Cassandra Clare: Hamuváros
A végzet ereklyéi 2.
Clary Fray másra sem vágyik, csak hogy végre ismét normális életet élhessen. De vajon mi számít normálisnak, ha valaki démonokat pusztító Árnyvadász, az édesanyja varázslattal előidézett kómában fekszik, és egyszerre vérfarkasok, vámpírok meg tündérek nyüzsögnek körülötte? Clary szívesen töltene több időt legjobb barátjával, Simonnal, csakhogy az Árnyvadászoktól nem szabadulhat - főleg nem jóképű, ámde bosszantó, újonnan megtalált bátyjától, Jace-től. Clary csakis úgy segíthet édesanyján, ha felkutatja a rossz útra tért Árnyvadászt, Valentine-t, aki talán őrült, bizonyosan gonosz - ráadásul az édesapja. Amikor a Végzet Ereklyéi közül a másodikat is ellopják, a félelmetes Inkvizítor Jace-t gyanúsítja. Lehet, hogy a fiú tényleg elárul mindent, amiben hitt, és az apja mellé áll?
Miután a Csontváros annyira belopta magát a szívembe, minél előbb be akartam szerezni a folytatását is. Mondanom sem kell, 2 nap alatt elolvastam. Nagyon tetszett.
Örültem, hogy újra olvashatok az előző részben megismert és megkedvelt szereplőkről és már nagyon kíváncsi voltam a Clary-Jace szálra. Aki olvasta, tudja, mire gondolok. A Clary és Simon közötti kapcsolat nem kicsit bosszantott. A könyv próbálja Simont szimpatikus karakternek beállítani, de nekem nem sikerült őt megkedvelnem sem az első kötetben, sem a másodikban. Jó fej, humoros, meg minden, de valahogy nem szimpatikus. Nem tudom az okát.
Jace persze még mindig a kedvencem: ebben a részben is hozta a formáját. Az nagyon tetszett, hogy Jace figurája nem lett egy "szirup", nem változott meg és ugyanolyan titokzatos és érdekes maradt, mint eddig. Nem az a hősszerelmes típus, de vannak érzései és nagyon összetett jellem. Ebben a kötetben pedig az ő szemszögéből is látjuk a dolgokat, ezáltal jobban megismerhetjük a gondolat- és érzésvilágát.
Clary karaktere nekem ismét kissé bosszantó volt. Nem tetszett, hogy mindig mindenért Jace-t hibáztatja, bár a fiú sokszor tényleg bunkón viselkedik. Clary sokat nyafog és néha túl akaratos, máskor meg határozatlan. Viszont ez a Simon-os dolog volt az, ami betette nálam a kaput. Haragudtam Claryre. Jace és Clary kapcsolata is hullámzó, egyszer fent, egyszer lent, a végén pedig újabb fordulat következik.
A könyv tartalma is tetszett, halad a történet, új szereplők tűnnek fel, de a régieket se felejtjük el. Rájövünk, miben mesterkedik a főgonosz, különleges képességekre derül fény és adódik egy furcsa rejtély, ami talán reményt adhat nekünk, olvasóknak arra, hogy a harmadik részben majd minden jóra fordul.
A stílus ismét elnyerte a tetszésemet: Clare mesterien ötvözi a szép leírásokat és a drámai párbeszédeket. Megható és izgalmas részek váltják egymást, itt-ott humoros párbeszédekkel tarkítva. Ami pedig nekem a legjobban tetszik: hogy nem minden egyértelmű. Hogy vannak sejthető, homályos dolgok, amikre fényt kell deríteni. És az emberek közötti viszonyok is olyan igazinak tűnnek, nem az a mesterkélt, túl tökéletes kapcsolat, hanem igazi emberi: néha jó, néha rossz. És nem látsz bele a másik szereplő fejébe, hogy ő mit gondol akkor, vagy miért cselekszik úgy, ahogy.
Komoly témák jelennek meg néhol a könyvben: szülő-gyermek kapcsolat, testvéri szeretet, igaz barátság, "a cél szentesíti az eszközt" dilemmája, stb. A borító ezúttal is szép és illik "A Végzet ereklyéi" egyedi világának hangulatához.
Összességében nagyon tetszett, de kénytelen vagyok pontot levonni az idegesítő szereplők (pl. Clary, Simon) miatt, illetve azért, mert valami hiányzott. És ha döntenem kell a Csontváros és a Hamuváros között, akkor az előbbi viszi a prímet. A két kötet közti különbséget fejezi ki az egy pont különbség.
Értékelés:
Borító: 5/5
Tartalom: 5/5
Szereplők: 5/4
Nyelvezet, stílus: 5/5
Összesen: 20 / 19 pont
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése