Nos, újabb hónap telt el, és én alig hoztam nektek értékeléseket. Most is csak egy beleolvasóval szolgálhatok. Ejnye, bejnye! Mostanában sűrűsödik a programom, így nem nagyon jut időm olvasásra. Ami ennél is durvább: újra rákaptam a koreai sorozatokra. (Ne is mondjátok, tudom, hogy nincs megállás, bedarálnak. Már legalább kétszer elkapott a gépszíj, egyszerűen nem bírom ki, hogy ne nézzek bele a következő részbe, aztán ha ott vagyok, már végignézem.) Úgyhogy most kissé kénytelen voltam félretenni a könyveket. De ne aggódjatok, az olvasást sem fogom elhanyagolni. Addig is, míg nem jövök egy újabb könyvértékeléssel, hoztam nektek egy jelentést a jelenlegi "beleolvastam"-listáról. 

Sarah J. Maas: Crown of Midnight

Emlékeztek, hogy tetszett Az Üvegtrón, de nem voltam nagy rajongója? Az első résznek számos hiányossága volt, ami nagyon zavart. Azért mégiscsak érdekelt annyira a folytatás, hogy elkezdjem olvasni angolul. Már a háromnegyedénél járok, és úgy érzem, nem sok van hátra, mert leköt a sztori. Nagyon örülök, hogy belekezdtem, mert jobban tetszik, mint az első rész! Megvan az, amit Celaenából eddig hiányoltam, és a szerelmi szál is úgy alakul, ahogy szerettem volna, bár ezidáig nem voltam kimondottan se Chaol, se Dorian-párti. Itt a magyar megjelenés, szóval azt megvárom, mert szeretném a könyvet magyarul is elolvasni, így kritikát majd csak akkor írok róla. Mindenesetre az első benyomásom pozitív, remélem, a maradék pár oldal nem késztet arra, hogy meggondoljam magam. 

Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác

Az első részt nagyon szerettem, ezért vetettem szemet Stephanie Perkins újabb könyvére. Eddig ígéretesnek tűnik, a borító tetszik, Lola karaktere pedig nem semmi! Bár még eléggé az elején járok a sztorinak, úgy érzem, nem kell sok és hamarosan végzek vele. Szinte olvastatja magát: könnyed, fiatalos. Értékelés hamarosan.

Luca Di Fulvio: Álmok bandája

Elkezdtem olvasni, mert valaki ajánlotta a könyvet. Az elejét nagyon izgalmasnak találtam, de aztán jött egy lagymatag rész és most kissé unalmasabb szakaszba jutott a történet. Olyannyira, hogy egyelőre nincs kedvem tovább olvasni. De majd sort kerítek rá később, mert állítólag felpörög még a sztori. Majd meglátjuk. Mindent egybevéve, kissé más jellegű, mint a címe és a külleme alapján gondoltam, de tetszenek a karakterek, tehát adok egy esélyt a könyvnek. 

Kelly Creagh: Nevermore - Soha már

„Az író egy lépéssel mindig az olvasó előtt jár, amitől a Soha már egy olyan könyv lett, amiben könnyű elmerülni, rágódni rajta és ízlelgetni.”

–New York Journal of Books

Isobel Lanley, a pom-pom lány elborzadva veszi tudomásul, hogy Varen Nethers-szel kell megírnia az angol dolgozatát. A dolgozat leadási határideje hihetetlenül igazságtalan módon a rivális focicsapat elleni nagy mérkőzés napjára esik. A hűvös és tartózkodó, cinikus és éles nyelvű Varen már az elején tisztázza, hogy a dolgozaton kívül nem akar a lánytól semmit. Isobel azonban hamarosan kifogásokat kezd keresni, hogy Varen-nel találkozhasson, miközben egyre jobban elszakad barátaitól és az erőszakos és féltékeny barátjától. Isobel egyre mélyebbre merül Varen álomvilágába, ami a jegyzetfüzetébe írt sorokból kelt életre, egy világba, ahol Edgar Allan Poe félelmetes történetei válnak valóra.

Ahogy egyre jobban felfordul körülötte a virág, Isobel felfedezi, hogy az álmoknak és a szavaknak sokkal nagyobb az erejük, mint azt gondolta és, hogy a legijesztőbb valóság az, amit az elme annak hisz. Képes lesz megmenteni Varent az Őrülettől, ami fogva tartja őt vagy mindkettőjüket felemésztik Varen rémálmainak árnyai?

