Minden éjjel, miközben a tizenhat éves London Lane alszik, az aznapi események törlődnek az elméjéből. Reggelre csupán a jövőjére „emlékszik”. A lány megszokta már, hogy az előző este írt jegyzetei és egy bizalmas barátnő segítségével éli túl a napot. A dolgok azonban a fejük tetejére állnak, amikor az iskolában feltűnik egy új fiú. Luke Henry nem olyasvalaki, akit az ember csak úgy elfelejt, ugyanakkor – bárhogy is próbálja – London nem találja őt az előtte álló történések emlékképei között. Amit előre lát, az viszont egyre nyugtalanítóbb. Rájön, hogy ideje utánaeredni a múltnak, amit folyamatosan elfelejt – még mielőtt elpusztítaná a jövőjét.
Ahogy az lenni szokott nálam, a borítóba első látásra beleszerettem. Ám, ahogy az gyakran megesik, a könyv külső megjelenése nem biztos, hogy egyenes arányosságot mutat a belső tartalommal. Ettől a könyvtől is többet vártam, mégsem vagyok annyira csalódott. Aki egy egyszer olvasós történetre vágyik, ami kellemes szórakozást nyújt, miközben egy szeles, szürke, esős őszi napon a meleg szobában begubózik a takaró alá, annak tökéletes.
Főhősünk, London Lane különleges lány. Nemcsak vörös haja miatt lóg ki a sorból, hanem amiatt is, hogy minden hajnalban törlődnek az elmúlt 24 órájának emlékei, így nem emlékszik a múltra. A jövőre viszont annál inkább, neki ugyanis a jövőjéről vannak emlékei (néha álmok formájában, néha viszont csak úgy emlékszik, mint más a múltra). A középiskolás lány fordítva van összerakva, mint mások: előre emlékezik, visszafelé pedig felejt. Csak két ember van tisztában a helyzetével, az anyja, aki egyedül neveli őt hat éves kora óta (azóta tart nála ez a fordított emlékezés), és legjobb barátnője Jamie. Egy nap azonban felbukkan egy különös fiú, Luke, aki egyáltalán nem szerepel London jövőbeli emlékeiben, a fiúval kapcsolatos múltbeli eseményekre viszont nem emlékszik (hacsak nem hagy magának emlékeztető feljegyzéseket).
Ez az alapfelállás, ennél többet nem mondok a cselekményről. Egyrészt, mert nem akarok spoilerezni, másrészt azért, mert nem nagyon van mit. Ugyanis a történet nem is nagyon szól másról (maximum annyiról, hogy London igyekszik megtalálni az apját és kideríteni a múlt rejtélyeit). Nem igazán tudnám megmondani, mi volt az értelme. Romantikus könyv akart lenni? Mert úgy éreztem, az emlékezet-szál csak azért kellett, hogy legyen benne valami más is a szerelmi szál mellé afféle aláfestésnek. Romantikus könyvnek viszont gyenge, és a szerelem sem annyira hangsúlyos. Vagy a nyomozós szál volt a lényeg, esetleg a megható részek? Mintha maga az írónő sem tudta volna, milyen típusú művet akar írni. Fantasynek egyáltalán nem nevezném, mert ahhoz igen gyengécske (csak London különleges képessége az, ami nem reális), néhol viszont már krimibe csapott át. Van itt nyomozás a múlt titkai után, drámai rész, elmélkedés múltról és jövőről, szerelem, civakodás, barátnők veszekedése, szülőkkel való kapcsolat konfliktusai (tinédzserkor problémái), középiskolai intrikák, de egyik cselekményelem sem annyira domináns, hogy ki tudnám emelni. Kicsit zavart ez a besorolhatatlanság, mert nem tudtam, mire számítsak.
A történet tele van következetlenségekkel. Nézzünk egy párat! Választ kapunk arra, hogy London emlékei miért törlődnek minden nap (mióta tart ez, mi történt hat éves korában, miért pont abban az órában), de arra nem hogy hogyan lehetséges, hogy emlékszik a jövőre. És a jövőre összevissza emlékszik, egyszer úgy vettem ki, hogy megálmodja (de akkor azt is elfelejtené, mit álmodott a jövőről, nem?), máskor meg olyan, mintha csak gondolatban előrepörgetné a jövőjét és látja, mi lesz (mint ahogy mi a múltra emlékszünk). Ez nem volt egyértelmű. A történet elején még nem emlékszik Luke-ra a jövőjéből, a vége felé meg már igen, sőt, még a fiú jövőjét is látja. Utána pedig már a múltból is emlékszik a srácra és csodálkozik, hogy ezen miért lepődnek meg (az anyja és Luke, akik tudják, hogy egyébként London nem szokott emlékezni a múltra). Egyszer arról van szó, hogy nem lehet változtatni a jövőn, máskor meg lehet. És még sok ilyesmi. Az alaptéma egyébként tetszik, nagyon ötletes, de a megvalósítás eléggé gyermeteg és a koncepció nincs jól átgondolva.
A sztori itt-ott kiszámítható, például a nagy fordulat (a temetői látomással kapcsolatban) már kilométerekről ordított, így egyáltalán nem lepett meg. A történetvezetés darabos, hol egyenként, részletesen leírja az egymás utáni napokat, hol meg hónapokat ugrunk és már egy teljesen más helyzetben találjuk magunkat. A múltbeli szál drámai pillanatai érdekesek és meghatóak voltak, illetve a szerelmi szálon is volt némi pozitívum (bájos volt), de egyébként nem nagy durranás a történet, komoly mondanivalót ne nagyon keressünk benne.
A szereplők közötti konfliktusok mind mondvacsináltnak tűnnek, pl. a nagy összeveszés Luke-kal (teljesen értelmetlen volt), az anya-lánya kapcsolattal összefüggő düh és dac, vagy az, hogy Londonnal hetekig nem áll szóba a barátnője. Ez is elég logikátlan volt. Ha Jamie tudja, hogy a barátnője látja a jövőt, miért nem hisz neki, hogy annak a bizonyos dolognak, amiről London le akarja beszélni, nem lesz jó vége? És ha London mégis tud változtatni a jövőn, miért olyan biztos benne, hogy akkor is ugyanúgy ki fog békülni Jamie-vel? Az egy másik jövő volt, nem? Mert ha már változtatott rajta, akkor nem feltétlenül ugyanúgy alakul minden, ahogy ő előre látta.
 |
| A könyv más borítói |
Karakterek terén sem alkotott maradandót az írónő. London semleges, felejthető figura, azon kívül, hogy van nála ez az emlékezet-bibi, nem sok minden derül ki a jelleméről, csak felszínesen. Luke egy kicsit érdekesebb, aranyos, csupaszív srác, de kicsit sablonos és neki az a fő tulajdonsága, hogy jól néz ki. Jamie egy oktalan kis bolond, mellesleg papírmasé-figura, a többi szereplő pedig annyira jelentéktelen, hogy a nevükre sem emlékszem és felesleges is megemlíteni őket, hisz nem játszottak fontos szerepet a történetben. Az apa meg Jonas figurája érdekes lett volna, róluk szívesen olvastam volna többet, pl milyenek lettek, milyen nyomot hagyott rajtuk az elmúlt idő, hogy élték meg a helyzetet, hogyan sikerül feldolgozniuk a változást, stb. Éppen ezek lettek volna az érdekes, igazi érzelmeket és emberi drámákat felvonultató szálak, de az írónő ezekkel már nem foglalkozott, ami nagy kár, mert lett volna benne potenciál. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a lassú indulás után egy úton száguldottam volna, és hirtelen meg kellett volna állnom, mert ott a szakadék. Már éppen megállapítottam volna, hogy na, kezd érdekes lenni a történet, erre vége lett. A történet cselekményének nem volt íve. Nem ott voltak a "nagy" fordulatok, ahol lenniük kellett volna. Ott volt a vége, ahol a közepének kellett volna lennie, ezért befejezettnek, elhamarkodottnak érzem.
A kötet külleme tetszik, nagyon tetszetős és figyelemfelkeltő a borító, megérdemli az 5 pontot. A külföldi változatok is káprázatosak. A kiadvány minőségére sincs okom panaszkodni, a Könyvmolyképzőtől megszokhattuk a jó minőséget. A szép, olvasható betűtípus nem bántja a szemet, a kötés pedig nem törik be (feltéve, ha nem vadállat módjára olvasod). Az írói stílus nem annyira egyedi, a szóhasználat alapszókincsre korlátozódik, kevésbé olvasott emberek számára is érthető (elvégre fiataloknak íródott). Rövid fejezetei miatt könnyen, gyorsan olvasható, nekem csak fél napba telt. Szemet gyönyörködtető leírások vagy vicces párbeszédek nem nagyon vannak benne.
Összesítve: Egyszer olvasós limonádé, nem hagyott bennem mély nyomot. Komoly problémákat nem vet fel, mondanivalója kevés, karakterábrázolás nem nagyon van és még a hangulat, vagy az írói hangnem sem javít rajta. Hogy stílszerű legyek: felejthető történet, felejthető karakterek, mondhatnám, hogy "Úgyis elfelejtem".
Történet, hangulat: 5/2
Szereplők: 5/2
Nyelvezet, stílus, fordítás: 5/2
Külső megjelenés, borító: 5/5
Összesen: 20/11
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése