Ally Condie: Crossed - Összefonódva

Ally Condie: Crossed - Összefonódva

A TÁRSASALOM HATÁRAIN KÍVÜL MÁS TÖRVÉNYEK URALKODNAK

A bizonytalan jövővel dacolva Cassia elindul, hogy felkutassa Kyt, akire biztos halál vár a Külső Tartományokban zajló háborúban. Hamarosan kiderül, hogy a fiú megszökött a katonai táborból, és a fenséges, de veszélyes kanyonokban talált menedéket. A vadregényes határvidéken teljesen más az élet, ráadásul úgy tűnik, minta lázadás szerveződne a Társadalom ellen. Bár Cassia mindent feláldoz azért, hogy együtt lehessen Kyjal, Xander most is képes meglepetéseket okozni, és a maga javára fordítani a játszmát.

A Matched trilógia várva várt következő részében Cassiát és Kyt a Társadalom peremvidékére veti a sors. Váratlan események, találkozások és összefonódások teszik minden eddiginél tekervényesebbé útjukat. A történetet Cassia és Ky felváltva mesélik el, egyes szám első személyben.

Nem is tudom, hol kezdjem ezt a kritikát. A sorozat első része (Matched) tetszett, reméltem, hogy a második kötetet is kedvelni fogom. Sajnos ez nem történt meg és most nagyon csalódott vagyok. Ebben a könyvben semmi nincs meg, amit az elsőben szerettem. A történet ott folytatódik, hogy Cassia és Ky egy hibás döntés miatt arra kényszerültek, hogy elváljanak egymástól. Ky a Külső Tartományokba kerül, ahol vajmi kevés esélye van a túlélésre, ugyanis nem harcolni küldték oda őket, hanem ágyútöltelékként meghalni, miközben előcsalogatják az ellenséget. Hogy ki az ellenség, arról nem lehet tudni. Cassia pedig, hogy megtalálja Ky-t, elszegődik a peremvidékre egy munkatáborba. Hónapok teltek el, de Cassiának még nem sikerült Ky nyomára bukkania, ám akkor váratlan látogatója érkezik...

A történet végtelenül unalmas, nem haladunk előre az eseményekkel, a főhősök csak vándorolnak. Az egész regény cselekményét két fejezettel le lehetett volna rendezni, sőt kb. három mondattal ki lehet fejezni, mert annyi a lényeg, a többi mind csak töltelék. Nem történik semmi, csak Ky vándorol, Cassia szintén vándorol, stb. Többet nem szeretnék írni a cselekményről, olvassa el, akit érdekel (engem nagyon nem kötött le,  mégis szenvedve bár, de végeztem vele). Egyszerűen nem történik semmi, és ami történik, az is lényegtelen, unalmas, nem viszi előre a cselekményt vagy nem értem, mit keresett a könyvben. Végig az volt az érzésem, mintha Condie mindenáron trilógiát akart volna írni, de nem volt hozzá elég cselekmény, így most írt valamit, csak hogy kijöjjön belőle egy második könyv. Ám nem az a regény egyetlen hibája, hogy nincs története, hanem hemzseg a baklövésektől. Nemcsak az a gond, hogy nem dolgoz fel érdekes témákat, drámai problémákat, és nem ábrázolja jól az érzelmeket sem, de a szereplőkkel sem végzett jó munkát. Mintha nem is ugyanazokról olvastam volna! Cassia és Ky is idegennek tűnt számomra.

Egy-két szép gondolat, elgondolkodtató téma itt is előfordul (így a jó szívemnek köszönhetően kap 1 pontot), de ez annyira kevés, hogy nem mentette meg a könyvet. A drámai pillanatokat egyszerűen nem tudtam átérezni, olyan érzelemmentesen volt leírva. Sok tragédia, haláleset kerül említésre a kötetben, de mindegyik olyan, hogy az ember csak lapoz egyet, vállat von és kész. Én nem sajnáltam senkit, és nem azért mert olyan kemény vagy szívtelen vagyok, hanem azért, mert nem hozta közel hozzám ezeket a szereplőket Condie. Értem én, hogy sajnálni kellene Ky-t, mikor megtudjuk, mi történt a családjával, vagy az ágyútöltelék fiúkat, a farmereket vagy a kislányt, de nem éreztem semmit, és ezért mélységesen csalódtam a könyvben, mert ebből sokkal jobbat ki lehetett volna hozni. Olyan jó témák, drámai helyzetek, szívfacsaró emlékek, feszült pillanatok adódhattak volna, hogy az olvasó zokoghatott, vagy a körmét rághatta volna, de az írónő valahogy nem volt képes elérni ezt. Körül lehetett volna járni a bűntudat témáját is, de ez szintén úgy volt tálalva, hogy nem igazán fogott meg. 

Az sem tetszett, hogy két szemszögünk van: Cassia és Ky felváltva veszik át a narrációt, ez egy ideig indokolt is volt (mikor még külön voltak, ugyanis akkor Cassia fejével gondolkodva, az ő szemével nem láthattuk volna, mi történt Ky-jal), de egy idő után már feleslegesnek éreztem. Cassia ezáltal eltávolodott tőlem, idegennek érzetem, Ky viszont annak ellenére sem jött közelebb, hogy a fél könyvben az ő szemszögéből láttuk az eseményeket. Az ő gondolatait, múltját is jobban megismerhetjük, de ezzel is az volt a gondom, hogy olyan összevissza és érzelemmentes volt a visszaemlékezés, hogy nem sokat tudtam meg és nem éreztem át a tragédiát. Ky-t így nem kedveltem meg jobban (az első részben kedveltem, itt most semleges lett és már nem olyan érdekes karakter), Cassia pedig egyenesen idegesítővé vált. Karakteridegen vonásai voltak, pl. eleinte minden vágya az volt, hogy megtalálja Ky-t, aztán pedig már csak a Felkelés érdekelte. Eddig mindkét szereplőt kedveltem, most mindkettőt elvesztettem a kanyonokban. Xander csak egyszer tűnik fel a könyvben, egyéb esetben csak emlékeznek egy korábbi tettére vagy gondolnak rá, ez így kevés volt belőle, amit szintén negatívumként fogok fel. 

Vannak új szereplők is, de csak töltelékfigurák, annyira klisés karakterek. Ott van például Eli, az aranyos kisfiú, akit sajnálni kellene, vagy neki kellene valamiféle érzelmet kiváltania az olvasóból, de az ő jelleme is kidolgozatlan. Egyik pillanatról a másikra úgy viszonyul a többiekhez, mintha ezer éve ismerné őket (pl. ölegeti Cassiát), ezt indokolatlannak éreztem, aztán a búcsú pillanata váratlan, szokás szerint érzelemmentes és értelmetlen. Mind Eli és Vick, mind pedig Vadász szereplését értelmetlennek, lényegtelennek éreztem, a cselekmény szempontjából nem osztott-szorzott, hogy benne vannak-e a könyvben, vagy nem. Egyedül Indie volt egy kicsit fontosabb szereplő, de ő is sablonos karakter: gyanús, szemfüles, életrevaló csaj. 

A szerelmi szál sem nyerte el a tetszésemet, nem volt kémia a két főhős között, egyáltalán nem tűnt úgy, mintha szeretnék egymást. Emellett olyan dolgokon drámáztak, amit minden jóindulattal is csak mondvacsinált problémának neveznék. Mintha a szerző mindenáron konfliktust akart volna gerjeszteni közöttük, ám ezt csak írói erőltetéssel sikerült elérnie. Érzelmileg nagyon eltávolította a két főszereplőt egymástól és az is hiteltelen volt a történetben, hogy Cassia elgondolkodik azon, nem Xander volt-e az első szerelme. Erre a következtetésre mégis hogy jutott? Mi indokolta? Hát természetesen a szerelmi háromszög erőltetése, semmi más.

Ezúttal az írásmód sem tetszett. Számomra egy nagy katyvasz volt az egész. Semmitmondó párbeszédek, elsietett jelenetek váltakoztak nem túl szemléletes leírásokkal. Én például nem láttam magam előtt a tájat, a leírás alapján el sem tudtam képzelni a kanyonokat, így nem tudtam beleélni magam, mintha ott lennék. A mellékszereplők sem voltak jellemezve, sem külsőleg, sem belsőleg. Szinte nem is volt jellemük, céljuk. Az írónő ide-oda csapong, Ky egyik pillanatban még a jelenben van, leírja, mit csinál, aztán a múltra emlékszik, végül egy teljesen más témáról elmélkedik. És utána jön Cassia... Bevallom, néha vissza kellett lapoznom, hogy megnézzem, éppen kinek a fejében vagyok, mert nem volt olyan nagy eltérés a két narráció között. Végig olyan érzésem volt olvasás közben, mintha az írónő maga se tudná, mit akar. "Ez most mi akar lenni? Mi értelme volt ennek? Ez lényeges? Miért kellett ez bele?" Ilyen kérdések merültek fel bennem, egyszerűen az egész regénynek nem volt célja. Turistakönyv, de amíg A lázadó esetében ez nem zavart, itt roppant idegesítő volt, mert csak ide-oda vándorolnak, céltalanul bolyonganak a szereplők és az egésznek semmi értelme vagy jelentősége nincsen. A Külső Tartományokat, a peremvidéket vagy a felkelőket nem ismerjük meg jobban, így feleslegesnek éreztem az egész kötetet. 

Az egyetlen, ami tetszik benne, az a borító. Olyan szép, mint az előző, itt is van egy buborékba zárt lány, aki kezd kitörni (Cassia is kezd kitörni a Társadalomból). Ruhája ezúttal is az adott részre jellemző öltözet, a buborék kék színe pedig a kék tablettára utal. Gépelési, helyesírási hibák előfordulnak, de bárcsak ez lett volna a legnagyobb baja a könyvnek! A borítón, meg a néhány elgondolkodtató mondaton kívül nem is tudok megemlíteni semmit, ami tetszett volna benne. Ezúttal nem kell kényszerítenem magam, hogy legyek szigorúbb a pontozásnál.

Összességében óriási csalódás volt a könyv, és szívem szerint el se olvasnám a harmadik részét, de már megvettem, itt van a polcomon, így kénytelen vagyok elolvasni. Csak remélni tudom, hogy a trilógia záró részére visszatér a régi Condie, remek világkidolgozással, gondolatébresztő témákkal, különleges szerelmi szállal, és egyedi főszereplő-párossal. 

Értékelés: 

Tartalom, történet: 5/1

Szereplők: 5/2

Nyelvezet, stílus, fordítás: 5/2

Borító: 5/5

Összesen: 20/10