüleivel? Vagy egy harmadikról, aki számára problémát jelent, hogy kapcsolatba lépjen-e az apjával, vagy hogy bízhat-e a nénikéjében, aki felnevelte. Bizalom, gyanakvás, megbocsátás, racionális gondolkodás, veszélyes képességek, önfeláldozás - olyan fogalmak, amik gyakran felmerülnek szereplőink gondolataiban.

A szerelmi szál ebben a kötetben sem kapott túl nagy hangsúlyt, de ez így volt jó, ahogy volt. Nem történik semmi, sem szavakkal nem hangzik el semmi ilyesmire utaló jel, de azért valahogy ott van a levegőben. Sejthetően, homályosan, de azért határozottan ott van valami ki nem mondott vonzalom. Nagyon tetszett ez a megoldás és az pedig főképp, hogy az alakulóban lévő szerelmi háromszög nincs túldramatizálva. Armstrong nem csinált az izgalmas sztoriból valami romantikus tinidrámát, megmaradt pörgős történetnek, komoly téttel, vérre menő küzdelmekkel és mindig újabb izgalmakkal. Dramaturgiai szempontból mindig minden a jó helyen és jókor történik. Ahol egy kis szusszanásra vágyunk, azt kapjuk, ahol pörgésre van szükség, ott viszont beindulnak az események. 

Az pedig különösen tetszett, hogy reális volt az egész. Már nem a vérfarkasokra, szellemekre meg a varázslatokra gondolok, hanem arra, hogy a szereplők a túléléssel foglalkoznak, nem állnak le romantikázni, mert az a való életben se így működne. A fiúk közül továbbra is Derek a szimpatikusabb, én neki szurkolok, Simon csak Chloé körül legyeskedik, de nem igazán tett rám valami nagy benyomást. Oké, kedves, helyes, aranyos srác, de valami hiányzik belőle. Ő nem érti úgy meg Chloét, ahogy Derek. Bár az is igaz, hogy Dereknek több lehetősége van jobban megismerni a lányt, mint Simonnak. Ami Chloét illeti, ő egyik fiúra se gondol úgy, mint lehetséges pasijára, azt nem is nagyon hiszi el, hogy Simon akar tőle valamit, azt hiszi, csak barátkozik (Ugyan miért figyelne fel rá egy ilyen helyes srác?). Derek esetében pedig meg sem fordul a fejében ilyesmi, nem is pasiként néz rá, legalábbis nem vallja be magának. Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből...

Tetszik az írónő gördülékeny stílusa, és az egyes jelenetek leírása terén is sokat fejlődött. Itt már sokkal jobban magam elé tudtam képzelni a helyeket, a zombikat, szellemeket, figurákat, helyzeteket és maguk a veszélyes jelenetek is látványosabb, elképzelhetőbb bemutatást kaptak. Maga a könyv szép, jó kézbe venni, a betűtípus olvasható. A borító összhangban van az első részével, ugyanaz a sejtelmes lányalak látható rajta egy különlegesnek tűnő nyaklánccal. Csak ezúttal kék nyaklánc van, nem piros. Amit egyébként nem értek, mert a könyvben lila medálról van szó (Chloé piros medálja lilásra változtatta a színét). Tudom, hogy a harmadik rész borítóképén lila medál látható, én ezt a képet felcseréltem volna azzal. De ez nem annyira nagy hiba, csak kicsit zavaró pontatlanság. Ám ez megbocsátható a könyv rengeteg pozitívuma mellett. Bátran ajánlom azoknak, akik egy izgalmas, szövevényes sztorira vágynak (hullákkal, szellemekkel, gonosz tudósokkal, afféle szuperhősszerű gyerekekkel), amiben van némi nem túl hangsúlyos, de finoman éreztetett romantika és kedvelhető, árnyalt karakterek. Jöhet a harmadik rész!

Értékelés: 

Cselekmény, történet: 5/5

Karakterek: 5/5

Nyelvezet, stílus: 5/5

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/19

Kelley Armstrong: The Summoning - A szellemidéző 

(Sötét erő trilógia 1.)

Chloé Saunders nem akar mást az élettől, mint bármelyik tinédzser: esélyt arra, hogy befejezhesse az iskolát, barátokat találjon, és talán egy fiút is magának. Amikor azonban elkezd szellemeket látni, megérti, hogy az élete soha nem lesz olyan, mint a többieké. A figyelmét követelő szellemektől körülvéve Chloé végül összeomlik, és bekerül egy kisebb elmezavarral küzdő fiatalok számára fenntartott otthonba. A Lyle Ház először normálisnak tűnik, de ahogy Chloé sorra megismeri a többi ápoltat - a sármos Simont és gyanús, soha nem mosolygó bátyját, Dereket, a visszataszító Torit és Rae-t, aki túlságosan is szereti a tüzet - rájön, hogy valami különös, baljós dolog köti össze őket, amit nem lehet a szokásos "problémás a gyerek" viselkedéssel magyarázni. Ahogy együtt nemsokára azt is felfedezik, hogy a Lyle Ház sem egy a szokásos otthonok közül...

Ha emlékeztek, ez a könyv egyszer már szerepelt a "Beleolvastam"-listámon. Azóta azonban sikerült végigolvasnom. A kezdeti nehézségek ellenére egész jó kis történet kerekedett belőle a végére. Igazság szerint csak az elején kellett valahogy átverekednem magam (ami végre nagy nehezen sikerült), mert az első négy-öt fejezet nagyon nem kötött le, de aztán valahogy beindult a cselekmény és most már örülök, hogy végül elolvastam, mert mindent egybevéve tetszett a könyv. 

A szellemidéző egy trilógia első kötete, és mint ilyen, csak felvázolta a főbb szálakat, a legnagyobb bonyodalmakat, rengeteg titkot és rejtélyt felvetett, amik a későbbiekben kerülnek kifejtésre, megoldásra. A könyv a harmadától kezdett érdekelni, mikor egy kicsit már jobban megismertem a karaktereket. Tetszett a mindent átszövő titokzatosság, a sok titok, bizonytalanság, és néha igazán félelmetes jelenetek is akadtak. Emellett a vége különösen izgalmasan alakult, menekülés, váratlan fordulatok, árulás színezte a cselekményt. Az írónő sok rejtélyt még megfejtetlenül hagyott, és a múlt titkait sem fedte fel, így van min rágódni, gondolkodni. A történet tehát, izgalmas, szövevényes, néhol meglepő, máshol bosszantó. 

A karakterek közül Chloé semleges volt nekem, néha megértettem, máskor sajnáltam, de sokszor előfordult, hogy bugyután viselkedett, ilyenkor csak a fejemet fogtam. Valljuk be, jó néhány esetben nem vette észre a nyilvánvaló dolgokat, és megkérdőjelezte azt, ami egyértelműen bizonyítható volt. Emellett sokat panaszkodott, nyafogott, de ez nagyjából érthető és elfogadható volt, hisz ő csak egy tizenöt éves lány, aki elmegyógyintézetbe került, beláthatjuk, hogy nem volt valami rózsás a helyzete. Így számomra még nem lépte át a kiállhatatlanság határát a nyavalygása. Tori viselkedését egyszerűen nem értettem, kicsit sántított a motivációja, de beláttam, hogy kellett a történetbe egy gonosz karakter is. Annál is inkább, mert Rae idegesítő volt, Liz pedig sablonos. A fiúk, Simon és Derek viszont érdekesek voltak. Tetszett a köztük lévő szereteten és törődésen alapuló mostohatestvér-kötelék. Mindkét fiúra kíváncsi voltam, érdekelt, van-e különleges képességük és ha igen, milyen. 

A szerelmi szál is meglepően alakult. Minden elismerésem az írónőnek, hogy nem hozta össze a főszereplőt valakivel rögtön az első részben, inkább csak megismerkedtek egymással a karakterek. Apró jelekből sejteni, érezni lehet a köztük lévő vonzalmat, de semmi konkrétum nem történt, ami számomra sokkal izgalmasabb, mintha már életre szóló szerelmet esküdtek volna egymásnak. Újabb pozitívum, hogy Chloé gondolatait nem a fiúzás köti le, alig gondol a két fiúra úgy, mint srácokra, látszik, hogy nagyobb gondja is van ennél. Ez sokkal reálisabb állapot, mint sok más YA regényben, ahol a főhős élete veszélyben forog,  de ő végig csak azon aggódik, hogy a pasi milyen izmos/jóképű vagy éppen miért nem szól hozzá, meg hasonlók. 

A két fiú, Derek és Simon nagyon különböznek egymástól. Simon félig koreai, félig svéd, jóképű, okoskodó, kedves, barátságos, vidám, minden lány felfigyel rá. Derek viszont nagydarab, pattanásos, mogorva, folyton rosszkedvű, hirtelen haragú és nagyon erős. Legalábbis elsőre ilyennek tűnik. Hamarosan azonban kiderül, mi áll a furcsasága hátterében és bevallom, nekem sokkal szimpatikusabb volt Simon-nál. Éppen azért, mert Simonnak minden jó megadatott, Derekre pedig állandó lenézés és ellenszenv irányult. Tetszett ez a felállás, jó volt, hogy a "Ne ítélj elsőre!" és a "nem a külső számít" értékeket közvetítette az olvasó felé. 

A  könyvben előforduló komolyabb témák közül megemlíthetjük a mentális betegségeket és az ezekkel való megbirkózást valamint azt, hogy rokonként hogyan lehetne ezt jól kezelni, hogy a betegnek ne essen rosszul. A szülő-gyerek kapcsolat is többféle aspektusban szóba került a történetben, de a "fiúzás" kérdése is felmerült néha. Az írónő stílusával bizonyos helyeken nem voltam kibékülve. Sok esetben nem volt elég részletes a leírás, nem volt egyértelmű, ki van még ott, mikor beszélgetnek, ki mit hall, stb. Gyakran nem láttam magam előtt az adott helyiséget, ahol tartózkodtak és magát a Lyle házat is nehezen tudtam magam elé képzelni. Sok helyen elnagyoltnak éreztem a jelenetek leírását, Chloé filmes gondolatai, hasonlatai pedig kifejezetten idegesítettek. Viszont egy-két poén is akadt, ami viccesebbé tette a könyvet és ez segített valamelyest azon a nyomasztó hangulaton, amit az elején éreztem. Persze a sötét, komor elmegyógyintézetes alaphangulat az ápoltak kiszolgáltatottságával és meg nem értettségével végig megmaradt.  

A könyv küllemére nem lehet panasz: a kiadvány minősége jó, könnyen olvasható a betűtípus, helyesírási hibára se nagyon figyeltem fel. A borítókép mutatós, de inkább egy boszorkányos sztorihoz tudnám elképzelni, viszont a képen látható medál a könyvben is megjelenik, ami összekapcsolja a könyv külsejét a belső tartalmával. A borító nyugodtabb, romantikusabb hangulatot áraszt, mint amit a könyv olvasása során tapasztalhatunk. Összességében egy izgalmas, rejtélyes történetet kaptam, néhol undorító, máshol félelmetes eseményekkel, meglepő fordulatokkal, egy felejthetetlen karakterrel és ígéretes szerelmi szállal. 

Értékelés: 
Történet, cselekmény: 5/4.5
Szereplők: 5/4
Stílus, írásmód: 5/4
Borító, küllem: 5/4.5

Összesen: 20/17