EGYETLEN DÖNTÉS

amely megszabadít a múltadtól

EGYETLEN DÖNTÉS

amely meghatározza a jövődet

EGYETLEN DÖNTÉS

amely végérvényesen megváltoztat

EGYETLEN DÖNTÉS

és szabad lehetsz

A New York Times sikerszerzője, Veronica Roth könyve kiegészíti a világszerte kedvelt Beavatott-trilógia történeteit, és nem csak azért, mert a sokak által megkedvelt Tobias szemszögéből meséli el a már ismert eseményeket. A négy novellából és három rövidebb jelenetből álló kötet bepillantást nyújt a Tobias múltjába és lelkivilágába, így szerves részét képezi a trilógiának.

Nemrég végeztem a Beavatott trilógiával, ezért hát eljött az ideje, hogy elolvassam a Négyes figurájára koncentráló kiegészítő kötetet is. A könyv négy hosszabb novellát és három apró jelenetet tartalmaz. A rövid jelenetek már ismerősek lehetnek az első három könyvből, Tris-szel kapcsolatos mozzanatoknak lehetünk tanúi, de ezúttal Tobias azaz Négyes szermszögéből láthatjuk az eseményeket. Érdekes kis szösszenetek voltak, jó volt látni, mi folyik közben a másik oldalon. 

A novellák közül vannak olyanok, amelyek időben megelőzik a Beavatott sorozat cselekményét, Tobias életéből láthatunk jeleneteket, mielőtt még elhagyta volna a csoportját. Megismerjük erőszakos apját és indokait, ami arra ösztönözte, hogy a Bátrak csoportját válassza. Követhetjük a kiképzését és első napjait a Bátrak körében. A szerző azt írja, a Beavatott sorozat történetét először Tobias szemszögéből kezdte írni, de valahogy az ő szemén keresztül nem tudta volna úgy átadni a  trilógia sztoriját. Ám az olvasók most ebben a könyvben megismerhetik Négyes előtörténetét. Roth ezek szerint újrahasznosította a Tobiasról írt regénykezdeményeit, írt hozzá pár jelenetet és összeszedett mindent, ami Négyesről a fiókjában lapult, majd kiadta e könyv formájában. Ha engem kérdeztek, ennek egy kicsit "húzzunk le még egy bőrt a már bevált és sikeres sorozatról, mert nincs más ötletem" szaga volt, de összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, adott némi pluszt a trilógiához.

Tobias Eaton
Forrás

A történetek kapcsolódnak egymáshoz, időben követik egymást, a novellák cselekménye a Beavatott trilógia idősíkja előtt halad, vagy az első könyvvel párhuzamos. A sztori, mivel már félig ismerjük, nem annyira izgalmas, de azért volt itt is némi feszültség, drámai helyzet és romantikus szikrázás. Tetszett Tobias családi kapcsolatainak ábrázolása, beilleszkedése a bátrak közé. Tris-hez fűződő kialakulóban lévő érzéseit is szépen bemutatja az írónő. 

Az is pozitívum, hogy jobban megismerhetjük Tobiast, belelátunk a fejébe, megértjük az érzéseit. Az ő szemén keresztül nézve Tris is egész másnak tűnik, kicsinek, törékenysége ellenére is bátornak és erősnek. Shauna, Zeke, Eric és Amar is több szerepet kap, közelebb kerül az olvasóhoz. Javaslom ezt a kötetet még a trilógia harmadik része előtt olvasni (annak, akinek még mindkettő hátravan), és akkor az Amar-szál is érthetőbb, élvezhetőbb. 

A könyv külleme szép, borítója esztétikus, alapvetően a fordítással is elégedett vagyok, bár akadt egy-két zavaró kifejezés. Az óriáskerék utalás is érthető, Tris és Tobias erre másztak fel, mikor Tris rájött, hogy tetszik neki a fiú. Habár ez a jelenet ebben a köteteben pont nincs benne, így egy kicsit furcsa, hogy pont ez került a borítóra. Egyébként mind színvilágában, mind pedig a grafikáját tekintve illik a többi kötet közé. Roth az egyszerű, sallangmentes, de néha annál drámaibb hatást elérő stílusát is megtartotta. 

Mindent egybevéve ez a könyv nem több, mint egy kis kíváncsiságot kielégítő írásgyűjtemény, ami fokozza a trilógia általi élményt, egy kis pluszt ad hozzá, de világmegváltást ne várjon tőle senki. Azoknak ajánlom, akik szeretik az alaspsztorit, megkedvelték a karaktereket és nem akarják még elengedni őket. Akik szeretnének még megtudni róluk egyet-mást, de nem körömrágóan izgalmas akcióra számítanak, azok olvassák el bátran. 

Értékelés: 

Cselekmény, történet: 5/4

Karakterek: 5/4

Leírás, stílus: 5/4

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/16

Stílusosan 4x4 pontot adtam. :)

Elizabeth Richards: Szárnyak

(Black City: A Fekete Város krónikái 3.)

Ash, ​a kevertvérű sötétfajzat és menyasszonya, a félvér szívű Natalie elszakadnak egymástól. Mindkettejüknek szembe kell nézni saját démonaival, és megtalálni a kiutat és egymást.

Ash, az Ember az Egységért polgári kampány jelképe, hazamegy Fekete Városba, hogy rendezze sorait. Közös célpontjuk a Tizedik, az a koncentrációs tábor, ahova Tiszta Rózsa a vámpír sötétfajzatokat és a velük szimpatizálókat börtönözte be. Emberi és nem emberi szövetségeseikkel ott találkoznak újra. Ash-nek rejtőzködnie kell, de nem hajlandó lemondani Natalie-ról, sem arról, hogy megdöntse Tiszta Rózsa borzalmas uralmát, és lerombolja a falakat, amelyek mögé a népét zárták.

Eközben Natalie váratlanul ismét találkozik a szüleivel, akik kulcsfigurái az őrök Tiszta Rózsa elleni lázadásának. Velük, valamint egy barátjával, Elijah-val bujkál a lázadók föld alatti főhadiszállásán. Bár biztonságban és kényelemben él, Natalie másra sem vágyik, mint hogy megkeresse Ash-t, de az őt túlzottan óvó szülei nem hajlandóak kockára tenni a biztonságukat. De Natalie megesküszik, hogy felkutatja a fiút.

És a történéseket már nemcsak Ash és Natalie szemszögéből látjuk, hanem bekapcsolódik egy harmadik elbeszélő is: egy mélyen elrejtett, sötét titokkal élő, magányos fiú, Edmund, aki egy személyben ellenség és áldozat. A története harminc évvel ezelőttre nyúlik vissza a múltba, még a Tiszta Rózsa előtti időkbe… 

A Fekete Város krónikái című trilógia befejező kötete.

Nemrég olvastam a sorozat második részét, ezért még élénken él a fejemben mindaz, ami az előző részben történt. Sokkal jobb volt így tovább olvasni, mint négy évet kihagyni két rész között, alig emlékezve az eseményekre. Történetünk ott folytatódik, ahol az előző véget ért, illetve pár nap elteltével. Natalie és Ash is megtett mindent, hogy megtalálják egymást és eljussanak egymáshoz, de eddig nem jártak sikerrel, közben kétségbeesetten keresik a titkos fegyvert is, amivel legyőzhetnék végre Tiszta Rózsát. Hogy mi ez a fegyver, azt csak sejthetjük, és itt okozott egy kis meglepetést az írónő. Két megszokott narrátorunk mellé ezúttal egy harmadik is csatlakozik, Edmund, aki egy harminc évvel ezelőtti történetet mesél el, amely szervesen kapcsolódik a jelen eseményeihez. Eleinte nem tudtam hová tenni ezt a szálat. Tudtam, hogy ez a fiú valaki fontos lesz a jelen történetszálon, Tiszta Rózsára vagy a titokzatos parancsnokra tippeltem, hát annyit elárulok, nem tévedtem.

A cselekmény ezúttal is pörgős, akciódús és izgalmas, nagyon sok drámai elemmel és romantikus jelenettel, de szerencsére nem ezen volt a hangsúly. Itt-ott még egy két poén is akadt, a fiúk közötti vicces beszólások oldották egy kicsit a komor hangulatot. A lelki fájdalom ábrázolása, a veszteség és a gyász feldolgozásának leírása ebben a kötetben sikerült a legjobban a három közül, végre az érzelmek átadása is jobb lett. Most is voltak igazán szomorú halálesetek, sok megkedvelt szereplő esett el a harcokban vagy menekülés közben. A gonoszok még gonoszabbak, köpönyegforgatók most is vannak, árulás, fanatizmus és erkölcsi kérdések merülnek fel. Felbukkannak a múlt árnyai és bűnei, melyek kihatnak a jelenre is. Nagyon érdekes volt a múltbeli szál, szinte az érdekelt legjobban, már az első fejezetben lekötött és utána azon gondolkodtam, mi köze ennek a jelenhez. A történet vége felé a nagy összecsapás egy kicsit banálisan alakult, ott vártam volna még valami ütősebbet, de így sem volt annyira rossz. A záró fejezetek jók voltak, előrevetítették a jövőt, hogy bizonytalan ugyan, de van remény.

A karakterekkel most nem volt annyi bajom, mint eddig, egészen elviselhetőek voltak, még Natalie is. Végre nem hazudozott, nem titkolózott és tényleg mindent megtett, hogy felkutassa Ash-t, bár a végén a fogadalma miatt kicsit idegesítően viselkedett, én abban a helyzetben teljesen Ash-nek adtam igazat. Ha már Ash-nél tartunk, őt nagyon kedveltem ebben a részben, szíven ütött szinte minden rossz dolog, ami vele történt. Legtöbbször egyetértettem vele, sajnáltam és megértettem a helyzetét. Elijah kicsit elszürkült ebben a kötetben, de örültem, hogy ő is megtalálta a boldogságát, bár kicsit hamar túllépett Natalie-n ahhoz képest, hogy eddig (Natalie szerint) mennyire bele volt zúgva. Nagyon kedveltem a fivérét, Acelotot is, olyan kedves és jólelkű fiú volt, vidám és vicces. Öccse, Marcel egy elkényeztetett pökhendi kis ficsúr, de attól még őt is kedveltem egy kicsit, hisz csak egy kisgyerek volt. Egyikük sem érdemelte meg, ami velük történt. Sok mindenkit sajnáltam, de nem akarok neveket írni a spoilerveszély miatt.

Ilyennek képzelem Elijah-t
Forrás: pinterest

Tiszta Rózsa dörzsölt, ravasz és betegesen hisz az elveiben, emiatt sokféle gonoszságra képes, közben végig azt hiszi, neki van igaza és ő tesz jót az emberekkel. Célja, hogy egyesítse az országot, egy faj, egy nemzet, egy hit alatt, ehhez pedig semmilyen eszköztől nem riad vissza. Tetszett a lélekábrázolása. Sebastian még tőle is gonoszabb és romlottabb lelkű ember, Tiszta Rózsának legalább volt motivációja, indoka a sok szörnyűségre, de Sebastiannak nem, max. a rosszindulatúság, a hatalomvágy, meg az őrület. A mellékszereplőkkel is elvoltam, mindenkinek volt egy-két jellemző tulajdonsága, sokan meghaltak, de a legfontosabbak kitartottak a végéig.

A leírás már az előző résznél is tetszett, ez most sem volt másként, és ehhez jött még az a fejlődés,a mit a karakterábrázolás és az érzelmek átadása terén tapasztaltam. Ez a rész jobban átjött érzelmi szinten, meghatóbb és drámaibb volt, jobban együtt tudtam érezni a szereplőkkel. Az Edmund által narrált fejezetek ábrázolásmódja is nagyon tetszett, ott is valóban érzelmes és drámai részeket kaptunk.

A könyv külseje tetszetős, ahogy az egész sorozaté. Ez a könyv is szép, a belső lapok és a betűtípus esztétikus, könnyen és kényelmesen olvasható. A füles kivitelt eleve szeretem. A borítókép szép, illik a könyvhöz, mind a cím, mind a pillangó utal a történet cselekményelemeire. A színvilág is jó, bár nem tetszik annyira ez a kék, mint a többi részé, de a kék szín utal a felkelők zászlójának színére is. Magyartalan mondattal most is találkoztam, de alapjában véve kedveltem a fordítást. Tiszta Rózsa nevét nem említem megint, már az előző posztban taglaltam, mi nem tetszik benne és miért.

Összefoglalva egy jó kis disztopikus young adult fantasy sorozat ez. A három kötet közül az első talán a leggyengébb, tehát akinek az nem annyira tetszett, bátran olvassa el a folytatásokat, mert lehet, hogy még megkedveli a sorozatot. Az első rész egy Éhezők viadala fanfic-re emlékeztet, de a folytatások már egyedibbek, összetettebbek, azokban jobban megnyilvánul az írónő tehetsége és fantáziája. Ajánlom a romantikával fűszerezett YA disztópia kedvelőinek. Örólök, hogy végül az egész sorozatot elolvastam, kár lett volna kihagyni ezt az élményt az első rész hibái miatt.

Értékelés:
Cselekmény, történet: 5/4.5
Karakterek: 5/4.5
Leírás, stílus: 5/5
Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/18

 

Elizabeth Richards: Főnix

(Black City - A Fekete Város krónikái 2.)

Ash Fisher azt hiszi, hogy túl van már minden megpróbáltatáson. Eljegyezte Natalie-t, az élet csak jót tartogat számára. De a boldogsága csak addig tart, míg fenyegető látogatást nem tesz nála Tiszta Rózsa, és ultimátumot intéz hozzá: ha nem szavaz Rózsa Törvényére, ami a sötétfajzatokat és a többi másként gondolkodót haláltáborokba gyűjti, megöli Natalie-t. Elsőre egyszerűnek tűnik a döntés, de odadobhatja-e Ash sok millió sötétfajzat életét, hogy megmentse a szerelmét? Ash rögtön megpecsételi Natalie sorsát, amikor nem képes szerelmét feláldozni több millió sötétfajzatért. Ekkor bukkan fel Elijah Theroux, a jóképű básztetfiú, akit Natalie korábban kimentett az anyja laboratóriumából, ahol Elijah-t kínozták, és kísérleteztek rajta. Az őrök az ő mérgéből készítették a halálos Arany Ködöt, ami a Fekete Városban kitört lázadáshoz és Ash Főnixként, a lázadás jelképeként való újjászületéséhez vezetett. Elijah most visszatér, és Ash nem kedveli: nyilvánvaló, hogy Elijah odavan Natalie-ért, és Ash attól fél, hogy Natalie sem közömbös iránta. A Fekete Város krónikái című trilógia rajongói számára a Sötétség Városának lenyűgöző második része.

Évekkel ezelőtt olvastam A sötétség városa c. könyvet. Várólistámon szerepelt a sorozat, így most ez a második rész is sorra kerülhetett. Négy év távlatából csak annyira emlékszem az első kötetre, hogy az alaptörténet, a világ ötletessége tetszett, de a szerelmi szálon a tinidráma nem annyira. Nos, kb. ez a helyzet most is. Összességében ezt a részt sokkal jobbnak éreztem, izgalmasabb volt és mikor vége lett, jobban akartam a folytatást, mint anno az első rész végén. 

Mikor elkezdtem olvasni, eleinte nem rémlett minden az első részből, bár a fő eseményszálakra és szereplőkre emlékeztem, míg a mellékszereplőknél el kellett gondolkodnom, ki kicsoda. Aztán szépen lassan haladtam, sodródtam az árral és be-beugrottak a dolgok. A cselekmény szempontjából ez a rész messze felülmúlja az előzőt, rengeteg körömrágósan izgalmas helyzetet tár az olvasó elé Richards. Fordulatok, dráma, akció minden mennyiségben. Egyes helyeken nagyon izgultam, féltettem a szereplőket, máshol sajnáltam őket és a szívem hasadt meg értük. Az biztos, hogy Natalie-nak és Ash-nek sok megpróbáltatáson és szívfájdalmon kell átesnie, hogy végre elérhesse célját és megszerezzen egy titkos fegyvert, mellyel úgy hiszik, megdönthetik Tiszta Rózsa uralmát. Ebben lesz segítségükre az első részben megismert básztet fiú, Elijah. 

Annak ellenére, hogy ez a rész jobban sikerült az elsőnél és sokkal jobban lekötött, azért most is találtam néhány negatívumot. Ilyen például egyrészt az, hogy néhány fordulat előre kiszámítható volt, másrészt az érzelmi mélység megint nem volt annyira érezhető. Hőseink szerettei hullanak, mint a legyek, és ők meglepően érzelemmentesen reagálnak, pár sor búsulás, aztán nyomás tovább. A veszteség és a gyász feldolgozására nem sok időt szán a szereplőknek az írónő. Elhiszem, hogy az érzelgősség csökkentette volna a sztori pörgősségét és nem is nagyon volt a karaktereknek idejük arra, hogy sokáig szomorkodjanak menekülés ill. harc közben, de azért mégis jobb lett volna néhány szereplő elvesztését jobban meggyászolni. 

Ilyennek képzelem Ash-t
Forrás: wehearit.com

Ez a probléma azonban még mindig nem zavart annyira, mint a történet számomra legnagyobb negatívuma: a romantikus szál sutasága, a szerelmi háromszög és a félreértéseken, titkolózáson alapuló tinidráma. Már az előző részben is utáltam a Natalie-t bosszantó Ash-Evangeline szálat, most azonban fordított helyzetet kapunk a Natalie-Elijah kapcsolat miatt, szóval immáron szerelmi négyszögünk van (habár Evangeline hál' istennek ebben a könyvben nem szerepelt, viszont itt volt nekünk helyette Giselle). El sem tudom mondani, mennyire idegesítőek voltak a Natalie betegsége miatti titkolózás következtében kialakuló események. Legszívesebben megráztam volna Natalie-t, hogy mondja már el az igazat, mert minden bonyodalom azzal kezdődött, hogy ő titkolózott. Ez sok félreértéshez vezetett, ami miatt főhőseink eltávolodtak egymástól és a végén már mindenki mindenkivel csókolózik. Na, ez volt az, ami pont nem hiányzott az életemből, ez az értelmetlen drámázás, ami aztán - még idegesítőbb módon - egy csapásra megoldódik. Ezt kellett volna tenni már az elején is és akkor az egész problémakör elmaradt volna. Élet-halál harcot vívó, ellenségeik elől menekülő szereplőinknek erre nem igazán kellett volna az idejüket vesztegetniük. 

Emiatt a bosszantó eseménysorozat miatt kénytelen vagyok levonni egy pontot a karakterektől, mert annyira kicsinyesen, gyerekesen és idiótán viselkedtek. Egyébként ezt leszámítva kedveltem a szereplőket, Asht és Natalie-t is, meg persze Elijah-t, aki eleinte pimaszsága majd kedvessége révén került közelebb az olvasóhoz. Az ő titkára is fény derült, de valahogy nem tudtam rá haragudni. A testvéreivel kapcsolatban kíváncsi vagyok, mit tartogat még a harmadik rész, ők is érdekes figuráknak tűnnek. Kedveltem a dákok közösségét, valahogy a vándorcigányokra emlékeztettek. 

Ennek a résznek nagy pozitívuma, hogy jobban megismerjük a történet világát, nem csak Fekete Városban vagyunk, hanem a szereplők ide-oda utazgatnak, menekülnek, az olvasó így több helyszínt is megismerhet. Mindegyik vidéknek megvolt a maga jellegzetessége, szokásai, népe és ezekről jó volt olvasni. Tetszett az is, hogy jobban belelátunk a négyféle faj életébe, szokásaiba, tulajdonságaiba. Vannak emberek, hegyifarkasok, básztetek (afféle félig leopárd, félig emberszerű lények) és sötétfajzatok, akik vámpírhoz hasonlóan agyarral rendelkeznek és vérrel táplálkoznak (ezeknek több fajtája is létezik, van köztük pl. szárnnyal vagy karmos lábbal rendelkező példány is). A leírások jól sikerültek, könnyedén el tudtam képzelni minden lényt és helyszínt, mintha csak ott lennék. Egyedül az érzelmek ábrázolásának hiányos volta miatt nem éreztem száz százalékosnak az ábrázolásmódot. 

Ilyennek képzelem Natalie-t
Forrás

Az Őrök Állama még mindig nagyon hasonlít a hitleri Németországra a tiszta faj elérését célzó elveikkel, a gettókkal, koncentrációs táborokkal, kísérletekkel, önkényuralommal. Nem nehéz észrevenni a párhuzamokat és az a legdurvább, hogy ilyesmi vagy hasonló a valóságban is megtörtént. A történet helyenként most is emlékeztet Az éhezők viadalára (Tiszta Rózsa - Snow elnök, Poszáta - Főnix, a forradalom jelképe, Kapitólium - Centrum, stb.) és Marie Lu Legenda-sorozatára (June/Juno és Day nevű szereplő, a főszereplő elkapja a halálos vírust és beteg lesz, stb.) de szerencsére nem zavaró mértékben. 

A könyv külső megjelenése nagyon szép, tetszik a fedlapja, belső lapjai, a betűtípus, minden. A borító színe, élénksége és a főnixtoll mellett megjelenő tűz motívuma is illik a történet cselekményéhez. Aránylag jó volt a fordítás is, bár itt-ott találkoztam kissé magyartalan mondattal vagy kifejezéssel. Emlékszem, az első rész fordítása nagyon tetszett, de Tiszta Rózsa nevét már akkor is furcsának találtam és azóta sem vagyok vele kibékülve. Miért nem maradhatott meg az eredeti Purian Rose alakban? Egyértelmű lett volna, hogy ez férfinév és a Rose a vezetékneve, valamint a Rose név miatt értette volna az olvasó a rózsás utalásokat is, nem nehéz rájönni. Na mindegy, ezt már kár szóvá tenni, hisz már mindhárom rész megjelent ezzel az irtó fura és nehezen komolyan vehető névvel. 

Összességében ez egy szuperjól sikerült második rész, jobb, mint az első. Egy fantasyelemekkel átszőtt young adult disztópia, amelyben az elnyomó hatalom párhuzamot mutat a fasiszta Németországgal és amelyben három más-más fajhoz tartozó fiatal próbálja megdönteni a diktatúrát. Sok akcióra, szívet tépő drámai fordulatokra, és sajnos szerelmi huzavonára is kell számítani az olvasónak. Aki az elsőt szerette, annak ez is tetszeni fog. Én azonnal kezdem a harmadik részt, nemcsak a magamnak kitűzött várólista-csökkentés miatt, hanem mert tényleg megjött hozzá a kedvem. 

Értékelés: 

Cselekmény, történet, világfelépítés: 5/5

Karakterek: 5/4

Leírás, stílus, ábrázolásmód: 5/4

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/17

Jus Accardo: Touch - Érintés (Touch 1.)

Mikor egy idegen fiú száguld le a patak melletti töltésen, és épp a lába előtt ér földet, a tizenhét éves adrenalinfüggő Deznee Cross úgy dönt, kihasználja a lehetőséget, hogy felbosszantsa apját, ezért hazaviszi a titokzatos, jóképű, jégkék szemű srácot.

De valami nem stimmel Kale-lel. Dez cipőjét hordja a zuhany alatt, lenyűgözik az olyan tárgyak, mint egy DVD, vagy egy váza, és mintha attól tartana, hogy a lány egy érintésétől elporladna. De egyszer csak megjelenik Dez apja, fegyverrel a kezében, és jóval többet tud Kale-ről, mint kellene. Dez rájön, hogy sokkal több van a fiúban – és az apja „ügyvédi irodája” is más – mint az elsőre látszott.

Kale a Denazen részvénytársaság rabja volt – egy szervezeté, amely összegyűjtötte a „különleges” gyerekeket, akiket csak a Hatosnak neveznek, hogy fegyverként használja őket, egy egész életen át. Á, igen, és az érintése? Az halálos. Dez és Kale mindenre elszántan csatlakozik a Hatoshoz, hogy legyőzzék a Denazent, mielőtt azok kapják el őket és Dez apja rájön a legnagyobb titokra. A titokra, melyet Dez egész életében meg akart óvni.

A titokra, melyért Kale ölne, hogy megóvja.

Várólistám egyik hosszú ideje létező darabját sikerült ezúttal kipipálnom. Évek óta kíváncsi vagyok Jus Accardo Touch sorozatára, de valamilyen okból kifolyólag eddig soha nem kezdtem bele. Tényleg nem tudom, miért, hisz sok jót hallottam róla, a fülszöveg is izgalmakat ígér, mégis azt mondom, még jó pár évig itt várt volna szegényke a polcon, ha nem kezdem el ezt a mega-giga várólista-csökkentést. 

A könyvben minden megvan, ami egy jó olvasmányhoz szükséges: izgalmas, pörgős cselekmény,  fordulatok, szerethető karakterek, vagány hősnő, különleges képességek, különböző érdekcsoportok egymás elleni harca, romantikus szál. A történet elég izgalmasan indul. A pimasz lázadó, Deznee megismerkedik egy furcsán naiv, különleges sráccal, Kale-lel, aki éppen menekül valaki(k) elől. A lány segít a szerencsétlen fiún, akiről kiderül, hogy épp Deznee apja akarja őt elkapni. A lány rájön, hogy apja nem egy arrogáns ügyvéd, akinek eddig hitte, hanem egy titkos szervezet főnöke, aki a Kale-hez hasonló, különleges képességekkel rendelkező személyekre vadászik, hogy saját céljaira használhassa a képességeiket. Aki nem akar együttműködni, azt bezárják, elkábítják, kényszerítik vagy elteszik láb alól. Dez mindig is bosszantani akarta az apját, eleinte Kale-en is emiatt segít, aztán megsajnálja, mikor rájön az igazságra. Ketten szállnak szembe Dez apjával és a gonosz szervezettel, hogy megmentsenek egy Dez számára fontos személyt és persze Kale-t is. 

A történet végig pörgős, érdekfeszítő. Mindig akad valami izgalom vagy fordulat, titkolózás, menekülés, harc, átverés, múltbeli titkok leleplezése. A sztori és Kale karaktere kicsit emlékeztetett a Kyle XY című TV sorozatra, amit egyébként szerettem. Ez a könyv is tetszett. Érdekesek voltak a képességek, a cselekmény lekötött, bár néhány helyen azért kiszámítható volt. 

A karaktereket is kedveltem. Üdítő színfolt volt Dez bevállalóssága, pimasz vagánysága és Kale aranyos tudatlansága, tapasztalatlansága. A fiú alig töltött el némi időt a Denazenen kívül, ahol fogva tartották, hogy felhasználhassák a képességét. Emiatt ismeretlen neki a kinti világ, az élet apró dolgai, valamint a képessége miatt az érintés is. Kale érintése ugyanis halálos: akihez hozzáér, pár másodpercen belül elsorvad, meghal és elporlad. Ezért soha nem érhet hozzá senkihez, viszont Dez az egyetlen, akit meg tud érinteni anélkül, hogy kárt tenne benne. Főhőseink okosak és elővigyázatosak ugyan, de néha nem elég furfangosak, emiatt néha hibás döntéseket hoznak, melyek csak fokozzák az izgalmakat. 

A sorozat kötetei külföldön
Forrás

A mellékszereplők közül Deznee apja, Cross volt a legellentmondásosabb karakter. Nem tudni, hogyan érez a lánya iránt és mik a valós céljai vele. Lehet sejteni, hogy hűséges a szervezethez és nem teljesen őszinte, azt viszont nem tudni, mennyire fontos neki a lánya. A másik nagy kérdés Ginger figurája. Hol vannak a képessége határai, milyen okai vannak a tetteinek és milyen célok vezérlik? Bírtam Brandt karakterét is, igazán érdekes volt, ami vele történt. Alex karaktere is említésre méltó: szereti Deznee-t, vissza akarja kapni, féltékeny Kale-re, de amiatt képes lenne elárulni őket és kivonni a forgalomból a riválisát? A Hatosok között van még jó pár érdekes képességgel rendelkező személy, remélem, róluk többet megtudunk még a többi részben. És a fő kérdés az marad, lesz-e valamilyen mellékhatása annak, amit Deznee a könyv végén tett, és ha igen, vajon mi lesz az, milyen nehézséget fog neki ookozni. Kíváncsian várom a folytatást.

A romantikus szál is érdekes, jól felépített, bár kissé gyorsan haladnak a szereplőink. Alig ismerik egymást, de már szerelemről beszélnek és a testi szerelem vonatkozásában is sok minden történik köztük ahhoz képest, hogy Kale mégcsak a kezét serm fogta még meg senkinek romantikus értelemben. Dez és Alex viszonya plusz csavart ad a sztorinak: Deznek előbb rá kell jönnie, mit érez volt barátja iránt és mi az, ami Kale-hez fűzi. 

A könyv külleme szép és igényes, tetszik a sejtelmes háttér, a borítóképen látható fiú alakja kék szemével és fekete hajával egyértelműen Kale utal. Megvan a pillantásában a kedves naivitás, de az arckifejezése zordságot és hűvös kegyetlenséget is sugall, ami utal a múltban elkövetett tetteire. Szerintem nagyon jól eltalált kép, illik a történethez, bár kicsit sötét és komor. A szerző stílusa tetszett, ahogy a fordítás is. A leírások érzékletesek, de nem fárasztóan aprólékosak. Dez narrációja szórakoztató, ettől is olvastatja magát a könyv. 

Összességében izgalmas olvasmány. Azoknak ajánlom, akik szeretik az X-men szerű sztorikat, képregényeket, vagy az olyan történeteket, amelyben a jók menekülnek a rosszak elől, illetve szembeszállnak a gonoszokkal. Romantikus YA könyv veszélyekkel és erkölcsi dilemmákkal fűszerezve. Előttem olvasás közben szinte filmként játszódtak le az események, és ennek a filmnek megnézném a második részét. Nemsokára olvasom is a következő részt. 

Értékelés:

Tartalom, cselekmény: 5/5

Karakterek: 5/5

Stílus, ábrázolásmód, leírás: 5/5

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/19

Veronca Roth: A hűséges

(A beavatott 3.)

Darabjaira hullott a csoportokra épülő társadalom, amelyben Tris Prior hitt korábban: erőszakos cselekmények és hatalmi harcok vezettek a széteséséhez, a túlélők veszteségek és árulások sebeit hordozzák. Tris ezért aztán él a felkínált lehetőséggel, hogy feltérképezze a város általa ismert határain túli világot. Hátha ott, a kerítésen túl megadatik neki és Tobiasnak, hogy elkezdjék egyszerű, közös életüket, amelyet nem terhelnek szövevényes hazugságok, érdek-összefonódások és fájdalmas emlékek.

Az új világ azonban félelmetesebbnek bizonyul, mint amelyet Tris maga mögött hagyott. A korábbi felismerések értelmüket veszítik, veszélyes új igazságok formálják át az embereket, akiket szeretett. Trisnek ismét meg kell vívnia a maga csatáját, hogy megérthesse a bonyolult emberi természetet és önmagát: képtelennél képtelenebb döntéseket kell hoznia a bátorság, a hűség, az áldozatkészség és a szeretet próbatételei során.

Na, végre erre is sort kerítettem. Évek óta (komolyan!) terveztem már, hogy elolvasom A beavatott-trilógia harmadik részét, de még csak most sikerült. Mint ahogy már korábbi posztokban is írtam, masszív várólistacsökkentésbe kezdtem, melynek keretein belül olyan könyveket olvasok el, melyek már régóta várakoznak olvasatlanul a polcomon. Most a kezembe került Tris történetének befejező része. A sorozatból még a Négyes c. kiegészítő kötet van hátra, de nemsokára abba is belekezdek.

Mivel nagyon régen olvastam az első két részt, nem nagyon emlékszem már rá, főleg a másodikra. Az első rémlik, azt többször is olvastam, tetszett és a filmet is többször láttam. A másodikat viszont csak egyszer olvastam és a film is eléggé eltért a könyvbeli eseményektől, tehát nehézkesen tudtam csak belerázódni a harmadik rész elején a Ki kicsoda és mit akar? relációkba. Voltak számomra teljesen ismeretlen nevek, Carára és Zeke-re szinte nem is emlékeztem már.

Persze ahogy olvastam, lassan fel-felrémlettek dolgok és végül képbe kerültem. Viszont elkövettem egy nagy hibát: annak idején láttam a moziban a harmadik filmet anélkül, hogy a könyvet olvastam volna és akaratlanul is olyannak képzeltem az új szereplőket, mint ahogyan a filmben láttam őket. Az események sem úgy alakultak, vártam azokat a cselekményelemeket, de nem kaptam meg és ez bosszantott. Bevallom, hiányérzetem volt, a filmet sokkal eseménydúsabbnak és izgalmasabbnak találtam, holott az elvileg csak a könyv felét öleli fel, de persze attól oly mértékben eltér, hogy nem tudnám megmondani, meddig jutott a film a könyvbeli történethez képest. Hogy hogyan és hová akartak eljutni a negyedik filmmel (amit sajnos nem fognak leforgatni), azt már nem fogjuk megtudni. Őszintén szólva nekem a film tetszett és most a könyvvel összehasonlítva is azt mondom, a film sokkal jobb volt, mint a könyv. Ritka eset. A másodiknál például tetszett a film, de pont azok a részek nem jöttek be, ahol eltért a könyv cselekményétől. Na itt pont fordítva: nagyon ötletes és kifejező volt, ahogyan eltértek. A könyv ehhez képest nem nyújtott annyi érzelmet és drámaiságot, kivéve a végét.

Forrás

Furcsa volt újra megszokni ezt a minimál leírásos, jelen idejű E/1 mesélést. Egyszerű, letisztult mondatok, a szöveg nincs túlcicomázva, de csupaszsága miatt néhol sokkal hatásosabb és drámaibb, mint egy túldíszített szöveg. Valahogy mégis kevésnek éreztem egy kicsit. Tetszett benne a testvéri szál, a bűntudat és a szeretet-gyűlölet bemutatása, valamint jól bánt a szerző az erkölcsi dilemmák ábrázolásával is, pl. genetikailag tiszták, sérültek, stb. Ezúttal két narrátorunk van: Tris és Tobias. Hangjuk épp csak egy kicsit különbözik egymástól, gyakran vissza kellett lapoznom, hogy megnézzem, éppen kinek a fejében vagyok, mert nagyon hasonló volt a két narráció. A családi kötelékek nem szokványosan alakultak egyikük esetében sem. Mindketten harcolnak a démonaikkal, múltjukkal, félelmeikkel, bűntudatukkal, közben próbálnak helytállni egy új helyen, egy számukra teljesen ismeretlen világban és életben. Ehhez segítséget kapnak Matthew, Nita, David, Amar és George személyében.

Ha már a karaktereknél tartunk, az új szereplők nem sok vizet zavartak, nem éreztem őket annyira kidolgozott jellemnek, hogy sokáig emlékezetesek maradjanak. A régiek sem voltak olyan egyediek. Christinát most is kedveltem, aranyos, bátor és támogató barát. Peter most épp nem szemétkedett, Caleb a bűntudatával küzd, Uriah és a többiek pedig jóformán semmit nem csinálnak. Evelyn és Marcus egymás ellen áskálódnak, miközben egy háborút készülnek kirobbantani. Nem is sejtik, hogy kívülről még nagyobb veszély leselkedik rájuk. Végül az egyik legnagyobb konfliktus olyan hamar és könnyen megoldódott, hogy nem hittem el, hogy csak ennyi volt. Azt gondoltam, még lesz valami csavar, de csalódtam, mert nem volt. Főszereplőink hozzák a megszokott formájukat, Tris olyan, mint eddig, okos és bátor, nem könnyen lehet félrevezetni és nem fél nehéz döntéseket meghozni. Tobiast jobban megismerjük, kiderül, milyen tipródó lélek. Ezúttal nem éreztem köztük azt a tökéletes harmóniát, amit eddig, de tetszett, hogy bármi történt, mindig visszataláltak egymáshoz, még ha véletlenül elkövettek is valamit a másik ellen.

Forrás: fanpop

A könyv vége felé pörögnek fel valamelyest az események, de itt is hiányoltam a látványos akciót és a meglepőbb fordulatokat. Oké, volt dráma, veszteség, de nem akarom lelőni a poént. Érdekes volt a könyv legvége, ami már kicsit lelkizősebbre sikeredett: azt mutatja be, hogyan tud megbirkózni az ember egy fájó veszteséggel, hogyan éli túl és miként áll fel egy csapás után. Túlélés, megbocsátás, továbblépés, fájdalom és felejtés, küzdeni akarás kérdései merülnek fel.

Küllem tekintetében a könyv lehetne kissé esztétikusabb is. A borítókép egész jó és a színe is szép, de belül a lapok sárgásak és durva anyagúak, merevek, vastagok. A betűtípus jó, olvashatóan nagy. Ám van valami, ami mellett nem tudok elmenni: a sok helyesírási és gépelési hiba. Oké, mindenki ejt hibát, gépeléskor én sem mindig veszem észre, ha valamit félreütök, ezért bocsánatot kérek. Ha észreveszem a hibát, mindig javítom, mert helyesen szoktam írni, de még így is maradhat benne hiba. De hogy egy könyvnél, amin többen is dolgoznak, hogy maradhat ennyi hiba, nem tudom. Fordító, szerkesztő, nyelvi korrektor, stb. és mégis rengeteg helyen láttam hibás írásjelet, fura tördelést, összevissza kitett kötőjelet, elírásokat, melyek csökkentik az olvasási élményt.

Végül csak az maradt hátra, hogy összefoglaljam a gondolataimat a könyvről. Nos, a sorozat három része közül ezt éreztem leggyengébbnek. Vannak benne hibák, de aki szerette az első két részt, annak mindenképpen ajánlom. Egy elgondolkodtató disztópia romantikus részekkel, családi konfliktusokkal, erkölcsi kérdésekkel és a cselekményben egy hibás társadalom megjavítására, megreformálására irányuló céllal. Úgy érzem, mostanra már kezdenek lecsengeni a disztópiák, talán ezért sem élveztem már annyira ezt a történetet. Mindenesetre a Négyest még elolvasom, legyen teljes a sorozat.

Értékelés:

Történet, cselekmény: 5/4

Karakterek: 5/3

Leírás, ábrázolásmód: 5/4

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/15

Kelly Oram: Cinder & Ella

Ella élete minden, csak nem tündérmese. Nyolc hónapja, hogy a tizennyolc éves lány édesanyja autóbalesetben meghalt, ő pedig súlyos sérüléseket szenvedett a karambolban. Most gyerekkora óta nem látott apjához meg annak új családjához kell költöznie, ahol egy mostohaanya és két utálatos mostohatestvér várja. Mesés

Egyvalaki tartja Ellában a lelket: Cinder, akivel évek óta barátok a neten, de sosem találkoztak. A lány annyit tud, hogy a fiú vicces, szexi, okos, és ugyanakkora könyvmoly, mint ő. (Meg hogy totál bele van zúgva a nagydumás srácba, de ez mellékes) Fogalma sincs róla, hogy Cinder az egyik legmenőbb hollywoodi színész, aki a kedvenc könyvükből készült filmben játssza a herceget. Vajon képes a valóságban is tündérmesévé változtatni Ella életét?

Tovább haladok a várólistacsökkentéssel. Ez a LOL-könyv is régóta várja már, hogy elolvassam, de most azt gondoltam, ideje lesz elkezdenem, ha már ennyire benne vagyok ebben a mesefeldolgozás-témában. A címéből ítélve ez egy újabb Hamupipőke retelling sztori. Nos, ebben nem csalódtam. És a könyvben sem.

Ez volt az első LOL könyv, amelyet olvastam, de ha a többi is ilyen, akkor rám számíthatnak olvasóként, mert ez kifejezettem tetszett. Adott egy lány, aki a mostohacsaláddal kénytelen élni, ám itt van némi csavar a történetben. Ella anyja halála után kerül a tíz éve külön élő apjához és annak új feleségéhez, valamint lányaihoz. A könyvben az egyik fő konfliktusforrást az apa-lány akapcsolat okozza, valamint Ellának az új család többi tagjához való kapcsolata. Üdítő fejlemény, hogy nem minden mostoha volt gonosz, és az írónőnek nagyon jól sikerült felépíteni az érzelmeket a család-szál minden vonatkozásában. Megbántottság, elhagyatottság, irigység, féltékenység, alkalmazkodás, múltbeli bűnök felemlegetése, öngyilkossági hajlam, harc az önállóságért, iskolai kiközösítés és szekálás - csak néhány téma azok közül, melyek előtérbe kerülnek a könyvben. 

A másik fontos cselekményszál a Cinder és Ella között szövődő szerelem, amely szintén hangsúlyos szerepet kap. Ella egy egyszerű, félig latina származású lány, aki egy balesetben megsérült, Cinder viszont egy ismert színész, valódi sztár, akiért milliók rajonganak és a szenzációhajhász lesifotósok meg a fanatikus rajongók minden mozdulatát figyelik. Ella az interneten ismerkedett meg a sráccal, aki nem vallotta be neki igazi kilétét, a lány csak a netes nicknevén ismeri. A Cinder és az Ellamara név egy olyan képzeletbeli mű (könyv és film) főszereplőinek a nevei, melyért főhőseink rajonganak a könyvben. A lány és a srác ilyen néven ismerik csak egymást, de közben a legjobb barátok, lelki társak, szerelmesek lesznek anélkül, hogy tudnák, ki kicsoda valójában. Cinder a sztárságát titkolja el, Ella pedig azt, hogy a balesetben maradandó károsodásokat szenvedett mind testileg, mind lelkileg. 

Ilyennek képzelem Cindert/Briant (A képen Zayn Malik)
Forrás: look.co.uk

Ella küzdelmei és rehabilitációja, illetve testi-lelki felépülése mellett a főhősök között lévő kapcsolat nehézségeit követheti nyomon az olvasó. Kedves, jól felépített szerelmi Emellett ott van még a sztárság árnyoldalait taglaló kérdéskör, a népszerűséggel együtt járó felhajtás és rosszindulat kezelésének problémája, valamint a döntésképtelenség leküzdésének, az önérvényesítésnek a kérdése is. Nagyon sok összetett problémával foglalkozik a könyv és mindegyiket jól közelíti meg, elég részletességgel tárgyalja, mégsem szájbarágósan. Tetszett az egyensúly a drámai és a romantikus, illetve a szívmelengető részek között. A történetbe nem nagyon tudok belekötni.

A karakterek is a szívemhez nőttek, szerettem Ellát és a családját. Az egyetlen negatívumot Ellával kapcsolatban a könyv első felében éreztem, mikor saját megbántottsága és sértettsége miatt úgy megy oda az új családhoz, hogy eleve utálja őket. Nem veszi észre, de tulajdonképpen ő az, aki nem akar beilleszkedni, eleve nem szimpatikus neki egyik mostoha-családtag sem, nem is erőlteti meg magát, hogy velük barátkozzon és minden megnyilvánulásukat sértésnek vagy személye elleni támadásnak fog vel. Ez persze valahol érthető, hiszen nagy veszteség érte, még nem épült fel, sőt, bizonyos fogyatékosságai maradandóak, persze, hogy el van keseredve. Ráadásul odakerül a szinte idegen apjához, aki annak idején elhagyta őt, és azóta felé se nézett, már vígan él az új nőjével meg annak a gyerekeivel, akik nem is a sajátjai, mégis sokkal jobban ismerik őt, mint a saját lánya. Nehéz lehet ilyesmit feldolgozni, de a könyv végére mindenki őszinte lesz mindenkivel. Előkerülnek a fájó pontok, kiéleződnek a konfliktusok és mindenre születik kompromisszumos megoldás. 

Alapjában véve a családtagokat is bírtam és bár eleinte tényleg gonosz mostohának tűntek, később árnyaltabb lett a kép. Juliette eleinte semleges volt, majd nagyon szimpatikus karakter lett. Tulajdonképpen ez volt az érzéseim az apuka és a mostohaanya figurájával is. A másik mostohatesóval más a helyzet, ő tényleg gonoszul viselkedett, de ő sem volt velejéig romlott, csak irigykedett és féltette a boldogságát: nagyon halványan érthetőek voltak az indokai. Férfi főhősünk, Cinder vagyis Brian nagyon kedvelhető szereplő. Eleinte kicsit gyáva és nem tud kiállni a saját érdekeiért, de a végén megjön az esze és a bátorsága. Jók voltak az üzeneteik, a beszélgetéseik Ellával, itt-ott beszóltak egymásnak, szórakoztató volt olvasni a csipkelődéseiket. A könyv vége pedig szuper volt, nagyon bejöttek a hamupipőkés utalások. 

Ilyennek képzelem Ellát
Forrás: twitter.com

A könyv olvastatta magát, két nap se telt bel, mire végeztem vele. Az írónő stílusa nagyon tetszik. Nem bonyolítja túl a dolgokat, könnyen, érthetően fogalmaz, viszont sokféle témával foglalkozik. Nem volt az az érzésem, hogy csak bele-belekapunk valamibe és aztán nincs kidolgozva, mint sok más könyvnél. Itt minden problémának volt gyökere, következménye, megoldása. Az érzelemábrázolás remekül sikerült, itt-ott humoros elemeket is találunk a sok drámai esemény mellett. 

A mű külseje egész jó, fiatalos, ezzel nagyjából jelzi az olvasóközönség korát. A borítókép nekem kissé től színes és harsány, nem is beszélve arról, hogy talán kicsit túl vidámnak érzem ilyen komoly témákat boncolgató könyvhöz képest. Bár nekem kicsit től gyerekes, azért értékelem a rajta lévő utalásokat, az üvegcipellőt, a telefonokat, a jegyet, a sztárságot jelképező csillagokat és a két emberalakot. Ellát egyáltalán nem ilyennek képzelem, Briant se igazán, de ez még nem olyan nagy baj. A könyv küllemével, a kiadás minőségével sincs bajom. Igényes, szép, minden oké vele. 

Összbenyomásom az, hogy ez egy jó kis tinikönyv. Aranyos szerelmi történet, mellé komoly problémák, konfliktusok, küzdelmek. Ajánlom azoknak, akik szeretik a jelenben játszódó (nagyjából) reális, romantikus YA történeteket. Akiket vonz a sztárok világa, szeretik a gimis történeteket, vagy  a mesefeldolgozásokat, azoknak biztosan tetszeni fog. 

Értékelés: 

Történet, cselekmény: 5/5

Karakterek: 5/5

Leírás, stílus, ábrázolásmód: 5/5

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/19

Chanda Hahn: Tündérkönyv

(Balszerencsés tündérmese 3.)

A 16 éves Mina Grime rendületlenül küzd a családját sújtó átok ellen, és próbál pontot tenni a kalandos mesék végére, de úgy tűnik, belefáradt. Úgy dönt, megpróbálja figyelmen kívül hagyni a küldetéseket, amiket a Történet kitalál számára. Ám egy hirtelen tragédia mindent megváltoztat. Mina rájön, hogy nem kerülheti el sorsát.

Épp próbál talpra állni, és szembeszállni végzetével, mikor váratlanul felbukkan egy titokzatos alak, aki megzsarolja Minát. Így a lánynak nincs más választása, mint az, hogy minden veszélyt vállalva engedelmeskedik. A helyzetét csak nehezíti, hogy le kell győznie Brody iránt táplált szerelmét.

Eközben Jared, Mina tündér segítője mindent megtesz, hogy megóvja a lányt. De ő sem képes minden pillanatban mellette lenni. Így amikor valami igazán értékes dolgot ellopnak Minától, magának kell küzdenie a mesebeli gonoszok legerősebbjeivel. És eközben olyan döntéseket kell meghoznia, amik a szerelmét és az életét is veszélybe sodorhatják.

Közvetlenül a Balszerencsés tündérmese második része után olvastam a harmadik részt és meg kell mondjam, most azonnal követelem a negyediket! Nagyon bosszantó, hogy pont itt, a legizgalmasabb résznél kaszálták el a sorozatot. Hú, ez a könyv nagyon jó volt, főleg a vége! Ez a sorozat eddigi legjobb része, muszáj vagyok beszerezni angolul a folytatást, mert magyarul sajnos nem fogják kiadni a maradék két kötetet. 

A történet izgalmas, az eleje szívet tépő, a vége még inkább sokkoló. Mina most is belekerül egy mesébe, ezúttal a Rumpelstiltsin (magyarul Lumpenstikli vagy Koppciherci néven is ismert). A mese végigjátszása mellett van egy sokkal fontosabb küldetése. Meg kell tennie valamit, hogy megmentsen valakit, akit szeret, de ezt Jared nem akarja hagyni, mert félti a lányt a rá leselkedő veszélyektől. Ez állandó konfliktusforrás köztük. 

Mina szerelmi élete sem alakul valami jól. Szerelme, Brody majdnem járni kezd a legjobb barátnőjével, Nan-nel, de közben valahogy Minához is vonzódik. Minának fáj látnia, hogy barátai közelebb kerülnek egymáshoz, ugyanakkor azt szeretné, ha boldogok lennének. Ő pedig Jaredhez kerül közelebb, mígnem a könyv végén kapunk egy hatalmas fordulatot. A szerelmi szálon érdekesen alakulnak a dolgok, de még mindig nem elég kidolgozottak számomra a szereplők közötti érzelmek. A karakterek ebből a szempontból kissé sekélyesnek és ingatagnak hatnak, nem érzem az igazi mély érzelmeket a tetteik mögött. 

Mina újabb kalandokba keveredik, harcol a gonosz Történet ellen, de nem ismer minden szabályt, így folyton veszélyes helyzetekbe keveredik és néha rosszul dönt. Érdekesek az új helyszínek és karakterek, a Tündér keresztanyák, a főnix, a sellők, trollok, víziszellemek és egyéb tündérlények. Kaptunk egy új szereplőt Sel személyében, akit rögtön a szívembe zártam. 

Forrás

Mina hatalmas fejlődésen ment keresztül az első rész szerencsétlen lánykája óta. Most igazi vakmerő harcossá vált, aki képes még a Grimoire nélkül is legyőzni az ellenségeit. Persze néha most is hoz rossz döntéseket a naivitása miatt, de jobbára helyesen cselekszik. Sok szenvedésen kellett keresztülmennie ebben a részben, csodáltam, hogy milyen jól viseli, mennyire erős és határozott lett. Új képességei is vannak, melyeket nem fél használni. Tetszett a jellemfejlődése. 

A leírások nagyon érzékletesek, remekül sikerült a Tündérvilág ábrázolása. Könnyen magam elé tudtam képzelni a helyszíneket és a különféle kényeket, szerintem ebből a szempontból ez a rész sikerült legjobban. Mind a cselekményt, mind a leírást tekintve ez a könyv lett a kedvencem a három közül. Sok mindenre fény derül, ugyanakkor rengeteg dologra nem kapunk még választ, ami továbbra is fenntartja az érdeklődést.

A könyv külleme hasonlóan igényes, mint az eddigiek. A borítóképen látható fiúban Jaredet ismerhetjük fel fekete hajával és szürke szemével, de az elvetemült pillantása Teague-re is utalhat. Szerintem telitalálat. A kép jobb oldalán a lángok is fontos szerepet kapnak a könyvben többféle szempontból is. A színe is szép élénk. A könyv belül is esztétikis, szeretem, hogy olyan jól olvasható. Rövidsége miatt is hamar elolvastam, egy napba sem telt. Meg persze érdekeltek is a fejlemények.

Mindent egybevéve szerintem ez a sorozat legjobban sikerült része: izgalmas, fordulatos, tele újdonságokkal és érzelmekkel. Akiknek tetszett az első két rész, azok ezt is szeretni fogják, mert most aztán igazán beindultak az események. Mina már nincs annyira beleszorítva a mesei keretekbe, így a történet sokkal érdekesebbé, egyedibbé, kiszámíthatatlanabbá válhat, amitől csak még jobb lesz. Alig várom, hogy olvashassam a folytatást. 

Értékelés:

Cselekmény, történet: 5/5

Karakterek: 5/4.5

Ábrázolásmód, stílus: 5/4.5

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/19

Scarlet - Piroska és az Ordas Rend katonái 

(Holdbéli krónikák 2.)

Cinder, a kiborglány kalandjai folytatódnak - éppen szabadulni próbál cellájából, de még ha sikerül is neki, ő lesz a Nemzetközösség legkeresettebb szökevénye. Eközben francia földön nyoma vész egy idős asszonynak, Michelle Benoit-nak, gyönyörű és makacs unokája, Scarlet pedig rendületlenül keresi. A vörös hajú francia szépséggel a nyomozása során egyre különösebb találkozások történnek. Megismerkedik Farkassal, az egyszerre vonzó és ijesztő pankrátorral, akivel együtt erednek a rejtélyek nyomába. De a rejtélyek csak sokasodnak, miután megismerkednek Cinderrel. Ahogy közös erővel próbálják megakadályozni, hogy Levana királynő végveszélybe sodorja a Föld teljes lakosságát, lassanként fény derül arra is, mi köze egymáshoz Scarletnek és Cindernek...

Aki olvasta a bejegyzésemet a Holdbéli krónikák első részéről (Cinder), az tudja mennyire szerettem. Minden megvolt benne, ami egy jó könyvhöz kell: izgalmak, fordulatok, akció, érzelmek, titkok, kidolgozott szerelmi szál. Ennek tetejébe még mesefeldolgozás is és a távoli jövőben játszódik. Nos, a második részt nem kis elvárásokkal kezdtem el, de a Scarlet c. kötetnek is sikerült megugrania a lécet. Nem lett akkora nagy kedvenc, mint a Cinder, de szerettem, és ugyanúgy végigizgultam.

A helyszín ezúttal félig a Föld, félig pedig az űr, illetve az űrhajó, szóval itt még több sci-fi elemet kapunk. A földi helyszínek közül természetesen megjelenik Új-Peking, ahol Kai uralkodik, valamint fő helyszínünk Európa, méghozzá Franciaország, ahol Scarlet él egy kis vidéki farmon. 

A portugál borító
Forrás: moly.hu

Nos, itt már két főszereplőnk van: Cinder és Scarlet. Cinder szála folytatódik ott, ahol az előző könyv véget ért, a kiborglány ahelyett, hogy várja, hogy Levana királynő elvigye a Holdra és halálra ítélje, megpróbál megszökni a börtönből. Ehhez váratlan segítséget kap Thorne kapitány személyében, akinek karaktere feldobta az egész könyvet. Nagyon szórakoztató volt! Imádtam a csipkelődéseiket Cinderrel, sokszor beszólogattak egymásnak. Jó volt újra hallani Iko-ról is. Egy másik szálon Kai életét követjük nyomon, megtudjuk, hogyan (nem) sikerül neki szembeszállni a gonosz holdbéli királynővel és milyen érzéseket táplál Cinder iránt. Hamupipőke történetében tehát ott járunk, hogy a bál után mindenki őt keresi. Cinder sok mindent megtud a múltjáról, és végre döntésre jut, hogy Cinderként menekül tovább, vagy Selene hercegnőként szembeszáll Levanával.

Másik főhősnőnk a második kötet címszereplője: Scarlet. A vörös hajú francia lány egy farmon él a nagymamájával, ahol paradicsomot termesztenek. De a nagymamája eltűnt és a lányt kétségbe ejti, hogy a rendőrség sem tud segíteni neki. Persze mi, akik olvastuk az első részt, már tudjuk, hogy Scarlet-nagyinak Selene hercegnőhöz volt köze és most Levana katonái üldözik, hogy a hercegnő nyomára bukkanjanak. Scarlet tehát belecsöppen egy olyan veszélyes ügybe, melyhez semmi köze sincs, valamint mellé szegődik egy Farkas névre hallgató különös fiatalember, aki legalább olyan veszélyes, mint amilyen kedves. Gondolom ebből már sejtjető, hogy ez a kötet Piroska és a Farkas törénetét dolgozza fel modern formában és érdekes csavarokkal.

Forrás

Tetszett, hogy bár ismerem a mesét, a fordulatok nem voltak kiszámíthatóak, az írónő mindig meg tudott lepni valamivel. Nagyon el voltak találva a mesei utalások és azok a részek is, ahol a szerző eltért a mese történetétől, mert kreatív lenni. Ez a könyv is sok izgalmat és akciót tartogat, meg persze egy kedves romantikus szálat (amiből egyébként jó lett volna többet kapni). Remélem, olvashatok még Scarleték párosáról a következő könyvben is, mert még olyan félkész a kapcsolat a két szereplő között (ami a történtek fényében persze érthető). Sok drámai esemény történik ebben a könyvben, de ezt a borongós hangulatot a romantikus elemek, valamint a humoros részek, poénok oldják. Összességében nagyon bejött ez a történet is, Meyer csodálatosan felépítette ezt a világot. Minden logikus, minden apróságnak van értelme.

A szereplőket nagyon megkedveltem, Cindert eddig is szerettem, de a jelleme sokat változott az első rész óta, sokkal vagányabb, erősebb, okosabb lett. Kai most is cuki, szerethető, aranyos srác, de kicsit tehetetlen császár. Scarlet pedig eleve bátor, vagány, badass hősnő, aki nem fél cselekedni, sem a szerettei segítségére sietni. Nem hátrál meg, ha nehézségekbe ütközik, igazi túlélő és eléggé vág az esze. Farkas és a fivére érdekes karakterek, sosem tudni, mit várhatunk tőlük. Mivel mi olvasók tudjuk, hogy ők farkasmutánsok, akik Levana katonái, nem lepődünk meg annyira, mint Scarlet, de azért a sztori néhol így is sokkoló volt. 

Scarlet egy külföldi borítón
Forrás

Szerettem az új és a régi szereplőket egyaránt, de az i-re a pontot Carswell Thorne tette fel. Vicces volt, őrült, beképzelt és szórakoztató. Vagánykodott, de tudta, mikor kell magát visszafogni. Kicsit emlékeztetett Flynn Riderre az Aranyhaj és a nagy gubanc c. meséből. Ja, ha már itt tartunk, a sorozat harmadik része, a Cress Aranyhaj (Rapunzel) történetét dolgozza fel. Nagyon várom, de úgy döntöttem, nem kezdek bele angolul, mert a Könyvmolyképző kiadja az egész sorozatot magyarul, tehát elvileg hamarosan megjelenik a harmadik rész is végre, a magyar olvasóközönség számára is elérhető formában. Nagyon remélem, hogy hamar jön a harmadik rész, mivel az első két résznek már van magyar kiadása, kvázi azzal nem sokat kell foglalkozni (nem kell lefordíttatni, stb.), csak újra kiadni. Bízom benne, hogy nem kell éveket várni az egyes kötetek között.

A kiadvány szuper minőség, szép a borítókép, jók a lapok, tetszett a fordítás is. Alig találtam benne kivetnivalót, megfelel az ízlésemnek. Talán a borító lehetne egy kicsit esztétikusabb, kifejezőbb, élénkebb. Megvan benne a Piroska-utalás, de ennyi. Hiányzik valami extra. Az írónő stílusa remek, annyira szépen fogalmaz, és olyan pontosak a leírások, hogy mindent könnyen el tudtam képzelni annak ellenére, hogy nem vagyok nagy sci-fi rajongó. Az ábrázolásmód, az információadagolás, a feszültségkeltés, az érzelmek megalapozása terén is fantasztikus ez a könyv. Nem tudom, mi az oka, de a Cinder egy picit jobban tetszett, pedig ebben is megvan minden, ami csak kell egy szórakoztató olvasmányhoz. Talán azért érzem így, mert itt kétféle történetet kapunk, melyek persze a végén összeérnek, de így meg kellett osztani a figyelmünket a két történetszál között (és akkor még ott volt Kai szála is). Lehet, hogy tudat alatt ezt a szétszabdaltságot éreztem egy icipici negatívumnak, pedig alapjában véve minden cselekményszál izgalmasan alakult, nem volt olyan személy, akiről ne olvastam volna szívesen.

Összességében kitűnő könyv, ajánlom a sci-fi rajongóknak és a mesefeldolgozások kedvelőinek. Akik szerették az első részt, azoknak ez is tetszeni fog. Jó viszontlátni a már kedvelt szereplőket és megismerni újakat. Szórakoztató, romantikus, akciódús YA történet, mely a folytatásra is biztosan tartogat még izgalmakat. Én nagyon várom.

Értékelés:
Történet, cselekmény: 5/5
Karakterek: 5/5
Leírás, stílus: 5/5
Borító, küllem: 5/4.5

Összesen: 20/19.5

Chanda Hahn: Tükröm, tükröm...

(Balszerencsés tündérmese 2.)

Mina Grime eddig sikeresen túl van már pár küldetésen, és úgy tűnik, egyre leleményesebben talál megoldást a mesékhez. De ahogy a lány egyre ügyesebb, a Történet is egyre nehezebb kihívások elé állítja. Mina érzi, hogy sokkal nehezebb és félelmetesebb dolgokkal kell megbirkóznia, mint korábban. Úgy tűnik, Jared mindent megtesz, hogy elnyerje Mina bizalmát, ennek ellenére az őt körüllengő titokzatosság éberségre kényszeríti a lányt.

Legújabb küldetésében a barátai játsszák a főszerepet, de korántsem olyan leosztásban, ahogy azt Mina először gondolta. Közben emberek tűnnek el titokzatos módon, köztük Jared is. És míg Mina próbál szembeszállni a Történettel, elveszíti legerősebb fegyverét, a Gimoire-t. A lány kénytelen teljesen egyedül szembenézni a fenyegetéssel, és úgy tűnik, a mese megoldása csak olyan áron valósulhat meg, ha Mina megbirkózik vele, hogy szerelme, Brody a legjobb barátnője karjaiba fut. Amikor már minden veszni látszik, Mina szerettei veszélybe kerülnek, és a lány már abban is kételkedik, hogy ő túléli-e a próbát. Végső elkeseredésében felteszi a jól ismert kérdést: „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?”

Chanda Hahn sorozatának első része tetszett, ezért gyorsan el is olvastam a másodikat. Ez is jó és izgalmas volt, de valahogy nem volt meg az a varázsa, ami miatt az elsőt szerettem. Ezzel együtt sem volt olyan rossz könyv. Érdekel a harmadik rész és a magyarul kiadatlan folytatások is.

Ott vesszük fel a történet fonalát, hogy Mina már jó pár mesét befejezett, egyre ügyesebb és magabiztosabb. Most épp az Aranyfürtöcske és a három medve c. mesében jár, a varázskönyv segítségével foglyul ejti a gonosz tündéreket. Amint ezt sikerül elintéznie, újabb mesébe csöppen, de nem minden utalást vesz észre. sejti, hogy a Hófehérke mesében van, de másképp képzeli a szereposztást ás a megoldást. Pedig Jared még próbál neki utalásokkal segíteni. Mina szenved amiatt, hogy Brody nem emlékszik a kapcsolatukra, de a lány elhatározza, hogy megvédi a barátait azzal, hogy nem keveri bele őket a Grimm-átokba. Brody és Nan így nem tudnak semmiről, emiatt furcsának találják Mina viselkedését. Brody ugyanakkor mintha sejtene valamit, fura érzése van Minával kapcsolatban, de a lány kénytelen titkolózni előtte. És itt van még az idegesítő Jared, aki mindenre emlékszik, de úgy tesz, mitha nem is ismerné Minát. Nos, a történet halad a maga útján, Mina izgalmas és veszélyes helyzetekbe keveredik. Hol őt kell megmenteni, hol neki kell megmentenie másokat. Alapvetően érdekes történet, bár ezúttal kevésbé volt számomra érdekfeszítő, főleg a könyv első fele. 

Forrás: tumblr.com

Mina karaktere valamelyest fejlődött, például sokkal bátrabb és elszántabb lett, viszont volt, amiben ezúttal sokkal idegesítőbb volt. Például irigy, féltékeny, rosszindulatú és sekélyes. A naivitásáról nem is beszélve. Néha nagyon lassan jött rá a kilométerekről ordító összefüggésekre. Nagyon bosszantó volt, mikor csak a butaságain járt az esze, ahelyett, hogy gondolkodott volna. Mina rájön a csak nehezen sejthető dolgokra, de nem esik le neki az, ami szinte kiveri a szemét. A másik idegesítő dolog a könyvben a titkolózás. Szeretem a rejtélyeket, de itt kissé sok van és akad, amire egyelőre nincs magyarázat. Sok mindenre nem kapunk egyenes választ. Ez így elég idegtépő. Remélem, mindenre fény derül a sorozat végén. 

Brody ezúttal is kedvelhető figura, de nem annyira került közel hozzám, mint az első könyvben. Jaredet pedig hol utáltam, hol kedveltem, most épp nem tudom, hova tenni. Egyelőre úgy vagyok, mindegy melyik sráccal jön össze Mina a végén, bár van egy olyan érzésem, hogy a szerző el fog menni a Jared-irányba. Kapunk új szereplőket is ebben a részben: Nan anyukáját és mostohaapját, valamint egy kis tündelányt. És megismerkedünk pl. a tündérkirálynővel, meg a fiával is. Bevallom, nem értettem, miért utálja annyira Nan mostohaapja Minát és erre nem is kaptam magyarázatot. 

A mesei utalások most is szenzációsak voltak. Ötletes volt, hogy kerülnek át a jelenkori világba a mesebeli dolgok, pl. a Csipkerózsikából a sárkány vagy az átoktörő csók. A Hófehérke történet volt a leghangsúlyosabb a könyvben, erre is számos utalást találunk. Volt itt alma, vadász, varázstükör, alvás-halál (kóma), üvegkoporsó (csupa üveg falú kórház), gonosz mostoha, herceg, törpék, stb., bár nem minden olyan formában, ahogy elképzeltük, mindenben volt egy kis csavar. A legtöbb rejtélyre már az elején rá lehetett jönni, nem estem hanyatt egyik fordulattól sem, de attól szórakoztató volt a könyv.

Forrás: tumblr.com

A stílus maradt olyan, mint az első résznél. E/3 narrációt alkalmaz a szerző, általában Mina szemszögéből, az ő fejébe látunk bele legjobban. Egy-két bekezdésben átugrunk Nan, Brody vagy épp Jared fejábe, de ez az ugrálás nem volt olyan gyakori, hogy zavaró legyen. Sok mindenben együttéreztem Minával, de nem mindenben tudtam megérteni. De hála az égnek már nem volt annyira ügyetlen és szerencsétlen, mint korábban. A szöveg nincs túlbonyolítva, a szerző nem használ zavaró képeket vagy nehezen érthető szófordulatokat, alkalmazkodik a célzott korcsoporthoz, a 14-18 év közötti olvasóközönséghez. Én jócskán elmúltam már tizennyolc, nekem lehetett volna kicsit hosszabb, kidolgozottabb is a regény, mert elég rövidke, 300 oldal sincs. Egy nap alatt elolvastam, pontosabban egy délután meg egy este alatt. 

A könyv külleméről annyit mondanék, hogy tetszik, de nem kiemelkedő. Jó a Hófehérke-utalás a borítón, pl. a piros alma (bár a szőke Hófehérke kicsit fura, de a könyvet olvasva érthető). A kiadvány minősége remek, jó a lapok anyaga, esztétikus a betűtípus, könnyen olvasható. A nagy betűk nem fárasztják a szemet. Itt-ott azért akadt benne hiba, pl. ártelemszerűen nem az a szereplő szólalt meg, aki oda volt írva, ilyesmi. Összességében ajánlom az épp csak egy kicsit romantikus tündéres YA könyvek kedvelőinek, és azoknak, akik szeretik a mesefeldolgozásokat. Akinek tetszett az első rész, szerintem annak ez is elnyeri a tetszését. 

Értékelés:
Tartalom, cselekmény, történet: 5/4
Karakterek: 5/4
Leírés, stílus, ábrázolásmód: 5/4
Borító, küllem: 5/4
Összesen: 20/16

J. L. Armentrout: White hot kiss - Perzselő csók

(Komor elemek 1.)

Az első csók az utolsó lehet

A tizenhét éves Layla nem vágyik másra, csak normális életre. Szeretne beilleszkedni az iskolában, és rendes randira menni a dögös Zayne-nel, akibe egy örökkévalóság óta bele van zúgva. Az a gond, hogy Zayne úgy bánik Laylával, akár a kishúgával – ráadásul a lány élete csöppet sem normális. Layla félig démon, félig gorgó, és olyan képességekkel rendelkezik, mint senki más. És bár Zayne őrző, azaz a gorgók közé tartozik, akiknek feladata a démonok levadászása és az emberek védelme, Layla csókja megölne bárkit, akinek lelke van – beleértve Zayne-t is. Aztán a lány megismerkedik Rothtal: a tetovált, pokolian szexi démonnal, aki azt állítja, hogy minden titkát ismeri. Layla tudja, hogy távol kéne tartania magát tőle, de nehéz ellenállni a kísértésnek, amikor ezzel a fiúval végre nem akadály a csókolózás. Ha megbízik Rothban, azzal végleg tönkreteheti az esélyeit Zayne-nél, miközben árulónak bélyegezheti az őrzők családja, akik felnevelték. Ám miután Layla egy erőszakos démon-összeesküvés kellős közepén találja magát, az ellenség csókja egyszeriben semmiségnek tűnik a közelgő világvégéhez képest.

Jennifer L. Armentrout neve ismerősen csenghet a Luxen rajongóinak. Az írónő J. Lynn néven is publikál, főleg new adult irodalmat, míg az Armentrout nevet főleg a young adult korosztálynak szóló írásainál használja. Nos, a Luxen sorozatból én is olvastam már pár könyvet (a többi még várólistás), így érdekelt ez a regénye is. A fülszöveg is felkeltette az érdeklődésemet, bár azt a látszatot kelti, mintha a női főhős legnagyobb problémája az lenne, kivel tud csókolózni ls kivel nem, ezért valami gagyin romantikus dologra számítottam,. Kellemesen csalódtam: ez a könyv kifejezetten jó és épp csak az egészséges mértékben koncentrál a romantikára. Van itt minden: akció, izgalom, intrika, titkolózás, veszélyes helyzetek, gonosz ellenségek, vicces barátok, hömpölygő érzelmek, stb.

A sorozatcímre nem találtam magyarázatot. Miért éppen Komor elemek?? Az eredeti Dark elements (Sötét elemek) még érthető is valamelyest, de magát az elemek szót nem értem, mi köze a könyvhöz. Na mindegy, talán a sorozat többi részében fény derül rá. Ugyanis azokra is kíváncsi vagyok, nagyon is. A könyv nagyon elnyerte a tetszésemet, most azonnal olvasnám a folytatást, de a kiadó ütemterve szerint majd csak karácsonyra várható. Addig kénytelen leszek más olvasnivalóval beérni.

A könyv szinte mindenben tökéletes volt számomra. Éppen kellő arányban van benne a feszültség, az akció, az érzelmek és a romantika. Egyedül a borítóval kapcsolatban nem érzem, hogy a legjobban sikerült. Szép, esztétikus de nem az igazi. Valahogy nem ilyennek képzelem a szereplőket. A képen látható alakok Laylára és Rothra emlékeztetnek, de egyik sem így élt a képzeletemben olvasás közben. A lány alakja még elmegy, bár sokkal világosabb hajjal képzeltem el, (ahogy írja is, hogy platinaszőke); de a fiút egyáltalán nem ilyennek képzelem. A tipográfia sem az igazi, nem tetszik a betűtípus és a srác tetoválását is eltakarja egy felirat. A kígyós tetkó feltüntetése egyébként jó ötlet, illik a könyv tartalmához. Ezt leszámítva a könyv külleme, a kiadás minősége, a fordítás jó, ezekben nem vettem észre hibát vagy negatívumot. 

Kép forrása

A cselekmény magával ragadó, izgalmasabbnál izgalmasabb helyzetekbe kerül a főszereplő lány. Akciódús jelenetek váltakoznak romantikus, humoros vagy épp drámai, érzelmes részekkel, itt-ott titkokkal és rejtélyekkel fűszerezve. Másfél nap alatt elolvastam annak ellenére, hogy majdnem 500 oldalas, szerintem ez mindent elmond. Az akciódús részek, az üldözés-menekülés és a küzdelmek remek ábrázolása is az írónő fejlődésének ékes bizonyítéka.  

Tetszettek a leírások, könnyen el tudtam képzelni a harcjeleneteket és a különféle lényeket. Érdekes volt a nyomozgatás, a rejtélyek kibogozása és a titkok feltárása is. Ez a könyv azon kivételes írások közé tartozik, ahol végre az érzelmi oldal is átjött, mind a romantikus szálon, mind a család-múlt-bűntudat vonatkozásban, mind pedig az erkölcsi kérdésekben (ki a jó és ki a rossz, mitől marad tiszta a lélek, stb.)

Ehhez azonban jól kidolgozott karakterekre volt szükség. Emlékezetes marad Roth és Zayne figurája, nekem mindketten nagyon szimpatikusak voltak, főleg Roth. A démonsráv vagány, jól néz ki, beszólogatós, de megbízható, őszinte, és persze mindig lehet rá számítani, ha baj van. Szórakoztatóak voltak a csipkelődő párbeszédeik Laylával és a köztük lévő vonzalom is átjött. A másik fiú, Zayne egy gorgó, az őrzők köző tartozik, bátor, kedves és aggódó, bár kissé sértődékeny. Meg tudtam érteni Laylát, hogy mindkét fiúban talált valami szerethetőt. Az ő karaktere is szerethető volt, nem volt sem buta sem elkényeztetett, és hál'istennek Mary Sue-karakter sem lett belőle. Félig démon és félig őrző ő, akinek a démoni oldalát az őrzők, akikkel felnőtt, megpróbálták elnyomni. 

Forrás

A nevelőapa, Abbot is érdekes figura volt. Nem lehetett tudni, milyen érzéseket táplál Layla iránt, tényleg törődik-e vele mintha a lánya lenne, vagy csak ki akarja használni a képességeit? Valóban megesett a szíve az ártatlan gyermeken, ezért fogadta be, vagy a lány démoni oldala miatt előbb-utóbb az életére akar törni? Nagyon bírtam Layla emberi barátait, a csacsogós Stacey-t és a kocka Sam-et, aki mindig lényegtelen infókkal traktálta a barátait. Oké, kicsit sablonos figurák, de szórakoztatóak voltak. 

Mindent egybevéve remek könyv ez, ha a borítókép még szebb lenne, megkapná a maximális pontot. Ajánlom azoknak, akik szeretik az akciódús, romantikus YA könyveket, melyben egy tizenhét éves lány próbálja túlélni a démonok harcát, melybe akaratlanul is belecsöppent és közben még a szerelem is rátalál. Akinek bejöttek J. L. Armentrout más könyvei, azoknak ez is tetszeni fog, nekik mindenképp ajánlom.

Értékelés: 

Tartalom, történet, cselekmény: 5/5

Karakterek: 5/5

Leírás, stílus, ábrázolásmód: 5/5

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/19