Chanda Hahn: Bűbájtalan

(Balszerencsés tündérmese 1. )

Fülszöveg:

Mina Grime az iskola lúzere, egészen addig a napig, amíg meg nem menti a suli legmenőbb pasijának az életét egy iskolai kiránduláson. Egy csapásra minden megváltozik, a lány hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és minden lépését a szerencse kíséri. De mikor már a dolgok nem is mehetnének jobban, Mina édesanyja bejelenti, hogy elköltöznek. Mina kérdőre vonja édesanyját, aki kénytelen elmondani a családi titkot. Mina Grime valójában a Grimm testvérek leszármazottja, és egy átok terheli őt, mely generációról generációra öröklődött. Vannak rések, ahol az emberek és a tündérek világa összeér, ezen a mesevilág lényei átszöktek, és az emberek bosszantásával múlatják az időt. Mikor az emberek megelégelték, alkut kötöttek a varázslényekkel. Azok megígérték, hogy ha az emberek végigjátsszák az összes mesét, és sikeresen befejezik a történeteket, visszamennek saját világukba. Ám a mesék gyűjteménye egyszer csak életre kelt, és saját maga kezdte irányítani a történeteket, megnehezítve ezzel az emberek dolgát. Olyannyira, hogy bár a Grimm testvéreknek több mint 170 mesét sikerült végigjátszani, nem tudták mindet befejezni. Így öröklődött az átok generációkon át. Most Minán a sor, hogy belépjen a mesevilágba és megtörje az évszázados átkot…

Véleményem:

Várólistacsökkentésem újabb eleme került a kezembe. Évek óta megvan, és tulajdonképpen már nem is emlékeztem, milyen típusú könyv. Olvasás közben így teljesen ismeretlen vizekre evezhettem, még a fülszöveget se nagyon olvastam el. És milyen jó kis sorozatra bukkantam! Ahhoz képest, hogy semmi extrára nem számítottam, elég kellemes meglepetés ért. Azóta utánanéztem, hogy ez egy 5 részes sorozat, melynek magyarul sajnos csak három része jelent meg és a többit a Maxim kiadó (a kedvezőtlen eladási adatokra hivatkozva) nem is tervezi megjelentetni. Sajnálom, mert engem érdekelne a többi rész is.

Szeretem a mesefeldolgozásokat, ezért nagyon örültem, hogy itt is egyféle mesékkel foglalkozó világ tárult elém. A főhősünk, Mina egy eléggé balszerencsés tinédszer, aki folyton leégeti magát ügyetlenségével. Ez sok humoros jelenet forrása volt a könyv elején. Nos, ezek a poénok hol tényleg viccesek voltak, hol azonban erőltetettek, nem mindegyiket tudtam élvezni. Aztán kiderült, hogy mi az oka Mina szerencsétlenségének és innentől kezdve felpörögtek az események, kezdett izgalmas lenni a történet. Már a fülszöveg is elárulja, hogy Mina a Grimm fivérek leszármazottja, és most rajta a sor, hogy megtörje a családi átkot és végigjátssza a meséket. Minának a varázskönyv segít, hogy elérhesse a célját, vagyis túlélje a Grimm-átkot és megtörhesse. 

Ilyennek képzelem a varázskönyv egyik megjelenési formáját

Ebben a részben a Jancsi és Juliska, illetve a Piroska és a farkas c. mese kerül előtérbe, de találkozhatunk A brémai muzsikusokkal is. Nekem nagyon tetszettek ezek a megoldások, ötletes volt, ahogyan a klasszikus mesék a modern világban módosult formában megjelennek. Izgalmas, fordulatos és érdekes történetet kaptunk a végére, kedvet is kaptam a második rész olvasásához. 

Aranyos volt a romantikus szál is. Mina odavan az iskola jó pasijáért, akivel egy véletlen? baleset révén közelebb kerül. Brody figurája kedvelhető és aranyos volt, bár kicsit gyorsan alakultak ki küztük az érzelmek. A könyv végi fordulat itt is okozott egy kis kavarodást. Aztán ott van még a másik srác, Jared: titokzatos, vagány karakter, róla is jó volt olvasni, színesebbé tette a könyvet a karaktere. Mina barátnőjét, Nant is kedveltem, szórakoztató jelenség. Az anyuka reakcióit kicsit eltúlzottnak éreztem, de érthető, hisz csak meg akarta védeni a lányát. 

Mesék (köztük a Piroska)

Az írónő stílusa könnyed, fiatalos. A megfogalmazás nem bonyolult, könnyen követhető. Már említettem, hogy vannak benne poénok, melyek nem mindig elég viccesek, de értékelem a prübálkozást. A szereplők közötti párbeszédek is jól sikerültek. Összességében elég jó az ábrázolásmód, a leírások is elég képszerűek. Mina a nézőpontkarakterünk E/3-ban, így az ő fejébe látunk bele leginkább, sokszor együtt tudtam vele érezni. Tetszett a barátnőjéhez való viszonya és a történet során végbement személyiségfejlődése: ügyetlen kamaszlányból határozott, tettrekész csaj lett, persze van még hova fejlődnie így is. 

A könyv külső megjelenése szép, a borítókép is esztétikus, bár kicsit halvány. Tetszik, hogy a Piroska-történetre a borítón szereplő lány piros kapucnija, és a mesebeli jelleget erősítő, cirádás, csillagos-díszes betűk is jól mutatnak a borítón. A könyv belül is jól néz ki, tetszik a betűtípus, kellemes olvasni. Két este alatt elolvastam. Nem olyan vastag, így könnyen lehet fogni, nem nehéz kézben tartani. Nem figyeltem fel egetverő hibákra és fordítási bakikra sem a szövegben.

Mindent egybevéve örülök, hogy rátaláltam erre a sorozatra. Biztos vagyok benne, hogy el fogom olvasni a másik két magyarul megjelent részt is, sőt, ha azok is jók, akkor a két utolsó részt is bevállalom. Ajánlom azoknak, aki szeretik a mesefeldolgozásokat, az ártatlan romantikus szállal fűszerezett young adult fantasy történeteket. 

Értékelés:

Tartalom, történet, cselekmény, világfelépítés: 5/5

Karakterek: 5/4

Stílus, leírás, ábrázolásmód, humor: 5/4

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/17

Sarah J. Maas: Viharok birodama
(Üvegtrón 5.)

A világot az álmodók mentik meg és építik újjá.

Királyságok harca

Alig kezdődött meg Aelin Galathynius hosszú útja a trónjáig, máris háború fenyeget. Útja során elveszített, de szerzett is szövetségeseket, barátságok köttettek és szakadtak meg, miközben a mágikus erőt birtoklók és azt nélkülözők is konfliktusba kerülnek.

Aelin szíve az oldalán harcoló hercegé, hűsége pedig a védelmére szorulóké, akikért mágiája utolsó cseppjét is kész odaadni. Ám a múlt borzalmas bugyraiból szörnyetegek bukkannak fel, és a sötét erők felsorakoznak, hogy leigázzák a birodalmát. Egyetlen esélye marad, egy kétségbeesett küldetés végrehajtása, ami a végét jelentheti mindannak, ami Aelin számára drága.

A kirobbanó sikerű Üvegtrón sorozat lélegzetelállító ötödik kötetében Aelin válaszút elé kerül: mit és kit áldozzon fel azért, hogy megakadályozza Erilea széthullását.

Eltelt már egy pár hónap, mióta ezt a könyvet elolvastam, de nem volt időm megírni róla a gondolataimat. Most tudtam rá sort keríteni. Nos hát, az alapvető véleményem a sorozattal kapcsolatban nem változott: agyonhype-olt és kissé túlértékelt. Nekem eddig valahogy mindig hiányzott belőle valami, hogy igazán belszeressek a történetbe. Ezt a hiányzó valamit most sem kaptam meg, így számomra ez a sorozat még mindig nem tökéletes. Megint úgy vagyok vele, hogy vannak dolgok, amelyek tetszettek a könyvben, ám akadt olyasmi is, ami taszított. Figyelem, a bejegyzés erre a könyvre nézve és az előző részekre vonatkozóan is spoileres!

Az lesz a legjobb, ha az értékelésemet a borítóval kezdem, mert az a legegyszerűbb. Egyszerűen csodálatos ez a borítókép. Annyira gyönyörű, hogy órákig képes lennék nézegetni, eddig ez tetszik legjobban (meg az Árnyak királynője c. részé). Maga a könyv is esztétikus, igényes, ám a "gyors" kiadás miatt jócskán maradtak benne hibák. Ezt leszámítva nagyon tetszik, iszonyú jól mutatnak a polcomon a kötetek egymás mellett. 

A sorozat eddigi kötetei
Forrás

Másodikként az írásmódról szólnék: Hihetetlenül sokat fejlődött az írónő az Üvegtrón óta. Ezt már korábban is megállapítottam, de ezúttal is ez a véleményem. A dramaturgia szintjén is remek ötletei vannak, sok szálat összehoz, egységes keretbe foglalja az eddigieket, kitölti a hézagokat. Ez a kötet próbálja összekapcsolni a múltat a jelennel és a cselekmény különböző helyszíneit és szereplőit egymással. Itt megjegyezném, hogy aki nem olvasta Az orgyilkos pengéje c. novelláskötetet, az e kötet előtt mindenképpen olvassa el, különben sok mindent nem fog érteni ebben a könyvben. A leírások és a harcjelenetek sokkal kifejezőbbek, jobban láttam lelki szemeim előtt a jeleneteket. Egy valami van, amiben még mindig nem sikerült Sarah-nak, hogy megnyerjen magának, az pedig az egyik legfontosabb dolog: az érzelmek ábrázolása. Megint ott vagyunk, hogy le van írva, látom, értem, de nem érzem át. A szerelmi szálak nagy részénél azt éreztem, hogy nem mozgat meg, nem szurkolok nekik, nincs köztük kémia. És nem csak a szerelmi szálon, egyéb érzelmek terén sem jött át a drámai hatás, gondolok itt pl. arra, ami Aelinnel történt a végén. Sajnálnom kellett volna, de inkább csak bosszankodtam. Vagy pl. az elején, mikor kijelenti magát királynőnek, de a terraseni nemeseknek is van ehhez egy-két szavuk, akkor is azt gondoltam, hogy 'Hehehe, csak nem gondoltad, hogy ilyen könnyű lesz?' Már pedig ha a szerző nem tudja elérni, hogy drukkoljak a főszereplőnek, az szerintem elég gáz. Erre még bővebben kitérek a karaktereknél. 

A történet halad a maga útján: Aelin-ék Terrasenbe tartanak, Elide pedig egyedül próbál útra kelni, hogy megtalálja Aelint, közben nem várt társaságot kap. Manon sorsa is érdekesen alakul, olyasmit kell tennie, amihez semmi kedve, Doriant pedig veszély fenyegeti. Chaolékról nem tudunk semmit, mert az ő kalandjaikat az 5.5 kötetben követhetjük nyomon (Tower of Dawn), az fog kijönni magyarul is még az 6. rész megjelenése előtt. Kb. itt járunk a cselekményben, mikor újra felvesszük a fonalat. Most is több szálon fut a történet, ebből Aelin cselekményszála érdekelt legkevésbé. Legjobban Manon története és Dorian kötött le, valamint nagyon érdekeltek Elide kalandjai. Manon szálán történnek a legnagyobb fordulatok, sok mindent megtudunk a múltjáról, származásáról. Örültem, hogy újra találkoztak Dorian-nel. Kettejük között eszméletlen kémia van, de sajnos ez végül nagyon kiábrándító jelenetté alacsonyult. Remélem, kettejük kapcsolatát még rendbe teszi Sarah, mert ez így elég béna volt, na.

Alakulgat két új párocskánk is: Elide és Lorcan, valamint Aedion és Lysandra személyében. Elide és Lorcan között volt jó kis feszültség, nagyon jó volt olvasni róluk, és érdekes vége lett ennek a szálnak, kíváncsi vagyok, mi lesz velük a továbbiakban. Aedion és Lysandra kapcsolata kissé mondvacsinált, afféle "mindketten egyedül vannak, hozzuk csak össze őket" stílusban szövődött. De még a köztük lévő érzelmek is hihetőbbek voltak, mint Aelin és Rowan "sorsszerű és mindent elsöprő" (na persze) szerelme. Pff! 

Aedion és Lysandra
Forrás: Tumblr

Ha már itt tartunk, Aelin és Rowan szerelmi jelenete nekem sok volt, egy young adult történetről lévén szó. Vörös pöttyösként jelent meg, így az ember nem várna explicit szexuális tartalmat, de itt van, részletekbe menően, ami szerintem hiba. Oké, biztos sok rajongónak tetszik, de úgy vélem, egy sorozaton belül az író ne lépjen korcsoport-kategóriát! Attól, hogy a főhős már nagykorú, nem kell rögtön ágyba bújnia a pasijával és főleg nem kell ezt részletezni. Nem vagyok prűd, de szerintem ez abszolút nem illett a történethez, nem is voltam rá kíváncsi. És nem: nem így kell közelebb hozni az olvasóhoz a hősnő nem szimpi pasiját. Aki YA történetre számít, annak szerintem csalódás, hogy a szereplők nyíltan szexelnek, mert ez minimum az NA vagy a fenőtt irodalom jellemzője, de nem a 14 éves korosztályé. Oké, lehet mondani, hogy a sorozat olvasói is felnőttek az évek során. De mi van azokkal a 13-14 éves olvasókkal, akik egyben olvassák a sorozatot, nem hagynak ki köztük éveket? Véleményem szerint Sarah jobban tette volna, ha marad a korcsoportnál és a szexjelenetek helyett az érzelmekre helyezi a hangsúlyt.

Volt még egy pár zavaró logikátlanság a történetben, pl. Erawan. Az, hogy Perrington nem más, mint Erawan, az előző részben derült ki Aelin és Dorian számára, akik Adarlan királyától (Neki miért nincs neve amúgy?) hallották, mielőtt meghalt. De ezt elvileg rajtuk kívül SENKI nem tudja, max. akinek ők elmondták. Na már most, Erawan sem tudta, hogy a kilétére fény derült. Elég valószínűtlen tehát, hogy az eddig oly titkos információt nem akarja tovább titkolni és éppen most, mikor mások már (az ő tudta nélkül) rájöttek. Miért épp most fedte fel a kilétét? Miért árulta el Vernonnak, Manonnak, stb., hogy ki ő, hisz erre nem volt semmi oka? És hogyhogy a világ túlsó felén élők (pl. Ansel) is tudnak róla hirtelen? Ez eléggé mondvacsinált leleplezés volt. Az olvasó meg a főszereplő már úgyis tudja, akkor a szereplő már miért titkolná tovább? De épp ez az, Erawan akkor még nem tudta, hogy Aelin tudja (meg mi olvasók is), ki ő valójában. És nem veszem be azt  amagyarázatot, hogy "mert kényelmetlen volt neki a herceg nem túl esztétikus teste", amit eddig megszállt, így most felvett egy vonzóbb külsőt. LOL.

Manon
Forrás: wehearit.com

A másik furcsaság az istennő megjelenése (aki mellesleg egyszer Diana, máskor Deanna, már nem tudom nyomon követni - Fordítási hiba?). Nem tudom, mit akart, mi volt a célja ezzel a húzással? A harmadik dolog, ami nem fér a fejembe: Aelin hogy a fenébe lehet Elena leszármazottja? Oké, értem, hogy Elena Terrasen-ből származott, Brannon lánya volt, de egy Havilliardhoz ment feleségül. Tiszta sor, hogy így Dorian egyik őse volt ő. De Aelinnek hogyan, hiszen ő Galathynius (meg persze Ashryver, de az most nem lényeg), tehát valamilyen terrasenitől, Galathynius  (rövidítek: G.) nevűtől kell származnia. Ez vagy úgy lehetséges, ha Brannonnak volt egy fia is, akinek ága továbbvitte a G. nevet, és neki valamelyik leszármazottja Aelin (ez esetben Elena nem az őse, csak az ősének a testvére, afféle ősnagynéni). A másik eset az, ha Elena valamelyik Havilliard leszármazottja később hozzáment egy G.-házból származó fiúhoz (saját rokonához, ami megint csak fura). Ez esetben igen, az utód a G. nevet örökli és Elena örököse is , és neki valamelyik leszármazottja lehetett Aelin apja és nagybátyja, Orlon. Ez csak így lehetséges, de nem értem, Sarah ezt miért nem magyarázza meg. 

A karakterekről:

Aelin karaktere még mindig olyan semmilyen. Amíg Celaena volt, addig legalább volt valamilyen, voltak jó és rossz tulajdonságai, voltak dolgok, amiket kedvelt. De most, Aelinként nem tudnám semmivel sem jellemezni. Van tűzmágiája, és néha totál beképzelt, meg azt hiszi, mindenkinél egy lépéssel előrább gondolkodott, de kb. ennyiben ki is merül a személyisége. Celaenaként is elég távolságtartó nézőpontkarakter volt, éppen amiatt, mert eltitkolta, hogy ő Aelin, itt viszont már nincs mit titkolnia, mégse látunk bele a fejébe annyira. Az írónő túlságosan meg akar lepni minket azzal, milyen agyafúrt és előrelátó Aelin, ezért nem árulja el a terve részleteit, de amiatt is csak távolabb kerül a karakter az olvasótól. És ez nem jó, mert így még kevésbé tudom megkedvelni. Igazság szerint az Aelinről szóló fejezetek érdekeltek legkevésbé, ami tragikus, tekintve, hogy ő a főhősnő. 

Aelin és Rowan
Forrás: Pinterest

Rowant még mindig nem kevelem, nem tehetek róla. Semmi szerethetőt nem találtam benne, tipikusan az  a karakter, akit elém dobnak, hogy "na, nesze, itt van, szeresd, mert ő a főszereplő pasija", de semmit nem tett a figura annak érdekében, hogy én mint átlagolvasó megkedveljem. És ha már itt tartunk, azt sem láttam, hogy a főhősnő mikor, hogyan és miért szerette meg ennyire. Határozott fejlődés azonban, hogy most már 10-es szint helyett csak 8-as szinten ellenszenves Rowan, de ezt is csak a többi szereplőhöz, pl. Dorianhez való hozzáállásának köszönheti. Nagy haladás lenne, ha az utolsó részben Rowan elérné a negatív helyett a semleges szintet, kedvelni szerintem soha nem fogom. Ez az egész "társam-nem társam" dolog is lerágott csont, untatott, mert minden eddigi érzelmet felülír és megkérdőjelez. Az ACOMAF-ban működött, itt nem tudott lekötni, nem tetszett az eleve elrendelés.

Doriant mindig is kedveltem, ez most sem volt másképp, bár itt-ott kissé dühített a viselkedése.  Tetszett, hogy egyre jobban tudja használni az erejét. Manon is önmaga maradt, megtartotta vagány, szemtelen, kegyetlen, harcias, beszólogatós énjét, de sokkal emberségesebb lett. Egyértelműen ő a kedvencem az egész sorozatban. Ebben a részben is kiemelkedő volt. Az ő sorsa összefonódik Aelinével, és mindketten jól járnak a szövetségükkel. Nagyon tetszett az Elide-hoz való óvó-féltő hozzáállásuk is. Ebbe a csoportba persze Lorcan is beletartozik, szóval már hárman akarják megvédeni ezt a lánykát, aki egyébként sokkal okosabb és talpraesettebb, mint hinnék. Lorcan sokat fejlődött az első jelenete óta, jó volt őt is jobban megismerni, belelátni a fejébe és aranyos volt a vele kapcsolatos romantikus szál is.

Elide és Lorcan
Forrás: Pinterest

Aedion még mindig az a szereplő, akiről nem tudom, mit keres ebben a történetben. Gyakorlatilag semmi érdemleges szerepe nincs, teljesen kihagyható a sorozatból a karaktere. Eddig is semleges volt, most is az, kicsit a kedvelés felé billenve. Lysandra már korábban is nagy változáson ment át, ezúttal még erősebben megmutatkozott hűséges énje, igaz barátsága, nagyon kedves és önfeláldozó volt. Ő is megérdemli a boldogságot, örültem, mikor neki is akadt "udvarlója". Rowan haverjai közül Gavrielt egyre jobban kedvelem, olyan aranyos a fia iránti bizonytalan érzéseivel. Úgy sejtem, hogy fel fogja áldozni magát a fiáért, de ne legyen igazam. Fenryst is jobban megismerjük, már eleinte benne is csak egy "miért kell még egy szereplő?" típusú karaktert láttam. A kisebb mellékszereplőkre már nem térek ki, mert nagyon sokan vannak: van itt nekünk a kalózkirály, meg Ansel, Galan, Maeve királynő, Erawan, ilkek, stb. Az írónő ezúttal is megcsillogtatta képzelőerejét, mikor szörnyeket kreált.

Fenrys
Forrás: Pinterest

Összességében jó kis könyv, aki az előző részeket szerette, ebben sem fog csalódni. Számomra  nem tökéletes, vannak azért hibái, ám mindent egybevéve remek szórakozást nyújtott. Amíg várok a hatodik részre, lehet, hogy elolvasom Chaol könyvét angolul. A sorozat összetett, izgalmas, többször olvasós, de nem érzem indokoltnak az azt körülvevő hatalmas hype-ot és ajnározást, ami néha már kicsit zavaró mértékelt ölt. A sorozat ezen darabja a jobban sikerült kötetek közé tartozik, várom a mindent lezáró nagy konklúziót a hatodik részben. Az írónő vitathatatlanul tehetséges, és sokat fejlődött az évek során, remélem, sok könyvet olvashatunk még tőle magyarul is. 

Értékelés:
Cselekmény, történet: 5/4.5
Karakterek: 5/4
Leírás, ábrázolásmód, stílus: 5/4.5
Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/18

Jenna Black: Káprázat 

(Bűbájösvény 1.)

Dana élete nem egyszerű. Alkoholista anyjával él, ami komoly kihívás egy tizenhat éves lány számára. Egyre jobban elege van abból, hogy kétszemélyes családjukban kislány kora óta ő a felnőtt, neki kell gondoskodnia iszákos anyjáról, aki miatt ráadásul meg sem próbálhat barátságokat kötni, ezért osztálytársai társaságkerülő csodabogárnak könyvelik el. Pedig Dana valójában arra vágyik, hogy úgy élhessen, mint a többi fiatal lány az ő korában. Azt szeretné, ha gondoskodnának róla, ha levennék a válláról a terheket, ha helyette másvalaki hozná meg a felelősséggel járó döntéseket. Aztán egy napon, amikor anyja sokadszorra is botrányt csinál, a fiatal lány rájön: ez így nem mehet tovább. Dana megszökik otthonról, és elhatározza, hogy új életet kezd. Megkeresi sosem látott apját, akiről csak annyit tud, amennyit anyja mesélt neki néhány józan pillanatában. Hogy Avalonban él, a Vad Városban, amely a halandó világ és Tündefölde keresztútjánál található. Ahol a mágia és a modern technológia békésen megfér egymással, nem úgy, mint a város lakói, akik bármire képesek a hatalomért, akár gyilkolni is. Anyja - saját bevallása szerint - éppen ettől akarta megóvni a lányát, amikor terhesen elmenekült Avalonból. De kit érdekelnek az avaloni politika halálos útvesztői? Dana legalábbis úgy gondolja: Avalonban, az apja mellett csak jobb, normálisabb élete lehet, mint amilyen az anyjával volt. Nem kell hozzá huszonnégy óra, hogy Dana rádöbbenjen: soha életében nem tévedett ennél nagyobbat. Az apai ölelés és a jobb élet helyett csapda várja. Önerejéből kell boldogulnia egy ismeretlen és ellenséges vidéken. Kiderül, hogy Dana különleges adottságokkal rendelkezik, ám ez nem könnyíti meg a dolgát. Sőt, ellenfelei első számú célpontjává teszi. Vajon sikerül boldogulnia a politikai cselszövések hálójában? Megbízhat frissen szerzett barátaiban? Kibontakozhat valódi szerelem Tündefölde vészterhes égboltja alatt?

Ahogy a korábbi posztban is írtam, várólistacsökkentésbe kezdtem. Most szeretnék elolvasni tíz-tizenöt olyan könyvet, amely már régóta vár a polcomon, persze közben egy-két frissebb kiadvány is belefér, de szintén csak olyan, ami már megvan. Tehát nem veszek új könyvet, amíg jó néhányat ki nem végeztem a már meglévők közül. Most épp Jenna Black Káprázat c. könyvére esett a választásom. Jó pár évvel ezelőtt a vámpíros könyvek után nagy divatja volt az angyalos-démonos, illetve a tündéres könyveknek, ez részben még ma is tart. De ideje volt egy régebbit előszedni. 

Emlékszem, annak idején a borítója keltette fel az érdeklődésemet, és még most is szépnek találom. Tetszenek a színek, a két lányalak, a sejtelmesség, a csillogó pöttyök, a tipográfia, a kavargó köd, minden. Azt őszintén szólva nem értem, miért kétszer szerepel a lány a borítón, hiszen egy főhősnő van a könyvben. De betudom annak, hogy egyik a való, emberi világra, a másik pedig a tündérvilágra utal. A borítóval és a kiadvány minőségével nincs gondom, belül is esztétikus a könyv, optimális a sorköz, szép nagyok a betűk, jó a betűtípus, mindent egybevéve kellemes olvasni. 

A cselekmény ott indul, hogy a női főhős megelégeli alkoholista anyja részeg kirohanásait, ezért úgy dönt, lelép soha nem látott apjához, aki egy tündér. Sok kritikát olvastam a könyvről, moly-on is sokan írják, úgy jött le nekik az alkoholizmus szál, mintha vicc lenne, mintha nem lenne valósághűen ábrázolva. Nos, mivel érintett vagyok a témában, ugyanis nekem is volt/van alkesz a tágabb családomban, elmondanám, hogy teljesen reális és normális Dana reakciója és hozzáállása. Egy tizenéves lány igenis azt látja az alkoholista szülőben, hogy leégeti, ilyen korban ugyanis sokat nyom a latban a kortárscsoport véleménye, elfogadása. Dana szereti és félti az édesanyját, megpróbálja rávenni, hogy szokjon le az alkoholról, de gyerek lévén nincsenek meg erre a megfelelő eszközei. Anyja miatt sok mindenben felelősségteljesen viselkedik, ugyanakkor ő mégis egy naiv kamaszlány, aki bármennyire is igyekszik felnőttesen viselkedni, igenis gyerekesen viselkedik. Sokszor hangsúlyozza, ő mennyire felnőttes és önálló, mert pl. ő fizeti be a számlákat (hú, de nagy dolog amúgy), ennek ellenére gyakran követ el gyerekes hibákat. Eltúlzott reakciónak éreztem az anya elhagyását. Az már tényleg életszerűtlen, hogy egy lány, aki tudja, hogy az anyja meglehetősen sebezhető, segítségre szorul és csak őrá számíthat, csak úgy szó nélkül faképnél hagyja az édesanyját, és elmegy az apjához, akit nem is ismer, és akitől az anyja egész életében próbálta megóvni. Ez annyira nem reális, hogy az írónő helyében mindenképpen helyreraktam volna Dana motivációját, mert - annak ellenére, hogy az alkoholizmus és az azáltal kiváltott vegyes érzések számomra hitelesen voltak ábrázolva, - az anya cserben hagyása logikailag és érzelmileg is eléggé sántít. Nem is beszélve arról, milyen önzőnek láttatja ezzel a húzással a szerző a főszereplő lányt. 

Az alkoholizmust részletező kezdet után hirtelen egy szürreális világba csöppenünk, ahol mindenki tud a tündérek és Avalon létezéséről, holott az elején erről szó sem volt. Illő lett volna itt is egy kis átvezetés, hogy már a könyv elején értsük, hogy itt bizony a tündérek világa felfedte magát az emberi világ előtt, mert így ez nagyon hirtelen váltásnak érződött. A könyv innentől kezdve Dana kálváriáját mutatja be: veszélyesebbnél veszélyesebb helyzetekbe kerül és soha nem tudja, kiben bízhat. A cselekménnyel nem volt bajom, Dana naivitását, önzőségét és gyerekességét leszámítva. Nem annyira buta, mint inkább a körülmények áldozata, aki nem találja helyát egy ismeretlen világ hatalmi útvesztőiben. A könyv leggyengébb része számomra a szerelmi szál. Nagyon erőltetett és kidolgozatlan volt, az a "kétszer beszéltem vele és már halálosan szerelmes vagyok" fajta érzelem, amit nem szeretek a könyvekben. A romantikus jelenetek részben Dana tapasztalatlansága, ok nélküli parázásai miatt iszonyú bénára sikeredtek. Az instant szerelem miatti kellemetlen érzést oldja a tény, hogy a szerelem egyelőre nem teljesedik be, és bekerül a képbe egy harmadik fél is. 

A karakterek Ethan kivételével elég jól el vannak találva, ő viszont nem volt annyira szimpatikus. Érdekes volt a "nem tudni, hogy gonosz-e" nagynéni alakja, jó volt az tündér-apa figurája, de a kedvencem az oktató srác volt, meg az apja, a  testőr (lovag), remélem, ők fog még szerepelni a második részben is. Amelyik szál pedig a legjobban tetszett a könyvben, az a barátnős vonatkozás volt. Tetszett, hogy ilyen hangsúlyos volt a történetben a barátság és nem folyton csak a pasizás volt a lényeg Danának. Bár sajnos elég sokat forogtak a gondolatai akörül, hogy melyik pasi mennyire dögös. Néha kissé túlzás volt, ahogy viselkedett, pl. mikor otthagyta az anyját, vagy mikor hisztizve elmenekült az egyik srác elől. De legjobban az olyan gyerekes reakciói zavartak, mint pl. mikor az érdekelte, milyen undorító, hogy vizet köhög fel, miután majdnem megfulladt(!). Ki az, akit a haláltól megmenekülve ez foglalkoztat? Dana jellemének van hová fejlődnie, az biztos. Ennek a fejlődésnek egy picike esélyét a könyv vége felé láttam megcsillanni, ahol Dana már nem viselkedett annyira önzően és kezdte belátni a hibáit. Remélhetőleg folytatódik ez a tendencia a második részben.

Mindent egybevéve nem értem, miért olyan alacsony a molyon ennek a könyvnek az értékelése, szerintem egy jó közepes young adult történet, nem az a nagyon kiemelkedő és emlékezetes alkotás, de nem is egy selejt, amely hemzseg a hibáktól és amit soha nem vennék újra kézbe. Az ábrázolásmóddal sem volt különösebb problémám, eléggé képszerűek a leírások, tetszett, hogy sokszor láttatta az írónő a színeket, éreztette az illatokat, ízeket. A könyvön érződik a bevezető jelleg, mintha a szerző az igazán izgalmas dolgokat a következő részekre tartogatná. Bevallom, én kíváncsi lettem a második részre, engem nem ijesztett el Dana rinyálása. Érdekel, mit tartogat még ez a világ. 

Értékelés:

Cselekmény, történet: 5/4

Karakterek: 5/3

Leírás, ábrázolásmód: 5/4

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/16

Marissa Meyer: Cinder 

(Holdbéli krónikák 1.)

Fülszöveg:

Százhuszonhat ​évvel a negyedik világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van… 

Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”. 

Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.

Véleményem:

Brutális várólistacsökkentésbe kezdtem, ennek keretében kerítettem sort végre Marissa Meyer Holdbéli krónikák c. sorozatának első kötetére. A Cinder - Hamupipőke a kiborgok között cím elsőre biztosan furcsán hatott, de a könyv zseniális. Igazság szerint évek óta itt van a polcomon és nagyon régóta tervezem már elolvasni, sok jót hallottam róla, valahogy mégsem volt kedvem hozzá eddig. Most, hogy megtudtam, hogy a Könyvmolyképző kiadja Meyer Heartless c. könyvét,  és ennek a sorozatnak az újrakiadására is vállalkozik (beleértve a magyarul eddig meg nem jelent részeket is), elhatároztam, hogy ideje nekem is megismerkednem a Meyer alkotta fantasy-sci-fi-mesevilággal. Az egész egy nagy katyvasznak tűnhet: ez egy mesefeldolgozás, egészen pontosan egy Hamupipőke-retelling story, ugyanakkor sci-fi keretek között játszódik, egy posztapokaliptikus fantasy világba helyezve, melyben vígan megfér egymás mellett a modern technológia és a varázslatos képességek. Meyer tehát jó nagyot csavar az "eredeti" mesén, de nagyon jól teszi, mert a végeredmény egy élvezhető, letehetetlen young adult történet lett. Nagyon tetszett, már olvasom is a második részt. 

A történet magával ragadott, csak úgy faltam az oldalakat. A világfelépítés ötletes, jól kidolgozott, mindennek megvolt az értelme, és bár bizonyos utalások miatt előre sejtettem a fordulatok legtöbbjét, így is tudott meglepetést okozni. A háttér és a kerettörténet hihetetlenül jól kidolgozott, a cselekmény izgalmas, hol kedves-romantikus, hol nagyon is drámai elemek tarkítják. Hamupiőke meséjét mindenki ismeri, de az írónőnek sikerült megoldania, hogy ne azt érezzem olvasás közben, hogy mindent előre tudok. Hamupipőke árva lány, aki mostohaanyjával és két mostohatestvérével él Új-Pekingben. Már a hely is különleges, hogy nem Amerikába vagy Európába helyezte a szerző a sztorit, hanem a fantáziajövőbeli Ázsiába. A herceg pedig a császár fia, aki a piacon ismerkedik meg Cinderrel. A név a Hamupipőke angol megfelelőjére, a Cinderellára utal. Annyi a különbség Cinder és Hamupipőke között, hogy 1. Cinder szereti egyik mostohatestvérét, 2. sokkal talpraesettebb, mint a mesebeli Hamupipőke, 3. és a lány kiborg, azaz mesterséges, gépi testrészei is vannak, meg persze számítógép-vezérelte agyi funkciói. Azt, hogy Cindernek milyen képességei vannak még, vagy hogy hogyan lett kiborg, nem részletezem, mert spoileres lenne. Olvassátok el! Ebben a történetben minden a helyén van, mindennek van értelme, és váratlan fordulatok váltakoznak az ismerős elemekkel.

A karakterek nagyon jól kidolgozottak, tetszett Cinder figurája. Igazi emberi jellem, mindenre úgy reagál, ahogy egy valódi ember tenné. Néha nagyon sajnáltam, pl. a Peony-val történtek miatt, vagy amiatt, amit Adri tesz vele, illetve a könyv végefelé is. A gonosz mostohát legszívesebben  megfojtottam volna. Máskor viszont jókat nevettem Cinder humorán, szarkasztikus beszólásain. Tetszett Kai karaktere is, ahogy dr. Erland-del is sok mindenben egyetértettem. Peony és Iko voltak a legnagyobb kedvenceim, sajnáltam őket a sorsuk miatt. Remélem, Iko még visszatér a következő részben. 

A történetvezetés, a leírások mesteriek, a stílus gördülékeny. A könyv olvastatja magát, másfél nap alatt végeztem vele. A borító csodaszép, illik a könyvhöz. Megjelennek benne a klasszikus Hamupipőke-elemek, de a lány kiborg-voltára is találunk utalásokat. A fordítás tetszett, helyesírási vagy gépelési hibák elenyésző mennyiségben fordultak csak elő. A könyv nagy egységei előtti, a meséből származó idézetek különös, mesebeli hangulatot adtak a könyvnek. Mindenben tökéletes az egész regény. Remélem, a többi rész sem okoz csalódást. 

Értékelés: 

Történet, cselekmény, világ: 5/5

Karakterek: 5/5

Stílus, leírás, ábrázolásmód: 5/5

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/20