Jay Kristoff: Stormdancer - Vihartáncos
(A Lótusz háborúja 1.)
Ennek a fantasy-sorozatnak az első része egy felejthetetlen hősnőt és egy lenyűgöző, világot mutat be.
HALDOKLÓ FÖLD
A Shima Birodalom az összeomlás szélén táncol; a szigeten élő nemzet régebben gazdag hagyományokkal és mondákkal rendelkezett, mára azonban lakóit megtizedelték a Lótusz Céh ipari fejlesztései és a gépek imádata. Az ég vörös, mint a vér, földje haldoklik a szennyező mérgektől, a hatalmas szellemállatok pedig, melyek régebben a vadonjaiban kóboroltak, örökre eltűntek.
A LEHETETLEN FELKUTATÁSA
A Shima Birodalom udvari vadászai megbízást kapnak a sóguntól, hogy kapják el a mennydörgéstigrist – egy mondabeli félig sas, félig tigris teremtményt. De minden bolond tudja, hogy ezek a vadállatok már több mint egy évszázada kihaltak, mégis, ha üres kézzel térnek haza, a sógun halállal bünteti őket.
TITKOLT ADOTTSÁG
Yukiko a Róka klán gyermeke, aki olyan adottsággal bír, amiért – ha kiderül –, a Lótusz Céh kivégzi. A lány elkíséri apját a vadászatra, melynek során égi hajójuk lezuhan, és a fiatal lány Shima utolsó megmaradt vadonjában találja magát, ahol a társa csupán egy dühös, röpképtelenné tett vihartigris lesz. Bár a lány hallja a gondolatait, és megmentette az életét, csak abban lehet biztos, hogy az állat inkább látná holtan, minthogy segítsen neki.
Ám végül rettenthetetlen barátság szövődik köztük, és kihívják maguk ellen a birodalom hatalmasságainak haragját.
Már a beleolvasóban is írtam, hogy alapjában véve tetszik a könyv: a világ egyedi és jól kidolgozott, egy japánszerű kitalált világban játszódó steampunk regényről van szó, amely mitikus lényeket, különleges képességekkel rendelkező szereplőket is felvonultat. Akadnak itt mindenféle chi-működtette szerkezetek, elnyomott alattvalók, háborúskodás, klánok, egy kivételes lány zűrös családi kapcsolatokkal és minderre egy nagyravágyó, önző, hataloméhes sógun önkényuralma teszi fel a pontot. Minden adott ahhoz, hogy egy jó kis könyv szülessen belőle és ez többé-kevésbé meg is valósult. Valahogy mégsem éreztem száz százalékosnak a könyvet, ugyanis az elején elég lassan indultak be az események és néhol nem kötött le annyira a történet mint vártam volna. A vége viszont már nagyon izgalmas, fordulatos, így összességében megérdemli a négy pontot a cselekmény.
Nagyon tetszett a könyv érzelmi oldala, az apa-lánya kapcsolat alakulása. A régi sérelmek új értelmet nyertek, a történet során más megvilágításba helyeződnek a múltbeli események, mindezek pedig formálják a főhős, Yukiko személyiségét. Yukiko és a bátyja, valamint a kutyájuk, Buruu háttértörténete is nagyon érdekes és megható volt. A karakterek között akadnak lapos figurák, de szerencsére vannak jól eltalált, emlékezetes szereplők, például Yukiko, az apja, Masaru, de említhetném Kasumit, Kint, Michit, Yoritomot, Aishát vagy akár Daichit is.
A szerelmi szálat nem éreztem olyan hangsúlyosnak a könyvben, ami csak egy picit zavart. Nem az volt a problémám, hogy nem volt hangsúlyos, mert az jó volt úgy, ahogy volt, inkább az volt a gond, hogy itt nem igazán éreztem át az érzelmeket. Nem tudom, Yukiko miért vonzódott annyira a szamurájhoz és Kinhez miért nem (nekem egyébként egyik fiú sem volt rokonszenves, én is olyan bizalmatlan voltam, mint a vihartigtis). A szerelmi kapcsolatokban bekövetkezett fordulatok sem voltak nagy hatással az eseményekre. Yukiko és az arashitora közötti lassan, fokozatosan alakuló kapcsolat nagyon tetszett, igazi testvéri szeretet fejlődött ki közöttük. Ha így jobban belegondolok, minden érzelmet sikerült megragadnia az írónak a szerelem kivételével. Nem tudom, mi lehet az oka, de tény, hogy e téren hiányérzetem volt.
Ami igazán magával ragadott a könyvben, azok a szemléletes leírások voltak. Az író olyan mesterien mutatta be az általa kreált világot, hogy minden kézzelfogható közelségbe került, minden egyes helyszín érezhető, szinte látható, hallható, szagolható volt, mintha az olvasó maga is ott lenne. Óriási volt a kontraszt Shima fővárosa és a hegyekbeli eldugott település között. A levegőszennyezés, a betegségek, a talaj kizsákmányolása elszomorítóan realisztikus ábrázolást kapott, ami valódi világban, a mai kor embere számára is intő jel lehet. Tanulságos, szemeket felnyitó írásról van szó, amely felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára egy olyan kitalált példával, ahol az író extrém módon nagyítja fel a környezetszennyezés, a kapzsiság és a hatalomvágy káros következményeit.
Nagyon tetszett a könyv érzelmi oldala, az apa-lánya kapcsolat alakulása. A régi sérelmek új értelmet nyertek, a történet során más megvilágításba helyeződnek a múltbeli események, mindezek pedig formálják a főhős, Yukiko személyiségét. Yukiko és a bátyja, valamint a kutyájuk, Buruu háttértörténete is nagyon érdekes és megható volt. A karakterek között akadnak lapos figurák, de szerencsére vannak jól eltalált, emlékezetes szereplők, például Yukiko, az apja, Masaru, de említhetném Kasumit, Kint, Michit, Yoritomot, Aishát vagy akár Daichit is.
A szerelmi szálat nem éreztem olyan hangsúlyosnak a könyvben, ami csak egy picit zavart. Nem az volt a problémám, hogy nem volt hangsúlyos, mert az jó volt úgy, ahogy volt, inkább az volt a gond, hogy itt nem igazán éreztem át az érzelmeket. Nem tudom, Yukiko miért vonzódott annyira a szamurájhoz és Kinhez miért nem (nekem egyébként egyik fiú sem volt rokonszenves, én is olyan bizalmatlan voltam, mint a vihartigtis). A szerelmi kapcsolatokban bekövetkezett fordulatok sem voltak nagy hatással az eseményekre. Yukiko és az arashitora közötti lassan, fokozatosan alakuló kapcsolat nagyon tetszett, igazi testvéri szeretet fejlődött ki közöttük. Ha így jobban belegondolok, minden érzelmet sikerült megragadnia az írónak a szerelem kivételével. Nem tudom, mi lehet az oka, de tény, hogy e téren hiányérzetem volt.
Ami igazán magával ragadott a könyvben, azok a szemléletes leírások voltak. Az író olyan mesterien mutatta be az általa kreált világot, hogy minden kézzelfogható közelségbe került, minden egyes helyszín érezhető, szinte látható, hallható, szagolható volt, mintha az olvasó maga is ott lenne. Óriási volt a kontraszt Shima fővárosa és a hegyekbeli eldugott település között. A levegőszennyezés, a betegségek, a talaj kizsákmányolása elszomorítóan realisztikus ábrázolást kapott, ami valódi világban, a mai kor embere számára is intő jel lehet. Tanulságos, szemeket felnyitó írásról van szó, amely felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára egy olyan kitalált példával, ahol az író extrém módon nagyítja fel a környezetszennyezés, a kapzsiság és a hatalomvágy káros következményeit.
A könyv külső megjelenése nagyon szép, rögtön magára vonzza a tekintetet. A vörös égbolt, a lótusz, az arashitora (félig madár, félig tigrisszerű lény), a lány külseje, tetoválása... mind-mind utalnak a könyv tartalmára és nagyon illenek a történethez és a regény hangulatához. Jobb borítót ki se lehetett volna találni hozzá. A kivitelezés igényes, a könyv nem könnyen törik be olvasás közben, gépelési vagy helyesírási hibákkal se nagyon találkoztam (talán egyet kivéve). Mindent egybevéve egy egyedi, tanulságos, néhol drámai, néhol nagyon komoly problémákat boncolgató történetet olvashatuk Jay Kristofftól. Nem kétséges, hogy vevő vagyok a folytatásra.
Értékelés:
Történet, cselekmény: 5/4
Szereplők: 5/4
Nyelvezet, stílus, leírás: 5/5
Küllem, borító: 5/5
Összesen: 20/18
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése