Joss Stirling: Lélektársak - Phoenix
(2. kötet)
A tizenhét éves Phoenix egy bűnözőkből álló savant banda tagja
Londonban. Phoenix különleges adottsága, hogy képes mások agyát
blokkolni, az időt „lefagyasztani”. Ezt a képességét zsebtolvajként
kamatoztatja, amíg nem találkozik Yves Benedicttel. A fiúról azonban
hamar kiderül, hogy nem csupán egy célpont ...Ő a lélektársa, de az
egymásra találás ezúttal sem egyszerű, mert a Közösség a hatalmában
tartja Phoenix múltját, és a jövőjét is magának követeli. Vajon ők az
erősebbek vagy a fiatalok közti kapocs?
Természetfeletti képességek, szövevényes kalandok, szerelem- a Lélektársak trilógia második része végre magyarul is!
Természetfeletti képességek, szövevényes kalandok, szerelem- a Lélektársak trilógia második része végre magyarul is!
A történetről:
A cselekmény izgalmas, fordulatos, már az első fejezet olvasásakor megjegyeztem magamban, hogy ez bizony jó könyv lesz. Rögtön megtetszett az alapsztori, és bevallom, jobban szerettem, mint az első részt (Lélektársak-Sky), pedig az sem volt rossz. Ebben ugyanis megvannak azok a dolgok, amiket az előző részből hiányoltam: kidolgozottabb világ, részletesebben bemutatott képességek, hihetőbb szerelmi szál. A mellékszereplők is több szerephez jutottak, ami szintén tetszett.
Mivel egy sorozat második részéről van szó, itt a szerzőnek már nem kell elmagyaráznia az alapokat az általa alkotott világról, az utalás is elegendő, hisz az első rész olvasása után már képben vagyunk, tudjuk kik azok a savantok és hogy vannak közöttük jók és rosszak, mi az a lélektárs, milyen képességeik vannak a Benedict-család tagjainak, stb. Az írónőnek nem kellett az alapfogalmak magyarázásával kitöltenie az értékes helyet a könyv lapjain, így kevesebb világmagyarázat mellett több cselekményt kapunk. A sztori pörgősebb, a főhősök helyzete kilátástalanabb. A tehetetlenség érzését jól sikerült ábrázolnia Stirling-nek, amit végül egy ügyes megoldással old fel. Úgy tűnhet, nincs kiút az adott helyzetből, pedig logikus és egyszerű a megoldás. Töltelékjelenetek itt is voltak, pl. a ruhavásárlás (nem értem, miért kell minden könyvbe ilyen, hogy a lány öltözködik, készülődik, szépítkezik).
A szereplőkről:
Phoenix (Phee) szerethető főhős volt, akit már az első oldalakon sikerült megkedvelnem. Vagány tolvaj csajszi ő, aki különleges képessége (le tudja "fagyasztani" az embereket, akik ezt úgy érzékelik, mintha megállt volna az idő) miatt kiemelkedő a "szakmájában". Nem azért csinálja, hogy másoknak ártson, vagy önös érdekből, hogy pénzhez jusson, hanem két okból: 1. Ez az ő dolga, feladata, ez a záloga annak, hogy a Közösség tagja maradhasson, hogy egyáltalán tartozhasson valahová, hisz senkije sincsen. 2. Ehhez ért, ebben jó, és élvezi, hogy valamiben sikerélménye lehet. Phee soha nem járt iskolába, némi műveltséget azzal szerzett, hogy szabadidejében beszökött a könyvtárba és olvasott. Egész életében sanyarú sorsa volt, nincs családja (édesanyja meghalt, apjáról nem tud), nincsenek szerettei. Dragonnal és Unicornnal ellentmondásos kapcsolata van: tart tőlük, megveti őket, de azért nem akar nekik rosszat.
