Joss Stirling: Lélektársak - Sky
A tizenhat éves Sky Bright Londonból érkezik az Egyesült Államokba. Nem csoda, hogy utálja az újrakezdést, már túl sokszor veszítette el a gyökereit az életben. A lelkesedése ezért bizonyos határok között mozog, amikor a nevelőszüleivel Coloradóba költöznek. Sky túlságosan jól tudja, milyen érzés kívülállónak, idegennek lenni valahol. Minden várakozása ellenére a beilleszkedés könnyen megy a Wrickenridge High-ba, a suliban mindenki szívesen fogadja. Majdnem mindenki. Csak egy valaki marad számára megközelíthetetlen. Első nap megpillantja Zedet az iskola folyosóján, és onnantól el van veszve, nem tudja kiverni őt a fejéből. De Zed Benedictet sötét titok veszi körül. Arrogáns, megközelíthetetlen, és mindenkire dühös, így Sky is csak titokban vonzódik a szemtelenül jóképű sráchoz. Aztán egyszer csak egy hangot hall a fejében. Az Ő hangját. És Zed is érti a lány még ki sem mondott válaszait. Amikor mindezek tetejébe Zed határozottan azt állítja, hogy Sky a lélektársa, akit egész életében szeretni fog, valamint, hogy hozzá hasonlóan savant, és természetfeletti képességei vannak, Sky egy szavát sem hiszi el. És soha nem is hinné el, ha belül mélyen nem mozdulna meg egy képesség, amitől Sky már rég meg akart szabadulni. Valami, amitől egész életében félt. A múltjában árnyak üldözik, és a jövőjét gonosz erők fenyegetik, Skynak pedig szembe kell néznie a sötéttel, még ha ez azt is jelenti, hogy le kell mondjon arról, amit a szíve diktál.
A fülszöveg kicsit spoileres. Kicsit? Gyakorlatilag a történet háromnegyedét elmeséli. Persze a könyv végén vannak még bonyodalmak, váratlan fordulatok, izgalmak. A sztori tetszett, de maradtak bennem kérdések. Kik a savantok, honnan van a képességük, Sky-nak konkrétan mi a képessége (ez nem volt számomra egyértelmű, ugyanis többféle dolgot is csinált, mintha ebben kicsit következetlen lenne a szerző), a főgonosz nem fog tudni kijutni a börtönből (ha már egyszer van emlékmegváltoztató, akaratbefolyásoló meg mindenféle képessége)? Ezt se igazán értettem. Mert akkor egyszerűen csak befolyásolja a rendőröket, a bírót, vagy a börtönőrt és kijut. Vagy erre találtak valami megoldást?
A történet fő témája az örök szerelem, másik fontos szál a savant-dolog. Néha kicsit úgy éreztem, ez a szál csak azért kellett bele, hogy bonyolítsa a szerelmi sztorit, de a végére szépen kialakult. A savantokról jó lett volna többet megtudni, örültem volna, ha az írónő részletesebben bemutatja az általa alkotott világot. Szívesen olvastam volna még a mellékszereplőkről és a képességeikről. Az elején lassan halad a cselekmény, és kicsit klisés. Megfigyelhetők például a szokásos tinikönyv-motívumok: új városba költözés, beilleszkedés a gimibe, új barátok és ellenségek, majd annak a bizonyos titokzatos, elérhetetlen pasinak a megpillantása, aki eleinte hűvös, távolságtartó, ellenszenves, de később változik, stb... Azt az érzést, hogy már századjára olvasom ugyanazt, feledtette az írónő stílusa. Nagyon szép kifejezéseket használ, a tájleírások is lenyűgözőek voltak. Jó volt, hogy nem mindig ugyanazokkal a szófordulatokkal találkoztam. A helyszíneket, tájakat, helyiségeket szépen jellemzi a szerző, viszont a szereplők karakterizálásával adós marad. Gyakorlatilag mindenki a kinézetével meg az egy szem képességével volt jellemezve, illetve azzal az egy-egy mondattal, amit Tina odavet Sky-nak róluk. Éppen ez az a hiány, amit már fentebb is említettem, hogy itt lehetett volna előbb figurává tenni a karaktereket, jobban megismertetni őket az olvasóval. Mindenképpen szerencsésebb lett volna a részletesebb ábrázolás, főleg amiatt, hogy ilyen sokan vannak a testvérek. Egy-két mondattól nem váltak egyedivé a figurák, folyton hátra kellett lapoznom a "kisokoshoz", megnézni, hogy ki kicsoda, mert a sok szereplő között pusztán egy név alapján képtelenség volt eligazodni. 3-4 testvér csak egy névként jelent meg előttem, nem élő, egyedi, színes egyéniségként. Ezt nagyon sajnálom, mert ebből sokkal többet lehetett volna kihozni. A legeredetibb figura egyébként Mrs. Hoffmann volt, jókat nevettem rajta.
Sky karaktere semleges nekem, nem vált igazi kedvencemmé, de nem is ellenszenves. Talán kicsit idegen maradt számomra, pedig nem volt annyira középszerű figura. Azért voltak jó jelenetei, pl. a gól, vagy mikor rákiabált Zedre, illetve mikor használni akarta a képességét az ellenséggel szemben. Zed figurája az elején tetszett, aztán számomra túl nyálassá vált (ráadásul egyik pillanatról a másikra). Amit nem kedvelek a szerelmi sztorikban, az az, hogy ha a két szereplő hamar egymásra talál (egyik pillanatban még alig ismeri, a másikban pedig már az életénél is jobban szereti és örökre!!! Honnan tudja?). Nem szeretem a túl idealizált és a hihetetlenül irreális szerelmeket, de azt sem, mikor a két fél akadékoskodik és mindenféle mondvacsinált kifogásokat keres arra, hogy ne lehessenek együtt, pedig a napnál is világosabb, hogy úgyis együtt lesznek. Ebben a könyvben sajnos mindkettőre volt példa.
Számomra a regényt nem a szerelmi szál vitte el, hanem a főgonosz elleni harc izgalmai. Érdekes volt, és nem teljesen kiszámítható. Jó ötlet volt a Sky származása és gyerekkora körüli rejtély, bár sajnáltam, hogy olyan hamar fény derült rá. A borító az én ízlésemnek túl sötét, a csillogó felirat dobja fel egy kicsit. Egyébként jó könyv, örömmel olvastam, a közepe-vége táján már faltam a fejezeteket. Kíváncsi vagyok a folytatásokra (hátha ott majd jobban megismerhetem a többi szereplőt is). A második kötet Yves és Phoenix története lesz, a harmadikban pedig Chrystal és Xav kap nagyobb szerepet. Elhatároztam, hogy mostantól szigorúbban értékelek (mert nekem mindig az éppen olvasott könyv a kedvencem, ezért muszáj kicsit differenciálnom), ennek az eredményét láthatjátok itt.
Értékelés:
Tartalom, cselekmény: 5/3.5
Szereplők: 5/3.5
Stílus, nyelvezet, hangulat: 5/5
Borító: 5/3
Összesen: 20/15
Jön a folytatás: Phoenix
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése