Veronica Roth: A lázadó
(A beavatott 2.)
Egyetlen
döntésed hatására megváltozhatsz - vagy akár meg is semmisülhetsz.
Minden egyes választásunknak megvannak a maga következményei - Tris
Prior is megtapasztalja ezt, amikor nyugtalanság s zavar támad körülötte
a társadalom valamennyi csoportjában. Meg kell próbálnia megmenteni a
szeretteit - és önmagát -, miközben újra meg újra szembesül a fájdalom, a
megbocsátás, az azonosulás, a hűség, a politika, a szerelem és a
szeretet kérdéseivel.
A történetről:
Nagyon szerettem Veronica Roth A beavatott címmel megjelent első könyvét. A trilógia második része, A lázadó ott folytatódik, ahol az első kötet véget ért. Konkrétan ugyanott: ugyanaz a vonatos jelenet megy tovább. Tris néhány társával (és ellenségével) együtt megmenekült és a Barátságosok központja felé tart. Tetszett, hogy a könyv elején az előző rész tartalmát bemutató visszatekintés nem szájbarágós, nem ismétli önmagát a szerző. Ehelyett Tris-szel együtt mi olvasók is a jelen szituációba helyezkedünk bele. Visszautal az eddig történtekre az írónő, de inkább azoknak az eseményeknek, döntéseknek a hatása érződik a jelen helyzeten.
Mesterien érzékelteti az összetett érzelmeket Roth, ez a kötet így sokkal lélektanibbra sikeredett, mint az első. Trisnek fel kell dolgoznia a szülei elvesztése miatt érzett gyászt és lelkiismeret-furdalást, amit tetéz az a tudat, hogy szülei miatta áldozták fel életüket. Mit tegyen, hogy áldozatuk ne legyen hiábavaló? Emellett ott van az őt marcangoló bűntudat Will megölése maitt. Szegény főhősünk állandóan azon töri a fejét, mit tehetett volna másképp, hogy ne kelljen akkor megölnie barátját. Folyton mentegeti magát, hogy nem volt más választása: vagy ő, vagy Will, egyiküknek meg kellett halnia, hisz Will a szimuláció hatása alatt állt, nem lehetett volna szép szóval rábírni, hogy tegye le a fegyverét. De lőhetett volna a karjába is, nem lett volna muszáj megölnie... Ez miért nem jutott eszébe akkor?
Ehhez hasonló gondolatok cikáznak Tris fejében és kínozzák őt, miközben egyéb megoldásra váró problémákkal is szembe kell néznie. Például a Marcus által pedzegetett nagy titokkal, miszerint létezik egy információ, amiért sokan mindenre képesek. A Művelteknek is erre fáj a foguk. Vajon mi lehet ez a nagy dolog? Tényleg létezik egy ilyen nagy horderejű információ, vagy csak Marcus akarja növelni saját fontosságát ezzel a hazugsággal, hogy nélkülözhetetlenebbnek tűnjön? Tris a végére akar járni a dolognak, de ebben Tobiasra nem számíthat, ő ugyanis távol marad mindentől, amihez az apjának köze van. Ő nem hisz Marcusnak és a titok létezését is kétségbe vonja.
A regény cselekménye nem annyira eseménydús, mint az első köteté, de azért elég pörgős a történet. Igazából egy "turistakönyv"-formát vesz fel, a szereplők ide-oda mennek, egyik csoport központjából a másikba. Ezzel igazából nem volt baj és nem is vált unalmassá, valamint ez a megoldás remek lehetőséget biztosított arra, hogy az írónő bemutassa a többi csoportot. Megismerhetjük a Barátságos és az Őszinte csoport központját, tagjait, viselkedésüket, elveiket. Ezzel pontosabb, részletesebb világkidolgozást kapunk, ami minden disztópiás regénynek kulcseleme (kellene legyen).
A történetet végig a bizonytalanság hangulata uralja: senkiben nem lehet megbízni, bárki lehet áruló. Barátok olyan könnyen válhatnak ellenséggé, mint korábbi ellenségek szövetségesekké. A szereplők élete fenekestül felfordult, ebben a világban már bármi megtörténhet. Semmi sincs úgy, ahogy eddig. A jól megszokott csoportrendszer helyett káosz uralkodik és olyasmi is előfordulhat, ami eddig elképzelhetetlen volt. Az egyik csoport csak úgy lemészárolhat egy másikat? A jó ügy érdekében? Vajon mi az, ami megéri a kiontott emberéleteket? Tris szülei tényleg lányuk életét akarták megmenteni vagy azt a bizonyos információt?
Vannak olyanok emberek, akik több csoporthoz is tartozhatnának. Kik az Elfajzottak és ki tud róluk? Miben másak ők és ki mire képes azért, hogy ezt megtudja? Hatalmi harcok folynak, érdekek ütköznek egymással, közben mindenki azt hiszi magáról, hogy ő a jófiú. Az az érzésünk, hogy valami nagy volumenű dolog húzódik a háttérben. Ki előtt ismert az információ és ki előtt titok? Ki mit tud róla? Közben a csoport nélküliekről is kiderül, hogy nem egészen olyanok, mint amilyennek hittük őket: ők is forralnak valamit... A történet tehát tartogat meglepetéseket. Azért nem akartam maximum pontot adni erre a szempontra, mert az előző részhez képest kevésbé éreztem eseménydúsnak a sztorit, viszont érzelemgazdagabb, így összességében véve nem maradt bennem hiányérzet: a lelki mélység kárpótolt a kevesebb cselekményért. Meg persze azt nem lehet mondani, hogy eseménytelen a történet, a könyv felétől úgy beszippantott, hogy tényleg nem tudtam letenni. Így végül 4.5 pontot kapott a tartalmi szempontra.
A karakterekről:
Az első részhez képest sokkal mélyebb, kidolgozottabb karakterábrázolással találkozhatunk ebben a kötetben. Trisnek hirtelen fel kell nőnie, fel kell dolgoznia szülei halálát és törődnie kell öccsével, Calebbel is, akivel úgy érzi, kissé eltávolodtak egymástól, mióta mindketten elhagyták az Önfeláldozók csoportját. Tris emberi kapcsolatai közül a Tobiassal való szerelme kap nagy hangsúlyt a könyvben, de nem azon a nyálas-romantikus módon van tálalva. Kapcsolatuk ellentmondásokkal teli, és nem konfliktusmentes, de éppen ettől hihető, erős, valódi szerelem az övék.
Sokat szenvedett, megtört karakterekkel van dolgunk, akik között újabb és újabb konfliktusok éleződnek ki a regény cselekménye során. De ez így van rendjén: Tris-nek és Tobias-nak van mit feldolgozniuk, hogy utána lelkileg megerősödve egymás támaszai, bizalmasai lehessenek. Ehhez azonban mind önmagukkal, mind egymással meg kell küzdeniük. Trisnek az önvádon, a Will halála miatti bűntudaton, és a szülei elvesztése felett érzett gyászon kell túltennie magát, Tobias pedig az apja által okozott testi-lelki sérüléseket igyekszik elfelejteni. Tobias karaktere is fejlődik, az ő jellemábrázolása is kiforrottabb. A mellékszereplők szintén emlékezetes figurák, ők is változnak, náluk is van példa mind pozitív, mind negatív irányú fejlődésre.
Különösen tetszett a könyvben a bűntudat feldolgozásának témája. Tris poszttraumatikus stresszben szenved és ezt nagyon kifejezően tárja elénk Roth: Tris szenvedését testi-lelki változások párhuzama érzékelteti, pl. levágja a haját, ez is utal arra, hogy ő már nem az az ember, aki azelőtt volt; vagy pl. nem tud fegyverhez nyúlni, mióta lelőtte Willt, stb. Tris karaktere hatalmas fejlődésen megy keresztül, közben pedig nehéz döntéseket kénytelen meghozni: Kit, mit áldozhat fel és kiért, miért érdemes áldozatot hoznia? Kit menthet meg és kit nem? Kiben bízzon, kire hallgasson? Milyen (nemkívánatos) szövetséget kénytelen kötni, kitől számíthat segítségre? Kit árul el ezzel, valamint ki az, aki őt árulja el? Milyen áldozatot képes hozni Tris, hogy megmentse barátait? És ki menthetné meg őt? Ezekre a kérdésekre kapunk választ a könyvből.
