Susan Ee: Angelfall

Susan Ee: Angelfall - Angyalok bukása 

(Penryn és a Végítélet 1.)

Hat hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg harcosai tovaszállva magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak tizenhét éves nővére, Penryn bármit megtenne, hogy visszaszerezze a húgát. Bármit. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal.

Rafi félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, haldokolva hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány kell, hogy megmentse az életét.

Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok erődítményébe, ahol a lány mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségeinek könyörületességére bízni magát, hogy újra ép és egész lehessen.

Gyakran előfordul velem, hogy egy borító megragadja a figyelmemet, és azonnal akarom a könyvet. Ez történt az Angelfall esetében is, ahol a borítóképről következtethető komor, sötét világ és az angyalos-világvégés téma rögtön magával ragadott. Ezúttal nem kellett csalódnom, azt kaptam, amit a borító alapján vártam. Egy sötét, posztapokaliptikus világot, ahol két ellenség önös érdekeik elérése céljából kényszerű szövetségre lép. A két főszereplőnek ebben a veszélyekkel teli világban kell boldogulnia, ahol nappal az utcai bandák uralják a területet, éjszaka pedig babonák kelnek életre és senki nem mer kimerészkedni az utcára. 

A történet végig olvastatta magát, csak úgy faltam a lapokat. Főhősünk, Penryn az elmebeteg anyjával és mozgássérült húgával el akarja hagyni a várost, ám olyasmibe csöppennek, amibe nem kellett volna. Angyalok harcolnak egymással és egyiküket megfosztják a szárnyaitól. Penryn - hogy menekülő családtagjairól elterelje a figyelmet - segít az egyik angyalnak, ám ezért súlyos árat fizet: húgát elrabolják. Penryn mindent megtesz, hogy megtalálja és megmentse a kislányt, ehhez a sebesült angyalt akarja felhasználni. Ám a haldokló angyalt előbb meg kell mentenie ahhoz, hogy a Paige kiszabadításához szükséges információkat ki tudja csikarni belőle. Az izgalmas és logikus cselekményvezetés nagyon tetszett, mindig akadtak újabb fordulatos, bonyodalmak, melyekkel a két főhősnek meg kellett küzdenie. A könyv végére pedig annyira fantáziadús és megdöbbentő lett a történet, hogy egyszerűen beleragadt a kezembe és éjszakába nyúlóan olvastam. 

Mikor azt hisszük, már mindent láttuk, újabb meglepő dolog történik, a könyv utolsó néhány fejezete pedig szívszorítóan drámaira sikerült. Én is olyan tehetetlennek éreztem magam, mint Penryn. A utolsó fejezetek rengetek kérdést felvetnek és sok titkot rejt még a történet, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, mert annyi mindent ki lehet még hozni ebből a történetből. Érdekes szál lehet az angyalok belső küzdelmei és "politikai" harcaik, a Hírvivő pozíciójának elnyerése. Rejtélyek egész sora vár megoldásra, pl. ki és miért tenyészti a raktárban található egyedeket, mi a célja velük; mi lesz Rafi sorsa és hogyan alakulnak a dolgok a szárnyával; hogyan fog viszonyulni Penrynhez, ha újra találkoznak; mi lett az elrabolt gyerekekkel, és Paige-dzsel? Veszélyt jelent-e? És kik a kis húsevő "démonok"? Mi az igazság a nefilimekkel kapcsolatban? És a kard viselkedése, sorsa is tartogathat még meglepetéseket. Rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul, nagyon érdekesnek ígérkezik a folytatás. 

Csak két dolog zavart a könyvben: egyik az, hogy magáról az Apokalipszisről nem tudunk meg semmit. Mi történt, hogyan, és főleg miért. És miért hagyták abba az angyalok? Mert oké, hogy eltelt hat hét, de még egy csomó ember szabadon mászkál, vannak túlélők, akkor miért nem pusztítják el őket is? Ehelyett buliznak, ami sehogy se fért a fejembe. A másik zavaró dolog az angyal neve: Rafi. Most komolyan? Rafi?! Ez annyira idétlen név és abszolút nem egy halálos, nagyhatalmú angyal juttat eszembe, hanem mondjuk egy szőrös kiskutyát. Sokkal jobban örültem volna, ha a fordító/kiadó (vagy nem tudom, kinek az ötlete volt) meghagyja az eredeti Raffe alakot, ami azért mégis csak egy badass karakterre utal és sejthető, hogy a Rafael név módosult alakja. De a Rafi... Pff, nincsenek rá szavak.

A karaktereket kedveltem, imádtam, hogy Penryn nem egy nyivákoló cicamica, hanem egy kemény, belevaló csaj, aki megteszi, amit meg kell tennie és nem fél durvább módszereket alkalmazni. Talpraesett, logikusan gondolkozik, megfontolt és mindent előre megtervez (már amit tud). A véletlenek persze gyakran közbeszólnak, de általában véve feltalálja magát. Okos, felelősségteljes és jól tud verekedni, de nem hősködik feleslegesen. Ő az igazi családfő, mentálisan sérült anyja mellett neki kellett mindig résen lennie és gondoskodnia kerekesszékes húgáról (meg persze az anyjáról is). De nincs elkeseredve, nem esik kétségbe, hanem a tettek mezejére lép és a kezébe veszi az irányítást. 

Raffe / Rafael (nem vagyok hajlandó Rafiként elkönyvelni, nevetséges az a név, le is vonok érte egy fél pontot) egy nagy hatalommal rendelkező, harcos, erős angyal, aki főleg a könyv elején és végén mutatta meg igazi angyali önmagát, a történet többi részében eléggé emberien viselkedett, bár ott ugye éppen az volt a cél, hogy embernek tűnjön, hogy senki ne sejtse meg, ki ő és el tudjanak vegyülni. Raffe személyiségének árnyalt oldalai rejtve maradnak előttünk, csak néhány apró információmorzsát tudunk meg róla. Ettől a titokzatosságtól én még kíváncsibb lettem rá, a könyv végén pedig rá nem jellemző módon kitörtek belőle az érzelmek, melyeket igyekezett addig palástolni és ez még összetettebb jellemre vall. 

Penryn anyja és húga, Paige sem tucatfigurák, az biztos. Nagyon érdekel, hogy anyuka tényleg bolond-e vagy csak többet tud mindenkinél. Paige sorsa pedig kifejezetten érdekesnek ígérkezik. Penrynnek bizonyára nehéz döntéseket kell majd meghoznia. És ez egy újabb dolog, ami tetszett a könyvben. Nem csak megyünk előre, hanem közben gondolkodunk is a világ dolgairól. Mitől vagyunk emberek, tényleg rosszak vagyunk, megérdemeltük, hogy az angyalok elpusztítsák a világunkat, vagy éppen amiatt lettünk ennyire állatiasak? A kétségbeesés gonosz tettekre sarkall minket vagy valami jó cselekedetre? És hogyan tudjuk eldönteni, mi a jó, mi a helyes? A saját érdekeinket nézzük, vagy az emberiség érdekét? Árulóvá válunk, ha segítünk az ellenségnek, feltéve, ha ő is segít nekünk? Bármire képesek vagyunk a szeretteinkért? Rossz dolgokra is? 

A komor, sötét hangulat rezignált szomorúsággal, a sokszor gyomorforgató, máshol horrorisztikus részek drámai pillanatokkal váltakoznak és egy fordulatos, egyedi történet kerekedik belőlük. Az írónő stílusa lényegretörő, a megfogalmazás néhány helyen annyira tetszett, hogy jó pár idézetet kiírtam magamnak. Penryn hangján szólva logikus következtetéseket állapít meg, sokszor pedig elgondolkodtató kérdéseket vet fel. Tetszett, hogy mindenre van idő. Még a legfeszültebb helyzetben is szakított időt a szerző arra, hogy részletesen jellemezzen egy lényt vagy helyet, és közben az olvasó is átéli Penryn meglepettségét, döbbenetét, elszántságát vagy kétségeit. Itt az érzelmek intenzitása is a helyén volt. Külön jó pont, hogy a szerző nem erőltette az instant szerelmet. A borító valami eszméletlenül jó, és kifejezetten passzol a könyvbéli sötét világ komor hangulatához. Ütős kezdő kötet, remélem, a folytatás sem okoz majd csalódást. 

Értékelés: 

Cselekmény, történet: 5/5

Szereplők: 5/4.5

Nyelvezet, stílus: 5/5

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/19.5