Helena Silence: Enigma
Lena nem tudja, de rendkívüli képességgel rendelkezik: ő egy érző. Ha megérint valamit, zavaros képeket lát, furcsa álmok lepik meg, és megsúgnak múltat, jelent, jövőt. De nem hallgat az ösztöneire, így a szülei meghalnak.Túl lehet élni, ha a szeretteid miattad nincsenek?Lena sosem látott nagybátyjához költözik, miközben fuldoklik a bűntudattól. Mélyen magába zárja a fájdalmat, amely fokozatosan felemészti. Megtagadja magától az érintés melegét is, nehogy még több emberbe belelásson, és az őrületbe sodródjon, mint néhány őse. Csakhogy jön egy különös fiú. És egy még különösebb nagybáty.Lena ráébred, hogy rokona házában menedékre lel, és arra is, hogy a képessége nem átok, hanem áldás.De mit érez Alex iránt? A fiú folyton felkavarja, hol dühíti, hol vágyakozik utána. Lena nem tud mit kezdeni ezzel a kapcsolattal.Csakhogy történik valami: egy kisfiú sikolya töri meg az erdő csendjét. Lena iszonyúan fél, de elhatározza, soha többé nem hagyja, hogy a szeretteit baj érje. Ha kell, a saját élete árán is megvédi az övéit…
Tudjátok, hogy szeretem a magyar könyveket, és öröm olvasni végre valamit, ami egy tehetséges, fiatal magyar szerző tollából származik. Ezúttal Helena Silence bemutatkozó regényét, az Enigmát volt szerencsém megkaparintani és röpke két nap alatt elolvasni. Hú, még több ilyet! Imádtam!!!
És hogy alakult a kapcsolatom a könyvvel? Eleve kíváncsi voltam rá, mert magyar a szerző, ami már kapásból jó pont nálam. (Olvassunk magyar szerzőktől, emberek! Valódi gyöngyszemekre bukkanhatunk, ráadásul a magyar nyelv gyönyörű.) Tudtam, hogy Helena Silence magyar írónő, olvasgatom a blogját is, és nagyon szurkoltam, hogy szeressem a könyvét. Így lett. Először a borító tetszett meg, nagyon bejön a színvilága. Értékelem, hogy a Könyvmolyképző mert újítani és elhagyta a rá oly jellemző fekete hátteret. Merész húzás volt, de ezen a borítón szépen mutat. Bár a levélnek semmi köze a történethez, mindenesetre tetszetős a kép és még jobban felkeltette az érdeklődésemet.
A történet ott indul, hogy főhősünk, Lena éppen rosszul van egy reptéri mosdóban. Rosszullétének oka, hogy valaki megérintette, ő meg felvillanó képeket látott és elárasztották az illető érzései. Ő ugyanis érző, akinek az a különleges képessége, hogy képes egy érintésből megérezni mások érzelmeit, múltját, gondolatait, vagy egy tárgyat megérintve annak történetét megismerni vagy a tulajdonosáról érezni dolgokat. Lena szülei halála után sosem látott nagybátyjához kerül, történetünk kezdetén éppen hozzá tart repülővel....
Útja során új barátra lel, aztán igazi menedékre, családra talál, végül még a szerelem is beköszönt az életébe. De hogy semmi se legyen ennyire egyszerű, vannak azért bonyodalmak is. Nem mondom, hogy a cselekmény annyira fordulatos, egyedi és kiszámíthatatlan, hogy csak kapkodtam a fejem, hisz jó néhány dolgot előre lehetett sejteni, de azért voltak váratlan események is, amikre nem számítottam. Az erdőbeli látomás például... na, az odaszegezett a fotelhez (meg persze a könyvhöz). Szóval a történet egész jó, hol kedves-aranyos, hol izgalmas, itt-ott romantikus, néhol keserédes, másutt megható. És ez a könyv legnagyobb előnye (és ami a legjobban tetszett benne): hogy mesterien ábrázolja az érzelmeket. Nagyon szépen ki vannak dolgozva az érzések: a bűntudat, a gyász, az elveszettség, az üresség érzése, az az állapot, hogy "Most hogyan tovább? Mi lesz velem?" Helena hiteles ábrázolással tárja az olvasó elé a családi kapcsolatokat, a szeretet, barátság, szerelem összetett érzéseit. Mind-mind hihető, átérezhető, valódi érzelem, nem szirupos csöpögés. Sok könyv esik abba a hibába, hogy csak megemlíti az érzéseket, de attól még azok nem élhetők át igazán. Ennél a könyvnél más a helyzet, az írónő nagyszerűen elkapta a lényeget.
A kedves, fordulatos történet és az érzelmi mélység mellett a leírások is nagyon tetszettek. Helena Silence gyönyörűen ír, nem az elcsépelt kifejezéseket használja, hanem él a magyar nyelv szépségei által nyújtott lehetőségekkel. Szemléletes leírásai alapján tökéletesen magam elé tudtam képzelni a tájat, a házat, a szereplőket. Öröm volt olvasni a szebbnél szebb mondatokat. És ami a legfontosabb, ennek ellenére nem kívülről szemléltem a cselekményt vagy a tájat. A szerző el tudta érni, hogy behúzzon a történetbe. Szinte benne éltem a regény világában, és mikor bezártam a könyvet, nehezemre esett elbúcsúzni Enigmától és Lena-tól. De attól még szigorú leszek az értékelésnél.
A karakterek közül van egy-két sablonos figura (pl. a közvetlen, szeleburdi, bőbeszédű, laza barátnő; a tipikus gyökér, de szexi pasi; vagy a kövér szakácsnő, aki mindenkit remek főztjével töm), de azért akadtak egyedi, emlékezetes szereplők is. Pl. Victort igazán megkedveltem és Lena is a szerethető kategóriában landolt nálam. Férfi főhősünk, Alex eleinte csak a "bunkó, de nem baj, mert jó pasi" skatulyába ugrott bele, aztán jobban kirajzolódott a jelleme, amitől már nem volt annyira sablonos szegénykém. A végére egészen megkedveltem, mert nem volt tökéletes: emberi volt. Félelmekkel, komplexusokkal, előítéletekkel, hibákkal (pl. naiv, hiszékeny, féltékeny), ahogy egy valódi fiú. Lena pedig - hála az égnek - nem volt az az üresfejű csitri, aki gyakran visszaköszön a young adult regények lapjairól. Ő egy racionálisan gondolkodó, logikus döntéseket hozó fiatal lány (kivéve egy helyen, mikor egyedül bemegy a raktárba, de ezt a hibát a filmekben is gyakran elkövetik a női szereplők, akiknek semmiképp nem volna szabad egyedül maradniuk, mert tudjuk, hogy rájuk leselkedik a legnagyobb veszély), aki nehéz helyzetben van, de nem nyavalyog és magát sajnáltatja, hanem cselekszik és megpróbálja kihozni a legjobbat az igazán reménytelen helyzetekből is. Ezt szerettem benne, főleg azért, mert pozitív példa a fiatal lányoknak. Bebizonyítja, hogy nem kell azonnal összezuhanni, ha életed szerelme elhagy(ni kényszerül). Hogy egy lány élete nem csak abból áll, és nem pusztán annyit ér, hogy szeret egy fiút, hanem számos más örömforrás és boldogságra okot adó dolog létezik még azon kívül (pl. barátság, család, jótett, segítségnyújtás). Tetszett, hogy Lenának nem Alex körül forgott az élete, hanem volt saját élet is, egyéni tervekkel és saját célokkal.
Összességében nagyon jó kis regény, bátran ajánlom annak, aki egy izgalmas, kedves, érzelemgazdag történetre vágyik némi nyomozással, múltbéli rejtélyekkel, egészséges mennyiségű romantikával, különleges képességű főhőssel, gyönyörű tájjal, aranyos lovakkal és szerethető karakterekkel. Jó hír: bár a történet kerek egész és eléggé lezártnak tűnik, az írónő tervezi a könyv folytatását.
Értékelés:
Történet: 5/4
Szereplők: 5/4
Nyelvezet, stílus: 5/5
Borító: 5/4
Összesen: 20/17
És hogy alakult a kapcsolatom a könyvvel? Eleve kíváncsi voltam rá, mert magyar a szerző, ami már kapásból jó pont nálam. (Olvassunk magyar szerzőktől, emberek! Valódi gyöngyszemekre bukkanhatunk, ráadásul a magyar nyelv gyönyörű.) Tudtam, hogy Helena Silence magyar írónő, olvasgatom a blogját is, és nagyon szurkoltam, hogy szeressem a könyvét. Így lett. Először a borító tetszett meg, nagyon bejön a színvilága. Értékelem, hogy a Könyvmolyképző mert újítani és elhagyta a rá oly jellemző fekete hátteret. Merész húzás volt, de ezen a borítón szépen mutat. Bár a levélnek semmi köze a történethez, mindenesetre tetszetős a kép és még jobban felkeltette az érdeklődésemet.
A történet ott indul, hogy főhősünk, Lena éppen rosszul van egy reptéri mosdóban. Rosszullétének oka, hogy valaki megérintette, ő meg felvillanó képeket látott és elárasztották az illető érzései. Ő ugyanis érző, akinek az a különleges képessége, hogy képes egy érintésből megérezni mások érzelmeit, múltját, gondolatait, vagy egy tárgyat megérintve annak történetét megismerni vagy a tulajdonosáról érezni dolgokat. Lena szülei halála után sosem látott nagybátyjához kerül, történetünk kezdetén éppen hozzá tart repülővel....
Útja során új barátra lel, aztán igazi menedékre, családra talál, végül még a szerelem is beköszönt az életébe. De hogy semmi se legyen ennyire egyszerű, vannak azért bonyodalmak is. Nem mondom, hogy a cselekmény annyira fordulatos, egyedi és kiszámíthatatlan, hogy csak kapkodtam a fejem, hisz jó néhány dolgot előre lehetett sejteni, de azért voltak váratlan események is, amikre nem számítottam. Az erdőbeli látomás például... na, az odaszegezett a fotelhez (meg persze a könyvhöz). Szóval a történet egész jó, hol kedves-aranyos, hol izgalmas, itt-ott romantikus, néhol keserédes, másutt megható. És ez a könyv legnagyobb előnye (és ami a legjobban tetszett benne): hogy mesterien ábrázolja az érzelmeket. Nagyon szépen ki vannak dolgozva az érzések: a bűntudat, a gyász, az elveszettség, az üresség érzése, az az állapot, hogy "Most hogyan tovább? Mi lesz velem?" Helena hiteles ábrázolással tárja az olvasó elé a családi kapcsolatokat, a szeretet, barátság, szerelem összetett érzéseit. Mind-mind hihető, átérezhető, valódi érzelem, nem szirupos csöpögés. Sok könyv esik abba a hibába, hogy csak megemlíti az érzéseket, de attól még azok nem élhetők át igazán. Ennél a könyvnél más a helyzet, az írónő nagyszerűen elkapta a lényeget.
A kedves, fordulatos történet és az érzelmi mélység mellett a leírások is nagyon tetszettek. Helena Silence gyönyörűen ír, nem az elcsépelt kifejezéseket használja, hanem él a magyar nyelv szépségei által nyújtott lehetőségekkel. Szemléletes leírásai alapján tökéletesen magam elé tudtam képzelni a tájat, a házat, a szereplőket. Öröm volt olvasni a szebbnél szebb mondatokat. És ami a legfontosabb, ennek ellenére nem kívülről szemléltem a cselekményt vagy a tájat. A szerző el tudta érni, hogy behúzzon a történetbe. Szinte benne éltem a regény világában, és mikor bezártam a könyvet, nehezemre esett elbúcsúzni Enigmától és Lena-tól. De attól még szigorú leszek az értékelésnél.
A karakterek közül van egy-két sablonos figura (pl. a közvetlen, szeleburdi, bőbeszédű, laza barátnő; a tipikus gyökér, de szexi pasi; vagy a kövér szakácsnő, aki mindenkit remek főztjével töm), de azért akadtak egyedi, emlékezetes szereplők is. Pl. Victort igazán megkedveltem és Lena is a szerethető kategóriában landolt nálam. Férfi főhősünk, Alex eleinte csak a "bunkó, de nem baj, mert jó pasi" skatulyába ugrott bele, aztán jobban kirajzolódott a jelleme, amitől már nem volt annyira sablonos szegénykém. A végére egészen megkedveltem, mert nem volt tökéletes: emberi volt. Félelmekkel, komplexusokkal, előítéletekkel, hibákkal (pl. naiv, hiszékeny, féltékeny), ahogy egy valódi fiú. Lena pedig - hála az égnek - nem volt az az üresfejű csitri, aki gyakran visszaköszön a young adult regények lapjairól. Ő egy racionálisan gondolkodó, logikus döntéseket hozó fiatal lány (kivéve egy helyen, mikor egyedül bemegy a raktárba, de ezt a hibát a filmekben is gyakran elkövetik a női szereplők, akiknek semmiképp nem volna szabad egyedül maradniuk, mert tudjuk, hogy rájuk leselkedik a legnagyobb veszély), aki nehéz helyzetben van, de nem nyavalyog és magát sajnáltatja, hanem cselekszik és megpróbálja kihozni a legjobbat az igazán reménytelen helyzetekből is. Ezt szerettem benne, főleg azért, mert pozitív példa a fiatal lányoknak. Bebizonyítja, hogy nem kell azonnal összezuhanni, ha életed szerelme elhagy(ni kényszerül). Hogy egy lány élete nem csak abból áll, és nem pusztán annyit ér, hogy szeret egy fiút, hanem számos más örömforrás és boldogságra okot adó dolog létezik még azon kívül (pl. barátság, család, jótett, segítségnyújtás). Tetszett, hogy Lenának nem Alex körül forgott az élete, hanem volt saját élet is, egyéni tervekkel és saját célokkal.
Összességében nagyon jó kis regény, bátran ajánlom annak, aki egy izgalmas, kedves, érzelemgazdag történetre vágyik némi nyomozással, múltbéli rejtélyekkel, egészséges mennyiségű romantikával, különleges képességű főhőssel, gyönyörű tájjal, aranyos lovakkal és szerethető karakterekkel. Jó hír: bár a történet kerek egész és eléggé lezártnak tűnik, az írónő tervezi a könyv folytatását.
Értékelés:
Történet: 5/4
Szereplők: 5/4
Nyelvezet, stílus: 5/5
Borító: 5/4
Összesen: 20/17
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése