Andrew Lucas McIlroy: Árnyból az angyal
„Lásd meg a gonoszt a fényben, és a jót a sötétségben…”
Amikor az első és egyetlen keresztes háború elsöprő győzelmet aratott, a világra homály borult. Azóta az Örökkévaló egyháza vasmarokkal szorítja híveit, a 19. század végén az emberek még mindig inkvizíciótól, boszorkányoktól és démonoktól rettegnek.
Cailie Jacobs különleges fiú: az éjszaka teremtményei a védelmére kelnek, a farkasok szelíd kutyaként viselkednek a közelében. Híre azonban eljut az inkvizícióhoz: családját megölik, és ő maga is kínhalált halna, ha életét nem mentené meg egy furcsa társaság.
Brod Walters és ifjú társai kisstílű szélhámosok, eszük ágában sincs ujjat húzni az egyházzal. Ám ahogy keresztezi útjukat ez a különös fiú, addigi kényelmes életük fenekestül felfordul. Csatlakozik hozzájuk Dorien, az elf ifjú, és Eline, egy felfegyverzett asszony, aki a legrettenetesebb bűnt követte el az Örökkévaló egyháza ellen: megtanult varázsolni.
Hogy Cailie-t megóvják, fel kell fedniük az évszázadok óta a homályban rejtőző igazságot. De kicsoda ez a fiú valójában? Vajon a fény, vagy a sötétség uralja-e sorsát? Miért védelmezik egy elfeledett istennő, Balora szent állatai, a farkasok? Ki az a titokzatos angyal, aki mind gyakrabban bukkan fel álmaikban? Mi köze mindennek a Vatikánhoz és a közelgő pápaválasztáshoz?
A vándorokat egy varázslatos ereklye szólítja a messzeségből, és a jövendölés, hogy Balora prófétája újból a földet járja majd, aki reményt hoz a halandóknak. Reményt egy szabadabb világra, ahol az Elfeledettek újból visszatérhetnek.
Lásd meg a jelet, mert hamarosan eljön az idő.
Lásd meg a gonoszt a fényben, és a jót a sötétségben…
Nem is tudom, hogyan kezdjek neki ennek az értékelésnek, annyira a könyv hatása alá kerültem. Néhány napja fejeztem be, de még egy kicsit hagytam leülepedni és szántam némi időt arra, hogy összeszedjem róla a gondolataimat. Mert ez a könyv igazi kis gyöngyszem, minden elismerésem a szerzőnek. (Remélem, olvasod, kedves Lucas.) Minden precízen, pontosan meg van benne szerkesztve, az egyes fejezetek között különböző képeket, a szerző által készített illusztrációkat láthatunk, a mű világát jobban bemutató "dokumentumokat" (források, naplórészletek, mesék, stb.) olvashatunk, melyek segítenek, hogy könnyebben beleélhessük magunkat ebbe a fantáziavilágba és jobban megismerhessük az események hátterét. A sok kis utalásból, mozaikból lehet összerakni a képet, mely egy izgalmas történetté kerekedik ki a szemünk előtt.
A történet egy alternatív 19. században játszódik, egy olyan világban, ahol az első és egyetlen keresztes hadjárat sikeres volt és jelenleg Európában a pápai állam jelenti a legfőbb hatalmat. Kegyetlen, elvakult kor ez, ahol a nők és a gyermekek sanyarú sorsra vannak kárhoztatva, és ahol javában folyik az inkvizíció, eretnek- és boszorkányüldözés. Mindenkit, aki valamiért más, mint a többiek, vagy másként gondolkodik, a gonosz ivadékának, démonnak bélyegeznek és vallatás majd szörnyű kínhalál vár rá. Ebben a világban egy ártatlan kisfiú, Cailie Jacobs is majdnem erre a sorsra jut, de szerencsére akadnak pártfogói egy furcsa társaság tagjainak személyében. Brod és társai piti szélhámosok, akik egyszerű gyógynövényeket és alkoholt adnak el drága orvosságként és így járják az országot. Brod társa két fiatal árva, mondhatni "nevelt gyerekei": Jew és Quentin. Egy napon furcsa útitársaik akadnak: egy hűvös, közönyös, titokzatos asszony, Eline és egy furcsa fiú, akinek a személyére később derül fény.
A világfelépítés azonban nem ennyire egyszerű, ugyanis fantasy-ről lévén szól, különféle lények színesítik a történetet és a mágia is jelentős szerepet kap az események alakulásában. Találkozhatunk itt elffel, vérfarkassal, boszorkánnyal (olyan nővel, aki tud harcolni és varázsolni), démonnal, angyallal, "árnyszörnnyel", varázstudó papokkal, sőt még orkok és trollok is említésre kerülnek. Varázslat, teleportálás (vagy minek nevezzem), mágikus erejű tárgyak és egyéb érdekességek adják a fantasy-vonalat. A könyv egyébként számomra olyan hatást keltett, mintha Dan Brown műveiből, az Odaát (Supernatural) sorozat démonos-megszállós részeiből, a Gyűrűk urából, a World of Warcraft játékból és egy középkori inkvizíciós történetből gyúrt különleges elegy lenne. Nem azt mondom, hogy ezeknek a koppintása, mert szó sincs ilyesmiről. Ahol az Árnyból az angyal játszódik, egy jól felépített, sajátos fantáziavilág, mely - ha részeiben hasonlít is más művek egyes elemeire - azért összességében mégis egyedi és sehol máshol nem találkoztam még hasonlóval. Sajátos mitológiája van, jelen van benne a többistenhit, melyben különböző etainuk tevékenykednek, erejüket az emberek hitéből merítik. Ugyanakkor léteznek démonok és angyalok is, de nem a megszokott felállásban.
Nagyon érdekes volt olvasni az Örökkévaló egyházának kialakulásáról, az emberi butaságról, hiszékenységről, a nyájszellemről, félelemről, vakbuzgóságról. Arról, hogy olyasmit hisznek megkérdőjelezhetetlennek, amire semmi bizonyíték nincsen és olyasmiket követnek el jó cselekedetként, ami nyilvánvalóan rossz, (pl. egy ártatlan gyermek és családja elpusztítása, emberek kínzása, tömegek lemészárlása). Mélyen elgondolkodtató, hogyan fordulhat elő ilyesmi, és az a szomorú, hogy hasonló dolgok a való világban is megtörténtek, ma is létező probléma a vallási fanatizmus. Az író ennek egy egészen sajátos hátteret adott a démonokkal, amit ötletesnek találtam. Érzem a műben a valláskritikát, főként a középkori elvakult hit kritikáját, de legfontosabb mondanivalójának mégis azt tartom, hogy nem minden fekete-fehér. A jónak hitt dolgok is lehetnek rosszak és a rossznak gondolt is lehet jó. A megtévesztés és a vakhit csapdája az, ami a legnagyobb veszélyt jelenti a hiszékeny, tudatlan emberekre nézve. A gonosz sokszor a jó álarcát viseli, így nehéz felismerni, de a lelkiismeretünkkel és igazságérzetünkkel felismerhetjük, mi a helyes, ahogy Brod is tette, mikor megmentette Cailie-t.
A cselekmény izgalmas, pörgős, váratlan fordulatokkal tarkított, sokszor fordul a kocka. A kis Cailie egyik veszélyes helyzetből a másikba kerül, míg szegénynek fogalma sincs semmiről, nem érti, miért törnek az életére, ő csak egy kisfiú, aki nem ártott senkinek. Egyetlen bűne, hogy egyszer eltévedt az erdőben és egy farkas nem bántotta, ettől már rögtön a "sátán fattyának" titulálják, mert "még a fenevadak is engedelmeskednek neki". Ám nem csak Cailie sorsa fontos, a többiek is gyakran kerülnek szorult helyzetbe amiatt, hogy pártfogásukba vették a kisfiút. Élvezetes volt az etainuk története is, az pedig különösen tetszett, hogy ez a sokféle szál mind-mind kapcsolatban van egymással, a múlt eseményei hatnak a jelenre és a jelenkori történések is kihatnak a rég elfeledett etainuk jövőjére. A sok menekülés, harc közepette azonban van időnk pihenni is egy kicsit: itt-ott egy újabb rejtély, egy-két vicces jelenet vagy egy icipici romantika szakítja félbe az izgalmas események láncolatát.
A karakterek közül Brodot és Eline-t ismerjük meg legjobban, ők voltak legszimpatikusabbak számomra. Érdekes volt Eline háttértörténete, Brod esetében pedig szurkoltam, hogy valahogy meggyógyuljon. Persze Cailie is rokonszenves figura, de őt inkább csak sajnáltam, ugyanis annak ellenére, hogy ő áll az események középpontjában, az ő személyisége az, amiből a legkevesebbet kapunk. Mindig más szemével látjuk őt, és kb. mindenki ugyanazt gondolja róla, hogy csak egy ártatlan kölyök, akit meg kell menteni. Az ő fejébe ritkán látunk bele, így nem ismerjük meg, valójából milyen is ő. Azt tudjuk, hogy néha fél, néha bizonytalan, de nem igazán alakult ki bennem kép a jellemvonásairól. Mit gondol, mi jár a fejében, mit érez? Ezekből semmi nem derül ki. Viszont a Brod-dal való kapcsolata nagyon tetszett, bár az is inkább Brod oldaláról nézve van ábrázolva (igazi atyai gondoskodás). A szeleburdi Jew, az örökké morcos Quentin és Dorien is csak egy-egy tulajdonsággal jellemezhetőek, őket is szívesen megismertem volna jobban. Dorien különc, titkozatos, ami miatt még érdekesebb karakterré válik, de kevés volt, amit kaptunk belőle.
Az írásmód tetszett, Lucas ügyesen ír, szépen fogalmaz és jól bánik a helyzetkomikummal is (pl. a falusi pap "profi" ördögűzése). Az érzelmeket is sikerült megragadnia, a kiszolgáltatottságot éppen úgy, mint a beképzelt fontoskodást (Mr. Falvey). A romantikus érzelmek egyelőre még csak pislákoltak, valószínűleg a történet folytatásában kapnak jobban lángra (amennyiben lesz második rész - amit remélek). Az egyetlen furcsa dolog a nézőpontok ugrálása volt. Egy-egy fejezeten belül is többször váltottunk nézőpontot, sőt volt olyan, hogy a következő bekezdésben már másvalaki fejébe láttunk bele. Mivel itt nem E/1 narrációról van szó, hanem úgynevezett "mindentudó narrátorról", aki E/3-ban tudósít a szereplőkről, de ő maga nincs jelen a történetben, így nem lehet a szó szoros értelmében vett "nézőpont"-ról beszélni. Viszont a narrátor ismeri a karaktereket, akiknek gondolatait, érzéseit közvetíti felénk. Ez egy kicsit zavaró volt, főleg akkor, mikor minden szereplő együtt volt. Ilyenkor elég lett volna csak egyvalaki közvetett szemszögéből követni az eseményeket és a többieket az ő érzékelésén, gondolatain keresztül bemutatni. Persze értem, hogy mikor sok szereplő van jelen egy adott jelenetben, nehéz kiválasztani a megfelelő nézőpontot, de ez egy kicsit így az összevisszaság, töredezettség érzését keltette, mintha a szemszögváltások feldarabolták volna a jelenetet. Előfordult, hogy megfeledkeztem arról, hogy pl. Dorien is jelen van, mert csak a többiekről volt szó. Vagy éppen nem tudtam, hogy a szereplők mit tudnak, mit láttak-hallottak a korábban lezajlott eseményekből. De ezek csak apró hibák, az olvasási élményt nem tették tönkre.
A borító kicsit ugyan sötét, de illik a könyvhöz, mert egy sötét világot mutat be. Az utcakép, a hóesés, a derengő fény és a titokzatos, csuklyás nő (akit Eline-ként azonosítok) mind-mind utal a könyv belső tartalmára. A hátoldalon pedig egy kisfiú látható, akinek egy sötét angyal az árnyéka. Ez is jelentős utalás a történet egyes elemeire. Tudom, hogy a borítókép a szerző munkája, külön gratulálok hozzá, mert nagyon ötletes, szép és kifejező rajz. Összességében nagyon tetszett a könyv, olvasmányos, fordulatos, elgondolkodtató. Nem lehet rajta unatkozni: itt-ott vicces, máshol drámai, megható és feszültségekkel teli. Különleges hangulata, emlékezetes szereplői és rejtélyessége kedvenccé tették. Örülök, hogy ilyen tehetséges fiatal írók vannak kis hazánkban és további sikereket kívánok a szerzőnek. Kíváncsian várom a történet folytatását (Lesz? Mi a helyzet vele?) illetve Andrew Lucas McIlroy további műveit.
Értékelés:
Cselekmény, történet: 5/5
Karakterek: 5/4
Nyelvezet, stílus: 5/4.5
Borító: 5/5
Összesen: 20/18.5
A történet egy alternatív 19. században játszódik, egy olyan világban, ahol az első és egyetlen keresztes hadjárat sikeres volt és jelenleg Európában a pápai állam jelenti a legfőbb hatalmat. Kegyetlen, elvakult kor ez, ahol a nők és a gyermekek sanyarú sorsra vannak kárhoztatva, és ahol javában folyik az inkvizíció, eretnek- és boszorkányüldözés. Mindenkit, aki valamiért más, mint a többiek, vagy másként gondolkodik, a gonosz ivadékának, démonnak bélyegeznek és vallatás majd szörnyű kínhalál vár rá. Ebben a világban egy ártatlan kisfiú, Cailie Jacobs is majdnem erre a sorsra jut, de szerencsére akadnak pártfogói egy furcsa társaság tagjainak személyében. Brod és társai piti szélhámosok, akik egyszerű gyógynövényeket és alkoholt adnak el drága orvosságként és így járják az országot. Brod társa két fiatal árva, mondhatni "nevelt gyerekei": Jew és Quentin. Egy napon furcsa útitársaik akadnak: egy hűvös, közönyös, titokzatos asszony, Eline és egy furcsa fiú, akinek a személyére később derül fény.
A világfelépítés azonban nem ennyire egyszerű, ugyanis fantasy-ről lévén szól, különféle lények színesítik a történetet és a mágia is jelentős szerepet kap az események alakulásában. Találkozhatunk itt elffel, vérfarkassal, boszorkánnyal (olyan nővel, aki tud harcolni és varázsolni), démonnal, angyallal, "árnyszörnnyel", varázstudó papokkal, sőt még orkok és trollok is említésre kerülnek. Varázslat, teleportálás (vagy minek nevezzem), mágikus erejű tárgyak és egyéb érdekességek adják a fantasy-vonalat. A könyv egyébként számomra olyan hatást keltett, mintha Dan Brown műveiből, az Odaát (Supernatural) sorozat démonos-megszállós részeiből, a Gyűrűk urából, a World of Warcraft játékból és egy középkori inkvizíciós történetből gyúrt különleges elegy lenne. Nem azt mondom, hogy ezeknek a koppintása, mert szó sincs ilyesmiről. Ahol az Árnyból az angyal játszódik, egy jól felépített, sajátos fantáziavilág, mely - ha részeiben hasonlít is más művek egyes elemeire - azért összességében mégis egyedi és sehol máshol nem találkoztam még hasonlóval. Sajátos mitológiája van, jelen van benne a többistenhit, melyben különböző etainuk tevékenykednek, erejüket az emberek hitéből merítik. Ugyanakkor léteznek démonok és angyalok is, de nem a megszokott felállásban.
Nagyon érdekes volt olvasni az Örökkévaló egyházának kialakulásáról, az emberi butaságról, hiszékenységről, a nyájszellemről, félelemről, vakbuzgóságról. Arról, hogy olyasmit hisznek megkérdőjelezhetetlennek, amire semmi bizonyíték nincsen és olyasmiket követnek el jó cselekedetként, ami nyilvánvalóan rossz, (pl. egy ártatlan gyermek és családja elpusztítása, emberek kínzása, tömegek lemészárlása). Mélyen elgondolkodtató, hogyan fordulhat elő ilyesmi, és az a szomorú, hogy hasonló dolgok a való világban is megtörténtek, ma is létező probléma a vallási fanatizmus. Az író ennek egy egészen sajátos hátteret adott a démonokkal, amit ötletesnek találtam. Érzem a műben a valláskritikát, főként a középkori elvakult hit kritikáját, de legfontosabb mondanivalójának mégis azt tartom, hogy nem minden fekete-fehér. A jónak hitt dolgok is lehetnek rosszak és a rossznak gondolt is lehet jó. A megtévesztés és a vakhit csapdája az, ami a legnagyobb veszélyt jelenti a hiszékeny, tudatlan emberekre nézve. A gonosz sokszor a jó álarcát viseli, így nehéz felismerni, de a lelkiismeretünkkel és igazságérzetünkkel felismerhetjük, mi a helyes, ahogy Brod is tette, mikor megmentette Cailie-t.
A cselekmény izgalmas, pörgős, váratlan fordulatokkal tarkított, sokszor fordul a kocka. A kis Cailie egyik veszélyes helyzetből a másikba kerül, míg szegénynek fogalma sincs semmiről, nem érti, miért törnek az életére, ő csak egy kisfiú, aki nem ártott senkinek. Egyetlen bűne, hogy egyszer eltévedt az erdőben és egy farkas nem bántotta, ettől már rögtön a "sátán fattyának" titulálják, mert "még a fenevadak is engedelmeskednek neki". Ám nem csak Cailie sorsa fontos, a többiek is gyakran kerülnek szorult helyzetbe amiatt, hogy pártfogásukba vették a kisfiút. Élvezetes volt az etainuk története is, az pedig különösen tetszett, hogy ez a sokféle szál mind-mind kapcsolatban van egymással, a múlt eseményei hatnak a jelenre és a jelenkori történések is kihatnak a rég elfeledett etainuk jövőjére. A sok menekülés, harc közepette azonban van időnk pihenni is egy kicsit: itt-ott egy újabb rejtély, egy-két vicces jelenet vagy egy icipici romantika szakítja félbe az izgalmas események láncolatát.
Az Őrző |
Az írásmód tetszett, Lucas ügyesen ír, szépen fogalmaz és jól bánik a helyzetkomikummal is (pl. a falusi pap "profi" ördögűzése). Az érzelmeket is sikerült megragadnia, a kiszolgáltatottságot éppen úgy, mint a beképzelt fontoskodást (Mr. Falvey). A romantikus érzelmek egyelőre még csak pislákoltak, valószínűleg a történet folytatásában kapnak jobban lángra (amennyiben lesz második rész - amit remélek). Az egyetlen furcsa dolog a nézőpontok ugrálása volt. Egy-egy fejezeten belül is többször váltottunk nézőpontot, sőt volt olyan, hogy a következő bekezdésben már másvalaki fejébe láttunk bele. Mivel itt nem E/1 narrációról van szó, hanem úgynevezett "mindentudó narrátorról", aki E/3-ban tudósít a szereplőkről, de ő maga nincs jelen a történetben, így nem lehet a szó szoros értelmében vett "nézőpont"-ról beszélni. Viszont a narrátor ismeri a karaktereket, akiknek gondolatait, érzéseit közvetíti felénk. Ez egy kicsit zavaró volt, főleg akkor, mikor minden szereplő együtt volt. Ilyenkor elég lett volna csak egyvalaki közvetett szemszögéből követni az eseményeket és a többieket az ő érzékelésén, gondolatain keresztül bemutatni. Persze értem, hogy mikor sok szereplő van jelen egy adott jelenetben, nehéz kiválasztani a megfelelő nézőpontot, de ez egy kicsit így az összevisszaság, töredezettség érzését keltette, mintha a szemszögváltások feldarabolták volna a jelenetet. Előfordult, hogy megfeledkeztem arról, hogy pl. Dorien is jelen van, mert csak a többiekről volt szó. Vagy éppen nem tudtam, hogy a szereplők mit tudnak, mit láttak-hallottak a korábban lezajlott eseményekből. De ezek csak apró hibák, az olvasási élményt nem tették tönkre.
A borító kicsit ugyan sötét, de illik a könyvhöz, mert egy sötét világot mutat be. Az utcakép, a hóesés, a derengő fény és a titokzatos, csuklyás nő (akit Eline-ként azonosítok) mind-mind utal a könyv belső tartalmára. A hátoldalon pedig egy kisfiú látható, akinek egy sötét angyal az árnyéka. Ez is jelentős utalás a történet egyes elemeire. Tudom, hogy a borítókép a szerző munkája, külön gratulálok hozzá, mert nagyon ötletes, szép és kifejező rajz. Összességében nagyon tetszett a könyv, olvasmányos, fordulatos, elgondolkodtató. Nem lehet rajta unatkozni: itt-ott vicces, máshol drámai, megható és feszültségekkel teli. Különleges hangulata, emlékezetes szereplői és rejtélyessége kedvenccé tették. Örülök, hogy ilyen tehetséges fiatal írók vannak kis hazánkban és további sikereket kívánok a szerzőnek. Kíváncsian várom a történet folytatását (Lesz? Mi a helyzet vele?) illetve Andrew Lucas McIlroy további műveit.
Értékelés:
Cselekmény, történet: 5/5
Karakterek: 5/4
Nyelvezet, stílus: 5/4.5
Borító: 5/5
Összesen: 20/18.5
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése