Wendy Higgins: Angyali gonosz

Wendy Higgins: Angyali gonosz 

(The Sweet trilógia 1.)

A tiltott gyümölcs a legédesebb. Mi lenne, ha élnének olyan kamaszok, akik születésüktől fogva elátkozottak? A bukott angyalok leányai és fiai ezzel a sorssal szembesülnek. A jólelkű Anna Whitt hatodik érzékkel született, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit. Jól ismeri lényének ellentmondásait, hiszen megmagyarázhatatlanul vonzza a veszély. Akaratereje nehéz próba elé kerül, amikor tizenhatodik életévét betöltve megismeri a szexi Kaidan Rowe-t. A fiú bevezeti félelmetes közös örökségük titkaiba. Az efféle démonikus srácok azok, akiktől téged is távol tartanak a szüleid. Bárcsak Annát is idejében figyelmeztetné valaki! Vajon mit választ, amikor szembe kell néznie végzetével: a szentek glóriáját vagy ördögszarvakat? 

A regény a Sweet sorozat nyitókötete.

Régóta megvan már ez a könyv, és már vagy három hete elkezdtem olvasni, de nehezen haladtam vele. Az eleje nagyon sablonos volt. Ugyanazok a klisés szereplők, szokásos helyzetek; legjobb fiú barát; egyszerű, rendes lány; titokzatos jó pasi; közös utazás, stb. Nem találtam sem egyedinek, se magával ragadónak a történetet. A rejtélyek már a fülszövegből kiderültek, így annyira nem kötöttek le a "nagy titkok". Aztán a könyv közepe táján következett a fordulat, ahol nem is tudom, mi történt, de elkezdtem falni a lapokat és a könyv második felét így egy este alatt sikerült elolvasnom, míg az első felén hetekig rágtam át magam.

Az alapsztori szerint Anna egy jólelkű, rendes lány, aki tizenhat évesen tudja meg, hogy az apja egy bukott angyal, aki a Pokol egyik hercege és emberi alakot öltve (egy emberi testet megszállva) képes jelen lenni a földön. A többi démon csak valamiféle szellemárnyék képében tűnik fel, de őket Anna nem látja. azonban van más furcsaság is: Anna abban különbözik a többi démonivadéktól, hogy az ő anyja nem embernő volt, hanem angyal. Szóval Anna nem csak az emberektől különbözik, hanem a többi nefilimtől/óriástól is. Nem csak származása okoz Annának problémát: itt van még Kaidan Rowe is, egy másik féldémon, aki elmagyaráz pár dolgot Annának a világukról és segít neki megkeresnie az apját...

A történet második felében már láttam fantáziát, egyediséget, feszültséget, ami megmentette számomra a könyvet, de az összképet nem tudta annyira feljavítani. Sok dolog sántított a könyvben és az ujjamon számolgattam a logikai hibákat. Sok volt benne a szerelmi bánat, nyavalygás, siránkozás, Anna minden második fejezetben bedepizett vagy sírt. A fő bonyodalom túl hamar megoldódott - igaz, csak ideiglenesen. De vannak még itt problémák, amikkel hőseinknek meg kell küzdeniük. Remélem, még lesz egy-két izgalmasabb szál, mert ennek a résznek nagy részét Anna Kaidan iránti nyálcsorgatása és siránkozása tette ki. Annának az apja és a nevelőanyja iránti érzelmei jól ki voltak dolgozva, ez a rész tetszett, érthető és érzelemteli volt, még a barátaihoz való viszonya is egész jól ábrázolva volt, bár itt-ott időbeli aránytalanságokat fedeztem fel. 

Ami azonban a legjobban zavart, az volt, hogy a szerelmi szálon nem tudtam átérezni az érzelmeket. Engem nem győzött meg, hogy Anna négy nap alatt belezúgott Kaidan-ba, a srác érzései pedig végképp nem voltak tisztázottak előttem. Mit érez, miért, mikortól, minek a hatására? Egyáltalán nem volt világos, hihető pedig végképp nem. Valószínűleg el kellett volna szomorodnom a könyv végén, de én örültem, mert bevallom, Kaidan nem lopta be magát a szívembe. Talán azért is tetszett jobban a könyv második fele, mert abban kevesebbet szerepelt. Kopano és a többi "óriás" (ez is bosszantó, hogy a könyvben végig ezt a kifejezést használják a nefilimekre) szimpatikus figurák voltak, mindenki a maga módján volt jó is és rossz is egyszerre. Kopanot különösen érdekesnek találtam és neki sokkal jobban szurkoltam, mint Kaidannak (és már meg is érkeztünk a YA-könyvekben szinte kötelező szerelmi háromszöghöz). Az óriások sorsa érdekel a legjobban: Fel lehet-e őket szabadítani vagy örökre démoni apjuk rabszolgái lesznek, ha akarják, ha nem? Sajnáltam őket, hisz a Pokol hercegei a tulajdonuknak tekintik őket és ha úgy tartja kedvük, meg is kínozhatják vagy ölhetik őket, ha nem végzik jól a munkájukat.

A karakterek közül se Annát, se Kaidant nem kedvelem. Mások véleménye szerint Anna a regény elején túl jó, én ezt nem így láttam, szerintem egy átlagos rendes lány, semmi rendkívülit nem láttam abban, hogy nem iszik és nem drogozik. Ez ennyire nem normális dolog lenne manapság? Szomorú. Itt az elején még szimpatizáltam is egy kicsit Annával, de aztán átment valami őrült rajongóba, állandóan hívogatta Kaidant meg a szerelmével üldözte, hogy mindenáron vallja be az érzéseit! Még akkor se hagyta békén, mikor a fiú már vagy hatodjára közölte, hogy hagyja békén, ne találkozzanak többé, nem lehet köztük semmi, stb. Ennyire pióca azért ne legyen már valaki! Szánalmas volt ez a teperés, ráadásul ellentmondott az észérveknek. Miért nem értette meg Anna, hogy veszélyes lenne együtt lenniük? Szerencsére akadtak szerethetőbb szereplők is: Anna apja például nagyon szimpatikus volt, fenyegető, nagy hatalmú, igazi félelmetes férfi. Anna nevelőanyja, Patti és ember barátai is aranyosak voltak, szerintem karakterük jót tett a könyvnek. 

Az írónő stílusa gördülékeny, de három dolog nem tetszett az írásmódjában: 1. Az, hogy folyton ugyanazokat a kifejezéseket használta, pl. "elszorult a gyomrom" vagy "nem kaptam levegőt" ezek 5-10 oldalanként elhangzottak. 2. Néhol túl nyakatekert megfogalmazásokba ütköztem, olyan metaforákat vagy hasonlatokat találtam, melyek nekem már túlcicomázottnak vagy nehezen értelmezhetőnek tűntek. Pl. "Bűnös természetem vágyai megrepedt üvegként hullottak darabjaikra." Ez mi akar lenni?! 3. Az aránytalanság: egyes lényegtelen részeket részletesen leír, máshol viszont az olvasót érdeklő fontosabb részeket átugorja, vagy nem tér ki rá. Nekem például nem volt elég annyit tudnom, hogy pl. csendben utaztak tovább négy-öt órán át, érdekelne az is, milyen hangulatban telt az út, vagy mire gondolt vagy mit érzett közben a narrátorkarakter (jelen esetben Anna). Az sem tetszett, hogy valahol heteket ugrunk a történetben, máshol meg minden percre pontosan le van írva. 

A könyvben akadnak nyomdai hibák, elgépelések, melyek szintén rontottak az minőségen. Az "óriás" kifejezés használatáról és az állandó "hanem"-ezésről nem is beszélve. Olyan volt, mintha a fordító/szerkesztő (vagy nem tudom, kinek köszönhető) minden "de", "ám" és "viszont" kérdőszóként alkalmazott ellentétes kötőszót "hanem"-re cserélt volna. Ehhez hasonló mondatok születtek (nem pont ezek): Hanem kik ezek? Hanem mit akar tudni? Hanem most mit tegyünk? Hanem hogy tudnánk megakadályozni? Rettentően magyartalanul hangzik, főleg ekkora mennyiségben. Ha csak egyszer-kétszer használja, még oké, nem ilyen feltűnő, de így már roppant zavaró volt. Emiatt is levontam egy pontot a stílustól.

A három rész borítója

A könyv külseje az egyetlen, ami száz százalékosan tetszik. A kísérteties erdős háttér megteremti a démoni hangulatot, a lány piros ruhája is valamiféleképpen a Poklot vagy az ördögöt juttatja eszembe, a lány fülébe suttogó fiú pedig a suttogó démonokra utal. Az angyaliság és a démoniság is megjelenik a képen. A két központi karaktert nagyjából ilyennek képzelem, így tökéletesen passzol a borító a könyv belső tartalmához, témájához és hangulatához. A könyv első felét olvasva még azt mondtam volna, nem érdekel a folytatás, ám most már úgy vagyok vele, hogy szívesen elolvasnám, bár nem lett kedvencem a sorozat, azért kíváncsivá tett. Remélem, csak javulni fog a következő két kötetben.

Értékelés: 

Cselekmény, történet: 5/3

Szereplők: 5/3

Nyelvezet, stílus: 5/3

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/14