Sarah J. Maas: Viharok birodalma

Sarah J. Maas: Viharok birodama
(Üvegtrón 5.)

A világot az álmodók mentik meg és építik újjá.

Királyságok harca

Alig kezdődött meg Aelin Galathynius hosszú útja a trónjáig, máris háború fenyeget. Útja során elveszített, de szerzett is szövetségeseket, barátságok köttettek és szakadtak meg, miközben a mágikus erőt birtoklók és azt nélkülözők is konfliktusba kerülnek.

Aelin szíve az oldalán harcoló hercegé, hűsége pedig a védelmére szorulóké, akikért mágiája utolsó cseppjét is kész odaadni. Ám a múlt borzalmas bugyraiból szörnyetegek bukkannak fel, és a sötét erők felsorakoznak, hogy leigázzák a birodalmát. Egyetlen esélye marad, egy kétségbeesett küldetés végrehajtása, ami a végét jelentheti mindannak, ami Aelin számára drága.

A kirobbanó sikerű Üvegtrón sorozat lélegzetelállító ötödik kötetében Aelin válaszút elé kerül: mit és kit áldozzon fel azért, hogy megakadályozza Erilea széthullását.

Eltelt már egy pár hónap, mióta ezt a könyvet elolvastam, de nem volt időm megírni róla a gondolataimat. Most tudtam rá sort keríteni. Nos hát, az alapvető véleményem a sorozattal kapcsolatban nem változott: agyonhype-olt és kissé túlértékelt. Nekem eddig valahogy mindig hiányzott belőle valami, hogy igazán belszeressek a történetbe. Ezt a hiányzó valamit most sem kaptam meg, így számomra ez a sorozat még mindig nem tökéletes. Megint úgy vagyok vele, hogy vannak dolgok, amelyek tetszettek a könyvben, ám akadt olyasmi is, ami taszított. Figyelem, a bejegyzés erre a könyvre nézve és az előző részekre vonatkozóan is spoileres!

Az lesz a legjobb, ha az értékelésemet a borítóval kezdem, mert az a legegyszerűbb. Egyszerűen csodálatos ez a borítókép. Annyira gyönyörű, hogy órákig képes lennék nézegetni, eddig ez tetszik legjobban (meg az Árnyak királynője c. részé). Maga a könyv is esztétikus, igényes, ám a "gyors" kiadás miatt jócskán maradtak benne hibák. Ezt leszámítva nagyon tetszik, iszonyú jól mutatnak a polcomon a kötetek egymás mellett. 

A sorozat eddigi kötetei
Forrás

Másodikként az írásmódról szólnék: Hihetetlenül sokat fejlődött az írónő az Üvegtrón óta. Ezt már korábban is megállapítottam, de ezúttal is ez a véleményem. A dramaturgia szintjén is remek ötletei vannak, sok szálat összehoz, egységes keretbe foglalja az eddigieket, kitölti a hézagokat. Ez a kötet próbálja összekapcsolni a múltat a jelennel és a cselekmény különböző helyszíneit és szereplőit egymással. Itt megjegyezném, hogy aki nem olvasta Az orgyilkos pengéje c. novelláskötetet, az e kötet előtt mindenképpen olvassa el, különben sok mindent nem fog érteni ebben a könyvben. A leírások és a harcjelenetek sokkal kifejezőbbek, jobban láttam lelki szemeim előtt a jeleneteket. Egy valami van, amiben még mindig nem sikerült Sarah-nak, hogy megnyerjen magának, az pedig az egyik legfontosabb dolog: az érzelmek ábrázolása. Megint ott vagyunk, hogy le van írva, látom, értem, de nem érzem át. A szerelmi szálak nagy részénél azt éreztem, hogy nem mozgat meg, nem szurkolok nekik, nincs köztük kémia. És nem csak a szerelmi szálon, egyéb érzelmek terén sem jött át a drámai hatás, gondolok itt pl. arra, ami Aelinnel történt a végén. Sajnálnom kellett volna, de inkább csak bosszankodtam. Vagy pl. az elején, mikor kijelenti magát királynőnek, de a terraseni nemeseknek is van ehhez egy-két szavuk, akkor is azt gondoltam, hogy 'Hehehe, csak nem gondoltad, hogy ilyen könnyű lesz?' Már pedig ha a szerző nem tudja elérni, hogy drukkoljak a főszereplőnek, az szerintem elég gáz. Erre még bővebben kitérek a karaktereknél. 

A történet halad a maga útján: Aelin-ék Terrasenbe tartanak, Elide pedig egyedül próbál útra kelni, hogy megtalálja Aelint, közben nem várt társaságot kap. Manon sorsa is érdekesen alakul, olyasmit kell tennie, amihez semmi kedve, Doriant pedig veszély fenyegeti. Chaolékról nem tudunk semmit, mert az ő kalandjaikat az 5.5 kötetben követhetjük nyomon (Tower of Dawn), az fog kijönni magyarul is még az 6. rész megjelenése előtt. Kb. itt járunk a cselekményben, mikor újra felvesszük a fonalat. Most is több szálon fut a történet, ebből Aelin cselekményszála érdekelt legkevésbé. Legjobban Manon története és Dorian kötött le, valamint nagyon érdekeltek Elide kalandjai. Manon szálán történnek a legnagyobb fordulatok, sok mindent megtudunk a múltjáról, származásáról. Örültem, hogy újra találkoztak Dorian-nel. Kettejük között eszméletlen kémia van, de sajnos ez végül nagyon kiábrándító jelenetté alacsonyult. Remélem, kettejük kapcsolatát még rendbe teszi Sarah, mert ez így elég béna volt, na.

Alakulgat két új párocskánk is: Elide és Lorcan, valamint Aedion és Lysandra személyében. Elide és Lorcan között volt jó kis feszültség, nagyon jó volt olvasni róluk, és érdekes vége lett ennek a szálnak, kíváncsi vagyok, mi lesz velük a továbbiakban. Aedion és Lysandra kapcsolata kissé mondvacsinált, afféle "mindketten egyedül vannak, hozzuk csak össze őket" stílusban szövődött. De még a köztük lévő érzelmek is hihetőbbek voltak, mint Aelin és Rowan "sorsszerű és mindent elsöprő" (na persze) szerelme. Pff! 

Aedion és Lysandra
Forrás: Tumblr

Ha már itt tartunk, Aelin és Rowan szerelmi jelenete nekem sok volt, egy young adult történetről lévén szó. Vörös pöttyösként jelent meg, így az ember nem várna explicit szexuális tartalmat, de itt van, részletekbe menően, ami szerintem hiba. Oké, biztos sok rajongónak tetszik, de úgy vélem, egy sorozaton belül az író ne lépjen korcsoport-kategóriát! Attól, hogy a főhős már nagykorú, nem kell rögtön ágyba bújnia a pasijával és főleg nem kell ezt részletezni. Nem vagyok prűd, de szerintem ez abszolút nem illett a történethez, nem is voltam rá kíváncsi. És nem: nem így kell közelebb hozni az olvasóhoz a hősnő nem szimpi pasiját. Aki YA történetre számít, annak szerintem csalódás, hogy a szereplők nyíltan szexelnek, mert ez minimum az NA vagy a fenőtt irodalom jellemzője, de nem a 14 éves korosztályé. Oké, lehet mondani, hogy a sorozat olvasói is felnőttek az évek során. De mi van azokkal a 13-14 éves olvasókkal, akik egyben olvassák a sorozatot, nem hagynak ki köztük éveket? Véleményem szerint Sarah jobban tette volna, ha marad a korcsoportnál és a szexjelenetek helyett az érzelmekre helyezi a hangsúlyt.

Volt még egy pár zavaró logikátlanság a történetben, pl. Erawan. Az, hogy Perrington nem más, mint Erawan, az előző részben derült ki Aelin és Dorian számára, akik Adarlan királyától (Neki miért nincs neve amúgy?) hallották, mielőtt meghalt. De ezt elvileg rajtuk kívül SENKI nem tudja, max. akinek ők elmondták. Na már most, Erawan sem tudta, hogy a kilétére fény derült. Elég valószínűtlen tehát, hogy az eddig oly titkos információt nem akarja tovább titkolni és éppen most, mikor mások már (az ő tudta nélkül) rájöttek. Miért épp most fedte fel a kilétét? Miért árulta el Vernonnak, Manonnak, stb., hogy ki ő, hisz erre nem volt semmi oka? És hogyhogy a világ túlsó felén élők (pl. Ansel) is tudnak róla hirtelen? Ez eléggé mondvacsinált leleplezés volt. Az olvasó meg a főszereplő már úgyis tudja, akkor a szereplő már miért titkolná tovább? De épp ez az, Erawan akkor még nem tudta, hogy Aelin tudja (meg mi olvasók is), ki ő valójában. És nem veszem be azt  amagyarázatot, hogy "mert kényelmetlen volt neki a herceg nem túl esztétikus teste", amit eddig megszállt, így most felvett egy vonzóbb külsőt. LOL.

Manon
Forrás: wehearit.com

A másik furcsaság az istennő megjelenése (aki mellesleg egyszer Diana, máskor Deanna, már nem tudom nyomon követni - Fordítási hiba?). Nem tudom, mit akart, mi volt a célja ezzel a húzással? A harmadik dolog, ami nem fér a fejembe: Aelin hogy a fenébe lehet Elena leszármazottja? Oké, értem, hogy Elena Terrasen-ből származott, Brannon lánya volt, de egy Havilliardhoz ment feleségül. Tiszta sor, hogy így Dorian egyik őse volt ő. De Aelinnek hogyan, hiszen ő Galathynius (meg persze Ashryver, de az most nem lényeg), tehát valamilyen terrasenitől, Galathynius  (rövidítek: G.) nevűtől kell származnia. Ez vagy úgy lehetséges, ha Brannonnak volt egy fia is, akinek ága továbbvitte a G. nevet, és neki valamelyik leszármazottja Aelin (ez esetben Elena nem az őse, csak az ősének a testvére, afféle ősnagynéni). A másik eset az, ha Elena valamelyik Havilliard leszármazottja később hozzáment egy G.-házból származó fiúhoz (saját rokonához, ami megint csak fura). Ez esetben igen, az utód a G. nevet örökli és Elena örököse is , és neki valamelyik leszármazottja lehetett Aelin apja és nagybátyja, Orlon. Ez csak így lehetséges, de nem értem, Sarah ezt miért nem magyarázza meg. 

A karakterekről:

Aelin karaktere még mindig olyan semmilyen. Amíg Celaena volt, addig legalább volt valamilyen, voltak jó és rossz tulajdonságai, voltak dolgok, amiket kedvelt. De most, Aelinként nem tudnám semmivel sem jellemezni. Van tűzmágiája, és néha totál beképzelt, meg azt hiszi, mindenkinél egy lépéssel előrább gondolkodott, de kb. ennyiben ki is merül a személyisége. Celaenaként is elég távolságtartó nézőpontkarakter volt, éppen amiatt, mert eltitkolta, hogy ő Aelin, itt viszont már nincs mit titkolnia, mégse látunk bele a fejébe annyira. Az írónő túlságosan meg akar lepni minket azzal, milyen agyafúrt és előrelátó Aelin, ezért nem árulja el a terve részleteit, de amiatt is csak távolabb kerül a karakter az olvasótól. És ez nem jó, mert így még kevésbé tudom megkedvelni. Igazság szerint az Aelinről szóló fejezetek érdekeltek legkevésbé, ami tragikus, tekintve, hogy ő a főhősnő. 

Aelin és Rowan
Forrás: Pinterest

Rowant még mindig nem kevelem, nem tehetek róla. Semmi szerethetőt nem találtam benne, tipikusan az  a karakter, akit elém dobnak, hogy "na, nesze, itt van, szeresd, mert ő a főszereplő pasija", de semmit nem tett a figura annak érdekében, hogy én mint átlagolvasó megkedveljem. És ha már itt tartunk, azt sem láttam, hogy a főhősnő mikor, hogyan és miért szerette meg ennyire. Határozott fejlődés azonban, hogy most már 10-es szint helyett csak 8-as szinten ellenszenves Rowan, de ezt is csak a többi szereplőhöz, pl. Dorianhez való hozzáállásának köszönheti. Nagy haladás lenne, ha az utolsó részben Rowan elérné a negatív helyett a semleges szintet, kedvelni szerintem soha nem fogom. Ez az egész "társam-nem társam" dolog is lerágott csont, untatott, mert minden eddigi érzelmet felülír és megkérdőjelez. Az ACOMAF-ban működött, itt nem tudott lekötni, nem tetszett az eleve elrendelés.

Doriant mindig is kedveltem, ez most sem volt másképp, bár itt-ott kissé dühített a viselkedése.  Tetszett, hogy egyre jobban tudja használni az erejét. Manon is önmaga maradt, megtartotta vagány, szemtelen, kegyetlen, harcias, beszólogatós énjét, de sokkal emberségesebb lett. Egyértelműen ő a kedvencem az egész sorozatban. Ebben a részben is kiemelkedő volt. Az ő sorsa összefonódik Aelinével, és mindketten jól járnak a szövetségükkel. Nagyon tetszett az Elide-hoz való óvó-féltő hozzáállásuk is. Ebbe a csoportba persze Lorcan is beletartozik, szóval már hárman akarják megvédeni ezt a lánykát, aki egyébként sokkal okosabb és talpraesettebb, mint hinnék. Lorcan sokat fejlődött az első jelenete óta, jó volt őt is jobban megismerni, belelátni a fejébe és aranyos volt a vele kapcsolatos romantikus szál is.

Elide és Lorcan
Forrás: Pinterest

Aedion még mindig az a szereplő, akiről nem tudom, mit keres ebben a történetben. Gyakorlatilag semmi érdemleges szerepe nincs, teljesen kihagyható a sorozatból a karaktere. Eddig is semleges volt, most is az, kicsit a kedvelés felé billenve. Lysandra már korábban is nagy változáson ment át, ezúttal még erősebben megmutatkozott hűséges énje, igaz barátsága, nagyon kedves és önfeláldozó volt. Ő is megérdemli a boldogságot, örültem, mikor neki is akadt "udvarlója". Rowan haverjai közül Gavrielt egyre jobban kedvelem, olyan aranyos a fia iránti bizonytalan érzéseivel. Úgy sejtem, hogy fel fogja áldozni magát a fiáért, de ne legyen igazam. Fenryst is jobban megismerjük, már eleinte benne is csak egy "miért kell még egy szereplő?" típusú karaktert láttam. A kisebb mellékszereplőkre már nem térek ki, mert nagyon sokan vannak: van itt nekünk a kalózkirály, meg Ansel, Galan, Maeve királynő, Erawan, ilkek, stb. Az írónő ezúttal is megcsillogtatta képzelőerejét, mikor szörnyeket kreált.

Fenrys
Forrás: Pinterest

Összességében jó kis könyv, aki az előző részeket szerette, ebben sem fog csalódni. Számomra  nem tökéletes, vannak azért hibái, ám mindent egybevéve remek szórakozást nyújtott. Amíg várok a hatodik részre, lehet, hogy elolvasom Chaol könyvét angolul. A sorozat összetett, izgalmas, többször olvasós, de nem érzem indokoltnak az azt körülvevő hatalmas hype-ot és ajnározást, ami néha már kicsit zavaró mértékelt ölt. A sorozat ezen darabja a jobban sikerült kötetek közé tartozik, várom a mindent lezáró nagy konklúziót a hatodik részben. Az írónő vitathatatlanul tehetséges, és sokat fejlődött az évek során, remélem, sok könyvet olvashatunk még tőle magyarul is. 

Értékelés:
Cselekmény, történet: 5/4.5
Karakterek: 5/4
Leírás, ábrázolásmód, stílus: 5/4.5
Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/18