Cyn Balog: Fairy Tale - Tündérszerelem

Morgan Sparks és Cam Browne szerelme az égben köttetett. Születésüktől fogva a legjobb barátok, mindent elmondanak egymásnak, és – ó, igen – teljesen odavannak egymásért. De közös tizenhatodik születésnapi bulijuk előtt egy héttel minden megváltozik. Cam esetlen unokatestvére, Pip a közelükbe költözik, és Cam távolságtartóvá válik. Morgant lesújtja, hogy úgy tűnik, valaha tökéletes barátja eltávolodik tőle. Mikor Morgan válaszokat követel, döbbenten fedezi fel a távolság okát. Nem egy másik lányról van szó – egy másik világról. Pip azt állítja, hogy Cam tündér. Nem, komolyan. Tündér. És most a népe azt akarja, hogy Cam visszatérjen a világukba és elfoglalja az őt megillető helyet, mint Tündérország Királya. Morgan eltökéli, hogy maga mellett tartja Camet, és azt tervezi, hogy átejti a tündéreket. De ahogy Cam változik, egyszer s mindenkorra ki kell derülnie, hogy tényleg ő-e a végzete, és hogy „tökéletes” szerelmük kiállja-e a bizonytalan jövő próbáját.

Ezzel a könyvvel is úgy kerültem kapcsolatba, hogy a borítójába szerettem bele. Bár a képen nem látszik, de a pillangó szárnyának 3D-ben kidomborodó részei is vannak, ami nagyon jól néz ki. A Könyvmolyképzős kiadványok borítói mindig nagyon szépek, de ez különösen tetszik. Egyszerű és mégis különleges. És az angol cím betűtípusa... egyszerűen gyönyörű! Gondolom, nem fog meglepni senkit, hogy max. pontot fog kapni a borítóra, főleg mivel a kötésminőségre és kinézetének egyéb szempontjaira sincs panasz. 

Rövid kis könyv, 260 oldal, egy nap alatt elolvastam. Egy szombati napon éppen ráértem, leemeltem az olvasatlan könyvek polcáról és még aznap estére végeztem vele. Nem csak rövidsége miatt olvasható könnyen, hanem mert rövid fejezeteket tartalmaz, melyek sok párbeszédből és rövid bekezdésekből állnak. A fejezetek végén mindig úgy gondoltam, hogy "Na, még egy fejezetet!" Aztán még egyet és így tovább... Már a háromnegyedénél jártam, mikor úgy döntöttem, akkor már mindegy, ha végigolvasom. Beleragadt a kezembe. :) Jó kis könyv ez, kedves, bájos, de azért kicsit elgondolkodtató. Mi mit tennénk Pip vagy Cam, vagy a szülők helyében? Hogy éreznénk magunkat? Főhősünk, Morgan mindent megtesz azért, hogy ne veszítse el szerelmét, Cam-et, de nem várt fordulatokkal kell szembenéznie. Érdekes színfoltja volt a sztorinak Pip előélete. A történet végén nem szokványos megoldás születik, de tetszett és elégedetten csuktam be a könyvet. 

Nézzük a negatívumokat! Azt nem értettem, hogy miért kellett bele Morgan képessége, tulajdonképpen semmi szerepe nem volt a történésekben. Mondjuk a látomása valóra válása érdekes volt, de onnan nem sok értelmét láttam ennek a dolognak. A könyv hiányossága még, hogy a szerelmi szál lehetett volna jobban felépített, részletesebb, fokozatosabb. Aztán Cam közömbös reakciója a végén kicsit érthetetlen volt számomra. Ezeket leszámítva élveztem az olvasást, voltak izgalmas események is, pl. a verekedés. Összességében véve egy egyszer olvasós tinikönyvről van szó, se több, se kevesebb. Nem ígér többet, mint amit adni tud, és nem is vártam tőle többet, így nem kellett csalódnom. 

A szereplők közül Pip fogott meg igazán, nagyon vicces, ahogy bemutatta az írónő. Mókás volt, milyen csodabogárként viselkedik. Első jelenetein sokat nevettem, aztán jó volt nyomon követni, ahogy változik, fejlődik. Cam viszont nem valami különleges karakter. Elsőre kicsit beképzeltnek tűnt, aztán kétségbeesettnek, bár ez érthető. A végén pedig teljesen megváltozik: fenséges és bölcs lesz. Morgan szürke kisegér figura volt, nem az a karakter, akire örökké emlékezni fogok. Nem is igazán tudom jellemezni. Képessége van, oké. Van egy célja, hogy itt tartsa a barátját, ezért minden tőle telhetőt megtesz, tehát kitartó, de ennyi. Az ő jelleméről ezen felül nem sokat tudunk meg. Talán még annyit, hogy segítőkész (sajnálja Pip-et és segít neki) és bátor (pl. a verekedésnél). A többi figura vagy átlagos vagy olyan semmilyen, hogy nem is emlékszem rájuk. Egyedül a szülők maradtak meg a fejemben, hogy folyton kajával tömik a srácot. Az apa kifejezetten jó figura volt, leskelődésével igazi védelmező, féltő-óvó apukaként jelent meg (neki legalább volt valamilyen jelleme), ami a szereplők többségéről nem mondható el. 

A könyv nyelvezete, stílusa nem annyira egyedi, akárki írhatta volna. Nem sok leírás van benne, a művészi jellegtől pedig elég távol áll. Rövid mondatok, egy-két szóval jellemzett szereplők és cselekmények. A jelen idejű mesélés (ami pl. A beavatott esetében bejött) itt zavart egy kicsit. Ami miatt mégis kap 4 pontot erre a szempontra, az a történet egészén végigvonuló tehetetlenség-érzet és feszültségteli hangulat, ami jót tett neki. Így nem lett annyira rózsaszín a sztori. Itt-ott komor, szomorkás, sötét, borús, de a végén minden rendbe jön. Az utolsó fejezet szép lezárása a történetnek.

Értékelés: 

Tartalom: 5/4

Szereplők: 5/3

Nyelvezet, stílus, hangulat: 5/4

Borító: 5/5

Összesen: 20/16

EGYETLEN DÖNTÉS 

alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid 

EGYETLEN DÖNTÉS 

meghatározhatja az értékrendedet 

EGYETLEN DÖNTÉS 

örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges 

EGYETLEN DÖNTÉS, AMELYTŐL MEGVÁLTOZOL

Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.

Hónapokkal ezelőtt olvastam a könyvet, de még mindig úgy emlékszem a történetre, mintha csak tegnap olvastam volna, bár a mellékszereplők nevéhez néha vissza kell lapoznom (jellemükre, tetteikre emlékszem). Úgy általában a sztoriról: nagyon jól felépített világa van, igazi disztópia. A cselekmény tele van váratlan fordulatokkal, kihívással, bonyodalommal, konfliktussal. Itt-ott kicsit emlékeztetett az Éhezők viadalára, de azért sokkal másabb. Nagyon-nagyon tetszett a történet, soha nem állt meg a lendülete, folyton pörgött, jött újabb bonyodalom vagy megmérettetés. Már az elején is ott lebeg a kérdés: mit választ Baetrice? A szerelmi szál nem volt aránytalanul hangsúlyos és nyálas, amit különösen jónak találtam. Itt nem arról van szó, hogy egy fiatal lány 300 oldalon keresztül csorgatja a nyálát egy titokzatos, elérhetetlennek tűnő srác után, aki az utolsó 50 oldalon csöpögős monológokkal bevallja neki, hogy azóta oda van érte, hogy először meglátta és örökké szeretni fogja. Na, szerencsére ezt itt el lehet felejteni! A romantikus szál szépen lassan épül fel, a szerelem a két fiatal között lépésről lépésre, szinte észrevétlenül alakul ki. Pont annyi volt az akció és a romantika, amennyi kellett, Veronica Roth-nak sikerült megtalálnia az egyensúlyt, ami kevés írónak sikerül.

Az események, helyzetek leírása nagyon jó, teljesen együtt éreztem a főszereplővel. Izgultam, féltem, aggódtam én is, mintha velem történtek volna a dolgok. Bővelkedik feszültségteli helyzetekben, izgalmakban, a jelen idejű mesélés pedig csak erősíti azt az érzést, hogy a dolgok itt és most történnek és még bármi előfordulhat.... A könyvben sok kedvenc jelenetem van, pl. mikor Tris választ, vagy mikor először leugrik, de a legjobb az volt, mikor ő is úgy tesz, mintha "alva járna". Az nagyon érdekes, feszült helyzet volt. A történetben adódnak drámai pillanatok, megható és szomorú jelenetek is. Egyébként a mondatok egyszerűek, általában rövidek, könnyen érthetőek. A megfogalmazás nincs túlkomplikálva, de itt nem a leíráson van a hangsúly, hanem az eseményeken. Ez így volt jó, ahogy volt. A kevesebb néha több.

A jellemábrázolás is bejött, vannak pozitív és negatív szereplők, gonoszak és kedvesek is, de ők is egyediek, nem lehet őket összekeverni. Trist nagyon megkedveltem, szimpatikus főhős, teljesen meg lehet érteni. Ő egy eleinte bizonytalan, de bátor, erős, talpraesett, okos , különleges lány, aki hamar feltalálja magát, könnyen tanul, nem idétlenkedik, nem akadékoskodik, nem nyavalyog (mint sok más könyv női főszereplője). Azt teszi, amire ott és akkor képes, amit helyesnek vél, és tanul a hibáiból. Négyes (bár ez a név így magyarul elég idétlenül hangzik, úgyhogy maradjunk az angol verziónál: Four) is kedvelhető figura, összetett jellem, nem az a fajta srác, akit 1-2 szóval jellemezni lehet. Nagyon érdekelnek a folytatások (szerencse, hogy nem kell sokat várni, a második rész A lázadó címmel már megjelent), természetesen azokat is el fogom olvasni.

Szépnek találom a borítót, figyelemfelkeltő, látványos és sokat sejtető. Szerintem nagyon ütős lett és teljesen visszaadja a könyv hangulatát. Ahogy elnéztem, a további kötetek címoldala is elnyeri majd a tetszésemet. Egyetlen kérdés merül fel bennem a könyvvel kapcsolatban: Miért az a címe, hogy A beavatott, mikor a könyvben végig felavatottakról van szó? Mivel hogy őket Bátrakká avatják, nem pedig beavatják valamibe (pl. egy nagy titokba vagy ilyesmi). Miért ilyen következetlen a fordítás? Oké, azt értem, hogy az eredeti cím (Divergent - eltérő, elütő, szétágazó, más irányba tartó) nehezen fordítható le magyarra úgy, hogy az címként is megállja a helyét. Nem tudtak választani a két szó között? Lehetett volna a címben és a könyvben végig ugyanaz a kifejezés, számomra úgy lett volna kerek egész. Furcsán hangzott volna címnek A felavatott? Szerintem megszoktuk volna. Ez egy kicsit zavart, de egyébként nem volt vele bajom, csak furának találtam. A kötésminőség elég jó, bár a lapok hamar sárgulnak. Nagy betűvel van írva, így hamar olvasható, én például másfél nap alatt végeztem vele (ami persze nem csak a nagy betűméretnek köszönhető). Összességében véve nagyon jó könyv, biztos elolvasom még párszor. A Ciceró Könyvstúdiónál tudnak valamit. Egyre több jó könyv kerül ki tőlük magyarul. Csak így tovább!

Értékelés:

Tartalom: 5/5
Nyelvezet, stílus, hangulat: 5/5
Szereplők: 5/5
Borító: 5/5

Összesen: 20/20

Jön a folytatás!

http://krezah.blogspot.hu/2013/08/veronica-roth-lazado.html

Joss Stirling: Lélektársak - Sky

A tizenhat éves Sky Bright Londonból érkezik az Egyesült Államokba. Nem csoda, hogy utálja az újrakezdést, már túl sokszor veszítette el a gyökereit az életben. A lelkesedése ezért bizonyos határok között mozog, amikor a nevelőszüleivel Coloradóba költöznek. Sky túlságosan jól tudja, milyen érzés kívülállónak, idegennek lenni valahol. Minden várakozása ellenére a beilleszkedés könnyen megy a Wrickenridge High-ba, a suliban mindenki szívesen fogadja. Majdnem mindenki. Csak egy valaki marad számára megközelíthetetlen. Első nap megpillantja Zedet az iskola folyosóján, és onnantól el van veszve, nem tudja kiverni őt a fejéből. De Zed Benedictet sötét titok veszi körül. Arrogáns, megközelíthetetlen, és mindenkire dühös, így Sky is csak titokban vonzódik a szemtelenül jóképű sráchoz. Aztán egyszer csak egy hangot hall a fejében. Az Ő hangját. És Zed is érti a lány még ki sem mondott válaszait. Amikor mindezek tetejébe Zed határozottan azt állítja, hogy Sky a lélektársa, akit egész életében szeretni fog, valamint, hogy hozzá hasonlóan savant, és természetfeletti képességei vannak, Sky egy szavát sem hiszi el. És soha nem is hinné el, ha belül mélyen nem mozdulna meg egy képesség, amitől Sky már rég meg akart szabadulni. Valami, amitől egész életében félt. A múltjában árnyak üldözik, és a jövőjét gonosz erők fenyegetik, Skynak pedig szembe kell néznie a sötéttel, még ha ez azt is jelenti, hogy le kell mondjon arról, amit a szíve diktál.

A fülszöveg kicsit spoileres. Kicsit? Gyakorlatilag a történet háromnegyedét elmeséli. Persze a könyv végén vannak még bonyodalmak, váratlan fordulatok, izgalmak. A sztori tetszett, de maradtak bennem kérdések. Kik a savantok, honnan van a képességük, Sky-nak konkrétan mi a képessége (ez nem volt számomra egyértelmű, ugyanis többféle dolgot is csinált, mintha ebben kicsit következetlen lenne a szerző), a főgonosz nem fog tudni kijutni a börtönből (ha már egyszer van emlékmegváltoztató, akaratbefolyásoló meg mindenféle képessége)? Ezt se igazán értettem. Mert akkor egyszerűen csak befolyásolja a rendőröket, a bírót, vagy a börtönőrt és kijut. Vagy erre találtak valami megoldást? 

A történet fő témája az örök szerelem, másik fontos szál a savant-dolog. Néha kicsit úgy éreztem, ez a szál csak azért kellett bele, hogy bonyolítsa a szerelmi sztorit, de a végére szépen kialakult. A savantokról jó lett volna többet megtudni, örültem volna, ha az írónő részletesebben bemutatja az általa alkotott világot. Szívesen olvastam volna még a mellékszereplőkről és a képességeikről. Az elején lassan halad a cselekmény, és kicsit klisés. Megfigyelhetők például a szokásos tinikönyv-motívumok: új városba költözés, beilleszkedés a gimibe, új barátok és ellenségek, majd annak a bizonyos titokzatos, elérhetetlen pasinak a megpillantása, aki eleinte hűvös, távolságtartó, ellenszenves, de később változik, stb... Azt az érzést, hogy már századjára olvasom ugyanazt, feledtette az írónő stílusa. Nagyon szép kifejezéseket használ, a tájleírások is lenyűgözőek voltak. Jó volt, hogy nem mindig ugyanazokkal a szófordulatokkal találkoztam. A helyszíneket, tájakat, helyiségeket szépen jellemzi a szerző, viszont a szereplők karakterizálásával adós marad. Gyakorlatilag mindenki a kinézetével meg az egy szem képességével volt jellemezve, illetve azzal az egy-egy mondattal, amit Tina odavet Sky-nak róluk. Éppen ez az a hiány, amit már fentebb is említettem, hogy itt lehetett volna előbb figurává tenni a karaktereket, jobban megismertetni őket az olvasóval. Mindenképpen szerencsésebb lett volna a részletesebb ábrázolás, főleg amiatt, hogy ilyen sokan vannak a testvérek. Egy-két mondattól nem váltak egyedivé a figurák, folyton hátra kellett lapoznom a "kisokoshoz", megnézni, hogy ki kicsoda, mert a sok szereplő között pusztán egy név alapján képtelenség volt eligazodni. 3-4 testvér csak egy névként jelent meg előttem, nem élő, egyedi, színes egyéniségként. Ezt nagyon sajnálom, mert ebből sokkal többet lehetett volna kihozni. A legeredetibb figura egyébként Mrs. Hoffmann volt, jókat nevettem rajta.

Sky karaktere semleges nekem, nem vált igazi kedvencemmé, de nem is ellenszenves. Talán kicsit idegen maradt számomra, pedig nem volt annyira középszerű figura. Azért voltak jó jelenetei, pl. a gól, vagy mikor rákiabált Zedre, illetve mikor használni akarta a képességét az ellenséggel szemben. Zed figurája az elején tetszett, aztán számomra túl nyálassá vált (ráadásul egyik pillanatról a másikra). Amit nem kedvelek a szerelmi sztorikban, az az, hogy ha a két szereplő hamar egymásra talál (egyik pillanatban még alig ismeri, a másikban pedig már az életénél is jobban szereti és örökre!!! Honnan tudja?). Nem szeretem a túl idealizált és a hihetetlenül irreális szerelmeket, de azt sem, mikor a két fél akadékoskodik és mindenféle mondvacsinált kifogásokat keres arra, hogy ne lehessenek együtt, pedig a napnál is világosabb, hogy úgyis együtt lesznek. Ebben a könyvben sajnos mindkettőre volt példa. 

Számomra a regényt nem a szerelmi szál vitte el, hanem a főgonosz elleni harc izgalmai. Érdekes volt, és nem teljesen kiszámítható. Jó ötlet volt a Sky származása és gyerekkora körüli rejtély, bár sajnáltam, hogy olyan hamar fény derült rá. A borító az én ízlésemnek túl sötét, a csillogó felirat dobja fel egy kicsit. Egyébként jó könyv, örömmel olvastam, a közepe-vége táján már faltam a fejezeteket. Kíváncsi vagyok a folytatásokra (hátha ott majd jobban megismerhetem a többi szereplőt is). A második kötet Yves és Phoenix története lesz, a harmadikban pedig Chrystal és Xav kap nagyobb szerepet. Elhatároztam, hogy mostantól szigorúbban értékelek (mert nekem mindig az éppen olvasott könyv a kedvencem, ezért muszáj kicsit differenciálnom), ennek az eredményét láthatjátok itt. 

Értékelés:

Tartalom, cselekmény: 5/3.5

Szereplők: 5/3.5

Stílus, nyelvezet, hangulat: 5/5

Borító: 5/3

Összesen: 20/15

Jön a folytatás: Phoenix

http://krezah.blogspot.hu/2013/08/joss-stirling-lelektarsak-phoenix.html

Stephenie Meyer: A burok (The Host)

A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára. Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Egyvalamire azonban nem készült fel: hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek…

Régóta terveztem már, hogy elolvasom ezt a könyvet. Most végre sikerült időt szakítanom rá, és mondhatom, nem bántam meg. Engem teljesen beszippantott a világa. Az olvasást befejezve furcsa volt visszacsöppenni a valóságba, szinte idegen volt ez a világ, a saját világom. (Eddig csak Brent Weeks Éjangyal trilógiájával és az Twilight-sagaval volt ilyen érzésem.) Kiváncsi voltam, milyen lesz, mennyire hasonlít az írónő Alkonyat-sorozatára. Nos, azt kell mondjam, hogy semennyire és mégis nagyon. 

Az alaptörténet eredeti, érdekes és elgondolkodtató. A világ, amit az írónő kreált, ellentmondásokkal teljes. Tökéletes világ, nincs háború, éhezés, betegség, gonoszság, bűnözés, környezetszennyezés, csak őszinteség, segítőkészség és béke. Nem ilyen jövőről álmodott mindig az emberiség? Ám van egy kis bökkenő. Ez már nem a mi világunk. Ez a harmónia, béke és tökéletesség nem az emberek érdeme, ugyanis az emberi testeket idegen lények foglalták el, kitörölve ezzel az emberi személyiséget és akaratot. Már majdnem a Föld összes lakójának testét sikerült megszállniuk, csak néhány túlélő, ellenálló maradt. A Földön a Lélek nevet viselő (emberi nyelven nincs rájuk jobb szó) idegen faj célja, hogy megmentse a bolygót az emberektől, akik tudatosan vagy akaratlanul annak pusztulását okozták volna, illetve hogy megfigyeljenek, tanuljanak, tapasztalatot gyűjtsenek. A Lelkek alaptermészete a jóság, őszinteség, kedvesség, segítőkészség. Ők csak jót akarnak, szinte nem is értik, miért akarnak ellenállni az emberek. Felfedeztek már más bolygókat is, költöztek már denevér-, medve- vagy hínárszerű lények testébe is, és úgy éltek le egy-egy életet. Az egyik lélek, Vándor már 8 korábbi életet élt nyolc különböző bolygón, a földi élete a kilencedik. Ezúttal egy ellenálló, Melanie Stryder testébe költözik,de nem várt bonyodalmakkal kell szembesülnie: Melanie elméje nem hajlandó elhagyni a testet, ráadásul az emlékeivel bombázza Vándort. 

A történetet Vándor meséli el E/1-ben, de az emlékképekből és a párbeszédeikből Melanie személyiségét és életét is megismerhetjük. A két lány teljesen különböző, karakterük szépen ki van dolgozva. Melanie vagány, kemény csaj, akinek ügyességével, gyors futásával sikerült eddig túlélnie a megszállást. Erős, akaratos, bátor, szeretteiért bármire hajlandó, még öngyilkosságra is, testének emlékei nehogy elvezessék a belé ültetett Lelket szeretteihez. A Lelkek persze minden túlélőt meg akarnak találni, hogy elfoglalhassák azokat a testeket is.Vándor jelleme más: ő kedves, jószívű, bizonytalan, senkinek sem árt, mindenkinek jót akar, önfeláldozó, szerény, megbocsátó, néha kissé gyámoltalan. Persze azért az események őt is megváltoztatják, rengeteg fejlődésen megy át a történet folyamán. Eleinte el akarja tüntetni Melanie-t a gazdatestből, aztán már együttműködik vele, sőt...Vándor gyenge, sebezhető, akár egy kislány. Ugyanakkor okos, nem retten meg a kihívásoktól és tud elszántan is viselkedni. Ismeri a Lelkek természetét és ez a tudás még barátai hasznára válhat. A mellékszereplők is egyediek, igazi élő karakterek. Jeb figurája volt a kedvencem, de tetszett Jamie, Doki, Kyle, Jared és Ian jól kidolgozott karaktere is. Nem papírmasé-figurák, mindenki igazi egyéniség, egymástól jól elkülöníthető jellemek. A pasik közül nekem Ian volt a legszimpatikusabb. Jared, Kyle és Ian is változik a regény cselekménye során, igazi jellemfejlődést Kyle mutat (meg persze Vándor/Vanda és Melanie).

Filmes borító

A Burok abban hasonlít az Alkonyatra, Spoiler! hogy itt is egy magát sajnáltató mártír hősnővel van dolgunk, illetve ebben a regényben is van egy előre beharangozott halál, ami később mégsem történik meg. Spoiler vége. Harmadik hasonlóság a szerelmi háromszög (vagy helyesebb volna inkább négyszögnek nevezni), ami azért itt jóval bonyolultabb, mint egy egyszerű szerelmi háromszög esetében. A szerző stílusa tetten érhető a regény lapjain. Rá lehet ismerni kifejezéseire, írásmódjára. Jellegzetes, ahogy az érzékelést (hallás, látás, tapintás, stb.) leírja. A testi érzések és az érzelmek szinte megelevenednek előttünk, mintha mi éreznénk azokat. Megszokhattuk már,hogy Stephenie Meyer olyan jól belerántja az olvasót a világába, mintha ott lennénk és velünk történnének az események. Belecsöppenünk az általa kreált világba, azt érezzük, amit a főhős, azt akarjuk, amit ő és megértjük a tetteit. Az Újholdat olvasva volt az az érzésem, mintha én is Bellával együtt fuldokoltam volna (mikor Bella beleugrott a szikláról a vízbe). Itt is ugyanezt tapasztaltam, pl. mikor Vándor majdnem szomjan hal a sivatagban, vagy mikor bekötött szemmel vezetik. Olyan élethű és érzékletes a leírás, hogy az olvasó teljesen bele tudja élni magát a főhős helyzetébe. A Burok másban nem hasonlít az Alkonyatra, más a történet, más a világa, az alapszál elgondolkodtatóbb és több kérdést tesz fel a könyv. A szeretet, szerelem, árulás, megbocsátás, elfogadás, másság, tolerancia, empátia témáját járja körül a mű. Legfontosabb kérdése azonban az, hogy mi tesz emberré? A tested, vagy a tudatod, a tetteid, érzéseid, vágyaid? Képes-e Vándor/Vanda emberré válni? Mit jelent az emberség? A test emlékei mennyire befolyásolják a tudatot, és a lélek mennyire irányíthatja a testet? Érdekes téma.

Furcsa volt számomra, hogy mikor az írónő azt akarja hangsúlyozni, mennyire egyként viselkedik Vándor és Melanie, szinte eggyé válnak, akkor ellentmondásosan a "mi" formát, a T/1 személyes névmást használja. pl. kinyitottuk a szemünket. Meglepő, hogy éppen a többes szám fejezi ki az egységet. Ezt nagyon művészi megoldásnak találtam, ötletes volt. Negatívumot nem igazán tudok írni, nekem bejött. Ritka az a könyv, ami ennyire beszippant, és képes kizökkenteni a valóságból. A borító (a filmes változat is) nagyon tetszik. A filmet is láttam, elmegy egynek, de a könyv százszor jobb. Sokkal jobban megismerjük a Meyer által létrehozott világot, a szereplőket, belelátunk Vanda és Melanie gondolataiba, megértjük az érzéseiket, motivációjukat. 

Értékelés: 

Tartalom, történet: 5/5

Stílus, nyelvezet, hangulat: 5/5

Szereplők: 5/5

Borító: 5/5

Összesen: 20/20

Nem konkrétan a könyv értékeléséhez tartozik, csak úgy eszembe jutott: 

Az olvasói szabadság, a fantázia mindig a könyv előnye a filmváltozattal szemben. Mindenki olyannak képzeli a szereplőket, helyszíneket, amilyennek akarja, ezáltal maga ízlése szerint formálja a történetet, karaktereket, így sokkal jobban magáénak érzi a sztorit, jobban bele tud mélyülni. A filmben pedig már minden adott: csak nézni kell, semmit sem kell a képzelőerőre bízni, megfosztva ezzel a nézőt számtalan lehetőségtől. Én teljesen könyvpárti vagyok: szerintem egy film sosem lehet 100%-os egy könyv mellett /kivétel a Gossip girl sorozat (első évad), ami nekem speciel jobban tetszik, mint a Bad girl (eredeti címén Gossip girl) című könyv, illetve a sokáig megfilmesíthetetlennek tartott Gyűrűk ura, a Tűz és jég dala (Trónok harca), vagy a True blood, amik könyvben nagy kedvenceim és a film/sorozat is megközelíti a könyv színvonalát /.

Marie Lu: Legend (Legenda)

A hajdani Los Angeles partvidékét elöntötte a tenger. Észak-Amerika két nemzetre szakadt; a Köztársaság hadban áll a Kolóniákkal. A jómódú környéken, az elithez tartozó családba született, tizenöt éves June kivételes tehetség. kötelességtudó, szenvedélyes, a haza iránt elkötelezett, nyitva áll előtte az út a Köztársaság legmagasabb katonai köreibe. A Lake Szektorban, a nyomornegyedben született, tizenöt éves Day a Köztársaság legkeresettebb bűnözője. De a szándékai korántsem olyan elítélendők, mint azt gondolnánk. Ők ketten két külön világban élnek, és talán sosem keresztezné egymást az útjuk, ám egy nap June bátyja gyilkosság áldozatává válik. Az első számú gyanúsított Day lesz. Ezzel kezdetét veszi a mindent eldöntő macska-egér játék, melyben Day kétségbeesett versenyt fut a családja életéért, miközben June elszántan igyekszik megbosszulni bátyja halálát. De az események megdöbbentő fordulatot vesznek. Rájönnek, kettejükben van valami közös, és azt is megtudják, milyen messzire hajlandó elmenni a hatalom, hogy megőrizze titkait.

A fülszöveg alapján kezdtem el érdeklődni a könyv iránt, aztán jó véleményeket hallottam róla, ami még jobban meghozta hozzá a kedvemet. A történet tetszett, izgalmas volt, bár itt-ott kiszámíthatónak találtam. Történtek benne váratlan események is, de alapjában véve sok olyan dolog volt benne, amire már korábban rá lehetett jönni vagy előre lehetett sejteni. Maga az alapsztori érdekes: a két fiatal egymás ellen. Mindkettő okos, ügyes, bátor, jól verekszik és mindketten a családjukért küzdenek. June bátyja halála miatt akar bosszút állni, Day pedig a szeretteit akarja megmenteni. Közben persze olyasmire is fény derül, amit eddig nem tudtak és az új információk ismeretében máshogy látják a dolgokat. Ahogy az lenni szokott, az ellenségekből természetesen szövetségesek lesznek, sőt...

Amit kissé furcsának találtam, hogy voltak benne durva jelenetek, pl. a kínzás, vagy az egyik családtag halála. Kicsit olyan volt, mintha a halál csak félvállról lenne véve. Spoiler! Például egyértelműen June hibája, hogy Day anyja meghal, Day mégsem haragszik rá, szóba se kerül ez többet. Viszont June le akarja vadászni Day-t azért, mert szerinte ő ölte meg a bátyját. Ez kicsit igazságtalan. Spoiler vége. Miért kell egy fiataloknak szóló regénybe ennyi halál? A másik dolog, ami szúrta a szememet, az a szereplők kora. Tizenöt évesek? Most komolyan? Én egy tizenöt évest se ismerek, aki ennyire önálló, megfontolt, bátor és erős lenne, mint Day és June. 17-18 éveseknek már inkább el tudnám őket képzelni, de nem 15-nek. Az még nagyon gyerek. (Egyébként ugyanez volt az érzésem Clary-vel a Végzet ereklyéi sorozatból, de ő legalább nem csinál olyan hajmeresztő, felnőttes dolgokat, mint June vagy Day, pl. fogoly vallatása, őrzése, épületeken mászás, kórházba betörés, bankrablás, stb.) Nem hiszem, hogy egy 15 éves gyerek képes lenne ilyesmire. Ezt lehet azzal magyarázni, hogy a történet a jövőben játszódik, egy kitalált világban és elképzelhető, hogy ott, akkor a 15 évesek már ilyen fejlettek testileg-lelkileg, szellemileg és képességeiket tekintve.

Angol/Ausztrál borító

A szereplők közül Dayt már az első fejezetben megkedveltem, June viszont nem lopta be magát a szívembe. Day bátor, vagány, de jószívű srác, aki általában helyesen cselekszik. Ám van úgy, hogy az érzelmei eluralkodnak rajta, és akkor meggondolatlanul cselekszik, amiért nagy árat kell fizetnie. Szimpatikusak voltak a testvérei is, bár róluk kevesebbet tudunk meg. June azért volt ellenszenves, mert folyton magát dicsérte, milyen okos, ügyes, tehetséges, gyors, milyen jól tud verekedni, mászni, milyen kemény csaj és mindenben ő a leg-leg-leg... Aztán azzal sem lett a kedvencem, hogy mennyire el akarta kapni Dayt, annak ellenére, hogy meg sem győződött róla, hogy valójában a fiú-e a felelős testvére haláláért. Elvileg sajnálnom kellett volna a lányt, hisz elvesztette egyetlen családtagját, szeretett bátyját, de valahogy nem esett meg rajta a szívem. Ezen kívül June-nak mindene megvan, gazdag, előkelő, maximum ponttal ment át a próbán, a legjobb iskolába jár, fényes karrier előtt áll, soha nem kellett nélkülöznie, szóval még így is messze jobb sorsa van, mint Day-nek. A könyv vége felé sem sikerült megkedvelnem June karakterét, bár akkor már az ellenszenvesből a számomra semleges kategóriába került át. A mellékszereplők jól el vannak találva: Thomas, Metias, Tess is valódi egyéniség, nem csak töltelékfigura.

A szerelmi szálat kissé laposnak és mellékesnek találtam, szerintem nem volt eléggé kidolgozva, de ez tulajdonképpen nem volt gond, mert ez alapvetően nem szerelmi történet, nem a szereplők románcán van a hangsúly. A történetmesélés dupla narrációval van megoldva, tehát egyes jeleneteket June szemszögéből látunk, míg más eseményeket Day mesél el E/1-ben. Technikailag érthető ez a megoldás, így mindkét szálba belelátunk, Day és June előéletét is megismerhetjük. A könyvben ez a kettősség eltérő betűtípussal is jelölve van. Máshogy nem nagyon: nekem ugyanis nem tűnt fel, hogy Day esetleg másképpen fogalmazna, más kifejezéseket használna, mint June. Nem jellegzetes a narrációjuk, nem olyan, mintha két különböző ember írná, pedig éppen ez lenne a cél. (Például a Shiver című könyvnél nem volt ilyen érzésem: ott egyértelmű volt, mikor beszél Sam és mikor Grace. Ott annyira egyedi volt a megfogalmazás, hogy könnyen meg tudtam különböztetni, ki meséli éppen az eseményeket.) A könyv egyébként olvastatja magát, 1-2 nap alatt végezni lehet vele. Ebben segítenek a rövid fejezetek, a függővégek és a pörgős események. 

A borító tetszik, de semmi extra, a külföldit vették át. Már egyébként kezd idegesíteni ez a design, hogy a magyar cím csak alcímként szerepel az angol cím alatt, ráadásul kis kezdőbetűvel! (Ettől rosszul vagyok! Az ifjúságnak szólnak ezek a könyvek, nemde? Nem kellene őket a jó helyesírásra szoktatni? Ugyan már, egy betűről van szó! Most komolyan, olyan rossz lenne attól az összkép, ha helyesen lenne leírva? Ugyanez vonatkozik azokra a filmekre, amelyek stáblistájában a színészek neve kisbetűvel szerepel. Kicsit elkanyarodtam. :) Kritikai megjegyzés vége.) Összességében jó könyv, várom a folytatást, de pár pontot a fent említettek miatt kénytelen vagyok levonni. 

Értékelés: 

Tartalom: 5/4.5

Szereplők:5/4

Stílus, nyelvezet, hangulat:5/4

Borító:5/4.5 

Összesen: 20/17

Jön a folytatás: 

Prodigy - Született tehetség

Amy Kathleen Ryan: Ragyogás

Mit éreznél, ha egy olyan űrhajón születtél volna, ahol csak a szüleid és az idősebbek ismerik a Földet? Te sosem láttad, csak az általuk mesélt történetek alapján ismered, és minden vágyad, hogy megérkezzetek az új otthonotokba, arra a bolygóra, amelyet benépesíthettek. A történet középpontjában Waverly áll, akinek az élete váratlan fordulatot vesz. A barátja, Kieran éppen megkéri a kezét, amikor a szövetséges hajójuk váratlanul megtámadja őket és elrabolja az összes nőt az űrhajóról, ahol eluralkodik a káosz. A szerelmeseket elszakítják egymástól az események, s mindkettejüknek helyt kell állnia az új és szokatlan helyzetben. Ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz és szeretteiket is megmentsék, sokat kell küzdeniük. Hamarosan arra is ráébrednek, hogy az ellenségek nem mindig kívülről érkeznek. A Ragyogás egy trilógia első része. A kitartásról, szerelemről és árulásról szóló lebilincselő történet garantáltan fenntartja az érdeklődést és kíváncsiságot az olvasóban.

Történetünk a jövőben játszódik, az űrben. Két űrhajó indult útnak sok-sok évvel ezelőtt a pusztulófélben lévő Földről, hogy eljussanak Újföldre (egy Föld-szerű, lakható bolygóra), és benépesítsék. Egyik az Empyreum, a másik az Új Látóhatár. A történet az Empyreumon indul, már az első fejezetben megismerkedünk a két főszereplővel: Waverly-vel és Kierannal. Minden szép és jó, de jön egy váratlan fordulat, ami mindent felborít... 

Maga a történet nagyon tetszett. Fordulatos, izgalmas. Olyan erkölcsi kérdéseket feszeget, amik igazán elgondolkodtatóak. A vallás például csak egy dolog, ami ellentéteket szül a szereplők között. Az emberek felett ott lebeg a küldetés kényszere: szaporodni, gyereket szülni, benépesíteni az új bolygót, megmenteni az emberi fajt a kihalástól. Saját akaratukat, érzéseiket, céljaikat ennek kellene alárendelniük? Hogyan tudnak boldogulni a fiatalok a felnőttek nélkül? Végig uralkodik a könyv hangulatán egy bizonytalanság-érzés: nem lehet tudni, ki mit miért tesz, ki a jó és ki a rossz, mi a helyes és mi a helytelen. Támadók vagy megmentők? Csak maguknak akarnak jót vagy mindenkinek? Mi a fontosabb: a jelen boldogsága vagy a jövő biztosítása? Mihez van joga annak, aki biztosítani akarja az emberiség fennmaradását? Meddig mehet el ennek érdekében, hol a határ a nemes cél és az erkölcsileg helytelen cselekvés között? A cél szentesíti az eszközt? A lányokkal való bánásmód a két hajón eltérő, ez is erősíti a bizonytalanság-érzést: Most akkor tényleg nem ők a rosszak?

Mindezekkel a problémákkal szembesül Waverly, akinek néha nehéz döntéseket kell meghoznia. Bátor, okos lány, erős jellem, aki nem fél cselekedni. Kissé bizalmatlan, nem lehet könnyen megtéveszteni, és mindent megpróbál, hogy segítsen a szerettein és hazajuttassa a barátait. Tetszett, hogy nem egy magát sajnáltató mártír főszereplővel van dolgunk. A többi karakter megformálása is érdekes. Kieran, Waverly barátja jószívű, de eleinte naiv és kapkodó. Mindene megvan, ő a kapitány kedvence, fényes jövő előtt áll, valahogy mégis bizonytalan. Csak később eszmél rá a hibáira, viszont akkor már inkább ésszel cselekszik és a szerencse is mellé szegődik. Seth azonban éppen az ellentéte: hirtelen haragú, bármire képes, tudja befolyásolni a társait, viszont túl agresszív, már-már gátlástalan. A könyv végére ez a karakterábrázolás oldódik, mindkét fiú változik, illetve más szemszögből is láthatjuk őket. Igazi emberi karakterekkel van dolgunk, akik nem tökéletesek, nincsenek különleges képességeik, viszont változnak, formálódnak az események hatására. 

Izgalmas és drámai pillanatokban bővelkedik a történet. Időnként az volt az érzésem, mintha egy izgalmas filmet néznék, úgy követték egymást a jelenetek és mindig volt min izgulni. A könyv végén érdekes helyzet adódik. Megoldható-e a probléma? Fontosabb, erősebb-e a szerelem? Meg lehet érteni Waverly álláspontját, tudva, hogy miken ment keresztül, ugyanakkor Kieran is nehéz helyzetben volt és ahhoz a dologhoz fordult, ami az adott helyzetben segíthetett neki. Nem tudom, mi lesz még ebből, Waverly ki mellé fog állni. Megválaszolatlan kérdések is maradtak: pl. mi történt a múltban a két hajó között? Érdekel a folytatás...

A szerző stílusa egyszerű, könnyen érthető, a szöveg gyorsan olvasható. Sok a párbeszéd, és a cselekvés, viszonylag kevés a leírás, jellemzés és az érzelmek ábrázolása, de ez nem okozott hiányérzetet, mert a történet nem követelte meg. A könyvben nem a szerelmi szálon van a hangsúly, hanem a történéseken és az erkölcsi kérdéseken. A szerelmi szál még éppen csak most kezd kialakulni, Waverly-re nem mondanám azt, hogy ő egy fülig szerelmes lány. Érzései még saját maga számára sem tisztázottak, sorsa még nincs kőbe vésve. Ő azt hiszi, hogy szerelmes, de azért mi, olvasók érezzük, hogy ez nem egészen így van. Ezen a szálon is várható némi bonyodalom. 

A borító szép, élénk színű, kifejező. Nagyon jól visszaadja a könyv témáját (csillagok és egy lány a történet középpontjában). A mű mondanivalóját komolyabbnak, hangulatát ettől azért sötétebbnek érzem, de esztétikailag telitalálat. Ez alapján tetszett meg a könyv és rögtön olvasásra késztetett. A kötésminőség jó, nem törik. Összességében jó kis könyv, elképzelhető, hogy újraolvasás lesz belőle, hátha akkor olyan dolgokra is felfigyelek, amik elsőre elkerülték a figyelmemet. Bátran merem ajánlani, mert igazán egyedi sztori, mind témáját, mind sodró lendületét tekintve. Tetszett, hogy nem egy tucatkönyv és külön jó pont, hogy nincsenek benne sem különleges képességekkel bíró emberek, sem misztikus lények, ami tényleg nagy dolog a mai könyvkínálatot elnézve. 

Értékelés: 

Tartalom: 5/5

Szereplők: 5/5

Stílus, nyelvezet, hangulat: 5/4

Borító: 5/5

Összesen: 20/19

A könyvet köszönöm a Maxim Könyvkiadó Kft.-nek.