Itt van az e havi Beleolvastam-lista. Ahogy már megszokhattátok, ebben a rovatban az első benyomásaimat olvashatjátok egyelőre csak részben olvasott könyvekről. Nézzük, mit hagytam félbe augusztusban!

Levy L. Smith: A leszármazott (Dark love 1.)

Nagyon-nagyon régen, sok-sok évvel ezelőtt kaptam valakitől a Dark love sorozatot (három részt egyben). Volt jobb olvasnivalóm is, így valahogy mindig halogattam, végül a könyvespolcom hátuljában kötött ki előtte két sor könyvvel, ami azt eredményezte, hogy jó időre megfeledkeztem róla. Most azonban nagytakarítást, nagy polcátrendezést tartottam, így előkerült és beleolvastam. Bár ne tettem volna! Ez a könyv egy vicc! Komolyan mondom, nem is értem, hogy lehetett ilyet kiadni. Teljesen kiszámítható, a szerelmi szál röhejesen primitív, minden nagyon gyorsan történik, totálisan kidolgozatlan, karakterábrázolás pedig egyszerűen nincs benne. Az egész olyan hatást kelt, mintha nagyon kapkodva vagy időre lett volna megírva, ami bizony a minőség rovására ment, vagy esetleg egy nagyon fiatal, nagyon tapasztalatlan szerző tollából származna. Az általános iskolás nyolcadikosok között van, aki jobb fogalmazásokat ír ennél. Nem tudom, meg merjem-e kockáztatni a folytatást, ami ugyebár nem venne el olyan sok időt az életemből, hisz néhány óra alatt elolvasható az egész sorozat(!), a maga 150 oldalas kötetenkénti hosszával. Viszont nagyon nem vonz, egyelőre hanyagolom.

Katy Evans: Real - Valós

Megint egy olyan könyv, aminek nagyobb a füstje, mint a lángja. Nagyon sablonos, semmi újdonságot nem véltem felfedezni benne, pedig már a felénél járok. Ez is a Szürke ötven árnyalatának sikerét szeretné meglovagolni, ugyanaz a hozzáállás olvasható benne. A tipikus "Ez a pasi a minden, a leg-leg-leg, és én csak egy szürke kisegér vagyok, de mégis én kellek neki. Hát ez meg hogy lehet?" gondolatmenetet ez a könyv is végigviszi. Tele van klisével: csökkent önértékelésű nővel, izomagyú pasival, ribis barátnővel, fiúbaráttal, végeláthatatlan szex utáni sóvárgással, ami már nagyon unalmas volt, főleg mivel eddig nem történt semmi. Ez annál is inkább furcsa, mert a főszereplő minden gondolatát ez köti le és minden vonzalomszikra a pasi kinézetén alapul. Tényleg ennyire sekélyesek a nők az írók szerint? Nem is fontolgatnám tovább, hogy valaha végigolvasom, ha nem lenne benne a kettétört sportkarrier-szál. Ez az egy tette számomra elviselhetővé ezt az irományt, ez adott neki egy kis egyedi színezetet. Ha netán mégis elolvasom, az csak emiatt lesz.

Anna Sheehan: A long, long sleep - Hosszú álom

Nagyon érdekes az alapötlet, ugyanis ez a könyv egy modern Csipkerózsika-feldolgozás. Alapjában véve nem is tudom, miért tettem félre, hisz érdekel a történet. Rosalinda 62 évig volt hibernálva, aztán váratlanul felébred egy számára idegen világban, idegen emberek között, a családja és mindenki, akit ismert, réges-régen halott. Hogy mihez kezd, hogyan tudja feldolgozni ezt a hatalmas változást, bizonyára sok érzelmet felkavar az olvasóban, legalábbis ebben reménykedem. Valahol a negyvenedik oldal környékén járok a könyvben, hamarosan folytatom.

Jay Kristoff: Stormdancer - Vihartáncos

Puszta véletlen, hogy ez a könyv felkerült a listára, ugyanis csak a szó szoros értelmében raktam félre, nem azért, mert nem tervezem tovább olvasni. Csak tegnap este kezdtem el, és így most, mikor írom ezt a bejegyzést, egyelőre még csak a beleolvasós kategóriába tartozik. Az első öt fejezeten vagyok túl, de eddig tetszik. Magával ragadott a jól kidolgozott világ, ami egyértelműen Japánt juttatja eszünkbe mind a nevek, mind a szereplők külseje, hagyományai, kifejezései miatt. Az élénk leírások a szennyezett levegőről szinte érezhetőek és Yukiko figurája már most nagyon szimpatikus. Erős akaratú, szilárd jellem, aki nem hátrál meg egykönnyen. Még ma folytatom az olvasást, így hamarosan már önálló bejegyzést is kap a könyv.

Dan Krokos: Hamis valóság 

(Hamis emlékek 2.)

Miranda semmi másra nem vágyik, csak normális életre. 

Eltökélte, hogy túllép származása szörnyű valóságán, miszerint ő csak egy klón, és megpróbálja felhőtlenül élvezni a közösen töltött időt barátjával, Peterrel és többi társával az iskolában. 

Ám hamarosan kénytelen ráébredni: normális élet nem létezik legalábbis nem egy olyan lány számára, akit arra teremtettek, hogy eleven fegyver legyen. Amikor egyik csapattársa renegáttá lesz, az esemény olyan háborút indít el, amely az egész világot veszélybe sodorja, Miranda pedig a végső áldozat meghozatalára kényszerül, hogy megmenthesse a bolygó jövőjét.

A teljesen magával ragadó, pörgős, meglepő és hihetetlenül fordulatos Hamis emlékek után kíváncsian vártam, mivel rukkol elő az író a második részben. Nem kellett csalódnom, a Hamis valóság eléri az első kötet által magasra tett mércét, bár azt nem mondanám, hogy sikerült túlszárnyalnia.

Nagyon ütősen kezd a második rész, néhány nyugodt pillanat után hőseink élete hatalmas fordulatot vesz, ami fontos események láncolatát indítja el. A könyvet én gondolatban három részre osztottam, és az első és a harmadik szakasz nagyon tetszett, a közepét azonban valahogy nem élveztem annyira. Kicsit lagymatagnak, tötyögősnek találtam. Nem kötött le annyira, amikor Miranda és társai követték Nina útját, majd megérkeztek valahová és aztán ennek a helynek a bemutatása következett. Kicsit sok volt itt a leírás, de sok esemény nem történt. Itt némileg lassúbb tempójú lett a cselekmény, persze azért itt is akadtak feszültségek, végül pedig megint nagyon felpörögtek az események. A könyv utolsó harmada már körömrágóan izgalmas lett, így megbocsátottam a könyv közepén található lassabb részt.

Van azonban valami, ami még jobban zavart ebben a kötetben, és az nem más, mint a Noah-szál. És itt most nem a könyv elején bekövetkezett dologra gondolok (aki olvasta, tudja, mire értem). Nem igazán értettem, miért kell ez bele, és bevallom, nem kötött le túlságosan ez a jelenség. A történetben lett egy fontos következménye ennek a szálnak és még a jövőre is előrevetít egy lehetőséget, szóval gondolom, mi lehetett az író célja ezzel, csak nem nagyon tetszett a megoldás. Majd meglátjuk, mit hoz ki belőle a szerző a harmadik részben (False Future). Remélem, a kiadó hamar megjelenteti magyarul.

A karakterek ezúttal egy kicsit laposabbak voltak, még Miranda is. Peter keveset szerepelt, Rhys azonban elég szórakoztató figura volt. A szerelmi szál aranyos volt, ám kicsit kevés. Viszont megértem, hogy a karaktereknek volt nagyobb gondjuk is, mint a kapcsolatukon rágódni és bizony nehéz döntéseket kellett meghozniuk. A világfelépítés most is nagyon tetszett, érthető, érdekes és egyedi volt. Újabb és újabb bonyodalmak jönnek, új nehézségek, új ellenségek, egyre nagyobb a tét. Hihetetlen fantáziával alkotta meg az író az egész sorozatot és biztos vagyok benne, hogy tartogat még meglepetéseket.

Az eredeti borító

A stílus világos, egyszerű, mégsem szájbarágós. Sok szemléletes leírással találkozunk, a valóságban nem létező dolgokról is olyan jó jellemzést ad Krokos, hogy szinte maga előtt látja az olvasó. Pörgős és izgalmas, fordulatos a könyv, de elég érzelmes és megható is, ami ellensúlyozza az akciófilm-jelleget. E/1 elbeszélésmódban Miranda szemszögéből látjuk az eseményeket, így általában az ő fejével gondolkozunk, jó néhány helyen azonban nem értettem egyet a döntéseivel. Alapjában véve azért kedvelhető főhős maradt és félelmei, aggályai ellenére a végén is nagyon bátor tettet hajtott végre. Tetszett, hogy az író megmutatta Miranda emberi oldalát is, pl. hogy hősnek lenni nagyon nehéz és egy ilyen önzetlen döntést meghozni nem is olyan egyszerű, mint hinnénk.

A könyv borítója nagyságrendekkel jobban sikerült, mint az első részé. Nagyon tetszik a színvilága, az üzenete és az utalások. A lány, a Fáklya, a város mind-mind megjelennek a könyvben. Ez a lányalak már jobban hasonlít a képzeletemben élő Mirandára, így csak gratulálni tudok az alkotónak. Az viszont zavaró, hogy így az első két rész külső megjelenése nem egységes, nagyon eltérnek egymástól, nem úgy, ahogy pl. az eredeti borítók.

Összességében nagy kedvencem a sorozat, és a második kötet is kifejezetten jól sikerült. Azoknak ajánlom, akik egy fordulatos, "látványos" történetre vágynak, olykor igazán szívet tépő elemekkel, hihetetlen izgalmakkal és szerethető karakterekkel. Gyilkos függővéggel zárult a könyv, de kaptunk egy utolsó jelenetet, ami reményt adhat a jövőre nézve, és a főhősökre még sok veszély és nehézség vár, így már nagyon szeretném olvasni a harmadik részt.

Értékelés:
Cselekmény, történet: 5/4
Karakterek: 5/4
Nyelvezet, stílus, leírás: 5/5
Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/17

Leigh Bardugo: Shadow and Bone - Árnyék és csont 

(Grisa-trilógia 1.)

Alina Starkova sosem várt túl sokat az élettől. A határháborúk során elveszítette a szüleit. Árvaként csupán egyvalakire számíthatott. Egy másik kis földönfutóra, Malra, a legjobb barátjára. Ám mostanra már rá sem számíthatott. Mindkettőjüket besorozták hazájuk, Ravka anyácska hadseregébe. A két fiatalnak életveszélyes küldetésre kell indulnia az Árnyzónába. Ezen az iszonyatos helyen a földöntúli sötétség az úr, ahol valósággal hemzsegnek az emberevő szörnyetegek.

Amikor támadás éri a katonai konvojukat, mindannyiuk élete veszélybe kerül. Ám Alina ekkor olyan titokzatos erőnek adja tanújelét, amiről mindaddig még ő sem tudott. A csodálatos megmenekülés kiszakítja a hétköznapok világából.. . Meg sem áll a fővárosig, az uralkodó udvaráig, ahol az árva lány is a Grisa testvériség tagja lesz. Vezetőjük, a titokzatos Éjúr úgy véli, Alina az, akire oly régóta vár Ravka sokat szenvedett népe. A legfőbb varázsló szerint az Alinában rejtőző erő képes lesz elpusztítani az Árnyzónát.

A cári udvar fényűző forgatagában sokan Éjúr új kegyeltjének tartják a lányt, aki csak nehezen tud beilleszkedni Mal nélkül. Miközben hazája egyre nagyobb veszélybe kerül, feltárul előtte egy hajmeresztő összeesküvés. Dönteni kell. Szembeszáll a birodalom leghatalmasabb nagyuraival? Egyedül a múltja mentheti meg… hogy Alina megmenthesse a jövőt.

Sok jót hallottam a Grisa trilógiáról, melynek első része már Magyarországon is megjelent. A történet egy Oroszországra emlékeztető kitalált országban, Ravkában játszódik, ahol egy árva lány sorsát követhetjük nyomon. A lány, Alina mindig mindenütt kívülálló volt, soha nem tartozott senkihez, sehol nem érezte magát otthon és főleg soha nem érezte magát szépnek vagy különlegesnek. Legjobb barátjával, a szintén árva Maljennel együtt nőttek fel egy nagyherceg birtokán, aki árvaházként működtette az egyik kastélyát szegény árvák számára. Mal és Alina felnőve a cár Első hadseregébe lettek besorozva így hirtelen az Árnyzóna határán találják magukat. 

Az Árnyzóna a teljes sötétség birodalma, amely kettéosztja az országot Kelet- és Nyugat-Ravkára. A Zónában szárnyas-karmos ragadozó lények várnak arra, hogy az emberek bemerészkedjenek és ők lecsaphassanak rájuk. A Zónában csak úgy nyüzsögnek ezek az emberevő szörnyek (volkrák) és az emberek csak az életük kockáztatásával juthatnak át az ország másik felébe. Rossz a helyzet, mert nincs senki, aki elpusztíthatná a volkrákat vagy megszüntethetné az Árnyzónát. Erre még az Éjúr sem képes. Az Éjúr a cár után az ország második leghatalmasabb embere, a grisák (valamilyen különleges képességekkel bíró, varázstudó emberek) vezetője és tulajdonképpen a grisákból álló Második hadsereg parancsnoka.

A történet ott indul, hogy Alináék ezrede a Zónán szeretne átkelni, ám adódik némi bonyodalom, melynek következtében a lányról mindenki azt hiszi, ő is grisa és ő lehet mindannyiuk megmentője. Az Éjúr innentől fogva azon fáradozik, hogy felszínre hozza Alina rejtett képességeit és együtt szállhassanak szembe a volkrákkal. A cselekmény eleinte annyira nem kötött le, túl sok volt a leírás, jellemzés, elmélkedés, szomorkodás, holott Alina múltjáról semmit nem tudunk meg. Oké, hogy árva, meg a határháborúk során elvesztette a szüleit, de egy szót sem ejt az írónő arról, hogy emlékszik-e a szüleire. Mindig csak a nagyherceg birtokán töltött időre meg Mal-ra emlékszik vissza és azon aggódik, hogy Mal már nem lesz olyan jó barátja, mint eddig. A fiú ugyanis tehetséges nyomkereső, jóképű, népszerű és rengeteg lánynak tetszik, míg Alina csak egy egyszerű térképmásoló, ráadásul sovány, fakó hajú, karikás szemű  és csúnyácska. Igazság szerint tetszik neki Mal, de ezt még magának sem meri bevallani, hisz tudja, hogy semmi esélye sem lehet a fiúnál, akit szebbnél szebb lányok vesznek körül és még grisa lányok is szemet vetnek rá. 

A szerelmi szál sem elhanyagolható a regényben. Alina Mal iránti érzelmeit ugyanis felkavarja az Éjúr közelsége. A lány nem tudja pontosan, ki iránt mit érez igazán. Mondanom sem kell, engem az Éjúr karaktere levett a lábamról, nagyon érdekes, egyedi figurának tartom. Mal szürke kisegér hozzá képest és nem is ragadott annyira magával a karaktere, ahogy Alináé sem. Igazság szerint egyikőjüket sem kedveltem igazán, Alina nem került közel hozzám, Malt pedig nem sikerült annyira megismernem ebből a részből, hogy szimpatikussá váljon. De az Éjúr karaktere felejthetetlen: titokzatos, nagy hatalmú, nem tudni pontosan, jó figura-e vagy rossz, nem tudjuk, mit miért tesz. A mellékszereplőkkel az a bajom, hogy sablonosak vagy kissé kidolgozatlanok, esetleg annyira keveset láttunk belőlük, hogy nem tudjuk hova tenni őket. Baghra meg az Apparátus lehet még érdekes figura, de a többiek (pl. Alina barátnői) felejthetőek.

Nagyon sajnálom, hogy a történet nagy részét elviszi Alina siránkozása, önsajnálata és aggodalmaskodása. A könyv első jelentős hányadában Alina nézegeti magát a tükörben és az jelenti  a legnagyobb problémát számára, hogy milyen a haja, a szeme vagy a ruhája. Na meg az, hogy Mal nem válaszol a leveleire. Közben persze igyekszik fejleszteni a képességét, de ez a szál eltörpül a "milyen csúnya vagyok/voltam" vagy "milyen szép lettem" típusú történések mellett. Mikor már kezdtem unni ezt a lemezt, akkor következett egy nagy csavar a történetben, ami újabb lendületet adott a további olvasáshoz. Innentől kicsit felpörögnek az események, aztán megint belassul a cselekmény, a végén a nagy összecsapás pedig hipp-hopp meg van oldva. Dramaturgiailag sok javítanivaló lett volna még a történeten, de alapjában véve szerethető a könyv és a hibái ellenére elég gyorsan olvasható. 

A leírások igencsak szemléletesek, szinte látok mindent magam előtt, amit Bardugo papírra vetett. Az írónő jól bánik a szavakkal, a nyelvezet igényes és jól megszerkesztett a szöveg. Az egyetlen bajom ezzel csak az volt, hogy kicsit túl sok volt a jellemzés, az elmélkedés, vagy a céltalan bolyongás, a tulajdonképpeni cselekmény pedig kevés. Ha egy kicsit pörgősebb lett volna a történet, számomra sokkal élvezhetőbb lett volna. Nem mondom, hogy rossz volt, csak az arányok nem voltak tökéletesek. 

A regény külseje szép, csak kissé túl szürke. Az orosz kultúrára emlékeztető (kitalált) világhoz illik a borító és a történetre való utalásokat is találunk a szarvasagancs, a fekete árnyak vagy a palota képében. A könyv címe érthető és nagyon találó, az árnyék az Árnyzónát, a csont a szarvasagancsot idézi. Néhány helyesírási hibára felfigyeltem, de nem volt annyira számottevő. Alapjában véve jó kis könyv, az érzéki mérce YA kereteken belül marad (elcsattan néhány csók), tehát fiatalabbaknak is bátran ajánlom. Kíváncsi vagyok a folytatásokra is, és remélem, hogy egy bizonyos szereplő megmenekült, mert az csak fokozná az izgalmakat. Egyedi, kedves, szerethető történet nagy fordulatokkal és meglepő szerelmi szállal. 

Értékelés: 
Történet, cselekmény: 5/4
Szereplők: 5/4
Nyelvezet, stílus, leírás: 5/5
Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/17

Ken Follett: A megfagyott világ 

(Évszázad-trilógia 2.)

A véres és gyönyörű huszadik század története úgy, ahogy azt csak ken Follett tudja elmesélni. - A megfagyott világ ott veszi fel a történet fonalát, ahol az 1. kötet abbamaradt: az öt - amerikai, német, orosz, angol és walesi - család egymásba fonódott életét ismerhetjük meg a Harmadik Birodalom felemelkedésével kezdődő, majd a spanyol polgárháborúval és a második világháború nagyszabású drámáival folytatódó, az amerikai és az orosz atombombák felrobbantásáig tartó időszakban. Vagyis az 1930-as évek elejétől 1946-ig. A német apától és angol anyától született Carla von Ulrich egyszeriben úgy érzi, maga alá temeti a náci árhullám; óriási bátorságról tanúskodó és szomorú következményekkel járó tettre szánja el magát... Woody és Chuck Dewar, a titkokat rejtegető két amerikai fivér is ki akarja venni részét a fasizmus elleni harcban, egyikük Washingtonban, a másikuk pedig a Csendes-óceán véráztatta dzsungeljeiben... Lloyd Williams, az angol diák a spanyol polgárháború tűzkeresztségében eszmél rá, hogy a kommunizmus ellen ugyanolyan elszántan kell harcolnia, mint a fasizmus ellen... Daisy Peshkovot, az Amerikában élő milliomoslányt kizárólag a népszerűség és az élvezetek hajszolása érdekli, amíg a háború meg nem változtatja az életét, nem is egyszer, hanem kétszer is, miközben unokabátyja, Vologya olyan pozíciót harcol ki magának a szovjet hírszerzésen belül, amely az háború kimenetelére hatással lesz. A főszereplők élete kibogozhatatlanul összekuszálódik, miközben élményeiken keresztül kirajzolódnak a 20. század arculatát meghatározó kataklizmák. A történet a gazdagok dolgozószobájától a vérzivataros, füst borította csataterekig mindenütt egymásba gabalyodik, és az olvasó egyre bonyolultabb drámák tanúja lesz. Ahogyan azt Ken Follettnél már megszoktuk, a történelmi háttér briliáns bemutatása alapos kutatásokon alapul, a cselekmény gyors sodrású. Az szerző szenvedéllyel és mesteri kézzel vezet el bennünket egy olyan világba, amelyről azt hittük, jól ismerjük, ám amely a könyv elolvasása után már sohasem fog a régi színben feltűnni. A 2. kötet, A megfagyott világ a Párizs környéki békékkel kezdődik, és az amerikai és a szovjet atombomba feltalálásáig tart, szereplői az 1. rész hőseinek gyermekei. A 3. kötet pedig (megjelenés: 2014) az következő generációk életét mondja el a hidegháború időszakában.

Ken Follett nagyszabású történelmi trilógiájának második része még jobban tetszett, mint az első. A harmadik rész elvileg szeptember közepén jelenik meg Magyarországon, így nem kell rá sokat várnom. Kíváncsi vagyok már, hogy alakul az eddig megismert családok élete, milyen nehézségek várnak még rájuk. A megfagyott világ izgalmas történet, emellett történelmileg hiteles olvasmány. A könyvet olvasva teljesen bele tudtam élni magamat az adott korszakba, az ország helyzetébe. Hatalmas történelmi tabló és egyéni sorsok, drámák alkotják a regényt. 

A második könyv az első kötet vége után néhány évvel veszi fel a történet fonalát. Újra találkozunk régi ismerőseinkkel, Walter von Ulrich-kal és feleségével, az angol származású Maud-dal, valamint megismerhetjük gyermekeiket, Erich-et és Carlát. Walter osztrák unokatestvére, Robert is Berlinben él. Látogatóba érkezik hozzájuk Angliából Maud barátnője, Ethel és fia, Lloyd. Ám a fasizmus előretörése miatt nem várt helyzetbe kerülnek. A tehetetlenség, a demokrácia bukása, a félelem lesz úrrá Németországon a nácik hatalomátvételével. Carlának és családjának ebben a kegyetlen világban kell boldogulnia, ám még nem tudják, hogy nem ez a legrosszabb, ami rájuk vár. Erich-et elvakítják a náci eszmék, Carla orvosi karrierje akadályokba ütközik, aztán egy nagyszabású összeesküvésnek szeretne utánajárni. Barátnője, Frieda és a lány testvére, Werner megismerkednek a német kémhálózattal és az életük kockáztatásával igyekeznek segíteni az oroszoknak megbuktatni a nácikat. A háború borzalmai megviselik az országot. 

Ám nincs ez másként a többi érintett országban sem, ahol a harcok és  a bombázások folynak. Angliában Lloyd és családja küzdenek a politikai és a háborús győzelemért. Amerikában Lev Peshkov gyerekeinek, Daisy-nek és Lev-nek valamint Gus Dewar fiainak, Woody-nak és Chuck-nak a sorsát követhetjük nyomon. Oroszországban Grigorij fia, Vologya Peskov életébe is betekinthetünk, ő a hírszerzésnél dolgozik, a kémhálózatot szervezi, hisz a kommunizmus eszméjében, de a módszereiből kiábrándul, a megvalósítással nem ért egyet. Minden szálon pörögnek az események, politikai csatározások, akciódúsabb jelenetek, harci ütközetek váltakoznak a szerelmi szálak eseményeivel és a családi drámákkal. Feszültségteli helyzetek és szívbemarkoló jelenetek teszik átérezhetővé a történetet. Sokszor előfordult, hogy nagyon szurkoltam, hogy valami ne történjen meg vagy hogy valamilyen fordulat vagy szerencse folytán az adott szereplő kikerüljön a nehéz helyzetből. 

A legjobban a Carla-Werner szál kötött le, de érdekesek voltak az angliai események, Daisy, Woody vagy épp Greg  szerelmi életének, karrierjének alakulása is. Már két meleg szál is akad a történetben, de van itt példa gyerekkori szerelemre, évekig tartó udvarlásra, meghiúsult esküvőre, elhibázott házasságra, félreértés miatti szakításra, stb. Örültem, hogy a háború, a politikai és a magánéleti szál a megfelelő arányban volt jelen a könyvben, egyik se nyomta el a másikat. Tetszett a történet, izgalmas volt, végig lekötött. Olvastatta magát, és nagy terjedelme ellenére viszonylag hamar végeztem vele. 

A karakterek szerethetőek, fejlődőképesek, lehet nekik szurkolni, szimpatizálni velük. A mellékszereplők is érdekesek voltak, a személyiségek széles skáláján mozognak. Találkozhatunk rosszindulatú, kegyetlen Gestapo tiszttel, aki semmiféle gonoszságtól nem retten vissza, elvakult politikusokkal, becsületes, sokat szenvedett orvossal, aki mindent megtesz a betegeiért, tevékeny és szabadszellemű orosz atomkutatóval, aki mellesleg nő, színésznői ábrándokat kergető fekete pincérnővel, beképzelt grófúrfival, akit nem érdekel a felesége, de mindenáron örököst akar, és még sok-sok érdekes, egyedi figurával. A központi karakterek közül Carla, Lloyd, Werner és Woody voltak a legrokonszenvesebbek. Carla igazi okos, jóravaló lány, aki bátor, tettre kész és bármire képes azokért, akiket szeret. Nem ijed meg a nehézségek láttán, bárkivel szembeszáll, mer kockáztatni. Segít a rászorulókon, önfeláldozó és megvédi a gyengébbeket. Nem tudom, hogy volt ennyi bátorsága és lelki ereje szegény lánynak. Szimpatikusak voltak a Peshkov/Peskov-féltestvérek (Vologya, Daisy, Greg) is. Mindenkiben volt valami, ami miatt rokonszenveztem vele. Legnagyobb fejlődésen Daisy ment keresztül, aki elkényeztetett sznob úrilánykából szerető feleség lett. 

A könyv külseje nagyon szép, igényes a kivitelezés. Keményborítós, védőborítóval, a színei (hideg kék és szürke) tökéletesen visszaadják az adott korszak ridegségét. Egy-két helyesírási, gépelési hiba, elütés előfordul, de alapjában véve elégedett vagyok a kiadvánnyal. A korra jellemző képek, jelenetek láthatók a borítón. Az író stílusa a már jól megszokott lényegre törő, nem túldíszített ábrázolásmód. Az érzelmek közvetetten jelennek meg az E/3 elbeszélésmódban, de legtöbb helyen átérezhetőek, bár a vége felé alakult néhány új szál, amelyek alig-alig voltak kibontva. Itt kicsit hiányérzetem támadt. A másik dolog, amit hiányoltam, az a gyász érzésének ábrázolása volt. Fájdalmas veszteségek érik a szereplőket, ám ők mintha észre se vennék. Meghalnak a szeretteik (legalább három ilyen eset van a könyvben), de  a veszteség fájdalma, a gyász feldolgozásának folyamata nincs kellőképpen kidolgozva, így kissé érzéketlennek tűntek a figurák és úgy éreztem, hogy én jobban bánkódtam, mint ők. Bele lehet magyarázni, hogy ők egy háborús világban élnek, nekik reális lehetőség, hogy meghalnak a családtagjaik, úgymond fel vannak rá készülve. Vagy éppen teljesen összezuhannának, ha engednének a gyásznak és azt nem engedhetik meg maguknak ebben a kegyetlen világban. Igen, lehet ilyesmiket is végiggondolni, de azért sokkal emberibb reakciót vártam a szereplőktől. 

Ettől eltekintve nagyon tetszett a könyv, még az első részt is felülmúlja. Nem kérdés, hogy akarom a harmadikat is (már előrendelhető). Azoknak ajánlom, akik szeretik a történelmi regényeket, második világháborús történeteket, ahol a szerelmi szál sem elhanyagolható. Ez a könyv még olyanoknak is tud meglepetést okozni, akik ismerik a világháborúk korát és sok könyvvel vagy filmmel találkoztak már a témában. Elgondolkodtató, érdekfeszítő, feszültségteli, néhol szomorú, máshol bájos. Ken Follett ezúttal sem okoz csalódást az olvasóinak. 

Értékelés: 
Történet, cselekmény: 5/5
Szereplők: 5/5
Nyelvezet, stílus: 5/4
Borító, küllem:5/5

Összesen: 20/19

Dan Krokos: Hamis emlékek

Miranda egy padon ébred, egyedül, emlékek nélkül. Rémületében rejtélyes energiát bocsát ki magából, amely rettegéssel tölt el mindenkit a közelében, kivéve egy Peter nevű idegent, aki a legkevésbé sem lepődik meg a lány megdöbbentő képessége láttán.

Más lehetőség híján Miranda kénytelen megbízni benne, és szembenézni a ténnyel, hogy őt magát fegyvernek képezték ki, és egy genetikailag módosított fiatalokból álló elit alakulat tagja, akik emberfeletti képességükkel akár egy egész várost képesek káoszba és pusztulásba taszítani.

Régi énjéhez azonban nem könnyű visszatalálni, ráadásul a múlt már nem is számít igazán, amikor a jövő kerül veszélybe…

Sok jót hallottam már erről a könyvről, de tudtam, hogy hamarosan megjelenik a második része, így megvártam, hogy rögtön egymás után olvashassam a kettőt. Most kerítettem rá sort, és mondanom sem kell, alig tudtam rávenni magam, hogy megírjam ezt a bejegyzést, mert azonnal belekezdtem a második kötetbe és nem akartam letenni. Így most nagy nehézségek árán, de sikerült elszakadnom a regénytől, hogy gyorsan megosszam veletek, mit gondolok Dan Krokos első könyvéről. Az író bemutatkozó regénye nem is sikerülhetett volna jobban.

Hú, hát ez a könyv! A történet eredeti, bár eleinte kicsit a Bourne-rejtélyre emlékeztetett, jó az alapötlet. Génmódosított fiatalok különleges képességekkel, akiket fegyverként akarnak felhasználni, egyikük pedig semmire sem emlékszik korábbi életéből. Végig pörgött a cselekmény, ütős fordulatokkal tarkított események játszódnak le a regény lapjain, egy pillanatra sem lehet unatkozni. Ugyanakkor az írónak sikerült megtalálnia a tökéletes egyensúlyt: akciódús, izgalmas történetet alkotott, melyben megjelennek az érzelmek és a szerelmi szál is, de egyik rész sem túl aránytalan a regényben. Rejtélyek, szerelem, barátság, árulás, szeretet és halál szövi át a történetet, melyet újabb és újabb fordulatok, meglepetések tesznek még egyedibbé. A végén már tényleg nem tudni, ki kicsoda, ki mit miért tett, kiben lehet bízni. Ám még a sok fordulat és a "mégse úgy van" típusú dolog ellenére sem lesz zavaros a történet, minden könnyen nyomon követhető. Hiába esik le az állad, teljesen benne élsz a történetben, a szereplőkkel együtt jössz rá a dolgokra, és minden világos. Tetszett ez a történetfelépítés és nagyon nagy pozitívum, hogy minden ilyen logikus, érthető és nem lehet belekavarodni, ha figyelmesen olvasod. 

A karakterek felejthetetlenek, egytől egyik mindenkit szerettem. Az elején bizonytalan, emlékeit vesztett Miranda a szemünk láttára alakul "vissza" jól kiképzett szuperfegyverré, ugyanakkor végig emberséges marad, aki nem akar embereket pusztítani, sőt inkább azon ügyködik, hogy megmentse az embereket. Barátai, akikre nem is emlékszik, mellette állnak és segítenek neki visszailleszkedni az életbe, ám váratlan fordulatok sora miatt minden bizonytalanná válik. Peter az elejétől kezdve szimpatikus volt, valahogy titokzatos, de határozott, kemény, bátor, ugyanakkor érzelmes is. Sejthető, hogy mindig vonzódott Mirandához, de a lány Noah-t szerette. Noah hibázott, de az ő álláspontját is meg tudtam érteni. Alapjában véve ő is rokonszenves figura volt, ahogyan a kedves, visszafogott Olive és Dr. Tycast is. Az öreg tudós szerette a gyerekeket és nem akarta őket gonosz célokra felhasználni. Érdekes karakter Mrs. North és a Béta-csapat tagjai is. Furcsa belegondolni, mennyivel másabb volt az a négy fiatal, mint az Alfa csapat. 

A történet súlyos erkölcsi kérdéseket vet fel, melyeket szépen beleágyaz az akciódús történetbe. Nincs hiány verekedésből, harcból, lövöldözésből, nyomozásból. A szereplők elrablása és fogva tartása, a megtévesztés is része a sztorinak. Olyan, mintha mindig eggyel nőne a tét, és amit eddig megtudtunk, azon mindig változtat egy érdekes csavar. Hőseink nem mindig érik el céljaikat és folyton újabb, egyre nagyobb akadályok gördülnek az útjukba, ami még izgalmasabbá és élvezetesebbé tette a könyvet. Eközben még próbálják tisztázni az egymáshoz fűződő viszonyukat, újra bízni egymásban. Miranda, aki memóriája törlése óta nem önmaga, már nem tudja, ki volt az a lány, aki emlékei elvesztése előtt volt. Úgy érzi, elveszítette a személyiségét, és ezért egy embert hibáztathat: Noah-t, egykori szerelmét, aki csak biztonságba akarta őt helyezni. Ám most Miranda úgy érzi, inkább Peter áll közelebb hozzá, holott emlékképek bukkannak fel a Noah-val töltött időről. De Mirandának nagyobb baja is van annál, hogy szerelmi ügyeken gondolkodjon, memóriaszérumot kell szereznie, különben mindannyian elveszítik az emlékeiket, és el kell menekülniük azok elől, akik fel akarják használni őket gonosz célokra.

Az eredeti borító

Annak ellenére, hogy az író férfi, egy női karakter, Miranda szemszögéből közvetíti az eseményeket E/1 elbeszélésmódban. Ez bátor húzás, mert néha az írók nagyon nehezen tudnak ellenkező nemű karakter szerepébe helyezkedni és úgy megszólaltatni az adott szereplőt, hogy az hiteles legyen. Dan Krokosnak ezt nagyon jól sikerült kiviteleznie, egyáltalán nem érzetem Miranda figurája, karakterhangja mögött egy férfi írót. Hitelesen, hihetően közvetíti a lányos szemszöget, meg tudta ragadni a női gondolatokat, érzéseket. A stílusa gyors tempójú, pörgős, de néha megállunk kicsit (tényleg csak kicsit) pihenni, kifújni magunkat, ám ez sem kevésbé izgalmas, ilyenkor kerülnek ugyanis felszínre az érzelmi témák, lelki problémák, melyekkel hőseinknek meg kell küzdeniük. Szerencsére a történet soha nem csap át valami nyálas rózsaszín maszlagba, épp csak annyi érzelem és lelkizés van benne, amennyi egy ilyen történetbe kell, hogy lágyítsa a harcok kegyetlenségét és a halálesetek brutalitását. Arra is szolgál, hogy jobban megismerjük, megértsük és megkedveljük a szereplőket. Élethű akciójelenetek, feszültségteli helyzetek, szemléletes leírások és élő, egyedi karakterek teszik filmszerűen látványossá és felejthetetlenné a könyvet.

A fordítás tetszett, gépelési, helyesírási hibákra nem nagyon figyeltem fel. Az egyetlen, ami nem tetszik a magyar kiadásban, az a borító. Logikus és teljesen érthető, miért az van a borítóképen, ami. A sejtelmes kék gomolygás a háttérben valamelyest hasonlít az eredeti borítóra, de a képen látható alakok már nem nagyon tetszenek. Eleve nem szeretem, ha embereket, arcokat ábrázol a borító, nem szeretem, ha megmutatják, milyennek képzeljem a szereplőket, főleg akkor nem, mikor a figurák egyáltalán nem hasonlítanak a képzeletemben élő karakterekre. Itt is éppen ez a helyzet. Egyáltalán nem ilyennek képzelem Mirandát, Peter pedig csak hátulról látszik. Értem, miért van belőlük kettő, és a tetoválás is világos, valahogy mégsem tudom elfogadni, hogy ennek a könyvnek ilyen legyen a külseje. Ránézésre nem tűnik olyan jónak, mint amilyen kiemelkedő a belső tartalom és ez meglehetősen félrevezető az olvasók számára. A címsornak és a szerző nevének sem a betűtípusa, sem a színe nem tetszik, egyszerűen nem esztétikus és nem illik a könyvhöz. Eléggé mellélőttek ezzel a borítóképpel, mert sokkal "gagyibb" könyv benyomását kelti, mint amilyen valójában. Ettől talán csak a Vámpírakadémia kötetei voltak rosszabbak, bár szerintem ez még azokat is alulmúlja.

Összességében elmondhatom, hogy a borító nem tévesszen meg senkit, a könyv fantasztikusan jó, izgalmas, eredeti, meglepő, végig fenntartja a feszültséget, és tényleg nem lehet letenni. Kihagyhatatlan olvasmány! És azonnal akarod majd a folytatást.

Értékelés: 

Történet, cselekmény: 5/5

Szereplők: 5/5

Nyelvezet, stílus: 5/5

Borító, küllem: 5/3

Összesen: 20/18

Abbi Glines: Ha esélyt adnál 

(A Vincent fiúk 2.)

Féktelen szerelmi történet; gyógyír azoknak, akiknek a Ha az enyém lennél olvasása összetörte a szívét.

Egyáltalán nem könnyű őrülten magunkba bolondítani egy fiút. Mármint, hogy a fiú őrüljön meg a szerelemtől. Különösen akkor nehéz ez, ha az érintett fiú emberemlékezet óta az unokanővérünkbe szerelmes. Ami laza szórakozásnak tűnt, a csábítás játékává válik. Sawyer és Lana szándékai talán eltérőek, de ugyanolyan hévvel vonzódnak egymáshoz. Sawyer egy fájó szakításból próbál kilábalni. Három évig járt együtt Ashtonnal, gyerekkori szerelmével, akiről kiderült, hogy mindvégig Beau-t, Sawyer testvérét szerette. Lana Ashton unokatestvére, és azért érkezett, hogy vele töltse a nyarat, és nem utolsósorban meghódítsa Sawyert, akit gyermekkoruk óta szeret.

Mikor megszereztem ezt a könyvet, tudtam, hogy egy-két nap alatt el fogom olvasni. Így is lett. Már az első részt (Ha az enyém lennél) is szerettem, hibái ellenére valahogy olvastatta magát. Így voltam ezzel a kötettel is. Nem volt tökéletes, de lekötött, kikapcsolt és szórakoztató volt.

Egy kis visszatekintés után történetünk fél évvel később folytatódik. Megtudjuk, hogy Sawyer még mindig nem tette túl magát a szakításon és érzékenyen érinti őt, hogy Beau és Ashton egy pár. Hogy kicsit jobban fel tudja dolgozni a veszteség fájdalmát, elmegy egy bárba a haverjaival, ahol összefut egy dögös vörös hajú lánnyal, aztán megdöbbenve ismeri fel benne Lanát, Ashton unokatestvérét. Lana itt fogja tölteni a nyarat és Ash-éknél fog lakni. Sawyer eleinte csak szórakozni akar Lanával, felejteni, majd féltékennyé tenni Asht-t, aztán valami megváltozik. Lanának viszont más tervei vannak, ő gyerekkoruk óta szereti Sawyert, és meg akarja hódítani a fiút. De mit szól ehhez Ashton? Izgalmas volt látni, hogy alakulnak, változnak a dolgok és az érzelmek. Sawyer és Lana között megvolt a kémia, de az érzelmi szinten még nem éreztem elégnek a köztük lévő kapcsolatot. Az elején még hihető volt Sawyer érzelemvilága, tervei, de aztán túl hirtelen váltott Lanára, ami nekem nem volt hiteles és eléggé instant szerelem érzését keltette, amit nagyon sajnálok, mert addig egész jól fel volt építve a sztori. A vége kicsit nehézkes és túldramatizált volt, aztán a legvége túl szirupos, rózsaszín cukros-mázos, ami már émelyítő, de ezt leszámítva minden a helyén volt. 

Az érzelmek most is átjönnek, főleg a család szálon éreztem azt, hogy igen, megértem Lanát. Voltak igazi hullámvölgyek, mikor Lanának meg kellett küzdenie a saját családi, anyagi és lelki problémáival, az egyetemi továbbtanulás kérdéseivel, valamint Sawyerrel kapcsolatban Ashton emlékével és a berögzült megszokásokkal. Nekem a kempingezős kibékülésük után kellett volna még pár olyan jelenet, amelyek meggyőznek arról, hogy igen, ezek az embereke szeretik egymást, megértik egymást, számíthatnak egymásra és komoly érzelmek vannak közöttük. Semmi ilyesmi nem volt, csak egy vidám jelenet, aztán a nagy balhé. Hiányzott az érzelmi mélység és ezt még Sawyer könyv végi nyivákolása sem tudta megadni.

A karaktereket alapjában véve most is kedveltem, de azért itt már volt némi gond velük: Beau iszonyatosan idegesítő volt, nagyon nem tetszett a viselkedése. Míg az első részben kedveltem, megértettem és sajnáltam, most nem tudtam egyet érteni vele. Olyan bunkó volt Sawyerrel, még ő volt felháborodva, ha Sawyer hozzászólt Ashtonhoz, meg ő osztotta az észt. Neki éppen hogy hallgatnia kellett volna és ápolni Sawyer lelkivilágát azok után, amit vele tett, nem pedig folyton kötekedni vele, ezzel egyáltalán nem könnyítette meg a srácnak azt, hogy továbblépjen. A túlzott féltékenysége is indokolatlan volt, hisz Ashton őt választotta, akkor miért féltékeny Sawyerre? Ő már hozzá se szólhat a lányhoz? Attól, hogy együtt jártak, még maradhatnak barátok, hiszen egész életükben ismerték egymást, együtt nőttek fel. Nem értem, mit akart ezzel elérni Beau, túl agresszíven és logikátlanul viselkedett. Nagyon nem volt szimpatikus. Ahogy néha Ashton sem, de őt még el tudtam viselni, főleg azért, mert nem kapott olyan sok szerepet. Annak viszont örültem, hogy Beau és az apja tisztázták a dolgokat.

Sawywert jobban megismerjük ebben a részben, kedves, udvarias srác, de ott lapul benne egy bizonyos fajta vad érzékiség, amit csak Lana volt képes kiváltani belőle, még Ashton sem. Sawyer sokat változott az előző rész óta, megtört szívű, szomorú fiú lett, aki megérdemli, hogy végre boldog legyen. Lana is megváltozott, a szégyenlős, félénk kislány már a múlté, egy kedves, de dögös csinibaba lépett a helyébe, aki után megfordulnak a fiúk. Fel is kelti mind Sawyer, mind egy haverja, Ethan érdeklődését is. Ethan nagyon szimpatikus volt, kedves, aranyos fiú, aki odavolt Lanáért, sajnáltam amiatt, hogy Lana nem vette komolyan, csak "hülyítette". A mellékszereplőket  most valahogy kidolgozottabbnak láttam: Ethan rendes srác, igaz barát, akiben a végén harcot vív a bűntudat és a baráti lojalitás. Jake a beszólogatós, sunyi haver, akin jókat derültem, jópofa volt. Toby és Kayla önfeledt, vidám barátai Sawyernek, akikkel jó közös programokat szervezni. Heidi a szókimondóságával, Leann az éleslátásával és a lotyósan viselkedő, de igaz barátnő, Jewel a színészi tehetségével mindannyian igazi színfoltjai voltak a könyvnek. A mellékszereplők adtak egyfajta vidám, bohém hangulatot a regénynek. 

A könyv külseje nagyon jól néz ki, tetszik a borító, illik a könyvhöz, tükrözi a nyári hangulatát. Az egyetlen gondom az vele, hogy Sawyert még mindig nem ilyennek képzelem, de sebaj. Beau és Lana figuráját viszont elég jól eltalálták, abszolút így élnek a képzeletemben, mint a borítón látható emberek. A magyar cím most is szuper lett, gratulálok annak, aki kitalálta! Összességében jó kis történet volt, Abbi Glines megtartotta rá jellemző stílusát. Most is van érzékiség, érzelmek, bűntudat és egy kis izgalom. Akinek tetszett az első kötet, szerintem ezt is szeretni fogja, mert méltó folytatása az első résznek.

Értékelés: 

Történet, cselekmény: 5/4

Szereplők: 5/4

Nyelvezet, stílus: 5/4

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/17