Joss Stirling: Lélektársak - Crystal
(Lélektársak 3.)
A Lélektársak-trilógia 3. része - Xav és Crystal története.
Crystal Brook mindig is a család fekete bárányának számított; a savantoknál azonban komoly probléma, ha valaki nem törődik a saját természetfeletti képességeivel. De Crystalt egyáltalán nem érdeklik ezek a dolgok, ráadásul a suliból is eltanácsolják, így végképp nem számíthat sok jóra a jövőt illetően. Diamond, a nővére mindenben Crystal ellentéte: tehetséges, ambiciózus; ő a család üdvöskéje. A két lány Denverben utazik, ahol egy véletlen folytán megismerkednek a nagyon dögös, nagyon menő hét Benedict testvérrel. Diamond egy pillanat alatt fülig szerelmes lesz, és hamarosan már az eljegyzésére készül; Crystalt azonban nem hatja meg a fiúk sármja... Épp ellenkezőleg! Úgy érzi, Xav Benedictnél idegesítőbb fickóval nem találkozott még az életben. Diamond esküvőjét Olaszországban, Velencében tartják; itt gyűlik össze a két nagy család az ünnepre. Közös ellenségük végre elérkezettnek látja az időt a támadásra. Crystalnek és Xavnek össze kell fognia, ha meg akarják védeni a szeretteiket; és megfejteni egy rég eltemetett titkot, ha győzni akarnak...
Egy "egynek elmegy" szintű első rész és egy jobban sikerült második kötet után kíváncsian vártam a Lélektársak harmadik részét. Reméltem, hogy Joss Stirling írásai egyre javuló tendenciát mutatnak, de sajnos tévedtem. Crystal könyve nem lett annyira jó, mint Phoenix-é, még annyira sem, mint Sky története, de azért kedveltem. Leginkább egy langyos limonádéhoz tudnám hasonlítani: ha tombol a kánikula, és már nagyon szomjas vagy, örülsz, hogy megihatod, de azért valahogy mégsem az igazi. Benne van minden, amire vágysz, de nem olyan jó, mint amilyen lehetne.
Kezdjük a pozitívumokkal! Joss Stirling most is nagyon ügyesen megmutatja, hogy bizony tud írni. Szép kifejezések, hasonlatok, gyönyörű leírások mutatják be a könyv helyszíneit, Velencét és a hegyvidéket is. A Hogyan? -nal nem is volt gond, inkább csak a Mit? hiányzott. Biztos vagyok benne, hogy az írónő szépen meg tudta volna írni a történetet akkor is, ha kicsit kerekebb, meglepőbb, izgalmasabb, fordulatosabb lett volna, de nem tette meg és ezt nagyon sajnálom. Elkapkodottnak, kevésbé összeszedettnek éreztem. A humoros részek sem voltak olyan ütősek, erőltetettek voltak a poénok, ahol pedig az érzelmeknek kellett volna előtérbe kerülniük, ott sem sikerült átéreznem azokat.
Kezdjük a pozitívumokkal! Joss Stirling most is nagyon ügyesen megmutatja, hogy bizony tud írni. Szép kifejezések, hasonlatok, gyönyörű leírások mutatják be a könyv helyszíneit, Velencét és a hegyvidéket is. A Hogyan? -nal nem is volt gond, inkább csak a Mit? hiányzott. Biztos vagyok benne, hogy az írónő szépen meg tudta volna írni a történetet akkor is, ha kicsit kerekebb, meglepőbb, izgalmasabb, fordulatosabb lett volna, de nem tette meg és ezt nagyon sajnálom. Elkapkodottnak, kevésbé összeszedettnek éreztem. A humoros részek sem voltak olyan ütősek, erőltetettek voltak a poénok, ahol pedig az érzelmeknek kellett volna előtérbe kerülniük, ott sem sikerült átéreznem azokat.
Ettől függetlenül nem volt rossz könyv. Tetszett, hogy az elején szépen lassan indul be a történet, megismerjük Crystalt, családi kapcsolatait, problémáit, személyiségét. Utána felpörögnek az események, Crystal nővére, Diamond találkozik a lélektársával és rögtön "belecsapnak a lecsóba", pár hét után már az esküvőt szervezik. Itt megint következik egy kis lagymatag rész, ahol Crystal és Xav ismerkednek egymással, valamint feltűnnek a könyv mellékszereplői, akik még kapnak némi szerepet a későbbiekben. A könyv közepe, háromnegyede táján van néhány izgalmas esemény, utána fokozatosan alábbhagy a feszültség és a végén jön egy reményteli lezárás, mely már előrevetíti a savantok jövőjét. Az volt az érzésem, hogy a szépen, aprólékosan induló könyvet az írónő a végére összecsapta és a konfliktusokat nem bontotta ki. Sokkal-sokkal többet vártam, például egy gigantikus végső összecsapást, ami elmaradt, így nagy hiányérzettel csuktam be a könyvet.
A szerelmi szálat ezúttal mellékesnek éreztem, holott a "savant küzdelem" szál sem volt túl erős. A két főhős között egyáltalán nem éreztem semmiféle kapcsolatot, vibrálást, még rokonszenvet sem. Sokkal több Crystal-Xav közös jelenet kellett volna és az írónő jobban tette volna, ha részletesebben bemutatja Xav jellemét, mert attól eltekintve, hogy sokat bohóckodik, meg a gyógyítás a képessége, nem nagyon tudtunk meg róla semmit. Kár, pedig szívesen megismertem volna jobban ezt a Benedict-fiút is, illetve a többieket is, akikről eddig kevesebb szó esett. A könyv lehetett volna hosszabb, részletesebb, karakterközpontúbb.
Központi karakterünk és narrátorunk ezúttal Crystal, az ő szemszögéből látjuk az eseményeket. Crystal egy népes savantcsalád hetedik gyermeke, így mindenki azt hitte, hetedik gyerekként valamiféle mega-giga szupererőt fog kapni, ő azonban csak egy jelentéktelen "megtalálom mások elhagyott cuccait" képességet birtokol. Emiatt családjában háttérbe szorul, semmibe veszik, ő a szerencsétlen, butácska bajkeverő legkisebb gyerek, aki csak nyűg a családja nyakán. Savantként nem számíthat nagy karrierre, ám emberi élete sem valami fényes. Nagyon magas lány, hórihorgas, nem kifejezetten szép, mint a nővére, inkább markáns, karakteres vonásai vannak. Az iskolában sem volt jó tanuló, nem ért semmihez és úgy összességében feleslegesnek, haszontalannak érzi magát. Egyedül varrogatni, ruhát tervezni szeret, de annyira az sem jellemző rá. Valójában csak keresi a helyét és azt, hogy tudná megvalósítani önmagát. Crystal jellemének kidolgozottsága szépen visszaköszön a lapokról, ami a többi szereplőről sajnos már nem mondható el. Talán Steve Hughes és a contessa az, aki kap valamiféle karakterábrázolást, de a többiekről sajnos csak elnagyoltan szól a szerző.
Steve Hughes egy filmcsillag, igazi sztár, akit fotósok és riporterek hada üldöz mindenhová. Éppen Velencében forgat filmet, és útjuk keresztezi egymást Crystallal. Az eleinte kedvesnek, később beképzeltnek tűnő sztár a történet során felfedi valódi énjét és kellemes csalódást okoz. Tetszett a filmforgatásos szál, aranyos volt, kapóra jött a sztori alakítása szempontjából és érdekesebbé tette a cselekményt. A nagy főgonosz kilétét az elejétől fogva sejtettem, több helyen kiszámítható volt a történet. Sokkal fordulatosabbat, megdöbbentőbbet vártam, az viszont tetszett, hogy olyan reményteli lett a befejezés. Van esély megtalálni a többi fiú lélektársát is, ami még arra is reményt ad, hogy talán egyszer valaha még a sorozatot is lehet folytatni.
A könyv külső megjelenése igazodik az előző két rész külleméhez. Itt a borító alapszíne a fehér, a piros és a fekete a betűkben és a mintázatban jelenik meg (de a megszokott fekete-fehér-piros hármas színkombinációi itt is megvan). Ezúttal egy drágakő formájú alakzat van a fedőlapon, ami utal Crystalra (Kristály) és Diamondra (Gyémánt) is. Még mindig az a véleményem, hogy a borító lehetne szebb, kevésbé harsány és kevésbé díszes, de így legalább illik a másik két kötethez és nem töri meg az egységes képet.
Mindent egybevéve a Lélektársak trilógia egy kedves ifjúsági regénysorozat, igazi young adult műfaj, különleges képességekkel rendelkező hősökkel, izgalmakkal, ártatlan romantikával, tiszta érzésekkel, követendő értékekkel és mesei "a jó mindig győzedelmeskedik" befejezéssel. Aranyos, kedves, szórakoztató történetek, fiataloknak nyugodt szívvel merem ajánlani.
Értékelés:
Tartalom, történet: 5/3
Szereplők: 5/3
Nyelvezet, stílus, írásmód: 5/5
Borító, küllem: 5/4
Összesen: 20/15
Központi karakterünk és narrátorunk ezúttal Crystal, az ő szemszögéből látjuk az eseményeket. Crystal egy népes savantcsalád hetedik gyermeke, így mindenki azt hitte, hetedik gyerekként valamiféle mega-giga szupererőt fog kapni, ő azonban csak egy jelentéktelen "megtalálom mások elhagyott cuccait" képességet birtokol. Emiatt családjában háttérbe szorul, semmibe veszik, ő a szerencsétlen, butácska bajkeverő legkisebb gyerek, aki csak nyűg a családja nyakán. Savantként nem számíthat nagy karrierre, ám emberi élete sem valami fényes. Nagyon magas lány, hórihorgas, nem kifejezetten szép, mint a nővére, inkább markáns, karakteres vonásai vannak. Az iskolában sem volt jó tanuló, nem ért semmihez és úgy összességében feleslegesnek, haszontalannak érzi magát. Egyedül varrogatni, ruhát tervezni szeret, de annyira az sem jellemző rá. Valójában csak keresi a helyét és azt, hogy tudná megvalósítani önmagát. Crystal jellemének kidolgozottsága szépen visszaköszön a lapokról, ami a többi szereplőről sajnos már nem mondható el. Talán Steve Hughes és a contessa az, aki kap valamiféle karakterábrázolást, de a többiekről sajnos csak elnagyoltan szól a szerző.
Steve Hughes egy filmcsillag, igazi sztár, akit fotósok és riporterek hada üldöz mindenhová. Éppen Velencében forgat filmet, és útjuk keresztezi egymást Crystallal. Az eleinte kedvesnek, később beképzeltnek tűnő sztár a történet során felfedi valódi énjét és kellemes csalódást okoz. Tetszett a filmforgatásos szál, aranyos volt, kapóra jött a sztori alakítása szempontjából és érdekesebbé tette a cselekményt. A nagy főgonosz kilétét az elejétől fogva sejtettem, több helyen kiszámítható volt a történet. Sokkal fordulatosabbat, megdöbbentőbbet vártam, az viszont tetszett, hogy olyan reményteli lett a befejezés. Van esély megtalálni a többi fiú lélektársát is, ami még arra is reményt ad, hogy talán egyszer valaha még a sorozatot is lehet folytatni.
A könyv külső megjelenése igazodik az előző két rész külleméhez. Itt a borító alapszíne a fehér, a piros és a fekete a betűkben és a mintázatban jelenik meg (de a megszokott fekete-fehér-piros hármas színkombinációi itt is megvan). Ezúttal egy drágakő formájú alakzat van a fedőlapon, ami utal Crystalra (Kristály) és Diamondra (Gyémánt) is. Még mindig az a véleményem, hogy a borító lehetne szebb, kevésbé harsány és kevésbé díszes, de így legalább illik a másik két kötethez és nem töri meg az egységes képet.
Mindent egybevéve a Lélektársak trilógia egy kedves ifjúsági regénysorozat, igazi young adult műfaj, különleges képességekkel rendelkező hősökkel, izgalmakkal, ártatlan romantikával, tiszta érzésekkel, követendő értékekkel és mesei "a jó mindig győzedelmeskedik" befejezéssel. Aranyos, kedves, szórakoztató történetek, fiataloknak nyugodt szívvel merem ajánlani.
Értékelés:
Tartalom, történet: 5/3
Szereplők: 5/3
Nyelvezet, stílus, írásmód: 5/5
Borító, küllem: 5/4
Összesen: 20/15
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése