Meghan Chase-re titkokkal teli sors vár – olyan, amit még kigondolni sem tudott volna. Valami furcsa mindig volt Meghan életében; már hatéves kora óta, amikor édesapja eltűnt a szeme elől. Az iskolában sem tudott teljesen beilleszkedni… és otthon sem. Amikor egy gyanús idegen kezdi távolról figyelni, és tréfakedvelő legjobb barátja egyszeriben a védelmezőjévé válik, Meghan érzi, hogy minden meg fog változni, amit csak ismer. De a valóságot álmában sem tudta volna elképzelni – hogy ő egy mesebeli Tündérkirály lánya, és egyben tehetetlen báb egy öldöklő háborúban. De idővel kiderül, mire hajlandó azért, hogy megmentsen valakit, akit szeret, vagy hogy útját állja egy rejtelmes gonosznak, akivel egyetlen tündér sem mer szembenézni… és hogy megtalálja-e a szerelmet egy ifjú herceggel, aki szívesebben látná őt holtan, semhogy közel engedje jeges szívéhez.

Nem is tudom, hogy kezdjem. Valahogy mást vártam... De haladjunk szép sorjában! Szóval a borító - ez volt az, ami elsőre elvarázsolt és mikor megláttam, tudtam, hogy nekem ez a könyv kell. Gyönyörű, sejtelmes, tetszenek a színei, a cirádák, minden. A Könyvmolyképző pedig valljuk be, szép könyveket ad ki,  nekem a kötésminőséggel se szokott problémám lenni (nem törik be, nem szamárfülesedik, nem hullik szét), szóval a könyv külleme maximális pontot ér. 

A történet afféle mese és tiniregény keveréke, bár ez utóbbit csak a főszereplő kora és a szerelmi szál miatt lehet ráfogni. Egyébként inkább mese. Egy hosszú utazás, egyfolytában pörgő történet, ahol főhősünk folyton új szereplőkkel találkozik, szövetséget / alkut köt, bajba keveredik, üldözik, menekül, harcol. A fülszöveg már kissé lelövi a poént, ami egyébként a történet nagy fordulata akart lenni. Lényeg, hogy Meghan szeretne megtalálni valakit, akit elveszített. Ehhez azonban Sohaföldére kell mennie (Tündérországba). Fura lények lesznek segítségére, és sok más meséből ismert karakter is felbukkan, pl. Kacor király. De a segítség sincs ám ingyen! Meghan megtanulja, hogy ha tündérekkel üzletel, nagy árat kell fizetnie. 

Meghan létezése, jelenléte furcsa módon mindenkiből a legrosszabbat hozza ki, szinte mindenkinek az a célja, hogy ártson neki (megölje, elfogja, magával vigye, dolgoztassa, elcsábítsa, átadja az uralkodójának,  feleségül vegye, stb.) Ezt kicsit túlzásnak éreztem, csak a vége felé kezdtek olyan szereplők felbukkanni, akik nem akarták rögtön megölni (persze ott is volt néhány, aki igen). A másik zavaró furcsaság az volt, hogy Meghant mindenki ismerte, mindenki hallott már róla és rögvest felismerte. Ránéztek és tudták, kicsoda. Érdekes. 

Volt néhány dolog, ami nem tetszett benne. Egyik ilyen a túlpörgő történet: az állandó szaladás, menekülés. Mindig történik valami és alig ismerünk meg egy szereplőt, már ugrunk is tovább. Többször előfordult, hogy egy-egy harcolós vagy menekülős jelenetnél többször el kellett olvasnom a bekezdést, hogy magam elé tudjam képzelni, mi történik és hogyan. A "valaki csinál valamit" típusú mondatokból kicsit sok volt egyszerre. Ugyanakkor sok leírás is volt, minden egyes szereplő több mondattal volt külsőleg jellemezve, pl. milyen volt az alakja, teste, végtagjai, szeme, szája, hangja, mozgása, stb. Annyi féle lényt kellett elképzelnem, hogy már ez is sok volt. Jó lett volna egy kicsit megállni, pihenni, jobban megismerni egy-két fontosabb szereplőt, és csak utána menni tovább a történetben. 

A vége sem tetszett igazán. Ne már, hogy a Vaskirály ezért akarta megszerezni Meghant? Azt hittem, lesz valami nagyszabású, dörzsölt, ördögi terve és a saját céljaira akarja felhasználni a lányt, aki annyira különleges, hogy mindenképpen csak ő lehet az, akire a Vaskirálynak szüksége van. Hát nem egészen. Ja, és azt hittem a lány (vélt) apjával is lesz valami: kiderül, hol van, mi lett vele, ki ő, de semmi. Maradt néhány megválaszolatlan kérdésem ezen kívül, de talán ezekre a további kötetek választ adnak majd. 

Alapjában véve tetszett a történet, izgalmas és dinamikus volt, a felsorolt zavaró dolgok ellenére bejött.  Ha felkészültem volna rá, hogy ennyire mese-jellegű lesz, akkor nem lepődtem volna meg ennyire. Van benne jó adag Pán Péter, Végtelen történet, Gyűrűk ura, Alice csodaországban, meg egyéb tündéres mesék. Meglepett, hogy a Szentivánéji álom szereplői is felbukkantak, bár először oda nem illőnek találtam, de aztán megszoktam és most már örülök neki. 

A szerelmi szál annyira nem tetszett. Nem éreztem semmi összhangot a herceg meg a főszereplő lány között.   Nekem nem volt elég. Néha ránéz egyik a másikra, erre az komoran elkapja a tekintetét, semmi érdeklődést nem mutat iránta. MÉg Meghan érzéseit se ismerjük, nem írja, hogy tetszene neki a herceg, hogy bármit is érezne iránta, csak annyit tudunk, hogy jól és félelmetesen néz ki. Aztán pedig egyszer csak összejönnek. Miért? Mikor? Mióta? Erről nem szól egyikük sem semmit, mintha nem is lenne érdekes. Akkor meg mi értelme, hogy benne van ez a szál? Ez a fajta szerelem-felépítés nem szokott bejönni nálam, nem elég hiteles. Nem is értem, hogy jöttek össze vagy egyáltalán miért. És most mi a helyzet velük? Egy párt alkotnak? És mi lesz ezután? A végén kezdett el tetszeni az Ash-Meghan páros, addigra viszont jött egy negatívum és vége lett a könyvnek. Most nem tudom, hogy egyáltalán kedvelem-e őket. 

Jó ötlet a szerelmi háromszög, bár kissé gyakori mostanság. A jó pasi vs. legjobb barát figura örök harcának egyik példáját figyelhetjük meg itt is, nem kimondott, de igen-igen sejthető formában. Puck karaktere tetszett, vicces, bohókás, feldobta a sztorit. Vártam a visszatérését. (Most is várom.) Legnagyobb kedvencem azonban Kacor. Neki voltak vicces megnyilvánulásai, felismerhető szokása, sajátos beszédmódja és az ő karaktere legalább valamennyire ábrázolva volt. 

Ha már a karaktereknél tartunk, Ash nem fogott meg, túl sablonos és nem is ismerjük meg igazán. Eleinte titokzatos figura (legalábbis annak kellene látnunk), de utána kiszámíthatóvá válik. Jelleme sem az én ideálomnak felel meg, keménynek látszik, de bizonytalan, mintha maga se tudná, mit akar. Folyton keménykedik, vagánykodik, ez sem szimpatikus vonás. Érzéseit, szándékait csak felszínesen ismerjük meg, nem tudunk vele azonosulni. A végén kezdett alakulni valami, ott lehetett volna jobban megismerni Ash-t (mikor kiderült, miért ellensége Puck-nak, mikor gyenge és esetlen volt), de akkor már késő volt és így összességében kevés volt belőle. És ez elég sok szereplővel előfordult: olvastam volna még róla, jobban megismertem volna (Meghan, Puck, Ash, Oberon, a Vaskirály, a Magasságos), de nem volt rá lehetőség. 

Aki viszont igazán átlagos, az Meghan. Főszereplőhöz képest semmi extra nincs benne, semmilyen különleges jellemvonása nincs, amit hirtelen meg tudnék említeni. (Ha nem néztem volna meg most, a nevére se emlékeznék, pedig elhangzott egy párszor a regényben és nem is régen olvastam.) Fogalmam sincs, milyen ez a lány. Csak annyit lehet tudni róla, hogy átlagos, meg akarja keresni az öccsét, néha sír, nem akar embereket bántani, van neki egy legjobb barátja, azon kívül nem sok bizalmasa akad (de ez kb. az emberek 95%-ára igaz). Tulajdonságai nem nagyon említhetők. Nem tudjuk, okos-e, bátor-e, elszánt-e (elvileg igen, de egyértelmű bizonyíték nincs rá és nincs hangsúlyozva) szerelmes-e, határozott-e, szerény-e, érzékeny-e, mire vágyik, mit szeret csinálni, minek örül. Nagybetűs átlag. Nincs eléggé bemutatva, nincs jellemábrázolása, csak ide ugrik, oda szalad, ezt mondja, azt megígéri, itt sír, ott menekül és ennyi. Főleg cselekvésben mutatja meg a főhőst az írónő, nem pedig szándékaival, döntéseivel, tulajdonságaival ábrázolja. Ez hiba, legalábbis én nagyon hiányoltam azt, hogy megtudjam, ki az a Meghan Chase, akiről olvasok. És hogy milyen. 

Családi kapcsolatai sem világosak. Most akkor milyen viszonyban van az anyukájával? Mert az elején úgy volt, hogy az anyja meg a nevelőapja nem igazán foglalkoznak vele. A férfi általában észre se veszi, hogy ott van, meglepődik, mikor megszólal. A végén pedig egészen más a helyzet: itt már egy szerető, aggódó, őszinte anyukát látunk. Luke-ról (nevelőapa) is azt tudjuk meg, hajnalokig kereste kinn Meghant (mivel számukra eltűnt), mintha aggódna érte. Meghan-nek a nevelőapjával sem volt ideje rendezni a kapcsolatát, az anyukát meg mintha kicserélték volna. Ezt sem értettem. 

Az írói stílussal kapcsolatban már említettem, hogy sok a leírás, jellemzés. Néhol nagyon szép, szinte festői a tájleírás. Rengeteg jelzőt és igenevet használ a szerző, amit néha már fárasztó nyomon követni. Olyan érzésem támadt, mintha a szóismétlést mindenáron el akarta volna kerülni. Ez azonban már visszájára sült el: volt, hogy ugyanarra a lényre négyféleképpen utalt 4 mondaton belül, és már nagyon kellett koncentrálni, kiről van szó. (Ki mit csinál, hova fordul, hova ugrik.) Viszont szókincsfejlesztés céljából nem árt elolvasni a könyvet. 

Újdonságnak találtam a Vastündéreket, mert más történetekben a tündérek mindig irtóznak a vastól (itt is), meg a szokásos nyári és téli udvar máshol is megvan. Viszont ez érdekes, modern, nagyon mai megközelítés volt, a gépszörnyek ötlete igazán tetszett, nem volt szokványos. Összességében a pozitív oldal felé billen a mérleg, de lehetett volna jobb is. Többet, mást vártam. Viszont hamar elolvastam, gyorsan lehetett vele haladni, kellemes kikapcsolódást nyújtott és kiszakított a valóságból néhány napra. Ennek ellenére a  folytatásokat is tervezem elolvasni, mert kíváncsi vagyok, mi lehet még ebben a sztoriban. 

Értékelés: 

Tartalom: 5/4

Szereplők: 5/3

Nyelvezet, stílus: 5/4

Borító: 5/5

Összesen: 20/16

Simone Elkeles: Rules of Attraction
(A vonzás szabályai)

A Perfect Chemistry sztoriján felbuzdulva még a magyar megjelenés előtt angolul elolvastam a második részét. Nos, vegyes érzésekkel kezdem el írni az ajánlót. Tetszett is, meg nem is. Jó volt, de az első részhez nem ér fel. Ha a Tökéletes kémia c. kötet egy 10-es skálán 9-es, akkor ez maximum 7-es. 

Nézzük az alapsztorit! Két év telt el az előző kötet eseményei óta. A már ismert Alex Fuentes öccse, Carlos válik itt főszereplővé. Anyjával és kisöccsével eddig Mexikóban élt, de most visszatér Amerikába és Alex-hez költözik. Alex főiskolára jár, autószerelő műhelyben dolgozik és még mindig együtt van Brittany-vel. Carlos azonban még Mexikóban bandaügyekbe keveredett, és múltja itt is kísérti. 

Nem könnyű beilleszkednie az új életébe, új iskolájába, ebben segít neki Kiara, aki Alex ismerőse. Kiara nem az a tipikus nőies lány: hosszú pólókat és túrabakancsot hord, szeret autót szerelni, túrázni és imádja a kihívásokat. Már az elejétől kezdve marják egymást Carlossal, akinek eleinte nem is tetszik a lány. A két fiatal folyton vissza akar vágni a másiknak, ebből néha vicces helyzetek születnek. 

Carlos bandatag-múltja lesz a főbonyodalom. De az előző rész olvasása után már ez sem okoz meglepetést. Olyan érzést kelt az olvasóban, mintha csak azért kellene a könyvbe ez a szál, hogy kitöltse az üres helyeket, mert a főszereplők kapcsolatát egyáltalán nem befolyásolja.  Kicsit erőltetett az egész bűnözős vonal, ráadásul a végkifejlet is valahogy túl könnyen megoldódik. Nekem csalódás volt. 

A sztori másik fő cselekményszála a Carlos-Kiara közti szerelem kialakulása. Véleményem szerint a két szereplő között egyáltalán nincs "Chemistry"! Még csak nem is vonzódnak egymáshoz, és abszolút nem illenek össze! Ennél kiábrándítóbb párost még nem láttam. Az eleje még oké, ahol egymást idegesítik (bár már valahogy ez is olyan gagyi), de a közepe meg a vége totál hiteltelen, érdektelen és nem reális. Egyszerűen nem értettem, hogy szeretnek egymásba, mikor nem láttam erre semmi jelet. Valahogy nem hihető, hogy ez a két ember szereti egymást. Meg hogy már örökké... Carlosnak nem is tetszik a csaj. Akkor meg mióta? Mikor? Hol? Hogyan szeretett bele hirtelen? Komolyan, a kiskölyök+Carlos kapcsolat  (afféle nagytesó) jobban érthető és hihetőbb, mint ez a Kiara-szerelem. Sőt, még a csaj apjával is jobban ki van dolgozva Carlos érzelmi kapcsolata, mint Kiarával. Valahogy az egész dolog olyan légbőlkapott és az egyes jelenetek alig kapcsolódnak egymáshoz, nem láttam a folytonosságot a kapcsolatuk alakulásában. Az sem tetszett, hogy a fiatalok között nem volt semmi akadály, ami elválaszthatná őket egymástól, szóval nem volt bonyodalom és ez így unalmas. 

Sok kivetnivalót találtam a történetben: pl. a kamubarátnő-dolog, az "el kell vinned a szalagavatóra", meg mikor követi a hegyre a lányt... Ezek mind olyan jelenetek, aminek nincs magyarázata, értelme, semmi. A kamubarátnő-dolog miért kellett? A cselekmény egyáltalán nem kívánta meg ezt a "fordulatot", ráadásul értelme sem volt, mert a későbbiekben nem volt semmi jelentősége. Meg miért követte a hegyre a túrázó csajt, mikor nem is szimpatikus neki? Akkor miért megy vele, ha nem bírja? Ennek se volt semmi értelme. És azt se lehet mondani, hogy Carlos talált valami okot magának arra, hogy ezt megmagyarázza, mert nem. Semmi ilyesmi. Sőt, a szülők hozzáállása sem tetszett a könyv eleje-közepe táján. Túl liberális, mindent megengedő. Ki az az épeszű szülő, aki a lányát éjszaka kettesben hagyja egy szobában egy mexikói sráccal?  Nekem kicsit fura volt. Nem örülnék, ha az én szüleim ilyenek lettek volna. Másik, ami szemet szúrt: végig arról beszélnek, hogy megjavítják a kocsiajtót, de egyik se javítja meg, pedig azzal vagánykodnak, hogy mennyire jól tudnak kocsit bütykölni meg mennyire szeretik a kihívásokat. Hát nem látszik. Vagy ott volt ez a "volt barát"-szál (Michael?) Ennek se volt semmi jelentősége a történet szempontjából, csak felesleges töltelék. "A vonzás szabályainak" összeírása is hiábavaló volt, ez se osztott-szorzott. Azt hittem, lesz még valami szerepe, de nem volt. Érdektelen az egész.

Tehát a cselekmény összességében véve nem tetszett. Nem volt érdekfeszítő, se kiszámíthatatlan, inkább értelmetlen és nem hihető. Abszolút nem győzött meg a szerelmi szál, a többiről meg ne is beszéljünk, mert azok még rosszabbak. A stílus és a nyelvezet szokásos Elkeles, se nem több, se nem kevesebb. Néha túl sok a párbeszéd és kevés mellé a leírás, meg a jellemzés, hogy azt most pl. hogyan mondja, közben hol áll, mit csinál. Néha így nehéz volt magam elé képzelni egy jelenetet. A borító viszont bejön, és a könyv legjobb pillanatát ábrázolja. Ez legalább tetszett. 

A könyv másik nagy hibája számomra magukban a fő karakterekben keresendő. Carlos egy öntelt bunkó, állandóan vagánykodik, mindenkivel kötekszik. Alex-nek beszólogat, Brittany-t nem kedveli (Miért? Ez is honnan jött? Az előző részben még bírta.) Beképzelt, ráadásul együgyű is, pl. a bulin. Nekem egyáltalán nem volt szimpatikus, talán egy kicsit akkor, mikor a kiskölyökkel játszott, de ez meg annyira nem Carlos-os volt, hogy erőltetettnek tűnt. Mintha az írónő akkor jött volna rá, hogy milyen ellenszenves főszereplőt alkotott, és ott akart volna gyorsan csiszolni rajta. Hát nem sok sikerrel. Nekem továbbra se lett szimpatikus a srác, nem sikerült megkedvelnem. Ahogy Kiarát sem. Azt hangsúlyozza végig, hogy ő mennyire nem tud ellenállni a kihívásoknak, ehhez képest totál lúzer. Szerencsétlen, dadogó, inkább félénk, nem is csinos, nem is szép. De nem ez a legfőbb baj vele, mert ettől még szuperjó, ütős figura is lehetne, de sajnos ellentmondásos. Ha bő pólóban szeret suliba járni, autót szerelni meg túrázni, akkor miért az a legnagyobb vágya, hogy elmenjen a szalagavatóra estélyiben, magas sarkú cipőben? Ez egyáltalán nem illett hozzá. Most akkor döntse már el, hogy milyen akar lenni! Nem szeretem az ilyen karakteridegen húzásokat. Ettől Kiara is olyan hiteltelenné vált a szememben. Nem volt jól kidolgozva a figurája.

Voltak viszont szereplők, akik pozitív színfoltjai voltak a regénynek: szimpi volt Kiara családjából a kisfiú (Brandon), az apja (csak a vége felé, mikor kiderült a múltja, addig azonban tutyimutyinak és túlságosan jópofinak tűnt), illetve Tuck, aki igazi sziporkázó karakter volt és jók a beszólásai, csipkelődéseik Carlossal. Tetszett még az is, hogy Alex és Brittany elég gyakran feltűnt a könyv lapjain; a veszekedésük, szakításuk és kibékülésük viszont nem tetszett. A szakításnak igazi oka nem volt, ráadásul 2 perc alatt kibékültek, szóval minek? Nem kellett volna bele. Meg már az előző kötet végéből úgyis kiderült, hogy férj és feleség lesznek és még 20 év múlva is együtt vannak, tehát nem ijedtem meg, hogy hú, most tényleg szakítottak...

Röviden ennyi. Bocsi a könyv rajongóitól. Sajnálom, hogy ilyen negatívat kellett írnom, de ez most tényleg nem nagyon tetszett. Vagy csak Alex sztorija után többet vártam ettől a könyvtől? Reméljük a legjobbakat, hátha Luis története jobb lesz! 

Értékelés:

Tartalom: 5/2

Szereplők: 5/2

Nyelvezet, stílus: 5/4

Borító: 5/5

Összesen: 20/13

Karen Marie Moning: Shadowfever 

Ez a könyv itthon még nem jelent meg, és még nem tudom, mi lesz a magyar címe. Hazánkban a Kelly kiadó jelentette meg a sorozat eddigi köteteit, így feltételezhető, hogy tervezik megjelentetni a zárókötetet is. Reméljük, ugyanis az ötödik rész (és maga a sorozat is) meglehetősen ütős. A magyar olvasók sem hagyhatják ki. 

Hogyan lehetne úgy írni róla, hogy ne lőjem le a poént? :) És az előző részekre vonatkozó spoilereket sem akarok írni, úgyhogy csak nagy vonalakban jellemzem a művet: fantasztikus, megható, izgalmas, rejtélyes, meglepő, fordulatos! 

Történetünk ott indul, hogy Mac úgy érzi, elvesztette azt az embert, aki legtöbbet jelenti számára a világon (mint tudjuk, így ért véget az előző könyv). Hogy ki az, kérdéses volt, az 5. kötet elején kiderül. Mac vigasztalhatatlan, mindent megtesz, hogy megváltoztassa a már bekövetkezett tragédiát, de semmi remény. Csak most vallja be magának (és az olvasóknak) igazi érzéseit. Szívbe markoló, érzelmes fejezetek segítenek (Mac-nek és nekünk) feldolgozni a történteket. Ám főhősünk nem szomorkodhat tovább, ki kell jutnia az Ezüstből, bosszút állni Alináért, legyőzni a nagyurat, megmenteni a szüleit és a világot. Új képességekre tesz szert és eddigi céljai is megváltoznak. Most  már azért akarja megszerezni a Sötét könyvet, hogy a Teremtés dalának segítségével megváltoztassa az egész múltat, meg nem történtté tegye az eddigi eseményeket, teljesen új világot formálhasson...és visszakapja azokat, akiket elvesztett. Ehhez azonban olyasmire kell vetemednie, amire eddig nem is gondolt volna: össze kell fognia Darroc-kal...

Többet nem írok a sztoriról, mert innen kezdve izgalmas események, meglepő fordulatok következnek.  Teljesen kiszámíthatatlan a cselekmény. Mindig gyanakszik valamire az ember, aztán kiderül egy még váratlanabb dolog. Kicsoda vagy micsoda Mac? Miért vannak furcsa emlékei (mintha valaki más életéből származnának)? Kicsoda/micsoda Barrons és a haverjai, pl. Ryodan? Milyen veszélyek leselkednek Mac-re? Mi lett a szüleivel? Milyen céljai vannak Rowenának? Mi történt, mikor a könyv kb. 20 évvel ezelőtt kiszabadult az apátságból? Hogyan történt? Ki volt az áruló? Egyáltalán hogy tudták addig bezárni? Kik voltak Mac igazi szülei és mi történt velük? Miért akarja megszerezni Barrons a könyvet? Mi a célja vele, kinek az oldalán áll? Ki az Unseelie király? És a szeretője? Milyen szerepet játszott a történetben a titokzatos Cruce? Mik V'lane céljai? Mi köze az álmodozó szemű srácnak az egészhez? Honnan tud olyan sok mindent? Mi lesz Christian sorsa? Mindezekre a kérdésekre választ kapunk ebből a kötetből. Valljuk be, ezek a kérdések már régóta foglalkoztatták az olvasókat. Végre kiderülnek a legnagyobb titkok: pl. megismerhetjük a tündérkirálynőt, és Alina gyilkosának kilétére is fény derül (bár nem úgy, ahogy számítottunk volna rá). 

Alapjában véve elégedetten csuktam be a könyvet: végül minden megoldódott, és happy end-del zárult a történet, a nagy kérdésekre is választ kaptam. Tökéletes befejezése volt a sorozatnak. A karakterek továbbra is kedvencek, szinte élnek, mindenki hozta a formáját. A magyar kiadás megjelenése után majd írok a nyelvezetről, fordításról, a borítóról és a kötésminőségről. Értékelés-pontszámok majd akkor. 

Jó hír a rajongóknak: az írónő tervezi, hogy még két (a Fever/Tündérkrónikák világában játszódó) sorozatot ír: az egyik Daniről fog szólni, az ő szemszögéből fogja megismerni az olvasó a történet folytatását. A második tervezett sorozat pedig Mac történetét viszi tovább, ám erre még sokat kell várni. De megéri a várakozást, ha még nem akarjuk elengedni kedvenc szereplőinket. Márpedig én így vagyok vele. Addig azonban azt tervezem, hogy néhány hónap múlva újra elolvasom az egész sorozatot egyben. 

A hideg - Grace évek óta figyelte a házuk mögötti erdőben élő farkasokat. Egy sárga szemű farkas - az /ő/ farkasa - visszanéz rá. Nagyon ismerős, de nem tudja, miért. A forróság - Sam két életet élt. Farkasként néma társa a lánynak, akit szeret. Aztán egy rövid ideig minden évben emberként, aki nem meri megszólítani Grace-t... Egészen mostanáig. A borzongás - Grace és Sam számára a szerelem mindig távoli volt. De amikor már kimondták, nem takargathatták tovább. Samnek küzdenie kell, hogy ember maradjon - és Grace harcol, hogy megtartsa a fiút - még ha ez a múlt sebeit, a jelen törékenységét és a képtelen jövőt jelenti is...

Több mint két éve olvastam először ezt a könyvet. Tetszett, de valahogy nem fogott meg. Most, hogy időközben megszereztem a folytatásait, újra elővettem, hogy egymás után olvassam el mind a hármat. Elolvastam és teljesen más élményt nyújtott, mint elsőre. Ezúttal sokkal jobban tetszett. Már tudtam, mit várhatok, de nem emlékeztem minden részletre. 

A könyv különlegessége a kettős narráció: hol Sam, hol Grace szemszögéből figyelhetjük meg az eseményeket. Nagy különbség van a két szereplő és a kétféle narráció között: olyan könnyen el lehet különíteni, hogy most kinek a fejében vagyunk! Sam teljesen más, mint Grace: érzékenyebb, romantikusabb, naívabb, művészibb. A másik dolog, ami nagyon tetszett a könyvben, az a sok gyönyörű leírás. Egyszerűen csodálatos, ahogy az írónő bemutatja a tájat. Bár furcsa azt elképzelni, hogy ezek egy tizenhét éves srác/lány gondolatai, de ettől el tudtam vonatkoztatni és gyönyörködtem a meseszép jellemzésekben. 

Maga a történet kissé keserédes. Kedves, szomorú, romantikus, megható, de valahogy nem úgy, ahogy az ember elképzelné. Van egy bizonyos különleges (búskomor, szomorkás) hangulata, ami felejthetetlenné és jellegzetessé teszi a sorozatot. Mikor a szereplők boldogok, vidámak, akkor sem igazán azok, valami vészjósló légkör mindig ott lebeg felettük, körülöttük. A sztori nem pörög gyorsan, inkább azon van a hangsúly, hogy megismerjük a szereplők helyzetét, jellemét, lelkivilágát, átérezzük a drámájukat. Attól azonban, hogy nincs olyan sok cselekmény, a történet halad. Bár szeretnénk lelassítani a folyamatot pl. a tél közeledtét. 

A fő cselekményszál az, hogy Sam különleges lény: télen (hidegben) farkas, nyáron (ha meleg van) ember. (Innen jön egyébként a könyv címe: Shiver, azaz reszketés, hidegrázás. Mert ha Sam fázik, rezsket, közeleg az átváltozás.) Minden évben hamarabb változik farkassá és tovább is marad farkas, míg majd eljön az az idő, mikor nem lesz többé ember. De ő Sam szeretne maradni, nem akar farkasként élni élete végéig. Már csak azért sem, mert úgy nem tudna együtt lenni Grace-szel, akit szeret. Ezt a problémát kell valahogy kiküszöbölni. 

Közben vannak mellékszálak: 1. Grace-t gyerekkorában megtámadták és megharapták a farkasok (Hogy menekült meg? Ő miért nem változott utána farkassá?). Azóta figyeli a lány a sárga szemű farkast (Sam), aki akkor elrángatta a többiek elől, megmentve ezzel az életét. 2. A városban újabb farkastámadás volt: Grace egyik iskolatársát, Jack-et támadták meg a farkasok. A rendőrök és Jack testvére, Isabel nyomozni kezd. A lány gyanút fog és Grace-t faggatja. Megbízhat-e Grace Isabelben, elmondhat-e neki mindent? 3. Van Grace-nek kát barátnője is, Rachel és Olivia, velük is történik egy s más. 4. Grace, Sam és Isabel kapcsolata a szüleivel - egyik rosszabb, mint a másik. 

A szereplők közül Sam volt a kedvencem. Olyan érzékeny, tiszta lelkű, őszinte és romantikus fiú! És mégsem az a nyálas fajta. Bár a megszokott erős, szilaj, ragadozó vérfarkas-képtől eltér, hozzá ez illett. Az, hogy okos, kedves, jószívű, bátor, verseket olvas, könyvesboltban dolgozik, szereti a csokoládét, állandóan dalszövegeket ír (fejben), mind-mind Sam jellemzői. Mindennél jobban szeretné megtartani emberségét, és mindent megtesz, hogy Grace-szel együtt maradhassanak. Olyan karakter, akire sokáig emlékszik az ember, de nem a negatívumai miatt. 

Grace már feledhetőbb figura számomra: olyan lány, akinek hamar fel kellett nőnie, mert a szülei abszolút nem törődnek vele, sőt szinte ő látja el örökké távol lévő szüleit. Apja dolgozik, anyja hóbortos festő, akit csak a festményei érdekelnek és állandóan a műteremben vagy a galériában van. Nagyon felelőtlen szülők: akkor se voltak sehol, mikor a kislányukat megtámadták a farkasok, és akkor is veszálybe sodorták Grace-t, mikor a kocsiban felejtették egy meleg nyári napon. Meg is halhatott volna, annyira nem figyeltek rá. Ők persze élik világukat, mintha gyerekük nem is lenne: party-kra meg galériamegnyitókra járnak, Grace-szel csak annyit törődnek, hogy megkérdezik, mit főzött vacsorára. Grace úgy tesz, mintha ez nem zavarná, mintha már megszokta volna, de azért sejthetjük, hogy nem így van. Viszont olyan szempontból kellemes a helyzet, hogy így Sam gyakran lehet Grace-éknél, a szülőknek nem tűnik fel. Szóval Sam hetekig dekkol Grace szobájában (gyakorlatilag ott lakik) és a szülőknek fogalmuk sincs róla. Hát elég durva. Szóval Grace emiatt lett olyan, amilyen: túl felnőttes, mondhatni koravén. Önálló, határozott, bátor és cselekvésre kész. A farkasoktól sem fél (holott gyerekkorában megtámadták), sőt, szereti őket, vonzódik hozzájuk, mintha hívnák. Szeret olvasni, de a versekhez nem ért. 

A mellékszereplők közül Isabel figurája tetszett a legjobban: tipikus beképzelt plázacica, szőke göndör hajjal, rózsaszín magassarkúban, kis fehér ölebbel a karján. Jelleme pedig szintén "elragadó": öntelt, beszólogatós, kötekedő, kiállhatatlan, de azért segít, ahol tud. És vannak vicces beszólásai. Üde színfolt volt a könyvben Isabel felbukkanása. A másik sziporkázó egyéniség Rachel volt, aki a kissé butácska, bohókás, szeleburdi, szókimondó barátnőt testesítette meg. Grace másik barátnője, Olivia pedig a csendes, visszahúzódó, könyvmoly, kitűnő tanuló, állatbarát szerepben tetszelgett. Szóval alapjában véve szerethető karakterekkel találkozhattunk. Nagy kérdőjel volt számomra Beck és Shelby. Beck, aki tulajdonképpen Sam "nevelője", szintén vérfarkas és jobbára Sam jellemzéséből, emlékeiből ismerhetjük meg. Eleinte szimpatikus volt, aztán már kevésbé, végül megint igen, tehát hullámzó teljesítményt nyújtott. Míg Shelby az elejétől fogva gonosznak tűnt és az is maradt. De azért történt rá utalás, hogy miért lett ilyen Shelby: a lány emberi élete szörnyű volt, ezért akar inkább farkas lenni (Sam-mel ellentétben). Van egy olyan érzésem, hogy ő még fel fog tűnni a sorozat következő köteteiben. 

A könyv borítója teszik, és örülök, hogy a többi kötetével egységes képet nyújt. Jól kifejezi a mű különleges hangulatát, a szürke, borongós tehetetlen érzést. Egyszóval tetszett a könyv és bár úgy ér véget, hogy szinte lezárt (az első könyv története mondhatni kerek egészet alkot), azért kiváncsi vagyok a folytatásokra. Mit lehet még ebből a sztoriból kihozni? 

Értékelés: 

Tartalom: 5/4

Szereplők: 5/5

Stílus, nyelvezet, hangulat: 5/5

Borító: 5/5

Összesen: 20/19

A hónap borítója 

(Nyár)

Augusztus

Sarah Dessen: Altatódal

Július

Cat Adams: A vér dala

Június

Julie Kagawa: Iron King (Vaskirály)

Sylvia túl sokat tud, de nem eleget ahhoz, hogy megállítsa a gyilkost. Sylvia Bell egy dologban teljesen biztos - húgának barátnője, Sophie nem önkezével vetett véget életének. Valaki meggyilkolta. Vivi tudja, mert tanúja volt. Mindenki azt hiszi róla, hogy narkolepsziás, de valójában nem elalszik, mikor elveszti az eszméletét. Ilyenkor valaki más elméjébe jut, és az ő szemével látja a világot. Így csusszant bele a húgába, mikor puskázott a matek dolgozat közben, vagy egy tanárába, aki titokban iszik az órák előtt. Nagyot kellett csalódnia állítólagos legjobb barátnőjében az iskolai bálon. De semmi sem készíthette fel arra, ami egy októberi éjjel történik vele. Hogy egy véres kést szorongató, titokzatos alak elméjébe csúszik, aki Sophie véres teste fölött áll. Vivi nagyon szeretné megosztani valakivel a titkát, de ki hinne neki? Olyan őrültségnek hangzik, hogy még legbizalmasabb barátjának, Rollinsnak sem meri elmondani, hát még a rendőrségnek. Még ha meg is bízhatna Rollinsban, a fiú az utóbbi időben távolságtartóan viselkedik vele, különösen, mióta Vivi több időt tölt egy másik fiúval, Zane-nel. Vivi, aki titkok, hazugságok, veszélyes helyzetek szörnyű hálójába keveredik, nem fordulhat senkihez, egyedül kell lelepleznie a gyilkost, mielőtt újra lecsaphatna. 

Rövidke könyv, egy este meg egy délelőtt alatt elolvastam. Gyorsan pörög, rövid fejezetekre van tagolva, így könnyen lehet vele haladni. Milyen jellegű? Olyan krimi tiniknek. A Pretty little liars című sorozathoz tudnám hasonlítani a fő cselekményszálat. Van benne különleges képességgel rendelkező főhős, gyilkosság, nyomozás, szerelem, barátság, mazsorettek intrikái, stb. Vivi megpróbálja kézre keríteni a gyilkost, aki a húga barátnőit veszi célba. A végén már mindenki gyanús, aki él. 

Pozitívum az izgalmas, pörgős történet, hogy már mindenkire gyanakszol. De azért valamit össze lehet rakni a mozaikokból. Az utolsó 6-7 fejezetben már sejtettem, mi lehet a turpisság. Szóval minden dolog egy főszálra fut össze a végén. Ami nem tetszett, az a banális megoldás a végén. Miért pont így kellett lezárni? A gyilkost egyáltalán nem kapják el (más módon bűnhődik meg), és a legtöbb szereplő számára nem is derül ki igazán, hogy gyilkosság történt. Holott az egész könyv arról szólt, hogy Vivi ezt akarta bebizonyítani. Szóval furcsán lett vége. 

A barátság-szerelem szál is érdekesen volt megoldva: annyira egyik srác felé volt fordítva a szerelmi iránytű, hogy a másikat abszolút csak barátként tudja elképzelni az olvasó. Aztán a végén egy ilyen húzás és minden felborul. Nem értem, miért kellett szegény srácnak is meghalnia, ő nem tehetett semmiről. Igazán élhetett volna, így nem teljes a happy end. A végén nincs odaírva a neve annak, aki az ajtóban áll, de egyértelmű. Hogy mi lesz ebből a kapcsolatból, az viszont kérdés marad. Sőt! Akadnak más megválaszolatlan kérdések is, amik felmerültek bennem: Most akkor Zane csak azért haverkodott Vivi-vel, hogy a közelébe férkőzzön, vagy tényleg tetszett neki? Mit szólt Samantha ahhoz, hogy ki mentette ki a tűzből? Hogy került haza Mattie? Mit keresett Scott a temetőben Zane anyjával? Az apja tényleg nem tudta megmenteni a kisbabát, vagy csak nem akarta? Honnan van Vivi képessége és mi rá a magyarázat? Már az anyukája is képes volt erre? Ezekre nem derül fény a könyvből. Folytatása pedig úgy tudom, nincs. 

A rövid történet ellenére elég jó karaktereket kapunk: jó figura Rollins, kedves, szerethető, de rejtélyes. Vivi is különleges (nem csak a képessége miatt): rózsaszín haj, hazudozás, bátorság. Az apuka karaktere összetett jellem volt, tetszett az ábrázolása. Zane csak akkor volt érdekes, mikor az olvasásról beszélt. Mattie, Amber, Sophie mind egymástól jól elkülöníthető jellemű szereplők. Samantha és Scott kicsit sablonos figurák, de ilyen is kell a történetbe. 

A borító színe, hangulata, sejtelmessége nagyon megtetszett. A könyv nyelvezete jó, könnyen érthető. Viszont hiányoltam a bonyolultabb szerkezeteket, összetett mondatokat, szép leírásokat. Jelen időben mesél, így azt a hatást kelti, mintha az egész itt és most történne. De vannak múltbeli jelenetek is (itt múlt időt használ a szerző, hogy egyértelmű legyen). Tetszett a múltbeli emlékek "tálalása", ahogy jobban megismerhetjük Vivit, Rollinst, Samanthát és Scott-ot. 

Összességében jó kis könyv, az az "egyszer olvasós" kategória. Mivel annyira a rejtély és a nyomozás köré épül az egész, hogy ha elolvastad, le van zárva. Talán évek múlva, mikor már nem emlékszem minden részletére, akkor esetleg újra elolvasom. Egyelőre jó volt egynek. De szívesen olvasnék mást is az írónőtől. 

Értékelés: 

Tartalom: 5/4

Szereplők: 5/4

Nyelvezet, stílus: 5/4

Borító: 5/5 

Összesen: 20/17

A világhírű amerikai filmstúdió egy igazi gyémántra bukkan. Úgy is bánnak vele: a széltől is óvják, védik a külvilágtól, de még a szerelemtől is. Miközben Ő, Nick Richards tündöklő csillagként ragyogja be a világot, fénye a boldogság sugaraiként verődik vissza az őt bálványozók arcáról, amerre csak jár. Közvetlen környezete is későn eszmél, hogy a hírnév, a rajongók, a boldogtalanságra ítéltetett igaz szerelem, az örökös bezártság darabokra tépik az érzékeny, fiatal színész lelkét. S vajon mi lehet egy szabadságra vágyó lélek utolsó segélykiáltása? Megtalálhatja e boldogságot, a harmóniát az életben a Gyémántfiú? A történetet, Robert Pattinson élete ihlette. Soha ne hagyd, hogy tönkretegyen a hamis csillogás! "Ami Nickkel történik, az minden fiatal álma... és rémálma." - (Máté Krisztina, a Tények egykori műsorvezetője, a Színház és Filmművészeti Egyetem tanára) "A regény nagyon megérintett. Aki azt gondolja, a nyilvánosság előtt zajló életnek csak előnyei vannak, óriásit téved. Megváltozik a véleménye, ha elolvassa ezt a könyvet." - (Geszler Dorottya, televíziós műsorvezető) "A hirtelen jött sztárság, és az első szerelem romantikájának nagyon életszerű bemutatását olvashattam. A Gyémántfiú magával ragadó, ám komoly mondanivalót hordozó, tanulságos történet." - (Csuha Bori, színésznő, Bella Swan szinkronhangja) 

A regény eredetileg internetes regény volt, de aztán az írónő kiadta könyv formátumban is a művet. Nagyon sok jót olvastam róla, ezért is vettem meg (meg azért, mert hosszú és imádom a hosszú sztorikat). Tetszett, szép volt, jó volt, de valami azért mégis hiányzott. Annyira nem fogott meg. Nem tudom, mi az oka. 

Nézzük, mi tetszett benne: 1. Magyar írónő műve, ez eleve kivételes és dicséretes teljesítmény. Támogassuk a hazai tehetségeket, vásároljuk a műveiket! 2. Kedves, megható történet 3. Szerethető karakterek, mindenkinek megvan a kis egyéni drámája 4. Több szálon futó cselekmény 5. Szép fogalmazás, elgondolkodtató mondatok 6. Tanító célzat. Értem én, hogy mit akar a könyv! Felhívni a visítozó rajongócsitrik figyelmét arra, hogy mennyire gáz, amit művelnek és hogy tönkretehetik ezzel kedvencük életét. Ezzel egyet is értek, szép gondolat és van is valóságalapja (főleg, hogy az írónőt Robert Pattinson esete és az őt körülvevő rajongói őrület ihlette). Ezt nagyon jónak találtam a történetben, hogy van mondanivalója. Több ilyen könyv kellene. 

És most lássuk, mi nem tetszett: 1. A két főszereplő túl hamar összejött az elején, én az ilyet nem szeretem. Kb. így: "Én is fiatal, tehetséges színész vagyok, meg te is, természetes, hogy mi halálosan egymásba szeretünk. Anyukám is megmondta. És így is lett. " És onnantól kezdve már akkora a szerelem, hogy a holdról is látszik. Nekem az elején hiányzott valami: nem volt a két főhős között az a bizonyos "chemistry". Nem értettem, hogy egyik pillanatról a másikra hogy lettek ennyire "összetartozók" meg "az isten is egymásnak teremtette őket". Szóval ez az egyik negatívum. Bár tudom, hogy ez azért kellett így (hogy hamar egymásra találnak), hogy aztán a cselekmény elmehessen abba az irányba, ami az egész történet lényege: Mennyi mindent kell kiállnia két ártatlan szerelmesnek, hogy együtt lehessenek? Milyen árnyoldalai vannak a sikernek és hogy lehet ebből az őrületből, a "sztárság" aranykalitkájából menekülni? 

2. A történet második fele egy kicsit vontatott volt. Alig vártam, hogy történjen már valami. Fejezeteken keresztül a főszereplők lelkivilágát pátyolgattuk. Jöttek új szereplők, akiknek elvileg váratlan fordulatokat kellett volna okozniuk, de ez is mind kiszámítható volt (pl. hogy kicsoda Steven, azt már a könyv felétől lehetett tudni, vagy Rebeka szerepe - ki hitte volna, hogy ez lesz?) Mindent lehetett előre sejteni, az utalásokból aztán meg pláne nyilvánvaló volt minden. 

Spoiler Kicsit klisés megoldásoknak éreztem a következőket is: a baleset után a főhős rögtön rohan a lányhoz (bár eddig bizonytalan volt, hirtelen most már tudja, mit akar), arra a bizonyos monológra ébred fel a lány a kómából, mikor mindketten ott vannak a háznál, egy véletlen miatt persze hogy mégsem találkoznak, stb. Spoiler vége

3. A sztori nekem már túl nyálas volt a könyv felétől. Jó oké: szép, megható, meg minden, de a végére már idegesítően csöpögőssé vált. Egyszer-kétszer félre is tettem, mert sok volt a lelki szenvedés meg a letargia, és kevés a cselekmény. De néhány nap múlva olvastam tovább, mert alapjában véve aranyos kis történet volt. 

A szereplők közül nagy kedvencem volt Will, őt nagyon jól ábrázolta az írónő. Nick, Heily, Mel és Sandra még az, akinél megfigyelhető volt némi karakterábrázolás, a többiek egyszerűen sehogy nem voltak jellemezve (vagy papírmasé-figurák voltak pl. Steven, az anyja, Lianne, Gilbert, Nick szülei, Rebeka). Maga a két főszereplő sem tetszett igazán: nem volt igazi jellemük. Nem lehetett tudni, hogy egy adott helyzetben mit tenne az a bizonyos figura. Jóformán csak egy jellemvonásuk volt: Nick- érzékeny, akaratgyenge, Heily- szerelmes, kedves, jó színésznő. Kb. ennyiben ki is merült a karakterük. A Steven-Heily barátság is indokolatlan volt és semmi alapja sincs. Egyszerűen nem reális. Ebben a két emberben semmi közös nincs, hogy lehetnének a való életben barátok? Sehogy. Csak a könyvben, de csak azért, hogy legyen egy újabb bonyodalom. Semmi más funkciója nem volt ennek a szálnak. Mesterkéltnek éreztem. 

A borító tetszik, de a Könyvmolyképző kitalálhatna már valami újat. Kicsit unalmas már a fekete háttér, meg olyan semmilyen az a virág. Attól még szép, de nem ér maximum pontot. Az egész műtől valahogy többet vártam, ezért hiányérzet maradt bennem. Bár attól biztos vagyok benne, hogy a folytatást is el fogom olvasni. További sok sikert Kittinek!

Értékelés: 

Történet: 5/3

Szereplők: 5/3

Nyelvezet, stílus: 5/5

Borító: 5/4

Összesen: 20/15

Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel

"Elvesztette a nővérét, távol került a családjától, az otthonától, a régi, gondtalan életétől. Egy új, veszélyes helyen, két világ között üldözi testvére gyilkosát, ám őt még többen akarják kiiktatni. MacKayla Lane azt hitte, készen áll, hogy szembenézzen a pokollal is, ám rá kell döbbennie, hogy sokkal rosszabb is van, mint a halál. A Rossz hold kelt fel ott folytatódik, ahol a Hajnalra várva vége szakadt. Amikor a világok közötti kapu kinyílt, a Dublinra szabaduló szörnyű hercegek Prí-yát csináltak Macből, aki így immár a szabad akaratától is megfosztatott. Meztelenül fekszik egy templom kőpadlóján, kiszolgáltatva a lelket is porrá zúzó szexuális éhségtől, s immár nem az a kérdés, hogy a sidhe-látó véghez tudja-e vinni tervét – hogy megszerezi a Sinsar Dubh-t és megöli testvére gyilkosát –, hanem, hogy van-e még egyáltalán esély arra, hogy valaha újra önmaga legyen. Van-e még remény ott, ahol minden elveszettnek látszik? Van-e kiút abból a borzalomból, amitől Mac egész végig tartott, s ami nővére életét is követelte? Vajon a titokzatos Barrons és a MacKeltarok, vagy V’lane, az érzéki Seelie herceg segíthet-e még ezek után, vagy ők is elbuktak azon az éjszakán, amikor az Árnyak elözönlötték a világunkat? Arra az éjszakára, melyre rossz hold kelt fel, virradhat-e még reményt és enyhülést hozó hajnal?"

Mint tudjátok, nagy kedvencem a sorozat. A 4. rész felülmúlta a várakozásaimat, pedig már az előző kötet is magasra tette a lécet. A fenti fülszöveg tökéletesen érzékelteti Mac helyzetének kilátástalanságát. Most mi lesz? Hogy lehet ebből kimászni? Kell hozzá egy különös képességekkel megáldott jó barát, aztán egy egész mentőosztag... De semmi sem egyszerű. Mac-re még eközben is veszély leselkedik. 

Nem akarok spoilert írni, ezért csak úgy körvonalazom, hogy valakinek - némileg rendhagyó módszerrel - végül sikerül visszahoznia Mac-et a pri-ya állapotból. Ezek után főhősünk nekilát, hogy felmérje a terepet. Hónapokig volt öntudatlan ösztönlény, Dublinban ezalatt a feje tetejére állt a világ. Újra találkozik Dani-vel és a sidhe-látókkal (meg persze Rowenával), Barrons-szal, V'lane-nel, Jayne felügyelővel. A már jól megszokott Christian McKeltar és az "álmodozó szemű srác" (neki nincs neve) mellett megjelennek új mellékszereplők is: akiknek törzshelye a Chester's nevű bárban van. Ez találgatásokra ad okot. 

Dublinban minden megváltozott a falak leomlása óta, az unseelie-k szabadon mászkálnak, szórakozni járnak, emberekkel keverednek... Mac-nek szembe kell néznie az új helyzettel, de nem tetszik neki. Jayne felügyelő és csapata, illetve Dani harcolnak a az unseelie-k ellen, vadásznak rájuk, ebbe néha MacKayla is beszáll. Darroc is újra feltűnik a színen és ajánlata van Mac számára... 

Közben Mac továbbra is nyomoz Alina gyilkosa után, üldözi a Sinsar Dubh-t és még mindig nem bízik senkiben. Biztos benne, hogy volt ott egy negyedik Unseelie-herceg is, de az lehetetlen. Hol volt V'lane, mikor segítenie kellett volna? És Barrons? Mit csinált, hogy a varázslat rosszul sült el és a falak leomlottak? Barrons végig ott volt a McKeltarokkal? Vagy volt ideje hazaérni és beszállni negyedikként? Igaz lehet, hogy ő szabotálta a varázslatot? És a gömböt, amiből az árnyak előmásztak az apátságban? És hová tűnt Christian? 

Az írónő ezúttal is sok kérdést hagy megválaszolatlanul, de állítólag az 5. kötet mindenre választ ad majd. A 4. kötet második felében megint váratlan fordulatokkal szembesül az olvasó. Megtudjuk, hogy kell használni az Ezüstöket, sőt még egyik nagy kérdésünkre választ kapunk. A záró fejezet viszont még a 3. rész végétől is durvább, váratlanabb. Lehetnek sejtéseink, de nem tudhatjuk, mi történt pontosan. Kegyetlenség, hogy csak a következő kötetből tudhatjuk meg... Moning ért ahhoz, hogy tartsa fenn a feszültséget.

És persze a szereplők! Dani vagány, de cuki, egyre jobban megkedvelem, V'lane általában jó fej , kivéve mikor nem (bár most különösen be akart vágódni, de ez a Rowenás dolog kicsit fura volt). Na igen, Rowena: egyre jobban utálom a vénasszonyt. Azt hittem, mutat majd valami fejlődést, de csak egyre gázabb és nagyon rosszindulatú. Még Jayne felügyelő is hatalmas változásokon megy át, alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez, végzi a dolgát rendületlenül. A titokzatos Ryodan-t végre megismerhetjük, ez belevitt egy kis csavart a sztoriba. Érdekes karakter, remélem, fogjuk még látni. 

Jericho Barrons... Kell még ragoznom? Új oldaláról ismerhettük meg, de semmit se változott: ugyanolyan félelmetes, sötét, kiszámíthatatlan, és vonzó, mint volt. A gúnyos kis beszólásai, ahogy emlékezteti Mac-et a dolgokra, khm... És Mac állandóan bele akar nézni a fejébe, amin Barrons általában kiakad. Valljuk be, ez kissé kellemetlen szokás. De ott is van egy rejtély, ami még fontos lehet... Többek között Barrons titkára is fény derül majd az ötödik kötetből, melyet már nagyon-nagyon várok!

Továbbra is imádom a Tündérkrónikák-sorozatot, végig olvastatta magát ez a rész is. Mindig történik valami váratlan és a találkozások sem mindig úgy sülnek el, ahogy a főhős (vagy az olvasó) szeretné. A meglepő tartalom, a nagyszabású, szerteágazó történet, a jól kidolgozott karakterek, a nyelvezet, a stílus nagyon-nagyon bejön. És végre most a borító is telitalálat! Annyira kifejező, és teljesen passzol a könyv hangulatához (sötét, füstös város, minden megváltozott, harcolni kell). Ezekre garantált a maximum pont. 

Értékelés: 

Tartalom: 5 / 5

Szereplők: 5 / 5

Nyelvezet, stílus: 5 / 5

Borító: 5 / 5

Összesen: 20 / 20

Simone Elkeles: Perfect Chemistry (Tökéletes kémia)

Chicagó külvárosában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeinek lakói között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak, Így amikor a pomponlányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek. A fiatalok egyike sem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel. Vajon sikerül-e legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét a másik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?

Jó kis könyv ez. Aranyos, kedves, szerethető. Nem igazán reális, de kit érdekel? A történet magával ragadott az első fejezettől kezdve. Jó, hogy nem csak a szerelemről szólt, hanem a két főszereplő családi,  anyagi, ill. egyéb problémáiról is. Szépen fel voltak építve ezáltal a karakterek és fokozatosan alakultak ki az érzelmek. Nem esett abba a hibába a könyv, hogy "X és Y kétszer találkoznak és már hú de nagyon szerelmesek, meghalnának egymásért". Sajnos sokszor találkoztam már ilyennel. Itt szerencsére nem. Viszont volt benne azért túlzás és némi rózsaszín csöpögés (pl. a "23 év múlva" nekem kicsit erőltetett volt), de még belefér. 

Az különösen tetszett az írásmódban, hogy a történetet mindkét szereplő szemszögéből megismerhetjük: a fejezeteknek felváltva narrátora a két főhős, Alex és Brittany. Teljesen különböző a két fiatal, ahogy a látásmódjuk, hátterük, helyzetük, céljaik, minden. Az a furcsa, hogy mindketten más képet alakítanak ki magukról, mint amilyenek valójában, de a sors úgy hozza, hogy megismerik egymás igazi arcát. Ez hozza közelebb őket egymáshoz. Jól építkezik a könyv: Brittany eleinte fél Alextől, elhiszi a róla terjedő pletykákat, aztán egy konfliktus miatt ellenszenv alakul ki közöttük. Tetszett ez a macska-egér játék köztük: ki tud jobban keresztbe tenni a másiknak? Vicces volt, és érdekes, hogy az előítélet-félelem-ellenszenv hogy alakul át vonzalommá, majd szerelemmé. És hogyan küzdik le a köztük lévő különbségeket, mások véleményét?

A vége felé kezdett csak mesterkéltté válni a dolog, pl. a szerelőműhelyes jelenet (Most komolyan? Két hete nem szólnak egymáshoz, a csaj meg egyszer csak beállít lenge öltözetben? Kicsit sem lehetett sejteni, hogy csak fel akarja tartóztatni a srácot. Á, dehogy! Az meg még rosszabb, ha tényleg csak azért csinálta az egészet...Ez gáz.) Vagy a kórházas dolog, na az betette nálam a kaput. Most miért pont így kellett ezt? Finomabban nem tudta volna megoldani az "eltaszítom magamtól, nehogy veszélybe sodorjam"- butaságot? Jó reggelt! Hamarabb nem gondolt erre? Ráadásul pont így? És honnan vette Alex, hogy Brittany megbocsát, ha ő kilép a bandából és hónapokra eltűnik? Attól még ugyanúgy megbántotta. Én ezek után biztos nem bocsátottam volna meg, a csaj meg viszonylag könnyen. A kibékülés kicsit elnagyolt volt szerintem, lehetett volna kidolgozottabb, bűnbánóbb, szebb. Nem tudom, nekem nem volt elég. 

Egyébként nem volt vele bajom. Kedves, bájos, "minden jóra fordul"-idill, emlékezetes karakterek, drámai pillanatok (pl. fény derül arra, hogyan halt meg Alex apja), tragikus események (az egyik szereplő halála). A szép borító tökéletesen illik a könyv tartalmához, ráadásul tényleg ilyennek képzeltem el a szereplőket, úgyhogy nekem bejött. A könyv első fele jobban tetszett, mint a vége, mert nem volt olyan erőltetett és kiszámítható. Ott értek meglepetések (pl. a "piálós" rész vagy a könyvtárbeli jelenet). Összességében jó volt, de egyelőre nem tervezem, hogy újra elolvasom. Viszont van két folytatás-kötete (a következő Alex öccséről, Carlosról szól), azokat várom szeretettel ide a polcomra. :) 

Értékelés: 

Borító: 5 / 5

Tartalom: 5 / 4

Szereplők: 5 / 5

Nyelvezet, stílus: 5 / 5

Összesen: 20 / 19

Kedves olvasóim!

Ebben a rovatban szeretném felhívni a figyelmeteket a hamarosan hazánkban is kiadásra kerülő, érdekesnek ígérkező könyvekre. Ezúttal a Maxim Könyvkiadó Kft. 2012 őszén megjelenő újdonságait mutatom be nektek. Véleményemet persze majd ezekről a művekről is itt a blogomon olvashatjátok. Lássuk a kínálatot!

Cynthia Hand: Angyalfény

Clara Gardner hónapokon át készült arra, hogy a valóságban is szembenézzen a látomásából ismert erdőtűzzel, azonban a végzetes napon hozott döntésével önmagának is sikerül meglepetést okoznia. A feladatot közel sem olyan egyszerű végrehajtani, mint ahogy gondolta, most pedig a Tucker iránt érzett szerelme és a Christianhez fűződő bonyolult érzelmei között őrlődik. Emellett egyre mélyebbre száll a részangyalok világában, a Fehér Szárnyak és Fekete Szárnyak közötti harcban, ráadásul szembe kell néznie egy szörnyű ténnyel: valaki, aki közel áll hozzá, hónapokon belül meg fog halni. A lány jövője csupa kérdőjel, egy dologban azonban biztos: a tűz csupán a kezdet volt.

Cynthia Hand a népszerű Angyalsors trilógia második regényében fokozza az első részben elkezdődött izgalmakat. A lendületes stílus, a mozgalmas cselekmény és a meglepő befejezés garantálják, hogy az ifjúsági fantasy rajongói a második regényt is a szívükbe zárják.

A trilógia harmadik része 2013 őszén fog megjelenni Angyalvágy címmel.

Fordította: Komáromy Rudolf

Borító: keménytábla, védőborító

Formátum: A5

Oldalszám: 416

Várható megjelenés: 2012. szeptember 18.

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Eltűnődtek-e valaha is, mennyit ér egy emberi élet? Aznap reggel az öcsémé egy zsebórát ért.

1941-ben a tizenöt éves Lina képzőművészeti iskolába, az első randevúra és a közeledő nyárra készül. De egy éjszaka a szovjet titkosrendőrség erőszakkal behatol az otthonukba, és elhurcolják anyjával, öccsével együtt. Szibériába küldik őket. Lina apját a családtól elszakítva viszik el, és halálra ítélik egy munkatáborban. Minden elveszett.

Lina félelmet nem ismerve küzd az életéért, és megfogadja, hogy ha életben marad, a családja és a hozzájuk hasonló ezrek iránti nagyrabecsülésből az átélt szörnyűségeket írásban és művészeti alkotásokban örökíti meg. Mindent kockára tesz, hogy a művészetével üzenjen, mert azt reméli, hogy alkotásai eljutnak az apjához a börtönbe, és tudatják vele, hogy a családja él.

Lina és családja hosszú és szívszaggató utat tesz meg, és csak a hihetetlen erejük, szeretetük és reménykedésük segít nekik minden napot keservesen túlélni. De elég-e a szeretet, hogy életben tartsa őket?

A magával ragadó, gyönyörűen megírt, valós alapokkal rendelkező regény egy tizenéves lány szemszögéből a II. világháború kegyetlenségeit mutatja be, annak a több százezer embernek a sorsát, akik a balti államokban végzett sztálini tisztogatásnak estek áldozatul. A rabul ejtő történet a fiatal olvasóknak feledhetetlen élményt kínál, hiszen az emberi lélek csodálatos természetéről, reményről, szenvedésről, összetartásról és kitartásról szól. A könyv pillanatok alatt a New York Times ifjúsági sikerlistájának az élére került.

Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Borító: keménytábla, védőborító

Formátum: A5

Oldalszám: 344

Várható megjelenés: 2012. szeptember 18.

Jay Asher, Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk

1996-ban járunk. Josh és Emma világéletükben szomszédok voltak, és a legjobb barátok is. Azonban tavaly novemberben minden megváltozott közöttük, amikor Josh családja postán megkapta az Amerikai Online Cég (AOL) CD-jét, és az édesanyja átküldte Emmához, hogy a lány feltölthesse az anyagot az új számítógépére. Amint bejelentkeznek, automatikusan a Facebook oldalára lépnek be – csakhogy a Facebook-ot még fel sem találták! Legnagyobb döbbenetükre feltárul előttük a tizenöt évvel későbbi életük. Később valahányszor újra ránéznek a profiljukra, azt látják, hogy a jövőjük is megváltozik. Miközben az életükben bekövetkező eseményeket próbálják feldolgozni, kénytelenek szembenézni azzal, mit csinálnak jól és rosszul – a jövőben.

A nagy sikerű Tizenhárom okom volt... szerzőjének új regénye a Facebook nélküli világba kalauzol vissza, és bebizonyítja, hogy minden döntésünk hatással van az életünkre. Facebook-függőknek kötelező olvasmány!

Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Borító: füles, kartonált

Formátum: A5

Oldalszám: 356

Várható megjelenés: 2012. szeptember 18.

Alice Hoffman: Galambok őrizői

Az időszámításunk előtti hetvenedik évben kilencszáz zsidónak hónapokig sikerült feltartóztatnia a római seregeket a júdeai sivatagban, Maszadában. Az ókori történész, Josephus szerint két nő és öt gyerek élte túl a rómaiak mészárlását. Ez a történelmi esemény adja a hátterét négy különleges, érzékeny nő lenyűgöző történetének, akik mind más úton érkeztek Maszadába. Yael édesanyja szülés közben életét vesztette, amit az apja soha nem tudott megbocsátani. Revka, a néha pék felesége végignézte, ahogy a római katonák brutálisan meggyilkolják a lányát, ráhagyva unokáit, akik a szörnyűségek hatására megnémultak. Aziza egy harcos lánya, akit fiúként neveltek fel, rettenthetetlen lovas és ügyes mesterlövész. Shirah az ősi mágia és gyógyítás mestere, hátborzongatóan éles elméjű, erős asszony.

Miközben a rómaiak egyre közelebb érnek, négy rendkívüli, bátor nő élete kereszteződik az ostrom kétségbeesett napjaiban. Valamennyien galambtartók és valamennyien titoktartók – kik ők, honnan jöttek, ki nemzette őket és kiket szerettek.

Alice Hoffman a New York Times bestseller szerzője, eddig négy regénye jelent meg magyarul. A Galambok őrizői különleges alkotás. Az írónő a markáns karaktereket új, tőle szokatlan helyszínnel ötvözi – a gyönyörű nyelvezet és a könnyed, elringató történet azonban a régi. Finom mágikus utalások színezik szokatlan asszociációkkal fűszerezve, így az olvasók bátran szabadjára engedhetik a képzeletüket.

Fordította: Bozai Ágota

Borító: keménytábla, védőborító

Formátum: A5

Oldalszám: 512

Várható megjelenés: 2012. október 18.

Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?

Négy perc általában alig valamire elegendő – ugye nem hinnéd, hogy ennyi idő alatt minden megváltozhat?

A tizenhét éves Hadley Sullivan életében ez az egyik legrosszabb nap. Ott ragadt a JFK repülőtéren, késésben van apja második esküvőjéről, amelyet Londonban tartanak, ráadásul a leendő mostohaanyjával még soha nem találkozott.

Ebben a lehetetlen helyzetben pillantja meg a tökéletes srácot, az angol Olivert a repülőtér szűk várótermében. A fiú jegye a 18C ülésre szól – Hadley-é pedig a 18A-ra.

A végzet fordulatai és az idő fontos szerepet játszik ebben az elgondolkodtató regényben, amely egyaránt szól a családi kapcsolatokról, a második esélyről és az első szerelemről. Hadley és Oliver huszonnégy órát felölelő története meggyőz arról, hogy az igaz szerelem akkor talál rád, amikor a legkevésbé számítasz rá.

Fordította: Komáromy Zsófia

Borító: füles, kartonált

Formátum: A5

Oldalszám: 256

Várható megjelenés: 2012. szeptember 18.

Luca Di Fulvio: Álmok bandája

Cetta és fia, Christmas Olaszországból menekült az erőszak és a viszontagságok elől Amerikába, a remények országába. A nő egyetlen vágya, hogy a kisfia igazi amerikai legyen: szabad azért, hogy boldog lehessen, de mindenekelőtt szabad azért, hogy önmaga lehessen.

Ám a huszadik század eleji New York külvárosaiban „amerikainak lenni” egyben azt is jelenti, hogy konfrontálódni kell a világ minden szegletéből érkező emigránsok közösségével, amelyben a törvényeket a gengszterek és az embereik diktálják. Ebben a helyzetben nem könnyű élni és az álmokért küzdeni, hacsak nincs az embernek különleges tehetsége. Christmas bizton számíthat a rendkívül élénk fantáziájára és arra a képességére, hogy amit mesél, azt hihetővé is tegye olyan történetekkel, amelyek álmodozásba ringatnak mindenkit, aki csak hallgatja. Így születik meg a Diamond Dogs képzeletbeli bandája, amely mindössze két kisfiúból áll, mégis képes egész New York urává válni, sőt az első független rádiócsatorna segítségével a város minden lakásába eljutni.

Az Álmok bandája Christmas és Cetta története, és minden emberé, akinek az élete az övékbe fonódik a huszadik század elejétől 1929-ig, Olaszországtól az őrült húszas évek New Yorkján át Kaliforniáig és a születőben lévő hollywoodi filmiparig. Kitűnő példája annak, hogyan lehet tiszta szívet megőrizve ésszel feljutni a ranglétra legaljáról akár a legtetejére, hogy érdemes kitartani az álmaink mellett, mert megvalósulhatnak, ha harcolunk értük.

Luca Di Fulvio egy igazi nagyregénnyel ajándékoz meg bennünket, amely mesél a rádió, a mozi, a Broadway, a reklámok, a felhőkarcolók, az autók – de mindenekelőtt egy nagy szerelem, Ruth és Christmas szerelmének – születéséről, és egy álom erejéről, amely talán még a valóság felett is győzedelmeskedhet.

Fordította: Hajdúné Vörös Eszter

Borító: keménytábla, védőborító

Formátum: A5

Oldalszám: 571

Várható megjelenés: 2012. szeptember 28.

Amy Kathleen Ryan: Ragyogás

Mit éreznél, ha egy olyan űrhajón születtél volna, ahol csak a szüleid és az idősebbek ismerik a Földet? Te sosem láttad, csak az általuk mesélt történetek alapján ismered, és minden vágyad, hogy megérkezzetek az új otthonotokba, arra a bolygóra, amelyet benépesíthettek.

A történet középpontjában Waverly áll, akinek az élete váratlan fordulatot vesz. A barátja, Kieran éppen megkéri a kezét, amikor a szövetséges hajójuk váratlanul megtámadja őket és elrabolja az összes nőt az űrhajóról, ahol eluralkodik a káosz. A szerelmeseket elszakítják egymástól az események, s mindkettejüknek helyt kell állnia az új és szokatlan helyzetben. 

Ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz és szeretteiket is megmentsék, sokat kell küzdeniük. Hamarosan arra is ráébrednek, hogy az ellenségek nem mindig kívülről érkeznek.

A Ragyogás egy trilógia első része. A kitartásról, szerelemről és árulásról szóló lebilincselő történet garantáltan fenntartja az érdeklődést és kíváncsiságot az olvasóban.

Fordította: Sóvágó Katalin

Borító: füles, kartonált

Formátum: A5

Oldalszám: 320

Várható megjelenés: 2012. október 18.

Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás

Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik.

Travis vézna testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer.

Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek?

Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Borító: keménytábla, védőborító / füles, kartonált

Formátum: A5

Oldalszám: 444

Várható megjelenés: 2012. szeptember 28.

Brent Weeks: Túl az árnyakon 
(Éjangyal trilógia 3.)

Azért küzdj, hogy győzz. Ne azért, hogy ne veszíts. Hogyan lehet választani két élet között? Hogyan döntheted el, feláldozod-e azt, akit szeretsz, azért, hogy megmenthess valaki mást? Kylar nekivág a lehetetlennek, hogy megmentse a barátai és talán az ellenségei életét. Egy istennő életére tör. Választhatsz becsület és barátság között? Te melyiket választanád? A szörnyetegek által ostromlott Cenaria romokban hever. Logannek két választása van: mindent kockára tesz, vagy elpusztítja a királyságot. Az Istenkirály is tervez valamit északon. " Elejétől a végéig lebilincselt. A feledhetetlen szereplők és a fordulatos történet mindvégig lekötött. " - (Terry Brooks, a New York Times bestseller szerzője ) 

Nos, itt vagyunk. Brent Weeks nagyszabású trilógiája a végére ért. A sok eseményszál a végén összefut, hogy egy gigantikus csata vegye kezdetét, melyben akár egész Midcyru elpusztulhat. De ne szaladjunk így előre!

Történetünk ott kezdődik, hogy Logan-nek és seregének egyelőre sikerült legyőznie a feralit és a khalidoriakat. Ebben az is közrejátszott, hogy közben Vi és Kylar elbántak az Istenkirállyal, ez azonban nem várt következményekkel jár számukra. Főleg Kylar-nek okoz kellemetlenséget, amit Vi tett: ám a lánynak nem volt más választása, csak egy módon tudott ellenszegülni az Istenkirály kényszerítő erejének: a fülbevalók segítségével összekötötte magát Kylar-rel! A kapocs erős és eltéphetetlen. Mi lesz így Kylar-rel, aki hozzá van kötve egy lányhoz, miközben egy másik lányt szeret? Mit fog szólni ehhez Elene?

Szóval hőseinknek van gondjuk bőven: Elene élete veszélyben forog, Vi el akar jutni a Rendbe Ariel nővérhez, Kylar, miután meglepő felfedezést tesz a mesterével kapcsolatban, mindent megtesz, hogy betartsa a titokzatos Farkasnak tett igéretét. Emellett Logan-nek akar segíteni, akinek az élete megint veszélybe kerül, közben a becsület és a hatalomvágy között őrlődik. Ő a törvényes király. De felesküdött a királynőnek, nem veheti át a hatalmat, pedig mindenki tudja, hogy sokkal alkalmasabb lenne a feladatra, mint Terah. Logan nehéz döntések sorozatával néz szembe, ahogy Kylar is, aki még nem tudja, mi az ára a halhatatlanságnak. 

Közben Solon, Feir és Dorian is teszi a dolgát. Solon hazaindul szülőföldjére és megismerhetjük az ő történetét, amely érdekes színfoltja volt a sztorinak. Feir szeretne segíteni Lantano Garuwashinak, aki először ellenségként tűnt fel, később azonban egész kedvelhető figurává lépett elő. Dorian pedig a végzete felé halad: lemondott jövőbelátó képességeiről, és egyik korábbi látomását követve elindul, hogy megkeresse jövőbeli feleségét... Ez nem várt fordulatokhoz és izgalmakhoz vezet. Doriannak olyasmiket kell tennie, amitől egész életében menekült, hogy megmenthesse a lányt. Neph Dada vürdmeister pedig mesterkedik valamiben. De ki állíthat meg egy hatalmas varázslót, aki egy Istennőnek akar engedelmeskedni, akinek minden vágya, hogy emberi testet öltsön? Tényleg jó ötlet létrehozni egy élőhalottsereget, aminek tagjai nem éreznek fájdalmat? Zajlik az élet rendesen. 

A cselekmény izgalmakban, váratlan fordulatokban bővelkedik, a szereplők pedig még jobban a szívünkhöz nőnek, mint eddig. Kylar rengeteget változik: hol a van már a félénk kisfiú, aki egykor volt? Vi is rengeteg változáson, fejlődésen megy keresztül. Az eddigi önző gyilkosból érző lény lett, aki végre úgy érzi, tartozik valahová: meg akarja menteni a nővéreit, igaz érzelmei vannak Kylar iránt, önzetlen és fájdalmas dolgokra is hajlandó, hogy másoknak jót tegyen. Elene úgy érzi, végre megtalálja élete célját. Dorian összetett jellemét, bizonytalan gondolatait is megismerhetjük, közben nyomon kísérjük a többi jól ismert, kedvelt szereplőt. A karakterekre most sem lehet panasz: visszatér Durzo is, de teljesen másképp, mint ahogy megszokhattuk és ahogy várnánk. A ka'kari gúnyos beszólásai vicces párbeszédeket eredményeztek közte és gazdája között. 

Fény derül Ezra erdejének titkára is, régi titkok derengenek fel a múltból, a ka'karikról, a Farkasról is megtudunk egyet s mást. Összegezve semmit kivetnivalót nem találtam a könyvben: a borító ezúttal is illet a könyv hangulatához, a kötésminőség jó, nem törik. A történet nagyon-nagyon izgalmas, kiszámíthatatlan és sokrétű. Van benne minden: izgalom, harc, szerelem, csalás, árulás, becsület, megbánás, nehéz döntések, misztikus szörnyek, epikus csata, varázserő, barátság, sorsszerűség. A stílus és a nyelvezet azért is jó, mert az író remekül érzékelteti, kinek a szemszögéből látjuk az eseményeket. Nem csak cselekmény van, hanem a szereplő gondolataiból, szándékaiból megismerhetjük azok okait. 

Nagyon tetszett a trilógia. Néhol durva, kegyetlen dolgok jelennek meg benne, de alapjában véve remek olvasmány. Két nap alatt elolvastam egy kötetet, pedig 600-700 oldalas. És biztos vagyok benne, hogy nem utoljára olvastam. Nehéz elszakadni ettől a jól felépített fantáziavilágtól és a már megkedvelt szereplőktől. 

Értékelés: 

Tartalom: 5 / 5

Szereplők: 5 / 5

Nyelvezet, stílus: 5 / 5

Borító: 5 / 5

Összesen: 20 / 20

 

Brent Weeks: Az árnyékvilág peremén

(Éjangyal trilógia 2.)

Kylar leszámolt orgyilkos életével. Az Istenkirály hatalomátvétele után a mestere, Durzo, és legjobb barátja, Logan halottak. Kylar új életet kezd: egy új városban, új barátokkal, új hivatással. Új életével új titkok kerülnek napvilágra és régi ismerősök keresik fel Kylart. A sok új rejtély közül csak egy, hogy Logan talán életben van. Kylart fájdalmas választások elé állítják: örökre kilép az árnyak közül, és békében él új családjával, vagy kockára tesz mindent, hogy végrehajtson egy utolsó, nagy megbízatást? 

A trilógia második kötete hasonlóan jó volt, mint az első. Szerencsére rögtön egymás után olvastam a kettőt, így teljesen képben voltam: még elevenen élt bennem az első kötet tartalma, hangulata. 

Történetünk ott indul, hogy a khalidori uralkodó, az "Istenkirály" (Garoth Ursuul) átvette a hatalmat Cenaria fölött. Az istenkirályt egyébként olyasminek képzelem, mint az egyiptomiaknál a fáraót: az uralkodójukat istenüknek is tekintették. Ennek persze az az oka, hogy Ursuul (és vérvonala) hatalmas varázserővel rendelkezik és rengeteg varázslója (vürdmeistere) van. 

Miután a khalidoriak elfoglalták az országot, megölték a legtöbb nemest és királyt, az Istenkirály és népe óriási pusztítást hajt végre Cenariában. Házakat gyújtanak fel, fosztanak ki, embereket ölnek, nőket bántalmaznak. Így áldoznak istennőjüknek, Khalinak. Nehéz itt élni, de Mama K arra törekszik, hogy minél több lányt menthessen meg, bordélyában biztosít nekik védelmet. Khaldrosa és a többi lány nagy feladatot vállal, hogy élhessenek, ezzel kockáztatják szeretteik elvesztését. Khaldrosa pl. a férjét . Az ő sorsukat is nyomon követi a történet, hogy hogyan sikerül feldolgozniuk ezt az egész helyzetet. De ez csak az egyik mellékszál. 

A fő cselekményszál természetesen Kylar története, aki felhagyott mestergyilkos múltjával és gyógyfüveket akar árulni (ehhez nagyon ért, hisz Durzo megtanította). Elene-vel és Uly-val elköltözik, hogy új életet kezdjen távol Cenariától. Ám nem tudja megtagadni önmagát. Bevallom, Elene itt egy kicsit már idegesített: miért nem fogadja el Kylart olyannak, amilyen? Miért akarja megváltoztatni és miért nem akarja, hogy beteljesedjen a szerelmük? Szegény srác, mióta futkos Elene után, mindent feladott érte, a lány pedig úgy tűnik, mintha nem viszonozná. A kard eladása nagyon vészjósló és idegesítő jelenet volt, nem akartam! És az, hogy mit vett Kylar a pénzből... majdnem a falra másztam. Te jó ég! 

Persze ebből további bonyodalmak származnak, Jarl és legfőképpen Vi kavarnak be a történetbe. A könyv vége például nagyon ütős! Végül Kylar-nek nem marad más választása, mint hazamenni: ha fikarcnyi esély is van rá, hogy barátja, Logan életben van, meg kell mentenie. 

Szegény Logan eközben a Lyukban senyved, a börtön legsötétebb és legelhagyatottabb részében, ahol csak a legelvetemültebb rabok vannak, éhen-szomjan évek óta. Elvadult emberek, teljesen leállatiasodva, egymást eszik, és ha valaki leesik a lyukba, azon bosszankodnak, hogy elveszett a hús, amit megehettek volna. Logannek ilyen barbár, durva körülmények között kell megőriznie emberségét, ugyanakkor valahogy túl kell élnie. Ha nem elég erős, ő lesz a következő fogás... Közben pedig valahogy meg kellene szöknie. Furcsa szövetségeket kényszerül kötni, de nem biztos, hogy van kiút. Segítségre nem számíthat, mindenki halottnak hiszi. 

Új mellékszereplők bukkannnak fel: pl. Ariel nővér. Ezzel megismerhetjük a Rendet és az ő mágiájukat, közben nyomon követjük Feirt, Doriant és Solont is. Jobban megismerjük a többi országot és szokásaikat, pl. Khalidort, Waedrynt, Ceurát. Izgalmas volt Khali felbukkanása, no meg Dorian látomásai. A feralitól a hideg rázott... de durva! Brent Weeks-nek van fantáziája. Micsoda lényt talált ki! 

Szóval főszereplőink szép jellemfejlődésen mennek keresztül, a főhősöknek nehéz döntéseket kell meghozniuk, elveszítünk néhány kedves szereplőt, drámai események vannak bőven. De vannak humoros részek is: Ariel nővérnek vicces párbeszédei vannak Vi-vel és Kylar-rel. Kylar és Vi együtt pedig...szikrázik a levegő , bár Kylar természetesen Elene után ácsingózik, aki szintén veszélybe kerül. Van új főgonoszunk is, akit le kell győzni. 

A történet még mindig fordulatos, tud újat mondani. Több szálon halad és egyik szál izgalmasabb, mint a másik. A kötésminőség, a borító (bár az 1. volt a legjobb), a nyelvezet és a fordítás ezúttal is tetszett. A 3. kötet iránti ellenállhatatlan késztetésem pedig garantálná a maximális pontszámot, de Elene idegesítő karaktere miatt kénytelen vagyok levonni fél pontot. 

Értékelés: 

Tartalom: 5 / 5

Szereplők: 5 / 4,5 

Nyelvezet, stílus: 5 / 5

Borító: 5 / 5

Összesen: 20 / 19,5

Jön a folytatás: 

Túl az árnyakon

Brent Weeks: Az árnyak útján 

(Éjangyal trilógia 1.)

A tökéletes gyilkosnak nincsenek barátai - csak célpontjai.

Egy fehér kígyó puffant az asztalra. Kylarnek alig jutott ideje megállapítani, hogy mi az, mielőtt a kígyó az arca felé csapott volna. Látta a nagyra tátott száját, benne csillogó méregfogakkal. Hátrahőkölt, de túl lassan.

Aztán a kígyó eltűnt, Kylar pedig hanyatt esett a székről, de ugyanabban a pillanatban talpra is ugrott.

Blint az állatot a feje mögött megmarkolva tartotta a kígyót. A levegőben kapta el, amikor támadott.

- Tudod, hogy mi ez, Kylar?

- Fehér áspisvipera. - A világ egyik leghalálosabb kígyója volt. Kicsik voltak, ritkán nőttek nagyobbra, mint egy ember alkarja, de akit megharaptak, másodperceken belül meghalt.

- Nem, ez a kudarc ára.

Már nagyon régóta kiszemeltem magamnak ezt a könyvet. Először is a borító tetszett meg, olyan sejtelmes, titokzatos... bár a fenti fülszöveg is elgondolkodtató és kitűnően érzékelteti a könyv sötét hangulatát. Emiatt vettem meg, aztán megláttam, milyen vastag könyv és nagyon megörültem! Imádom a hosszú könyveket, főleg ha jól vannak megírva! Sajnos azonban sokáig nem volt időm elkezdeni az olvasását, így megvártam, mire beszerzem a 2. részét és nemrég végre elolvashattam egymás után a kettőt. Mondanom sem kell : azonnal el akarom olvasni a harmadikat!

A történet nagyon tetszett. Már az első fejezet teljesen magával ragadott: azonnal bele tudtam élni magam a kisfiú (Azoth) helyzetébe. Azoth rengeteg szenvedésen megy keresztül koldusgyerekként, egyetlen kiút az lehetne számára, ha a Veszejtő a tanítványává fogadná és belőle is mestergyilkos válhatna. Akkor nem kellene többé félnie és megmenthetné barátait, Babát és Jarl-t is. Vannak a könyvben egészen durva dolgok (főleg az elején), amiket gyengébb idegzetűeknek nem javasolnék, de ezek kellenek ahhoz, hogy megértsük Azoth kilátástalan helyzetét, hogy miért is akar kitörni abból az életből. Patkány nagyon gonosz dolgokat művel, Azoth meg akarja menteni tőle a barátait és saját magát. Ezért kell cselekednie... 

Durzo Blint úgy jelenik meg előtte, mint valami rettenthetetlen hős, igazi legenda. Ám Blint mester nem igazán vevő a dologra, közli, hogy nem tart igényt tanítványokra. Ez az alaphelyzet. Jó, persze sejthető, hogy végül úgyis felfogadja Azoth-ot, ehhez azonban a kisfiúnak olyan dolgokat kell megtennie, amire eddig gondolni sem mert. Nem is hitte, hogy képes rá. Ám hibát követ el, aminek súlyos következménye lesz a jövőre nézve. És az ár, amit vállalnia kell: meg kell szakítania minden kapcsolatot azokkal, akik előző életéhez kötik. Nem láthatja többé a barátait.

Ám a történet nem csak egy szálon fut. Lassan megismerjük Durzo Blintet, Mama K-t, a Sakagé jelentőségét, és fény derül Cenaria helyzetére is. A sztori egy kitalált világban játszódik: Midcyru nevű területen. Több ország is van Midcyru-ban: Cenaria, ahol történetünk kezdődik, Khalidor, Ceura, Ymmur, Modai, Alitaera, stb. Ezeknek a későbbiekben lesz jelentősége, az első kötet még csak Cenariában játszódik. Megtudjuk, ki a király, hogyan, miért. Megismerhetjük Regnus Gyre-t, aki király lehetett volna, és a fiát Logant, a hűséges Agon tábornokot, illetve egy kedves grófot és a családját.

Közben Azoth (aki ezentúl Kylar) felnő, 9 évig áll Blint mester szolgálatában, aki kiképzi mestergyilkossá (Veszejtővé). Megtanítja harcolni, mérgeket keverni, de egyvalamit hiányol: a Tálentumot (varázserőt). Ha nem mutatkozik meg Kylar Tálentuma, soha nem lesz belőle igazi Veszejtő. A Tálentummal kapcsolatos fordulatok tetszettek és nagyon-nagyon örültem a mágia-szálnak. Valahogy egészen más dimenzióba emelete a történetet, és sokkal kiszámíthatatlanabb lett az egész. A ka'kari dolog is meglepő volt, egyáltalán nem számítottam rá. Jó irányt vett a sztori: eljutottunk arra a szintre, amikor bármi megtörténhet. Nem várt események következhetnek be és meglepő dolgok derülnek ki a mellékszereplőkről is. 

A szerelmi szál tetszett, tökéletesen megértettem Kylart. Bár a 2. részben ez még bonyolódni fog. Drámai pillanatokban sincs hiány (pl. Kylar-Durzo harc), ugyanakkor humor is akad bőven. A főszereplő életét kicsi kora óta figyelemmel kísérjük, megértjük, ismerjük őt és látjuk, hogyan változik, formálódik a jelleme. A következő kötetetekben annál inkább...

A mellékszereplők zseniálisak: Durzo Blint a leg-leg-leg, de nagy kedvencem az igazságos, becsületes Logan, a jószívű Elene, az álmodozó Jarl, akinek mindig van valami terve és Mama K, aki több mint aminek látszik. Érdekes mellékszereplő volt Solon, Dorian, és persze Vi, akik a későbbiekben kapnak nagyobb jelentőséget. 

A könyv vége felé annyira pörögnek az események, olyan izgalmas és váratlan dolgok történnek, hogy nem találok szavakat. És itt sem minden az, aminek tűnik. Érhetik még meglepetések az embert. A Khalidoriak megjelenése, és a mágia bevonása a sztoriba jót tett a könyvnek. Nagyon tetszett a vége. Hűha! Mi lesz még itt?

Összességében tehát igazi gyöngyszemre bukkantam: a történet fantasztikus, fordulatos, kiszámíthatatlan, a karakterek érdekesek, szerethetőek, a szereplőknek megvan a saját kis egyéni drámájuk, ami valamelyest befolyásolja az eseményeket vagy a illető jellemére van hatással. A nyelvezetre, megfogalmazásra, szókincsre semmi panasz, a fordítás is jó. Egyedül az tűnt fel, hogy ebben az első részben végig Veszejtőnek nevezi a "foglalkozásukat", a második kötetben pedig mestergyilkosnak, de azért lehetett érteni, csak kicsit zavaró. A kötés jó, nem törik be, hiába vastag a könyv. Igaz, hogy "óvatosan" olvastam, mindig vigyázok a könyveim állapotára. :) A borító pedig már első pillantásra elnyerte a tetszésemet. Szóval nem találtam benne hibát. 

Értékelés:

Tartalom: 5/5

Szereplők: 5/5

Nyelvezet, stílus: 5/5

Borító: 5/5

Összesen: 20/20

A sorozat további kötetei:

2. Az árnyékvilág peremén

3. Túl az árnyakon