Simone Elkeles: Perfect Chemistry (Tökéletes kémia)
Chicagó külvárosában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeinek lakói között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak, Így amikor a pomponlányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek. A fiatalok egyike sem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel. Vajon sikerül-e legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét a másik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?
Jó kis könyv ez. Aranyos, kedves, szerethető. Nem igazán reális, de kit érdekel? A történet magával ragadott az első fejezettől kezdve. Jó, hogy nem csak a szerelemről szólt, hanem a két főszereplő családi, anyagi, ill. egyéb problémáiról is. Szépen fel voltak építve ezáltal a karakterek és fokozatosan alakultak ki az érzelmek. Nem esett abba a hibába a könyv, hogy "X és Y kétszer találkoznak és már hú de nagyon szerelmesek, meghalnának egymásért". Sajnos sokszor találkoztam már ilyennel. Itt szerencsére nem. Viszont volt benne azért túlzás és némi rózsaszín csöpögés (pl. a "23 év múlva" nekem kicsit erőltetett volt), de még belefér.
Az különösen tetszett az írásmódban, hogy a történetet mindkét szereplő szemszögéből megismerhetjük: a fejezeteknek felváltva narrátora a két főhős, Alex és Brittany. Teljesen különböző a két fiatal, ahogy a látásmódjuk, hátterük, helyzetük, céljaik, minden. Az a furcsa, hogy mindketten más képet alakítanak ki magukról, mint amilyenek valójában, de a sors úgy hozza, hogy megismerik egymás igazi arcát. Ez hozza közelebb őket egymáshoz. Jól építkezik a könyv: Brittany eleinte fél Alextől, elhiszi a róla terjedő pletykákat, aztán egy konfliktus miatt ellenszenv alakul ki közöttük. Tetszett ez a macska-egér játék köztük: ki tud jobban keresztbe tenni a másiknak? Vicces volt, és érdekes, hogy az előítélet-félelem-ellenszenv hogy alakul át vonzalommá, majd szerelemmé. És hogyan küzdik le a köztük lévő különbségeket, mások véleményét?
A vége felé kezdett csak mesterkéltté válni a dolog, pl. a szerelőműhelyes jelenet (Most komolyan? Két hete nem szólnak egymáshoz, a csaj meg egyszer csak beállít lenge öltözetben? Kicsit sem lehetett sejteni, hogy csak fel akarja tartóztatni a srácot. Á, dehogy! Az meg még rosszabb, ha tényleg csak azért csinálta az egészet...Ez gáz.) Vagy a kórházas dolog, na az betette nálam a kaput. Most miért pont így kellett ezt? Finomabban nem tudta volna megoldani az "eltaszítom magamtól, nehogy veszélybe sodorjam"- butaságot? Jó reggelt! Hamarabb nem gondolt erre? Ráadásul pont így? És honnan vette Alex, hogy Brittany megbocsát, ha ő kilép a bandából és hónapokra eltűnik? Attól még ugyanúgy megbántotta. Én ezek után biztos nem bocsátottam volna meg, a csaj meg viszonylag könnyen. A kibékülés kicsit elnagyolt volt szerintem, lehetett volna kidolgozottabb, bűnbánóbb, szebb. Nem tudom, nekem nem volt elég.
Egyébként nem volt vele bajom. Kedves, bájos, "minden jóra fordul"-idill, emlékezetes karakterek, drámai pillanatok (pl. fény derül arra, hogyan halt meg Alex apja), tragikus események (az egyik szereplő halála). A szép borító tökéletesen illik a könyv tartalmához, ráadásul tényleg ilyennek képzeltem el a szereplőket, úgyhogy nekem bejött. A könyv első fele jobban tetszett, mint a vége, mert nem volt olyan erőltetett és kiszámítható. Ott értek meglepetések (pl. a "piálós" rész vagy a könyvtárbeli jelenet). Összességében jó volt, de egyelőre nem tervezem, hogy újra elolvasom. Viszont van két folytatás-kötete (a következő Alex öccséről, Carlosról szól), azokat várom szeretettel ide a polcomra. :)
Értékelés:
Borító: 5 / 5
Tartalom: 5 / 4
Szereplők: 5 / 5
Nyelvezet, stílus: 5 / 5
Összesen: 20 / 19
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése