Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara
(Tüskék és rózsák udvara 1. / A Court of .. 1. / ACO... 1.)
Amikor a tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, nyomban egy másik szörnyeteg bukkan fel, hogy jóvátételt követeljen tőle. Magával hurcolja a lányt egy baljós és mágikus vidékre, amit ő csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.
Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden hazugságot és figyelmeztetést, amit korábban a tündérek veszedelmes világáról hallott. Azonban a birodalom felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és a lánynak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.
Nagyon kíváncsi voltam Sarah J. Maas második sorozatára, mikor megtudtam, hogy az Üvegtrón után egy másik tündéres sorozat írásába is belekezdett. Most, miután olvastam, elmondhatom, hogy ez sokkal jobban tetszett, mint az Üvegtrón bármelyik része.
De ne szaladjunk így előre! Először is nézzük a könyv külsejét, mert a szerző neve mellett az volt az első, ami felkeltette a figyelmemet. Szokás szerint jó minőségű KMK kiadvány, jó kézbe venni. Tetszik az élénkpiros háttér, utal a vérre, a szenvedélyre, szerelemre, csupa olyan dologra, ami a könyvben hangúlyos szerepet kap. A félig látszó, titokzatos lányalak és a bal kezén látható fekete indás-virágos tetoválás telitalálat. Mint ahogy a háttérben kivehető növények, indák, tüskés ágak is. Minden egyes motívum utal a könyvben valamire vagy a regény címére. Nagyon tetszik a borítókép, titokzatos, de sokat sejtető. Utal arra, hogy történetünk központi figurája egy lány, akinek sok szenvedésen kell kersztülmennie, de erős tud maradni.
Ezzel el is jutottunk történetünk főhőséhez, Feyre-hez, aki egy átlagosnak tűnő emberlány. Mint kiderül, bátor, talpraesett és találékony teremtés, aki a tündérek világában is feltalálja magát. Története úgy kezdődik, hogy éppen éhező családjának akar élelmet szerezni, mikor vadászat közben megöl az erdőben egy farkast, akiről egyébként sejti, hogy a gyűlölt tündérek fajához tartozik. Ám ezért nagy árat kell fizetni: az életét vagy a szabadságát. Mikor egy felbőszült tündér úr eljön érte, hogy vezeklés gyanánt megfizesse az adósságát, és a tündérbirodalomba kerül, olyan kalandokba keveredik, amilyeneket álmában sem mert elképzelni. Közben rátalál a szerelem, de mindenért meg kell küzdenie.
A történet eleinte az Éhezők viadalára emlékeztetett (amikor Katniss... bocsánat Feyre vadászott), aztán A Szépség és a szörnyeteg történetre, nem is kicsit. Az igazat megvallva, egészen az utolsó pár fejezetig kísértetiesen emlékeztetett erre a klasszikus mesére. SPOILER!!! A "herceg" el van átkozva és csak a fogva tartott lány segíthet rajta, ő mentheti meg azzal, ha beleszeret. Csak épp itt nem elvarázsolt kastély van, hanem egy egész udvar/birodalom, de ugyanúgy a szolgák is el vannak varázsolva. És nem egy igazságos tündér átkozta meg a herceget, hanem a gonosz tündérúrnő. Spoiler vége A könyv eleje nagyon tetszett, aztán jött egy kicsit unalmasabb szakasz, ahol leült a cselekmény sodrása (miután Feyre megérkezett Tamlin udvarába). Aztán viszont a könyv második felében annyira felpörögtek az események, hogy megbocsátottam a vontatottabb részeket is.
A könyv utolsó harmada csak úgy olvastatja magát. Átok, megfejtendő rejtvényfeladvány, gonosz ellenségek, érdekes események, veszélyes próbák, váratlan fordulatok teszik izgalmassá a cselekményt. A szerelmi szál is kifejezetten érdekes, mert a könyv második felében felbukkanó szereplő összekuszálja a szálakat, legalábbis az olvasó számára biztosan, még ha a hősnőnk nincs is tudatában ennek. A történettel csak annyi bajom volt, hogy a könyv második harmada kissé leült, és a Tamlin-Feyre hirtelen örök szerelem nekem egy kicsit gyors volt. Hisz nem sok minden történt velük, közöttük; szinte nem is töltöttek együtt olyan sok időt, nem is beszélgettek olyan sokat, hogy ilyen mély érzések kialakuljanak köztük. Az volt az érzésem, hogy Feyre nem szereti olyan sírig tartó szerelemmel Tamlint, inkább sajnálja, meg akarja szabadítani őt és a népét. Persze vonzalmat érez iránta, és szereti is valamilyen szinten, de nekem nem jött át az a mindent elsöprő szerelem, amit Feyre érezni vélt. Megértettem és nem hibáztattam érte, hogy ő nem mondta Tamlinnak azt, amit a férfi várt, mikor még korábban lehetősége lett volna rá. A könyv végi közös jeleneteik is kissé esetlenek voltak, afféle keserédes happy end érzés fogott el, miközben olvastam. Határozottan több potenciált éreztem Rhysand karakterében, közte és Feyre között szinte szikrázott a levegő. Ezzel szemben Tamlin esetében olvastam, értem, hogy ő és Feyre szeretik egymást, de nem éreztem igazán át.
A szereplők kitűnően megrajzolt, árnyalt karakterek. Úgy érzem, Maas sokkal jobb munkát végzett itt, mint az Üvegtrónban. Feyre számomra lényegesen kedvelhetőbb figura Celaena-nál. Okos, eszes lány, nagyon bátor, talpraesett és kitűnő megfigyelő. Néha kicsit vakmerő, de nem nagyon volt más választása, mint kockáztatni. Egyetlen idegesítő húzása volt, mikor a tiltás ellenére odament, ahová nem lett volna szabad. Sajnáltam, mikor magát hibáztatta, és meg tudtam érteni a bűntudatát, hiszen miatta kellett ártatlanoknak meghalniuk.
Feyre testvérei, Nesta és Elain eleinte nagyon nem voltak szimpatikusak, de aztán őket is kezdtem megkedvelni valamilyen szinten. Nesta karaktere határozottan érdekesnek tűnik, remélem, fog még szerepelni a további részekben is, mert úgy érzem, tartogat még meglepetéseket. Feyre édesapjával még hadilábon állok, nekem ő még mindig egy kicsit túl gyáva apafigura.
Tamlin személyisége alapvetően pozitív, ám mégis van benne valami homályos, titokzatos és sötét. Voltak kifejezetten szimpatikus vonásai, mint pl. mikor hazaküldte Feyre-t, és minden egyéb erőfeszítése arra, hogy megvédje. Ám volt néhány negatvum is, pl. a harapás. Karaktere eleinte uralta a könyv első felét, aztán a másodikban kevesebb szerephez jutott, akkor is csak ült és kifejezéstelen arccal nézett, illetve várta, hogy a szerelme megmentse. Itt kissé úgy éreztem, felborultak a klasszikus férfi-női szerepek.
Rhysand sokkal érdekesebb karakter. Eleinte negatív figurának tűnt, de ahogy Feyre és az olvasó egyre jobban megismeri, úgy derülnek ki róla meglepő dolgok. Minden jelenetben szinte újabb és újabb jellemvonása tárult elénk, de még így is kellően titokzatos és rejtélyes maradt ahhoz, hogy érdekeljen a további sorsa. Úgy éreztem, ő sokkal közelebb került az olvasóhoz, jobban be lehetett látni a személyiségének mélyebb rétegeibe, mint Tamlinnek. Nem tudom, mik a tervei az írónőnek, de itt határozottan érezhető a jövőbeni szerelmi háromszög. Remélem, nem azt akarja művelni Maas, amit az Üvegtrónban, hogy minden kötetben behoz egy új pasit a hősnőnek, mert az nálam tuti kiüti a biztosítékot.
Nézzük tovább a karaktereket! Lucien figurája üde színfoltja volt a történetnek. Jó volt látni, hogy ő nem egy újabb pasi, aki beleszeret a lányba. Hűséges, jó barát, aki az életét kockáztatja Tamlinért és Feyre-ért. És bár voltak hibái, alapvetően kedvelhető, már csak a csípős megjegyzései miatt is.
Főgonoszunk Amarantha, egy nagyhatalmú tündérkirálynő. Valahogyan megfosztotta a tündér főurakat a mágiájuk erejétől, így tett szert akkora hatalomra, hogy már szinte ő a tündérek birodalmának királynője és most az emberek birodalmára fáj a foga. Gyűlöli az embereket, Tamlin iránt pedig valami furcsa, beteges sértettség-bosszú-gyűlölet-szerelem keverékét táplálja, ami sok bonyodalmat okoz Tamlinnak és udvarának. A szerző előrevetíti, hogy a nő még nem a fő ellenlábas, mert még neki is van egy "főnöke", Hybern király, aki még tőle is veszedelmesebb. Úgy sejtem, a későbbi kötetekben ő lesz a legyőzendő ellenség.
 |
| Rhysand és Feyre Forrás: acourtofthornesandroses.wikia.com |
A szereplők kitűnően megrajzolt, árnyalt karakterek. Úgy érzem, Maas sokkal jobb munkát végzett itt, mint az Üvegtrónban. Feyre számomra lényegesen kedvelhetőbb figura Celaena-nál. Okos, eszes lány, nagyon bátor, talpraesett és kitűnő megfigyelő. Néha kicsit vakmerő, de nem nagyon volt más választása, mint kockáztatni. Egyetlen idegesítő húzása volt, mikor a tiltás ellenére odament, ahová nem lett volna szabad. Sajnáltam, mikor magát hibáztatta, és meg tudtam érteni a bűntudatát, hiszen miatta kellett ártatlanoknak meghalniuk.
Feyre testvérei, Nesta és Elain eleinte nagyon nem voltak szimpatikusak, de aztán őket is kezdtem megkedvelni valamilyen szinten. Nesta karaktere határozottan érdekesnek tűnik, remélem, fog még szerepelni a további részekben is, mert úgy érzem, tartogat még meglepetéseket. Feyre édesapjával még hadilábon állok, nekem ő még mindig egy kicsit túl gyáva apafigura.
Tamlin személyisége alapvetően pozitív, ám mégis van benne valami homályos, titokzatos és sötét. Voltak kifejezetten szimpatikus vonásai, mint pl. mikor hazaküldte Feyre-t, és minden egyéb erőfeszítése arra, hogy megvédje. Ám volt néhány negatvum is, pl. a harapás. Karaktere eleinte uralta a könyv első felét, aztán a másodikban kevesebb szerephez jutott, akkor is csak ült és kifejezéstelen arccal nézett, illetve várta, hogy a szerelme megmentse. Itt kissé úgy éreztem, felborultak a klasszikus férfi-női szerepek.
 |
| Tamlin Forrás: Pinterest |
Nézzük tovább a karaktereket! Lucien figurája üde színfoltja volt a történetnek. Jó volt látni, hogy ő nem egy újabb pasi, aki beleszeret a lányba. Hűséges, jó barát, aki az életét kockáztatja Tamlinért és Feyre-ért. És bár voltak hibái, alapvetően kedvelhető, már csak a csípős megjegyzései miatt is.
 |
| Lucien Forrás: acourtofthornesandroses.wikia.com |
Stílus és írásmód szempontjából rengeteget fejlődött az írónő az Üvegtrón óta. Míg ott látszott, hogy az az első regénye, és mindenféle hiba kiütközött rajta, ennél már nem voltak olyan amatőr dolgok, mint pl. a túlzottan távoli, személytelen narráció vagy a leírások hiánya. Celaena mindig túl távolságtartó volt nekem, utáltam, hogy nem láttam a fejébe, nem tudtam, mit érez, mi motiválja. Feyre viszont egészen más! Igazi hús-vér szereplő, vannak álm,ai, vágyai, hobbija, érzései, félelmei. Úgy tűnt, mintha a szerző olvasta volna az olvasók erre irányuló kritikáit és tanult volna belőlük. Szerencsére! Mert ez a könyv már mérföldekkel jobb, mind a cselekményt, mind a karaktereket, de főleg a stílust tekintve. A leírások itt érzékletesek, könnyen el tudtam mindent képzelni a helyszínektől kezdve a szereplők külsején át, a ruhákig mindent. A hangok, illatok, ízek mind ábrázolva voltak, így könnyen bele tudtam élni magam Feyre helyzetébe. Szinte az ő szemével láttam, az ő fülével hallottam, az ő szívével éreztem. Na jó, nem egészen.
Összességében elmondhatom, hogy nagyon jó könyvet olvastam. Biztos, hogy többször el fogom még olvasni és már meg is rendeltem a folytatását, mert nagyon kíváncsi lettem. Sok kérdés felmerült bennem. Bár nem olyan gyilkos függővéggel van dolgunk, azért van itt jó pár dolog, ami érdekel. Pl. Miért tűnt úgy, mintha Rhys félne Feyre láttán? Milyen lesz ezután a kapcsolatuk, mit fognak csinálni havonta egy hétig? Hogy alakul Feyre és Tamlin viszonya, ez tényleg igazi szerelem? Hybern király is biztosan tartogat még meglepetéseket, szóval lesz mit olvasni a következő részben is. Kíváncsian várom, kedvenc lett ez a kezdőkötet.
Értékelés:
Cselekmény, történet: 5/4.5
Szereplők: 5/5
Írásmód, stílus, leírás: 5/5
Borító, küllem: 5/5
Összesen: 20/19.5
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése