Mary E. Pearson: Az árulás szíve

A Fennmaradottak krónikái 2.

A Venda barbár birodalmában foglyul esett Lia és Rafe számára alig van esély a menekülésre. Kaden, hogy megmentse Liát, akit korábban meg kellett volna ölnie, most azt állítja, hogy a hercegnő különleges adottságot birtokol – ez pedig felkelti a vendai komizár érdeklődését.

Semmi sem fekete vagy fehér többé. Rafe hazudott Liának, ám feláldozta a szabadságát, hogy megvédje. Kaden az életére tört, most mégis megmenti. A vendaiakról pedig, akiket Lia világéletében barbárnak hitt, kiderül, hogy távolról sem azok.

Liának meg kell küzdenie a neveltetésével, az adottságával és saját érzéseivel, miközben veszedelmes játékba fog az ellenséges főváros szívében… és döntései mindörökre megváltoztatják hazája, Morrighan és a saját sorsát.

A sorozat első részét (Az árulás csókja) nagyon szerettem, azonnal olvasni akartam a folytatást. Félve vettem a kezembe a második részt, mert attól tartottam, ez a kötet nem közelíti meg az első könyv színvonalát. Nem kellett volna ettől tartanom, mert egy kifejezetten jól sikerült második részt olvashattam. Nem lett akkora kedvenc, mint az első, de tetszett. A bejegyzés az első részre nézve spoileres lehet, szóval aki nem olvasta még az elsőt, óvatosan olvasson tovább!

A történet ott veszi fel a fonalat, ahol az előző könyv véget ért. A cselekmény lendülete nem tört meg, a megszokott stílus is megmaradt, aminek örültem. Ismét több narrátorunk van, természetesen Lia a központi szereplő, de narrátorként feltűnik Kaden, Rafe és Pauline is. Pauline-nak főképp abban van szerepe, hogy az olvasó megtudja, mi történik Morrighanben azalatt, míg Lia Vendában tartózkodik. 

Lia története ott folytatódik, hogy egy ellenséges országban, Vendában ragadt egy orgyilkossal, aki barátként viselkedett vele, de elrabolta. Ám az addig földművesnek hitt szerelme, Dalbreck hercege utánament, hogy megmentse és kivigye erről a veszélyes helyről. Ám Venda tele van ellenségekkel, élükön a komizárral, az ország vezetőjével. Ha a komizár megtudja, hogy a fiú, aki magát dalbrecki követnek adja ki, nem más, mint Jaxon herceg, nem sok jóra számíthat. Ugyanúgy veszélybe kerülnek, ha bárki rájön, hogy szeretik egymást. A cselekményt tehát átszövi a titkolózás, helyezkedés, rejtőzködés. Lia és Rafe eleinte foglyok, aztán szépen lassan sikerül némi szabdságot és önállóságot kiharcolniuk.

Forrás: http://remnantchronicles.tumblr.com

Jezelia egyre jobban megismeri Vendát, a Sanctumot és a vendai népet. Ahogy egyre több embertrel kerül kapcsolatba, és a törzsek kedvesen bánnak vele, Lia rájön, hogy Venda nem barbárok gyülekezete, hanem egy elnyomott, szenvedő, éhező nép. Egy bizonyos fokú személyes szabadság kiharcolása közben akaratlanul is kulcsfigura lesz a komizár játszmáiban, közben a szökését tervezgeti Rafe-fel. Az összezártság miatt egyre közelebb kerül Kadenhez, de nem tudja, megbízhat-e a fiúban, hogy elmondjon neki mindent. Kadenről, Calantháról és a komizárról sok érdekes dolog kiderül. Az ősökkel, Morrighan-nel és Vendával kapcsolatos rejtélyek is napvilágra kerülnek, Lia előtt a régi könyv segítségével feltárul az elfeledett történelem. Ez a rész nagyon érdekelt, tetszettek a fejezeteket elválasztó idézetek, emlékszövegek. 

A cselekmény tehát ezúttal is szövevényes, fordulatos. A vége pedig több szálon is eléggé függővéges, érdekel szerplők további sorsa. Olvashatunk egy titkos összeesküvésről, a komizár terveiről, Lia képességeiről, Rafe szökési tervéről, Calantha múltjáról, stb. A romantikus szálon is kezd kibontakozni a szerelmi háromszög, szerencsére nem idegesítő módon. Lia végig tudja, kihez húz a szíve, és ettől csak még kedvelhetőbb lett a karakter. 

Ha már a karaktereket említettem, vegyük sorra a főbb szereplőket! Lia/Jezelia/Arabella maradt az a szerethető figura, aki volt. Okos, bátor és minden helyzetben feltalálja magát, ha kell meghunyászkodik, meghúzza magát, nem hősködik feleslegesen. Helyén van a szíve és az esze. Szépen beilleszkedik a vendai életbe, és nem bízik meg akárkiben, de könnyen tesz szert barátokra, szövetségesekre. 

Rafe sem sokat változott az első rész óta. Kitűnő harcos, de Vendában vissza kell fognia magát, nehogy megneszeljék, hogy ő herceg és katona, nem pedig holmi udvari páva (követ). A Liához fűződő érzései tiszták és erősek. Nagyon tetszett, hogy meg akarja menteni a lányt, eljött érte egészen idáig és egyedül is a segítségére akart sietni. Ügyesen mesterkedett, hazudott és becsapta az ellenséget, ám néha nehéz dolga volt. A sok titkolózás miatt sajnos kevés közös jelenetük volt Liával, amit sajnáltam, mert szeretem őket együtt, bár néha nem éreztem az igazi tüzet a szerelmükben. 

Rafe társai, katonái üde színfoltjai voltak a könyvnek. Ügyes, harcedzett férfiak és kitűnő hazudozók, akik értenek a megtévesztéshez. Annak ellenére, milyen kevesen voltak, hihetetlenül bátrak voltak, hogy bemerésazkedtek az ellenség központjába. Minden tőlük telhetőt megtettek Rafe-ért, ezért nagyra becsültem a fáradozásaikat. Sven különösen szórakoztató volt, mikor szerepet játszott. 

Forrás: http://remnantchronicles.tumblr.com

Kaden karakterével is szimpatizáltam. Látszott, hogy szereti, félti Liát és meg akart tenni mindent, hogy életben tartsa a lányt, ugyanakkor hűséggel tartozott a komizárnak is, akihez közös múltja és célja fűzte. Kaden így szerelem és kötelességtudat között vívódott, majd mikor meghozta végső döntését, nagyon megsajnáltam. Nem akarok spoilerezni, de nem lettem volna a helyében. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz vele.

A komizár nagyon jól eltalált figura, izgalmas karakter. Mindig érdekelt, mikor felbukkant. Tetszett a jellemábrázolása, hátborzongatóan jól festette le őt az írónő. Beleláttunk a lelkivilágába, de személyiségének nem minden rétege tárult elénk. Nagyhatalmú férfi, mondhatni gonosz, de vannak céljai. Jót akar a népének, de saját magának is: dicsőséget, még nagyobb hatalmat, jólétet és ezért sok mindenre képes, ártatlan életeket elvenni is. Jó megfigyelő, szereti ő maga keverni a kártyákat és nem tűri, ha ellentmondanak neki. Emiatt Liának nincs túl könnyű dolga vele. Érdekel, mi lett vele. Gyanítom, hogy nem halt meg.

A mellékszereplők közül Pauline, Berdi és Gwyneth ebben a részben is szimpatikusak voltak. A vendai lány, Calantha a könyv egyik legérdekesebb figurája. Titokzatos, szótlan és kitűnően olvas a jelekből. Sejtettem, hogy az ő múltja nem szokványos. Végig arra voltam kiváncsi, vajon melyik oldalra fog húzni a szíve, ki mellé áll majd, ha döntenie kell, vagy kimarad az egész konfliktusból?Aszter és a többi gyerek is aranyos volt, sajnáltam őket, hogy nyomorban és zord körülmények között kell élniük. Az éhezés, a nincstelenség és a lopásért járó súlyos büntetés miatt ezeknek a gyerekeknek hamar fel kellett nőniük. A vendai nép is alapvetően szimpatikus volt, kivéve a komizár talpnyalóit meg Malich-ot. 

Az írónő stílusa nagyon megfelel az ízlésemnek, tetszenek a leírásai és az érzelmek átadása, valamint az információk adagolása. Élvezet volt olvasni a könyvet. A narrátori hangok jól elkülöníthető különbözősége is pozitívum. Tetszett Lia talpraesettsége, Pauline ártatlan naivitása, Kaden vívódása és Rafe elszántsága. 

A könyv külleme szép, igényes, de nem tetszik annyira, mint az első részé. A borítókép kicsit sötét, viszont kifejezi a vendai hangulatot, a rejtélyességet. A képen megjelenő lányalak piros ruhája érthető utalás a cselekmény egyes elemeire, ahogyan a háttérben megjelenő titokzatos régi épületek is. Összességében véve tetszetős külsejű a kiadvány, a sorozat pedig továbbra is kedvenc. 

Értékelés:

Cselekmény, történet: 5/4.5

Karakterek: 5/5

Leírás, stílus, írásmód: 5/5

Borító, küllem: 5/4.5

Összesen: 20/19

Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara

(Tüskék és rózsák udvara 1. / A Court of  .. 1. / ACO... 1.)

Amikor a tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, nyomban egy másik szörnyeteg bukkan fel, hogy jóvátételt követeljen tőle. Magával hurcolja a lányt egy baljós és mágikus vidékre, amit ő csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.

Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden hazugságot és figyelmeztetést, amit korábban a tündérek veszedelmes világáról hallott. Azonban a birodalom felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és a lánynak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.

Nagyon kíváncsi voltam Sarah J. Maas második sorozatára, mikor megtudtam, hogy az Üvegtrón után egy másik tündéres sorozat írásába is belekezdett. Most, miután olvastam, elmondhatom, hogy ez sokkal jobban tetszett, mint az Üvegtrón bármelyik része. 

De ne szaladjunk így előre! Először is nézzük a könyv külsejét, mert a szerző neve mellett az volt az első, ami felkeltette a figyelmemet. Szokás szerint jó minőségű KMK kiadvány, jó kézbe venni. Tetszik az élénkpiros háttér, utal a vérre, a szenvedélyre, szerelemre, csupa olyan dologra, ami a könyvben hangúlyos szerepet kap. A félig látszó, titokzatos lányalak és a bal kezén látható fekete indás-virágos tetoválás telitalálat. Mint ahogy a háttérben kivehető növények, indák, tüskés ágak is. Minden egyes motívum utal a könyvben valamire vagy a regény címére. Nagyon tetszik a borítókép, titokzatos, de sokat sejtető. Utal arra, hogy történetünk központi figurája egy lány, akinek sok szenvedésen kell kersztülmennie, de erős tud maradni. 

Ezzel el is jutottunk történetünk főhőséhez, Feyre-hez, aki egy átlagosnak tűnő emberlány. Mint kiderül, bátor, talpraesett és találékony teremtés, aki a tündérek világában is feltalálja magát. Története úgy kezdődik, hogy éppen éhező családjának akar élelmet szerezni, mikor vadászat közben megöl az erdőben egy farkast, akiről egyébként sejti, hogy a gyűlölt tündérek fajához tartozik. Ám ezért nagy árat kell fizetni: az életét vagy a szabadságát. Mikor egy felbőszült tündér úr eljön érte, hogy vezeklés gyanánt megfizesse az adósságát, és a tündérbirodalomba kerül, olyan kalandokba keveredik, amilyeneket álmában sem mert elképzelni. Közben rátalál a szerelem, de mindenért meg kell küzdenie.

A történet eleinte az Éhezők viadalára emlékeztetett (amikor Katniss... bocsánat Feyre vadászott), aztán A Szépség és a szörnyeteg történetre, nem is kicsit. Az igazat megvallva, egészen az utolsó pár fejezetig kísértetiesen emlékeztetett erre a klasszikus mesére. SPOILER!!! A "herceg" el van átkozva és csak a fogva tartott lány segíthet rajta, ő mentheti meg azzal, ha beleszeret. Csak épp itt nem elvarázsolt kastély van, hanem egy egész udvar/birodalom, de ugyanúgy a szolgák is el vannak varázsolva. És nem egy igazságos tündér átkozta meg a herceget, hanem a gonosz tündérúrnő. Spoiler vége A könyv eleje nagyon tetszett, aztán jött egy kicsit unalmasabb szakasz, ahol leült a cselekmény sodrása (miután Feyre megérkezett Tamlin udvarába). Aztán viszont a könyv második felében annyira felpörögtek az események, hogy megbocsátottam a vontatottabb részeket is. 

A könyv utolsó harmada csak úgy olvastatja magát. Átok, megfejtendő rejtvényfeladvány, gonosz ellenségek, érdekes események, veszélyes próbák, váratlan fordulatok teszik izgalmassá a cselekményt. A szerelmi szál is kifejezetten érdekes, mert a könyv második felében felbukkanó szereplő összekuszálja a szálakat, legalábbis az olvasó számára biztosan, még ha a hősnőnk nincs is tudatában ennek. A történettel csak annyi bajom volt, hogy a könyv második harmada kissé leült, és a Tamlin-Feyre hirtelen örök szerelem nekem egy kicsit gyors volt. Hisz nem sok minden történt velük, közöttük; szinte nem is töltöttek együtt olyan sok időt, nem is beszélgettek olyan sokat, hogy ilyen mély érzések kialakuljanak köztük. Az volt az érzésem, hogy Feyre nem szereti olyan sírig tartó szerelemmel Tamlint, inkább sajnálja, meg akarja szabadítani őt és a népét. Persze vonzalmat érez iránta, és szereti is valamilyen szinten, de nekem nem jött át az a mindent elsöprő szerelem, amit Feyre érezni vélt. Megértettem és nem hibáztattam érte, hogy ő nem mondta Tamlinnak azt, amit a férfi várt, mikor még korábban lehetősége lett volna rá. A könyv végi közös jeleneteik is kissé esetlenek voltak, afféle keserédes happy end érzés fogott el, miközben olvastam. Határozottan több potenciált éreztem Rhysand karakterében, közte és Feyre között szinte szikrázott a levegő. Ezzel szemben Tamlin esetében olvastam, értem, hogy ő és Feyre szeretik egymást, de nem éreztem igazán át.

Rhysand és Feyre
Forrás: acourtofthornesandroses.wikia.com

A szereplők kitűnően megrajzolt, árnyalt karakterek. Úgy érzem, Maas sokkal jobb  munkát végzett itt, mint az Üvegtrónban. Feyre számomra lényegesen kedvelhetőbb figura Celaena-nál. Okos, eszes lány, nagyon bátor, talpraesett és kitűnő megfigyelő. Néha kicsit vakmerő, de nem nagyon volt más választása, mint kockáztatni. Egyetlen idegesítő húzása volt, mikor a tiltás ellenére odament, ahová nem lett volna szabad. Sajnáltam, mikor magát hibáztatta, és meg tudtam érteni a bűntudatát, hiszen miatta kellett ártatlanoknak meghalniuk.

Feyre testvérei, Nesta és Elain eleinte nagyon nem voltak szimpatikusak, de aztán őket is kezdtem megkedvelni valamilyen szinten. Nesta karaktere határozottan érdekesnek tűnik, remélem, fog még szerepelni a további részekben is, mert úgy érzem, tartogat még meglepetéseket. Feyre édesapjával még hadilábon állok, nekem ő még mindig egy kicsit túl gyáva apafigura.

Tamlin személyisége alapvetően pozitív, ám mégis van benne valami homályos, titokzatos és sötét. Voltak kifejezetten szimpatikus vonásai, mint pl. mikor hazaküldte Feyre-t, és minden egyéb erőfeszítése arra, hogy megvédje. Ám volt néhány negatvum is, pl. a harapás. Karaktere eleinte uralta a könyv első felét, aztán a másodikban kevesebb szerephez jutott, akkor is csak ült és kifejezéstelen arccal nézett, illetve várta, hogy a szerelme megmentse. Itt kissé úgy éreztem, felborultak a klasszikus férfi-női szerepek.

Tamlin
Forrás: Pinterest

Rhysand sokkal érdekesebb karakter. Eleinte negatív figurának tűnt, de ahogy Feyre és az olvasó egyre jobban megismeri, úgy derülnek ki róla meglepő dolgok. Minden jelenetben szinte újabb és újabb jellemvonása tárult elénk, de még így is kellően titokzatos és rejtélyes maradt ahhoz, hogy érdekeljen a további sorsa. Úgy éreztem, ő sokkal közelebb került az olvasóhoz, jobban be lehetett látni a személyiségének mélyebb rétegeibe, mint Tamlinnek. Nem tudom, mik a tervei az írónőnek, de itt határozottan érezhető a jövőbeni szerelmi háromszög. Remélem, nem azt akarja művelni Maas, amit az Üvegtrónban, hogy minden kötetben behoz egy új pasit a hősnőnek, mert az nálam tuti kiüti a biztosítékot.

Nézzük tovább a karaktereket! Lucien figurája üde színfoltja volt a történetnek. Jó volt látni, hogy ő nem egy újabb pasi, aki beleszeret a lányba. Hűséges, jó barát, aki az életét kockáztatja Tamlinért és Feyre-ért. És bár voltak hibái, alapvetően kedvelhető, már csak a csípős megjegyzései miatt is.

Lucien
Forrás: acourtofthornesandroses.wikia.com

Főgonoszunk Amarantha, egy nagyhatalmú tündérkirálynő. Valahogyan megfosztotta a tündér főurakat a mágiájuk erejétől, így tett szert akkora hatalomra, hogy már szinte ő a tündérek birodalmának királynője és most az emberek birodalmára fáj a foga. Gyűlöli az embereket, Tamlin iránt pedig valami furcsa, beteges sértettség-bosszú-gyűlölet-szerelem keverékét táplálja, ami sok bonyodalmat okoz Tamlinnak és udvarának. A szerző előrevetíti, hogy a nő még nem a fő ellenlábas, mert még neki is van egy "főnöke", Hybern király, aki még tőle is veszedelmesebb. Úgy sejtem, a későbbi kötetekben ő lesz a legyőzendő ellenség.

Stílus és írásmód szempontjából rengeteget fejlődött az írónő az Üvegtrón óta. Míg ott látszott, hogy az az első regénye, és mindenféle hiba kiütközött rajta, ennél már nem voltak olyan amatőr dolgok, mint pl. a túlzottan távoli, személytelen narráció vagy a leírások hiánya. Celaena mindig túl távolságtartó volt nekem, utáltam, hogy nem láttam a fejébe, nem tudtam, mit érez, mi motiválja. Feyre viszont egészen más! Igazi hús-vér szereplő, vannak álm,ai, vágyai, hobbija, érzései, félelmei. Úgy tűnt, mintha a szerző olvasta volna az olvasók erre irányuló kritikáit és tanult volna belőlük. Szerencsére! Mert ez a könyv már mérföldekkel jobb, mind a cselekményt, mind a karaktereket, de főleg a stílust tekintve. A leírások itt érzékletesek, könnyen el tudtam mindent képzelni a helyszínektől kezdve a szereplők külsején át, a ruhákig mindent. A hangok, illatok, ízek mind ábrázolva voltak, így könnyen bele tudtam élni magam Feyre helyzetébe. Szinte az ő szemével láttam, az ő fülével hallottam, az ő szívével éreztem. Na jó, nem egészen.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon jó könyvet olvastam. Biztos, hogy többször el fogom még olvasni és már meg is rendeltem a folytatását, mert nagyon kíváncsi lettem. Sok kérdés felmerült bennem. Bár nem olyan gyilkos függővéggel van dolgunk, azért van itt jó pár dolog, ami érdekel. Pl. Miért tűnt úgy, mintha Rhys félne Feyre láttán? Milyen lesz ezután a kapcsolatuk, mit fognak csinálni havonta egy hétig? Hogy alakul Feyre és Tamlin viszonya, ez tényleg igazi szerelem? Hybern király is biztosan tartogat még meglepetéseket, szóval lesz mit olvasni a következő részben is. Kíváncsian várom, kedvenc lett ez a kezdőkötet. 

Értékelés:

Cselekmény, történet: 5/4.5

Szereplők: 5/5

Írásmód, stílus, leírás: 5/5

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/19.5