Nyelvezet, stílus, hangulat, fordítás:
Az első rész módszerét követve az írónő itt is jelen idejű egyes szám első személyű narrációt alkalmaz. Az olvasók Tris szemszögéből ismerhetik meg a történetet. Főleg párbeszéddel és cselekményleírással találkozunk. Érzésekről nem igazán beszél, inkább benyomásokat, meggyőződéseket közöl, de az olvasó számára nagyon is átérezhetőek az érzelmek. Sok író esik abba a hibába, hogy az érzelmeket úgy akarja leírni, pl. "Bánatos vagyok." Igen, értjük, tudjuk, de attól még nem érezzük át. Itt teljesen más a helyzet: mi, olvasók is megéljük Tris érzelmeit. Mivel a szereplőket már ismerjük, kevés leírással és jellemzéssel találkozunk. Csak az új szereplőket ábrázolja részletesebben az írónő, a régebbieket tetteik, viselkedésük jellemzi. A könyv hangulatát a bizonytalanság teszi kissé sötétté, de a legváratlanabb helyzetekben megjelenő humor oldja ezt a borús hangulatot. Az különösen tetszett, hogy Tris milyen poénos még a legkilátástalanabb szituációkban is, ezt a lelki felépülése jeleként értelmeztem. A szöveg logikusan tagolt, a fejezetek izgalmasan végződnek, és több rövid, de hatásos mondat tagolja a hosszabb mondatokból felépülő bekezdéseket. A fordítás ezúttal is tetszik, Logos munkáját dicséri.
Külső megjelenés, borító:
A könyv kötése jó minőségű, kívül-belül esztétikus a példányom. A borító nagyon szép, teljesen illik a könyv tartalmához, hangulatához. A Barátságosok jelképe a fa, az előzőn pedig a Bátrak jelképe volt - így összhang is van a két kötet külső megjelenése között. Helyesírási, gépelési hiba sajnos akad, de a betűtípus szép és a sortávolság is optimális az olvasáshoz.
Nagyon szerettem Veronica Roth A beavatott címmel megjelent első könyvét. A trilógia második része, A lázadó ott folytatódik, ahol az első kötet véget ért. Konkrétan ugyanott: ugyanaz a vonatos jelenet megy tovább. Tris néhány társával (és ellenségével) együtt megmenekült és a Barátságosok központja felé tart. Tetszett, hogy a könyv elején az előző rész tartalmát bemutató visszatekintés nem szájbarágós, nem ismétli önmagát a szerző. Ehelyett Tris-szel együtt mi olvasók is a jelen szituációba helyezkedünk bele. Visszautal az eddig történtekre az írónő, de inkább azoknak az eseményeknek, döntéseknek a hatása érződik a jelen helyzeten.
Mesterien érzékelteti az összetett érzelmeket Roth, ez a kötet így sokkal lélektanibbra sikeredett, mint az első. Trisnek fel kell dolgoznia a szülei elvesztése miatt érzett gyászt és lelkiismeret-furdalást, amit tetéz az a tudat, hogy szülei miatta áldozták fel életüket. Mit tegyen, hogy áldozatuk ne legyen hiábavaló? Emellett ott van az őt marcangoló bűntudat Will megölése maitt. Szegény főhősünk állandóan azon töri a fejét, mit tehetett volna másképp, hogy ne kelljen akkor megölnie barátját. Folyton mentegeti magát, hogy nem volt más választása: vagy ő, vagy Will, egyiküknek meg kellett halnia, hisz Will a szimuláció hatása alatt állt, nem lehetett volna szép szóval rábírni, hogy tegye le a fegyverét. De lőhetett volna a karjába is, nem lett volna muszáj megölnie... Ez miért nem jutott eszébe akkor?
Ehhez hasonló gondolatok cikáznak Tris fejében és kínozzák őt, miközben egyéb megoldásra váró problémákkal is szembe kell néznie. Például a Marcus által pedzegetett nagy titokkal, miszerint létezik egy információ, amiért sokan mindenre képesek. A Művelteknek is erre fáj a foguk. Vajon mi lehet ez a nagy dolog? Tényleg létezik egy ilyen nagy horderejű információ, vagy csak Marcus akarja növelni saját fontosságát ezzel a hazugsággal, hogy nélkülözhetetlenebbnek tűnjön? Tris a végére akar járni a dolognak, de ebben Tobiasra nem számíthat, ő ugyanis távol marad mindentől, amihez az apjának köze van. Ő nem hisz Marcusnak és a titok létezését is kétségbe vonja.
A regény cselekménye nem annyira eseménydús, mint az első köteté, de azért elég pörgős a történet. Igazából egy "turistakönyv"-formát vesz fel, a szereplők ide-oda mennek, egyik csoport központjából a másikba. Ezzel igazából nem volt baj és nem is vált unalmassá, valamint ez a megoldás remek lehetőséget biztosított arra, hogy az írónő bemutassa a többi csoportot. Megismerhetjük a Barátságos és az Őszinte csoport központját, tagjait, viselkedésüket, elveiket. Ezzel pontosabb, részletesebb világkidolgozást kapunk, ami minden disztópiás regénynek kulcseleme (kellene legyen).
A történetet végig a bizonytalanság hangulata uralja: senkiben nem lehet megbízni, bárki lehet áruló. Barátok olyan könnyen válhatnak ellenséggé, mint korábbi ellenségek szövetségesekké. A szereplők élete fenekestül felfordult, ebben a világban már bármi megtörténhet. Semmi sincs úgy, ahogy eddig. A jól megszokott csoportrendszer helyett káosz uralkodik és olyasmi is előfordulhat, ami eddig elképzelhetetlen volt. Az egyik csoport csak úgy lemészárolhat egy másikat? A jó ügy érdekében? Vajon mi az, ami megéri a kiontott emberéleteket? Tris szülei tényleg lányuk életét akarták megmenteni vagy azt a bizonyos információt?
Vannak olyanok emberek, akik több csoporthoz is tartozhatnának. Kik az Elfajzottak és ki tud róluk? Miben másak ők és ki mire képes azért, hogy ezt megtudja? Hatalmi harcok folynak, érdekek ütköznek egymással, közben mindenki azt hiszi magáról, hogy ő a jófiú. Az az érzésünk, hogy valami nagy volumenű dolog húzódik a háttérben. Ki előtt ismert az információ és ki előtt titok? Ki mit tud róla? Közben a csoport nélküliekről is kiderül, hogy nem egészen olyanok, mint amilyennek hittük őket: ők is forralnak valamit... A történet tehát tartogat meglepetéseket. Azért nem akartam maximum pontot adni erre a szempontra, mert az előző részhez képest kevésbé éreztem eseménydúsnak a sztorit, viszont érzelemgazdagabb, így összességében véve nem maradt bennem hiányérzet: a lelki mélység kárpótolt a kevesebb cselekményért. Meg persze azt nem lehet mondani, hogy eseménytelen a történet, a könyv felétől úgy beszippantott, hogy tényleg nem tudtam letenni. Így végül 4.5 pontot kapott a tartalmi szempontra.
A karakterekről:
Az első részhez képest sokkal mélyebb, kidolgozottabb karakterábrázolással találkozhatunk ebben a kötetben. Trisnek hirtelen fel kell nőnie, fel kell dolgoznia szülei halálát és törődnie kell öccsével, Calebbel is, akivel úgy érzi, kissé eltávolodtak egymástól, mióta mindketten elhagyták az Önfeláldozók csoportját. Tris emberi kapcsolatai közül a Tobiassal való szerelme kap nagy hangsúlyt a könyvben, de nem azon a nyálas-romantikus módon van tálalva. Kapcsolatuk ellentmondásokkal teli, és nem konfliktusmentes, de éppen ettől hihető, erős, valódi szerelem az övék.
Sokat szenvedett, megtört karakterekkel van dolgunk, akik között újabb és újabb konfliktusok éleződnek ki a regény cselekménye során. De ez így van rendjén: Tris-nek és Tobias-nak van mit feldolgozniuk, hogy utána lelkileg megerősödve egymás támaszai, bizalmasai lehessenek. Ehhez azonban mind önmagukkal, mind egymással meg kell küzdeniük. Trisnek az önvádon, a Will halála miatti bűntudaton, és a szülei elvesztése felett érzett gyászon kell túltennie magát, Tobias pedig az apja által okozott testi-lelki sérüléseket igyekszik elfelejteni. Tobias karaktere is fejlődik, az ő jellemábrázolása is kiforrottabb. A mellékszereplők szintén emlékezetes figurák, ők is változnak, náluk is van példa mind pozitív, mind negatív irányú fejlődésre.
Különösen tetszett a könyvben a bűntudat feldolgozásának témája. Tris poszttraumatikus stresszben szenved és ezt nagyon kifejezően tárja elénk Roth: Tris szenvedését testi-lelki változások párhuzama érzékelteti, pl. levágja a haját, ez is utal arra, hogy ő már nem az az ember, aki azelőtt volt; vagy pl. nem tud fegyverhez nyúlni, mióta lelőtte Willt, stb. Tris karaktere hatalmas fejlődésen megy keresztül, közben pedig nehéz döntéseket kénytelen meghozni: Kit, mit áldozhat fel és kiért, miért érdemes áldozatot hoznia? Kit menthet meg és kit nem? Kiben bízzon, kire hallgasson? Milyen (nemkívánatos) szövetséget kénytelen kötni, kitől számíthat segítségre? Kit árul el ezzel, valamint ki az, aki őt árulja el? Milyen áldozatot képes hozni Tris, hogy megmentse barátait? És ki menthetné meg őt? Ezekre a kérdésekre kapunk választ a könyvből.
Nyelvezet, stílus, hangulat, fordítás:
Az első rész módszerét követve az írónő itt is jelen idejű egyes szám első személyű narrációt alkalmaz. Az olvasók Tris szemszögéből ismerhetik meg a történetet. Főleg párbeszéddel és cselekményleírással találkozunk. Érzésekről nem igazán beszél, inkább benyomásokat, meggyőződéseket közöl, de az olvasó számára nagyon is átérezhetőek az érzelmek. Sok író esik abba a hibába, hogy az érzelmeket úgy akarja leírni, pl. "Bánatos vagyok." Igen, értjük, tudjuk, de attól még nem érezzük át. Itt teljesen más a helyzet: mi, olvasók is megéljük Tris érzelmeit. Mivel a szereplőket már ismerjük, kevés leírással és jellemzéssel találkozunk. Csak az új szereplőket ábrázolja részletesebben az írónő, a régebbieket tetteik, viselkedésük jellemzi. A könyv hangulatát a bizonytalanság teszi kissé sötétté, de a legváratlanabb helyzetekben megjelenő humor oldja ezt a borús hangulatot. Az különösen tetszett, hogy Tris milyen poénos még a legkilátástalanabb szituációkban is, ezt a lelki felépülése jeleként értelmeztem. A szöveg logikusan tagolt, a fejezetek izgalmasan végződnek, és több rövid, de hatásos mondat tagolja a hosszabb mondatokból felépülő bekezdéseket. A fordítás ezúttal is tetszik, Logos munkáját dicséri.
Külső megjelenés, borító:
A könyv kötése jó minőségű, kívül-belül esztétikus a példányom. A borító nagyon szép, teljesen illik a könyv tartalmához, hangulatához. A Barátságosok jelképe a fa, az előzőn pedig a Bátrak jelképe volt - így összhang is van a két kötet külső megjelenése között. Helyesírási, gépelési hiba sajnos akad, de a betűtípus szép és a sortávolság is optimális az olvasáshoz.
Értékelés:
Tartalom, történet: 5/4.5
Szereplők: 5/5
Borító, külső megjelenés: 5/5
Nyelvezet, stílus, fordítás: 5/5
Összesen: 20/19.5
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése