Marie Lu: The Young Elites - Az ifjú kiválasztottak 

(Válogatott ifjak 1.)

Van ki gyűlöl minket, akasztófára való zsiványként gondol ránk.

Van ki retteg tőlünk, démonnak tart, máglyára vetne mindannyiunkat.

Van ki bálványoz minket, az istenek gyermekeinek vél.

De egy sincs, ki ne hallott volna rólunk.

Elegem van belőle, hogy kihasználnak, bántanak, aztán félrelöknek.

Adelina Amouteru túlélte a vérlázat. Durvalelkű apja szerint ő egy malfetto, irtóztató, utálatos teremtmény, aki szégyent hoz a családjukra, és a boldogulásuk útjában áll. De a pletykák szerint a láz túlélői közül néhányan nem csak forradásokkal lettek gazdagabbak – úgy tartják, néhányan rejtélyes hatalomra tettek szert, és bár a kilétük titokban maradt, úgy kezdték emlegetni őket, hogy a kiválasztott ifjak.

Teren Santoro a királynak dolgozik. Az Inkvizíció fejeként az ő feladata felkutatni a kiválasztott ifjakat, hogy elpusztítsák őket, mielőtt még ők pusztítják el az országot. Veszélyesnek és bosszúszomjasnak tartja őket, de lehet, hogy a legsötétebb titkot maga Teren rejtegeti.

Enzo Valenciano a Tőr Társaságának vezetője. A kiválasztott ifjaknak ez a titkos társasága kutat a hozzájuk hasonlók után, hogy előbb találjon rájuk, mint az Inkvizíció. De Adelina személyében a Tőrök olyasvalakire bukkannak, akinek hatalmához hasonlót még nem láttak.

Adelina hinni akar benne, hogy Enzo az ő oldalán áll, és Teren az igazi ellenség. Hármójuk sorsa szorosan összefonódik, és noha eltérő célokért küzdenek, mindhármuk harca nagyon is személyes. Egy dologban viszont mindannyian egyetértenek: Adelina olyan képességekkel rendelkezik, amik nem valók erre a világra. A szívében bosszúra szomjazik a sötétség. És ég benne a vágy, hogy elpusztítson mindenkit, aki az útjába áll.

Most én jövök! Én használok ki másokat! Én fogom bántani őket!

De függetlenül attól, mit gondoltak róluk, a nevüket mindenki ismerte. A Kaszás. Magiano. A Széljáró. Az Alkimista. Az ifjú kiválasztottak. (Könyvmolyképző)

Véleményem:

Mikor megláttam a könyv borítóját, rögtön felkaptam a fejem a sejtelmes, sötét, felhős égbolt és Marie Lu nevének láttán. Marie Lu Legenda-trilógiáját szerettem, így gondoltam, adok esélyt az új sorozatának is. A fülszöveg elolvasása után már biztos voltam benne, hogy nekem ezt olvasnom kell. És nem bántam meg. Még jobban tetszett, mint a Legenda!

Marie Lu ezúttal egy középkori Itáliára hajazó fantasyvilágot teremtett, melyben egy kegyetlen járvány tombolt. Kevesen élték túl a pusztító vérlázat, és aki túl is élte, testén bélyeget visel, pl. furcsán élénk vagy épp megőszült haj, lila folt az arcon, stb. Ők a malfetto-k, akik a társadalom mellőzött és megvetett tagjai. Lenézik őket vagy éppen félnek tőlük, gyűlölik őket, mert attól rettegnek, van valamiféle sötét hatalmuk. Közöttük valóban akadnak különleges képességekkel rendelkező emberek is, pl. látomásokat tudnak előidézni, tűzmágiájuk van, vagy látnak a sötétben, meg hasonlók. Ők azok, akiket az Inkvizítorok üldöznek és kivégeznek.

Forrás: Pinterest

Egy kicsit ez is az X-menre emlékeztetett, illetve Victoria Aveyard Vörös királynőjére, amit épp nemrég olvastam, így könnyen észrevettem a párhuzamokat, pl. mindkét könyvben vannak különféle épességek, tűzmágiája van a koronahercegnek, vagy például Teren bizonyos jellemvonásai valamilyen szinten Maven-re emlékeztettek. Szerencsére szó sincs arról, hogy a két könyv annyira hasonlítana egymásra, hiszen ahol Az ifjú kiválasztottak története játszódik, egy jól kidolgozott, érdekes világ. Nagyon tetszett a világfelépítés, könnyen bele tudtam helyezkedni. Aki látott már a középkori Velencében játszódó filmet, az rögtön otthon érezheti magát a történetben. Emiatt nem lenne annyira egyedi, de a fantasy-szál nagyon feldobja. És ami még többet hozzátesz a történethez, az a karakterek sokszínűsége. 

Itt nem beszélhetünk pusztán jó vagy gonosz szereplőkről. Főszereplőnk, Adelina sem fekete vagy fehér. Rengeteg benne a sötétség hányattatott gyerekkora, mellőzöttsége, malfetto-volta, apja gonoszsága miatt. Kegyetlen gondolatok is megfordulnak a fejében, és néha kénytelen rossz dolgokat cselekedni, de közben bűntudattól szenved, és megvan benne a jóság csírája is. Érdekes volt a fejében lenni, belelátni a gondolataiba és rájönni, hogy nem minden olyan egyszerű, ha erkölcsi kérdésekről van szó. Ő az egyetlen, aki E/1 szemszöget kap a könyvben, a többiekről mind E/3-ban ír a szerző. 

Másik hihetetlenül izgalmas szereplőnk Teren Santoro. Ő se igazán rossz, nem megrögzött gonosz. Egy kegyetlen inkvizítor, aki úgy véli, az ő küldetése elpusztítani a gonosz malfetto-kat, és ezért kapta a képességét (hiszen ő is malfetto). Szeretnék még róla olvasni,a nnyira érdekes figura. Rabja küldetéstudatának és a királynő iránti szerelmének. Két nagyon érdekes karaktert emelnék még ki: egyikük Raffaele, a jóképű és kedves férfi kurtizán, aki mintha többet sejtene, mint amennyit elárul.  

Enzo Valenciano
Forrás: Pinterest

A másik említésre méltó szereplő Enzo, a jogos trónörökös, aki meg akarja dönteni trónbitorló nővére uralmát és esélyt akar adni a malfettoknak is egy üldöztetés nélküli életre. Maga köré gyűjti a tehetséges kiválasztottakat, hogy képességeikkel segítsék az ügyét. Sejtelmes karakter, nem tudni, mi motiválja Adelinával kapcsolatban: csak a képességéből akar hasznot húzni vagy komolyan érdeklődik a lány iránt?

A többi mellékszereplő és a képességeik is érdekesek. Jó volt olvasni róluk, nagyon könnyen beleéltem magam ebbe a világba. Adelinát sajnáltam és sokszor megértettem a döntéseit. Húgával való kapcsolatának ábrázolása nagyon tetszett. (Még egy Vörös királynő-párhuzam: Adelina és Violetta kapcsolata emlékeztetett Mare és Gisa kapcsolatára.)

Az írói stílus egyszerű, sallangmentes, lényegre törő. Az írónő nem cicomázza túl a jellemzéseket, de azért elég jól beránt a világba. Adelina érdekes narrátor, bár a többi rész, ahol E/3-ban olvashatunk a szereplőkről, kissé jelenetszerűbb. Ezek a fejezetek is lehettek volna kidolgozottabbak. A történetmesélés jelen idejű, ezt az elbeszélésmódot kezdem már megszokni, ahogy egyre több ilyet olvasok. A fejezetek közötti (a történet kitalált világából származó) idézetek, dokumentumrészletek plusz ízt adnak a történetnek és elérik, hogy jobban belemélyedhessünk ebbe a világba. Bár én helyenként úgy éreztem, hogy ezek az idézetek az adott jelenettől egy kicsit eltávolítanak, kizökkentenek, de nem volt velük nagy baj, mert sok érdekességet megtudthattunk belőlük.

Adelina és Enzo
Forrás: Pinterest

A könyv külső megjelenése szép, ahogy azt a Vörös pöttyös kötetektől megszokhattuk. A borítókép kifejező, bár kicsit sötét és komor, de ez illik a könyvhöz és utal Adelina képességére is. A címfelirat érzésem szerint kissé túl lent helyezkedik el, én feljebb tettem volna, ez így egy kicsit aránytalan. A kard alkotta T betű szép, de a történetben nincs ilyen nagy jelentősége a kardnak. Gondolom, a világ hangulatát hivatott visszaadni. A kisbetűs magyar cím még mindig zavaró, de legalább a kiadvány minőségével nincs probléma. Helyesírási hibára nem figyeltem fel, a fordítással sincs bajom, a nevek fordítása is ötletes (Csillagtolvaj, Széljáró, stb.)

Összességében egy jól felépítettvilágban játszódó fantáziadús történetet olvashattam felejthetetlen, egyedi szereplőkkel, izgalmas jelenetekkel és fordulatokkal. Azoknak ajánlom, akik szeretik a kissé romantikus YA könyveket, melyben különleges képességekkel rendelkező szereplőkről és akciódús összecsapásokról olvashat. Akiknek tetszett a Legenda, azoknak bátran ajánlom: kihagyhatatlan. Nagyon várom a következő részt!

Értékelés:

Tartalom, történet, cselekmény: 5/5

Karakterek: 5/5

Stílus, elbeszélésmód: 5/4

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/18

Erin Watt: Megtört herceg
(A Royal család 2.)

Kikötői ökölharctól az iskolai bunyóig: életek omlanak össze a csillogó-villogó palotában, miközben egy srác próbálja menteni a bőrét.

Reed Royalnak mindene megvan: vonzó külső, befolyásos család, sok pénz. Az elit gimiben sorbaállnak a lányok, hogy vele lehessenek. Ő viszont magasról tesz mindenkire, mert csak a családja érdekli – amíg Ella Harper be nem sétál az életébe.

Izzó gyűlölettel indul a kapcsolatuk, mert azt akarja, hogy az apja új nevelt lánya szenvedjen. De aztán minden átfordul valami egész másba. Közel akarja tudni magához Ellát. Biztonságban. Egy ostoba hiba miatt azonban Ella elmenekül a karjaiból, így káosz köszönt a Royal-palotára. Reed azon kapja magát, hogy összeomlik az egész világa. Ella már nem kíváncsi rá. Azt mondja, hogy csak tönkretennék egymást. Talán igaza van. (Könyvmolyképző)

A Papírhercegnő olyan durva függővéggel zárult, hogy elolvasása után rögtön követeltem a folytatást. Hozzá is kezdtem a Megtört herceghez, amint lehetőségem nyílt rá. Vártam, hogy megtudjam, mi késztette Reed-et arra, amit az első rész végén művelt és reméltem, hogy kapok rá magyarázatot. Szerencsére ez így is lett, és nem is kellett rá sokat várnom, hisz már az első fejezetben kiderült, mi történt. Megnyugodtam, fellélegeztem, és ami még jobb, a történteket Reed szemszögéből látjuk, ugyanis ebben a részben ő is narrátor lett. 

Ezúttal tehát két narrátorunk van: Reed és Ella. Ennek én nagyon örültem, ugyanis így sokkal jobban belelátunk Reed fejébe, érzéseibe, megtudjuk, mit érez Ella iránt, mik a tervei, szándékai és főképpen magyarázatot kapunk az első rész végi szívet tépő jelenetre. A Reed-szemszög arra is szolgált, hogy megtudjuk, mi történik a Royal-villában és az iskolában, amíg Ella távol van. Ki hogyan birkózik meg a hiányával, eltűnésével. 

Az idő telik, a történet halad előre, de ezekben a fejezetekben nem volt annyi izgalom. Ahogy telnek a hetek, a Royal-család és az iskola is teljesen a feje tetejére áll. Bevallom, túlzásnak tartottam, hogy Ella távozása ekkora lavinát indít el. A cselekmény alakulása tetszett, a könyv első fele kicsit lassabb, míg a vége megint felpörög, így egy egész jó kis íve van a történetnek. Az iskolai szívatások ezúttal is jelen vannak, de a családtagokról is egyre több titok derül ki. A lassabb részek mellett van benne olyan cselekményszál is, amely még izgalmasabb, mint az első rész, így szerintem ugyanúgy eléri az 5/4 szintet. 

Forrás: Pinterest

A szereplők sokat fejlődtek, változtak. Ella még mindig kedvelhető, ügyes, erős, talpraesett lány. Ám most a csalódás miatt bekeményít és elutasítja Reed közeledését, amir meg is tudok érteni. Viszont ismerve az igazságot, szurkoltam Reed-nek, hogy hódítsa vissza a lányt. Ebben a részben sokkal jobban megkedveltem Reed-et és a tesókat is, főleg Eastont. Ő nagyon sok vicces beszólással járult hozzá a humor-faktor emeléséhez. Gideon szála is érdekesen alakult: már az első részben is lehetett sejteni, hogy ő titkol valamit, most pedig fény derül a titkára. Kíváncsi vagyok, hogy fogják megoldani ezt a helyzetet. Az ikrek ugyanolyanok, mint eddig, Callumról viszont egyre több dolog derül ki és még mindig nagyon kedvelem a figuráját, sőt, még tovább emelkedetta szememben az Ella iránti féltő gondoskodása és a fiai iránti szeretete miatt. Remélem, sikerül leküzdenie az alkoholizmusát és végre rendbe hozni a kapcsolatát a fiaival, hogy újra boldog család lehessenek. A könyv végi események megint jó sok agyalnivalót adnak, várom a folytatást. 

A könyv külső megjelenéséről ugyanazt mondhatom, amit az előző részről: gyönyörű a borító, jó a fordítás, minőségi a kiadvány. Könnyen, gyorsan olvasható. Az írói stílus ezúttal még jobban bejött, sokkal több a humoros rész és a két szemszög is elkülönül, ami jót tett ennek a sorozatnak. A könyvben megjelenő társadalmi és erkölcsi problémák szépen ki vannak bontva. Tetszett az is, hogy a szex mint téma nem jelent meg olyan sokszor itt, mint az előző részben, bár itt is sok szó esett róla. Sokféle érzelmet vonultatott fel a mű, és elég hitelesen sikerült azokat átadni. Az erotikus részek sem voltak túltolva. A két írónő (egyikük Elle Kennedy) együttműködéséből ismét jó kis könyv született. 

Ajánlom mindazoknak, akik szeretik az érzéki, de érzelmes könyveket, és bepillantást szeretnének nyerni a gazdag diákok, valamint egy szétesőben lévő család életébe. A harmadik rész Twisted Palace néven jelenik meg külföldön, várhatóan az is jön majd magyarul a Könyvmolyképzőnél. Kíváncsian várom!

Értékelés:
Tartalom, cselekmény: 5/4
Karakterek: 5/4.5
Stílus, leírás, humor: 5/4.5
Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/18

Victoria Aveyard: Vörös királynő

AZ ISKOLÁBAN TANULTUNK AZ ELŐTTÜNK LÉTEZETT VILÁGRÓL, az angyalokról és istenekről, akik az égben laktak, és szelíd szerettel uralkodtak a Földön.

Egyesek szerint ezek csak mesék, de én nem hiszem.

Még mindig uralkodnak fölöttünk az istenek.
Lejöttek a csillagok közül.
ÉS MÁR NEM SZELÍDEK.

A közrendű, nyomorgó Vörösök az Ezüstök uralma alatt élnek, akik isteni hatalommal bíró harcosok.

Mare Barrow, a tizenhét éves falusi Vörös lány számára úgy tűnik, soha semmi nem fog megváltozni.

Mare az Ezüstök palotájába kerül, hogy azok között dolgozzon, akiket legjobban gyűlöl. Hamar felfedezi azonban, hogy vörös vére ellenére ő is halálos hatalommal bír, amely az Ezüstök uralmának végét jelentheti.

A hatalom játszmája azonban veszedelmes, és ki tudná megmondani, hogy ebben a vér által kettéosztott világban ki kerül ki győzedelmesen? (GABO Kiadó)

Régóta terveztem már elolvasni Victoria Aveyard Vörös királynő című könyvét, mert nagyon tetszik a borítója. Felkeltette az érdeklődésemet, de eddig valahogy nem került rá sor. Most azonban elhatároztam, hogy elkezdek olyan trilógiákat illetve sorozatokat olvasni, amelyeknek már legalább három része van magyarul, így most a sokféle tervem közül erre esett a választásom. 

Bevallom, mielőtt a fülszöveget olvastam volna, és csak a címből valamint a borítóból indultam ki, azt hittem, hogy valami középkori-újkori Angliához köthető történetet fogok kapni. Aztán olvastam a fülszöveget és rájöttem, itt bizony egy disztopikus környezetbe helyezett fantasy sztoriról lesz szó. A történet szerint évezredekkel a jelenlegi világunk után az emberi társadalom két részre tagolódik: vannak Vörösök és Ezüstök, akiket a vérük színe alapján különböztetnek meg. Az Ezüstök magasabb rendűek, erővel, hatalommal és különleges képességekkel rendelkeznek, pl. vízmágia, tűzmágia, emberfeletti testi erő, láthatatlanná válás, mentális befolyásolás, stb. Szinte ahány nagy nemesi ház van, annyiféle erőt birtokolnak az Ezüstök. A Vörösök viszont sima emberek, nincs semmiféle képességük, így nem meglepő, hogy a hatalommal rendelkezők elnyomják őket. A Vörösök szolgaként, nélkülözésben élnek az Ezüstök uralma alatt. 

Nekem ez a világkidolgozás nagyon tetszett, alapjában véve logikus és érthető volt minden. A szerző szépen megmutatta a világot, már a történet elején megismertük a helyzetet, a szabályokat. Valahol molyon olvastam, hogy sokan hiányolták a világkidolgozásból az okokat, hogy s mint alakultak ki az Ezüstök, én ezt nem hiányoltam. Nem az volt a lényeg, hogy mikor, miért vagy hogyan lett ilyen a világ, hanem hogy most milyen a helyzet és hogyan lehetne ezen változtatni. Engem cseppet sem zavart, hogy nem kaptunk magyarázatot a miértekre. 

Kép forrása 

Történetünk főhőse Mare Barrow, egy tizenhét éves, egyszerű falusi lány, akinek egyetlen vágya, hogy ő és jó barátja, Kilorn megússzák a kötelező sorozást és ne kelljen elmenniük a háborúba az Ezüstökért harcolni. Ja, igen: hőseink Nortában élnek, de a világon vannak más államok is, ahol az Ezüst-Vörös megosztottság ugyanúgy megfigyelhető. Tehát a háborúba pl. Norta Vöröseit küldik az Ezüstök, hogy szembeszálljanak az ellenséges ország Vörös katonáival. Az Ezüstök nem igazán harcolnak, maximum szakaszparancsnokok vagy tábornoki feladatokat látnak el. Ezt viszont logikátlanságnak tartottam. Ha az Ezüstöknek van szupererejük, tehát simán le tudnák győzni az elenséges Vörösöket, akkor miért nem ők mennek? Hamar véget is érne a háború. Miért kell a nyomorult Vörösöket a frontra vezényelni, hogy meghaljanak egy értelmetlen háborúban? Nem hiszem el, hogy egyik országnak sem jut eszébe, hogy a különleges erővel bíró Ezüstök könnyen eldönthetnék a harc kimenetelét? 

Ezt a logikai bakit leszámítva a történet jól fel van építve. A cselekmény izgalmas, és főleg nagyon fordulatos. A történet egyik sokszor emlegetett mondata a "Bárki bárkit elárulhat." tökéletesen helytálló és kifejezi a sztori lényeget. Voltak meglepő fordulatok a történetben, főleg a vége felé. A legnagyobb csavar sejthető volt ugyan (én legalábbis számítottam rá), de még így is elég fájdalmas volt. Az akciódúsabb jelenetek jól kidolgozottak voltak, és akadt sok drámai pillanat is. Az érzelmek terén is meglehetős hullámzást lehet tapasztalni, főleg a barátság-bizalom-árulás terén. Olyan erkölcsi dilemmák merülnek fel, hogy pár ember élete feláldozható-e a nagyobb jóért, a többség jólétéért, a szabadságért. A romantikus vonal jelen van a könyvben, de nem annyira hangsúlyosan, amit nem bántam. Ez így volt jó, ahogy volt. És kíváncsi leszek, mi lesz a folytatás, Mare kapcsolati hálójában ugyanis gyakorlatilag három fiú helyezkedik el, és nem egyértelmű, mikor kihez húz a szíve és nem is mindig romantikus értelemben. 

Miután egy véletlen folytán, kiderül, hogy Vörös létére Mare is rendelkezik különleges képességgel, a király utasítására Mareena Titanos néven a királyi udvarban kell élnie. Mindenkinek azt hazudják, ő is Ezüst és egy rég elesett tábornok eddig elveszettnek hitt lánynának kell kiadnia magát. Eljegyzik a király egyik fiával, de Mare sejti, hogy csak megfigyelés alatt akarják tartani, kihasználják és ha már nincs a hasznukra, ki fogják végezni. Mare az a karakter, akiről nem tudom, kedvelem-e. Félig igen, hisz vannak olyan vonásai, amelyek szimpatikussá tehetnék, de sok minden taszít benne. Ilyen tulajdonságai pl. a tetsvérféltékenység, az önzősége, a sértettsége, indokolatlan bizalma vagy bizalmatlansága, az oktoba döntésekre való hajlama, valamint az is, hogy túl hamar beletörődik a sorsába. De legfőképpen a csapongó érzelmei zavartak. Egyszer jókedvű, aztán dühös, utána szomorú, bűntudatos, stb. Hol kedvel, hol utál valakit, aztán meg nem akarja elengedni, de azért eltaszítja, stb. A fiúk között is ide-oda csapódik, egyik pillanatban ezt akarja, a másikban azt, döntései légbőlkapottak, nem megalapozottak. Emiatt sokszor rosszul dönt, hibákat követ el, de még akkor sem jut eszébe, hogy magát hibáztassa. Szóval van hová fejlődnie a karakterének. 

Forrás: Pinterest

A mellékszereplők érdekesek voltak, és elég jól megismerhetőek voltak annak ellenére, hogy nem voltak teljesen jellemezve és senkivel nem töltöttünk el sok időt. Farley, a felkelő szerintem elég érdekes volt ahhoz, hogy kicsit jobban megismerjük. De hátha a következő részben több szó esik róla. Mare családtagjainak jellemzése tetszett, mindenkinek volt valami gondja, de attól szerető család az övék. Gisa és Shade olyanok, akikről még szívesen olvasnék. Mare kapcsolata a szüleivel és a testvéreivel árnyaltan ki van dolgozva. 

A barát, Kilorn nem sok vizet zavart, ő az a tipikus friendzone-karakter, aki valószínűleg odavan a lányért, ő viszont csak barátként kezeli. A nyafogós, félős, a háború és a sorozás elől menekülni vágyó fiú esetében roppant karakteridegen lépés, hogy csatlakozik a felkelőkhöz (hogy egy másik háborúban haljon meg), mikor végre megmenekült a sorozástól, tehát nyugiban, boldogan élhetne. 

Az Ezüstök társadalma jól felépített, részletesen jellemzett része volt a könyvnek. A leghangsúlyosabb szerepet a királynő, valamint Evangeline, Julian és Lucas kapta. És itt van a két legfontosabb mellékszereplő: a két herceg, Cal és Maven. Mare és Cal ismerkednek meg először, de aztán Mare Maven-hez kerül közelebb, mert együtt vesznek részt valamiban. A két testvér sokban hasonlít, pl. mindkettejüknek a tűz az ereje. Ám sok mindenben különböznek egymástól: Cal izmos, elszánt, eltökélt katona, ő a koronaherceg, a trón várományosa, apja büszkesége. Míg Maven a mellőzött, szerény és szelíd kistestvér, aki nem tud a bátyja nyomdokaiba lépni. Ahogy jobban megismerjük őket, a kép persze árnyaltabbá válik. Az udvari intrikák miatt nem csak Mare lepődik meg, hanem az olvasó is. A fiúk ábrázolása tetszett, a könyv egyik pozitívuma a világfelépítés mellett.  

