Cat Winters: Fekete madarak árnyékában

1918-ban a világ az apokalipszis felé száguld. Félelem és zűrzavar uralkodik, ráadásul a világháború árnyékában halálos járvány tombol. A 16 éves Mary Shelley Black gyötrődve figyeli, ahogy a kétségbeesett gyászolók összesereglenek a spiritiszta szeánszokon és a szellemfényképészeknél. Mary Shelley maga soha nem hitt a szellemekben. A kilátástalanság percei azonban arra kényszerítik, hogy átgondolja addigi felfogását az életről és a halálról; első szerelme ugyanis – aki a fronton halt meg – szellemalakban tér vissza hozzá… 

„Winters mesterien megírt debütáló könyve hatásosan festi le a háborús idők szerelmi kapcsolatait, az 1918-as spanyolnátha-járványt és a korszakot jellemző spirituális divatot – magával ragadó szerelmi történet izgalmas misztikummal keverve.”

Ritkán olvasok ilyen jellegű könyvet, de a Fekete madarak árnyékában felkeltette az érdeklődésemet. A borító önmagában különleges, a - némileg spoileres - fülszöveg pedig egy igazán egyedi, misztikus történetet sejtet. Bevallom, kíváncsivá tett a műben megjelenő titokzatosság: a világháborús korszak, a spanyolnátha-járvány, a spiritualizmus, a szellemfényképezés, a szeánszok. Mindez megspékelve szerelemmel és egy rejtélyes halálesettel? Érdekesnek ígérkezett. És nem csalódtam. 

Először a stílust, az írásmódot emelném ki, mert ez adta a könyv legfőbb pozitívumát számomra. Kitűnő volt a korszakábrázolás, szinte belecsöppentem az 1918-as év Amerikájába. A leírások érzékletesek, át tudtam érezni a korszak komor, vészjósló és kiábrándult hangulatát, a keserűséget, gyászt és reményvesztettséget. 

A történet alapvetően izgalmas volt. A könyvet olvasva egy érdekes, fordulatos történet bontakozott ki előttem, amely helyenként sejtelmes és egy kicsit - de nem túlzottan - félelmetes volt.  A rövidke fejezetek olvastatták magukat. Akadtak rejtélyes és kiszámíthatatlan fejlemények, melyeket nem sejtettem előre, de előfordult olyasmi is, ami nem ért meglepetésként. Alapjában véve az a fő rejtélyünk, hogy mikor és hogyan halt meg az egyik szereplő, de emellett találunk még több érdekes eseményszálat is. Engem például kifejezetten érdekelt a két fiútestvér kapcsolata, a köztük lévő feszültség okai, vagy éppen Mary látogatásai a kórházban. Olvastam volna többet az apja sorsával kapcsolatban is. Úgy érzem, néhány szálon kiaknázatlan maradt a sztori. 

Karakterek tekintetében elég jó figurákat kaptunk. Nincs sok szereplő, de ők kellőképpen be vannak mutatva. A főszereplő, Mary Shelley Black, szeretné kideríteni barátja halálának körülményeit, és ennek érdekében mindent megtesz. Okos, ügyes lány, szeret szerelni, így kissé fiúsnak számított abban a korszakban. Nem ijed meg, ha cselekedni kell, bátor, tettre kész és talpraesett lány, szerethető figura. Sok mindenre hamar rájön, de van, amire csak igen későn eszmél rá a nyomozása során. 

Stephen a kedves, okos, rendes srác, aki szeret fotózni és Mary Shelley barátja már gyerekkoruk óta. Később a barátság szerelemmé alakult, de aztán Stephen elment a háborúba és a lány nem látta többé (élve). Kedveltem a srácot, akit csak Mary szemén keresztül ismerhettünk meg, sajnáltam, hogy meg kellett halnia. 

Bátyja, Julius még érdekesebb karakter volt. Eleinte nem tudtam hová tenni. Nem tudtam, hogy szimplán csak rosszindulatú, féltékeny, irigy vagy ő is akar valamit Mary Shelley-től. Modortalan, bosszús, depressziós, és felettébb titokzatos szereplő. Sejthető, hogy valamit rejteget, de nem tudjuk pontosan, mi az. A könyv végére érve sem voltam teljesen biztos a szándékaiban, motivációiban. Nem volt teljesen gonosz, csak a körülmények áldozata?

Eva, Mary Shelley nagynénje kedves, karakán nő, aki igazán szerette unokahúgát és mindig vigyázni akart rá. Néha kissé túlzásba vitte az influenza elleni óvintézkedéseket és az aggódást. Mindentől féltette Maryt. Érdekes szuínfoltja volt a könyvnek és a korszakábrázoláshoz is sokban hozzájárult, hogy rövidre vágatta a haját, praktikus, fiús ruhákat viselt, mivel egy gyárban dolgozott. Említésre méltó Mr. Darning, a csaló szellemfényképészeket leleplező fotós, aki talán az egyik legérdekesebb karakter a regényben.

A könyv borítója nem száz százalékban nyerte el a tetszésemet, noha örülök, hogy a kiadó nem tartotta meg az eredetit, hanem újat kreált. A borítókép alapvetően illik a történethez, tükrözi a misztikumot, sejtelmességet, töredezettséget és azt, hogy egy lány a központi karakterünk. Bár el tudnék képzelni ettől komorabbat, sötétebbet, ijesztőbbet is. A betűtípus viszont egyáltalán nem tetszik, túlzottan "indiános", cseppet sem illik a könyv hangulatához, a történelmi korszakhoz. Emiatt a borító számomra csak 3 pontos. 

Összességében komor, sötét, sejtelmes hangulatú mű, sok titokkal, rejtéllyel, kedves-bájos szerelmi szállal, sajnálatos tragédiákkal, klasszikus horror-elemekkel (pl. "paráztató" hangok, beszélő madár, szellemek) és misztikummal. Ha valaki egy kis rejtélyre és borzongásra vágyik, egyszeri olvasásra tökéletes. 

Értékelés: 

Leírás, szókincs, írásmód, hangulat: 5/5

Történet, cselekmény: 5/4

Karakterek: 5/4

Borító, küllem: 5/3

Összesen: 20/16

Mary E. Pearson: Az árulás csókja

(A Fennmaradottak krónikái 1.)

EGY HERCEGNŐ KERESI A HELYÉT AZ ÚJJÁSZÜLETETT VILÁGBAN.

Megszökik az esküvője napján. Ősi iratokat lop el a kancellár titkos gyűjteményéből. A saját apja küld fejvadászokat utána. 

Ő Lia hercegnő, Morrighan Királyságának Első Leánya. 

Morrighan Királyságának rendjét hagyományok és egy letűnt világ történetei szabják meg, de bizonyos hagyományoknak Lia nem hajlandó engedelmeskedni. Az elrendezett házasság elől menekülő és új életre vágyó lány az esküvője reggelén egy távoli halászfaluba szökik. Egy fogadóban talál munkát, ahová hamarosan két idegen érkezik, de Lia mit sem tud arról, hogy egyikük az elhagyott herceg, a másik pedig egy ellene küldött orgyilkos. 

Megtévesztés és árulás szövi hálóját a három fiatal köré, és Lia veszedelmes titkokra bukkan, amelyek elpusztíthatják a világát. A titkokon túl azonban olyasmit is talál, amire nem számított – szerelmet.

Amit Mary E. Pearsontól először olvastam, az Az imádott Jenna Fox című könyv volt, ami azóta is emlékezetes maradt számomra. A Fennmaradottak krónikáira először az írónő neve hívta fel a figyelmemet, aztán sok jó véleményt, pozitív kritikát hallottam/olvastam róla. Tudtam, hogy előbb-utóbb nekem ezt el kell olvasnom. A borítót meglátva azonnal hozzá is kezdtem. Meg sem álltam a trilógia végéig. Az első rész, Az árulás csókja után azonnal kezdtem a következőt. 

A borítóval kezdeném az értékelést, mert az keltette fel az érdeklődésemet. Egyszerűen gyönyörű! Jó a kép hangulata, az elfordult lány alakja, a betűtípus, az apró részletek, minden. Különösen tetszik a színvilága, a sejtelmessége. Illik a könyvhöz, sejteti a sztori hangulatát, kellően figyelemfelkeltő és hívogató.

A történet érdekesen indul: adott egy hercegnő, akit családja érdekházasságba akar kényszeríteni egy szomszédos ország hercegével. A hercegnő, Lia azonban sokkal rátermettebb annál, mintsem hogy hagyja, hogy mások dirigáljanak neki. Nem akar hozzámenni egy ismeretlen öreg/kopasz/kövér/csúf herceghez, így hát megszökik. Hamarosan azonban találkozik az álruhás herceggel és egy orgyilkossal, akit egy harmadik - ellenséges - ország küld a hercegnő után, hogy végezzen vele. A történet egyik rejtélyét az adja, hogy a lány melletti két elbeszélő közül ki a herceg és ki az orgyilkos. Én - sok más olvasótársammal ellentétben - nem vettem készpénznek, hogy melyik fiú a herceg és melyik az orgyilkos, végig úgy olvastam, hogy bármelyikük bármelyik lehet, hisz akkor még nem tudtuk, melyik név kihez tartozik. A szereplők kiléte csak a könyv közepe táján derül ki, így addig az olvasó csak tippelni tud, melyik fiú a herceg, bár az írónő teljesen elviszi az egyik irányba az olvasót. Nem akarok spoilerezni. :)

A cselekmény elég egyszerű, de nem is éreztem azt, hogy túl kellett volna bonyolítani. Volt benne minden, ami kellett: romantika, veszély, titkok, háború, barátság, váratlan fordulatok, stb. Az egyik legérdekesebb szál Lia képességének megléte vagy hiánya: Vajon birtokolja-e az adottságot és ha igen, mire képes vele?Érdekelt a Lia családját övező titok és az ország vezetőinek szándékai is. A másik dolog, amit megemlítenék, az orgyilkos szándéka. Miért nem ölte még meg Liát és mi vele a terve? Kedveltem a regény világát, melyet a szerző elénk tárt, kellően otthonos volt, ugyanakkor kellemesen rejtélyes. Akárcsak egy mesebeli királyság. 

Nagyon tetszettek a fejezetek közötti idézetek, feljegyzések. Különleges hangulatot adtak a könyvnek és plusz egy rejtéllyel gazdagították az olvasásélményt. Jó volt játszadozni azzal, hogy megpróbáltam az elejtett információmorzsákból összerakni az ősök történetét. Az írói stílus remek, a szöveg gördülékeny, szinte olvastatta magát. Ott lassít, ahol kell, és ott pörög fel, ahol arra van szükség. Tetszett az érzelmek ábrázolása, például Lia és a bátyja, illetve Lia és a barátnőjének kapcsolata. Szemet gyönyörködtető leírások tették érzékletessé a ábrázolt helyszíneket, alakokat. Nagyon emlékezetes volt például a sivatagi forróság leírása, szinte át tudtam érezni a perzselő forróságot, a szúrós homokot és a szárazságot. 

Ilyennek képzelem Liát

A csavarokban bővelkedő történet mellett az emlékezetes karakterek tették szerethetővé a regényt. Lia nagyon pozitív főszereplő. Okos, bátor, rátermett lány, aki nem ijed meg a nehézségektől és nem engedi, hogy mások irányítsák. Nem fél harcolni a saját érdekeiért, de barátaira is gondol, erre példa a Pauline-szál. Lia szereti a fivéreit, akiktől sokat tanult, olyan dolgokat is elsajátított, melyeket egy hercegnek illik tudni, azonban egy hercegnőnél ritkák az efféle képességek. Tetszett, hogy Lia nem az a tipikus megmentésre váró lány, hanem mer cselekedni. Szimpatikus, szerethető figura, akárcsak a barátI. Pauline kedves, naIv lány, aki Lia hűséges szolgálója és egyben barátnője. Alig várom, hogy kiderüljön, mi lesz a Pauline-szállal, illetve azzal, amit Pauline Lia miatt hisz. Érdekes figura volt Gwyneth, aki még bizonyára titkokat rejteget. Berdi és Walter is kellemes mellékszereplők voltak. 

Ilyennek képzelem Rafe-t

A két másik főszereplő, Rafe és Kaden szintén jól sikerült karakterek. Mind külsőre, mind jellemre egymástól jól elkülöníthetőek, érdekesek, emlékezetesek. Valamilyen szinten mindkettő szimpatikus volt, és tetszettek az összecsapásaik, rivalizálásuk. Egyértelműen egyikük felé húzott a szívem, de azt nem árulom el, ki volt a szimpatikusabb, mert spoiler lenne. Elég annyik, hogy mindkettejüket meg tudtam érteni, és jó megoldás volt az írónőtől, hogy két jól elkülöníthető elbeszélői hangot alkalmazott a két fiú esetében. 

Ilyennek képzelem Kadent

Összességében úgy érzem, ezzel a könyvvel új kedvencet avattam. Ajánlom azoknak, akik szeretik a fantasyre jellemző középkorszerű világban játszódó, misztikus elemekkel tűzdelt YA könyveket. Én azonnal nekikezdtem a folytatásnak. 

Cselekmény, történet: 5/5

Karakterek: 5/4

Leírás, jellemzés, nyelvezet, stílus: 5/5

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/19