Az ősz idén is gyönyörű könyvborítókat hozott nekünk. Nekem ezek voltak a kedvenceim:

november

Sarah J. Maas: Éjkorona

október

Michael Grant - Katherine Applegate: Éva és Ádám


szeptember

Jay Kristoff: Stormdancer - Vihartáncos

Loredana Frescura - Marco Tomatis: 

A világ a te szemeddel 

- Egy szerelem két története

Egy kis város kis állomása. Egyik nap olyan, mint a másik, a rád váró iskola, az élet állandó mókuskereke. De aztán egy fiú és egy lány meglátja, majd megszólítja, és lassacskán megismeri egymást, ám lábujjhegyen rögtön elcsattan az első csók. Ilyen hirtelen tör rá a szerelem Costanzára és Angelóra: érzelemmel, szenvedéllyel, boldogsággal. Az idő megkettőződik a tekintetükben, megoszlik a gondolataikban, és két hangban kel életre, amelyek épp olyan párhuzamosak, mint a vonatsínek, amelyek hazakísérik őket iskola után, a gyengédségben próbálnak életük ezen oly édes és lenyűgöző időszakának értelmet keresni. Egyszerre felejthetetlen és nehéz pillanat lesz ez számukra, olyan próbatétel, amely talán örökre megváltoztatja őket, kínálkozó alkalom, hogy belevesszenek a végeérhetetlen szerelembe. Szenvedélyes és édes könyv a világegyetem leggyakrabban megénekelt, ám soha meg nem magyarázott érzelméről: a szerelemről.

Már egy jó ideje megvettem ezt a könyvet, de eddig valahogy nem akadt a kezembe. Most azonban időhiány miatt éppen egy rövid történetet szerettem volna olvasni, és e célból A világ a te szemeddel tökéletes választás volt. Körülbelül 150 oldal, egy este alatt elolvasható. A borító figyelemfelkeltő, aranyos, visszaadja az első szerelem ártatlanságának érzését, de nem igazán érzem úgy, hogy illene a könyv hangulatához. A külső által sugallt rózsaszín, vidám love story-tól a történet kissé komorabb, drámaibb, és komoly problémák is megjelennek benne, például családi gondok, tanár-diák kapcsolat, kamaszkori terhesség, stb. Így egy kicsit talán félrevezető a borító. 

A könyv számomra tökéletesen visszaadta az első szerelem hangulatát: azt a bizonytalan érzést, a zavarodottságot, az elkalandozó gondolatokat és a rózsaszín ködöt, amelyen át szemléljük ilyenkor a világot. Mindenkinek, aki volt már valaha szerelmes, ismerős lehet az érzés, mikor semmit nem érzel olyan fontosnak, mint a szerelmedet, mikor minden más komoly probléma kis dolognak tűnik a te bajodhoz képest. És ez még megspékelve a tinédzserkor bizonytalanságával, kétségbeesésével és elveszettségével. A könyv rövid terjedelme ellenére nagyon sok érzelmet sikerült belesűríteniük a szerzőknek. 

Nem csak maga a szerelem az az érzelem, ami kézzelfogható közelségbe kerül a könyv olvasásakor, hanem az igaz barátság is. Constanza és Chiara jó barátnők, mindkettejüknek vannak gondjai és a bajban igyekeznek támogatni egymást. A barátság és a szerelem elevensége mellett a családi kapcsolatok ábrázolása is tetszett. A családi drámák, a kapcsolatok romlása, a szülők elidegenedése jól megfigyelhető a könyvben és a maga egyszerű szomorúságával kelt drámai hatást. Egyik szereplő családja sem ideális. Van, akinek annyira elfoglaltak a szülei, hogy még arra sem jut idejük, hogy a 17 éves lányuk terhességével foglalkozzanak, másnak pedig valószínűleg el fognak válni a szülei, annyira elhidegültek egymástól az életnek nevezett mókuskerékben gürcölve. Egy harmadik szereplőnek állandóan veszekednek a szülei, és minden évben kínos karácsonyt kell eltöltenie a depressziós nagymamánál a gazdag rokonokkal, akik mellett az ő szülei lenézve érzik magukat. 

És mindezek mégsem tűnnek valós problémának amellett, hogy a fiatalok szerelme zátonyra futott. Angelo és Constanza szerelme tiszta, kedves, rózsaszín, de benne van a szerelem minden őrültsége is: a féltékenység, a bosszúvágy, a megbántottság, a csalódás. Félreértések, a tinédzserkori naivitásból fakadó butaságok, meggondolatlan cselekedetek, apró hibák sorozata vezet egy olyan befejezés felé, ami akár igazi drámába is torkollhat. Hőseink egyszerű, kedves fiatalok, akik először találkoznak egy számukra kiismerhetetlen, ijesztő, és tőlük sokkal nagyobb hatalmú érzéssel, a szerelemmel. Nem ismerik még a szabályokat: nem tudják, hogyan viselkedjenek egymással, mit kellene tenniük, érezniük. Minden szörnyen bonyolultnak, ugyanakkor nagyon egyszerűnek tűnik. A fiatalokkal együtt mi is felülünk az érzelmi hullámvasútra, velük örülünk, sírunk és nevetünk. 

Mindkét főszereplőt kedveltem, tetszett a naivitásuk, ártatlanságuk, ám mikor kellett, tudtak erősek, határozottak és kitartóak is lenni. Ám hiányoltam, hogy jobban belelássak a fejükbe, hogy jobban megismerhessem őket. De legjobban a párocska közös jelenetei hiányoztak, hiszen ilyen alig volt a könyvben. Emiatt nem igazán látom őket magam előtt párként, inkább két külön-külön szerelmes fiatalként. 

Maga a történet nem túl bonyolult, mondhatni szokványos: nem könnyű újat alkotni abban a témában, hogy két fiatal hogyan lesz szerelmes és milyen okok vezethetnek a kapcsolatuk megromlásához. Itt is a jól ismert fordulatokkal találkozunk, a féltékenységgel, megcsalással, a félreértéssel. De valahogy mégsem éreztem szokványosnak a történetet, mert volt benne valami plusz: nem a csöpögős, nyálas romantika, hanem az az igazi, őrültséggel fűszerezett ártatlan báj, ami a kamaszkori szerelemre jellemző. Olyanoknak ajánlom a könyvet, akik szeretnék újraélni egy tiniszerelem hangulatát minden bizonytalanságával, fájdalmával és szépségével együtt. Összességében a könyv egy kedves, keserédes szerelmi történet művészien tálalva.

Értékelés: 

Tartalom, történet: 5/3

Szereplők: 5/4

Leírás, nyelvezet, stílus: 5/5

Borító, küllem: 5/3

Összesen: 20/15

Nos, újabb hónap telt el, és én alig hoztam nektek értékeléseket. Most is csak egy beleolvasóval szolgálhatok. Ejnye, bejnye! Mostanában sűrűsödik a programom, így nem nagyon jut időm olvasásra. Ami ennél is durvább: újra rákaptam a koreai sorozatokra. (Ne is mondjátok, tudom, hogy nincs megállás, bedarálnak. Már legalább kétszer elkapott a gépszíj, egyszerűen nem bírom ki, hogy ne nézzek bele a következő részbe, aztán ha ott vagyok, már végignézem.) Úgyhogy most kissé kénytelen voltam félretenni a könyveket. De ne aggódjatok, az olvasást sem fogom elhanyagolni. Addig is, míg nem jövök egy újabb könyvértékeléssel, hoztam nektek egy jelentést a jelenlegi "beleolvastam"-listáról. 

Sarah J. Maas: Crown of Midnight

Emlékeztek, hogy tetszett Az Üvegtrón, de nem voltam nagy rajongója? Az első résznek számos hiányossága volt, ami nagyon zavart. Azért mégiscsak érdekelt annyira a folytatás, hogy elkezdjem olvasni angolul. Már a háromnegyedénél járok, és úgy érzem, nem sok van hátra, mert leköt a sztori. Nagyon örülök, hogy belekezdtem, mert jobban tetszik, mint az első rész! Megvan az, amit Celaenából eddig hiányoltam, és a szerelmi szál is úgy alakul, ahogy szerettem volna, bár ezidáig nem voltam kimondottan se Chaol, se Dorian-párti. Itt a magyar megjelenés, szóval azt megvárom, mert szeretném a könyvet magyarul is elolvasni, így kritikát majd csak akkor írok róla. Mindenesetre az első benyomásom pozitív, remélem, a maradék pár oldal nem késztet arra, hogy meggondoljam magam. 

Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác

Az első részt nagyon szerettem, ezért vetettem szemet Stephanie Perkins újabb könyvére. Eddig ígéretesnek tűnik, a borító tetszik, Lola karaktere pedig nem semmi! Bár még eléggé az elején járok a sztorinak, úgy érzem, nem kell sok és hamarosan végzek vele. Szinte olvastatja magát: könnyed, fiatalos. Értékelés hamarosan.

Luca Di Fulvio: Álmok bandája

Elkezdtem olvasni, mert valaki ajánlotta a könyvet. Az elejét nagyon izgalmasnak találtam, de aztán jött egy lagymatag rész és most kissé unalmasabb szakaszba jutott a történet. Olyannyira, hogy egyelőre nincs kedvem tovább olvasni. De majd sort kerítek rá később, mert állítólag felpörög még a sztori. Majd meglátjuk. Mindent egybevéve, kissé más jellegű, mint a címe és a külleme alapján gondoltam, de tetszenek a karakterek, tehát adok egy esélyt a könyvnek. 

Kelly Creagh: Nevermore - Soha már

„Az író egy lépéssel mindig az olvasó előtt jár, amitől a Soha már egy olyan könyv lett, amiben könnyű elmerülni, rágódni rajta és ízlelgetni.”

–New York Journal of Books

Isobel Lanley, a pom-pom lány elborzadva veszi tudomásul, hogy Varen Nethers-szel kell megírnia az angol dolgozatát. A dolgozat leadási határideje hihetetlenül igazságtalan módon a rivális focicsapat elleni nagy mérkőzés napjára esik. A hűvös és tartózkodó, cinikus és éles nyelvű Varen már az elején tisztázza, hogy a dolgozaton kívül nem akar a lánytól semmit. Isobel azonban hamarosan kifogásokat kezd keresni, hogy Varen-nel találkozhasson, miközben egyre jobban elszakad barátaitól és az erőszakos és féltékeny barátjától. Isobel egyre mélyebbre merül Varen álomvilágába, ami a jegyzetfüzetébe írt sorokból kelt életre, egy világba, ahol Edgar Allan Poe félelmetes történetei válnak valóra.

Ahogy egyre jobban felfordul körülötte a virág, Isobel felfedezi, hogy az álmoknak és a szavaknak sokkal nagyobb az erejük, mint azt gondolta és, hogy a legijesztőbb valóság az, amit az elme annak hisz. Képes lesz megmenteni Varent az Őrülettől, ami fogva tartja őt vagy mindkettőjüket felemésztik Varen rémálmainak árnyai?

A regény már lassan egy éve megjelent, én viszont csak nemrég végeztem vele. Közepes terjedelme ellenére is három nap alatt sikerült elolvasnom, mert nagyon érdekelt a két különböző fiatal története. Isobel pomponlány, akinek az irodalomórára egy dolgozattal és egy kiselőadással kell készülnie. Mivel ez páros feladat, Isobel is kap egy társat Varen Nethers személyében. A srác kicsit különc: fekete ruhákat és piercinget hord, tipikus gót: feketére festett, tépett, szemébe lógó haja és feketével kihúzott szeme van. Különös vonása még, hogy soha nem szólal meg, legalábbis Isobel még sohasem hallotta a hangját. Mi fog ebből kisülni? Be kell vallanom, hogy szeretem, mikor ennyire különböző (és meglehetősen klisésnek tűnő) karakterek kerülnek egymás mellé, ezért tetszett a Perfect Chemistry is. Itt is nagyon jól érzékeltette a szerző a kontrasztot a két szereplő között, majd, ahogy a z lenni szokott, a két főhős szépen lassan megismeri és megkedveli egymást.

Nagyon tetszett, hogy a két főszereplő között lassan, fokozatosan alakulnak ki az érzelmek, egymáshoz való viszonyuk szinte napról napra változik, jelentősen, mégis észrevétlenül. A szerelmi szál jól volt felépítve, nem instant szerelemmel van dolgunk, a két fiatal szerencsére (gonosz vagyok?) nem talál hamar egymásra. A csókjelenet is tökéletes volt és emlékezetes marad. Viszont volt néhány dolog, ami nem tetszett: a túlzott titkolózás, a homályos válaszok és a kommunikáció hiánya a szereplők között vont le a történet értékéből. Jobban szerettem volna, ha néhány dolog egyértelműbb lett volna, vagy ha jobban meg lett volna magyarázva, esetleg ha Varen fejébe is egy kicsit jobban beleláttunk volna. Ezeket hiányoltam, amik nem nagy hibák, de azért zavaróak voltak.

Ilyennek képzelem Varent

Az elején titokzatos, zárkózott, szinte más világban élő fiú szépen lassan megnyílik, bár nem annyira, hogy unalmassá vagy kiismerhetővé váljon. Erről szó sincs! Varen (nagyon tetszik a neve, a Raven anagrammája, elképesztően ötletes húzás) továbbra is több dolgot titkol, mint amennyit megoszt Isobellel és érdekes, rejtélyes karakter marad. Sajnáltam, hogy a könyv vége felé olyan keveset szerepelt, szívesen olvastam volna még róla. Ehelyett több tíz oldalon keresztül követhettük nyomon Isobel szürreális kalandjait egy félig álom- félig fantáziavilágban. És ezzel el is érkeztünk a másik dologhoz, ami nem tetszett a könyvben: az utolsó 100 oldalt valódi kínszenvedés volt olvasni. Egyszerre untatott és idegesített, közben millió kérdés merült fel bennem. Volt benne feszültség és sok minden történt, de valahogy nem érdekelt, mert tudtam, hogy a felének sincs jelentősége. Csak azon voltam, hogy jaj, érjek már a végére, de nem azért, mert annyira izgalmas volt, hanem mert annyira untam. Arra a tipikus esetre hasonlított, mikor olvasol egy könyvet és a szereplő egyértelműen álmodik, te meg várod, hogy mikor ébred már fel, hogy folytatódhasson a történet, hisz ami az álmában történik, csak plusz infó, nem tesz hozzá semmit a valós cselekmény alakulásához. Na itt épp ezt éreztem. Nekem sok volt a felesleges rész a könyv utolsó harmadában. Nem túlzás, ha azt mondom, az írónő kihagyhatott volna az utolsó 150 oldalból legalább 70-et és a történet nem vált volna terjengőssé, de még úgy is szép kerek egész marad volna. Nagyon aránytalan volt így a mű és kissé túlírtnak tűnt. 

A regény eleje és közepe viszont nagyon tetszett, a reális világban játszódó események valahogy jobban elnyerték a tetszésemet. Lekötött az iskolai klikkek közötti fezsültség és ellenségeskedés ábrázolása. Nagyon érdekes volt a folyamat, ahogy Isobelnek kinyílik a szeme és másként kezdi el látni a világot, Varent, a barátait. A cselekmény fordulatos, a szép, megható és romantikus pillanatok mellett akadnak rejtélyek is szép számmal. A könyv utolsó harmadában tapasztalt nagy összevisszaság és homály valamelyest tisztul a könyv végére, néhány kérdésre választ kapunk, de nagyon sok marad még megválaszolatlanul. És persze kaptunk egy jó kis bonyodalmat, ami már előrevetíti, mit várhatunk a második résztől. 

Forrás: Pinterest

A cselekmény mellett a karakterábrázolás tetszett legjobban. Szerettem Isobelben, hogy nem egy üresfejű kis szöszi, akit csak az ugrabugrálás érdekel. Nem volt annyira képben irodalomból, de megvolt a magához való esze, voltak erkölcsi értékei és nem félt odamondogatni senkinek, ha kellett. Tetszett, hogy a barátai gonoszságával is szembe mert szállni, nem tűrte, hogy a féltékeny pasija terrorizálja Varent. Brad-et meg Nikkit nem nagyon értettem az elején: Miért csináltak olyan nagy ügyet abból, hogy Varen megadta a számát Isobelnek? Hisz együtt kellett dolgozniuk az irodalomfeladaton, valahogy csak érintkezniük kellett egymással. Ahogy nem értettem Isobel apjának kirohanását sem Varen ellen. Értem én, hogy az előítéletességre akarta ezzel felhívni a figyelmet a szerző, mert számtalan példát találhatunk erre a könyvben, ám valahogy mégis kissé túlzásnak éreztem ezt a fajta ellenségeskedést egy felnőtt részéről. És olyat se hallottam még, hogy egy szülő gátat szabjon annak, hogy a lánya meg tudja csinálni az iskolai házi feladatát. Így az apuka figuráját meglehetősen furcsának találtam. Az anyuka és az öcsi már nem volt ennyire elrugaszkodva a valóságtól. Az édesanya kedves, szimpatikus, átlagos figura, a kistestvér pedig nagyon jó fej volt. Feldobta a történetet, hogy általános "gyíksága" ellenére mindig falazott Isobelnek, ha a lány bajba került. A másik üde színvolt a könyvben Gwen karaktere, aki emlékezetes, vicces figura és igazi jó barát. Rejtélyes és titokzatos alak Reynolds, akit még mindig nem tudok hová tenni: nem tudni, hogy a jó vagy a rosszfiúk táborát erősíti, esetleg hogy ő egy harmadik fél-e a játékban. Bizonyára lesz még szerepe a továbbiakban. 

Nagyon jók voltak az irodalmi utalások, az idézetek, a Poe körüli rejtélyek és az egész misztikus-horrorisztikus hangulat. Az írónő stílusa tetszett, magával rántott, néha azonban nekem kicsit sok volt a félelmetes jelenetek leírása. Nekem túl részletes az olyasmi, mikor a szereplő oldalakon keresztül csak bolyong egy sötét parkban és ijedezik, majd még öt oldalon keresztül csak fut meg fél, vagy amikor éppen három oldalba telik, mire felér egy lépcső tetejére. Ezeket simán le lehetett volna rövidíteni és még úgy is meg lett volna a sötét, baljós, hátborzongató hangulat. 

A könyv külleme szép, a borító is illik a történethez. A fedőlapon látható fiú hasonlít az általam elképzelt Varenre, a szőke lány pedig Isobelt juttatja eszembe. A Nevermore felirat színe a Varen által használt tinta színére utal, és a lány rózsaszín ruhája is szerepet kap a történetben. Ezek az apróságok, valamint a Poe-verset idéző cím is erősítik a kapcsolatot a regény és a borító között. Összességében elmondhatom, hogy hibái ellenére is tetszett a könyv és el fogom olvasni a folytatást. Szeretnék még visszakerülni ebbe a sejtelmes, misztikus világba, és rengeteg kérdésem van, melyekre választ szeretnék kapni. Várom a második részt.

Értékelés: 

Cselekmény, történet: 5/4

Szereplők: 5/5

Nyelvezet, stílus: 5/4

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/17

Eljött az ideje a szeptemberi hónap áttekintésének és a beleolvasó rovatnak. A szeptember különböző egyéb teendőim és elfoglaltságaim miatt (újabb egyetemi képzés, kórházi kezelés, stb.) nem volt annyira termékeny olvasás terén, de most is akad néhány könyv, amibe már beleolvastam. Lássuk, melyek ezek és mik az első benyomásaim róluk. 

Sherry Gammon: Szerethetetlen

Még csak tegnap kezdtem olvasni ezt  a könyvet, de úgy gondolom, hamar végezni fogok vele. Nagyon ütősen indult és izgalmasnak tűnik a folytatás, emellett (eddig még) a szereplők is szimpatikusnak tűnnek. Remélem, nem fogok csalódni.

John Green: Csillagjainkban a hiba

Körülbelül a könyv felénél járok. Még a filmváltozat bemutatója előtt el akartam olvasni, de sajnos nem sikerült. Azóta láttam a filmet és most annál kevésbé van kedvem tovább olvasni a történetet. Egyébként mint olvasásélmény egyelőre nem nyűgözött le, valahogy másra számítottam. Még nem sikerült rájönnöm, miért rajonganak ennyien ezért a könyvért. Nem adom fel, mindenképpen el fogom olvasni. Ha minden jól megy, hamarosan olvashatjátok a kritikámat róla. 

Kelly Creagh: Nevermore - Soha már

Imádom az irodalmat, a verseket és Edgar Allen Poe művészete különösen kedves a szívemnek, ezért keltette fel az érdeklődésemet ez a könyv. Sejtelmes, titokzatos hangulatú regény, ugyanakkor fiatalos és romantikus is. Olyan, mint amit vártam, se több, se kevesebb. Természetesen a sötét, komor és vészjósló hangulattól messze van. Eddig tetszik, de még csak néhány fejezetet olvastam el és félek, hogy a sztori átmegy tinilimonádéba. Majd meglátjuk...

Jessica Park: Flat out love - 

Szeretni bolondulásig

A srác magas volt, legalább száznyolcvan centi, szőkésbarna haja a szemébe lógott. Pólóján az a felirat állt: Nietzsche a haverom. Íme, Matt. Julie Seagle kedveli őt. Nagyon is. De ott van még Finn. Akibe Julie teljesen belezúgott. Bonyolult? Kínos? De még mennyire. Julie nemrég költözött Bostonba, hogy megkezdje egyetemi tanulmányait: mégis honnan tudhatta volna, hogy édesanyja régi jó barátnőjének családjánál fog kikötni? Csak ideiglenesen akart megszállni náluk. Arról szó sem volt, hogy fontossá válik a Watkins család számára, vagy hogy beleszeret az egyik fivérbe. Pláne nem abba, amelyikkel még egyszer sem találkozott személyesen. De hát számít ez? Finn megérti őt, jobban, mint valaha bárki. Ők ketten egy hullámhosszon vannak. De a szerelem – és annak mindenféle csavaros, bonyolult változata – mindig tartogat meglepetéseket. És soha senki nem ússza meg sértetlenül.

Egy ideje szemeztem már Jessica Park könyvével, és amint elkezdtem olvasni, le sem tudtam tenni. Így történt, hogy közepes terjedelme ellenére két nap alatt végeztem vele. A történet végig lekötött, olvastatta magát, nagyon tetszett. Imádtam a szereplők közötti vicces cívódásokat, beszólásokat, incselkedést, a humoros e-maileket és FB-bejegyzéseket. Jó az alapötlet, és az egész cselekményen végighúzódik valami visszafojtott rejtélyesség, amitől még izgalmasabbá és feszültebbé vált a történet. Az írónő stílusa nagyon az én ízlésemnek való: vicces, laza, ugyanakkor a drámai helyzeteket is teljes mértékig átélhetően, szívet tépően tudja elénk tárni és az érzelmi töltet is a helyén van. Nagyon olvasmányos könyv, amit a szerethető karakterek még élvezetesebbé tesznek. 

Julie figuráját első pillanattól fogva kedveltem. Igaz, nincs könnyű helyzetben a történet elején, de simán veszi az akadályokat és humorral, lazasággal, optimizmussal és tettrekészséggel próbálja megoldani a problémáit. A Watkins családot is a szívembe zártam, mindenki rokonszenves volt a hibái ellenére. Szegény családtagok sok szenvedésen mentek keresztül és ki-ki másmódon tudta feldolgozni a történteket. Matt, Finn és Celeste karaktere is kedvelhető volt, mindannyian igazi egyéniségek és most, hogy letettem a könyvet, máris hiányolom őket. 

Maga a történet lendületes, vannak bizony nagy fordulatok (amelyek azért nem egészen érik váratlanul az olvasót, de még így is sokkoló némelyik), de itt-ott ráérős is néha a sztori, ami egyáltalán nem baj. Így Julie-val együtt megszokhattuk az új környezetet, megismertük a családtagokat és vele együtt mi, olvasók is kezdtük kicsit otthon érezni magunkat. Néha csak lassan haladnak az események egy-egy szálon, de nem vált unalmassá a könyv, mert olyankor másban haladt előrébb a történet. Az erős és hangsúlyos szerelmi szál mellett olyan cselekményelemeket követhetünk nyomon, mint a furcsa hóborttal küszködő kislány segítésére tett igyekezet, a családi rejtély kipuhatolása, vagy a főszereplő saját családi kapcsolatai. Engem minden szál lekötött, egy pillanatra sem unatkoztam. A könyv végi drámai fordulat felkavaró és szívfájdító, holott, amint már említettem, számítani lehet rá, legalábbis én végig valami ilyesmit sejtettem a háttérben. Ám az, hogy egy kicsit kiszámítható, nem von le a könyv értékéből. Újraolvasós lesz.

A borítóról még nem ejtettem szót. Talán ez az egyetlen, ami nem száz százalékban tetszik a könyvben. Nem mondom, hogy rossz, de lehetne kifejezőbb és kevésbé színes. Az tetszik benne, hogy az egyes betűkben a történetre utaló dolgok láthatóak pl. ejtőernyős ugrás, ruha, kávé, pad, matematikai egyenletek, fizikai képletek, stb. A borító a könyv humoros oldalát próbálja megfogni, de valahogy nekem nem illik a könyv hangulatához, mert egy színes betűkavalkádtól jóval komolyabbnak érzem a történetet. Ám a küllem ne rémisszen el senkit, a belső tartalom nagyon jó, legalábbis számomra jó kikapcsolódás volt elmerülni a könyv világában. Létezik egy kapcsolódó kötet Flat out Matt címmel, amit a kiadó szintén tervez megjelentetni magyarul. Én vevő vagyok rá, mert abban minden valószínűség szerint Matt szemszögéből követhetjük nyomon az eseményeket. Kíváncsian várom.

Értékelés: 

Tartalom, cselekmény: 5/5

Szereplők: 5/5

Nyelvezet, stílus: 5/5

Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/19

Gayle Forman: Ha maradnék

Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a világ kapuit. Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted. Amikor életedben először kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz. Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?

Régóta megvan már ez a könyv, nekem nem a felül látható moziplakátos borítóval kiadott példány van meg, hanem korábbi borítós verzió, amelyiken egy autó is látható (balra). Azt hiszem, éppen ez a nem túl esztétikus és az én ízlésemnek túlságosan színes borítókép volt az oka, hogy ilyen sokáig nem tudtam rávenni magam, hogy elolvassam a könyvet. Valahogy nem vonzott a külseje, hiába hallottam sok jót a tartalmáról. Aztán jött a hír, hogy megfilmesítik és így elhatároztam, hogy még a mozis bemutató előtt elolvasom, hogy legyen összehasonlítási alapom a filmhez. ugyanígy vagyok egyébként a Csillagjainkban a hiba c. könyvvel, azt is a mozifilm kapcsán ütemeztem be magamnak. 

A Ha maradnék egy csodálatosan érzelemgazdag, megható, komoly, ugyanakkor bájos történet. Nem bánom, hogy elolvastam, mert nagyon szívhez szóló, tragikus, ám mégis reménykeltő mű. Az alapsztori ötletes, és tudom, hogy a magva igaz történeten alapul, ami szintén elgondolkodtató és sokféle érzelmet vált ki az emberből. A sok pozitívum ellenére valahogy mégis mintha hiányérzetem lett volna olvasás közben és még mindig nem tudom, miért rajonganak az emberek ennyire ezért a könyvért. Be kell vallanom, hogy valahogy többet vártam, másabbat, még valami pluszt. Azt hittem, ez egy felejthetetlen könyv lesz, ám csak egy kedves, megható történet volt. Talán csak túl nagyok voltak az elvárásaim. 

Attól, hogy többet vártam volna a könyvtől, a történet alapjában véve tetszett. Eléggé meglepődtem a nagy fordulaton, sajnáltam a családot, mert annak ellenére, hogy kevéssé sikerült megismerni őket az elején, már akkor is kedveltem őket, mikor a baleset történt. Mia családja egy kedves, szórakoztató emberekből álló átlagos, szerető család, akik csak egy kis kocsikázásra indulnak, nem is sejtve, hogy ez lesz életük utolsó közös utazása. Szívfájdító volt olvasni, hogy ártatlan emberek ilyen szomorú sorsra jutnak, és még rosszabb volt beleképzelni magam Mia helyzetébe. Szegény kis tizenhét éves lány elveszíti szeretett családját, és életveszélyes sérüléseket szenved. Miközben élet-halál között lebeg, ráeszmél, hogy egyedül az ő döntése lesz, hogy továbblép-e vagy marad. Úgy dönt, hogy örökre eltávozik, hogy a családjával lehessen, vagy inkább él tovább óriási érzelmi űrrel és fájdalommal a szívében, és nem is biztos, hogy teljesen felépül. Bizony, nehéz döntés, hisz az élete, még ha azt választja is, soha nem lesz már olyan, amilyen előtte volt. 

Mia rokonai, nagyszülei, barátai, kórházi ápolói, és barátja Adam azok, akik valamilyen szinten mellette állnak és tudtukon kívül segítenek meghozni neki ezt a fájdalmas döntést. Adam és Mia között nagyon erős, és valódi érzelmeken alapuló kapcsolat van annak ellenére, hogy mennyire különböznek egymástól. Adam menő rockzenész, együttese és rajongói vannak, míg Mia csellózik, és sosem volt valami menő az iskolában. Viszont sok mindenben hasonlítanak is egymásra, összeköti őket a zene szeretete. Nagyon tetszettek a visszaemlékezések, amelyből megtudhattunk részleteket Mia életéből. Hogyan alakult ki a kapcsolata Adammel, milyen nehézségekkel kellett szembenézniük, milyen volt Mia viszonya a szüleivel, nagyszüleivel, barátnőjével, Kimmel, a csellózással és még sok más érdekességet. Ezek a múltbéli események adták meg a keretet a történethez és jobban meg lehetett ismerni a szereplőket. Tetszett, hogy a zene átszövi az egész könyvet, szinte hallottam én is a csellót, fogtam a vonót, átéltem a pillanatok zeneiségét. A zene ereje csodálatosan egyedi hangulattal töltötte meg a könyvet. 

Mia reakcióját eleinte furcsának találtam, nem sírt, nem tombolt, mintha nem is érdekelné a szülei halálka, csak az foglalkoztatta, mikor jön be hozzá Adam, de aztán jobban megismerve a főhőst rájöttem, hogy az a fajta sírós-toporzékolós gyász nem is illett volna hozzá. Ő nyugodt, komoly lány és a gyásza is ilyen komoly, rezignált beletörődés a megváltoztathatatlanba. Tudja, hogy ezzel a helyzettel már nem kezdhet semmit, egyedül az öccse miatt akarna még maradni, hogy vigyázhasson rá. Mia hatalmas érzelmi traumán megy keresztül, de mindezt csendes szenvedéssel viseli. Úgy tűnhet, mintha nem is lenne rá hatással, de azért nagyon is befolyásolják a lány döntését a körülötte zajló események. A könyvben sokféle érzelem jelenik meg és a lapokról szinte az olvasó szívébe hatolnak. A szerzőnek mindent sikerül átadnia abból a kusza, bizonytalan érzelmi kavalkádból, amelyben Mia létezik. Nagyon jól kidolgozott szülő-gyerek kapcsolattal, féltő-gondoskodó testvéri szeretettel, igaz barátsággal és valódi szerelemmel találkozhatunk a könyvben és ezek az érzések mind átélhetők, valósak. 

A szereplőket a szívembe zártam, kedveltem Miát, Adamet, Kimet, Willow-t, a szülőket és a nagyszülőket is, de még a kórházi nővérek között is akadtak emlékezetes figurák. A kis háttértörténetek, visszaemlékezések mindig adtak valami pluszt a szereplők személyiségéhez, amitől hús-vér figurává váltak, nem pedig papírmasé-karakterek voltak csupán. Adam-nek, Kim-nek és Willow-nak is nagyon fontos Mia, mindhárman a maradásra akarják rávenni, ki így, ki úgy. A nagyszülők Miára akarják bízni a döntést, mert átérzik a fájdalmát, megértenék, ha meg akarna halni, de szeretnék, ha élne. A karakterek tehát összetettek, szerethetőek és fejlődőképesek. Mia apja és Kim is sokat változik a könyv cselekménye alatt, de maga Mia is átmegy bizonyos változásokon. 

A könyv nyelvezete szívhez szóló, egyszerű, ám mégis sokat mond. Nem bonyolítja túl a dolgokat, de az olvasót elgondolkodtatja és azon kapjuk magunkat, hogy Miával együtt mi is számot vetünk az életünkkel, mérlegelünk, belegondolunk, hogy mi mit is tennénk a helyében. Fontosnak tartom, hogy egy könyv gondolatébresztő legyen és ez erre az ifjúsági regényre abszolút igaz. Felmerülnek a könyvben a fiatalkor problémái, az útkeresés, az önmeghatározás, a szerelem és a barátság bizonyos kérdései. Attól, hogy két lány hasonlít egymásra, már automatikusan barátoknak kell lenniük? Egy egymástól nagyon különböző fiú és lány lehet-e egy pár? Mi a fontosabb, hogy megvalósíthassuk életünk álmát, vagy a szerelem? Lehet-e új életet kezdeni, ha semmink és szinte senkink nem maradt? Nagy kérdések, nehéz döntések, sok-sok érzelem és kedves pillanat: ezekből a mozaikokból tevődik össze a regény, amely tulajdonképpen két idősíkot mutat be. Az egyik a jelen, ahol a baleset történt és ahol Miának meg kell hoznia élete legnehezebb döntését; a másik a múlt, amelyet nem lineárisan mutatnak be Mia visszaemlékezései, hanem ha az éppen odaillő emlékmozaikok sorakoznak véletlenszerűen egymás után. Ez így volt jó, mert Mia gondolatainak csapongása korántsem ok nélküli volt, hanem egyszerűen az emlékek így éledtek újra benne. A történet katarktikus, találkozhatunk benne kedves, bájos , romantikus jelenetekkel és szívet szaggató történésekkel is. 

A borítóról nem tudom, mit mondjak, ugyanis a könyv már többféle borítóval megjelent hazánkban. Létezik a már említett színes (nyilas-autós) borító, a gitáros, törött üveges verzió, és még sorolhatnám. Azonban általánosságban elmondható, hogy a mű külföldi kiadása sokkal jobban elnyerték a tetszésemet. Szerintem mind tartalmát tekintve, mind hangulatában jobban illik a könyvhöz az itt látható két külföldi borítókép, mint bármelyik magyar kiadásé, és a színviláguk is jobban passzol a hozzá. De értékelem az igyekezet, hogy a kiadó próbált harmonizálóbb borítót készíteni. Legalább próbálkoztak, így megérdemel három pontot a kiadvány külső megjelenése.

Összességében mindenkinek ajánlom a könyvet, aki szereti a romantikus, megható, elgondolkodtató történeteket. Érzékenyebb lelkűek zsebkendőt is készítsenek elő, bár én megúsztam sírás nélkül. A történet a veszteség fájdalmáról, a felnőtté válás nehézségeiről, az élet nehéz és sorsdöntő választásairól egyaránt szól. A legjelentősebb üzenete azonban az, hogy meghalni könnyű, élni nehéz, de van kiért és miért vállalni a kockázatot és a szenvedést. Hová tűntél címmel létezik egy kapcsolódó kötet, amire kíváncsi vagyok. Úgy tudom, az Adam szemszögéből mutatja be az eseményeket.

Értékelés:
Tartalom, cselekmény: 5/4
Szereplők: 5/5
Nyelvezet, stílus, leírás: 5/5
Borító, küllem: 5/3

Összesen: 20/17

Jay Kristoff: Stormdancer - Vihartáncos

(A Lótusz háborúja 1.)

Ennek a fantasy-sorozatnak az első része egy felejthetetlen hősnőt és egy lenyűgöző, világot mutat be.

HALDOKLÓ FÖLD

A Shima Birodalom az összeomlás szélén táncol; a szigeten élő nemzet régebben gazdag hagyományokkal és mondákkal rendelkezett, mára azonban lakóit megtizedelték a Lótusz Céh ipari fejlesztései és a gépek imádata. Az ég vörös, mint a vér, földje haldoklik a szennyező mérgektől, a hatalmas szellemállatok pedig, melyek régebben a vadonjaiban kóboroltak, örökre eltűntek.

A LEHETETLEN FELKUTATÁSA

A Shima Birodalom udvari vadászai megbízást kapnak a sóguntól, hogy kapják el a mennydörgéstigrist – egy mondabeli félig sas, félig tigris teremtményt. De minden bolond tudja, hogy ezek a vadállatok már több mint egy évszázada kihaltak, mégis, ha üres kézzel térnek haza, a sógun halállal bünteti őket.

TITKOLT ADOTTSÁG

Yukiko a Róka klán gyermeke, aki olyan adottsággal bír, amiért – ha kiderül –, a Lótusz Céh kivégzi. A lány elkíséri apját a vadászatra, melynek során égi hajójuk lezuhan, és a fiatal lány Shima utolsó megmaradt vadonjában találja magát, ahol a társa csupán egy dühös, röpképtelenné tett vihartigris lesz. Bár a lány hallja a gondolatait, és megmentette az életét, csak abban lehet biztos, hogy az állat inkább látná holtan, minthogy segítsen neki.

Ám végül rettenthetetlen barátság szövődik köztük, és kihívják maguk ellen a birodalom hatalmasságainak haragját.

Már a beleolvasóban is írtam, hogy alapjában véve tetszik a könyv: a világ egyedi és jól kidolgozott, egy japánszerű kitalált világban játszódó steampunk regényről van szó, amely mitikus lényeket, különleges képességekkel rendelkező szereplőket is felvonultat. Akadnak itt mindenféle chi-működtette szerkezetek, elnyomott alattvalók, háborúskodás, klánok, egy kivételes lány zűrös családi kapcsolatokkal és minderre egy nagyravágyó, önző, hataloméhes sógun önkényuralma teszi fel a pontot. Minden adott ahhoz, hogy egy jó kis könyv szülessen belőle és ez többé-kevésbé meg is valósult. Valahogy mégsem éreztem száz százalékosnak a könyvet, ugyanis az elején elég lassan indultak be az események és néhol nem kötött le annyira a történet mint vártam volna. A vége viszont már nagyon izgalmas, fordulatos, így összességében megérdemli a négy pontot a cselekmény.

Nagyon tetszett a könyv érzelmi oldala, az apa-lánya kapcsolat alakulása. A régi sérelmek új értelmet nyertek, a történet során más megvilágításba helyeződnek a múltbeli események, mindezek pedig formálják a főhős, Yukiko személyiségét. Yukiko és a bátyja, valamint a kutyájuk, Buruu háttértörténete is nagyon érdekes és megható volt. A karakterek között akadnak lapos figurák, de szerencsére vannak jól eltalált, emlékezetes szereplők, például Yukiko, az apja, Masaru, de említhetném Kasumit, Kint, Michit, Yoritomot, Aishát vagy akár Daichit is.

A szerelmi szálat nem éreztem olyan hangsúlyosnak a könyvben, ami csak egy picit zavart. Nem az volt a problémám, hogy nem volt hangsúlyos, mert az jó volt úgy, ahogy volt, inkább az volt a gond, hogy itt nem igazán éreztem át az érzelmeket. Nem tudom, Yukiko miért vonzódott annyira a szamurájhoz és Kinhez miért nem (nekem egyébként egyik fiú sem volt rokonszenves, én is olyan bizalmatlan voltam, mint a vihartigtis). A szerelmi kapcsolatokban bekövetkezett fordulatok sem voltak nagy hatással az eseményekre. Yukiko és az arashitora közötti lassan, fokozatosan alakuló kapcsolat nagyon tetszett, igazi testvéri szeretet fejlődött ki közöttük. Ha így jobban belegondolok, minden érzelmet sikerült megragadnia az írónak a szerelem kivételével. Nem tudom, mi lehet az oka, de tény, hogy e téren hiányérzetem volt.

Ami igazán magával ragadott a könyvben, azok a szemléletes leírások voltak. Az író olyan mesterien mutatta be az általa kreált világot, hogy minden kézzelfogható közelségbe került, minden egyes helyszín érezhető, szinte látható, hallható, szagolható volt, mintha az olvasó maga is ott lenne. Óriási volt a kontraszt Shima fővárosa és a hegyekbeli eldugott település között. A levegőszennyezés, a betegségek, a talaj kizsákmányolása elszomorítóan realisztikus ábrázolást kapott, ami valódi világban, a mai kor embere számára is intő jel lehet. Tanulságos, szemeket felnyitó írásról van szó, amely felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára egy olyan kitalált példával, ahol az író extrém módon nagyítja fel a környezetszennyezés, a kapzsiság és a hatalomvágy káros következményeit.

A könyv külső megjelenése nagyon szép, rögtön magára vonzza a tekintetet. A vörös égbolt, a lótusz, az arashitora (félig madár, félig tigrisszerű lény), a lány külseje, tetoválása... mind-mind utalnak a könyv tartalmára és nagyon illenek a történethez és a regény hangulatához. Jobb borítót ki se lehetett volna találni hozzá. A kivitelezés igényes, a könyv nem könnyen törik be olvasás közben, gépelési vagy helyesírási hibákkal se nagyon találkoztam (talán egyet kivéve). Mindent egybevéve egy egyedi, tanulságos, néhol drámai, néhol nagyon komoly problémákat boncolgató történetet olvashatuk Jay Kristofftól. Nem kétséges, hogy vevő vagyok a folytatásra.

Értékelés: 

Történet, cselekmény: 5/4

Szereplők: 5/4

Nyelvezet, stílus, leírás: 5/5

Küllem, borító: 5/5

Összesen: 20/18

Újra itt van A hónap borítója rovat évszakos összefoglaló áttekintése. Lássuk, mely könyvborítókat tartottam a legjobbnak, legszebbnek a 2014-es év nyári hónapjaiban! Mivel értettetek egyet, mivel nem? Nektek melyik tetszett (volna)? 

augusztus

Kiera Cass: The One - Az Igazi 

(A Párválasztó 3.)

július

Kiersten White: Paranormalcy - Természetfeletti

június

Moira Young: Blood Red Road - Vérvörös út 

(Homokvidék 1.)

Itt van az e havi Beleolvastam-lista. Ahogy már megszokhattátok, ebben a rovatban az első benyomásaimat olvashatjátok egyelőre csak részben olvasott könyvekről. Nézzük, mit hagytam félbe augusztusban!

Levy L. Smith: A leszármazott (Dark love 1.)

Nagyon-nagyon régen, sok-sok évvel ezelőtt kaptam valakitől a Dark love sorozatot (három részt egyben). Volt jobb olvasnivalóm is, így valahogy mindig halogattam, végül a könyvespolcom hátuljában kötött ki előtte két sor könyvvel, ami azt eredményezte, hogy jó időre megfeledkeztem róla. Most azonban nagytakarítást, nagy polcátrendezést tartottam, így előkerült és beleolvastam. Bár ne tettem volna! Ez a könyv egy vicc! Komolyan mondom, nem is értem, hogy lehetett ilyet kiadni. Teljesen kiszámítható, a szerelmi szál röhejesen primitív, minden nagyon gyorsan történik, totálisan kidolgozatlan, karakterábrázolás pedig egyszerűen nincs benne. Az egész olyan hatást kelt, mintha nagyon kapkodva vagy időre lett volna megírva, ami bizony a minőség rovására ment, vagy esetleg egy nagyon fiatal, nagyon tapasztalatlan szerző tollából származna. Az általános iskolás nyolcadikosok között van, aki jobb fogalmazásokat ír ennél. Nem tudom, meg merjem-e kockáztatni a folytatást, ami ugyebár nem venne el olyan sok időt az életemből, hisz néhány óra alatt elolvasható az egész sorozat(!), a maga 150 oldalas kötetenkénti hosszával. Viszont nagyon nem vonz, egyelőre hanyagolom.

Katy Evans: Real - Valós

Megint egy olyan könyv, aminek nagyobb a füstje, mint a lángja. Nagyon sablonos, semmi újdonságot nem véltem felfedezni benne, pedig már a felénél járok. Ez is a Szürke ötven árnyalatának sikerét szeretné meglovagolni, ugyanaz a hozzáállás olvasható benne. A tipikus "Ez a pasi a minden, a leg-leg-leg, és én csak egy szürke kisegér vagyok, de mégis én kellek neki. Hát ez meg hogy lehet?" gondolatmenetet ez a könyv is végigviszi. Tele van klisével: csökkent önértékelésű nővel, izomagyú pasival, ribis barátnővel, fiúbaráttal, végeláthatatlan szex utáni sóvárgással, ami már nagyon unalmas volt, főleg mivel eddig nem történt semmi. Ez annál is inkább furcsa, mert a főszereplő minden gondolatát ez köti le és minden vonzalomszikra a pasi kinézetén alapul. Tényleg ennyire sekélyesek a nők az írók szerint? Nem is fontolgatnám tovább, hogy valaha végigolvasom, ha nem lenne benne a kettétört sportkarrier-szál. Ez az egy tette számomra elviselhetővé ezt az irományt, ez adott neki egy kis egyedi színezetet. Ha netán mégis elolvasom, az csak emiatt lesz.

Anna Sheehan: A long, long sleep - Hosszú álom

Nagyon érdekes az alapötlet, ugyanis ez a könyv egy modern Csipkerózsika-feldolgozás. Alapjában véve nem is tudom, miért tettem félre, hisz érdekel a történet. Rosalinda 62 évig volt hibernálva, aztán váratlanul felébred egy számára idegen világban, idegen emberek között, a családja és mindenki, akit ismert, réges-régen halott. Hogy mihez kezd, hogyan tudja feldolgozni ezt a hatalmas változást, bizonyára sok érzelmet felkavar az olvasóban, legalábbis ebben reménykedem. Valahol a negyvenedik oldal környékén járok a könyvben, hamarosan folytatom.

Jay Kristoff: Stormdancer - Vihartáncos

Puszta véletlen, hogy ez a könyv felkerült a listára, ugyanis csak a szó szoros értelmében raktam félre, nem azért, mert nem tervezem tovább olvasni. Csak tegnap este kezdtem el, és így most, mikor írom ezt a bejegyzést, egyelőre még csak a beleolvasós kategóriába tartozik. Az első öt fejezeten vagyok túl, de eddig tetszik. Magával ragadott a jól kidolgozott világ, ami egyértelműen Japánt juttatja eszünkbe mind a nevek, mind a szereplők külseje, hagyományai, kifejezései miatt. Az élénk leírások a szennyezett levegőről szinte érezhetőek és Yukiko figurája már most nagyon szimpatikus. Erős akaratú, szilárd jellem, aki nem hátrál meg egykönnyen. Még ma folytatom az olvasást, így hamarosan már önálló bejegyzést is kap a könyv.

Dan Krokos: Hamis valóság 

(Hamis emlékek 2.)

Miranda semmi másra nem vágyik, csak normális életre. 

Eltökélte, hogy túllép származása szörnyű valóságán, miszerint ő csak egy klón, és megpróbálja felhőtlenül élvezni a közösen töltött időt barátjával, Peterrel és többi társával az iskolában. 

Ám hamarosan kénytelen ráébredni: normális élet nem létezik legalábbis nem egy olyan lány számára, akit arra teremtettek, hogy eleven fegyver legyen. Amikor egyik csapattársa renegáttá lesz, az esemény olyan háborút indít el, amely az egész világot veszélybe sodorja, Miranda pedig a végső áldozat meghozatalára kényszerül, hogy megmenthesse a bolygó jövőjét.

A teljesen magával ragadó, pörgős, meglepő és hihetetlenül fordulatos Hamis emlékek után kíváncsian vártam, mivel rukkol elő az író a második részben. Nem kellett csalódnom, a Hamis valóság eléri az első kötet által magasra tett mércét, bár azt nem mondanám, hogy sikerült túlszárnyalnia.

Nagyon ütősen kezd a második rész, néhány nyugodt pillanat után hőseink élete hatalmas fordulatot vesz, ami fontos események láncolatát indítja el. A könyvet én gondolatban három részre osztottam, és az első és a harmadik szakasz nagyon tetszett, a közepét azonban valahogy nem élveztem annyira. Kicsit lagymatagnak, tötyögősnek találtam. Nem kötött le annyira, amikor Miranda és társai követték Nina útját, majd megérkeztek valahová és aztán ennek a helynek a bemutatása következett. Kicsit sok volt itt a leírás, de sok esemény nem történt. Itt némileg lassúbb tempójú lett a cselekmény, persze azért itt is akadtak feszültségek, végül pedig megint nagyon felpörögtek az események. A könyv utolsó harmada már körömrágóan izgalmas lett, így megbocsátottam a könyv közepén található lassabb részt.

Van azonban valami, ami még jobban zavart ebben a kötetben, és az nem más, mint a Noah-szál. És itt most nem a könyv elején bekövetkezett dologra gondolok (aki olvasta, tudja, mire értem). Nem igazán értettem, miért kell ez bele, és bevallom, nem kötött le túlságosan ez a jelenség. A történetben lett egy fontos következménye ennek a szálnak és még a jövőre is előrevetít egy lehetőséget, szóval gondolom, mi lehetett az író célja ezzel, csak nem nagyon tetszett a megoldás. Majd meglátjuk, mit hoz ki belőle a szerző a harmadik részben (False Future). Remélem, a kiadó hamar megjelenteti magyarul.

A karakterek ezúttal egy kicsit laposabbak voltak, még Miranda is. Peter keveset szerepelt, Rhys azonban elég szórakoztató figura volt. A szerelmi szál aranyos volt, ám kicsit kevés. Viszont megértem, hogy a karaktereknek volt nagyobb gondjuk is, mint a kapcsolatukon rágódni és bizony nehéz döntéseket kellett meghozniuk. A világfelépítés most is nagyon tetszett, érthető, érdekes és egyedi volt. Újabb és újabb bonyodalmak jönnek, új nehézségek, új ellenségek, egyre nagyobb a tét. Hihetetlen fantáziával alkotta meg az író az egész sorozatot és biztos vagyok benne, hogy tartogat még meglepetéseket.

Az eredeti borító

A stílus világos, egyszerű, mégsem szájbarágós. Sok szemléletes leírással találkozunk, a valóságban nem létező dolgokról is olyan jó jellemzést ad Krokos, hogy szinte maga előtt látja az olvasó. Pörgős és izgalmas, fordulatos a könyv, de elég érzelmes és megható is, ami ellensúlyozza az akciófilm-jelleget. E/1 elbeszélésmódban Miranda szemszögéből látjuk az eseményeket, így általában az ő fejével gondolkozunk, jó néhány helyen azonban nem értettem egyet a döntéseivel. Alapjában véve azért kedvelhető főhős maradt és félelmei, aggályai ellenére a végén is nagyon bátor tettet hajtott végre. Tetszett, hogy az író megmutatta Miranda emberi oldalát is, pl. hogy hősnek lenni nagyon nehéz és egy ilyen önzetlen döntést meghozni nem is olyan egyszerű, mint hinnénk.

A könyv borítója nagyságrendekkel jobban sikerült, mint az első részé. Nagyon tetszik a színvilága, az üzenete és az utalások. A lány, a Fáklya, a város mind-mind megjelennek a könyvben. Ez a lányalak már jobban hasonlít a képzeletemben élő Mirandára, így csak gratulálni tudok az alkotónak. Az viszont zavaró, hogy így az első két rész külső megjelenése nem egységes, nagyon eltérnek egymástól, nem úgy, ahogy pl. az eredeti borítók.

Összességében nagy kedvencem a sorozat, és a második kötet is kifejezetten jól sikerült. Azoknak ajánlom, akik egy fordulatos, "látványos" történetre vágynak, olykor igazán szívet tépő elemekkel, hihetetlen izgalmakkal és szerethető karakterekkel. Gyilkos függővéggel zárult a könyv, de kaptunk egy utolsó jelenetet, ami reményt adhat a jövőre nézve, és a főhősökre még sok veszély és nehézség vár, így már nagyon szeretném olvasni a harmadik részt.

Értékelés:
Cselekmény, történet: 5/4
Karakterek: 5/4
Nyelvezet, stílus, leírás: 5/5
Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/17

Leigh Bardugo: Shadow and Bone - Árnyék és csont 

(Grisa-trilógia 1.)

Alina Starkova sosem várt túl sokat az élettől. A határháborúk során elveszítette a szüleit. Árvaként csupán egyvalakire számíthatott. Egy másik kis földönfutóra, Malra, a legjobb barátjára. Ám mostanra már rá sem számíthatott. Mindkettőjüket besorozták hazájuk, Ravka anyácska hadseregébe. A két fiatalnak életveszélyes küldetésre kell indulnia az Árnyzónába. Ezen az iszonyatos helyen a földöntúli sötétség az úr, ahol valósággal hemzsegnek az emberevő szörnyetegek.

Amikor támadás éri a katonai konvojukat, mindannyiuk élete veszélybe kerül. Ám Alina ekkor olyan titokzatos erőnek adja tanújelét, amiről mindaddig még ő sem tudott. A csodálatos megmenekülés kiszakítja a hétköznapok világából.. . Meg sem áll a fővárosig, az uralkodó udvaráig, ahol az árva lány is a Grisa testvériség tagja lesz. Vezetőjük, a titokzatos Éjúr úgy véli, Alina az, akire oly régóta vár Ravka sokat szenvedett népe. A legfőbb varázsló szerint az Alinában rejtőző erő képes lesz elpusztítani az Árnyzónát.

A cári udvar fényűző forgatagában sokan Éjúr új kegyeltjének tartják a lányt, aki csak nehezen tud beilleszkedni Mal nélkül. Miközben hazája egyre nagyobb veszélybe kerül, feltárul előtte egy hajmeresztő összeesküvés. Dönteni kell. Szembeszáll a birodalom leghatalmasabb nagyuraival? Egyedül a múltja mentheti meg… hogy Alina megmenthesse a jövőt.

Sok jót hallottam a Grisa trilógiáról, melynek első része már Magyarországon is megjelent. A történet egy Oroszországra emlékeztető kitalált országban, Ravkában játszódik, ahol egy árva lány sorsát követhetjük nyomon. A lány, Alina mindig mindenütt kívülálló volt, soha nem tartozott senkihez, sehol nem érezte magát otthon és főleg soha nem érezte magát szépnek vagy különlegesnek. Legjobb barátjával, a szintén árva Maljennel együtt nőttek fel egy nagyherceg birtokán, aki árvaházként működtette az egyik kastélyát szegény árvák számára. Mal és Alina felnőve a cár Első hadseregébe lettek besorozva így hirtelen az Árnyzóna határán találják magukat. 

Az Árnyzóna a teljes sötétség birodalma, amely kettéosztja az országot Kelet- és Nyugat-Ravkára. A Zónában szárnyas-karmos ragadozó lények várnak arra, hogy az emberek bemerészkedjenek és ők lecsaphassanak rájuk. A Zónában csak úgy nyüzsögnek ezek az emberevő szörnyek (volkrák) és az emberek csak az életük kockáztatásával juthatnak át az ország másik felébe. Rossz a helyzet, mert nincs senki, aki elpusztíthatná a volkrákat vagy megszüntethetné az Árnyzónát. Erre még az Éjúr sem képes. Az Éjúr a cár után az ország második leghatalmasabb embere, a grisák (valamilyen különleges képességekkel bíró, varázstudó emberek) vezetője és tulajdonképpen a grisákból álló Második hadsereg parancsnoka.

A történet ott indul, hogy Alináék ezrede a Zónán szeretne átkelni, ám adódik némi bonyodalom, melynek következtében a lányról mindenki azt hiszi, ő is grisa és ő lehet mindannyiuk megmentője. Az Éjúr innentől fogva azon fáradozik, hogy felszínre hozza Alina rejtett képességeit és együtt szállhassanak szembe a volkrákkal. A cselekmény eleinte annyira nem kötött le, túl sok volt a leírás, jellemzés, elmélkedés, szomorkodás, holott Alina múltjáról semmit nem tudunk meg. Oké, hogy árva, meg a határháborúk során elvesztette a szüleit, de egy szót sem ejt az írónő arról, hogy emlékszik-e a szüleire. Mindig csak a nagyherceg birtokán töltött időre meg Mal-ra emlékszik vissza és azon aggódik, hogy Mal már nem lesz olyan jó barátja, mint eddig. A fiú ugyanis tehetséges nyomkereső, jóképű, népszerű és rengeteg lánynak tetszik, míg Alina csak egy egyszerű térképmásoló, ráadásul sovány, fakó hajú, karikás szemű  és csúnyácska. Igazság szerint tetszik neki Mal, de ezt még magának sem meri bevallani, hisz tudja, hogy semmi esélye sem lehet a fiúnál, akit szebbnél szebb lányok vesznek körül és még grisa lányok is szemet vetnek rá. 

A szerelmi szál sem elhanyagolható a regényben. Alina Mal iránti érzelmeit ugyanis felkavarja az Éjúr közelsége. A lány nem tudja pontosan, ki iránt mit érez igazán. Mondanom sem kell, engem az Éjúr karaktere levett a lábamról, nagyon érdekes, egyedi figurának tartom. Mal szürke kisegér hozzá képest és nem is ragadott annyira magával a karaktere, ahogy Alináé sem. Igazság szerint egyikőjüket sem kedveltem igazán, Alina nem került közel hozzám, Malt pedig nem sikerült annyira megismernem ebből a részből, hogy szimpatikussá váljon. De az Éjúr karaktere felejthetetlen: titokzatos, nagy hatalmú, nem tudni pontosan, jó figura-e vagy rossz, nem tudjuk, mit miért tesz. A mellékszereplőkkel az a bajom, hogy sablonosak vagy kissé kidolgozatlanok, esetleg annyira keveset láttunk belőlük, hogy nem tudjuk hova tenni őket. Baghra meg az Apparátus lehet még érdekes figura, de a többiek (pl. Alina barátnői) felejthetőek.

Nagyon sajnálom, hogy a történet nagy részét elviszi Alina siránkozása, önsajnálata és aggodalmaskodása. A könyv első jelentős hányadában Alina nézegeti magát a tükörben és az jelenti  a legnagyobb problémát számára, hogy milyen a haja, a szeme vagy a ruhája. Na meg az, hogy Mal nem válaszol a leveleire. Közben persze igyekszik fejleszteni a képességét, de ez a szál eltörpül a "milyen csúnya vagyok/voltam" vagy "milyen szép lettem" típusú történések mellett. Mikor már kezdtem unni ezt a lemezt, akkor következett egy nagy csavar a történetben, ami újabb lendületet adott a további olvasáshoz. Innentől kicsit felpörögnek az események, aztán megint belassul a cselekmény, a végén a nagy összecsapás pedig hipp-hopp meg van oldva. Dramaturgiailag sok javítanivaló lett volna még a történeten, de alapjában véve szerethető a könyv és a hibái ellenére elég gyorsan olvasható. 

A leírások igencsak szemléletesek, szinte látok mindent magam előtt, amit Bardugo papírra vetett. Az írónő jól bánik a szavakkal, a nyelvezet igényes és jól megszerkesztett a szöveg. Az egyetlen bajom ezzel csak az volt, hogy kicsit túl sok volt a jellemzés, az elmélkedés, vagy a céltalan bolyongás, a tulajdonképpeni cselekmény pedig kevés. Ha egy kicsit pörgősebb lett volna a történet, számomra sokkal élvezhetőbb lett volna. Nem mondom, hogy rossz volt, csak az arányok nem voltak tökéletesek. 

A regény külseje szép, csak kissé túl szürke. Az orosz kultúrára emlékeztető (kitalált) világhoz illik a borító és a történetre való utalásokat is találunk a szarvasagancs, a fekete árnyak vagy a palota képében. A könyv címe érthető és nagyon találó, az árnyék az Árnyzónát, a csont a szarvasagancsot idézi. Néhány helyesírási hibára felfigyeltem, de nem volt annyira számottevő. Alapjában véve jó kis könyv, az érzéki mérce YA kereteken belül marad (elcsattan néhány csók), tehát fiatalabbaknak is bátran ajánlom. Kíváncsi vagyok a folytatásokra is, és remélem, hogy egy bizonyos szereplő megmenekült, mert az csak fokozná az izgalmakat. Egyedi, kedves, szerethető történet nagy fordulatokkal és meglepő szerelmi szállal. 

Értékelés: 
Történet, cselekmény: 5/4
Szereplők: 5/4
Nyelvezet, stílus, leírás: 5/5
Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/17

Ken Follett: A megfagyott világ 

(Évszázad-trilógia 2.)

A véres és gyönyörű huszadik század története úgy, ahogy azt csak ken Follett tudja elmesélni. - A megfagyott világ ott veszi fel a történet fonalát, ahol az 1. kötet abbamaradt: az öt - amerikai, német, orosz, angol és walesi - család egymásba fonódott életét ismerhetjük meg a Harmadik Birodalom felemelkedésével kezdődő, majd a spanyol polgárháborúval és a második világháború nagyszabású drámáival folytatódó, az amerikai és az orosz atombombák felrobbantásáig tartó időszakban. Vagyis az 1930-as évek elejétől 1946-ig. A német apától és angol anyától született Carla von Ulrich egyszeriben úgy érzi, maga alá temeti a náci árhullám; óriási bátorságról tanúskodó és szomorú következményekkel járó tettre szánja el magát... Woody és Chuck Dewar, a titkokat rejtegető két amerikai fivér is ki akarja venni részét a fasizmus elleni harcban, egyikük Washingtonban, a másikuk pedig a Csendes-óceán véráztatta dzsungeljeiben... Lloyd Williams, az angol diák a spanyol polgárháború tűzkeresztségében eszmél rá, hogy a kommunizmus ellen ugyanolyan elszántan kell harcolnia, mint a fasizmus ellen... Daisy Peshkovot, az Amerikában élő milliomoslányt kizárólag a népszerűség és az élvezetek hajszolása érdekli, amíg a háború meg nem változtatja az életét, nem is egyszer, hanem kétszer is, miközben unokabátyja, Vologya olyan pozíciót harcol ki magának a szovjet hírszerzésen belül, amely az háború kimenetelére hatással lesz. A főszereplők élete kibogozhatatlanul összekuszálódik, miközben élményeiken keresztül kirajzolódnak a 20. század arculatát meghatározó kataklizmák. A történet a gazdagok dolgozószobájától a vérzivataros, füst borította csataterekig mindenütt egymásba gabalyodik, és az olvasó egyre bonyolultabb drámák tanúja lesz. Ahogyan azt Ken Follettnél már megszoktuk, a történelmi háttér briliáns bemutatása alapos kutatásokon alapul, a cselekmény gyors sodrású. Az szerző szenvedéllyel és mesteri kézzel vezet el bennünket egy olyan világba, amelyről azt hittük, jól ismerjük, ám amely a könyv elolvasása után már sohasem fog a régi színben feltűnni. A 2. kötet, A megfagyott világ a Párizs környéki békékkel kezdődik, és az amerikai és a szovjet atombomba feltalálásáig tart, szereplői az 1. rész hőseinek gyermekei. A 3. kötet pedig (megjelenés: 2014) az következő generációk életét mondja el a hidegháború időszakában.

Ken Follett nagyszabású történelmi trilógiájának második része még jobban tetszett, mint az első. A harmadik rész elvileg szeptember közepén jelenik meg Magyarországon, így nem kell rá sokat várnom. Kíváncsi vagyok már, hogy alakul az eddig megismert családok élete, milyen nehézségek várnak még rájuk. A megfagyott világ izgalmas történet, emellett történelmileg hiteles olvasmány. A könyvet olvasva teljesen bele tudtam élni magamat az adott korszakba, az ország helyzetébe. Hatalmas történelmi tabló és egyéni sorsok, drámák alkotják a regényt. 

A második könyv az első kötet vége után néhány évvel veszi fel a történet fonalát. Újra találkozunk régi ismerőseinkkel, Walter von Ulrich-kal és feleségével, az angol származású Maud-dal, valamint megismerhetjük gyermekeiket, Erich-et és Carlát. Walter osztrák unokatestvére, Robert is Berlinben él. Látogatóba érkezik hozzájuk Angliából Maud barátnője, Ethel és fia, Lloyd. Ám a fasizmus előretörése miatt nem várt helyzetbe kerülnek. A tehetetlenség, a demokrácia bukása, a félelem lesz úrrá Németországon a nácik hatalomátvételével. Carlának és családjának ebben a kegyetlen világban kell boldogulnia, ám még nem tudják, hogy nem ez a legrosszabb, ami rájuk vár. Erich-et elvakítják a náci eszmék, Carla orvosi karrierje akadályokba ütközik, aztán egy nagyszabású összeesküvésnek szeretne utánajárni. Barátnője, Frieda és a lány testvére, Werner megismerkednek a német kémhálózattal és az életük kockáztatásával igyekeznek segíteni az oroszoknak megbuktatni a nácikat. A háború borzalmai megviselik az országot. 

Ám nincs ez másként a többi érintett országban sem, ahol a harcok és  a bombázások folynak. Angliában Lloyd és családja küzdenek a politikai és a háborús győzelemért. Amerikában Lev Peshkov gyerekeinek, Daisy-nek és Lev-nek valamint Gus Dewar fiainak, Woody-nak és Chuck-nak a sorsát követhetjük nyomon. Oroszországban Grigorij fia, Vologya Peskov életébe is betekinthetünk, ő a hírszerzésnél dolgozik, a kémhálózatot szervezi, hisz a kommunizmus eszméjében, de a módszereiből kiábrándul, a megvalósítással nem ért egyet. Minden szálon pörögnek az események, politikai csatározások, akciódúsabb jelenetek, harci ütközetek váltakoznak a szerelmi szálak eseményeivel és a családi drámákkal. Feszültségteli helyzetek és szívbemarkoló jelenetek teszik átérezhetővé a történetet. Sokszor előfordult, hogy nagyon szurkoltam, hogy valami ne történjen meg vagy hogy valamilyen fordulat vagy szerencse folytán az adott szereplő kikerüljön a nehéz helyzetből. 

A legjobban a Carla-Werner szál kötött le, de érdekesek voltak az angliai események, Daisy, Woody vagy épp Greg  szerelmi életének, karrierjének alakulása is. Már két meleg szál is akad a történetben, de van itt példa gyerekkori szerelemre, évekig tartó udvarlásra, meghiúsult esküvőre, elhibázott házasságra, félreértés miatti szakításra, stb. Örültem, hogy a háború, a politikai és a magánéleti szál a megfelelő arányban volt jelen a könyvben, egyik se nyomta el a másikat. Tetszett a történet, izgalmas volt, végig lekötött. Olvastatta magát, és nagy terjedelme ellenére viszonylag hamar végeztem vele. 

A karakterek szerethetőek, fejlődőképesek, lehet nekik szurkolni, szimpatizálni velük. A mellékszereplők is érdekesek voltak, a személyiségek széles skáláján mozognak. Találkozhatunk rosszindulatú, kegyetlen Gestapo tiszttel, aki semmiféle gonoszságtól nem retten vissza, elvakult politikusokkal, becsületes, sokat szenvedett orvossal, aki mindent megtesz a betegeiért, tevékeny és szabadszellemű orosz atomkutatóval, aki mellesleg nő, színésznői ábrándokat kergető fekete pincérnővel, beképzelt grófúrfival, akit nem érdekel a felesége, de mindenáron örököst akar, és még sok-sok érdekes, egyedi figurával. A központi karakterek közül Carla, Lloyd, Werner és Woody voltak a legrokonszenvesebbek. Carla igazi okos, jóravaló lány, aki bátor, tettre kész és bármire képes azokért, akiket szeret. Nem ijed meg a nehézségek láttán, bárkivel szembeszáll, mer kockáztatni. Segít a rászorulókon, önfeláldozó és megvédi a gyengébbeket. Nem tudom, hogy volt ennyi bátorsága és lelki ereje szegény lánynak. Szimpatikusak voltak a Peshkov/Peskov-féltestvérek (Vologya, Daisy, Greg) is. Mindenkiben volt valami, ami miatt rokonszenveztem vele. Legnagyobb fejlődésen Daisy ment keresztül, aki elkényeztetett sznob úrilánykából szerető feleség lett. 

A könyv külseje nagyon szép, igényes a kivitelezés. Keményborítós, védőborítóval, a színei (hideg kék és szürke) tökéletesen visszaadják az adott korszak ridegségét. Egy-két helyesírási, gépelési hiba, elütés előfordul, de alapjában véve elégedett vagyok a kiadvánnyal. A korra jellemző képek, jelenetek láthatók a borítón. Az író stílusa a már jól megszokott lényegre törő, nem túldíszített ábrázolásmód. Az érzelmek közvetetten jelennek meg az E/3 elbeszélésmódban, de legtöbb helyen átérezhetőek, bár a vége felé alakult néhány új szál, amelyek alig-alig voltak kibontva. Itt kicsit hiányérzetem támadt. A másik dolog, amit hiányoltam, az a gyász érzésének ábrázolása volt. Fájdalmas veszteségek érik a szereplőket, ám ők mintha észre se vennék. Meghalnak a szeretteik (legalább három ilyen eset van a könyvben), de  a veszteség fájdalma, a gyász feldolgozásának folyamata nincs kellőképpen kidolgozva, így kissé érzéketlennek tűntek a figurák és úgy éreztem, hogy én jobban bánkódtam, mint ők. Bele lehet magyarázni, hogy ők egy háborús világban élnek, nekik reális lehetőség, hogy meghalnak a családtagjaik, úgymond fel vannak rá készülve. Vagy éppen teljesen összezuhannának, ha engednének a gyásznak és azt nem engedhetik meg maguknak ebben a kegyetlen világban. Igen, lehet ilyesmiket is végiggondolni, de azért sokkal emberibb reakciót vártam a szereplőktől. 

Ettől eltekintve nagyon tetszett a könyv, még az első részt is felülmúlja. Nem kérdés, hogy akarom a harmadikat is (már előrendelhető). Azoknak ajánlom, akik szeretik a történelmi regényeket, második világháborús történeteket, ahol a szerelmi szál sem elhanyagolható. Ez a könyv még olyanoknak is tud meglepetést okozni, akik ismerik a világháborúk korát és sok könyvvel vagy filmmel találkoztak már a témában. Elgondolkodtató, érdekfeszítő, feszültségteli, néhol szomorú, máshol bájos. Ken Follett ezúttal sem okoz csalódást az olvasóinak. 

Értékelés: 
Történet, cselekmény: 5/5
Szereplők: 5/5
Nyelvezet, stílus: 5/4
Borító, küllem:5/5

Összesen: 20/19

Dan Krokos: Hamis emlékek

Miranda egy padon ébred, egyedül, emlékek nélkül. Rémületében rejtélyes energiát bocsát ki magából, amely rettegéssel tölt el mindenkit a közelében, kivéve egy Peter nevű idegent, aki a legkevésbé sem lepődik meg a lány megdöbbentő képessége láttán.

Más lehetőség híján Miranda kénytelen megbízni benne, és szembenézni a ténnyel, hogy őt magát fegyvernek képezték ki, és egy genetikailag módosított fiatalokból álló elit alakulat tagja, akik emberfeletti képességükkel akár egy egész várost képesek káoszba és pusztulásba taszítani.

Régi énjéhez azonban nem könnyű visszatalálni, ráadásul a múlt már nem is számít igazán, amikor a jövő kerül veszélybe…

Sok jót hallottam már erről a könyvről, de tudtam, hogy hamarosan megjelenik a második része, így megvártam, hogy rögtön egymás után olvashassam a kettőt. Most kerítettem rá sort, és mondanom sem kell, alig tudtam rávenni magam, hogy megírjam ezt a bejegyzést, mert azonnal belekezdtem a második kötetbe és nem akartam letenni. Így most nagy nehézségek árán, de sikerült elszakadnom a regénytől, hogy gyorsan megosszam veletek, mit gondolok Dan Krokos első könyvéről. Az író bemutatkozó regénye nem is sikerülhetett volna jobban.

Hú, hát ez a könyv! A történet eredeti, bár eleinte kicsit a Bourne-rejtélyre emlékeztetett, jó az alapötlet. Génmódosított fiatalok különleges képességekkel, akiket fegyverként akarnak felhasználni, egyikük pedig semmire sem emlékszik korábbi életéből. Végig pörgött a cselekmény, ütős fordulatokkal tarkított események játszódnak le a regény lapjain, egy pillanatra sem lehet unatkozni. Ugyanakkor az írónak sikerült megtalálnia a tökéletes egyensúlyt: akciódús, izgalmas történetet alkotott, melyben megjelennek az érzelmek és a szerelmi szál is, de egyik rész sem túl aránytalan a regényben. Rejtélyek, szerelem, barátság, árulás, szeretet és halál szövi át a történetet, melyet újabb és újabb fordulatok, meglepetések tesznek még egyedibbé. A végén már tényleg nem tudni, ki kicsoda, ki mit miért tett, kiben lehet bízni. Ám még a sok fordulat és a "mégse úgy van" típusú dolog ellenére sem lesz zavaros a történet, minden könnyen nyomon követhető. Hiába esik le az állad, teljesen benne élsz a történetben, a szereplőkkel együtt jössz rá a dolgokra, és minden világos. Tetszett ez a történetfelépítés és nagyon nagy pozitívum, hogy minden ilyen logikus, érthető és nem lehet belekavarodni, ha figyelmesen olvasod. 

A karakterek felejthetetlenek, egytől egyik mindenkit szerettem. Az elején bizonytalan, emlékeit vesztett Miranda a szemünk láttára alakul "vissza" jól kiképzett szuperfegyverré, ugyanakkor végig emberséges marad, aki nem akar embereket pusztítani, sőt inkább azon ügyködik, hogy megmentse az embereket. Barátai, akikre nem is emlékszik, mellette állnak és segítenek neki visszailleszkedni az életbe, ám váratlan fordulatok sora miatt minden bizonytalanná válik. Peter az elejétől kezdve szimpatikus volt, valahogy titokzatos, de határozott, kemény, bátor, ugyanakkor érzelmes is. Sejthető, hogy mindig vonzódott Mirandához, de a lány Noah-t szerette. Noah hibázott, de az ő álláspontját is meg tudtam érteni. Alapjában véve ő is rokonszenves figura volt, ahogyan a kedves, visszafogott Olive és Dr. Tycast is. Az öreg tudós szerette a gyerekeket és nem akarta őket gonosz célokra felhasználni. Érdekes karakter Mrs. North és a Béta-csapat tagjai is. Furcsa belegondolni, mennyivel másabb volt az a négy fiatal, mint az Alfa csapat. 

A történet súlyos erkölcsi kérdéseket vet fel, melyeket szépen beleágyaz az akciódús történetbe. Nincs hiány verekedésből, harcból, lövöldözésből, nyomozásból. A szereplők elrablása és fogva tartása, a megtévesztés is része a sztorinak. Olyan, mintha mindig eggyel nőne a tét, és amit eddig megtudtunk, azon mindig változtat egy érdekes csavar. Hőseink nem mindig érik el céljaikat és folyton újabb, egyre nagyobb akadályok gördülnek az útjukba, ami még izgalmasabbá és élvezetesebbé tette a könyvet. Eközben még próbálják tisztázni az egymáshoz fűződő viszonyukat, újra bízni egymásban. Miranda, aki memóriája törlése óta nem önmaga, már nem tudja, ki volt az a lány, aki emlékei elvesztése előtt volt. Úgy érzi, elveszítette a személyiségét, és ezért egy embert hibáztathat: Noah-t, egykori szerelmét, aki csak biztonságba akarta őt helyezni. Ám most Miranda úgy érzi, inkább Peter áll közelebb hozzá, holott emlékképek bukkannak fel a Noah-val töltött időről. De Mirandának nagyobb baja is van annál, hogy szerelmi ügyeken gondolkodjon, memóriaszérumot kell szereznie, különben mindannyian elveszítik az emlékeiket, és el kell menekülniük azok elől, akik fel akarják használni őket gonosz célokra.

Az eredeti borító

Annak ellenére, hogy az író férfi, egy női karakter, Miranda szemszögéből közvetíti az eseményeket E/1 elbeszélésmódban. Ez bátor húzás, mert néha az írók nagyon nehezen tudnak ellenkező nemű karakter szerepébe helyezkedni és úgy megszólaltatni az adott szereplőt, hogy az hiteles legyen. Dan Krokosnak ezt nagyon jól sikerült kiviteleznie, egyáltalán nem érzetem Miranda figurája, karakterhangja mögött egy férfi írót. Hitelesen, hihetően közvetíti a lányos szemszöget, meg tudta ragadni a női gondolatokat, érzéseket. A stílusa gyors tempójú, pörgős, de néha megállunk kicsit (tényleg csak kicsit) pihenni, kifújni magunkat, ám ez sem kevésbé izgalmas, ilyenkor kerülnek ugyanis felszínre az érzelmi témák, lelki problémák, melyekkel hőseinknek meg kell küzdeniük. Szerencsére a történet soha nem csap át valami nyálas rózsaszín maszlagba, épp csak annyi érzelem és lelkizés van benne, amennyi egy ilyen történetbe kell, hogy lágyítsa a harcok kegyetlenségét és a halálesetek brutalitását. Arra is szolgál, hogy jobban megismerjük, megértsük és megkedveljük a szereplőket. Élethű akciójelenetek, feszültségteli helyzetek, szemléletes leírások és élő, egyedi karakterek teszik filmszerűen látványossá és felejthetetlenné a könyvet.

A fordítás tetszett, gépelési, helyesírási hibákra nem nagyon figyeltem fel. Az egyetlen, ami nem tetszik a magyar kiadásban, az a borító. Logikus és teljesen érthető, miért az van a borítóképen, ami. A sejtelmes kék gomolygás a háttérben valamelyest hasonlít az eredeti borítóra, de a képen látható alakok már nem nagyon tetszenek. Eleve nem szeretem, ha embereket, arcokat ábrázol a borító, nem szeretem, ha megmutatják, milyennek képzeljem a szereplőket, főleg akkor nem, mikor a figurák egyáltalán nem hasonlítanak a képzeletemben élő karakterekre. Itt is éppen ez a helyzet. Egyáltalán nem ilyennek képzelem Mirandát, Peter pedig csak hátulról látszik. Értem, miért van belőlük kettő, és a tetoválás is világos, valahogy mégsem tudom elfogadni, hogy ennek a könyvnek ilyen legyen a külseje. Ránézésre nem tűnik olyan jónak, mint amilyen kiemelkedő a belső tartalom és ez meglehetősen félrevezető az olvasók számára. A címsornak és a szerző nevének sem a betűtípusa, sem a színe nem tetszik, egyszerűen nem esztétikus és nem illik a könyvhöz. Eléggé mellélőttek ezzel a borítóképpel, mert sokkal "gagyibb" könyv benyomását kelti, mint amilyen valójában. Ettől talán csak a Vámpírakadémia kötetei voltak rosszabbak, bár szerintem ez még azokat is alulmúlja.

Összességében elmondhatom, hogy a borító nem tévesszen meg senkit, a könyv fantasztikusan jó, izgalmas, eredeti, meglepő, végig fenntartja a feszültséget, és tényleg nem lehet letenni. Kihagyhatatlan olvasmány! És azonnal akarod majd a folytatást.

Értékelés: 

Történet, cselekmény: 5/5

Szereplők: 5/5

Nyelvezet, stílus: 5/5

Borító, küllem: 5/3

Összesen: 20/18