Forrás: Pinterest

A könyv jelen idejű E/1-ben íródott Mare szemszögéből. Az írói stílus elmegy, néhol pörgős, a lényegre szorítkozik. Néha hiányoltam a részletesebb leírásokat, helyek, emberek jellemzését, és jó lett volna kevesebb monológ Mare-től. Motivációi itt-ott nem voltak elég erősek vagy indokoltak, pl. SPOILER! miért csatlakozott a forradalmárokhoz, mikor látta, milyen rosszat tesznek az Ezüstök a felkelések miatt a Vörösökkel. Oké, hogy szabadságot akart a népének, meg a bátyja is felkelő volt, de ez azért kevés. Nem tetszett, hogy egy-egy érzelmet nem tudtunk igazán megélni, pl. érzelemmentes volt a húga sérülésének leírása, itt jobban ki lehetett volna bontani a bűntudatot, a szánalmat, a kilátástalanságot. Vagy pl. akkor sem jött át a drámai érzelem, mikor Mare értesült a bátyja haláláról. Spoiler vége 

A könyv külső megjelenése esztétikus, a borítókép gyönyörű és kifejező. A véres korona utal a királynőre, a trónra, és arra, hogy a vér fontos szerepet játszik a történetben. Az alcím is találó: A hatalom veszélyes játék. Minőségi kiadvány, a fordítás is tetszett. Jó kis nyitó kötet, hamarosan kezdem is a következő részt. Sokan hasonlítják A Éhezők viadalához, én ezt a párhuzamot nem éreztem, ez egy teljesen más történet, van benne egy kis X-men és egy kis Párválasztó, de nem ezek keveréke, hanem egy más, komplex világ. A könyvet azoknak ajánlom, akik szeretik a különleges képességekkel rendelkező szereplőket egy kissé romantikus YA történetben. 

Értékelés:

Történet, cselekmény: 5/5

Karakterek: 5/4

Stílus, leírás: 5/4

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/18

Erin Watt: Papírhercegnő

(A Royal család 1.)

Egy lányról, aki sztriptízbárból és benzinkútról kerül fényűző villába és menő gimibe jut, miközben igyekszik hű lenni önmagához.
Ella Harper nagy túlélő, született optimista. Egész életében városról városra költözött szeleburdi anyjával, küzdött a megélhetéséért, és végig hitt benne, hogy egy napon majd kimászik a gödörből. De az édesanyja halála után végképp egyedül marad.
Egészen addig, amíg meg nem jelenik Callum Royal, aki kihúzza Ellát a szegénységből, és elcipeli a luxuspalotájába az öt fia mellé, akik viszont utálkozva fogadják. Mindegyik Royal fiú karizmatikus személyiség, de egyik sem olyan magával ragadó, mint Reed Royal: a srác, aki eltökélte, hogy visszaküldi Ellát a nyomorba, ahonnan jött.
Reed nem tart igényt Ellára. Azt mondja, nem tartozik közéjük. Talán igaza van.
Gazdagság. Fényűzés. Megtévesztés. Ella új és ismeretlen világba csöppen, és ha a Royal palotában is életben akar maradni, kénytelen lesz felállítani a saját szabályait.
Ella percek alatt eljut a szegény árva sorstól az amerikai álomig… De tényleg könnyebb az utóbbiban élni? Kövesd a sorsát te is és éld át egy különleges világ örömét, bánatát! (Könyvmolyképző)

Nem, nem vagyok hajlandó külön szóban írni a címet! Ez egy összetett szó és magyarul így helyes leírva: Papírhercegnő. Nagyon sajnálatos, hogy annyira majmolni akarjuk a külföldi kiadást, hogy már a magyar helyesírásra sem figyelünk oda. Igen, angolul természetesen két szó, de magyarul minimum egy kötőjel kellett volna a borítóra, ha már mindenáron a kétszavas design-t akarták megtartani. A cím hibája ellenére elégedett vagyok a kiadással, a magyar fordítás egész jó. Sikerült a csúnya beszédet és a káromkodós részeket is elég szalonképesen fordítani. Szembeötlő helyesírási hiba - a címen kívül - nem ragadta meg a figyelmem, az egyszerű betűtípus és a kellemes sortávolság révén a szöveg könnyen olvasható. A borítókép megegyezik az eredetivel, gyönyörű szép. Bár bevallom, kicsit félrevezető, mert én a könyv külleme és a cím alapján egy YA fantasy történetre számítottam. Nem kicsit lepődtem meg, mikor olvastam a fülszöveget. De csodálkozásomat félretéve, nekiláttam az olvasásnak. 

Mikor belekezdtem a történetbe, magam is meglepődtem, milyen gyorsan haladtam vele. A sztori egyszerűen olvastatja magát, hirtelen berántott. Mire felnéztem a könyvből, már több mint a harmadánál jártam. Mondanom sem kell, másfél nap sem kellett, hogy befejezzem. A történet pörgős, a rövid fejezetek és a gördülékeny stílus mellett gyorsan pörögnek az események. Izgalmas és meglepő dolgok is várnak az olvasóra ebben a könyvben.

A regény főszereplője Ella Harper, egy szegény árvalány, akinek már nincs senkije. Apját nem ismeri, anyja nemrég halt meg rákban, így Ellának meg kellett tanulnia, hogyan lássa el önmagát és hogy élje túl az egyedüllétet és a nincstelenséget. Sztriptíztáncosnőként keresi kenyerét, közben középiskolába jár, remélve, hogy ha leérettségizik, egyetemre mehet és majd tisztességes munkája lehet, amivel biztosíthatja megélhetését. Egy nap azonban egy ismeretlen fickó toppan be az életébe azt állítva, hogy ő a hivatalos gyámja és magával viszi a lányt fényűző életébe. A gazdag családnál élve hatalmas villában lakhat és elit iskolába járhat, ám a férfi fiait is el kell viselnie, akik eleinte megkeserítik az életét ellenszenves viselkedésükkel. Ahogy az lenni szokott, Ella és az egyik srác között vonzalom alakul ki, ami tovább bonyolítja a helyzetet. 

Furcsának és indokolatlannak tartottam a fiúk viselkedését. Miért utálják már az elején Ellát? Esélyt sem adtak neki arra, hogy bemutatkozzon. Azonnal ítélkeztek felette és még arra sem vették a fáradságot, hogy megismerjék. Ez nem tetszett, felesleges konfliktusgenerálásnak tűnt. Persze később kiderül, miért viselkedtek így, de ez sem volt olyan logikus magyarázat, mert attól, hogy ők valamit hittek, attól ugyanúgy ismeretlenül ítélték meg a lányt. 

Forrás: three-points-of-view.blogspot.com

A történet tehát könnyen olvastatja magát, gyorsan lehet vele haladni. Gyakorlatilag arról szól, hogyan illeszkedik be Ella az újfajta életbe, a Royal családba és az elit iskolába. Sok apró dolog történik, mindig van valaki kis bonyodalom, de fő cselekményszál a romantikus kapcsolat Ella és Reed között. Ami nem tetszett, az a szexualitás iletve a szexről való társalgás ilyen szintű megjelenése. Nem hiszem el, hogy az amerikai gazdag fiataloknak minden második mondata a szexről szól. Kicsit felülreprezentáltnak éreztem a témát és az emiatt megjelenő vulgárisabb beszédet is túlzásnak tartottam. A szereplők mintha mindig csak a szexre gondoltak volna, mintha mindennek ez lett volna a fő motivációja, oka, célja. Nekem ez kicsit egysíkúvá tette a történetet. 

A karakterek közül a hősnő, Ella nagyon kedvelhető. Talpraesett, erős, okos lány, aki a nehéz helyzetben is feltalálja magát. Nem ijed meg a számára ismeretlen helyzetekben sem, nem ül fel a provokációnak és visszvág azoknak, akik ki akarják készíteni. Vagánysága mellett romantikus lelkületű és ártatlan lány, aki a lelke mélyén igenis szeretetre és családra vágyik. Callum Royal, az apa is szimpatikus figura és alapvetően a fiúk is kedvelhetőek, bár mindegyiknak van valami hibája, lelki problémája. A fiúk lelkivilágára anyjuk halála és apjuk megbízhatatlansága valamint alkoholizmusa és fiatal barátnője sem tett túl jó hatást. A srácok nap mint nap küzdenek démonaikkal, de úgy tűnik apjuk vagy nem veszi észre, vagy ha észre is veszi, nem törekszik megoldani a családi gondokat. Vagy azt hiszi, nem tud segíteni, vagy  próbálkozik, de sikertelenül. Az egész családra ráférne egy nagyon őszinte beszélgetés. 

A fiúk közül Reed és Easton az, akiket jobban megismerünk. Easton jópofa, kedvelhető figura, míg Reed titokzatosabb. Nem igazán látunk bele a fejébe, nem tudjuk, mit is gondol pontosan Elláról, mit érez iránta. Tetszett a kapcsolatuk ábrázolása, és a könyv végi függővég miatt nagyon kíváncsi lettem, mi vehette rá Reed-et erre a cselekedetre. Már kezdem is a második részt. Összességében egy magával ragadó romantikus YA-NA határán egyensúlyozó könyvről van szó. Nem remekmű, de élvezetes olvasmény, amely kellemes kikapcsolódást nyújt. A csúnya beszéd gyakori megjelenése és az érzékibb jelenetek miatt 16 éves kortól ajánlanám.

Értékelés:

Cselekmény, történet: 5/4

Karakterek: 5/4

Stílus, leírás: 5/4

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/17

Sarah J. Maas: A tűz örököse 

(Üvegtrón 3.)

A bűntudattól és haragtól gyötört Celaena képtelen lenne Adarlan királyáért egy csepp vért is kiontani. Nincs más választása, fel kell vennie ellene a harcot

A Tündérkirálynő talán segít neki elpusztítani a királyt, de ennek ára van. Celaena egyszerre küzd sötét emlékeivel, és a szíve is majd megszakad egy kilátástalan szerelem miatt. Tudja-e így teljesíteni az alku rá eső részét, és képes lesz-e az egykor erős és hatalmas terraseni királyság élére állni? Talál-e segítőtársakat?

Nem is tudom, hogy fogjak hozzá ennek a könyvnek az értékeléséhez. Aki olvasta az előző két kötetről szóló véleményemet, az tudja, hogy tetszett mindkét rész, de mindkettőből hiányoltam valamit, így egyik sem volt számomra tökéletes. Nos, ezzel most is így vagyok. Ez a rész sok mindenben még annyira sem tetszett, mint az előzőek, másban viszont jobb volt. 

Történetünk Wendlynben folytatódik, ahová Celaena elhajózott. Így alapvetően két szálon futnak az események, mert eddig egy helyen lévő szereplőink különváltak. Követhetjük Celaena küzdelmeit, harcait ömnagával, bűntudatával, félelmeivel, kilátástalanságával, tündér testével, mágikus erejével. A másik szálon a Résvárban maradt ismerősöket figyelhetjük meg: Chaol és Dorian hogyan boldogulnak Celaena nélkül? És akad még egy harmadik szál: egy eddig ismeretlen szereplő, Feketecsőrű Manon története. Nézzük ezeket a cselekményszálakat egyenként!

1. Legkevésbé Celaena szála tetszett, olyan 3/4 részben untatott, csak a végére pörgött fel. Sokszor átlapoztam a Celaenás fejezeteket, és a többi szálat követtem nyomon, hogy majd a végén egyben elolvasom. Celaena most iszonyú nagy csalódás volt tehetetlenségével, azzal, hogy sorsát kilátástalannak bélyegezte. Hetekig csak háztetőkön ül, teggyát (afféle pitát) eszik és bort vedel. Hol van a régi, badass, mindent előre megtervező, minden akadályt legyőző Celaena, aki soha nem adja fel? Nem tetszett, hogy ennyire unalmas, tesze-tosza lett. A helyzet akkor sem javult, mikor találkozott Rowan-nel. Kettejük kapcsolatában semmi pozitívat nem éreztem, untatott a szótlan beszélgetésük, nem kötöttek le a verekedéseik, veszekedésik, edzéseik, nyomozgatásaik. Egy CSI-jal vegyített rossz szappanoperára emlékeztetett az egész. Egyedül a végén akadt némi izgalom, egy kis harc, de itt is csak a lányra fókuszáltunk, az erődbeli csatából sajnos semmit nem láttunk. Az viszont tetszett, hogy kiderült sok minden Celaena múltjával és képességével kapcsolatban. 

Celaena karaktere most nem tetszett, folyton sajnáltatta magát ahelyett, hogy cselekedett volna. Annyira nem volt önmaga, hogy egyáltalán nem ismertem fel benne a régi Celaenát, és ez nem tett jót a könyvnek. A régi Celaena tulajdonságait inkább Manonban láttam felvillanni. Ezen a szálon kaptunk több új szereplőt. Luca, Emrys, és Malakai szimpatikusak voltak ugyan, de nem sokat tettek hozzá a történethez. Ám határozottak feldobták ezt a komor cselekményszálat. Emrysnél párszor visszalapoztam, hogy ő most nő vagy férfi (amúgy Manonnál sem volt tiszta elsőre, hogy fiút vagy lányt képzeljek magam elé), hiszen öregembernek volt írva, aztán meg "párja, nem férje" volt, ez teljesen megzavart. Úgy érzem, ez egy mostanában divatos LMBT szál akart lenni, csak nem lett valami jól kivitelezve. 

Rowan Whitethorn
Forrás: Pinterest

És persze itt van Rowan, egy tündérharcos, aki természetesen remek harcos, izmos és jóképű. Milyen is lenne? Meg persze a "barátai" is azok. Érdekes, hogy ebben a világban csak ilyen fickók léteznek. Nagyon nem tetszik, hogy az írónő minden részben más pasival hozza össze Celaenát, de ez a mostani volt a legrosszabb. És nem azért, mert szerettem Chaolt és Celaenát együtt. Rowan egyáltalán nem volt szimpatikus, sem lenyűgöző. A jelleme szinte rejtve marad előttünk, emiatt nem is tudtam megkedvelni. Amit láttam belőle, az pedig inkább taszított. Ahhoz képest, mennyire tapasztalt, edzett harcos, csak annyit csinált, hogy egy hozzá képest gyenge (ember vagy féltündér) lányt vert péppé. Most komolyan? Ezt kellene romantikusnak találnom?? Szótlan, komor, parancsolgató, és végtelenül ostoba. Állandóan veszélybe sodorja Celaenát, olyan próbák elé állítja, ahol még számára sem előrelátható veszély leselkedik a lányra, pl. a sírhalmoknál vagy a tónál is majdnem meghalt miatta Celaena. És más ártatlanok (pl. Luca) életét is veszélybe sodorja, ráadásul szándékosan! Nagyon idegesítő volt, utáltam, mikor a neve megjelent a lapokon. Ezt éreztem: "Jaj, ne, már megint róla kell olvasnom!" 

Egyáltalán nem értem a Rowan körüli rajongást, amit más olvasóknál látok, nekem nagyon nem jött be a figurája. Annyi a szerencséje, hogy Celaena egy kicsit magára talált a végére, de úgy láttam, ez sem Rowan-nek volt köszönhetők, hiába próbálta Celaena (és az írónő!) úgy beállítani a dolgokat, hogy Rowan mennyire jó hatással volt a lányra. Nem bánnám, ha soha többé nem találkoznának, de sajnos tudom, hogy nem így lesz. Annyira erőltetettnek éreztem a kapcsolatukat, mintha csak gyorsan keríteni kellett volna Celaenának egy pasit, hogy mihamarabb elfelejthesse Chaolt. Erre utal az is, mikor Celaena azon morfondírozik, hogy ha Chaol az igazi társa lett volna, nem tudta volna bántani (mikor megkarmolta). De az nem tűnik fel neki, hogy Rowan-nel mást sem csinálnak, csak szétverik egymást! Ezek után hogy fogja meggyőzni magát és minket arról, hogy ők igazi társak? Semmi kémia nem volt közöttük, nem éreztem át a drámáikat. 

Egyelőre a barátságuk van hangsúlyozva, de sejthető, hogy az írónő össze fogja hozni őket - sajnos. Mintha azt sugallná, hogy Celaenának jó volt Chaol, de Aelin-nek, egy tündér királynőnek már nem jó, hozzá egy magasabb rangú pasi, egy tündér illik. És ez nagyon szomorú, mert azt sugallja, hogy a sima emberek semmit nem érnek. Holott eddig éppen az tetszett Celaenában, hogy ő csak egy sokat szenvedett fiatal lány. És igen, emiatt sem szeretem a mostani Aelin-Celaenát, mert ő már túl különleges. Nem elég, hogy tündér, de még trónörökös is, meg mágiája van, de nem akármilyen, hanem tűz, ja meg víz is! És nem csak ilyen kevés ereje van, hanem nagyobb, több! Gyakorlatilag egy Denaerys Targaryent csinált belőle az írónő! Hol van a régi Celaena? Annyira hiányoltam! (5/3)

Rowan
Forrás: Pinterest

2. A résvári szálon Doriant és Chaolt kísérhetjük figyelemmel. Chaol őrlődik az országa és a herceg iránti hűség, a kapitányi kötelessége, valamint a Celaena iránti féltő szerelem között. Nagy dilemmát okoz neki feldolgozni azt, hogy megismerte Celaena rejtett oldalát: tündér mivoltát és azt, hogy ő Terrasen örököse, így tehát az ő országának ellensége. Dorian rávilágít, hogy Chaol a lánynak csak egy részét szereti, a lénye ezen (számára új) oldalait nem, ahogy az orgyilkos énjével sem tudott teljesen megbékélni. Lehet, hogy ez igaz, ám mikor erről beszéltek, megint csak azt éreztem, hogy az írónő azon mesterkedik, hogy magyarázza meg nekünk, olvasóknak, hogy Chaol és Celaena mennyire nem illenek össze, meg hogy nem is szerették egymást igazán. Chaol-lal itt nagyjából annyi történik, hogy próbálja magát elhelyezni a nagy sakktáblán: tipródik, kit hogyan segítsen, ki mellé álljon, kihez hogyan viszonyuljon. Gondolom érthető, hogy ez a kínlódás sem volt számomra olyan érdekfeszítő. (5/3)

Chaol szálán feltűnnek új szereplők, például a lázadó Ren Allsbrook és a nagyapja. Velük már az előző részben is találkoztunk, más körülmények között. Felbukkan Aedion Ashryver, Celaena unokatestvére is. Aki persze izmos és jóképű, és remek harcos. Már megint. Hát persze. Aedion minden vágya, hogy megtalálja királynőjét, Aelint és haláláig hűen szolgálhassa. A hosszú évek alatt a királyt szolgálta, hogy titokban segíthessen elnyomott népének. Ebben nagyon rokonszenveztem vele, mert ő legalább tett valamit, míg Aelin Celaenaként csak gyilkolászott, csokit zabált, olvasott meg szép ruhákat vett, míg a népe szenvedett. Ez így belegondolva elég durva, bár tudjuk, hogy a lány élete sem volt kellemes. És bár nehéz volt az élete Celaenaként, Aelinként még rosszabb lett volna. Az orgyilkos-lét egy menekülési útvonal volt Aelinnek, hogy elfusson a sorsa, kötelessége, feladatai elől. 

A Dorian körüli események valamivel érdekesebbek voltak, de ez is csak a végén vált izgalmassá. Az ő szálán is felbukkan egy új szereplő, Sorscha, egy gyógyító, aki már az előző részben is feltűnt, csak épp név nélkül. Kicsit jobban megismerjük a lányt, aki beleszeret a hercegbe, de neki is van egy titka. A köztük lévő instant szerelem egyáltalán nem mozgatott meg, csodálkoztam, hogy Dorian ilyen hamar elfelejtette Celaenát. Persze sajnáltam őket, mert a végén nagyon rosszul alakultak a dolgok, ami miatt kíváncsi vagyok a következő részre. Tűkön ülve várom, mi lesz Doriannel. (5/4)

Manon
Forrás: throneofglass.wikia.com

3. Manon szála teljesen különáll a másik kettőtől, nem találkozik egyik eddig megismert szereplővel sem (egyelőre). Nem is értettem, ki ő és mit keres a könyvben egyáltalán. Persze, így legalább az olvasó képet kap arról, mi folyik a Ferian-szorosban, miért hallott Kaltain az előző részben szárnysuhogást és visítozást. Ezáltal lehullott a lepel a király gonosz tervének egy részéről. Manon eleinte nem volt szimpatikus: gonosz, kegyetlen vasfogú boszorkány ő, aki örömét leli emberek gyilkolásában és crochan boszorkányok levadászásában. Olyan boszorkányközösségben nő fel, ahol az engedelmesség, a fegyelem és a brutalitás a három legfontosabb ismérve a nevelésüknek. 

A könyv világában alapvetően kétféle boszorkány létezik, a vasfogúak és a crochanok. Az utóbbi embernek néz ki, nem brutális és úgy vettem ki, amolyan gyógyító-varázslóféle lehet. Ellenségeiknek, a vasfogúaknak három klánja van: a sárgalábú, a kékvérű és a feketecsőrű. Manonnak gonosznak kell lennie, hogy felnézzenek rá és egyáltalán érjen valamit számító és kegyetlen nagyanyja szemében. Ő Manon klánjának királynője, és Manon az örököse. Manonnak a wyvernnel való kapcsolata nagyon lekötött, érdekfeszítő volt látni, hogy az állat hogyan változtatja meg fokozatosan gazdáját. Nagyon megkedveltem Abraxost, és tulajdonképpen Manont is. Ha belegondolok, ő olyan volt, amilyennek az orgyilkos Celaenát képzeltem az elején, vagyis ilyennek kellett volna lennie. A három szál közül bevallom, ez kötött le legjobban és számomra ez mentette meg a könyvet. Kíváncsi vagyok, hogy fog alakulni a továbbiakban Manon és a többi boszorkány története. Ezen a szálon nagyon jól kidolgozott, érdekes karaktereket kaptunk. (5/5)

Manon és Abraxos

A fordítással kapcsolatban: továbbra is zavar a megszólításként alkalmazott őfelségézés, igazán szólhatna már valaki a fordítónak, hogy ez így helytelen és magyartalan. Az őfelsége E/3 alak, tehát ha a királyRÓL beszélünk, akkor használatos, nem akkor, ha a királyHOZ szólunk. Akkor felség, felséges úr, felséges királyom, stb. vagy felségED (E/2) a helyes! Nagyon idétlenül hangzik, mikor azt mondja a szereplő a királynak vagy a hercegnek, hogy "Igenis, őfelsége". 

A könyv minősége ezt leszámítva elég jó, nem találkoztam gépelési-helyesírási hibával. A lapok más anyagúak, mint a korábbi részekéi. Ezek szürkébbek, vékonyabbak, nem olyan szép fehérek, mint a korábbi kötetek esetében. A fejezetkezdő oldalon látható tüzes díszfejléc nagyon hangulatos. A borító ezúttal is szép, kifejező, illik a tartalomhoz, bár Celaena - úgy emlékszem - egyáltalán nem használ íjat meg nyilat ebben a részben. Kicsit túlságosan látszik a lány arca, ettől lehetne kicsit titokzatosabb is a kép, de a borítókép színvilága most is nagyon szép. 

Az írónő stílusa sokat fejlődött az első rész óta. Most sokkal jobban bánt a leírásokkal, helyszínek jellemzésével, mint korábban. Azonban még mindig kevés volt, ettől sokkal-sokkal érzékletesebb leírást várnék példul a wyvernekről, a valgokról, a mágia megjelenési formájáról, a boszorkányokról. Bevallom, nehezemre esett elképzelni a vasfogakat, karmokat (pl. milyen hosszúságúnak képzeljem) , vagy a wyvern méretét. Általánosságban elmondható, hogy szinte mindenkinek csak a haja meg a szeme színét tudjuk és le van tudva a jellemzése. Jó, néhánynak van egy-egy tulajdonsága, de Iskrán, Petrah-n, Vestán és esetleg Asterinen kívül Manon társait nem ismertük meg. Gondolom, a következő részekben őket is jobban bemutatja az írónő, ahogy majd Rowan társait is. A harcjelenetek leírása tetszett, de az emberek jellemzése és a köztük lévő érzelmek felépülése még hiányosságokat mutat. 

Mindent egybevetve ez a rész nem nyűgözött le annyira, inkább közepesnek mondanám. A Celaenás részek időhúzásnak tűntek ahhoz, hogy  a lány Aelinként visszatérjen és leszámoljon ellenségeivel, és felszabadítsa a népét. Ehhez el kellett fogadnia önmagát, Aelin-énjét is, minden hibájával, félelmével, bűntudatával együtt és céltudatosan az előtte álló feladatára kell koncentrálnia. Bevallom, ezt a lelki küzdelmet untam, de a harcot már nagyon várom. Kíváncsi vagyok, hogy fog szembenézni a királlyal, mi lesz majd, mikor találkozik Doriannel, Aedionnal, Rennel és főleg Chaollal. A könyv egyes részeinek vontatottsága-unalmassága és hibái nem tántorítanak el attól, hogy a következő részt is a kezembe vegyem. Sok olvasó, külföldi blogger a második vagy harmadik rész után abbahagyta a sorozatot, én nem teszem. A sorozat - bár elment egy nekem nem nagyon tetsző irányba - továbbra is egyedi és élvezhető maradt.

Értékelés:

Cselekmény: 5/4

Karakterek: 5/4 (Rowan lehúzta, Manon felvitte)

Stílus, leírás: 5/4

Borító, küllem, magyar kiadás: 5/4

Összesen: 20/16