Mary E. Pearson: Az árulás szépsége

A Fennmaradottak krónikái 3. 

Lia túlélte Vendát - de a Morrighan elpusztítására törekvő gonosz erő is életben maradt, és csak a hercegnő állíthatja meg. A közelgő háború miatt Liának nincs más választása, magára kell öltenie az Első Leány, a katona - és a vezér - szerepét. Amikor megpróbálja figyelmeztetni Morrighant, összekülönbözik Rafe-fel, és nem tudja, megbízhat-e Kadenben, aki követte őt. A Fennmaradottak krónikájának fináléjában árulókat kell leleplezni, áldozatokat kell hozni, és végre kell hajtani a lehetetlent, mert valamennyi királyság sorsa a tét.

A kötet tartalmazza a birodalmak múltját elbeszélő történetet, a Morrighant is.

A Fennmaradottak krónikáinak első két része tetszett, rögtön neki is kezdtem a harmadik rész olvasásának. Szerencsére nem csalódtam, ez a rész is hozza az előzőek színvonalát. A könyv külleme szemet gyönyörködtető, a borító majdnem olyan szép, mint az első részé. A középen megjelenő női alak hasonlít arra, amilyennek Liát képzelem, a ruházata, a kardja és az, hogy beleveti magát a csatába szintén illik hozzá. A háttérben látható két sereg megjelenése utal a könyvbeli összecsapásra, amely tökéletesen megteremti a regény hangulatát. Telitalálat. Ez a borító illeszkedik a trilógia többi részének sorába, ugyanolyan szépen kivitelezett és esztétikus. A helyesírás és a tördelés is igényes, nem találtam kivetnivalót a kiadvány minőségében. 

Alapjában véve elégedett vagyok a cselekmény alakulásával, nagyjából mindenre választ kaptunk ebben a befejező részben. A titkok, rejtéylek napvilágra kerültek. Kiderült, ki Kaden apja, és hogy milyen ember. Megtudtuk, ki áll a Lia elleni összeesküvés mögött. Lehullt a lepel Lia szüleinek szerepéről is. Végül, de nem utolsó sorban kiderült, melyik fiú mellett dönt Lia, bár ez szerintem sosem volt annyira nagy kérdés. Az már inkább, hogy fogják megvalósítani, hogy együtt lehessenek, mikor a kötelességük másfelé szólítja őket.

Lia meg akarja menteni a fivéreit, valamint a két országot, melyek fontosak számára: Morrighant és Vendát, meg persze Rafe miatt Dalbrecket is. Rafe-nek Dalbreck uralkodójaként kell helyt állnia, míg Kaden bosszút akar állni az apján és megvédeni Liát. Végre újra találkoznak Pauline-ékkal is. Liának el kell mondania a barátnőjének, miért hazudott neki annak idején. Pauline-nak is meg kell küzdenie többféle problémával, Mikael árulásával, Lia hazugságával, a Kaden iránti bizalmatlanságával. Örültem, hogy viszont látjuk a kedvelt mellékszereplők, Berdit, Gwyneth-t, Orrint, Tavish-t, Jeb-et, Svent, Grizt, Ebent, Natiyát, Yvet-et és Calanthát is. Mindenki megőrizte saját személyiségét, a jól kidolgozott karakterek már úgy jelentek meg előttem, mint régi ismerősök.

A sokféle szál egy nagy összecsapásban fut össze. A harcjelenetek leírása alapvetően jó volt, de hiányoltam a feszesebb szerkezetet, a részletesebb leírásokat. Pörgős és izgalmas volt a csata, de túl rövidek voltak a jelenetek, így egy kicsit kapkodósra sikeredett. Egyik pillanatban még itt volt a szereplő, a másikban már ott és más valaki szemén keresztül láttuk, mit csinál. Ez kicsit esetlen megoldásnak tűnt, de nem ment a történet rovására.

A komizár is felbukkant, veszélyes, hataloméhez és fennhéjázó volt, mint mindig. Érzésem szerint túl könnyen és hamar sikerült legyőzni, elnyújtottam volna a szenvedését. Na jó, ez kicsit gonosz gondolat volt. Mindent egybevéve elégedett vagyok a történettel. Voltak benne kellemes romantikus pillanatok, érzelemgazdag jelenetek, családi egymásra találások, feltáruló titkok, nagy leleplezések, sok feszültség és izgalom.

Az elbeszélői stíluson most éreztem először azt, hogy a narrációs hangok kissé összefolynak. Volt, hogy vissza kellett lapoznom, éppen kinek a fejében vagyok, mert nem tudtam, Rafe, Kaden, Lia vagy épp Pauline beszél-e. Ettől eltekintve tetszett a szöveg, gördülékeny. Élvezetes volt olvasni ezekről a már jól ismert szereplőkről. Örültem, hogy végül nagyjából mindenki megtalálta a boldogságot, tetszett az új páros, amely a végére kialakult. És a legvégén is egy homályos, bizonytalan, de reménykeltő befejezést kaptunk.

Mindent egybevéve nagyon szerettem ezt a sorozatot. A döbbenetes első rész és a lassabb, feszültségtelibb, de érzelmesebb második kötet után egy mindent lezáró, izgalmas befejezéssel zárul a trilógia. Sajnálom, hogy vége, hiányozni fognak a szereplők és ez a jól kidolgozott világ. Bár egy posztapokaliptikus világban játszódik, amelyre a feudális középkori viszonyokhoz hasonló államberendezkedés és életszínvonal jellemző, Lia képességei és más dolgok (pl. a brezalotok) miatt inkább fantasynek tekinthető a sorozat. Ajánlom elolvasását a romantikus YA fantasy kedvelőinek.

Értékelés: 

Történet, cselekmény: 5/4.5

Karakterek: 5/5

Nyelvezet, stílus, leírás: 5/4.5

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/19

Morrighan

A könyvben Lia történetének harmadik része mellett egy novellát is találunk, melynek főhőse Morrighan, akiről már sok szó esett a sorozatban. Mivel ez egy teljesen különálló előzménytörténet, erről külön írok véleményt. A borítóra nem adok pontot, hiszen az megegyezik Az árulás szépsége c. regényével, mert egy kötetben szerepelnek, így azt most figyelmen kívül hagyom. 

Nagyon örültem Morrighan történetének, mert a Fennmaradottak krónikáit olvasva sokszor felmerült Morrighan királyság alapítójának neve, így kíváncsi voltam, milyen lehetett ez a lány és mi történhetett vele. Reméltem, hogy a novellából megtudhatom, hogyan jött létre ez az ország az ő segítségével.

Azt kell mondjam, majdnem megfelelt a várakozásaimnak a történet. Éppen azok a dolgok voltak legkevésbé részletezve, melyekről azt hittem, bővebben ki lesznek fejtve, nevezetesen hogy miként jutottak el Morrighanék a jelenlegi ország területére, milyen viszontagságos volt az út, hogy telepedtek le, hogyan alapították meg az országot, stb. Nem derült fény mindenre, amit meg szerettem volna tudni, mégsem csalódtam. Sok minden kiderült, főleg a királyság alapításának előzményeiről, Morrighan korábbi életéről.

A cselekmény izgalmas, fordulatos, nagyon jó volt olvasni. Tetszettek a karakterek, az érzelmek leírása, a szerelem ábrázolása. Morrighan és Jafir is szimpatikusak voltak. Szépen lassacskán közelebb kerültek egymáshoz és sokat tanultak egymástól. Bár más-más környezetből származtak, egymásra találtak és találtak egy módot, hogy együtt lehessenek. Bár ez lehetetlennek tűnt, mégis megoldották, ez pedig Liáék történetére vetítve is reményt keltő fejlemény. A történet vége kicsit elnagyoltnak tűnt. Jobban örültem volna, ha a gonoszok legyőzése kicsit jobban elő van készítve. Ezt leszámítva viszont nagyon tetszett ez a kis bónusznovella.

A mellékszereplőket is sikerült jól kidolgozni annak ellenére, hogy elég rövid szövegről beszélünk. Steffan gonoszsága, Fergus hatalommániája, Harik bírvágya, Ama féltő szeretete áthatja a történetet. Amit nem értettem, hogy Harik miért adta oda olyan könnyen Morrighant, hisz korábban arról volt szó, hogy még a zsákmányból neki járó részről is lemondott, elég volt neki a tudat, hogy megtalálta a lányt. Összességében remek olvasmány volt a novella és az egész sorozat. Kár, hogy már vége. 

Értékelés: 

Történet, cselekmény: 5/4.5

Karakterek: 5/4.5

Nyelvezet, stílus, leírás: 5/5

Összesen: 15/14

J. R. R. Tolkien: A hobbit

Smaug kétségkívül mélyen aludni látszott, jóformán halottnak és sötétnek rémlett, egy-egy láthatatlan gőzpamatnál több a hortyogására sem utalt, amikor Bilbó ismét bekukucskált az ajtónyíláson. Már éppen lelépett volna a padlóra, amikor megpillantotta a Smaug petyhüdt bal szemhéja alól feléje lövellő vékony, átható fénysugarat. Csak színlelte az alvást! Az alagút bejáratát figyelte!... - Amikor gondtalan, minden becsvágy nélküli életéből, meghitt kis zsáklaki hobbitüregéből Gandalf, a mágus és egy csapat törp elragadja, Zsákos Bilbó egy kaland kellős közepébe csöppen: betörési szakértőként kell közreműködnie a kincs visszaszerzésében, amitől Smaug, a Rettenetes, egy igen nagy és veszedelmes sárkány fosztotta meg hajdanában a Hegymély Királyát. Noha nem szívesen vállalkozik erre a kellemetlen feladatra, Bilbó maga is lépten-nyomon meglepődik tulajdon ügyességén és leleményességén! "J. R. R. Tolkien a gyermekeinek írta ezt a meseregényt, de amikor 1937-ben megjelent, azonnal óriási sikert aratott. Később megszületett monumentális folytatása is, és azóta a világ két részre oszlik: azokra, akik már olvasták A HOBBIT-ot és A GYŰRŰK URÁ-t, és azokra, akik eztán fogják elolvasni őket." - (Sunday Times)

Több, mint tizenöt éve olvastam a Gyűrűk urát, és mivel akkor még nem blogoltam, nem is írtam róla véleményt. Majd ha egyszer újraolvasom, akkor írok róla értékelést. Tolkien több műve is megjelent magyarul, ezek közül A hobbit került most a kezeim közé. A filmeket még nem volt időm megnézni, ezért tiszta lappal kezdhettem hozzá a könyv olvasásához. 

Ami először feltűnt, az a könyv rövidsége volt. A Gyűrűk ura után ez aprócskának számít, nem is értem, hogy tudtak belőle három hosszú filmet készíteni. Gondolom írtak hozzá plusz jeleneteket, szereplőket, új történetszálakat. De maradjunk a könyvnél. Nekem az Európa kiadó 2012-es kiadása van meg. A kiadvány jó minőségű, esztétikus, keménykötéses. Egyszerű, letisztult, de ez esetben a kevesebb több. A borítón a szerző sárkányos rajza látható, és különféle tünderúnák díszítik, melyek csillogásukkal még szebbé teszik a könyv külső megjelenését. A betűtípus és a sortávolság optimális, kellemesen olvasható. A fordítás Gy. Horváth László elismerésre méltó munkája. 

Az író jellegzetes stílusa e művénél is jól felismerhető. A történetmesélés ráérős, a narrátor gyakran a közönséget is megszólítja, mintha csak gyerekeknek mesélne éppen. Gyakoriak az írói kiszólások, pl. "de ezt akkor még nem tudta Bilbó", vagy "de ezt ti már biztos kitaláltátok", vagy épp "mint azt később látni fogjátok". Mindentudó narrátorunk a regény cselekményének ideje utáni idősíkba helyezkedik és innen meséli el a múltbeli eseményeket, melyeknek ő nem volt a részese. Úgy tesz, mintha Bilbótól tudná, de közben nemcsak Bilbó fejébe lát bele, hanem sok más szereplőébe is. Ez a narrációs megoldás szokatlan ugyan a manapság megjelenő könyvekben, nekem azonban itt tetszett, még meseszerűbbé és kalandosabbá tette a könyvet. 

A leírások képszerűek, hatalmas szókincs és képzelőerő áll az író rendelkezésére, melyet gyakran meg is csillogtat. A stílus néhol már művészi, de nem kevésbé élvezetes. Egyedül a helyszínek elhelyezkedésének részletezése volt kissé zavaró, de ezt sem éreztem olyan nagy hibának, ami miatt kevésbé szívesen olvastam volna. Tetszett továbbá, hogy sokszor adódnak humoros jelenetek vagy helyzetek a könyvben, pl. az elején Bilbó esetlensége, a törpök megérkezése, vagy Gandalf játszadozása a trollokkal kifejezetten vicces volt. 

Elmondhatom, hogy egy kalandos, veszélyes, kissé drámai, máskor humoros történet A hobbit. Vannak benne izgalmas helyzetek és igazán feszültségteli pillanatok, pl. a találós kérdéses játék Gollammal, amely mellesleg szórakoztató és elgondolkodtató is volt egyben. Váratlan fordulatok ugyanúgy tartkítják az eseményeket, mint kiszámítható cselekményelemek. Hőseink mindig újabb slamasztikába kerülnek, melyből valahogy ki kell verekedniük magukat. Már nem szó szerint. Pontosabban nem mindig. Küldetésük során barátokra, szövetségesekre és ellenségekre is szert tesznek, mint ahogy egy tündérmesében. Vannak segítőik és akadályozóik, de a végén persze sikerrel járnak, és megkapjuk a  meseibeli lezárást. A jó győzedelmeskedik és elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig a neki járó büntetést. Nekem nem volt bajom ezzel a ameseszerűséggel, szeretem a happy end-et. 

A szereplők közül Bilbó, Thorin és Gandalf emelkedik ki. Zsákos Bilbó hihetetelen karakterfejlődésen megy keresztül. Az otthonülő, pipázgató hobbitból valódi okos és bátor hős válik. Thorin érdekes személyiség, büszke, határozott jellem, de tele van haraggal, sértettséggel, és a vége felé eluralkodik rajta a kapzsiság. Gandalf hozza a Gyűrűk urában megszokott formáját, segít, ahol tud, mindig a legjobbkor érkezik és néha "beszólogat", ha valami neki nem tetsző dolgot lát. Hatalmas tudásával, mágusi képességeivel és nagy tapasztalatával segíti társait útjuk során. 

A törpök közül Balin, Dwalin, Bombur, Fili és Kili kap nagyobb szerepet, a többiek szinte csak nevük szintjén voltak megemlítve, amit sajnáltam, mert az ő személyiségüket jobban is ki lehetett volna dolgozni. Az emlékezetes karakterek között meg kell még említeni Gollamot, Beornt, Szmaug-ot, Bard-ot, valamint a tündekirályt is. Gollam ugyanolyan hátborzongató és kiszámíthatatlan, mint a Gyűrűk urában. Örültem, hogy róla olvashatok, mert nagyon érdekes figura. A sárkánnyal, Szmauggal kapcsolatban meglepődtem, hogy tud beszélni emberi nyelven és "kellemesen" eldiskurál Bilbóval. Valamiért azt képzeltem, hogy nem beszél, ahogy a sasokat sem képzeltem emberi kommunikációra képes fajnak. Ám a könyvben ők is beszédképes lényekként jelennek meg. A sárkánnyal kicsit túl hamar sikerült végezni, erről még szívesen olvastam volna többet, érzésem szerint túl hamar legyőzték. 

Összességében tetszett a könyv, csak kár, hogy ilyen rövid volt. Nem annyira nagyszabású történet,  mint a Gyűrűk ura, de szórakoztató és izgalmas utazás Középföldére. Ajánlom azoknak, akik szeretik a Gyűrűk ura világát, a klasszikus mesei elemekkel tűzdelt fantasyt, a - nagyjából - happy enddel záródó történeteket. 

Értékelés:

Történet, cselekmény: 5/4.5

Karakterek: 5/4

Leírás, stílus, nyelvezet: 5/4.5

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/18

Alwyn Hamilton: A homok leánya

(A Sivatag lázadója 1.)

Egy mesterlövész. Egy álmodozó. Egy piszok jó hazudozó.

Bár Mirádzsi sivatagjait már az emberek uralják, az elhagyatott, vad területeken még mindig a mitikus lények irányítanak, és az a hír járja, hogy a dzsinnek mágiája sem veszett el. Az emberek számára ez egy könyörtelen hely, pláne ha az illető szegény, árva vagy nő.

Amaniról mindhárom elmondható. Tehetséges lövész, aki remekül céloz, azonban nem tud elszabadulni Porfészekből, ebből a halálra ítélt kisvárosból, ahol két lehetősége van a jövőre nézve: megházasodik vagy meghal.

Ám egy nap találkozik Jinnel, a karakán, jóképű idegennel, aki tökéletes szökési tervet tár elé. Bár Amani hosszú éveken át álmodozott az otthona elhagyásáról, azt sohasem gondolta, hogy egy körözött szökevénnyel menekül majd, ráadásul egy mitikus lovon vágtatva el a vérszomjas Szultán serege elől. Arra pedig végképp nem számított, hogy beleszeret a titokzatos idegenbe, aki nemcsak a sivatag titkait mutatja meg neki, de felfedi, ki is valójában a lány, és milyen nagy dolgok várnak rá.

Mikor megláttam, hogy magyarul is megjelenik A sivatag lázadója sorozat első része, nagyon megörültem, mert már az eredeti megjelenésekor is tervbe vettem, hogy elolvasom - akkor még angolul. Most azonban, hogy megkaptuk magyarul, emellett döntöttem. Először is szeretném hangsúlyozni, hogy nagyon tetszik a magyar cím, ötletes, sokatmondó, és tökéletesen illik a történethez. Jó döntés volt ezt választani és az eredetit meghagyni sorozatcímként. 

Aki ismer, gondolhatja, hogy a könyv borítója ragadta meg először a figyelmemet, egyszerűen gyönyörű, misztikus, titokzatos és gondolatébresztő. Nagyon tetszik, hogy a könyvbeli eseményekre sok utalást találunk a borítóképen. Főhősünk egy különleges, kékszemű lány, ruházata az arab világban megszokottra emlékeztet, kezében fegyver. A másik kezében tűzgömb utal különleges képességére, amely egyébként a történetben nem így jelenik meg, de ettől függetlenül értem, miért a tűz és az ezzel összefüggő képesség szerepel a borítón. Aki elolvassa, érteni fogja. Mikor megláttam a képet, rögtön kíváncsi lettem a könyvre. Miért kék szemű az arab lány, miért van fegyvere és miért van ott a tűz, a szikra, a parázs? A fülszöveget elolvasva pedig még inkább elkezdett érdekelni a történet. 

A könyv nagy erőssége a világfelépítés, a vadnyugati westernfilmekre emlékeztető elemek keverednek a sivatagi arab világra jellemző dolgokkal, és a legendás szörnyekről szóló regékkel, az Ezeregyéjszaka történeteivel. Ez együtt kicsit furcsán hangzik, a könyvben mégis működik, és semmi nem lóg ki a képből. Az írónő nagyszerű munkát végzett a háttérvilág felépítésével. Nagyon tetszettek a regék, és a különleges lényeg, a buraqik, a dzsinnek, az alakváltók, stb. Maga a cselekmény is izgalmas, fordulatos. Volt egy-két csavar, amin meglepődtem. 

Bevallom, a történet eleje jobban tetszett, kidolgozottabbnak éreztem, míg a könyv harmadik harmada kicsit összecsapottabbnak tűnt. Túl hamar véget értek az események, a harcok nem voltak eléggé részletezve. A romantikus vonal éppen csak érintve van, ez volt az a szál, ami nem igazán fogott meg. em éreztem igazi lángolást a szereplők között. Egyébként annak örültem, hogy nem a szerelmi vívódáson, hanem az izgalmasabb eseményeken volt a hangsúly. Ami igazán tetszett, az a világfelépítés, Amani karaktere, a mellékszereplők, a képességek, az ősi lények, a felkelés eseményei és a fordulatok. A könyv végi elkapkodottság, és a szerelmi szál kevésbé. 

A karaktereket Jin kivételével - és éppen miatta nem éreztem át a romantikus bizsergést a szereplők között - kedveltem. Amani figurája jól kidolgozott, szerethető karakter. Erős, okos lány, kitűnően céloz a fegyverrel, kész kezébe venni a sorsát. Tetszett, hogy nem akar az elmaradott kis falujában maradni, lányként elnyomott életet élni, feleségül menni a tőle jóval idősebb és már sok feleséggel rendelkező nagybátyjához. Elszomorít a tudat, hogy a valóságban az arab világban manapság is nők százezrei élnek így. Ebből a kilátástalanságból szökik meg az árva, de bátor és tettrekész lány a váratlan események hatására egy idegen fiú segítségével. Kezdetét veszik Amani és Jin kalandjai. 

Jin karakterét valahogy nem tudtam megragadni, nem volt eléggé különleges számomra. Nem igazán volt jellemezve még a külseje sem, a tettei sem mindig értettem, az indokai nem voltak egyértelműek. Tőle körülbelül mindenki szimpatikusabb volt a könyvben, még az ellenségek is. Nagyon tetszettek a mellékszereplők, Ahmed herceg, Sharad, Bali, Izz, Hala mind szimpatikusak voltak. A negítv karakterek, Shira, Fazim és Naguib is jól eltalált karakterek. Annak ellenére, hogy sok szereplőt vonultatott fel az írónő és sok idegen hangzású nevet kellett megjegyeznem, könynen boldogultam, mert a karakterek emlékezetesek voltak. Könnyen meg tudtam ragadni egy-egy személyiségvonásukat, amiről aztán felismertem őket. 

Naguib parancsnok figurája elég jól ki volt dolgozva, legjobban mégis Noorsham karaktere fogott meg. Remélem, vele még találkozunk a következő részben, mert nagyon érdekes a személyisége. Kíváncsi avgyok, hová fejlődik a kapcsolata Amanival, és végül melyik oldalra fog állni a fiú, vagy miféle sors vár rá. Kettejük kapcsolatának is részletesebb kidolgozását vártam volna, több érzelmet, párbeszédet, történést, érveket. Spoiler! Balit és Tamidot nagyon sajnáltam. Nagyon érdekel, mi lett Tamiddal, remélem, kiderül a későbbi részekben. Haragudtam Amanira, amiért cserben hagyta, ahogy Noorshamnak sem segített megszökni, pedig valamiért ezt vártam volna tőle. Spoiler vége!

Az írónő stílusa tetszett, azt leszámítva, hogy a szereplők közti érzelmek nem mindig jöttek át. A leírások érzékletesek, szinte én is éreztem a bőrömön a homokot és a nap perzselő forróságát. Hiányoltam egy kissé részletesebb leírást az akciódúsabb jeleneteknél, illetve bizonyos helyszínek bővebb leírását, hogy jobban el tudjam képzelni a helyzeteket. A cselekmény kapcsán említett kettősség az írásmódban is megvan, itt is vannak jól kidolgozott részek, máshol pedig nincs eléggé részletezve, jellemezve valami. Néha számomra kicsit gyorsan követték egymást az események, jó lett volna kicsit megállni, pihenni, elképzelni a helyzetet, jobban belerázódni az események forgatagába. Itt-ott elsietettnek éreztem, mintha a szerzőnek gyorsan, időre kellett volna befejeznie a könyvet és a végét nem volt ideje jobban kidolgozni. 

A magyar kiadás jó minőségű, nem találkoztam elgépeléssel, csak egy-két furcsán fordított kifejezésen akadt meg a szemem. A kötésminőség kiváló, nem tört be a könyv olvasás közben. A borítóbelsőn a sivatag képe látható, a fejezetcímeknél és a belső margón apró "homokszemek" vannak a lapokon, ezek még jobban megteremtik a könyv sivatagi hangulatát. Összességében tetszett a könyv, bátran ajánlom elolvasásra annak, akik szeretik a különleges képességekkel rendelkező szereplőket, az erős női karaktereket, az Ezeregyéjszaka történeteit vagy a mesterlövészes sztorikat.

Értékelés:

Történet, cselekmény: 5/4

Karakterek: 5/4

Leírás, stílus: 5/4

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/17