Nem olyan rossz ember ő, mint amilyennek elsőre gondolnánk, aztán jobban megismerjük, és teljesen együtt tudunk vele érezni. Neki is van szíve: szeretetre éhes, a lelke mélyén igazi, szerető családra vágyik, ami eddig nem adatott meg neki. Szinte nincsenek pozitív emberi kapcsolatai, csak egy barátja van, Tony, akit igyekszik megvédeni, de ő sem igazi bizalmas barát, csak egy ismerős, akivel még nem állt érdekükben egymás ellen fordulni. A Közösségben csak egymás mellett éldegéltek az emberek, de nem együtt. Nem alkottak igazi közösséget, csoportot, nincs közöttük érzelmi kapocs. Mindenki fél és végzi a saját dolgát, és senki sem törődik a másikkal, nem kérdezősködik. Phee talpraesett, vagány lány, aki nem szereti, ha helyette döntenek, és akit beszédmódja, stílusa is jól jellemez. Tetszett a narrációja, itt-ott humoros, némi öniróniával és szarkazmussal fűszerezve. Jó volt, ahogy a Mylordot bemutatta, gúnyos és humoros jellemzéssel tette abszurd módon egyszerre nevetségessé és félelmetessé a Mylord figuráját. Csak akkor volt egy kicsit idegesítő Phee karaktere, mikor hisztizett (a színház után) és mikor mindenáron ki akarta szedni Yves-ből, mi a terve (pedig tudta, hogy annak milyen következményei lehetnek).
Yves figurája nagyon tetszett: szimpatikus, okos, kedves srác, aki azért több, mint egy "jófiú". A szerelmi szálat itt hihetőbbnek és izgalmasabbnak találtam, mint a Sky-Zed páros esetében. A könyvben több , már ismert mellékszereplő is feltűnik. Ennek örültem, mert jó volt viszontlátni Zedet, Sky-t, és a Benedict-klán többi tagját, illetve ezáltal jobban beleláttam a Savant Hálózatba. Sky karaktere sokat változott: nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lett és itt valahogy talpraesettebbnek tűnik. A mellékszereplők karakterábrázolása ezúttal jobban sikerült, mint az első résznél, pl. Xav figurája emlékezetes volt itt, míg az első részbeli szerepléséből csak a nevére emlékszem. Főgonoszunk, a Mylord roppant ellenszenves figura. Stirling remekül ábrázolja őt, tökéletesen leírja, mit érez iránta Phee: félelem, megvetés és undor keverékét. Karakterek terén mit kapunk ettől a kötettől? Jól kidolgozott jellemeket, emlékezetes főgonoszt és hátborzongató csatlósait, valamint emberi kapcsolatok (vagy azok hiányának) szívszorító ábrázolását.
Nyelvezet, stílus, fordítás:
Már a Sky-t értékelve is megjegyeztem, hogy Joss Stirling nagyon szépen ír. Ez itt még szembetűnőbb volt számomra. Jó a megfogalmazás és szemléletesek a leírások. Stirling stílusa gördülékeny, emellett gazdag szókinccsel rendelkezik. Ez azt eredményezi, hogy szerencsére nem ugyanazok a kifejezések ismétlődnek folyton. Sok jelzőt, igenevet, összetett mondatot, és nem túl gyakori kötőszavakat használ a szerző, de a leíró vagy elmélkedősebb részeket humoros párbeszédek és szívet melengető vallomások váltják fel. Tetszett a fordítás is, így összességében élmény volt olvasni.
Külső megjelenés, borító:
A könyv minőségére nem lehet panasz, jó a papír, szép a betűtípus. A borító tetszetős, de nekem túl egyszínű és egy kicsit harsány. Élénk színe miatt szinte világít a polcon. Megjelenése valamelyest egységet alkot az első rész borítójával (ott is a fekete, piros és fehér színek vannak jelen és mindenféle indák tekeregnek rajta), de színben eltér tőle, így egymás mellé téve furcsa összképet alkot. Jó ötlet volt az eredeti címre utaló kérdést a borítón megjelentetni. Pl. A könyv eredeti címe Stealing Phoenix (kettős értelmű kifejezés: jelentheti azt is, hogy ellopni Phoenix-et, vagy azt is, hogy lopós Phoenix, és a könyv tartalmára nézve mindkettő helytálló lehet. Itt a "Stealing" - "lopni" kifejezés így jelenik meg: "Te hagynád, hogy elrabolják a szíved?" Az első résznél pedig Findig Sky (Megtalálni Sky-t) volt a cím, ott a "Találd meg a lélektársad!" alcímet kapta a könyv. Ötletes megoldás, gratulálok a fordítónak. Találó a madár képe a borítón (a főnix Phoenix-re utal) és összességében jó minőségű a kiadvány.
A cselekmény izgalmas, fordulatos, már az első fejezet olvasásakor megjegyeztem magamban, hogy ez bizony jó könyv lesz. Rögtön megtetszett az alapsztori, és bevallom, jobban szerettem, mint az első részt (Lélektársak-Sky), pedig az sem volt rossz. Ebben ugyanis megvannak azok a dolgok, amiket az előző részből hiányoltam: kidolgozottabb világ, részletesebben bemutatott képességek, hihetőbb szerelmi szál. A mellékszereplők is több szerephez jutottak, ami szintén tetszett.
Mivel egy sorozat második részéről van szó, itt a szerzőnek már nem kell elmagyaráznia az alapokat az általa alkotott világról, az utalás is elegendő, hisz az első rész olvasása után már képben vagyunk, tudjuk kik azok a savantok és hogy vannak közöttük jók és rosszak, mi az a lélektárs, milyen képességeik vannak a Benedict-család tagjainak, stb. Az írónőnek nem kellett az alapfogalmak magyarázásával kitöltenie az értékes helyet a könyv lapjain, így kevesebb világmagyarázat mellett több cselekményt kapunk. A sztori pörgősebb, a főhősök helyzete kilátástalanabb. A tehetetlenség érzését jól sikerült ábrázolnia Stirling-nek, amit végül egy ügyes megoldással old fel. Úgy tűnhet, nincs kiút az adott helyzetből, pedig logikus és egyszerű a megoldás. Töltelékjelenetek itt is voltak, pl. a ruhavásárlás (nem értem, miért kell minden könyvbe ilyen, hogy a lány öltözködik, készülődik, szépítkezik).
A szereplőkről:
Phoenix (Phee) szerethető főhős volt, akit már az első oldalakon sikerült megkedvelnem. Vagány tolvaj csajszi ő, aki különleges képessége (le tudja "fagyasztani" az embereket, akik ezt úgy érzékelik, mintha megállt volna az idő) miatt kiemelkedő a "szakmájában". Nem azért csinálja, hogy másoknak ártson, vagy önös érdekből, hogy pénzhez jusson, hanem két okból: 1. Ez az ő dolga, feladata, ez a záloga annak, hogy a Közösség tagja maradhasson, hogy egyáltalán tartozhasson valahová, hisz senkije sincsen. 2. Ehhez ért, ebben jó, és élvezi, hogy valamiben sikerélménye lehet. Phee soha nem járt iskolába, némi műveltséget azzal szerzett, hogy szabadidejében beszökött a könyvtárba és olvasott. Egész életében sanyarú sorsa volt, nincs családja (édesanyja meghalt, apjáról nem tud), nincsenek szerettei. Dragonnal és Unicornnal ellentmondásos kapcsolata van: tart tőlük, megveti őket, de azért nem akar nekik rosszat.
Nem olyan rossz ember ő, mint amilyennek elsőre gondolnánk, aztán jobban megismerjük, és teljesen együtt tudunk vele érezni. Neki is van szíve: szeretetre éhes, a lelke mélyén igazi, szerető családra vágyik, ami eddig nem adatott meg neki. Szinte nincsenek pozitív emberi kapcsolatai, csak egy barátja van, Tony, akit igyekszik megvédeni, de ő sem igazi bizalmas barát, csak egy ismerős, akivel még nem állt érdekükben egymás ellen fordulni. A Közösségben csak egymás mellett éldegéltek az emberek, de nem együtt. Nem alkottak igazi közösséget, csoportot, nincs közöttük érzelmi kapocs. Mindenki fél és végzi a saját dolgát, és senki sem törődik a másikkal, nem kérdezősködik. Phee talpraesett, vagány lány, aki nem szereti, ha helyette döntenek, és akit beszédmódja, stílusa is jól jellemez. Tetszett a narrációja, itt-ott humoros, némi öniróniával és szarkazmussal fűszerezve. Jó volt, ahogy a Mylordot bemutatta, gúnyos és humoros jellemzéssel tette abszurd módon egyszerre nevetségessé és félelmetessé a Mylord figuráját. Csak akkor volt egy kicsit idegesítő Phee karaktere, mikor hisztizett (a színház után) és mikor mindenáron ki akarta szedni Yves-ből, mi a terve (pedig tudta, hogy annak milyen következményei lehetnek).
Yves figurája nagyon tetszett: szimpatikus, okos, kedves srác, aki azért több, mint egy "jófiú". A szerelmi szálat itt hihetőbbnek és izgalmasabbnak találtam, mint a Sky-Zed páros esetében. A könyvben több , már ismert mellékszereplő is feltűnik. Ennek örültem, mert jó volt viszontlátni Zedet, Sky-t, és a Benedict-klán többi tagját, illetve ezáltal jobban beleláttam a Savant Hálózatba. Sky karaktere sokat változott: nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lett és itt valahogy talpraesettebbnek tűnik. A mellékszereplők karakterábrázolása ezúttal jobban sikerült, mint az első résznél, pl. Xav figurája emlékezetes volt itt, míg az első részbeli szerepléséből csak a nevére emlékszem. Főgonoszunk, a Mylord roppant ellenszenves figura. Stirling remekül ábrázolja őt, tökéletesen leírja, mit érez iránta Phee: félelem, megvetés és undor keverékét. Karakterek terén mit kapunk ettől a kötettől? Jól kidolgozott jellemeket, emlékezetes főgonoszt és hátborzongató csatlósait, valamint emberi kapcsolatok (vagy azok hiányának) szívszorító ábrázolását.
Nyelvezet, stílus, fordítás:
Már a Sky-t értékelve is megjegyeztem, hogy Joss Stirling nagyon szépen ír. Ez itt még szembetűnőbb volt számomra. Jó a megfogalmazás és szemléletesek a leírások. Stirling stílusa gördülékeny, emellett gazdag szókinccsel rendelkezik. Ez azt eredményezi, hogy szerencsére nem ugyanazok a kifejezések ismétlődnek folyton. Sok jelzőt, igenevet, összetett mondatot, és nem túl gyakori kötőszavakat használ a szerző, de a leíró vagy elmélkedősebb részeket humoros párbeszédek és szívet melengető vallomások váltják fel. Tetszett a fordítás is, így összességében élmény volt olvasni.
Külső megjelenés, borító:
A könyv minőségére nem lehet panasz, jó a papír, szép a betűtípus. A borító tetszetős, de nekem túl egyszínű és egy kicsit harsány. Élénk színe miatt szinte világít a polcon. Megjelenése valamelyest egységet alkot az első rész borítójával (ott is a fekete, piros és fehér színek vannak jelen és mindenféle indák tekeregnek rajta), de színben eltér tőle, így egymás mellé téve furcsa összképet alkot. Jó ötlet volt az eredeti címre utaló kérdést a borítón megjelentetni. Pl. A könyv eredeti címe Stealing Phoenix (kettős értelmű kifejezés: jelentheti azt is, hogy ellopni Phoenix-et, vagy azt is, hogy lopós Phoenix, és a könyv tartalmára nézve mindkettő helytálló lehet. Itt a "Stealing" - "lopni" kifejezés így jelenik meg: "Te hagynád, hogy elrabolják a szíved?" Az első résznél pedig Findig Sky (Megtalálni Sky-t) volt a cím, ott a "Találd meg a lélektársad!" alcímet kapta a könyv. Ötletes megoldás, gratulálok a fordítónak. Találó a madár képe a borítón (a főnix Phoenix-re utal) és összességében jó minőségű a kiadvány.
Értékelés:
Tartalom, történet: 5/4
Szereplők: 5/4
Borító: 5/4
Nyelvezet, stílus, fordítás: 5/5
Összesen: 20/17
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése