Holly Black: The Wicked King
(A levegő népe 2.)

The ​enchanting and bloodthirsty sequel to the New York Times bestselling novel The Cruel Prince.
You must be strong enough to strike and strike and strike again without tiring.
The first lesson is to make yourself strong.
After the jaw-dropping revelation that Oak is the heir to Faerie, Jude must keep her younger brother safe. To do so, she has bound the wicked king, Cardan, to her, and made herself the power behind the throne. Navigating the constantly shifting political alliances of Faerie would be difficult enough if Cardan were easy to control. But he does everything in his power to humiliate and undermine her, even as his fascination with her remains undiminished.
When it becomes all too clear that someone close to Jude means to betray her, threatening her own life and the lives of everyone she loves, Jude must uncover the traitor and fight her own complicated feelings for Cardan to maintain control as a mortal in a Faerie world.
Dramatic and thrilling fantasy blends with contemporary storytelling to create a fully realised world, filled with magic, politics and treachery.

Nem vártam a magyar megjelenésre, angolul olvastam Holly Black A levegő népe című tündéres sorozatának második részét. Ez a könyv is tetszett, tervekkel és ármánykodással teli, és fordulatokban most sincs hiány, ezúttal pedig egy picivel több romantikát is kapunk. 

Ugrunk egy kicsit az időben, A kegyetlen herceg eseményei óta eltelt néhány hónap. Jude próbálja az irányítása alatt tartani a Nagykirállyá vált Cardant, de a fiú nem könnyíti meg a dolgát. Kettejük kapcsolata gúnyolódás, megvetés, vonzalom, gyanakvás és bizalom furcsa keveréke, hatalmi harcok és árulások árnyékában. Jude és kémei próbálják kezükben tartani az irányítást, közben megmenteni Cardant: veszély fenyegeti a trónját és az életét is, eközben kockán forog a birodalom békéje is.

Kép forrása

Jude-nak nincs könnyű dolga, ugyanis szinte csak magára számíthat. Nem bízhat meg senkiben, saját tesstvéreiben, családtagjaiban, kémtársaiban, Cardanban és a szövetségeseikben sem. Az ellenségeikben pedig végképp nem. Bár a legnagyobb baj az, hogy nem tudja, ki a barát és ki az ellenség, vagy éppenséggel a barát is ellenség. Hősnőnknek tehát nem csak elszántnak és ügyesnek, hanem hihetetlenül okosnak, előrelátünak és furfangosnak kell lennie, hogy túljárjon a tündérek eszén. Ennek a feltételnek a lány meg is felel, bár néha követ el hibákat, alapjában véve elégg jó döntéseket hoz, megfontolt és nem fél cselekedni. De néha ő sem látja előre, milyen nehézségekkel kell megküzdenie. 

A lány helyzetét sok körülmény nehezíti: Annak idején elárulta nevelőapját, aki valószínűleg nem túl megbocsátó fajta. Cardan nem mindig hajlandó úgy táncolni, ahogy Jude fütyül. A lánynak számolnia kell egy féltékeny riválissal, egy bajkeverő ex-szel, aki hamarosan a sógora lesz, egy megbízhatatlan ikertestvérrel, és egy titokzatos árulóval. A cselekmény tehát ebben a kötetben is pörgős, fordulatos, és végig feszültségteli. 

Forrás: Tumblr

A legizgalmasabb részek a tenger alatt történtek: Jude annyira okosan játszotta a szerepét. Igazi túlélőként viselkedett, nem hagyta el magát, próbálta menteni, ami menthető. És mikor végre megmenekült, nagyon fellélegeztem, Persze aztán akadtak újabb bonyodalmak. Mindent egybevéve szerintem jó kis sztori kerekedett ki ebben a részben is. 

Még mindig nem értem egyébként, miért ragaszkodik Jude ennyire ehhez az élethez, miért nem akar egyszerű emberként élni a halandók világában, hisz ott nagyobb biztonságban lenne. Pedig a tündérek világa nagyon veszélyes és kegyetlen a halandók számára, még Jude.nak is, akinek azért van némi előnye és biztosítéka. Számára az, hogy az emberek világában éljen, mégis elképzelhetetlen, de nem ad elég magyarázatot arra, hogy miért érzi így. Hiszen ott nem kellene állandóan küzdeni az életben maradásért és egy szikrányi kis hatalomért. Ez a dolog még mindig érthetetlen számomra, Jude motivációját nem érzem elég erősnek. Miért akar küzdeni, szenvedni, mikor választhatja a könnyebb utat, a kényelmes életet is?

Cardan

A karakterek most is hozzák a formájukat, mindenki sokrétű és titokzatos. Nem lehet tudni, kinek mi a célja, mire készül. Cardant egyre jobban kedvelem, Locke-t legszívesebben elintéztem volna Jude helyében, semmiképp nem engedtem volna, hogy Taryn közelébe férkőzzön. Tarynt nem kedvelem, nem bízom benne, gonosz árulónak tartom, akinek sokkal fontosabb a szívtelen pasija, mint a saját ikertestvére, és akit bármikor elárul a srác kedvéért. Én biztos nem bocsátottam volna meg neki ilyen könnyen, és nem bíztam volna benne, főleg, mikor az ikerhasonlóságukat is kihasználta és Jude-nak adta ki magát. Nálam ott már betelt a pohár. 

Spoiler! Vivi karaktere egy kicsit csalódást okozott: Nem tetszett, amit a barátnőjével művelt. Eltitkolta előle az igazságot, aztán egyszer csak a nyakába zúdított mindent, és nem is segített neki sehogyan abban, hogy könynebb legyen feldolgoznia a sokkoló felfedezéseket. Aztán engedte, hogy veszélybe kerüljön, szenvedjen, majd megbűvölte. Egyszerűen felháborító ahogy viselkedett vele, nem vette figyelembe a szabad akaratát, érzéseit, és testi-lelki épségére sem volt tekintettel. A lány eleve nem tudta, mibe mászik bele, aztán még szinte esélyt sem kapott arra, hogy eldöntse, ebben a helyzetben egyáltalán Vivivel akar-e maradni, kell-e neki ez a sok bonyodalom. Spoiler vége

Forrás: pinterest

A leírásokkal ezúttal sem fukarkodott Holly Black: a tündérek birodalma színes, élénk világ, ahol az illatok, ízek, színek, formák és aromák néha már hányingerkeltően tömény és sokszínű kavalkádja tárul elénk. Kétségtelen, hogy az ábrázolásmód sokban hozzájárul ahhoz, hogy bele tudjuk élni magunkat ebbe a gyönyörűen kegyetlen világba, amely egyszerre hívogató és túl sok egyszerre. A tündérek világának ezt a csömörszerű jellegzetességét a leírások is kiválóan szemléltetik. 

A könyv külleme szép, igényes kivitelezésű. A borítókép szemkápráztatóan gyönyörű, a víz utal a cselekményre. Tetszik a színvilág, a tipográfia, a betű alakja, színe, egyszerűen tökéletes. Van egy fekete verziója is, az is szép, de részemről erre a zöldeskékre teszem a voksomat. 

Összességében egy különleges sorozat remek folytatáskötete a The Wicked King. Érdekel a harmadik rész is, a Queen of nothing (A semmi királynője - Nem túl bizalomgerjesztő cím). A sorozatot ajánlom a tündéres YA fentasy kedvelőinek, akik szeretnek hatalmi harcokról, intrikákról, furfangos tervekről olvasni. 

Értékelés: 

Történet, cselekmény: 5/4.5

Karakterek: 5/4.5

Leírás, stílus: 5/5

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/19

Jennifer A. Nielsen: Az Árnytrón
(Hatalom trilógia 3.)

A háború elérte Carthyát. Az ország minden ajtaján és ablakán bekopogtat. És amikor Jaron megtudja, hogy Vargan király, Avenia uralkodója, elrabolta Imogent, hogy térdre kényszerítse Carthyát, az ifjú király felismeri: az ő feladata, hogy vakmerő mentőakcióba fogjon. Ám minden, ami elromolhat, az el is romlik.

Barátai szétszóródtak Carthyában és a környező országokban. Utolsó, kétségbeesett próbálkozásként, hogy megóvja országát a pusztulástól, Jaron elindul talán utolsó útjára, hogy megmentsen mindent és mindenkit, akit csak szeret.

Ám még pengeéles esze sem elég ahhoz, hogy elhárítsa a hatalmas veszélyt, ami őt és országát fenyegeti. Vajon útközben elveszti azt, ami a legfontosabb? És a végén vajon ki foglalhatja el Carthya trónját?

A Hatalom trilógia első részét nagyon szerettem, míg a másodikkal kevésbé voltam elégedett. Nem volt olyan rossz, de nem ért fel az első kötethez. A trilógia befejező részének színvonala az első és a második között helyezkedik el: a másodiknál jobb, de az első rész szintjétől még messze áll. A borítókép hasonlóképpen: ez jobb, mint a kardos, de nem olyan szép, mint a koronás kép. A piros szín nagyon tetszik, a kettétört kulcs képe is jó, csak kicsit túlságosan rajzolt kép benyomását kelti. A betűtípus jó, maga az egész borító esztétikus. A kiasdvány jó minőségű és a fordítás is tetszett.

A cselekmény alakulása a háborúra koncentrál, kapunk sok izgalmas jelenetet, csatákat, harcjeleneteket, és akad egy szívbemarkoló mozzanat is, amikor mindent megkérdőjelezünk. Igazán becsültem a szerzőt, hogy meg merte lépni ezt a drasztikus lépést, aztán sajnálatomra kiderült, hogy mégsem igaz! Persze ez kellett a happy endhez, mégis csalódott voltam, mert valahogy jobban fogadtam volna azt a verziót, amihez Jaron már hozzászokott és meg is erősödött tőle, talált új életcélt. Jaron most is furfangos, okos, kissé pimasz srác és örültem, hogy viszontláttam valamit az első részben megismert jellemáből, szemtelenségéből, ugyanakkor nagyon sokat fejlődött a karaktere, kiforrottabb lett a személyisége. Szépen lassan felnőttek a karaktereke: mindhárom fiú érettebb és felelőségteljesebb lett, ami javukra vált.

Kép forrása

Imogent továbbra sem kedvelem,  a három fiút igen, sőt még Conner is tartogatott meglepetéseket a végén. Az utolsó résznél sejtettem, hogy ilyesmi fordulatra lehet számítani, egyáltalán nem ért meglepetésként, hogy Jaron túljárt az ellenfelei eszén. Végül persze minden jól alakult és igazi happy endet kapunk, szóval minden szál jól le lett zárva.

Mindent egybevéve egy nagyon jó young adult fantasy sorozatot olvashattam, egy furfangos főhőssel, kedvelhető mellékszereplőkkel és csöppnyi romantikával. Ajánlom a fiatalabb korosztálynak, akik szeretik az intrikával, hatalmi harccal, csatákkal, árulással és barátsággal fűszerezett YA könyveket.

Értékelés:
Történet, cselekmény: 5/4.5

Karakterek: 5/4
Leírás, stílus: 5/4
Borító, küllem: 5/4.5

Összesen: 20/17

Vi Keeland és Penelope Ward: Nagyképű öltönyös

Az ellentétek meddig vonzzák egymást?

A szokásos reggelnek indult a vonaton.

De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira.

Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot.

Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek?

Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten.

Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek.

És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről.

Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni.

Mert minden jó véget ér, igaz egyszer?

Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik.

A new adult könyvek kezdenek kicsit egysíkúak lenni, mintha mind egy kaptafára készülne. A Nagyképű öltönyös is sablonos egy kicsit, valami miatt mégis üdítő kivételnek éreztem. Elég hamar végeztem vele, olvastatta magát a könyv. A sztori könnyen magával ragadja az embert, ami véleményem szerint elsősorban a női főhős sziporkázó karakterének köszönhető.

Történetünk főszereplője a vonaton ismerkedik meg egy jóképű öltönyös pasival, akihez ellenszenvvel kevert vonzalmat érez. Persze később kiderül, hogy a férfi nem is olyan nagyképű és elviselhetetlen, mint amilyennek első látásra tűnik. A stílusa bicskanyitogató ugyan és az alkalmazottai sem tartják a legjobb főnöknek, de elég rendes ember. Nekem kicsit től gyors volt a változás, Graham túl hamar átment tuskóból hősszerelmessé. Nem bántam volna, ha kicsit tovább húzzák, ugratják egymást, mert ez a kezdeti szakasz nagyon szórakoztató volt.

Soraya igazi színfoltja a könyvnek, nagyon szórakoztató volt róla olvasni. Igazi belevaló csaj, vagány, nem fél megmondani a véleményét, határozott és tesz rá, mit gondolnak róla. Ugyanakkor egy csupaszív, kedves lány, aki szerelemre és boldogságra vágyik, mint bárki más.

Forrás: pinterest

A történet fő cselekményszála természetesen a két főszereplő közötti kapcsolat alakulása, megismerkedésük, találkozóik, érzelmeik kialakulása, aztán jön egy nagyobb bonyodalom: Soraya hirtelen önhibáján kívül olyan helyzetbe kerül, hogy ő érzi magát harmadik félnek egy kapcsolatban, mintha ő lenne "a másik nő", aki tönkretesz egy családot. Nagy dilemma elé kerül a lány, hogy mit tegyen. Elgondolkodtató volt ez a része a történetnek, de bevallom, ez már nem kötött le annyira, mint a könyv eleji flörtölős huzavona. Az ilyen konfliktusokkal úgy vagyok, hogy oké, kell bele valami balhé, ami miatt a szereplők szétmennek, hogy aztán újra összejöhessenek. Ezzel csak az a baj, hogy ez  kb. minden könyvben így van, amiatt úgy érzi az ember, ezt már olvasta valahol. Ám ezzel a sablonossággal nem csak a könyvekben van bajom, hanem a filmekben is. Minden annyira unalmas és kiszámítható már. Sajnos semmi újat nem tudnak kitalálni, de ez nem ennek a könyvnek a hibája. Mindenesetre legalább volt mondanivalója és egy komoly témát, erkölcsi dilemmát is megközelített.

Tetszett, hogy mindkét fél szemszögéből láthatjuk az eseményeket, mindkét főhős narrációja jól el volt találva, bár igazság szerint Soraya részei egyedibbek voltak. Jók voltak a lány által megválaszolt levelek, visszaköszönt benne pl. Greta és Elec története a Legdrágább mostohabátyámból. Nem tudom, másnak is feltűnt-e ez az utalás, csak éppen Gretchen és Alec néven futnak, de egyértelműen erről a sztoriról van szó, amely szintén az egyik szerző műve. Nem tudom, hogy a többi levélben is utalás van-e egyéb könyveikre, ennek utána lehetne járni érdekességképpen.

Forrás: pinterest

A könyv kívülről igényes kivitelezésű, tetszik a letisztult színvilág, a férfialak és a tipográfia is. A könyv betűtípusa kellemesen olavsható, elégedett vagyok a kiadvánnyal, a fordítással és a borítóképpel is, azt leszámítva, hogy kissé túl egyszerű és túl fekete. Soraya színes egyéniségéhez valami színesebb, vidámabb, vagányabb illett volna.

A klisék ellenére élvezetes olvasmány volt számomra a könyv. Tetszik a szerzőpáros stílusa, magával ragadó, lendületes és humoros, romantikus, érzéki és vicces részek keverednek benne, tökéletesen arányos elegyet alkotva. Egyszer olvasós, humoros, erotikus-romantikus, gyorsan elolvasható történet. Ajánlom a new adult műfaj kedvelőinek, és a szerzőpáros rajongóinak.

Értékelés:
Történet, cselekmény: 5/4.5
Karakterek: 5/5
Leírás, stílus: 5/5
Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/18.5

Jennifer A. Nielsen: A szökött király

(Hatalom trilógia 2.)

A királyság a pusztulás szélén áll. A király eltűnt. Ki éli túl?

Alig pár héttel az után, hogy elfoglalta a trónt, egy gyilkossági kísérlet veszélyes helyzetbe kényszeríti Jaront. A készülődő háborúról szóló pletykák beszivárognak a kastély falain belülre, Jaron pedig érzi a Carthyára lassan rátelepedő feszültséget. Hamarosan rá kell jönnie, csak akkor mentheti meg királyságát, ha lemond a trónról. De minél távolabb kényszeríti a sors a palotától, annál többet gondol arra, hogy vajon nem megy-e túl messzire?

Visszatérhet-e valaha? Vagy fel kell áldoznia saját életét, hogy megmentse országát?

A Hatalom-trilógia második része igazi hullámvasút, tele árulással és gyilkossággal, izgalommal és veszéllyel.

Kövesd a hős királyt!

Közvetlenül A hamis herceg elolvasása után kezdtem bele ebbe a könyvbe. Be kell vallanom, ezt a részt már nem szerettem annyira, mint az elsőt. Úgy éreztem, pont az veszett ki belőle, ami miatt az első kötet a kedvencem volt: Sage szemtelen stílusa, a félrevezetés taktikája, a "senki nem az, aminek látszik" vonal. Persze itt is van megtévesztés, hisz Sage egy ideig itt is titkolja valódi kilétét, de itt már nem volt meg ugyanaz a varázsa.

A közelgő háború és a kalózokkal való viaskodás teszi ki a könyv nagy részét, de sajnos engem egyik téma sem kötött le. Még kevésbé a szerelmi szál, amelyen egyre idegesítőbb dolgok történtek. Már az első résznél sem voltam oda Imogenért, annyira semmilyen volt számomra, itt viszont átment totál elviselhetetlenbe. Jaron elküldte, hogy biztonságban tudja, erre az a hülye liba (már bocsánat) odamasírozik egyenesen a veszély kellős közepébe, hogy segjtsen Jaronnak, amivel persze még nagyobb veszélybe sodorja nem csak magát, hanem a fiút is. És persze sokkal sebezhetőbbé teszi a jelenlétével, mert a srácnak még őt is meg kell védenie, nemcsak saját magát. Komolyan, hogy lehet valaki ennyire kretén? A falra mászom az ilyen agyatlan női karakterektől!

A kalózok sem voltak től érdekesek, mondjuk a kalózok királya és a tolvajok főnöke volt némileg említésre méltó, de ők is felejthetőek. A hercegnő viszont érdekes lánynak tűnt, örültem volna, ha többet szerepel és mondjuk Imogen helyett ő kapott volna nagyobb szerepet.

Tehát ez a rész sem a cselekmény, sem a karakterek, sem az ábrázolásmód terén nem ért fel az első részhez, ami a második kötetek átka. Csak reménykedni tudtam, hogy a befejező kötet jobb lesz, mint  második. Egyedül Jaron és a másik két fiú közötti kapcsolat alakulása volt tanulságos és felemelő, ez a szál tetszett legjobban a könyvben. A Rodennel való viszálykodás és barátság keveréke volt a regény egyik színfoltja, vártam, milyen irányt fog venni a kapcsolatuk: Roden mellé áll-e vagy szembefordul vele?

A könyv külső megjelenése nem rossz, de nem anynira jó, mint az első részé. Az alapszín, a felirat és az eltört kard tetszik, de összességében nem lett akkora kedvenc ez a borító, mint a koronás kép. A kard nem igazán különleges és az egész kép valahogy gyerekes benyomást kelt. 

Értékelés:

Történet, cselekmény: 5/4

Borító, küllem: 5/4.5

Karakterek: 5/4

Leírás, stílus: 5/4

Összesen: 20/16.5

Jennifer A. Nielsen: A hamis herceg
(Hatalom trilógia 1.)

Egy merész terv borzalmas útra és az árulás szélére sodor egy árva fiút.

Carthya királysága a polgárháború szélén áll. Hogy egyesítse a széthúzó népet, Conner, egy nemesember a királyi udvarból, ravasz tervet eszel ki: kitanít egy árva fiút, hogyan adja ki magát a király rég elveszett fiának, és bábhercegként trónra ülteti.

Négy árva verseng a szerepért, köztük a makacs Sage is. Sage tudja, hogy Conner szándékai nem éppen nemesek, de mivel saját élete is cérnaszálon függ, nem tehet sokat – el kell érnie, hogy Conner őt válassza, vagy nem kerül ki élve a kalandból.

Ahogy Sage az omladozó árvaházból Conner bámulatos birtokára kerül, egyre több hazugságra és árulásra derül fény, míg végül az igazság is kiderül, ami Conner minden tervénél veszélyesebbnek bizonyulhat.

Hihetetlen kaland tele veszéllyel, izgalommal és hazugsággal, az utolsó oldalig fogva tartja az olvasót.

Emlékszem, mikor az első részt olvastam, teljesen lenyűgözött a sorozat. Tetszett a kissé egyszerű, mégis ígéretes világfelépítés, izgalmas volt a kis tolvaj helyzete, és imádnivaló volt a pimasz, bajkeverő személyisége. Nagyon bírtam Sage néhol bicskanyitogató, máshol magát kissé ostobának tettető stílusát, sok kellemes pillanatot okozott az olvasás. Volt őgy, hogy hangosan felnevettem egy-két beszólásán.

A történet izgalams volt, a karakterek változatosak, egymástól jól elkülöníthetőek. Szurkoltam a fiúknak, hogy mind túléljék a próbákat és azt akartam, hogy végül Sage kerüljön ki győztesen a hazugságjátszmából.

Mikor kiderült a nagy fordulat, és az olvasó rájön, hogy a megtévesztés nagyobb szintű, mint sejtettük volna, onnantól csak még izgalmasabbak az események. Connert nem tudtam hová tenni, nem tudtam, pozitív vagy negatív szereplő. Értem, hogy elkövetett rossz dolgokat, de alapjában véve jót akart, kíváncsi voltam, mi lesz a további sorsa.

A stílus lehengerlő, Sage narrációja élvezetes és szórakoztató, bár érződik rajta a kisfiús báj, főleg a lánnyal kapcsolatos érzései leírásánál. Tetszett Sage mőltja, az érzelemek széles skáláját vonultatja fel a könyv mind a múltbeli események kapcsán, mind a jelenben, a fiúkkal való bajtársiasság illetve vetélytársi viszony kialakulásakor.

A könyv külleme is nagyon bejön. Szép az alapszín és esztétikusak az aranyszínű betűk, érthető az eltört korona szimbólum, amely utal a könyv eseményeire. A cím, a tipográfia, a színvilág, minden tetszik rajta, keresve sem lehetett volna jobb borítót találni. A fordítással szintén elégedett voltam.

Összességében nagyon szerettem ezt az első részt, egy nap alatt elovastam, szinte faltam a lapokat. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a szemtelen, talpraesett főhősre alapozó YA fantasyt. Nem találtam benne hibát, ezért azonnal neki is kezdtem a második résznek. 

Értékelés:

Történet, cselekmény: 5/5

Borító, küllem: 5/5

Karakterek: 5/5

Leírás, stílus: 5/5

Összesen: 20/20