A regény már lassan egy éve megjelent, én viszont csak nemrég végeztem vele. Közepes terjedelme ellenére is három nap alatt sikerült elolvasnom, mert nagyon érdekelt a két különböző fiatal története. Isobel pomponlány, akinek az irodalomórára egy dolgozattal és egy kiselőadással kell készülnie. Mivel ez páros feladat, Isobel is kap egy társat Varen Nethers személyében. A srác kicsit különc: fekete ruhákat és piercinget hord, tipikus gót: feketére festett, tépett, szemébe lógó haja és feketével kihúzott szeme van. Különös vonása még, hogy soha nem szólal meg, legalábbis Isobel még sohasem hallotta a hangját. Mi fog ebből kisülni? Be kell vallanom, hogy szeretem, mikor ennyire különböző (és meglehetősen klisésnek tűnő) karakterek kerülnek egymás mellé, ezért tetszett a Perfect Chemistry is. Itt is nagyon jól érzékeltette a szerző a kontrasztot a két szereplő között, majd, ahogy a z lenni szokott, a két főhős szépen lassan megismeri és megkedveli egymást.

Nagyon tetszett, hogy a két főszereplő között lassan, fokozatosan alakulnak ki az érzelmek, egymáshoz való viszonyuk szinte napról napra változik, jelentősen, mégis észrevétlenül. A szerelmi szál jól volt felépítve, nem instant szerelemmel van dolgunk, a két fiatal szerencsére (gonosz vagyok?) nem talál hamar egymásra. A csókjelenet is tökéletes volt és emlékezetes marad. Viszont volt néhány dolog, ami nem tetszett: a túlzott titkolózás, a homályos válaszok és a kommunikáció hiánya a szereplők között vont le a történet értékéből. Jobban szerettem volna, ha néhány dolog egyértelműbb lett volna, vagy ha jobban meg lett volna magyarázva, esetleg ha Varen fejébe is egy kicsit jobban beleláttunk volna. Ezeket hiányoltam, amik nem nagy hibák, de azért zavaróak voltak.

Ilyennek képzelem Varent

Az elején titokzatos, zárkózott, szinte más világban élő fiú szépen lassan megnyílik, bár nem annyira, hogy unalmassá vagy kiismerhetővé váljon. Erről szó sincs! Varen (nagyon tetszik a neve, a Raven anagrammája, elképesztően ötletes húzás) továbbra is több dolgot titkol, mint amennyit megoszt Isobellel és érdekes, rejtélyes karakter marad. Sajnáltam, hogy a könyv vége felé olyan keveset szerepelt, szívesen olvastam volna még róla. Ehelyett több tíz oldalon keresztül követhettük nyomon Isobel szürreális kalandjait egy félig álom- félig fantáziavilágban. És ezzel el is érkeztünk a másik dologhoz, ami nem tetszett a könyvben: az utolsó 100 oldalt valódi kínszenvedés volt olvasni. Egyszerre untatott és idegesített, közben millió kérdés merült fel bennem. Volt benne feszültség és sok minden történt, de valahogy nem érdekelt, mert tudtam, hogy a felének sincs jelentősége. Csak azon voltam, hogy jaj, érjek már a végére, de nem azért, mert annyira izgalmas volt, hanem mert annyira untam. Arra a tipikus esetre hasonlított, mikor olvasol egy könyvet és a szereplő egyértelműen álmodik, te meg várod, hogy mikor ébred már fel, hogy folytatódhasson a történet, hisz ami az álmában történik, csak plusz infó, nem tesz hozzá semmit a valós cselekmény alakulásához. Na itt épp ezt éreztem. Nekem sok volt a felesleges rész a könyv utolsó harmadában. Nem túlzás, ha azt mondom, az írónő kihagyhatott volna az utolsó 150 oldalból legalább 70-et és a történet nem vált volna terjengőssé, de még úgy is szép kerek egész marad volna. Nagyon aránytalan volt így a mű és kissé túlírtnak tűnt. 

A regény eleje és közepe viszont nagyon tetszett, a reális világban játszódó események valahogy jobban elnyerték a tetszésemet. Lekötött az iskolai klikkek közötti fezsültség és ellenségeskedés ábrázolása. Nagyon érdekes volt a folyamat, ahogy Isobelnek kinyílik a szeme és másként kezdi el látni a világot, Varent, a barátait. A cselekmény fordulatos, a szép, megható és romantikus pillanatok mellett akadnak rejtélyek is szép számmal. A könyv utolsó harmadában tapasztalt nagy összevisszaság és homály valamelyest tisztul a könyv végére, néhány kérdésre választ kapunk, de nagyon sok marad még megválaszolatlanul. És persze kaptunk egy jó kis bonyodalmat, ami már előrevetíti, mit várhatunk a második résztől. 

Forrás: Pinterest

A cselekmény mellett a karakterábrázolás tetszett legjobban. Szerettem Isobelben, hogy nem egy üresfejű kis szöszi, akit csak az ugrabugrálás érdekel. Nem volt annyira képben irodalomból, de megvolt a magához való esze, voltak erkölcsi értékei és nem félt odamondogatni senkinek, ha kellett. Tetszett, hogy a barátai gonoszságával is szembe mert szállni, nem tűrte, hogy a féltékeny pasija terrorizálja Varent. Brad-et meg Nikkit nem nagyon értettem az elején: Miért csináltak olyan nagy ügyet abból, hogy Varen megadta a számát Isobelnek? Hisz együtt kellett dolgozniuk az irodalomfeladaton, valahogy csak érintkezniük kellett egymással. Ahogy nem értettem Isobel apjának kirohanását sem Varen ellen. Értem én, hogy az előítéletességre akarta ezzel felhívni a figyelmet a szerző, mert számtalan példát találhatunk erre a könyvben, ám valahogy mégis kissé túlzásnak éreztem ezt a fajta ellenségeskedést egy felnőtt részéről. És olyat se hallottam még, hogy egy szülő gátat szabjon annak, hogy a lánya meg tudja csinálni az iskolai házi feladatát. Így az apuka figuráját meglehetősen furcsának találtam. Az anyuka és az öcsi már nem volt ennyire elrugaszkodva a valóságtól. Az édesanya kedves, szimpatikus, átlagos figura, a kistestvér pedig nagyon jó fej volt. Feldobta a történetet, hogy általános "gyíksága" ellenére mindig falazott Isobelnek, ha a lány bajba került. A másik üde színvolt a könyvben Gwen karaktere, aki emlékezetes, vicces figura és igazi jó barát. Rejtélyes és titokzatos alak Reynolds, akit még mindig nem tudok hová tenni: nem tudni, hogy a jó vagy a rosszfiúk táborát erősíti, esetleg hogy ő egy harmadik fél-e a játékban. Bizonyára lesz még szerepe a továbbiakban. 

Nagyon jók voltak az irodalmi utalások, az idézetek, a Poe körüli rejtélyek és az egész misztikus-horrorisztikus hangulat. Az írónő stílusa tetszett, magával rántott, néha azonban nekem kicsit sok volt a félelmetes jelenetek leírása. Nekem túl részletes az olyasmi, mikor a szereplő oldalakon keresztül csak bolyong egy sötét parkban és ijedezik, majd még öt oldalon keresztül csak fut meg fél, vagy amikor éppen három oldalba telik, mire felér egy lépcső tetejére. Ezeket simán le lehetett volna rövidíteni és még úgy is meg lett volna a sötét, baljós, hátborzongató hangulat. 

A könyv külleme szép, a borító is illik a történethez. A fedőlapon látható fiú hasonlít az általam elképzelt Varenre, a szőke lány pedig Isobelt juttatja eszembe. A Nevermore felirat színe a Varen által használt tinta színére utal, és a lány rózsaszín ruhája is szerepet kap a történetben. Ezek az apróságok, valamint a Poe-verset idéző cím is erősítik a kapcsolatot a regény és a borító között. Összességében elmondhatom, hogy hibái ellenére is tetszett a könyv és el fogom olvasni a folytatást. Szeretnék még visszakerülni ebbe a sejtelmes, misztikus világba, és rengeteg kérdésem van, melyekre választ szeretnék kapni. Várom a második részt.

Értékelés: 

Cselekmény, történet: 5/4

Szereplők: 5/5

Nyelvezet, stílus: 5/4

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/17

Eljött az ideje a szeptemberi hónap áttekintésének és a beleolvasó rovatnak. A szeptember különböző egyéb teendőim és elfoglaltságaim miatt (újabb egyetemi képzés, kórházi kezelés, stb.) nem volt annyira termékeny olvasás terén, de most is akad néhány könyv, amibe már beleolvastam. Lássuk, melyek ezek és mik az első benyomásaim róluk. 

Sherry Gammon: Szerethetetlen

Még csak tegnap kezdtem olvasni ezt  a könyvet, de úgy gondolom, hamar végezni fogok vele. Nagyon ütősen indult és izgalmasnak tűnik a folytatás, emellett (eddig még) a szereplők is szimpatikusnak tűnnek. Remélem, nem fogok csalódni.

John Green: Csillagjainkban a hiba

Körülbelül a könyv felénél járok. Még a filmváltozat bemutatója előtt el akartam olvasni, de sajnos nem sikerült. Azóta láttam a filmet és most annál kevésbé van kedvem tovább olvasni a történetet. Egyébként mint olvasásélmény egyelőre nem nyűgözött le, valahogy másra számítottam. Még nem sikerült rájönnöm, miért rajonganak ennyien ezért a könyvért. Nem adom fel, mindenképpen el fogom olvasni. Ha minden jól megy, hamarosan olvashatjátok a kritikámat róla. 

Kelly Creagh: Nevermore - Soha már

Imádom az irodalmat, a verseket és Edgar Allen Poe művészete különösen kedves a szívemnek, ezért keltette fel az érdeklődésemet ez a könyv. Sejtelmes, titokzatos hangulatú regény, ugyanakkor fiatalos és romantikus is. Olyan, mint amit vártam, se több, se kevesebb. Természetesen a sötét, komor és vészjósló hangulattól messze van. Eddig tetszik, de még csak néhány fejezetet olvastam el és félek, hogy a sztori átmegy tinilimonádéba. Majd meglátjuk...