Kalapos Éva: D. A. C. 2. - Rázós utakon

Jaj, ezek a fiúk! A D.A.C. létrejöttével Flóra körül lassan rendeződnek a dolgok, de Márk még mindig tartogat meglepetéseket a számára. Bár először úgy tűnik, minden a lány reményei szerint alakul, a fiú hirtelen furcsán kezd viselkedni, mintha rejtegetne valami sötét titkot Flóra elől... Eközben a Fellegi családban is tovább bonyolódnak a dolgok: Geri viselkedése egyre aggasztóbbá válik, gyakran tűnik el ismeretlen helyekre, gyanús alakok társaságában. És mindennek a tetejébe Flóra múltjából felbukkan egy rég látott ismerős, Dani is, hogy mindent összekuszáljon. Még több szerelem, még több rejtély és még több barátság vár ebben a kötetben!

A sorozat első része (Egy új élet) nagyon tetszett. Igazán újszerűnek találtam, hogy a tabutémákról és a legkínosabb szituációkról éppúgy szót ejt, mint az igazán komoly problémákról és lelki gondokról. Ebben a kötetben sincs ez másként. Ezúttal szóba kerülnek a tanulási zavarok, a szexualitás, a drogfogyasztás, az elidegenedés, a magányosság érzése, a bűntudat és a félreértésekből származó galibák. Flórának és barátainak most sincs könnyű dolga: a gimisek élete nem is olyan egyszerű, mint hinnénk.

Lássuk, mi történt hőseinkkel az első rész óta! Flóra és Márk járni kezdenek, de semmi nem megy könnyen. Azon túl, hogy még nem ismerik annyira egymást, és le kell fektetniük kapcsolatuk alapvető szabályait, Márknak még előző barátnőjétől (akivel két évig voltak együtt) is el kell valahogy szakadnia. Ám ez nem megy simán és Flórát ez nyugtalanítja. Emellett a szex kérdése is szóba kerül közöttük, Flóra pedig tapasztalatlansága miatt még nem tudja, hogyan kezelje a helyzetet. Közben Márk egyre furcsábban viselkedik, hazudozik, titkolózik, gyanús alakokkal lóg és hamarosan kiderül, nem az az egyetlen problémája, hogyan hogyan szakítsa  meg a kapcsolatot a volt barátnőjével. 

Flórának azonban nemcsak a barátja okoz problémát, hanem az öccse, Geri is. A kissrác ugyanis megint azokkal a kétes hírű egyetemistákkal bandázik, akik csak kihasználják. Félő, hogy Geri drogozni kezd, nővére nagyon aggódik érte. De még itt van Dani is, a múltból felbukkant titokzatos srác, akivel kapcsolatban Flóra nagy titkot őrizget. A Dani-sztorira a könyv vége felé fény derül, ennek örültem. A srác egyébként nagyon szimpatikus volt, sokkal jobban, mint Márk és valahogy közte és Flóra között sokkal jobban működik a kémia.

A D. A. C. többi tagja körül is zajlanak az események: Zsaninak nincs könnyű dolga a szüleivel és a betegségével, de azért már sokkal jobb a helyzet, mint az első részben. A lány sokkal összeszedettebb, kiegyensúlyozottabb, de kicsit kevésbé jók a jegyei most, hogy már nem akar görcsösen megfelelni. Ági és Ákos bénáznak, pedig nyilvánvaló hogy mindketten odavannak a másikért, Flóra hathatós randitanácsai szép lassan beválnak, ám előtte sok vicces helyzet kerekedik belőlük. Ezeken jót nevettem. Ginny pedig állandóan fáradt a házimunka meg a kistestvéreiről való gondoskodás miatt, de ilyenkor is számíthat a barátaira. 

A történet tehát hasonlóan az előzőhöz, fordulatos, több cselekményszálon futnak az események, mindig van min izgulni. Hol kedves, bájos, hol drámaian szívet tépő. Néha humoros, máskor romantikus, néhol rejtélyes, titokzatos, máshol pedig bosszantó, mert nem tudod, mire számíts, de fel vagy készülve a legrosszabbra. Egyes részeknél annyira szeretnél tenni valamit, de olvasóként ugyanolyan tehetetlen vagy, mint Flóra. Ami Gerivel történik az nagyon szomorú, sőt egyenesen ijesztő. Tényleg sajnáltam szegényt, de a nővérét még jobban, mert annyira nem tudott mihez kezdeni vele. Fájdalmas volt látni, mennyi tehetetlen ilyenkor az ember és bármennyire jót akar, csak rosszabb lesz a helyzet. Remélem, minden rendbe jön ezen a szálon.

Most is nagyon tetszett a történetben, hogy a barátok mennyire figyelnek egymásra, igyekeznek minden helyzetben ott lenni egymásnak és ha tudnak, segíteni. Az igaz barátság, szeretet, törődés mellett a testvéri szeretet és a párkapcsolati problémák is szóba kerülnek. Itt nem csak addig van dráma, amíg két szereplő össze nem jön, hanem utána is vannak konfliktusok, amiket meg kell oldaniuk, ha együtt akarnak maradni. 

Jobban megismerjük a mellékszereplőket ebben a részben. Az, hogy a családi kapcsolatok, problémák is teret kapnak a könyvben, lehetőséget teremt arra, hogy Flóra édesapjának indokaiba is beleláthassunk egy kicsit. Karola néni jó fej volt, egyre jobban bírom az öreglányt. Gerit egyre jobban megértem, de valahogy mégis zavaros és logikátlan a viselkedése. Tudom, hogy ő sincs tisztában vele, mi is a baja, minden üres és bizonytalan körülötte és nagyon magányosnak érzi magát. Flóra kicsit megint kotnyeles volt, mindent ki akar deríteni, de ő persze titkolózhat a többiek előtt. Más esetekben viszont sokszor megértettem a viselkedését és sok helyen ugyanúgy cselekedtem volna, ahogy ő, bár nem mindenben értetettem vele egyet. 

Dani érdekes személyiség volt, szívesen olvasnék még róla, mert szimpatikus. Sőt, még Cory-ra is más szemmel néztem egy kicsit (a barátja miatt). Márkkal megint úgy vagyok, hogy alapjában véve nem rokonszenves, néha viszont vannak olyan pillanatai, mikor egy kicsit kedvelem, de ez nem írja felül az ellenszenvemet, ami ebben a kötetben még jobban elmélyült iránta. Zsani ezúttal kevésbé színes egyéniség volt, kevesebbet sziporkázott. Ginnyt, Gabe-et, Ákost és Ágit azonban jobban a szívembe zártam. Legnagyobb kedvencem azonban Johnny bá, az osztályfőnök, aki mindig tudja, mit kell mondani vagy tenni, hogy segítsen a diákjain. Új szereplőként felbukkant Móni, Judit és Zsolti, akik újabb bonyodalmakat okoznak. 

Az írónő stílusa most sem változott, könnyed, néhol vicces, de mindig a helyzethez illő. A legkomolyabb témákról is mer beszélni, ott laza és vagány, ahol kell, ott drámai, ahol annak helye van. Az érzelmeket nagyon jól át tudja adni, főleg a gyászt, barátságot, bűntudatot, aggodalmat, szeretetet, törődést. A romantikus érzelmeket egyelőre kevésbé érzem hitelesnek, de remélem, hogy ez a jövőben változni fog. Tetszik a rejtélyesség, mindig van valami nyomoznivaló, valami kiderítendő titok és egy kis barátmegmentő akció. Az említett filmek, színészek és zenék illenek az adott jelenet hangulatához vagy a szereplők éppen aktuális lelkiállapotához. És még a Vad fruttik koncertjére is eljutottunk. :)

A kötet külleme ezúttal is fiatalos, életteli, bár már kevésbé vidám, mint az előző. Illik a történethez, bár még mindig kicsit gyerekesen hat. Ami különösen tetszett, hogy a fejezetek címei stílusosan mind-mind ismert filmcímek (Flóra ugyanis filmmániás). Kreatív megoldás, és valamilyen szinten minden címet rá tudtam vonatkoztatni az adott fejezetre. Összességében nagyon jó könyv, szuper folytatása a D. A. C. -nak, ajánlom minden fiatalnak, mert tényleg nekik szól és a valós problémákat tárja fel. De szerintem bárki, aki szeret a gimis korosztályról olvasni, érdekesnek fogja találni. Nekem tetszett, pedig már nem vagyok tini. Várom a harmadik részt.

Értékelés: 

Cselekmény, történet: 5/5

Szereplők: 5/4

Stílus, nyelvezet, írásmód: 5/5

Borító: 5/4

Összesen: 20/18

Andrew Lucas McIlroy: Árnyból az angyal

„Lásd meg a gonoszt a fényben, és a jót a sötétségben…”

Amikor az első és egyetlen keresztes háború elsöprő győzelmet aratott, a világra homály borult. Azóta az Örökkévaló egyháza vasmarokkal szorítja híveit, a 19. század végén az emberek még mindig inkvizíciótól, boszorkányoktól és démonoktól rettegnek.

Cailie Jacobs különleges fiú: az éjszaka teremtményei a védelmére kelnek, a farkasok szelíd kutyaként viselkednek a közelében. Híre azonban eljut az inkvizícióhoz: családját megölik, és ő maga is kínhalált halna, ha életét nem mentené meg egy furcsa társaság.

Brod Walters és ifjú társai kisstílű szélhámosok, eszük ágában sincs ujjat húzni az egyházzal. Ám ahogy keresztezi útjukat ez a különös fiú, addigi kényelmes életük fenekestül felfordul. Csatlakozik hozzájuk Dorien, az elf ifjú, és Eline, egy felfegyverzett asszony, aki a legrettenetesebb bűnt követte el az Örökkévaló egyháza ellen: megtanult varázsolni.

Hogy Cailie-t megóvják, fel kell fedniük az évszázadok óta a homályban rejtőző igazságot. De kicsoda ez a fiú valójában? Vajon a fény, vagy a sötétség uralja-e sorsát? Miért védelmezik egy elfeledett istennő, Balora szent állatai, a farkasok? Ki az a titokzatos angyal, aki mind gyakrabban bukkan fel álmaikban? Mi köze mindennek a Vatikánhoz és a közelgő pápaválasztáshoz?

A vándorokat egy varázslatos ereklye szólítja a messzeségből, és a jövendölés, hogy Balora prófétája újból a földet járja majd, aki reményt hoz a halandóknak. Reményt egy szabadabb világra, ahol az Elfeledettek újból visszatérhetnek.

Lásd meg a jelet, mert hamarosan eljön az idő.

Lásd meg a gonoszt a fényben, és a jót a sötétségben…

Nem is tudom, hogyan kezdjek neki ennek az értékelésnek, annyira a könyv hatása alá kerültem. Néhány napja fejeztem be, de még egy kicsit hagytam leülepedni és szántam némi időt arra, hogy összeszedjem róla a gondolataimat. Mert ez a könyv igazi kis gyöngyszem, minden elismerésem a szerzőnek. (Remélem, olvasod, kedves Lucas.) Minden precízen, pontosan meg van benne szerkesztve, az egyes fejezetek között különböző képeket, a szerző által készített illusztrációkat láthatunk, a mű világát jobban bemutató "dokumentumokat" (források, naplórészletek, mesék, stb.) olvashatunk, melyek segítenek, hogy könnyebben beleélhessük magunkat ebbe a fantáziavilágba és jobban megismerhessük az események hátterét. A sok kis utalásból, mozaikból lehet összerakni a képet, mely egy izgalmas történetté kerekedik ki a szemünk előtt.

A történet egy alternatív 19. században játszódik, egy olyan világban, ahol az első és egyetlen keresztes hadjárat sikeres volt és jelenleg Európában a pápai állam jelenti a legfőbb hatalmat. Kegyetlen, elvakult kor ez, ahol a nők és a gyermekek sanyarú sorsra vannak kárhoztatva, és ahol javában folyik az inkvizíció, eretnek- és boszorkányüldözés. Mindenkit, aki valamiért más, mint a többiek, vagy másként gondolkodik, a gonosz ivadékának, démonnak bélyegeznek és vallatás majd szörnyű kínhalál vár rá. Ebben a világban egy ártatlan kisfiú, Cailie Jacobs is majdnem erre a sorsra jut, de szerencsére akadnak pártfogói egy furcsa társaság tagjainak személyében. Brod és társai piti szélhámosok, akik egyszerű gyógynövényeket és alkoholt adnak el drága orvosságként és így járják az országot. Brod társa két fiatal árva, mondhatni "nevelt gyerekei": Jew és Quentin. Egy napon furcsa útitársaik akadnak: egy hűvös, közönyös, titokzatos asszony, Eline és egy furcsa fiú, akinek a személyére később derül fény.


A világfelépítés azonban nem ennyire egyszerű, ugyanis fantasy-ről lévén szól, különféle lények színesítik a történetet és a mágia is jelentős szerepet kap az események alakulásában. Találkozhatunk itt elffel, vérfarkassal, boszorkánnyal (olyan nővel, aki tud harcolni és varázsolni), démonnal, angyallal, "árnyszörnnyel", varázstudó papokkal, sőt még orkok és trollok is említésre kerülnek. Varázslat, teleportálás (vagy minek nevezzem), mágikus erejű tárgyak és egyéb érdekességek adják a fantasy-vonalat. A könyv egyébként számomra olyan hatást keltett, mintha Dan Brown műveiből, az Odaát (Supernatural) sorozat démonos-megszállós részeiből, a Gyűrűk urából, a World of Warcraft játékból és egy középkori inkvizíciós történetből gyúrt különleges elegy lenne. Nem azt mondom, hogy ezeknek a koppintása, mert szó sincs ilyesmiről. Ahol az Árnyból az angyal játszódik, egy jól felépített, sajátos fantáziavilág, mely - ha részeiben hasonlít is más művek egyes elemeire - azért összességében mégis egyedi és sehol máshol nem találkoztam még hasonlóval. Sajátos mitológiája van, jelen van benne a többistenhit, melyben különböző etainuk tevékenykednek, erejüket az emberek hitéből merítik. Ugyanakkor léteznek démonok és angyalok is, de nem a megszokott felállásban.

Nagyon érdekes volt olvasni az Örökkévaló egyházának kialakulásáról, az emberi butaságról, hiszékenységről, a nyájszellemről, félelemről, vakbuzgóságról. Arról, hogy olyasmit hisznek megkérdőjelezhetetlennek, amire semmi bizonyíték nincsen és olyasmiket követnek el jó cselekedetként, ami nyilvánvalóan rossz, (pl. egy ártatlan gyermek és családja elpusztítása, emberek kínzása, tömegek lemészárlása). Mélyen elgondolkodtató, hogyan fordulhat elő ilyesmi, és az a szomorú, hogy hasonló dolgok a való világban is megtörténtek, ma is létező probléma a vallási fanatizmus. Az író ennek egy egészen sajátos hátteret adott a démonokkal, amit ötletesnek találtam. Érzem a műben a valláskritikát, főként a középkori elvakult hit kritikáját, de legfontosabb mondanivalójának mégis azt tartom, hogy nem minden fekete-fehér. A jónak hitt dolgok is lehetnek rosszak és a rossznak gondolt is lehet jó. A megtévesztés és a vakhit csapdája az, ami a legnagyobb veszélyt jelenti a hiszékeny, tudatlan emberekre nézve. A gonosz sokszor a jó álarcát viseli, így nehéz felismerni, de a lelkiismeretünkkel és igazságérzetünkkel felismerhetjük, mi a helyes, ahogy Brod is tette, mikor megmentette Cailie-t.

A cselekmény izgalmas, pörgős, váratlan fordulatokkal tarkított, sokszor fordul a kocka. A kis Cailie egyik veszélyes helyzetből a másikba kerül, míg szegénynek fogalma sincs semmiről, nem érti, miért törnek az életére, ő csak egy kisfiú, aki nem ártott senkinek. Egyetlen bűne, hogy egyszer eltévedt az erdőben és egy farkas nem bántotta, ettől már rögtön a "sátán fattyának" titulálják, mert "még a fenevadak is engedelmeskednek neki". Ám nem csak Cailie sorsa fontos, a többiek is gyakran kerülnek szorult helyzetbe amiatt, hogy pártfogásukba vették a kisfiút. Élvezetes volt az etainuk története is, az pedig különösen tetszett, hogy ez a sokféle szál mind-mind kapcsolatban van egymással, a múlt eseményei hatnak a jelenre és a jelenkori történések is kihatnak a rég elfeledett etainuk jövőjére. A sok menekülés, harc közepette azonban van időnk pihenni is egy kicsit: itt-ott egy újabb rejtély, egy-két vicces jelenet vagy egy icipici romantika szakítja félbe az izgalmas események láncolatát.

Az Őrző

A karakterek közül Brodot és Eline-t ismerjük meg legjobban, ők voltak legszimpatikusabbak számomra. Érdekes volt Eline háttértörténete, Brod esetében pedig szurkoltam, hogy valahogy meggyógyuljon. Persze Cailie is rokonszenves figura, de őt inkább csak sajnáltam, ugyanis annak ellenére, hogy ő áll az események középpontjában, az ő személyisége az, amiből a legkevesebbet kapunk. Mindig más szemével látjuk őt, és kb. mindenki ugyanazt gondolja róla, hogy csak egy ártatlan kölyök, akit meg kell menteni. Az ő fejébe ritkán látunk bele, így nem ismerjük meg, valójából milyen is ő. Azt tudjuk, hogy néha fél, néha bizonytalan, de nem igazán alakult ki bennem kép a jellemvonásairól. Mit gondol, mi jár a fejében, mit érez? Ezekből semmi nem derül ki. Viszont a Brod-dal való kapcsolata nagyon tetszett, bár az is inkább Brod oldaláról nézve van ábrázolva (igazi atyai gondoskodás). A szeleburdi Jew, az örökké morcos Quentin és Dorien is csak egy-egy tulajdonsággal jellemezhetőek, őket is szívesen megismertem volna jobban. Dorien különc, titkozatos, ami miatt még érdekesebb karakterré válik, de kevés volt, amit kaptunk belőle. 

Az írásmód tetszett, Lucas ügyesen ír, szépen fogalmaz és jól bánik a helyzetkomikummal is (pl. a falusi pap "profi" ördögűzése). Az érzelmeket is sikerült megragadnia, a kiszolgáltatottságot éppen úgy, mint a beképzelt fontoskodást (Mr. Falvey). A romantikus érzelmek egyelőre még csak pislákoltak, valószínűleg a történet folytatásában kapnak jobban lángra (amennyiben lesz második rész - amit remélek). Az egyetlen furcsa dolog a nézőpontok ugrálása volt. Egy-egy fejezeten belül is többször váltottunk nézőpontot, sőt volt olyan, hogy a következő bekezdésben már másvalaki fejébe láttunk bele. Mivel itt nem E/1 narrációról van szó, hanem úgynevezett "mindentudó narrátorról", aki E/3-ban tudósít a szereplőkről, de ő maga nincs jelen a történetben, így nem lehet a szó szoros értelmében vett "nézőpont"-ról beszélni. Viszont a narrátor ismeri a karaktereket, akiknek gondolatait, érzéseit közvetíti felénk. Ez egy kicsit zavaró volt, főleg akkor, mikor minden szereplő együtt volt. Ilyenkor elég lett volna csak egyvalaki közvetett szemszögéből követni az eseményeket és a többieket az ő érzékelésén, gondolatain keresztül bemutatni. Persze értem, hogy mikor sok szereplő van jelen egy adott jelenetben, nehéz kiválasztani a megfelelő nézőpontot, de ez egy kicsit így az összevisszaság, töredezettség érzését keltette, mintha a szemszögváltások feldarabolták volna a jelenetet. Előfordult, hogy megfeledkeztem arról, hogy pl. Dorien is jelen van, mert csak a többiekről volt szó. Vagy éppen nem tudtam, hogy a szereplők mit tudnak, mit láttak-hallottak a korábban lezajlott eseményekből. De ezek csak apró hibák, az olvasási élményt nem tették tönkre.

A borító kicsit ugyan sötét, de illik a könyvhöz, mert egy sötét világot mutat be. Az utcakép, a hóesés, a derengő fény és a titokzatos, csuklyás nő (akit Eline-ként azonosítok) mind-mind utal a könyv belső tartalmára. A hátoldalon pedig egy kisfiú látható, akinek egy sötét angyal az árnyéka. Ez is jelentős utalás a történet egyes elemeire. Tudom, hogy a borítókép a szerző munkája, külön gratulálok hozzá, mert nagyon ötletes, szép és kifejező rajz. Összességében nagyon tetszett a könyv, olvasmányos, fordulatos, elgondolkodtató. Nem lehet rajta unatkozni: itt-ott vicces, máshol drámai, megható és feszültségekkel teli. Különleges hangulata, emlékezetes szereplői és rejtélyessége kedvenccé tették. Örülök, hogy ilyen tehetséges fiatal írók vannak kis hazánkban és további sikereket kívánok a szerzőnek. Kíváncsian várom a történet folytatását (Lesz? Mi a helyzet vele?) illetve Andrew Lucas McIlroy további műveit. 

Értékelés: 
Cselekmény, történet: 5/5
Karakterek: 5/4
Nyelvezet, stílus: 5/4.5
Borító: 5/5

Összesen: 20/18.5

Kalapos Éva: D. A. C. - Egy új élet

Unatkozol? Magányos vagy? Vagy csak egyszerűen úgy érzed, az életed egy irtó nagy káosz? Így van ezzel a 16 éves Fellegi Flóra is, aki egy budapesti lakóparkban él elfoglalt apjával és idegesítő öccsével. Kevés barátja van, a pasizásban tapasztalatlan, egyedül a filmekért rajong mániákusan. Amikor azonban megismeri a kicsit fura, de nagyon vagány Zsanit, az élete fenekestül felfordul, és világossá válik az is, hogy idővel minden titokra fény derül...lépj be te is a D.A.C. világába, és éld át velünk a kalandokat! Barátság, szerelem, család, problémák és megoldások D.A.C.!

A Szent Johanna Gimi sikere után nem meglepő, hogy jönnek a magyar középiskolások életét bemutató könyvek, ilyen például Tavi Kata Nyitótánc (Sulijegyzetek 1.) című könyve, vagy Kalapos Éva: D. A. C. sorozata. Ez utóbbiról fogok most nektek írni, az Egy új élet alcímet viselő első kötetről, melynek tegnap fejeztem be az olvasását. Olvasás közben végig egyetlen gondolat motoszkált a fejemben: az, hogy "Végre!" Mert ez a könyv végre reális és az igazán komoly problémákkal, a fiatalokra leselkedő valós veszélyekkel is mer foglalkozni. Tabudöntögető, nem hallgatja el a tinédzserek legcikibb ügyeit és legkínosabb problémáit sem, és véleményem szerint régóta hiányzott már az ifjúsági könyvek palettájáról egy ilyen iromány. 

A teljesség igénye nélkül csak megemlítek néhány témát, amivel a könyv foglalkozik: beilleszkedés, igaz barátság, kamaszodás, bonyolult párkapcsolat, alkalmi szex, maszturbálás, előítéletek, klikkek, rossz társaságba keveredés, drog, pia, nemi erőszak, táplálkozási zavarok (bulimia), túlzott szülői elvárások, zűrös családi kapcsolatok, szülő halála, gyász, szülők válása, pszichológiai problémák, depresszió, öngyilkos gondolatok, stb. Ez így ömlesztve egy kicsit durván hangzik, de a könyvben nem az: szépen fokozatosan van adagolva, így meg lehet emészteni, fel lehet dolgozni. És ami a legfontosabb, az írónő olyan ügyesen, laza természetességgel kezeli ezeket a tabutémákat is, hogy nem lesz sem szájbarágós, sem kioktató felhangja. Igenis szükség van rá, hogy felhívjuk a tinédzserek figyelmét az őket érintő veszélyekre, mert ezek nagyon is reális problémák és ha nem veszünk róluk tudomást, attól még jelen vannak. 

Egy kis összehasonlítás (Bocsi, elkerülhetetlen, hogy minden hasonló témájú könyvet a SZJG-hez hasonlítsak): A SZJG és az Akkor szakítsunk című könyvek kapcsán már említettem, hogy Leiner Laura nem szól az efféle tabutémákról, csak a jó dolgokról, pl. a SZJG-ben senki nem iszik, nem drogozik, ami persze jó, és értem, hogy mi volt ezzel az írónő célja, nevezetesen hogy bemutassa, akkor is lehet valaki vagány meg menő, ha nem hódol efféle káros szenvedélyeknek. Meg ott mindenki jó fej, nincsenek klikkek, senkinek nincsenek anyagi problémái, jó az osztályközösség, mindenki haver. Igen, így is lehet kezelni a problémákat. Kalapos Éva egy másik módszert alkalmaz: ő a képünkbe vágja a kínos ügyeket is, hogy nézzünk szembe velük és azt mutatja be, hogyan lehet ezekből jól kijönni úgy, hogy ne sérüljünk. Elismerésem neki érte. Könyvének hősei megpróbálják túlélni a tinédzserkort, szembenézni a középiskolásokat érintő apró problémákkal és igazán komoly gondokkal is. 

Főhősünk, E/1 narrátorunk Fellegi Flóra 16 éves átlagos diáklány, aki filmmániás és úgy érzi, nem tud beilleszkedni. Nincsenek igazi barátai, nincs pasija, az anyja nemrég meghalt, az apja állandóan üzleti úton van és nagyon ritkán találkoznak, 13 éves öccse pedig egy gyökér, csak néha váltanak néhány szót egymással és az is valami gorombaság. Szülők hiányában egy házvezetőnő viseli gondjukat. Flóra úgy érzi, nem tartozik sehová, így egy ideig próbált a menő lányok közé csapódni, de onnan már dobbantott, mert nem az ő világa volt, meg ki is közösítették. A suliban se sok barátja akad, csak két ember van, aki még szóba áll vele: a harsány, vicces Ákos, akivel tavaly pár hétig járt, de most már csak haverok és a könyvmoly Ági. De ők sem olyan igazi, őszinte barátok, akiknek bármit elmondhat, csak olyan osztálytársak, aki éppen még elviselik. Az állóvizet nem egy pasi érkezése kavarja fel, ahogy az lenni szokott az ilyen könyvekben, hanem egy lányé. A gyönyörű, határozott, magabiztos Zsani személyében Flóra igazi legjobb barátnőre talál, sőt még Ákossal és Ágival is szorosabb lesz a kapcsolata. 

Ez a barátság felforgatja Flóra életét, és kicsit megváltoztatja a lányt. Nyitottabb, bátrabb, vidámabb lesz, kicsit több lesz az önbizalma, talál egy másik jó barátnőt is (Ginny), sőt Zsani közbenjárásával még egy pasival is sikerül megismerkednie: Márkkal. Csakhogy Flórának különös érzése támad: Zsani egyre furcsábban viselkedik, hazudozik, nem jár suliba, sokszor beteg, titkolózik, és Flóra úgy sejti, valami  komoly dolog húzódik meg a háttérben. Ám Márk is titkol valamit, mert bár bevallja, hogy tetszik neki Flóra, valamiért mégse hívja randira. Flóra nyomozni, kutakodni kezd és mindenbe beleártja magát. Ebből nem kevés feszültség származik közte és Zsani között, akinek nem tetszik, hogy barátnője utána szaglászik és nem hagy neki magánszférát. Vajon Flóra örökre elveszíti Zsani barátságát a kíváncsisága miatt? De nem ez az egyetlen gondja Flórának: az apja gyáván elmenekül apai feladatai elől, Geri (az öccse) zűrös alakokkal lóg, Márk sötét titkára pedig fény derül. 

Tetszett a történetben a barátság (barátnős) szál ábrázolása. Flóra mindenáron segíteni akar Zsanin, akkor is, ha a lány nem kér belőle. Még azt is kockáztatja, hogy Zsani megharagszik és nem lesznek többé jóban, de mindent megtesz a barátnőjéért. Furcsa, hogy Zsani néha milyen szemét, miket vág Flóra fejéhez, de igazából én nem tudtam rá haragudni, ahogy Flóra sem, mert nyilvánvalóan segítségre szorult. Közben Ágival, Ákossal és Ginny-vel is egyre jobb barátok lesznek és megalapítják a D. A. C.-t. Jó ötlet volt ez a baráti szövetség, melynek célja, hogy ők, a baráti társaság tagjai őszinték legyenek egymáshoz és mindenben segítsék egymást, vigyázzanak egymásra, mert nincs senki más, akire számíthatnának. Így próbálnak dacolni a világ dolgaival, a tinédzsereket fenyegető veszélyekkel. Nagyon jó dolognak tartom, minden fiatalnak szüksége lenne igaz barátokra, akik segítik, támogatják, ha valamilyen gondja van és nem engedik, hogy elhagyja magát.

Flóra személyiségében tetszett az a vonás, hogy bármennyire egyedül van is, és nem tud beilleszkedni, azért mégsem lép a züllés útjára és nem lesz gonosz cicababa sem, mint Cory-ék (plázacica osztálytársak, akik isznak, buliznak, egy csomó sráccal lefekszenek és lenézik a többieket). Megpróbál jól tanulni és még valahogy az öccsére is vigyázni. A Gerivel való kapcsolat alakulása is jól ki volt találva. Hogyan jutnak el a tesók attól a ponttól, hogy el sem tudják viselni egymást, a törődésig, a testvéri szeretetig? Flórának rá kell jönnie, hogy kicsit az ő hibája és önzősége miatt került rossz társaságba a fiú. Az öccsének sincs könnyű dolga, ő is elveszítette az édesanyját, neki is hiányzik az apjuk és neki sincs senkije, csak a nővére, aki szintén nem törődött vele, csak a saját gondjaival volt elfoglalva. Kíváncsi vagyok, mi lesz a kissrác sorsa, szerintem ennek még lesz folytatása. 

A szerelmi szál nem volt aránytalanul hangsúlyos a könyvben (aminek örültem), de azért jelen van. Márk figurája nem igazán nyűgözött le. Nem sok mindent tudtunk meg róla, de az például nem volt szimpi, hogy nem volt őszinte Flórával már az elején. Remélem, a második részben jobban megismerjük és hamar meg meri lépni azt a dolgot, amit tennie kell. A többi mellékszereplő egyébként szimpatikus. Jó fej Ákos, tetszik, hogy tényleg csak haveri kapcsolatban vannak Flórával, Ági sem olyan antiszoc, mint amilyennek elsőre tűnt, Ginny (Emma) és Zsani pedig igazi egyéniség. A könyv zárása Halász Dániel felbukkanásával jó kis függővég. Biztos tartogat még meglepetéseket a srác, akiről nem tudjuk pontosan, kicsoda, de azért sejthetjük, miféle köze lehet Flórához. Szerintem Flóra nagy titka (melyet mindig hangsúlyoz, hogy el akarja felejteni, meg ne beszéljünk róla) is vele kapcsolatos.

A könyv borítója illik a könyvhöz, fiatalos, tükrözi, hogy miről szól, bár talán kissé túl rózsaszín, túl vidám. A könyv ettől azért komolyabb, elgondolkodtatóbb, ám végső soron mégis egy tizenévesekről és (nem csak) tizenéveseknek szóló könyvről van szó, így elfogadható. Van néhány humoros jelenet is a könyvben, melyek néha oldják a komoly témák keltette feszültséget. Rejtélyek, titkok, nyomozás és meglepő fordulatok is akadnak bőven, melyek érdekesebbé teszik a sztorit, nekem azonban legjobban a karakterek fejlődése, változása tetszett. Az egyetlen furcsa dolog a sok angol mondat volt, nekem kicsit erőltetettnek tűnt. Tényleg így beszélnek a mai fiatalok? Sok fiatalt, gimis diákot ismerek, de még nem tapasztaltam ilyen szinten ezt a jelenséget. 

Gratulálok a szerzőnek és már kezdek is neki a következő résznek (nemrég jelent meg). Mindenkinek ajánlom, aki szereti a gimisek életét bemutató történeteket, melyben van humor, szerelem és komolyabb témák is. Aki a középiskolai életnek nem csak a rózsaszín oldalára kíváncsi, hanem az árnyoldalaira is, annak tetszeni fog.

Értékelés: 

Történet, cselekmény: 5/5

Szereplők: 5/4

Nyelvezet, stílus: 5/5

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/18

Wendy Higgins: Angyali gonosz 

(The Sweet trilógia 1.)

A tiltott gyümölcs a legédesebb. Mi lenne, ha élnének olyan kamaszok, akik születésüktől fogva elátkozottak? A bukott angyalok leányai és fiai ezzel a sorssal szembesülnek. A jólelkű Anna Whitt hatodik érzékkel született, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit. Jól ismeri lényének ellentmondásait, hiszen megmagyarázhatatlanul vonzza a veszély. Akaratereje nehéz próba elé kerül, amikor tizenhatodik életévét betöltve megismeri a szexi Kaidan Rowe-t. A fiú bevezeti félelmetes közös örökségük titkaiba. Az efféle démonikus srácok azok, akiktől téged is távol tartanak a szüleid. Bárcsak Annát is idejében figyelmeztetné valaki! Vajon mit választ, amikor szembe kell néznie végzetével: a szentek glóriáját vagy ördögszarvakat? 

A regény a Sweet sorozat nyitókötete.

Régóta megvan már ez a könyv, és már vagy három hete elkezdtem olvasni, de nehezen haladtam vele. Az eleje nagyon sablonos volt. Ugyanazok a klisés szereplők, szokásos helyzetek; legjobb fiú barát; egyszerű, rendes lány; titokzatos jó pasi; közös utazás, stb. Nem találtam sem egyedinek, se magával ragadónak a történetet. A rejtélyek már a fülszövegből kiderültek, így annyira nem kötöttek le a "nagy titkok". Aztán a könyv közepe táján következett a fordulat, ahol nem is tudom, mi történt, de elkezdtem falni a lapokat és a könyv második felét így egy este alatt sikerült elolvasnom, míg az első felén hetekig rágtam át magam.

Az alapsztori szerint Anna egy jólelkű, rendes lány, aki tizenhat évesen tudja meg, hogy az apja egy bukott angyal, aki a Pokol egyik hercege és emberi alakot öltve (egy emberi testet megszállva) képes jelen lenni a földön. A többi démon csak valamiféle szellemárnyék képében tűnik fel, de őket Anna nem látja. azonban van más furcsaság is: Anna abban különbözik a többi démonivadéktól, hogy az ő anyja nem embernő volt, hanem angyal. Szóval Anna nem csak az emberektől különbözik, hanem a többi nefilimtől/óriástól is. Nem csak származása okoz Annának problémát: itt van még Kaidan Rowe is, egy másik féldémon, aki elmagyaráz pár dolgot Annának a világukról és segít neki megkeresnie az apját...

A történet második felében már láttam fantáziát, egyediséget, feszültséget, ami megmentette számomra a könyvet, de az összképet nem tudta annyira feljavítani. Sok dolog sántított a könyvben és az ujjamon számolgattam a logikai hibákat. Sok volt benne a szerelmi bánat, nyavalygás, siránkozás, Anna minden második fejezetben bedepizett vagy sírt. A fő bonyodalom túl hamar megoldódott - igaz, csak ideiglenesen. De vannak még itt problémák, amikkel hőseinknek meg kell küzdeniük. Remélem, még lesz egy-két izgalmasabb szál, mert ennek a résznek nagy részét Anna Kaidan iránti nyálcsorgatása és siránkozása tette ki. Annának az apja és a nevelőanyja iránti érzelmei jól ki voltak dolgozva, ez a rész tetszett, érthető és érzelemteli volt, még a barátaihoz való viszonya is egész jól ábrázolva volt, bár itt-ott időbeli aránytalanságokat fedeztem fel. 

Ami azonban a legjobban zavart, az volt, hogy a szerelmi szálon nem tudtam átérezni az érzelmeket. Engem nem győzött meg, hogy Anna négy nap alatt belezúgott Kaidan-ba, a srác érzései pedig végképp nem voltak tisztázottak előttem. Mit érez, miért, mikortól, minek a hatására? Egyáltalán nem volt világos, hihető pedig végképp nem. Valószínűleg el kellett volna szomorodnom a könyv végén, de én örültem, mert bevallom, Kaidan nem lopta be magát a szívembe. Talán azért is tetszett jobban a könyv második fele, mert abban kevesebbet szerepelt. Kopano és a többi "óriás" (ez is bosszantó, hogy a könyvben végig ezt a kifejezést használják a nefilimekre) szimpatikus figurák voltak, mindenki a maga módján volt jó is és rossz is egyszerre. Kopanot különösen érdekesnek találtam és neki sokkal jobban szurkoltam, mint Kaidannak (és már meg is érkeztünk a YA-könyvekben szinte kötelező szerelmi háromszöghöz). Az óriások sorsa érdekel a legjobban: Fel lehet-e őket szabadítani vagy örökre démoni apjuk rabszolgái lesznek, ha akarják, ha nem? Sajnáltam őket, hisz a Pokol hercegei a tulajdonuknak tekintik őket és ha úgy tartja kedvük, meg is kínozhatják vagy ölhetik őket, ha nem végzik jól a munkájukat.

A karakterek közül se Annát, se Kaidant nem kedvelem. Mások véleménye szerint Anna a regény elején túl jó, én ezt nem így láttam, szerintem egy átlagos rendes lány, semmi rendkívülit nem láttam abban, hogy nem iszik és nem drogozik. Ez ennyire nem normális dolog lenne manapság? Szomorú. Itt az elején még szimpatizáltam is egy kicsit Annával, de aztán átment valami őrült rajongóba, állandóan hívogatta Kaidant meg a szerelmével üldözte, hogy mindenáron vallja be az érzéseit! Még akkor se hagyta békén, mikor a fiú már vagy hatodjára közölte, hogy hagyja békén, ne találkozzanak többé, nem lehet köztük semmi, stb. Ennyire pióca azért ne legyen már valaki! Szánalmas volt ez a teperés, ráadásul ellentmondott az észérveknek. Miért nem értette meg Anna, hogy veszélyes lenne együtt lenniük? Szerencsére akadtak szerethetőbb szereplők is: Anna apja például nagyon szimpatikus volt, fenyegető, nagy hatalmú, igazi félelmetes férfi. Anna nevelőanyja, Patti és ember barátai is aranyosak voltak, szerintem karakterük jót tett a könyvnek. 

Az írónő stílusa gördülékeny, de három dolog nem tetszett az írásmódjában: 1. Az, hogy folyton ugyanazokat a kifejezéseket használta, pl. "elszorult a gyomrom" vagy "nem kaptam levegőt" ezek 5-10 oldalanként elhangzottak. 2. Néhol túl nyakatekert megfogalmazásokba ütköztem, olyan metaforákat vagy hasonlatokat találtam, melyek nekem már túlcicomázottnak vagy nehezen értelmezhetőnek tűntek. Pl. "Bűnös természetem vágyai megrepedt üvegként hullottak darabjaikra." Ez mi akar lenni?! 3. Az aránytalanság: egyes lényegtelen részeket részletesen leír, máshol viszont az olvasót érdeklő fontosabb részeket átugorja, vagy nem tér ki rá. Nekem például nem volt elég annyit tudnom, hogy pl. csendben utaztak tovább négy-öt órán át, érdekelne az is, milyen hangulatban telt az út, vagy mire gondolt vagy mit érzett közben a narrátorkarakter (jelen esetben Anna). Az sem tetszett, hogy valahol heteket ugrunk a történetben, máshol meg minden percre pontosan le van írva. 

A könyvben akadnak nyomdai hibák, elgépelések, melyek szintén rontottak az minőségen. Az "óriás" kifejezés használatáról és az állandó "hanem"-ezésről nem is beszélve. Olyan volt, mintha a fordító/szerkesztő (vagy nem tudom, kinek köszönhető) minden "de", "ám" és "viszont" kérdőszóként alkalmazott ellentétes kötőszót "hanem"-re cserélt volna. Ehhez hasonló mondatok születtek (nem pont ezek): Hanem kik ezek? Hanem mit akar tudni? Hanem most mit tegyünk? Hanem hogy tudnánk megakadályozni? Rettentően magyartalanul hangzik, főleg ekkora mennyiségben. Ha csak egyszer-kétszer használja, még oké, nem ilyen feltűnő, de így már roppant zavaró volt. Emiatt is levontam egy pontot a stílustól.

A három rész borítója

A könyv külseje az egyetlen, ami száz százalékosan tetszik. A kísérteties erdős háttér megteremti a démoni hangulatot, a lány piros ruhája is valamiféleképpen a Poklot vagy az ördögöt juttatja eszembe, a lány fülébe suttogó fiú pedig a suttogó démonokra utal. Az angyaliság és a démoniság is megjelenik a képen. A két központi karaktert nagyjából ilyennek képzelem, így tökéletesen passzol a borító a könyv belső tartalmához, témájához és hangulatához. A könyv első felét olvasva még azt mondtam volna, nem érdekel a folytatás, ám most már úgy vagyok vele, hogy szívesen elolvasnám, bár nem lett kedvencem a sorozat, azért kíváncsivá tett. Remélem, csak javulni fog a következő két kötetben.

Értékelés: 

Cselekmény, történet: 5/3

Szereplők: 5/3

Nyelvezet, stílus: 5/3

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/14

Susan Ee: Angelfall - Angyalok bukása 

(Penryn és a Végítélet 1.)

Hat hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg harcosai tovaszállva magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak tizenhét éves nővére, Penryn bármit megtenne, hogy visszaszerezze a húgát. Bármit. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal.

Rafi félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, haldokolva hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány kell, hogy megmentse az életét.

Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok erődítményébe, ahol a lány mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségeinek könyörületességére bízni magát, hogy újra ép és egész lehessen.

Gyakran előfordul velem, hogy egy borító megragadja a figyelmemet, és azonnal akarom a könyvet. Ez történt az Angelfall esetében is, ahol a borítóképről következtethető komor, sötét világ és az angyalos-világvégés téma rögtön magával ragadott. Ezúttal nem kellett csalódnom, azt kaptam, amit a borító alapján vártam. Egy sötét, posztapokaliptikus világot, ahol két ellenség önös érdekeik elérése céljából kényszerű szövetségre lép. A két főszereplőnek ebben a veszélyekkel teli világban kell boldogulnia, ahol nappal az utcai bandák uralják a területet, éjszaka pedig babonák kelnek életre és senki nem mer kimerészkedni az utcára. 

A történet végig olvastatta magát, csak úgy faltam a lapokat. Főhősünk, Penryn az elmebeteg anyjával és mozgássérült húgával el akarja hagyni a várost, ám olyasmibe csöppennek, amibe nem kellett volna. Angyalok harcolnak egymással és egyiküket megfosztják a szárnyaitól. Penryn - hogy menekülő családtagjairól elterelje a figyelmet - segít az egyik angyalnak, ám ezért súlyos árat fizet: húgát elrabolják. Penryn mindent megtesz, hogy megtalálja és megmentse a kislányt, ehhez a sebesült angyalt akarja felhasználni. Ám a haldokló angyalt előbb meg kell mentenie ahhoz, hogy a Paige kiszabadításához szükséges információkat ki tudja csikarni belőle. Az izgalmas és logikus cselekményvezetés nagyon tetszett, mindig akadtak újabb fordulatos, bonyodalmak, melyekkel a két főhősnek meg kellett küzdenie. A könyv végére pedig annyira fantáziadús és megdöbbentő lett a történet, hogy egyszerűen beleragadt a kezembe és éjszakába nyúlóan olvastam. 

Mikor azt hisszük, már mindent láttuk, újabb meglepő dolog történik, a könyv utolsó néhány fejezete pedig szívszorítóan drámaira sikerült. Én is olyan tehetetlennek éreztem magam, mint Penryn. A utolsó fejezetek rengetek kérdést felvetnek és sok titkot rejt még a történet, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, mert annyi mindent ki lehet még hozni ebből a történetből. Érdekes szál lehet az angyalok belső küzdelmei és "politikai" harcaik, a Hírvivő pozíciójának elnyerése. Rejtélyek egész sora vár megoldásra, pl. ki és miért tenyészti a raktárban található egyedeket, mi a célja velük; mi lesz Rafi sorsa és hogyan alakulnak a dolgok a szárnyával; hogyan fog viszonyulni Penrynhez, ha újra találkoznak; mi lett az elrabolt gyerekekkel, és Paige-dzsel? Veszélyt jelent-e? És kik a kis húsevő "démonok"? Mi az igazság a nefilimekkel kapcsolatban? És a kard viselkedése, sorsa is tartogathat még meglepetéseket. Rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul, nagyon érdekesnek ígérkezik a folytatás. 

Csak két dolog zavart a könyvben: egyik az, hogy magáról az Apokalipszisről nem tudunk meg semmit. Mi történt, hogyan, és főleg miért. És miért hagyták abba az angyalok? Mert oké, hogy eltelt hat hét, de még egy csomó ember szabadon mászkál, vannak túlélők, akkor miért nem pusztítják el őket is? Ehelyett buliznak, ami sehogy se fért a fejembe. A másik zavaró dolog az angyal neve: Rafi. Most komolyan? Rafi?! Ez annyira idétlen név és abszolút nem egy halálos, nagyhatalmú angyal juttat eszembe, hanem mondjuk egy szőrös kiskutyát. Sokkal jobban örültem volna, ha a fordító/kiadó (vagy nem tudom, kinek az ötlete volt) meghagyja az eredeti Raffe alakot, ami azért mégis csak egy badass karakterre utal és sejthető, hogy a Rafael név módosult alakja. De a Rafi... Pff, nincsenek rá szavak.

A karaktereket kedveltem, imádtam, hogy Penryn nem egy nyivákoló cicamica, hanem egy kemény, belevaló csaj, aki megteszi, amit meg kell tennie és nem fél durvább módszereket alkalmazni. Talpraesett, logikusan gondolkozik, megfontolt és mindent előre megtervez (már amit tud). A véletlenek persze gyakran közbeszólnak, de általában véve feltalálja magát. Okos, felelősségteljes és jól tud verekedni, de nem hősködik feleslegesen. Ő az igazi családfő, mentálisan sérült anyja mellett neki kellett mindig résen lennie és gondoskodnia kerekesszékes húgáról (meg persze az anyjáról is). De nincs elkeseredve, nem esik kétségbe, hanem a tettek mezejére lép és a kezébe veszi az irányítást. 

Raffe / Rafael (nem vagyok hajlandó Rafiként elkönyvelni, nevetséges az a név, le is vonok érte egy fél pontot) egy nagy hatalommal rendelkező, harcos, erős angyal, aki főleg a könyv elején és végén mutatta meg igazi angyali önmagát, a történet többi részében eléggé emberien viselkedett, bár ott ugye éppen az volt a cél, hogy embernek tűnjön, hogy senki ne sejtse meg, ki ő és el tudjanak vegyülni. Raffe személyiségének árnyalt oldalai rejtve maradnak előttünk, csak néhány apró információmorzsát tudunk meg róla. Ettől a titokzatosságtól én még kíváncsibb lettem rá, a könyv végén pedig rá nem jellemző módon kitörtek belőle az érzelmek, melyeket igyekezett addig palástolni és ez még összetettebb jellemre vall. 

Penryn anyja és húga, Paige sem tucatfigurák, az biztos. Nagyon érdekel, hogy anyuka tényleg bolond-e vagy csak többet tud mindenkinél. Paige sorsa pedig kifejezetten érdekesnek ígérkezik. Penrynnek bizonyára nehéz döntéseket kell majd meghoznia. És ez egy újabb dolog, ami tetszett a könyvben. Nem csak megyünk előre, hanem közben gondolkodunk is a világ dolgairól. Mitől vagyunk emberek, tényleg rosszak vagyunk, megérdemeltük, hogy az angyalok elpusztítsák a világunkat, vagy éppen amiatt lettünk ennyire állatiasak? A kétségbeesés gonosz tettekre sarkall minket vagy valami jó cselekedetre? És hogyan tudjuk eldönteni, mi a jó, mi a helyes? A saját érdekeinket nézzük, vagy az emberiség érdekét? Árulóvá válunk, ha segítünk az ellenségnek, feltéve, ha ő is segít nekünk? Bármire képesek vagyunk a szeretteinkért? Rossz dolgokra is? 

A komor, sötét hangulat rezignált szomorúsággal, a sokszor gyomorforgató, máshol horrorisztikus részek drámai pillanatokkal váltakoznak és egy fordulatos, egyedi történet kerekedik belőlük. Az írónő stílusa lényegretörő, a megfogalmazás néhány helyen annyira tetszett, hogy jó pár idézetet kiírtam magamnak. Penryn hangján szólva logikus következtetéseket állapít meg, sokszor pedig elgondolkodtató kérdéseket vet fel. Tetszett, hogy mindenre van idő. Még a legfeszültebb helyzetben is szakított időt a szerző arra, hogy részletesen jellemezzen egy lényt vagy helyet, és közben az olvasó is átéli Penryn meglepettségét, döbbenetét, elszántságát vagy kétségeit. Itt az érzelmek intenzitása is a helyén volt. Külön jó pont, hogy a szerző nem erőltette az instant szerelmet. A borító valami eszméletlenül jó, és kifejezetten passzol a könyvbéli sötét világ komor hangulatához. Ütős kezdő kötet, remélem, a folytatás sem okoz majd csalódást. 

Értékelés: 

Cselekmény, történet: 5/5

Szereplők: 5/4.5

Nyelvezet, stílus: 5/5

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/19.5

Újra itt vagyok az e havi beleolvasós listával. Néhány olyan könyvről írok pár gondolatot, melyeknek még nem fejeztem be az olvasását, így csak az első benyomásaimat tudom közölni róluk. Aztán majd kiderül, igazam volt-e velük kapcsolatban és a könyv végére változik-e a véleményem. A teljesség igénye nélkül általában 3-4 könyv kerül egyszerre terítékre, ettől jóval több megkezdett, félbehagyott könyvem van. 

E. L. James: A szabadság ötven árnyalata

Ez a könyv kínszenvedés számomra - ahogy a sorozat első két része is az volt. Na jó, a második egy fokkal jobban tetszett az elsőnél, de ez egyáltalán nem köt le. Az első fejezetnél járok és nagyon nem haladok vele. Annyira nem érdekelnek a szereplők, hogy ilyet már nagyon régen nem tapasztaltam olvasóként. De mivel szeretnék már túl lenni ezen az egész unalmas "szürkeségen", muszáj lenne megbirkóznom vele. Viszont annyi sok más, jobb könyv sorakozik a polcomon, hogy egyszerűen nincs kedvem megint Ana nyavalygásait meg áradozásait hallgatni (vagyis olvasni) arról, milyen jó pasija van és ő mennyire egy nulla mellette, mert persze a fickó egy főnyeremény. Ezzel még nem is lenne igazán baj, mert valamilyen szinten minden könyvben ajnározza a narrátor-karakter az általa szeretett személyt. Ám itt cselekmény sincsen, csak unalmas szexjelenetek, amik századszorra is ugyanúgy, ugyanazokkal a kifejezésekkel vannak megírva, csak más segédeszközökkel és más helyszínen, amin már csak nevetni tudok. Remélem, ezen kívül is történik majd valami a könyvben, mert eddig uuuuuuuuuuuncsiiiiiiii.

Jus Accardo: Touch - Érintés

Elkezdtem ezt a könyvet is pár hete, de valami miatt egy időre félretettem. Az első négy-öt fejezeten vagyok túl, de eddig tetszik. Egy kicsit  a Kyle XY című sorozatra emlékeztet, ami nem baj, mert azt szerettem. Amint lesz időm, folytatom. Bízom benne, hogy tetszeni fog, mert általában szeretem az ilyen jellegű történeteket. És a borítója is bejön: olyan sejtelmes.

J. R. Ward: Éjsötét szerető

Olyan sok jót hallottam erről a sorozatról, hogy gondoltam elkezdem. Újra. Ugyanis néhány évvel ezelőtt már félig olvastam az első részt. Nem tudom, mi miatt hagytam akkor abba, pedig már akkor is vártak rám a folytatásai (valami 4 kötetes díszdobozos akció keretein belül vettem). Most a könyv harmadánál tartok egyelőre, de eddig nem értem, mit esznek rajta mások. Nekem nem tűnik olyan újszerűnek, egyedinek vagy különlegesnek. Az is igaz, hogy sokat olvastam már Kresley Cole-tól, Sherrilyn Kenyon-tól, Lara Adrian-től is, és az ő paranormális-romantikus-erotikus regényeik után ez a sorozat nem hat rám az újdonság varázsával. Adok neki egy esélyt, a meglévő első négy kötet erejéig, de az azt követő részekre addig semmiképp nem fogok beruházni, amíg nem tudom, fog-e tetszeni az első rész. Eddig nem untam, de nem is vagyok elájulva tőle. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő...

Andrew Lucas McIlroy: Árnyból az angyal

Csak néhány oldalt olvastam még belőle. Úgy érzem, tetszeni fog, de egyelőre nem tudom beleélni magam. Sajátos, egyedi világot teremtett a szerző és biztos szükség lesz 40-50 oldal elolvasására ahhoz, hogy belerázódjak. Kell hozzá egy bizonyos fajta hangulat és erős fantáziavilágot befogadni képes lelkiállapot. Vagy csak az, hogy ne agyilag fáradtan kezdjem el olvasni. Egy arra alkalmas időpontban majd folytatom. Csodálatos a borítója és tetszenek benne a képek, idézetek, "források". Látszik, hogy az író nagy gonddal szerkesztgette a művét, nem csak hányaveti módon papírra vetette, nekem pedig megér annyit, hogy adjak neki egy esélyt. Meg hát ugye magyar szerzőről van szó, szóval mindenképpen bizalmat szavazok neki.

Tavi Kata: Nyitótánc 

(Sulijegyzetek 1.)

Lilla imád táncolni, épp ezért alig várja az új középiskolát és a tánccsoportot, az új barátnőket, no meg a helyes fiúkat. Csakhogy a szomszédba költözött nyáron a leghelyesebb srác, a kosaras Krisztián, aki úgy fest, mint egy rockisten. A szülők azt mondják, valaha ők barátok voltak, de akkor miért olyan elutasító Krisztián? Mi zajlik a kosárcsapatban, miért vitáznak egymással a fiúk, hol nyíltan, hol burkolva? Tényleg a tehetség számít? Mi történik a lányok között? Hogyan lehet barátságból elutasítás, szeretetből harc? Van-e megbocsátás egy lánycsapatban? Lilla nagyszájúan lavíroz az iskola nyüzsgő életében, barátságok és szerelmek között. Szurkol a kosárcsapatnak, szenved a feleltetések alatt, és hol örömmel, hol bánatosan éli a középiskolások mindennapi, ám izgalmas életét.

Azt hiszem, ha ma egy magyarországi (kitalált) középiskolában játszódó ifjúsági regényt olvasunk, elkerülhetetlen, hogy összehasonlítsuk Leiner Laura A Szent Johanna Gimi című sorozatával. Ilyen szempontból nehéz dolga van az írónak, mert ugye kötött keretek között dolgozik, valamilyen szinten csak ugyanarról a dologról kell írnia, de ezt úgy kellene tennie, hogy az olvasó ne vegyen észre üvöltő hasonlóságokat. Szerencsére Tavi Katának sikerült ezt megoldania. A Nyitótánc csak annyiban hasonlít az SZJG-re, hogy egy nem létező magángimnáziumban játszódik és a gimisek mindennapi életét mutatja be. A téma és a műfaj miatt hasonlóságok persze akadnak, de nem mondhatni, hogy a könyv SZJG utánzat. 

Teljesen más az iskola, a szereplők, a tanárok, a hangulat és a problémák, melyekkel a diákoknak meg kell küzdeniük. A legnagyobb különbségeket a stílusban és a főszereplő jellemében látom. A Sulijegyzetek sorozatot négy részesre tervezi az írónő, ami azt jelenti, hogy a középiskola minden évére egy kötet jut. Amit kicsit kevésnek érzek, hisz az első kötet nem túl nagy terjedelmű, 359 oldal. Úgy érzem, ez kevés ahhoz, hogy egy egész tanév eseményeit elmeséljük, főleg így, hogy jóval több szereplő van a regényben, mint az SZJG-ben. Az osztálynak több tagja van, de a zsúfoltság miatt az volt az érzésem, hogy senkire nem jut elég idő. Az volt a legnagyobb bajom a történettel, hogy a karaktereket csak felszínesen ismerjük meg, mindenkit egy szóval, tulajdonsággal lehet jellemezni, közben pedig még a kinézetüket sem tudtam magam elé képzelni, nemhogy a személyiségük bontakozott volna ki előttem. Remélem, a következő részekben jobban megismerjük az osztálytársakat és a tanárokat (mert azoknak is csak a nevét tudom, de hogy ki mit tanít vagy mennyire szigorú, nem sikerült megjegyeznek).

A főszereplő, Kárpáti Lilla karaktere viszont kidolgozottabb, mint a többieké, aminek örültem. Lilla szeret táncolni, viszont nem igazán van célja a tánccal, csak azt tudja, hogy szereti csinálni. Jó ötletei vannak, kreatív, ügyes, tehetséges, nagyszájú lány, aki sokszor bátran viselkedik, néha viszont elbizonytalanodik vagy úrrá lesz rajta a lámpaláz. Néha beszólogat másoknak, és megmondja a véleményét, ha valami nem tetszik neki, olyankor is, ha ezzel konfliktust okoz. A szüleihez való viszonyának kidolgozottsága tetszett: anyukájával gyakran összekülönböznek, de ez abból fakad, hogy elképesztően hasonlítanak egymásra: mindkettő makacs és egyik sem hagyja magát. Apjával másabb, szeretetteljesebb kapcsolata van: apukája jól ismeri és megérti Lillát, ő volt az is, aki táncórákra hordta. Mindig tudja, mire vágyik a lánya és szeretne neki megadni mindent, míg az anyja inkább állandóan nevelni akarja Lillát. De mindketten szeretik, csak másképp.

Mint már mondtam, a szereplőkről (a nevükön és néhány tettükön kívül) nem tudunk meg semmit, nem válnak igazi egyéniséggé. A könyv elején, mikor egyenként találkoztunk az új osztálytársakkal, annyira érdekesnek tűntek a figurák, hogy teljesen magával ragadott a könny. Aztán ahogy tovább olvastam, a karakterek egyre jobban ellaposodtak, és már mindenki teljesen egyforma volt, illetve néhány olyan szereplő akadt, akit egy-egy jellemvonással lehet beazonosítani. Krisztián, a vállig érő hajú, kék szemű rockerkinézetű szomszéd srác egyelőre nem lopta be magát a szívembe, nem vált szimpatikussá, de ellenszenvessé sem, mert annyira nem sikerült megismernem a jellemét, hogy véleményt alkossak róla. Az viszont idegesített, hogy folyton megsértődött valami miatt, amit Lillával általában elfelejtett közölni. Márk szimpatikusabbnak tűnt, ő valahogy mindig Lilla mellett állt a  nehéz pillanatokban, mikor a lánynak szüksége volt rá. Remélem, jó barátok lesznek Lillával. Vagy itt egy szerelmi háromszög kezd kibontakozni? Kristóf eredetileg érdekes személyiségnek tűnt, de aztán ő is beolvadt, míg a lányok közül mindenki klisés karakter, nem igazi egyéniség. Nagyon remélem, hogy a karakterábrázolásra a jövőben nagyon hangsúlyt fog fordítani a szerző, mert nálam ezen áll vagy bukik a sorozat sikere. 

A kevéske karakterizálás mellett a túl gyorsan pörgő iskolaévet tudnám még hibaként említeni. Egy egész hónap le van tudva egyetlen fejezettel, ami enyhén szólva a túlzsúfoltság érzését kelti, nem is beszélve arról, hogy így heteket ugrunk és nem történik semmi, vagy ami történik, az még le sem cseng, el sem tudunk rajta gondolkodni és már ugrunk is a következő rendezvényre, eseményre, vagy balhéra. A fellépések, versenyek, bálok és meccsek túl gyorsan követik egymást, nincs idő egy-egy eseményt részletesebben bemutatni, vagy az ott átélt dolgokon elmerengeni. Ez a pörgés nem izgalmassá tette számomra a könyvet, hanem sietőssé és elkapkodottá. És ami még rosszabb, emiatt nem sikerült az igazán drámai vagy romantikus pillanatokat átéreznem. Többet időztem volna egy-egy felelés feszült pillanatainál, vagy egy iskolai bálon, vagy szívesen olvastam volna részletesebb baráti beszélgetéseket. A meccsek izgalmait sem sikerült úgy átéreznem, ahogy kellett volna, és ami a legfájóbb, a táncból sem kaptunk annyit, mint amennyit a cím ígér. A hetek telnek, a megpróbáltatások nincsenek részletezve, így nem is tűnnek olyan drámainak. A problémákon hamar túllendülnek a szereplők és úgy éreztem, ezáltal a gondok elbagatellizálódtak. 

A stílussal is volt némi gondom, számomra túl kevés volt a leírás meg a párbeszéd és túl sok az olyan típusú mondat, hogy "Beszéltem a szüleimmel, aztán felmentem a szobámba és estig filmet néztem. Majd SMS-t írtam XY-nak és aludtam." Miről beszélt a szüleivel? Hogyan, milyen szavakkal, milyen stílusban? Milyen filmet nézett? Miről írt SMS-t? Semmi nincs igazán kifejtve és ez így egy olyan fogalmazás érzését kelti, mint mikor angol órán el kell mondani, mit csináltál tegnap. Nagy vonalakban, vázlatosan. És ettől tárgyilagossá, érzelemmentessé vált a megfogalmazás. A könyvbéli diákoknak egyébként nincsenek olyan nagy problémáik, azon kívül, kinek ki tetszik, milyen versenyen indul vagy hogy ki milyen ruhát visel. A lányok például azért nem beszélnek egymással hónapokig, mert egyikük túl kihívó ruhában érkezett a fellépésre. (?) Persze akadnak más konfliktusok is, de azok is félig megoldatlanok maradnak, és van jó pár titok, amit még nem fedett fel az írónő. A kis rejtélyek és a háttérben meghúzódó - valószínűleg - komolyabb problémák még ígérnek pár érdekes bonyodalmat. Bízom benne, hogy ezekkel jól fog bánni az írónő a folytatásokban. 

Ami még zavart, az a mondvacsinált ürügyek a veszekedésre, az állandó sértődések, és az erőltetett konfliktusok voltak. Lilla folyton beolvas valakinek apróságok miatt. Ám a barátságokat sem éreztem olyan hihetőnek. Sokszor állapítja meg Lilla, hogy barátok vagy barátnők az adott szereplővel, a gond ezzel csak az, hogy ezt az olvasó nem érzi. Hogyan, mikor, mitől lettek barátnők? Ki milyen valójában, hogyan viszonyulnak egymáshoz, mitől is olyan jó barátok/barátnők? Ezek sajnálatos módon nem derülnek ki és olvasás közben azt vettem észre, hogy Lillának egyik pillanatról a másikra már mindenki a barátja és nem tudom, hogy jutottunk el idáig. Volt jó néhány vicces jelenet, meg poénos beszólás, ami szerethetőbbé tette a könyvet, de nem minden poén ütött akkorát, hogy emlékezetes maradt volna. 

A könyv külleme a Könyvmolyképzőtől megszokott jó minőséget hozza, de a borítókép nekem zavaróan színes. Nem tudom igazán megfogalmazni, mi nem tetszik benne, valahogy túl harsány. Pedig a képek illenek a történethez: a kosaras fiú, a spirálfüzetre emlékeztető oldalsáv, a vonalas füzetlap és az I love dance kitűző mind jó választás volt. De hiányolom a tánchoz kapcsolódó további utalásokat és nem értem, a lány miért ennyire "téli". A hókristályok pedig már végképp kifognak rajtam, azokat sehogy se tudom hová tenni, hisz a regény egy egész iskolaévet ölel fel, nem csak egy évszakot. Főképp fiatalabbaknak ajánlom a könyvet, de a középiskolai éveikre visszagondolva nosztalgiázni szerető idősebb olvasók számára is okozhat kellemes kikapcsolódást. Összességében egy ígéretes első kötet, ifjúsági regénynek tökéletes, és ha az írónő a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet az árnyaltabb kidolgozásra (mind a cselekmény, mind a karakterábrázolás terén), akkor jó kis sorozat lehet belőle. Gratulálok a szerzőnek és sok sikert kívánok neki, további műveit is szívesen olvasnám.

Értékelés: 

Történet, cselekmény: 5/3

Szereplők: 5/3

Nyelvezet, stílus: 5/3

Borító, küllem: 5/3

Összesen: 20/12

Jenny Han: A nyár, amikor megszépültem 

(Nyár trilógia 1.)

„Ebben a könyvben minden benne van, amire egy lánynak szüksége van ­nyáron.”

Ahogy beköszönt a nyár, Belly maga mögött hagyja az iskolai életét, és Cousins Beachre menekül. Oda, ahol élete minden eddigi nyarát töltötte. A nyaralóban nemcsak otthon érzi magát, távol az otthontól, de a számára legkedvesebb emberek veszik körül: Susannah, édesanyja legjobb barátnője a fiaival, Conraddal és Jeremiah-val. Belly azóta üldözi a szerelmével Conradot, amióta az eszét tudja, de mindennél jobban reménykedik abban, hogy ez a nyár más lesz, mint a többi. Bár megjelenik egy új srác, Cam, aki egy kicsit elvonja a figyelmét, és Conrad testvére, Jeremiah is sóvárgó pillantásokat vet rá, Belly szíve már Conradé. Vajon a fiú is neki szánja az övét? Tényleg olyan nyár áll előttük, amely mindent megváltoztat?

Az elmúlt napok rossz időjárása miatt arra vágytam, hogy egy igazán nyári hangulatú regényt olvashassak. Így esett a választásom Jenny Han könyvére, mely egy trilógia első része. Ami egyébként furcsa, mert szerintem egykötetes könyvként is megállja a helyét a mű, ez így nekem kerek egésznek tűnt és nem éreztem a folytatás szükségességét. Azt nem tudom, hogy a következő két kötetben kinek a történetét viszi tovább az írónő (ugyanúgy Belly lesz-e a központi karakter, vagy más szereplőről fog szólni a sztori), de azt is szívesen elolvasnám. Legjobban az az igazi nyári hangulat tetszett benne: a napozás, fürdőzés, napolaj, napszemüveg, tengerparti séta, stb. 

Maga a történet nem nagy durranás. Főhősünk, Belly (egyébként Isabel) egész életében anyja barátnőjének tengerparti nyaralójában töltötte a nyarakat. Amint a sulinak vége, anyja és bátyja, Steven kíséretében Belly egész nyárra lecuccol Cousins Beach-re Susannah-hoz és két fiához, Conrad-hoz és Jeremiah-hoz.. Így a négy gyerek gyakorlatilag együtt nő fel. Belly tízéves kora óta szerelmes a mogorva Conradba, és jó barátságot ápol Jeremiah-val. Ám a fiúk között mindig kívülállónak érezte magát, nemcsak azért, mert ő volt a legkisebb, hanem mert ő volt az egyetlen lány a gyerekek között és így őt a fiúk gyakran kihagyták a buliból. Ám Belly úgy érzi, ez a nyár más lesz. Most lesz a tizenhatodik születésnapja, kezd felnőni és mindenki azt mondja, megszépült. Már nem csak egy kislány, hanem igazi nő, akire felfigyelnek a fiúk. Például Cam, aki régről ismeri Bellyt, és neki már akkor is tetszett, mikor még nem volt szép. Conrad és Jeremiah furcsán reagálnak arra, hogy Belly egy új sráccal kezd randizni...

Őszintén szólva a könyv nyári hangulatán kívül és a végén olvasható szomorú fordulattól eltekintve nem nyűgözött le a történet. Valahogy nem értettem Belly érzéseit Conrad iránt és egyáltalán nem volt szimpatikus sem Belly, se Conrad, se Jeremiah. Sőt, még a két anyuka sem igazán. Az egyetlen szerethető karakter számomra Cam volt, aki a sok szívatás ellenére is kitartott Belly mellett, közben a lány végig csak arra használta, hogy a folyton mogorva és mindenbe beleszóló Conradot féltékennyé tegye. Cam állta a sarat a fiúk kötekedésével szemben, nem futamodott meg. Furcsa volt számomra, hogy bár soha nem került korábban szóba, valahogy mégis mindenki ismeri Belly érzéseit Conrad iránt. Honnan tudja mindenki, hogy neki ő tetszik? Nem tudjuk, honnan tudják vagy mikor, hogyan derült ez ki és hogy Conrad mit szólt hozzá. Ez zavaró volt. Bellyt nem kedveltem, folyton sajnáltatta magát, állandóan magára gondolt, a barátnőjével, Taylorral való kapcsolata pedig csak rontott a helyzeten: önző volt és féltékeny Taylorra. Hozzáteszem, Taylor se volt szimpi, tipikusan az a népszerű lány, aki mindenkinek tetszeni akar, és ezért a barátnőjén is átgázol, de Belly se volt valami kedves vele.

Egyik szereplő viselkedése sem volt indokolt, és akadtak olyan cselekményelemek, amelyeknek nem volt semmi értelme. Ilyen volt például Jeremiah szerelme Belly iránt. Ennek aztán tényleg semmi jelentősége nem volt, nem is értem, miért kellett egyáltalán bele, mert amint szóba került, rögtön le is zárult és ez a szál semmiféle konfliktust vagy változást nem okozott a történetben. Teljesen feleslegesnek éreztem. Ezen kívül kontrasztot alkot azzal, hogy Belly Conradba szerelmes, ő nem mond le róla könnyen, viszont Jeremiah érzéseit teljesen félvállról veszi és az szerinte jól van úgy, ha a srác őt egyik pillanatról a másikra elfelejti, mert az úgy van rendjén. Neki viszont meg se fordul a fejében, hogy leszálljon végre Conradról. Belly kettős mércével mér és csak a saját boldogsága érdekli. Egész nyáron önzően viselkedett, nem is töltötte az idején az anyjáékkal, csak az új pasijával. (Oké, mondjuk ezt meg tudtam érteni, hisz Cam nekem is szimpi volt, meg természetes, hogy egy kamaszlány inkább a barátjával van, mintsem hogy filmet nézzen az anyjáékkal, különösen úgy, hogy eddig is ezt csinálta minden nyáron, mert ugye kicsi volt és soha nem mehetett bulizni a fiúkkal). 
A másik teljesen logikátlanul viselkedő és hihetetlenül önző karakter Conrad, aki szemernyit sem volt rokonszenves számomra. Nem tudtam, mit eszik rajta Belly, és egyáltalán nem szurkoltam, hogy összejöjjenek. A végén kiderül, miért folytatott ilyen nemtörődöm, züllött életmódot a fiú, de számomra ez még nem mentség. A visszaemlékezésekből láthatjuk, hogy Conrad soha nem volt az a nagy társasági lény vagy kedves srác, akiért egy lány oda lehetne. Mindig inkább magánakvaló, visszahúzódó, morcos figura volt. Még érthetetlenebb Conrad viselkedése tekintetbe véve, hogy Jeremiah-nak is ugyanazzal a gonddal kellett megküzdenie, ő mégsem lett olyan felelőtlen és bunkó, mint Conrad. Jeremiah sokkal felnőttesebben viselkedik, máshogy próbálja kezelni a helyzetet, mint a bátyja. Conrad nem nagyon beszélget a többiekkel, ha mégis, akkor gonosz dolgokat szól be, goromba, kedvetlen, iszik, csajozik, abbahagyja a focizást, felelőtlenül viselkedik, verekedésbe keveredik és mindenben korlátozni akarja Bellyt. Ennek a karakternek nem vált javára a bunkóság. Belly és Conrad között nem éreztem szikrázást, feszültséget, vonzalmat, pusztán Belly nyálcsorgatását, Conrad részéről pedig csak vállvonogatást, mint akit nem is érdekel a lány. Soha nem mutatott érdeklődést iránta, nem is értem, hogy a végén mi volt ez az egész. Nem szeretem, mikor a szereplők egyik pillanatról a másikra egymásra találnak, és meg sem beszélik a dolgokat. Főleg mivel nem éreztem közöttük semmiféle összhangot, ez itt különösen érthetetlen volt számomra. Nem volt hihető.

A könyv külleme elnyerte a tetszésemet, jó a borító, igazi nyári hangulatú, az alakokat elnézve simán Jeremiah-ra, Belly-re és Conrad-ra asszociálok és a fehér háttér meg a napfény is a nyári hangulatot tükrözi. Örülök, hogy a kiadó megtartotta az eredeti borítót, mert nagyon illik a könyv belső tartalmához. Tetszett, hogy kaptunk visszatekintéseket az eddigi nyarakra, a múlt emlékeiből, eseményeiből össze tudjuk illeszteni azt a mozaikot, ami a szereplők kapcsolatait, egymáshoz való viszonyát jellemzi. Összességében egyszer olvasós könnyed, nyári történetnek mondanám ártatlan romantikával. A szerelem mellett családi kapcsolatokról is olvashatunk, pl. szülők válásáról és az ezt övező bizonytalanságról, kavargó érzelmekről, a felnőtté válás sokszor nehéz, de szép korszakáról. Egy komolyabb gond is felmerül, melyet nem könnyű feldolgozni. Minden szereplő másképp viszonyul ehhez a problémához. Hibái ellenére olvastatta magát a könyv és a folytatásokra is kíváncsi vagyok, mert néhány órára kikapcsolódást jelentett.

Értékelés: 

Cselekmény, történet: 5/3
Szereplők: 5/3
Nyelvezet, stílus: 5/4
Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/14

Az elmúlt évszakban az alábbi könyvek szerepeltek "A hónap borítója" cím alatt:

május

Beth Revis: Across the universe - Túl a végtelenen

április

Josephine Angelini: Álmatlanság



március

Alma Katsu: Megtorlás